Túrablog

 Itt van az ősz, itt van újra... és itt van a Vasas, ahol évek óta vállalom a seprést. Nincs ez máshogy idén sem, úgyhogy rajtidő végét célozva autózok Pomázra.

Korábban érkezek, úgyhogy némi reggelit is beszerzek a pékségben, és miközben azt fogyasztom, megérkezik Őrsi Anna, aki pénteken kora délután ért célba a Goldsteig Ultra Race-en (651km, 19000m szinttel), 169 óra 45 perces idővel. No igen, ez után a hosszú verseny után kell némi levezetés is :-)

Elindulnak, aztán érkezik egy csapat rövid távos induló, megvárom, míg az adminisztrációjuk lezajlik, utána viszont tempósan nekilódulok Pomáz mondhatni jól ismert utcáinak, hogy teljesítsem a már szokásos feladatot: délre Királykúthoz érni :-)

A tavaly még feltúrt téren új köztéri műalkotás áll - szerintem szép; remélem, a körforgalom kiegyenesítésével nem sokan fognak próbálkozni, mert kár lenne érte :-)

A település szélét még nem érem el, amikor utolér Dinnye - egy darabig tartom vele a tempót, de aztán a János-forrás után lemaradok - lustulós év volt az idei, ennek köszönhetően érezhetően gyengébben megy ez a szakasz...

A platóra felérve szokás szerint jobbra letérek a jelzésről, és kimegyek a kilátópontra - sokat nem nézelődök, inkább megyek tovább a menedékházig, ahol a szokásos fincsi tea vár minden indulóra.

Pici szusszanás, meg két bögre tea után megyek tovább - itt is eszembe jut, hogy mennyire más úgy túrázni, hogy nem kell az itinert/térképet/leírást böngésznem, csak menni a jól ismert útvonalon...

A Vasas szakadékban "felírós" pont van kirakva - meg ha már egy túratárs előkotorta a geoládát, akkor annak a kódját is felírom :-)

Az oda-vissza szakasz elején néhányan a sétálós papírjukra várnak - kár kihagyni ezt a részt, de ők tudják...

A következő pont, Lajos-forrás - bögrém van, úgyhogy kényelmesen frissíthetek a forrásnál, aztán irány picit fölfelé, a hírek szerint valamikor felújításra kerülő turistaház mellett, hogy aztán jobbra, a szalagozott ösvényen ereszkedjünk egy kisebb csapattal lefelé.

Ez a letérés "benézhető", de mint általában, most is van szalag, úgyhogy némi figyelemmel nem jelenthet gondot.

Egy darabig lefelé tart az ösvény, aztán egy vízmosás keresztezése után gyorsan visszanyerünk az elvesztett szintből valamennyit, a Kőrösi CsomaSándor emlékműig. Itt egy rövid megállás mindenkép kell, hiszen a panoráma, ami  Dömörkapura és az egész völgyre nyílik, az pompás, pláne így, ősszel, amikor javában színesedik a fák lombja.

Pici "hullámvasút", aztán jön a meredek lefelé a völgybe - annyira azért nem vészes, de botokkal a kézben sokkal nyugodtabban ereszkedem lefelé.

A dömörkapui ponton létszámot egyeztetek a pontőrrel - a hiányzókat megjegyzem, aztán az ellátmányként kapott gyümölcsöt rágcsálva indulok tovább.

Autó, az rengeteg volt a parkolóban, meg úgy általában az út mellett, úgyhogy felkészülök arra, hogy sokan lesznek a következő szakaszon...

Nos, ez csak részben jött be - mondjuk aki csak hébe-hóba (illetve pont, hogy hóba' nem) kirándul, az inkább marad az aszfalton, nem megy le a patakmeder mellé, pláne, hogyha még a patakot is keresztezni kell néhányszor :)

Mondjuk a patak jelenlegi állapotában a keresztezése "menetből" elvégezhető feladat - bőségesen vannak kiemelkedő kövek, amin normál tempóban át lehet sétálni.

A Lenkó emlékmű mozaikját megörökítem - hiányzik belőle "néhány" darab - remélem, jut valamikor ennek a rendbetételére is némi pénz...

Sikárosi erdészháznál megállok, és nyomok egy kéktúrás bélyegzést a lapomra- aztán az órámra nézek, és konstatálom, hogy erős tempót kell diktálnom, ha délre a Király-kútnál akarok lenni.

Igyekszem rákapcsolni, úgyhogy Bükkipusztánál csak futtában bélyegeztetek, és megyek is tovább, pedig a táj az csodaszép - csend, nyugalom, jó levegő... Tökéletes hely a mindennapok agyromboló stresszes dolgainak a kitakarítására... Egyébként ez az egyik fontos célja/oka annak, hogy immáron kilenc éve teljesítménytúrázok:  jó kiszakadni a városi "őrületből", és kiszellőztetni a fejemet a természetben.

Király-kúthoz picit késve érkezek, de nincs gond (csoki viszont van), pihenek egy picit - Dömös, meg Maróton Kata egyébként sem úszná meg "túlóra" nélkül, úgyhogy ez a 10 perc oly mindegy (tudom, _nekem_ mindegy, úgyhogy innen is bocs...)

A nyereg után nagyjából-egészéből csak lefelé a Duna partjáig (na jó, a Szentfa-kápolna mögött van egy kis emelkedő), úgyhogy tempós gyaloglásra váltok, és persze élvezem a csodaszép őszi erdőt.

Dömösön már figyelni kell, hiszen söprök, vagy mi a szösz - szalag nem sok van, úgyhogy némi késéssel bár, de beérek a pontra.

A szokásos méteres kalács előtt némi privát harapnivalót is kapok (köszönöm!), aztán vizet töltök, és nekilódulok a túra "másképp szép" szakaszának :-P

Azért másképp szép, mert az út és környéke, mondjuk úgy, ingerszegény, javarészt szántóföldek között halad - a Duna bal partján viszont tiszteletet parancsolóan magasodik a Szent Mihály hegy, illetve a másik irányba tekintve meg... Szóval látható, hogy hova kell majd felkapaszkodni.

Ez a szakasz szépen ki lett szalagozva - sajnos néhol buzgó kezek átkötöztek egyet-kettőt az elágazások másik ágába is :-( Remélem, nagyon nem kavart el senki sem :)

Ezen a szakaszon ért utol egy túratárs, aki a rajtzárás után indult Pomázról, és ahol talált pontőrt, ott pecsételtetett egy papírra  - később kiderült, hogy barlangászkodik, úgyhogy a közös téma, meg pár perc után a közös ismerősök is megvoltak :-)

Maróton Katát nem leltük - tény, jócskán a tervezett pontzárás után érkeztünk, mivel pedig mindenki, akire számítani a kellett, áthaladt a ponton (rajtam kívül), teljesen jogosan zárt hamarabb. Ezzel viszont megdőlt az az állítás, miszerint a söprű nem késheti le a pontzárást :-) de ez legyen a világ legnagyobb problémája.

Az utolsó, hosszan emelkedő szakaszra a jövőben is szervezek társat - ugyanis sokkal gyorsabban meg kényelmesebben fogy a táv és a még leküzdendő szint, mint egyedül - a szokásos megállók beiktatásával (erdészeti út keresztezése, éles balkanyar, erdészeti út keresztezése a Szakó-hegy aljában) szuszogva bár, de kellemes tempóban, jót beszélgetve küzdöttük le az utolsó mintegy 9km-t - közel 670m szinttel.

Az itineren ott van a buszok indulási ideje - bőven van idő a következő járartig, úgyhogy a Rezső-kilátót is útba ejtjük, utána viszont irány a cél, a Matyi-büfé.