Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2013. november 23., szombat
Gabinak
is fontos volt ez a túra, hiszen idén nem nagyon sikerült hosszabb
túrára eljutnia, és a Budapest kupában is nyolc túrája volt meg
eddig, úgyhogy nem volt mese, neki is jönnie kellett.
Mivel
anyósom nem vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, így reggel négyen ültünk
kocsiba, és a gyerkőcöket Juliékra, a kisebb lányom keresztszüleire
bíztuk - innen is köszönjük a segítséget.
Rajtidő
vége előtt nem sokkal érkeztünk meg a rajtba, szinte csak ismerősök,
gyors nevezés, meg egy "ne találkozzunk a túrán" baráti megjegyzés a
seprűknek :-) aztán gyorsan indulunk is, a jól ismert útvonalon, a P-
jelzést követve.
Az út
eleje kellemesen átmozgat, az emelkedő meg jól be is melegít - az első
ponton épp, hogy csak megállunk pecsételni, és megyünk is tovább, a
változatosság kedvéért lefelé :-)
Milyen
más volt ez legutóbb, a Piros túrán, felfelé... kényelmes a tempó, bár
nem szintidő-kihasználósra terveztük, így azért kéne menni, bár lesz
jóval kényelmesebb "gyors" rész is. Például az aszfalt mellett :) A Fekete-fejre persze rá kell pihenni, hiszen bőven és piszok módon (enyhén indul, aztán egyre durvul) adja a szintet - bot mindkettőnknél van, és abban is megegyeztünk, hogy emelkedők saját tempóban - ennek köszönhetően van időm lihegni a Fekete-fej csúcsán lévő ponton :-) Hiába, ez a pukli ebből az irányból adja magát nehezebben...
Gabi is
felér, hagyom picit pihenni, aztán a ponton kapott édességet elmajszolva irány lefelé, a rövid, de kellemetlenül köves lejtőn.Lent bevárom Gabit - egyszerre ő sem tud nápolyit enni és botot használni, de sebaj, itt amúgy sem terveztem rohanni.
Adyliget, szalag, bolt sarka, valaki egyenesen tovább (hmmm...), végül is arra is el lehet jutni a Remete-szurdokhoz... Persze minden jó, ha a vége jó, a túratárs később utolér minket a Remete-szurdokban, azzal az apró különbséggel, hogy egy utcával később, a Zrínyi Miklós úton fordult jobbra.
Jobbra Külföldi, akarom mondani Kútföldi utca :) kis tér, jobbra, majd fent, az utca végén balra, ahogy a szalagok (meg az emlékek) diktálják. Emelkedés tovább, és persze a sokszor látott panoráma - meg a régóta félbehagyott építkezés... A túra néhány jellegzetes pontját mutatnám Gabinak - tudja, tavaly is mutattam :-)
A
Remete-szurdok után jön a következő durva kaptató, fel, a K- jelzésen a
Remete-hegyre - itt is az a módszer, mint az előbb, saját tempó, fent
találkozunk. Gyorsan felér Gabi, mondom is neki, hogy szép volt, utána
ecsetelem, hogy milyen "élményt" jelentett a Terep félmaratonon itt
leereszkedni, a "picit romos" állapotban lévő bokámmal... Nem volt
kellemes élmény, na.
A
Remete-hegyen újabb pont, szintidő-kihasználós idővel érkezünk, mondjuk
nem csoda, hiszen elég szépen kaptunk szintet eddig - persze lesz ez
után is, méghozzá bőven...
Előbb
viszont Budaliget érintésével leereszkedünk az Alsó-jegenye-völgyig (csak hogy a Kálváriához felfelé majd újabb emelkedőket gyűrhessünk le...); előtte beugrok a solymári
Shell-kútra "tankolni" - a reggel elmaradt kávét pótolom, aztán robogok
Gabi után.
Az Alsó-jegenye-völgyben lehetne
tempósan haladni, de a még ép töklámpások fotózásra csábítanak, úgyhogy
meg-meg állva tesszük meg ezt a nem túl hosszú szakaszt.
|
|  |
|
Utána
persze jön a "dupla élvezet" - előbb a S- jelzésen fel az erdő széléig,
utána újabb nekirugaszkodással, szalagozást követve a Kálváriához...
Itt
jó néhány pihentető megállást beiktatok, bevárom Gabi, fotózok - már ha
épp van rá időm, mert a párom egészen jól megindul fölfelé.
Feljebb aztán a tempójával együtt a kedve is visszaesik, amikor mutatom neki, hogy a
jelzésről letérve mi van még előttünk, de erőt vesz magán, és nem küld
el a francba :-D Igen, ez, a völgytől a Kálváriáig tartó szakasz sok és
kellemesen meredek emelkedőt jelent, de felérni, és a lihegős
terhelésért a panorámában elégtételt találni, úgy gondolom, nagyon jó
érzés.
Itt is ismerős pontőrök fogadtak minket, nem sokkal a
pontzárás előtt jártunk, így igyekeztünk rövidre fogni a beszélgetést,
hiszen még bőven volt előttünk gyalogolni való táv :)
A stációk
mellett indultunk lefelé, majd hullámzó kényelmes ösvényen a jól ismert
K- jelzésig, meg azon is túl, egészen Virágos-nyeregig. A katonasírnál egy szusszanásnyira megállunk, nagyon szépen rendben van az emlékhely, remélem, így is marad.
A Virágos.nyereg után rövid
lélektani felkészülés :) aminek köszönhetően kellemes tempóban küzdöttük
le a Vihar-hegyet, illetve a HHH-re vezető kellemetlen kaptatót is -
bár Gabinak ez utóbbi azért nem annyira tetszett :-D 
A panoráma szép, de csak menet közben nézelődünk, ahogy a ponton is
csak "futtában" pecsételtetek, és máris gurulunk lefelé - nem úgy tűnik,
mintha jól állnánk idővel, úgyhogy igyekszem biztatni Gabit, hogy ezen a
kényelmes szakaszon húzzuk meg a lépést.
A parkolóig sikerül is, a
S- rövid ereszkedése viszont kellőképp visszafogja a páromat - sebaj,
addig is pihenhetek. Nem állom meg, és szóvá is teszem a tempót -
válaszul szedhetem a lábam utána a széles sétányon... :-) Oké, van
tartalék, ez jó dolog - a Látó-hegyi elágazásnál még útba igazítok egy
kiránduló társaságot, utána vissza is kapom a korábbi megjegyzésemet,
hogy kire is kell várni...Az Árpád-kilátónál a tűzrakóhely szépen rendbe van szedve - a Z- felett átívelő kapuzat állapota viszont szemernyit sem javult - pár éven belül teljesen leamortizálódik, és jó, ha nem valaki arra járónak a fejére fog ráomlani az egész...
Az Apáthy-sziklához gyorsan odaérünk, nézelődés itt is "menet közben" letudva - igen, oda le, aztán oda szembe föl :-P
A város "nem szeretem" szakaszt
igyekszünk szükséges rosszként kezelni, mint ahogy az estébe nyúló,
zajos felújítását a villamospályának a környéken élők... Azt persze nem
értem, hogy ha itt lehet hét végén dolgozni, akkor az egyes vonalán
miért nem...?
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
Az
utolsó aszfaltos emelkedő Gabinak már nyűgösebben megy, de kis biztatás
után csak elhagyjuk a szélső, évek óta eladó házat, meg az aszfaltot,
hogy aztán a maradék 80-90 méter szintet a hullámzó erdei úton küzdjük
le. Szerencsére kényelmes enyhe emelkedőkről van szó, így aztán
nagyjából hét és fél terepen töltött óra után végre valahára célba
érünk.
Nekem az első az adminisztráció: jelvény, kitűző, oklevél,
MVTE érem anyagi része... Utána futás a
kocsihoz, hiszen reggel ott hagytam az okleveleket, amik alapján a
Budapest-kupa füzeteinkbe a hiányzó bélyegzések belekerülhetnek.
Ezt
is megoldom, közben "jól tartanak" minket a rendezők, ahogy az
MVTE-től megszokhattuk: nagyon finom tea, banán, édesség... Az
adminisztráció elintézése után aztán gyorsan elbúcsúzunk, megyünk
Juliékhoz a gyerekekért.
Track: Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2013_szurt.gdb
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.