Túrablog

Balra, majd lefelé, ahogy a szalagok mutatják, aztán nagy ívben megkerüljük a kőbányát, és hipp-hopp, a frissítőpont következik. A szokott helyen, a szokásos ellátással: egy csomag édes süti vagy sós rágcsálni való és egy palack ásványvíz.
A piskótatallér bubis víz párost választom, és megyek is tovább.Sóskúton kényelmesen keresztülsétálok, a kocsmát most is kihagyom, a trükkös felmenetelt a házak között a kálvária felé megmutatom egy tétovázó párosnak - ők először járnak erre, nem csodálom, hogy keresgélték :-)
Fent újra csak panorámafotók készülhetnek - ez tizedszer is szép, és persze minden alkalommal picit más.



A pont után meredek lefelé jön, sok szép virággal, úgyhogy egy fotómegállást itt is beiktatok - mobillal fotózok, emléknek tökéletesen megfelel, és egyébként sem az a cél, hogy poszternek való képek készüljenek.
A lovastanyák alaposan "belakták" a következő részt, a fiatal erdősáv is megerősödött, mióta először jártam erre...
A horgásztó partja még csendes, ezt is hamar magam mögött hagyom, átkelve a hídon a patakparton vezető útra fordulok - pár éve még nem itt, hanem a házak között vezetett a jelzés, és egy, most már csak nyomaiban látható függőhídon érkeztünk erre az oldalra...
A műúton most épp nincs forgalom, a túloldalon, az erdészház körül rengeteg régi jármű várja jobb sorsát vagy épp a csodát -. a kerítésen nádszövet, úgyhogy nagyobbik részüket kintről szinte nem is lehet látni...
Egy "csodára váró" buszt azért megörökítek, aztán kis pihenő, és jöhet a "kedvenc" emelkedőm, ami pont annyira meredek, hogy "jólesik" rajta felfelé robogni :-)
Aztán persze az út picit csalfa módon lejteni kezd, hogy egy elágazásban jobbra fordulva ismét emelkedjen pcit a következő pontig.
Néhányan felkapaszkodnak a Nyakas-kő tetejére - én nem teszem - a következő szakasz is kellően kitett részen vezet, onnan is csodálatosan be lehet látni a környéket - szerintem...
A szirt tetején sokan nézelődnek - nem csodálom - én megyek tovább, hol az ösvényen, hol pedig beljebb, az egykori kerítések mellett.
A jobbra felfelé vezető letérést most nem nézem be :-) megyek, amerre kell, elbúcsúzva a szirt peremén vezető, szép kilátással kecsegtető ösvénytől.
Rédey-kút, még egy pici lejtő, aztán  DK-nek fordulunk, az Iharos oldalában még emelkedünk picit.
A kápolna előtti kis völgybe a leereszkedés rendszerint sáros, de minimum nedves talaj helyett csont száraz tereppel fogad - picit csodálkozok rajta, persze nem azért, mert hiányzik a sárban csúszkálás :-)
A kápolnánál röviden időzök, megpróbálom a benne lévő márvány fedlapot, illetve annak feliratát lefotózni - nem sikerül jól...
Az évekkel ezelőtti keskeny, kifelé dűlő ösvényből az évek során kényelmes gyalogút lett, aztán normál földút következik egészen a következő pontig, meg egy picit tovább - itt a kék kútnál most nem állok meg, foci most nincs, sok parkoló autó viszont van...
Aszfalt, Iharosi út, majd Turista út (amiről jobbra rögtön le kell térni), híd, át a főúton - cél.
Pici sorakozás után átveszem a jelvényt és a szép oklevelet, majd elindulok haza.

Nagyon jól követhető, kellemes terep, korrekt rendezés és szép díjazás (évente változó jelvény). Úgy gondolom, hogy akár első túrának, akár rendszeres, tavaszköszöntő programnak nagyszerű ez a gyaloglat - pláne, hogy már "babatáv" is van.

---

Track: Track_20160403_BIA_25_szurt.gdb

---

Track: Track_BIA 25 20150322_szurt.gdb

Endomondo: BIA 25

Track: Track_BIA_25_2014_szurt.gdb

Eddig minden évben részt vettem ezen a kellemes túrán, így a nem túl kedvező időjárási előrejelzés ellenére is természetes volt, hogy itt leszek - bár a sárban csúszkálós emelkedőktől azért tartottam picit :-) Gyenge forgalomban sikerült gyorsan letudni az utazást - némi szemerkélő esővel Kelenföld táján - ekkor még messze nem bíztam abban, hogy jó időnk lesz...
Ahogy számíthattam is rá, sok autó parkolt már a rajt környékén, de azért sikerült egy kellemes helyet lelni az autónak; övtáska, térképtartó táska ("zabos tarisznya"), esőkabát, bot összeszed - pulcsi némi hezitálás után marad a hátsó ülésen. Pataporcot látom meg, együtt megyünk nevezni - ez a szokott módon, igen gyorsan megy - aztán nekilódulunk az aszfalton.
Bele is kocogunk az elején, egészen az út közepére évekkel ezelőtt kimért magánterületig, ahol balra felfelé megyünk - enyhén sár van. Nem lesz ez így jó, gondolom, de legalább az eső nem esik...
Az első emelkedő aljában dohányzó fiatalokat előzök meg - picit csúszkálós felfelé, meg persze lihegős is, de csak feljutok egy menetben - a továbbindulás előtt van időm jócskán szusszanni, amíg Pataporc is felér. A szintúton aztán elhúz, én fotózok - kilátás van, szép panoráma viszont nem nagyon - eső után nem csoda...
Az ep.-n nem a régebbről megszokott páros pecsétel, velük együtt az egykor oly népszerű frissítő sincs már :-D Az egykoron galádul bokát kicsavaró kő viszont megvan, rég volt, büntetését megkapta, úgyhogy nincs vele idén se dolgom - sokkal fontosabb az, hogy a következő meredek lejtőt és az utána következő aprócska emelkedőt sikerüljön gatyafék és egyéb nadrágsározós móka nélkül abszolválni :-D
A lefelé megvan, fölfelé megállok fotózni picivel a jelzés kiágazása fölött - itt ez az egyenesen fölfelé a szerpentin helyett egy elfogadott "kispista", mondhatni a túra egyik élményszámba menő része - ha sikerül :-D
Az utánam érkezők rendesen kapaszkodnak felfelé, ahogy én is tettem, viszont ha felfelé nézek, akkor azt látom, hogy az érdekes rész még hátra, vagy inkább felfelé van :) Mindegy, bottal kellemes feladat megoldani - bár sáros, meg csúszik, de csak felérek :)
Itt egy pici szusszanásnyi nagyjából szintes szakasz, aztán le az egykori gyümölcsös mellé - hogy a harmadik emelkedőt is leküzdhessük a Dobogó-hegyre felfelé. Szintben több, meredekségben viszont jóval kevésbé durva, mint az előző kettő, de a végére picit elegem lesz a felfeléből :-)
A ponton gyors pecsételés, nekünk, normál távon indulóknak az elágazásban balra vezet az utunk, a "felezős" távon indulóknak egyenesen, a frissen kitűzött (szó szerint kitűzött, hiszen laminált jelzések vannak a fákra tűzve/szögezve - brrr.) p+ jelzésen kell haladni.
Az ismerős, szintben haladó úton gyorsabb tempóra kapcsolok, nézelődök, hogy a szerényen visszahúzódó külsővel megáldott hunyorból látok-e nyíló példányt, de úgy tűnik, hogy még nincs itt az ideje - kár, pedig nagyon szép virág, talán néhány hét múlva...
Pici sár itt-ott, de hamar kiérek az erdőből - a nyílt, itt-ott bokros terepen szalagozás segít - ez a szakasz valahogy most hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, de mindegy, kényelmesen, a tervezett idő alatt érek Sóskútra, ahol jellegét tekintve a szokásos ellátmány várja a résztvevőket: én egy zacskó csokis nápolyit és egy palack buborékos ásványvizet kérek.
A pecsételés után a nápolyit majszolva sétálok keresztül a településen, a kálvária felé vezető jól ismert feljárat is egyből megvan :)
A nap épp készül kisütni, az itt szokásos szél sem tépi a kabátomat, meg az itt békésen legelésző birkanyájat, úgyhogy a bélyegzés után immáron sokadszor megcsodálom a panorámát, és első alkalommal megpróbálom meg is örökíteni - ha már elvileg tudja a fotómasinám :-) Oké, az út egyenes, a magaslat pereme sem ilyen hullámos, de majd lesz még jobb is - legalább is remélem :-)


A fotózás után tovább indulok - olyan ez a hely egyébként mint a Gete piciben: fölfelé hosszú, nem túl meredek, lefelé viszont pont ellenkezőleg, rövid és meredek - viszont itt kényelmes széles út vezet lefelé is...
A völgybe leérve előbb balról a szépen fejlődő lovastanya következik, majd egy egyre erősödő fiatal erdősáv - ha az ember csak évente egyszer jár erre, akkor igazán szembetűnőek a változások.
Aztán a hétvégi házakat elérve jobbról feltűnik a Biai horgásztó. Csendes a környék, most épp senki sem áztatja az áztatni való dolgait ebben a nem túl barátságos időben - a tó szárnyas lakóit kivéve :-)
A Benta hídján átmegyünk a mívesen kikövezett patak fölött - ez a szakasz a durva kövekkel/törmelékkel nem igazán kényelmes, de az egykori gyaloghídra már csak a veszélyes állapotára figyelmeztető tábla emlékeztet kicsivel később...
Az erdészháznál az út melletti rész is le van kerítve - néhány igencsak romos állapotú egykori autó mellett azért van - legalább is kívülről - szépen kinéző darab is - bár így, az időjárásnak kitéve ki tudja, meddig marad meg ilyennek... No mindegy, remélem, sokáig.
A kedvenc emelkedőm jön - nem túl széles ösvény, de azért tudok előzni is az egyik "kanyarban" - én megyek, amerre a jelzés mutatja, a megelőzött csapat meg a rövidítésen :-)
A híd romjai előtt ismét rácsodálkozunk arra, hogy mekkora munkát tud végezni a víz ebben a puha kőzetben - aztán némi séta után a szokott helyen lévő ponton begyűjtöm a bélyegzést, és leülök egy picit szusszanni - ráérek. Aztán persze felcaplatok a meredélyen, szerencsére most nem fúj a szél, és eső sem esik, így nyugodtan lehet élvezni a panorámát...
 

A szirt tetején itt-ott azért picit csúszós az ösvény, de messze nem annyira vészes, mint gondoltam, úgyhogy jó tempóban érek az egyik alkalommal alaposan benézett letéréshez - most nem lehet gond, hiszen szép nyilazott jelzés mutatja, hogy fölfelé...
A hétvégi telkek közé érve néhány autó is jön szembe, kút balról, a keresztutcán automatikusan fordulok jobbra, még egy kis kapaszkodó, Béla bácsit érem utol, jönnek az emlékek a következő lejtős szakasszal kapcsolatban - meglepődöm, hiszen most egyáltalán nincs durva sár, pedig a reggeli eső, meg az útvonal eleje alapján nem erre számítottam... Persze ez a jobbik eset :-D
Felsétálunk a kápolnához, Béla bácsi pihen, én elköszönök, és megyek tovább, hiszen innen már könnyed gurulás van csak a célig:-)
Annyira könnyed, hogy a keresztbe lejtő ösvényen rögtön balettozok is egy nagyot - jó szolgálatot tesz a bot, nélküle azért lehet, hogy ücsörögtem volna egy picit :-D
A lőtérnél van a következő pont, itt az utolsó méterekre kapok energiapótlás gyanánt egy csomag -bár délután van- Jó reggelt kekszet - mire megkerülöm a focipályát, már el is rágcsálom :)
Az aszfaltos részen pocsolyát keresgélek, lemosom a cipőmet, amennyire tudom, aztán szintén egy régi elkavarásra emlékeztető elágazásnál konstatálom, hogy itt most az a helyes, ha letérek a Túrista útról :-)
Itt tehát jobbra tarok, ahogy a szalagozás mutatja, fahíd, előttem jobbra a viadukt...
Kiérek a főútra, szlpen körbe besétálok a célba - idén is van, aki megpróbál iránymenetben oda jutni, de a szépen csordogáló patak a szokásos módon az útját állja :-)
A célban emléklap, jelvény, gyors adminisztráció, aztán a kocsihoz visszasétálva megörökítem még az út túloldalán, a viadukt lábán található emléktáblát.

Eddig minden évben itt voltam, és nem véletlen. Az útvonal szép, kellemes fizikai erőpróbákat jelentenek a meredek,d e nem túl hosszú emelkedők, szép és nyugalmas erdei szakaszok mellett nagyon szép panorámával jutalmazza az embert a túra több helyen is - ráadásul igen jól jelzett útvonalról van szó, jól felkészült rendezőkkel, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a sétát - pláne, hogy ettől az évtől kezdve van rövid táv is.


Track: Track_BIA 25 2013_szurt.gdb

Eddig minden alkalommal autóval érkeztem erre a túrára, idén azonban bizonytalan volt picit az indulásom, így telekocsit sem szerveztem, ráadásul tömegközlekedéssel is kényelmesen megoldhatónak nézett ki a gyaloglat.
Reggel fél nyolckor már a 173E buszon ültem zötykölődtem Kelenföld felé tartva, ahol bőven van időm jegyet venni, és a pontosan érkező vonathoz kisétálni.
A felhőzet a vonatról nézve "nem tetszik", de azért reménykedem abban, hogy nem volt hiba otthon hagyni a normális kabátot. Aztán amikor leszállunk, akkor még egy csipetnyit riogat az időjárás :-) Az ELTE csapatával sétálunk a rajthoz; 8:55-kor nevezek, és pontban kilenckor már indulok is. A fiatalok szintidőt közel kihasználósan tervezi teljesíteni a túrát, úgyhogy elköszönök, és már hagyományosan kocogósra veszem az aszfaltos szakaszt.
A magánbirtok felé kanyarodva az út mellett kivágták a fákat, és a birtokot elkerülő jelzés mellett is - így persze sokkal jobban látszik, hogy ez egy ültetett akácos volt valamikor - szép sorban állnak ki a tönkök a földből. Sár már itt is van - mi lesz az Iharos oldalában? Mindegy, az még jóval odébb van (addig jöhet még nagy zuhé is...)
Az első "dombocska" előtt ismerős futók robognak el mellettem, aztán bottal segítve az emelkedőn utol is érem őket - persze a tetőn elporoznak -illetve poroznának, ha száraz idő lenne :-)
Vagdalthúsék őrzik az első pontot, mondhatni szokás szerint - páran már keresték rajtuk a "frissítőt", most nincs, pazar panoráma viszont jó közelítéssel azért van.
Tovább lefelé, igen-igen sokan söröznek, fiatalok boros üveggel a kézben óvatoskodnak lefelé... Komolyan mondom, itt-ott picit úgy tűnt, mintha a rajtban mindenki egy doboz sört kapott volna :-)
Túloldalon fölfelé ismét "elrontom", és végig egyenesen megyek, holott az emelkedő felső harmadánál balra tesz egy kényelmes kitérőt a jelzés - szánom, bánom, hatodik teljesítés ide vagy oda, erről a kunkorról mindig megfeledkezem :-)
Fent aztán újra rákapcsolok, előzgetem a kényelmesen sétálgatókat - három körül otthon kéne lennem, az meg négy és fél óra körüli teljesítést igényel.
A pont picivel távolabb van, mint szokott, az idővel jól állok, de trappolok tovább, hiszen bőven van még előttem szint meg táv is.  Meg persze itt-ott sár, de azért sikerül a sarat is, meg a kényelmesen bandukoló kirándulókat is probléma mentesen kerülgetni.
Sóskútig összesen kb. 150 túrázót megelőzök, ez minimum két tálca dobozos sört és pontosan kettő szál cigarettát jelent - ez utóbbi mondjuk igen jó arány.
A  frissítőponton kétféle piskótatallér közül lehet választani, ahogy a palackos ásványvízből is két lehetőség van - málnás tallér és buborékos víz kombinációt kérek, és gyorsan tovább is állok, remélve, hogy legalább a házak között nem fúj annyira a szél, és közben eszegetem a kapott finomságot, azon mosolyogva, hogy tegnap én is ilyet vettem magamnak erre a túrára :) Mire a Kálvária tetejére érek, elfogy a piskóta, de kell is az energia, hiszen a szokásos ep. mellé a szokásos erős szél társul.
A randa szél miatt kocogni nem érdemes, tempósan gyalogolok, mert igencsak bántja a fülemet a szél. Ennek következtében gyorsan a horgásztóhoz érek - erőteljesen fodrozza a vizét a szél, néhányan mégis kimerészkedtek zsineget áztatni :-)
Szépen követhető jelzést vezet át a Benta hídján; a patak melletti zúzottköves szakaszt nem fogom szeretni, de mindegy, évente egyszer elviselhető :-)
Az erdészháznál csak egy fotó, aztán tovább fölfelé - 120m szint következik a pontig, ráadásul számomra pont kényelmesen emelkedve, úgyhogy a nagyjából sík szakasz unalma után tempósabb botozós gyaloglásra kapcsolok - szerencsére itt egészen príma talajviszonyok fogadnak.
A ponton szusszanok picit, hiszen a túra legmeredekebb és talán legszebb szakasza következik.
A meredek kapaszkodás után ismét szép panoráma, és "természetesen" élénk szél fogad, szerencsére a mélység felől fúj. Óvatos séta a meredek letörés szélén, majd be a kerítések vonalánál futó gyalogútra, aztán vissza... Na ez a rész nem igazán futható, pláne most, hogy itt-ott alattomosan csúszott is, de aztán elértem az ósdi pincéket, illetve az elágazást, ahol jobbra felfelé kell tartani (itt korábban már sikerült egyenesen továbbrobogni...). Pici szusszanás, frissítés, majd be a hobbitelkek közé.
Aztán ismét erdő, jobbra az Iharos, mi balra lefelé tartunk, illetve tartanánk, ha... Meredek, irgalmatlanul csúszik, ráadásul kellemetlenül tapadós sár az oka... Azért oldalt a fák között az avarban csak leóvatoskodok, hogy aztán a túloldalon ripsz-ropsz felkapaszkodjak a kápolnához, ahol az utolsó előtti ponton kapom a bélyegzést.
A tovább vezető ösvény egyszemélyes, besorakozok, aztán lent, a földútnál előzök, és trappolok  az itt-ott mutatóban található sarat kerülve, hiszen innentől már nincs sok hátra, és az is kellemesen lefelé/szintben halad.
Az erdőből kiérve még egy nagyobb pocsolya/sártócsa kikerülése marad, aztán a lőtér ep-n még egy bélyegzés, eddig nagyon jól állok az idővel, de azért meghúzom a lépést az aszfalton - a sár majd lepereg út közben- az elágazásban balra, majd az útról rögtön jobbra a gyalogúton tovább (ezt is sikerült korábban benéznem...), kis híd, főúton jobbra, majd megint és cél.
Emléklap, választható jelvény és gratuláció.
Bubunál beszerzem a család számára a Budapest-kupa igazolófüzeteket, váltunk pár szót, és minthogy a vonat indulásáról nem tudok információhoz jutni, így gyors léptekkel az állomás felé veszem az irányt.
Út közben még alaposan megszemlélem Szent Vendel szobrát, akit egy kedves nótában oly sokszor emlegettünk az egyetemi évek során :-)
Az állomáson működik a pénztár, úgyhogy kényelmesen megveszem a jegyet Kelenföldig, és rövid várakozás után érkezik is ugyanaz a vonat, amivel reggel jöttem - legalábbis a vonatszemélyzet stimmel :-)

Most jártam itt hatodik alkalommal - nem sok túra van, amit eddig minden évben megcsináltam - és úgy gondolom, hogy a jövőben is rendszeres résztvevője leszek ennek a kellemes sétának, akár családdal is, bár az még odébb van egy picit :-)