Túrablog

Utolsó előtti rendezés... Nem jó ezt olvasni, hallani egy ilyen jó kis túrával kapcsolatban - de meg kell érteni a rendezőket is... Mindegy, kora reggeli vonatozásra kellett készülnöm, hiszen idén a két évvel ezelőtti útvonalon, de ellenkező irányban rendezték ezt a túrát. Két vonat között lehetett választani, megcéloztam a korábbit - sikerült :-)
Az állomáson jó néhány ismerős várja  a vonatot, így beszélgetéssel ütöm el az időt - Ez is nagyszerű a teljesítménytúrázásban: kortól, nemtől, felkészültségtől, mindentől függetlenül segít kapcsolatokat, közösséget építeni - a sport jellegű kikapcsolódás mellett. A csevegés folytatódik a vonaton is, így aztán hipp-hopp, szállhatunk is le Alsógödön.
Sokan érkezünk, de a profi rendezőknek hála gyorsan megy a nevezés és a rajtoltatás: az előbbi több asztalnál párhuzamosan, hiszen az tart jóval tovább.
Álmos, ködös reggel, rövid volt a vonaton töltött idő ahhoz, hogy picit felmelegedjek, úgyhogy gyorsan belenézek az itinerbe: negyedik utca jobbra, majd második balra, a település szélén villanyoszlop, felírós pont, majd gyors gyaloglásra váltok, mert bár tél az nincs, de hűvös az azért van.
Jelzés, szalag, ahogy kell, a villanyoszlop is megvan, megyek tovább, és közben azon gondolkodom, hogy most még aránylag kényelmes a laza talaj, de milyen lesz majd a mezőny végének...?
Szántóföld, erdő - és köd.- az M2 fölötti felüljárón látszik, hogy mekkora... Olyan randa késő őszi búslakodós.
A felüljáró után ismét erdő, kidőlt fa, és halmokban álló kábelszigetelés - bezzeg ha egy túra rendezője véletlenül kint hagy 2-3 szalagot... No mindegy, messze van még a cél, és tenni nem sokat tudunk - ha az, akinek a feladata lenne, nem teszi a dolgát.
Szántóföld és erdő váltakozik, a köd marad, egy kis aszfalt beiktatásával így érek a következő ponthoz - szintén felírós, ahogy ezen a túrán szokás, aztán következik a Fóti Somlyó megmászása...
Beszélgetve, meg "rutinból" gyalogolva szépen le tud menni az ember a térképről - itt nekünk is sikerült: a régi Z- jelzést követve - ráadásul ahol régen meredeken fölfelé indult a jelzés, azt is benéztük, és bő 500m után tűnt fel, hogy nincs jelzés, és ami fontosabb, hogy szalag sincs. Hátra arc, GPS-t nézve sikerül megtalálni az egykor volt elágazást, ahol a régi jelzés fölfelé indul...
Irány fölfelé, aztán a jobbról érkező ösvényen ott a jelzés - a Somlyó északi oldal pont szerencsére jóval feljebb van, nem marad ki.
Az először 2010-ben megörökített kidőlt fa is megvan, érdekes látni, hogy hogyan változik évről évre.egy ilyen szándékosan ott hagyott holtfa. Mondjuk az elnevezés is érdekes, hiszen fának valóban holt, de egy egészséges erdőnek talán ez a leggazdagabb, legváltozatosabb élőhelye.
A csúcskőnél is felírós pont van - a szemből érkezők diktálják a számot, de mi nem adjuk fel, és elsétálunk a csúcskőig - egyik kolléga valami pálinkát hiányol - rákérdezek, hogy kér-e? Kér. Akkor koccintunk - egyrészt a csúcs elérése okán, másrészt meg azért, mert ez most születésnapi túrának sikeredett :-) A tíz éves ágyas szilva kellemesen dob a hangulaton, meg persze az is, hogy egy bucka kipipálva :-)
A parkolónál újabb pont, a bélyegzés mellé műzliszelet vagy csokimikulás választható, mielőtt ismét elindulnánk fölfelé.
Az ismerős padnál megállok, no nem azért, mert le akarok ülni, hanem megválaszolni az igazolólapon lévő kérdést, aztán robogás tovább - közeledik Mogyoród, ahol remélem, hogy idén is fincsi süteményt kapunk :)
Előbb persze  kerül egyet a Z4 jelzés: kikerüli az új focipályát. Végül is jogos: ami nem megy, azt kell gyakorolni,és ahhoz meg sok focipálya kell. Nagyon sok :-P
Az ismerős híd után betérek a cukrászdába, egy süti meg egy pohár tea jár - saját zsebre kérek egy másik sütit is, hogy ne kelljen kétszer sorakozni. Közben szabadul fel ülőhely is, úgyhogy gyorsan lehuppanok, fincsi süti, meleg tea, pihi...
Nagyjából 20km van mögöttem, és 13 körül előttem, idővel jól állok, úgyhogy csak kényelmesen - és különben is, célzárás van, nem szintidő, addig meg bőven beérek.
A süteményezés után elindulok, aztán visszamegyek a botokért - hiába, öregszem :-) Szerencsére az emelkedőn ezt nem veszem észre, kis park balra, felüljáró, aztán egy lekerített terület miatt balra lemegyünk, hogy a völgyecske túloldalán fölkapaszkodva vegyük célba a megdöbbentően leromlott állapotú Gyertyános kilátót... Pár év, és körbekerítik, hogy életveszélyes?!
Meglátok egy piros "M" betűt az egyik fán - hirtelen nem tudom hova tenni az egyedi jelzést (A Budai hg.-ben a Meteor túra jelzése is ez), aztán leesik a tantusz, hogy a Margita is M-mel kezdődik. Rejtvénynek viszont jó lenne  :-)
A szőlőskerten át lehet vágni, így nem kell nagy kerülőt tenni (köszönjük!) a szántóföld csücskéig, ahol egynyomos ösvény következik - nem gond, nincs nagy forgalom :-)
A HÉV vágánya alatt "aluljárunk", aztán jön a (majdnem) utolsó emelkedő a Szár-hegyre - újabb pont. Lefelé haladva "hiányzik" az erdő, de ez az élet, meg az erdőművelés rendje - ami vágásérett, azt idővel ki fogják vágni, hogy új, fiatal erdő váltsa fel.
A mogyoródi bekötőútnál igencsak magas a korlát, de leküzdjük - hogy aztán a hosszú egyenes irtásban hullámvasutazzunk az M31 felüljáróján átvezető aszfaltcsíkig, de előtte még pici saraskodás jön a gázvezeték nyomvonalát keresztezve.
A trükkös rész a felüljáró túlsó végén következik: dupla szalagkorlát, jó magas, úgyhogy picit odébb mászok át rajta, és a túloldalon óvatoskodok vissza a rézsűn levezető lépcsőig - nem lenne jó a szúrós akáccal kiszaggatni a kabátomat.
A lejtő után már "csak" be kell gyalogolni Gödöllőre - a vadaspark mellett azért meg-meg állok fotózni, úgyhogy erősen belassulok, de megéri, hiszen ritkán járok erre...
Az Erzsébet-parkban sem rohanok, és nem csak azért, mert lépcsőt kell számolni a következő ponton :-)
A hármas úton átkelve aztán tempót váltok, jó lenne 7 órán belül beérni... Aszfaltos járda, távolban feltűnik az állomás, meg a királyi váró, a túra célja - 6:65 a vége, nagyjából 5km/ó átlaggal... Nem siettem :-)
A célban átveszem az előkészített díjazást, aztán megváltom a jegyet a Keletiig, és az érkező vonattal elindulok haza.

Profi rendezők, évente változó útvonal néhány fix ponttal évzárásként - ez volt eddig ez a túra - kár érte... Persze titkon remélem, hogy 2014-ben mégsem az utolsó rendezés lesz, hiszen 2015 még oly messze van :-)


Track:  Track_FOTI_SOMLYO_2013_szurt.gdb

Lassan hét éve, hogy ezzel a túrával elkezdtem a 2007-es túraévet, meg a teljesítménytúrázást, így aztán egyértelmű volt, hogy idén is ott leszek - annak ellenére, hogy idő közben az év elejéről az év végére került ez a kellemes séta.

Igyekeztem korán a rajtba érni, és úgy terveztem, hogy tempósan végigmegyek a jól ismert útvonalon... Ez részben sikerült is :-) A nevezés gyorsan ment - miután kiderült, hogy a belső asztalnál van a nevezési lap, amit ki kell tölteni, és csak utána kell sorakozni a bejárathoz közelebbinél... Apró, de zavaró hiba, ami meglepő egy rutinos szervezőgárdánál. Az viszont plusz pont, hogy megkérdezték, mikor indulok, és ahogy kértem, lett kb. 10 percem szedelőzködni.

Erre szükség is volt, minthogy a GPS is nehezen szedte össze magát, és Panni és a húga is érkezett nevezni - Töki kutya társaságában :-) Természetesen megvártam őket, aztán együtt eredtünk Attisék nyomába.

Lefelé aztán belassulok egy picit, mert a cipellőm alaposan elkoptatott talpa igencsak csúszkál a párától nedves köveken, és nem lenne jó összetörni magamat...

Az első EP-n Bajári sporttárs ücsörög a kocsiban, és osztja szorgalmasan a bélyegzéseket, aztán az aszfaltnál már az Attisékkal kiegészült társaságot érem utol.

Pannival kényelmes tempóban állunk az élre a Hármashatár-hegyre felfelé menet, aztán persze illendő módon bevárjuk a többieket :-) Érdekes, beszélgetve egészen gyorsan felérünk a ponthoz, ahol a szokásoktól eltérően nem Vagdalthúsék őrzik a pontot - viszont van szíverősítő, amiből egy kis kóstolót köszönettel elfogadok, hiszen messze még a cél, addig bővel kilihegem :-P

Hosszabb pihenő után indulunk tovább, immáron lefelé - Kc, majd S- jelzés, gyorsan haladunk, hiszen a terep is príma, az időjárásra sem lehet panaszunk - maximum annyi, hogy nem téli, de egye fene, ezt elnézzük neki .-)

Azért a parkoló után, a S- meredek lejtőjénél picit lassulunk - tényleg picit, hiszen Határ-nyeregnél "lendületből" sikerül majdnem rossz irányt venni :-)
A következő emelkedő is olyan, mint a HHH-re fölfelé: szinte észre sem veszem, és már Hűvös-völgy felé ereszkedünk - ezért is jó társasággal túrázni.

A ködben csak hallom, hogy a gőzös indulni készül a fűtőházból,  de látni semmit sem látok belőle, aztán amikor már majdnem feladom a várakozást, elkezd közeledni a hang, aztán meglátom a fújtató, füstöt okádó mozdonyt is kibukkanni a ködből. Szerintem megérte az a pár percnyi várakozás :-)

A Nagyrétet megkerülöm, bár a pont a Nagykovácsi út túloldalán szokott lenni... És valóban: Bíbor és Husi úr most itt őrzi a pontot, és osztja a bélyegzést, meg a Horalky nápolyit. Nem időzök sokat, hiszen jó lenne beérni a többieket, így aztán a Hárs-hegy pillérén is tempósan megyek fölfelé, arra gondolva, hogy a P50-en mennyire más volt itt gyalogolni :-)
Fent, már a szintes szakaszon érem be Attist és párját, aztán a S- felé vezető szerpentinen a többieket - igaz, picit lihegve :)

A Kaán Károly kilátót csak lentről nézzük meg - felmenni nem érdemes, a ködöt lentről is tökéletesen látjuk :-)
A Bátori-barlangnál természetesen a híd felé megyünk, bár fent, a sziklán átóvatoskodva kevésbé rongálnánk a hegyoldalt - de a jelzés az jelzés, erre megy és kész. 

A Kis-Hárs-hegy a következő szusszanás helyszíne, a kilátót én kihagyom, el bírom képzelni, milyen lehet a köd onnan nézve :-)

Egy kis erdei séta még lefelé, aztán aszfalt - a Szerb Antal utca is készen van már, aztán le egészen az Ördög-árokig, hogy a túloldalon visszaszerezzük az imént leadott helyzeti energiánkat az oly sokszor  szidott, de most valahogy könnyen legyűrt Battai, illetve Nagybányai lépcső megmászásával :-)

Az Apáthy-sziklára kisétálunk, Attis mutatja, hogy mit merre (kéne) látni :-)

Az itt készült csoportképben az a jó, hogy bármilyen hátteret mögé lehetne fotoshoppolni, annyira szép, egyenletesen szürkésfehér a háttér :)

A pont lent, a barlangnál van, nem kell megmászni a sziklát, mint múltkorában - és ez így van jól, hiszen védett területen járunk.

Aztán a buszfordulóhoz kiérve következik a túra városi szakasza - a meredek Kapy utcát keresztezzük, A Balogh Ádám sziklánál egészen jól berendezkedtek a hajléktalanok... Aztán a Tömörkény utcában még megmásszuk a nagyjából utolsó emelkedőt, a Törökvészi utat elérve pirinyó hezitálás, majd egy futó útbaigazítása után a zebrán átkelünk, és pici repeta jön az erdei sétából - az Érzékek ösvényén :-) Jó, a Ferenc-hegyen, de ha egyszer így nevezték el ezt a tanösvényt, akkor nem hívhatom máshogy, nem igaz?

Aztán ismét aszfalt, a barlang utcán megjelenik a Zb jelzés, megyünk, mendegélünk, a meredek lefelét most jól bírja a térdem, nem úgy, mint első alkalommal, sok évvel ezelőtt.

A célban gyors adminisztrálás, az emeleti büfében a szokásos zsíros- margarinos-lekváros kenyér és tea vár még ránk.

nagyon örülök, hogy a tavalyi kihagyás után idén ismét megrendezték ezt a túrát - kérjük 2014-ben is! (Sajnos a TTT-s előzetes listában nincs ott ez a túra, de remélem, ez nem marad így, pláne, hogy a Fóti Somlyó, ami szintén a két ünnep között volt korábban, 2014-ben lesz utoljára, és akkor is májusban)

Track: Track_BARLANGTOL_BARLANGIG_2013_szurt.gdb

Késő őszi időben egy "kötelező" családi séta, hiszen Gabinak ez lett a tizedik Budapest-kupás túrája. Reggel helyett késő délelőtt érünk a rajt közelébe, autót jó messze sikerül lerakni, de így is el tudunk 11 körül indulni, ezen a nyúlfarknyi, jól ismert útvonalat bejáró túrán.

A kellemes, ám csalóka őszies idő miatt meg-meg állunk ki- és begombolkozni, meg persze fotózni is; szerencsére a tempó, amit közben sikerül diktálni, az nagyon jó, a terep is príma, úgyhogy haladni is tudunk :-)

Makkosmária felé még megvan a kedvenc "integetős" fa; ezt is megörökítem, hiszen az erdőművelés nyomait jócskán lehet látni a jelzés mentén, és ki tudja, mikor érnek ide...

A pont az esőbeállóban van - egy mikulás-sapka jelzi - messziről nem igazán tűnik fel, de csak sikerül az igazolást begyűjteni - egy randa púppal együtt, ugyanis az esőbeállóba belépni csak mély főhajtással lehet...

Emiatt aztán morcosan kezdjük meg a kapaszkodást Normafa felé, de aztán csak felcammog kis csapatunk, bár mire felérünk, sikerül jelentősen elkoptatni azt az időelőnyt, amit korábban összeszedtünk. Ez azért nem akkora gond, hiszen szint már nem sok van előttünk, és a szintidőn belüli teljesítésre minden esély megvan. Sőt. De ezt azért nem újságolom el a lányoknak, hanem megyünk szorgosan előre, előbb picit le a Z- jelzésen, majd az Anna-kápolna felé a Kc-t követve.

A gyerekek is jól ismerik már ezt a szakaszt, szépen mennek, amerre a jelzés mutatja - itt-ott persze némi nézelődés belefér, hiszen a panoráma igen-igen sokadszor látva is nagyon szép.

A következő pont a János-hegy csúcsán, a kilátó mögött van, ahogy kell - mi illendően a lépcső felől a P- jelzésen érkezünk - egy lendülettel leküzdve ezt a tényleg utolsó emelkedőt, hogy aztán a padon ücsörögve, a ponton kapott édességet rágcsálva még egyszer kifújjuk magunkat.

A kilátót a jelentős forgalom miatt kihagyjuk - tudom, minden alkalommal ígérem, hogy felmegyünk, de ami késik, közeledik, fogunk egy "Fel a János-hegyre" kirándulást csinálni, csak és kizárólag a kilátó megmászásáért :)

Némi séta még, aztán cél, és sorakozás. Várjuk a buszt, mert azon maradt a díjazás egy része... Busz befut, a krampuszok meg a mikulás is szorgalmasan forgolódik, és hordják befelé a dobozokat, aztán a sor is megindul, célpecsét, oklevél, kitűző, mikuláscsomag - és a zsúfoltság miatt gyors indulás haza.

Maga az ötlet, hogy a Budai hegyekben is legyen "Mikulás-túra" jó és díjazandó. A rettentően lerágott csont útvonal, és a jelentős tömeg khm. nehézkes kezelése sajnos sokat levon a túra értékéből.

Track: Track_VAR_A_MIKULAS_2013_szurt.gdb

Kevés olyan túra van, amin minden évben ott voltam - ez az egyik, ráadásul MVTE éremhez is kell, Budapest kupához is elszámolható... Bónuszként :-) szép őszi erdőben lehet még kirándulni, kellemes időben, úgyhogy egy percig sem volt kétséges, hogy idén sem marad ki.
Milyen más volt ez legutóbb, a Piros túrán, felfelé...  kényelmes a tempó, bár nem szintidő-kihasználósra terveztük, így azért kéne menni, bár lesz jóval kényelmesebb "gyors" rész is. Például az aszfalt mellett :)
A Fekete-fejre persze rá kell pihenni, hiszen bőven és piszok módon (enyhén indul, aztán egyre durvul) adja a szintet - bot mindkettőnknél van, és abban is megegyeztünk, hogy emelkedők saját tempóban - ennek köszönhetően van időm lihegni a Fekete-fej csúcsán lévő ponton :-) Hiába, ez a pukli ebből az irányból adja magát nehezebben...
Gabi is felér, hagyom picit pihenni, aztán a ponton kapott édességet elmajszolva irány lefelé, a rövid, de kellemetlenül köves lejtőn.
Lent bevárom Gabit - egyszerre ő sem tud nápolyit enni és botot használni, de sebaj, itt amúgy sem terveztem rohanni.

Adyliget, szalag, bolt sarka, valaki egyenesen tovább (hmmm...), végül is arra is el lehet jutni a Remete-szurdokhoz... Persze minden jó, ha a vége jó, a túratárs később utolér minket a Remete-szurdokban, azzal az apró  különbséggel, hogy egy utcával később, a Zrínyi Miklós úton fordult jobbra.
Jobbra Külföldi, akarom mondani Kútföldi utca :) kis tér, jobbra, majd fent, az utca végén balra, ahogy a szalagok (meg az emlékek) diktálják. Emelkedés tovább, és persze a sokszor látott panoráma - meg a régóta félbehagyott építkezés... A túra néhány jellegzetes pontját mutatnám Gabinak - tudja, tavaly is mutattam :-)
A Remete-hegyen újabb pont, szintidő-kihasználós idővel érkezünk, mondjuk nem csoda, hiszen elég szépen kaptunk szintet eddig - persze lesz ez után is, méghozzá bőven...

Az Apáthy-sziklához gyorsan odaérünk, nézelődés itt is "menet közben" letudva - igen, oda le, aztán oda szembe föl :-P

A város "nem szeretem" szakaszt igyekszünk szükséges rosszként kezelni, mint ahogy az estébe nyúló, zajos felújítását a villamospályának a környéken élők... Azt persze nem értem, hogy ha itt lehet hét végén dolgozni, akkor az egyes vonalán miért nem...?
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.

Az utolsó aszfaltos emelkedő Gabinak már nyűgösebben megy, de kis biztatás után csak elhagyjuk a szélső, évek óta eladó házat, meg az aszfaltot, hogy aztán a maradék 80-90 méter szintet a hullámzó erdei úton küzdjük le. Szerencsére kényelmes enyhe emelkedőkről van szó, így aztán nagyjából hét és fél terepen töltött óra után végre valahára célba érünk.

Nekem az első az adminisztráció: jelvény, kitűző, oklevél, MVTE érem anyagi része... Utána futás a kocsihoz, hiszen reggel ott hagytam az okleveleket, amik alapján a Budapest-kupa füzeteinkbe a hiányzó bélyegzések belekerülhetnek.

Ezt is megoldom, közben "jól tartanak" minket a rendezők, ahogy az MVTE-től megszokhattuk: nagyon finom tea, banán, édesség... Az adminisztráció elintézése után aztán gyorsan elbúcsúzunk, megyünk Juliékhoz a gyerekekért.