Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2014. március 30., vasárnap
Idén is úgy alakult, hogy pontot őriztem a Kiscelli kastély mögötti
parkban, és utána teljesítettem a 15km-es táv hátralévő részét.
Reggel bőven a rajtidő előtt érkezem a gimnáziumhoz - a többiek már
szorgoskodnak a rajt kialakításában, nekem néhány irányjelző nyíl
kirakása jut, aztán pontőr kollégával elindulunk, hiszen hamarosan
jönnek a résztvevők is.
Pici vita, aztán beadom a derekam, és nem a
szokott útvonalon, hanem egy keresztutcával később indulunk neki a
domboldalnak - a Kandó kollégiuma mellett viszont nem hagyom magam, és a
lépcső helyett egyenesen megyünk tovább az úton - amerre a jelzés is
vezet, de biztos, ami ziher, kerül ki szalag is.
A kis kápolna még
alszik, a kálvária keresztjein még itt-ott a téli "csomagolás" is
megvan, annak ellenére, hogy bőven benne járunk a tavaszban - és ezt nem
csak a naptár, hanem a szépen zöldellő növényzet is mutatja.
Egy szalag még a letéréshez, elfoglaljuk a helyünket a már jól
ismert padnál, és nem is kell sokat várni, hogy az első résztvevők
megérkezzenek.
Ismerősök is érkeznek szép számmal, fényképek készülnek, beszélgetünk -
kellemesen telik az idő - itt még mindenkinek őszinte a mosolya :-)
A pontzárás után pontőrtársam nekilódul, hiszen ő a hosszú távot söpri, én meg kényelmes tempóban sétálva indulok a jól ismert útvonalat követve.
A második pontot a kolléga zárta, jóval a pontzárás után ott érnek be túratársak - picit "elkésték" a rajtot - mindegy, a lényeg, hogy itt vannak, nem?
Mátyás-hegy, lépcsőzés fölfelé - az egykori bányaudvaron kövekből kirakott ábrát fentről lefotózom - aztán megyek tovább,hiszen van még itt is fölfelé - aztán meg meredeken le, hogy pici aszfalt után egy újabb, bár kisebb puklit küzdhessek le. Na jó, annyira azért nem kellett küzdeni :-D
A következő pontnál picit megállok beszélgetni - jól teszem, mert újabb résztvevők kerülnek elő mögöttem - udvariasan magam elé engedem őket is, aztán megyek én is tovább.
A Hármas-Határ-Hegy pontja már bezárt - jó, pontzárás ideje után vagyunk picivel, de a seprűt akkor is meg kéne várni... No mindegy, egy OKT-s bélyegzést begyűjtök azért.
A túratársaknak megemlítem a repülős emlékhelyet - idővel nem állunk jól, úgyhogy a kitérő most elmarad - a Vihar-hegy nyerge a meredek le-föl sétával nem; kölcsönadom a botomat az egyik túratársnak, hogy jobban menjen neki az emelkedő :)
Virágos-nyeregnél egy időre elbúcsúzunk a K- jelzéstől, és a zöldet követve érkezünk a Csúcs-hegyi nyeregbe. Itt két régi ismerős őrzi a pontot - gyorsan összepakolunk, és a kéken együtt megyünk vissza Virágos-nyeregig. Itt ők lefelé indulnak, én meg váltok a zöld jelzésre.
A kényelmes szintúton gyorsan haladok, utol is érem az utolsó résztvevőket, úgyhogy a következő pontig ismét együtt megyünk - Farkastoroktól természetesen a Z+ jelzést követve - azaz a kereszteződésben gyakorlatilag egyenesen tovább.
A következő ponton fölfelé már jártunk, ismét adok egy kis előnyt a többieknek :-) aztán a pont őrzőjével indulunk utánuk a jól követhető K3 jelzésen a Kőtaraj felé.
A panoráma most is csodaszép, a jelzésen lefelé meg meredek az ösvény - akinek ez problémás, az picivel visszább talál egy leágazást jobbra, ahol valamivel könnyebben lehet lejutni a Kőtaraj melletti völgybe.
Innen már városi szakasz jön, papír,leírás, minden nélkül, emlékezetből vesszük az akadályt, és kényelmes tempóban érünk be a célba.
2014. március 29., szombat
Régen voltam ezen a rendezést tekintve szerény túrán, ami idén a
Cartographia kupában is helyet kapott, úgyhogy legalább két indok máris
akadt, hogy ismét teljesítsem. A harmadik, kevésbé pozitív indok
egyszerűen az, hogy kevés a valóban szabad hétvégém idén, úgyhogy ami
van, azt ki kell használni - pláne, ha ilyen szép az idő :-)
Kicsit későn érek a rajtba -ez már egy ilyen év lesz, úgy tűnik- itiner már nincs, mondjuk nem is hiányzik, hiszen Piliscsabáig K-, majd a vasúton átkelve K3, és a második utcán jobbra - emlékeim szerint ennél sokkal többet nem is tartalmazna a rendezőktől kapott leírás sem. Na jó, az utcanevek még szerepelnek benne :-P
Az úttör... akarom mondani a gyermekvasutasok "zászlófelvonnak" - közben megpróbálnak énekelni is. A zászlófelvonás, meg úgy általában az alakizás jobban megy, maradjunk ennyiben.
Irány a Nagyrét, majd aszfalt sokáig - ez egy ilyen gyaloglat: eleje - vége lakott terület, de azért itt is lehet érdekes dologba botlani: például egy "pofásra" firkált házfalra :-)
Persze az igazán szép dolgok később következnek: elsőként a máriaremetei templom kertje - itt szoktunk rendszeresen esküvőbe botlani más túrákon - most még korán van, úgyhogy a násznép zsivaja helyett csend és nyugalom van a parkban.
A Remete-szurdok bejáratához vezető út kiágazásánál van az első pont, itt szép, erre a túrára készült bélyegző lenyomatát kapom az igazolólapra.
A szurdokon kellemes tempóban megyek végig, a kapaszkodós szakasz elején érek be egy minimum érdekes társaságot: zakók, fotózási kellékek, gálacipők - picit "tájidegennek" tűnnek, na.
Szerencsére a tempójuk olyan, hogy fölfelé menetben simán el lehet mellettük menni, úgyhogy ezt a megoldást választom. Persze a "nagy rohanásban" nem felejtem el megcsodálni a panorámát, illetve a nagyszerű virágszőnyeget az ösvény mellett. Remélem, más is csak csodálja, és nem próbálja meg hazavinni.
Zsíros-hegyig kellemesen hullámzó az út, sok szép virág is akad, de azért tempósan lehet haladni. Ismerős fotózgat, megállok én is - sajnos botanikai ismereteim hiányosak, így csak nézem a virágokat:
|
|
|
A Muflonban privát frissítés gyanánt iszok egy kólát - most ez esik jól,
ráadásul délután autóba kell ülnöm - remélhetőleg négy órán belül
(nagyjából ennyi idő kell egy sörben található alkohol lebomlásához),
úgyhogy ezért is a drágább frissítő :-)
Pici aszfalt után egy ismét kellemes sétaút következik a Szénások felé, hogy egy rövid emelkedővel az Európa-diplomás (bármit is jelentsen ez...) védett területre érjek.
A szintút szép, a valamikori tanösvény tábláknak a nyoma még fellelhető - ilyenkor azért az embernek eszébe jut, hogy tényleg Európa, vagy valami más...?
Aránylag gyakran járok erre, úgyhogy sok nézelődés nélkül magam mögött hagyom a Nagyszénás csúcsát is - a Kőris-völgyben viszont kényelmesebb tempóra váltok, részben ismerős túratárssal beszélgetni, részben meg azért, mert itt ritkábban fordulok elő, és érdekes dolgokat is lehet látni :)
Aránylag gyakran járok erre, úgyhogy sok nézelődés nélkül magam mögött hagyom a Nagyszénás csúcsát is - a Kőris-völgyben viszont kényelmesebb tempóra váltok, részben ismerős túratárssal beszélgetni, részben meg azért, mert itt ritkábban fordulok elő, és érdekes dolgokat is lehet látni :)
A völgy alsó harmadától aztán gyorsabb tempóra váltok, Piliscsaba következik, faluszél, aszfalt, főút, kutyák a kerítés mögött, macskakő, vasútállomás... 
Felüljáró nincs, ergo lépcsőmászás sincs (jó kérdés, hogy a kiírásban
szereplő szintadatban számoltak-e ezzel?), van viszont nagyon szép fasor
a túloldalon, amin a második utcáig sétálok, ahogy azt az előző
alkalommal alaposan megjegyeztem.
A kereszteződés után szintben haladó aszfalton lehet a célig gyalogolni; szép fasor, meg egy székelykapu itt is van - szeretnék mielőbb célba érni, úgyhogy nem állok nagyon meg - ki tudja ugyanis, mikor lesz hazafelé valami tömegközlekedési eszköz, hiszen a vasutat épp felújítják.
A célban gyors érkeztetés: kitűző, oklevél, meg egy bón, amiért a presszóban fogyaszthatnék egy üdítőt. Ezt most kihagyom, helyette nézelődök a Cartographia-s asztalnál, ahol -mint mindegyik Cartographia-kupában szereplő túránál - kedvezményesen vehetnék térképeket meg könyveket.
Most ezt is kihagyom, váltok pár szót az ismerősökkel, aztán elindulok hazafelé - vonat + vonatpótló busz kombinációval.
Track: Track_TERY_20_2014_szurt.gdb
Track: Track_TERY_20_2014_szurt.gdb
2014. március 24., hétfő
Idén munka miatt a hétvégék nagyjából harmada kiesik, és bizony ebbe a
körbe ez a csodaszép hétvége is beleesett... De egy olyan túrával, amin
eddig minden évben ott voltam 2007 óta, és ami - így visszatekintve-
igencsak komoly lökést adott ahhoz, hogy ez a szép és kellemes
időtöltést az életem része legyen nem tehettem meg, hogy kihagyom.
Netbook a hátizsákba, ügyeleti telefon hangosra állítva az övtáskába, aztán irány Biatorbágy.
Rajtidő
vége táján érek a viadukthoz - a sor vége igen-igen messze az elejétől -
arra gondolok, hogy a rövid táv miatt, de nem igazán: bőven vagyunk
"hosszúsok" is :)
A sor kényelmesen, de halad, az autónál megkapom
a "szokásos" színes térképes itinert - belepillantok, az útvonal a
"szokásos", úgyhogy az első ep-ig mehet az övtáskába.
Enyhén,
nagyon enyhén emelkedik az aszfalt Biatorbágyról kifelé, aztán ez a pici
emelkedés is "elfogy", persze lesz még bőven és meredekebben is ;)
Az útra rátelepedett magánterületet szépen kikerüljük, sűrűn vagyunk az úton, de itt még kényelmesen lehet előzgetni.
Aztán
a jól ismert jobbos kanyar után botot megmarkol, és... És felgyalogol
egy menetben a tetőig - igaz, a 424-es gőzöshöz hasonlatos zakatolás és
szuszogás kíséretében, de csak sikerül :-D
Szemben
"villanypásztor", automatikusan megyek jobbra az immár szintben futó
pihentető ösvényen - a kerítésként funkcionáló villanypásztor kísér
balról egy jó darabon.
Az ellenőrzőponton sokan nézelődnek - a panoráma tényleg szép - én
igyekszem a tömeget elkerülni, úgyhogy nem várom meg, míg megindulnak;
gyorsan elköszönök, és robogok tovább.
Minden emelkedőhöz tartozik
egy lejtő - itt is. És ahogy az emelkedő meredek volt, a lefelé talán
még meredekebb - szerencsére annyira nem hosszú - igaz, a völgy
túloldalán a "varietas delectat" jegyében egy emelkedőt kell leküzdeni,
úgyhogy egészen rövid szakaszon alaposan átmozgatom magamat.
Előtte
persze rácsodálkozom a völgy túloldalára: a hegytetőn az erdő jelentős
részét tarra vágták ugyanis... Egy-két fánál mondjuk érthető, hiszen
"érdekesen" néz ki a törzs metszete, de az egész erdőrész eltűnése azért
furcsán hat. Mint mindennek, ennek is van praktikusan jó oldala: szépen
rá lehet látni a Budai hegyekre :) Elektromos kerítés persze van
itt is, sőt, keresztezzük is, méghozzá úgy, hogy se kapu, se átjáró -
szerencsére megrázó élmények nélkül sikerül mindenkinek átjutni rajta
:-)
A következő hosszú, ellenben nem túl meredek emelkedőn
megpróbálok előzni, mert a ponton nem szeretnék sokat sorban állni. Ez
sikerül is, tempósan megyek tovább, ismerősöket érek be, Sóskútig
kellemesen beszélgetve telik az idő.
A ponton a szokásos trakta:
palackos ásványvíz és édes vagy sós rágcsálnivalóból egy csomag - én
csokis mézes sütit kérek, ha már lehet választani :)
Egyik
túratárs privát frissítést iktat be a híd után, én megyek tovább a
Kálvária felé, a jól ismert picit eldugottan induló ösvényen. Az
időjárás príma, meglepő módon a szél sem akar elvinni a Kálvária
tetejénél, ahol begyűjtöm a következő, nagyon szép egyedi bélyegzést az
igazolólapra. Egyébként minden ponton a túrára készült, a ponthoz
kapcsolódó ábrát és feliratot tartalmazó bélyegző van, ez is mutatja,
hogy komolyan veszik a rendezést. 
Egy meredek ereszkedés után hosszú sík szakasz következik - igyekszem gyorsan haladni a horgásztóig, szerencsére a terep príma, és olyan túratársakkal beszélgetve telik ez a szakasz, akik szintén jó tempóban haladnak. Emlékszem, az első alkalommal, amikor teljesítettem ezt a túrát, még nyoma sem volt a lovardáknak, az út sem igazán volt ennyire kijárt... És a horgásztó után is a házak között ment a jelzés, hogy egy gyaloghídon keljünk át a Benta patakon.
Ez a gyaloghíd pár éve már nincs meg, úgyhogy a közúti hídon visz át a jelzés a túlpartra, ahol a durva kőtörmelékkel felszórt ösvény lassan járhatóvá szelídül. A patak partján látunk néhány vadkacsát - mire előszedem a fotómasinát, már el is bújtak egy bokor mögé... Kár, mert tényleg nagyon szépek voltak.
Ugyancsak elbújtak, pontosabban el lettek takarva az erdészház udvarán álló régi járművek - a drótkerítésre nádszövetet húztak - hogy a kíváncsi szemek vagy más ellen, nem lehet tudni...
Picit frissítek, hiszen kellemes (tényleg kellemes, nem olyan, mint az
első kettő) emelkedő jön - pont annyira emelkedik, hogy kényelmesen
lehet rajta tempót gyalogolni .- így is teszek, robogok fölfelé, a híd
romjainál éles fordulóval már a vízmosás túloldalán járok - egy szép
fenyő jobbra, pici lejtő, aztán még egy nekirugaszkodás fölfelé, és
máris a Nyakas-kőnél kapom a következő igazoló bélyegzést.
Nem is ez a túra lenne, ha nem egy jó meredek kaptató következne :) Botokkal erősen segítve sem könnyű, de a panoráma megéri - no meg erre visz a túra útvonala is :-) Az ösvény romos pincék előtt visz el, aztán a majdnem utolsó emelkedővel elbúcsúzok a szép kilátástól, és a zártkertek közötti utakon kanyarogva (a jelzések és az itinerben lévő színes térképvázlat teljesen jól mutatja, hogy merre kell menni, bár nekem "könnyű", hiszen sokadszor járok erre), hullámvasutazva érkezek a szokásosan sáros, de minimum kellemesen puhán nedves lejtőhöz. Most príma a talaj itt is, hiszen nagy esők nem voltak, úgyhogy hamarosan a Szily-kápolnánál szusszanhatok egyet, és gyűjthetem be az utolsó előtti bélyegzést.
Az innen tovább vezető ösvény pár éve még kellemetlen, keskeny csapás volt, mostanra már jóval kényelmesebbre tapostuk - emlékszem, az első alkalommal nem volt nagy élmény fájós bokával itt sétálni.
Szerencsére most minden rendben, sérülés nincs, ügyeleti hívás sem futott be, úgyhogy innen már tényleg "enjoy" módban robogok a cél felé.
Közben persze megállok a Lőtéren, ahol az utolsó ellenőrzőponton is van rágcsálnivaló a bélyegzés mellé - kicsivel távolabb kék kúti vízzel oltjuk többen a szomjunkat :-) aztán focipálya, aszfalt, "Túrista út" (és a táblánál jól le is térünk róla jobbra), rét jobbra... Rajta néhány helyismerettel nem rendelkező túratárs igyekszik "toronyirányt" a célba - közben persze ott a patak, csak innen nem látszik :-D
Néhány túratárssal szépen körbesétálunk, a célban rövid sorakozás után átveszem a díjazást, és egy kellemes túra élményével indulok haza.
Track: Track_BIA_25_2014_szurt.gdb
2014. március 16., vasárnap
Az éjszakaival meg a tavalyi ismétléssel együtt 15. teljesítés,
úgyhogy nehéz sok újat írni/mondani erről a túráról, pláne, hogy
sietősre fogva szerettem volna teljesíteni, ha már a rajtidő végét
sikerült elcsípni - igaz, még így is az állomás bejáratáig ért a sor,
amikor odakocogtam a Fogaskerekűtől, és mire hátranéztem, már jócskán
sorakoztak mögöttem is. A nevezésnél a sor teljesen jól haladt;
nevezés több asztalnál, rendezői irányítással egyiknél sem volt
üresjárat, úgyhogy ismét le a kalappal a rajtban szorgoskodó fiatalok
előtt!
Füzetet nem kérek, kifelé megkapom a rajtbélyegzést, és
pici "saját idő terhére" szedelőzködés után nekilódulok, igyekszem a
kisebb-nagyobb csoportokban haladókat előzgetni, hátha nem kell sokat
sorakozni a pontokon.
A Széchenyi emléknél gyors bélyegzés, utána
kényelmesen sétálok a Rendőrtiszti főiskoláig, a rétre érve viszont
előkerül a futókám, és kocogásra váltok - ez jól is megy, aztán a
kápolnától néhány méterre sikerül egy tipikus "nagykabát" ívű esést
produkálni - szemüveg megvan, technika működik, nem fáj sehol, mehetek
tovább :-)
A lejtőnek persze vége lesz nem sokára, fölfelé
visszaveszek a tempóból - nem lenne jó az út közepén húzódó mély
vízmosásba belezuttyanni :-)
Majdnem fölérek, fiatal pár jön szembe, keresik a normafai pontot, mondom nekik, hogy hátra arc, mert odébb lesz :-)
Velük
sétálok tovább, Normafa, majd Csillebérc állomás következik. Tovább a
vasút mentén, majd egy rugaszkodással fent is vagyunk Normafánál, hogy a
túloldalon aztán Disznófő helyett csak a "macis" házig ereszkedjünk a
következő bélyegzésért.
Bélyegzés után pici jelzetlen "iránymenet"
az Anna kápolnáig. A kápolna körül szépen faragott kövek, egy-egy
település nevével - néhány fotó után megyek tovább, azon gondolkodva,
hogy vajon mi célból kerültek ide ezek a kövek...?
Virágvölgy
állomásnál limonádéval kínálják a "megfáradt" túrázókat, szánom-bánom,
de a bögrém otthon maradt, úgyhogy az eldobós pohár marad a megoldás. Makkosmária szintén ep, a kellemes ereszkedés után egy pici rugaszkodás fölfeé a P- jelzésen, integető fa balról még megvan :-)
Picit távolabb, a P-S- elágazásnál viszont "lepihent" az irányjelző tábla - hogy azért-e, mert az oszlopának a töve nem bírta, vagy épp "segített" neki valami "jótét lélek", ezt nem tudom - remélem, hamarosan ismét a helyére kerül - bár itt (még) jók a jelzések is.
Eseménytelen séta után János-hegy állomás helyett az előtte lévő
útátjárónál pecsételnek, így nem kell oda-vissza sétálni, csak menni
tovább fölfelé a jelzést követve.
A János-hegy csúcsát megmászva
újabb pont, majd tempós ereszkedés az igen jól ismert szerpentinen, meg
még tovább, egészen Szépjuhásznéig, ahol a változatosság kedvéért ismét
pecsétet kell gyűjteni az igazolólapra :)
Ahogy a szuszogós
emelkedő után a Nagy-Hárs-hegy tetején is - bár a jelzést követő
túrázóknak van idejük kifújni magukat a szintes szakaszon :-D
Innen még két (és fél) emelkedő következik, a nyereg után föl a Kis-Hárs-hegyre, illetve a Villám utca...
Az
előbbi gyorsan megy, lefelé gyorsabb tempóra váltok, de Hárs-hegy
állomásra azért nem felejtek el beugrani az újabb pecsétért :-)
A hegy lábánál automatikusan fordulok balra a Sc jelzésre, és csak a műútnál állok meg. No, ez a szakasz is gyorsan megvolt :-)
A Nagyréten újabb stepmli, a Villám utca szinte már unalmas emelkedője jól megy, bár tény, hogy megnövelt légcserét igényel :-D
A
Fazekas-hegyre természetesen fel kell menni, szerencsére nincs tömeg,
úgyhogy kényelmesen és biztonságosan letudható az oda-vissza szakasz is.
Innen már csak le kell robogni Hűvösvölgybe, egy kanyar a múzeumhoz, és
trappolhatok a Gyermekvasutas otthon folyosóján lévő célba.
Az
érkeztetés gyorsan megy, az igazolólap száma alapján elő van készítve az
oklevél, kitűzőből a 13. teljesítésre járót kérem, hiszen 14.-et tavaly
már kaptam.
Az étteremben megkapom a meleg kaját meg a dobozos
gyümölcslét, jó idő van, úgyhogy kint telepedek le elfogyasztani. Ebéd
után aztán megcélozom a vonatot, ami szinte menetrend szerint indul
vissza a rajtba.
Kellemes kirándulás, a tömegtúra jelleg ellenére -gyakorlat teszi a mestert- jelentősebb fennakadások nélkül megszervezve, ahogy már megszokhattuk ettől a rendezőgárdától.
Az útvonal döntően egyéb túrákról is jól ismert jelzéseken halad, mégis jó választás lehet a téli punnyadás után a tavaszi túraszezon megkezdéséhez - még akkor is, ha a sok jelzésváltás, illetve jelzetlen szakasz miatt tájékozódási szempontból talán egy picit több odafigyelést igényel.
2014. március 10., hétfő
Idén a hétvégéim harmada munka miatt kiesik, úgyhogy a "hagyományos"
túrák mellett (meg sajnos néhány helyett...) az új fecskék rendezésit is
ki kell próbálnom, hogy a Budapest kupában megcélzott 25+ túra
összejöjjön - ez a séta is egy az ilyen, "nézzük meg, milyen"-ek közül.
Szépjuhászné
környékén egy talpalatnyi zöld se' nagyon maradt szabadon a sok autótól
- későn érkezek, rutinosan távolabb, szabályosan parkolok le, az a pár
perces kényelmes séta belefér a rajtig... Mint ahogy az is, hogy néhány,
a füvön parkoló autósnak szólok, hogy előfordulhat, hogy drága lesz a
parkolás.
Ragyogó idő, van rövid táv, van kígyózó sor, meg
pici káosz a rajtban - nyugta viszont nincs (de tippelem, hogy egyéb
papírozás se nagyon...), úgyhogy tuti biznisz a rendezőknek, no mindegy.
Az
útvonalleírásra nagyjából olvashatatlanul kerül fel a név meg a
rajtszám - mindegy, nem nekem kell tudni elolvasni. Van még rajta három
rubrika az ellenőrzőpontoknak(!) ami azért erősen alultervezett szám,
ránézésre (némi buszozással) 15km-ből kihozható a túra. Majd belejönnek.
Talán...
A leírás katasztrofálisan rossz, bő lére eresztve,
hibákkal, fölösleges jelzések emlegetésével - táv és szintadatok nélkül. Külön kérésre kapok térképet (turistautak.hu térkép, a forrás nincs
feltüntetve) és táv meg szintadatokat tartalmazó táblázatot - elsőre
kiszúrom, hogy a végén nem egyezik a térkép meg a leírás: a leírás
szerint a Tündér-hegyet megmásszuk a Z3 jelzésen, a térképen a Z- után
az évekkel ezelőtt leszürkített Zc-n van rajzolva az útvonal, azaz nem
bejárás (track) alapján készült, úgyhogy a terepi munkát sem vitték
túlzásba.
A térkép rövid tanulmányozása és kipreparálása
(követendő jelzések felírása) után nekilódulok: S-P-, Makkosmária, S-S+
Budaörs, P+P-S-Z+ Normafa, Z-Z3-Z+, Szépjuhászné az útvonal - röviden
:-)
A S- mellett rögtön egy fotózni való fa: néhány túrával
ezelőtt (Vár a Mikulás 10) még a rajta növekedő méretes gombát
fényképeztem, most meg derékba törve fekszik az út mellett.
Később egy, pontosabban két másik, szintén pusztulóban lévő fa miatt állok meg, és mutatom a szújáratokat néhány túratársnak.
Makkosmáriánál
autóból kapunk gyereknyomdás bélyegzést (stemplire sem költöttek sokat...) meg pár szem szőlőcukrot; gyors
lábú túratársak érnek utol, beszélgetve felveszem a tempójukat - hátha
sikerül legalább egy darabig tartani velük a lépést :-)
A Végvári (Szent Mihály) sziklánál egy gyors dokumentálás, aztán
megyünk tovább fölfelé a P- jelzésen, egészen a fonódó P-S- szakaszig,
ahol ismét a sárgára térünk, Kies-völgy, illetve Sorrento felé.
Az
előbbiben pár éve komoly erdőritkítás történt, aminek következtében az
eredeti állapothoz képest inkább kietlennek lehetne nevezni - viszont
szép kilátás nyílik az ösvényről.
Sorrento következik,
rengetegen piknikeznek, úgyhogy a teljes sziklaalakzatot sajnos nem
tudom megörökíteni, de azért az útról is lövök egy képet - mert bár
lehet, hogy "tájidegen" a fenyő, de itt mást nem nagyon tudnék
elképzelni.
A S-S+ elágazásnál balra sorompó, utána pedig
kényelmesen lehet lefelé sétálni egy mélyúton - no, ide autók is
bejárnak, úgyhogy félre húzódunk egy szemből érkező autó elől, már
amennyire lehet.
Az utca végén kis tér, meg ellenőrzőpont -
természetesen gyereknyomdával - változatosság kedvéért csokis nápolyiból
vehetünk a bélyegzés mellé.
Innen a mesés P+ jelzést kellett
követni - ami csak azért mesés, mert hol volt, hol nem volt :-)
Szerencsére a GPS, illetve valami régi túraélmény okán sikerül belőni,
hogy melyik elágazásnál merre. Az egyik benézhető elágazásnál úgy
kiabálok vissza egy túratársat, hogy ha gondolja, jöjjön a jelzésen :-) Rövid emelkedő után ismerős szakaszra érek: a Meteor útvonala érkezik szemből.
A
lassan, de biztosan pusztuló repülős emlékműhöz is felmászok, a
panoráma csodálatos - az emlékmű állapota már kevésbé. Mindegy, menni
kell tovább.
A sorompó után picit bizonytalan vagyok, aztán csak meglátom a jelzést egy fán, lehet tovább bandukolni.
A
lustábbak esetleg véletlenül a Sc jelzésre tévedve BKK-s segítséggel is
eljuthattak Normafáig, persze biztos vagyok benne, hogy ilyen nem volt,
még a gondolata sem fordult meg senkinek a fejében - én minden esetre
maradtam a jól ismert P- jelzésen, hogy a ma már egyszer látott, fonódó
P-S- után ez utóbbit kövessem a Makkosmária fölötti S-Z+
kereszteződésig.
A Magas-kő előtt kis tábla jelzi, hogy balra turista emlékhely
található a felhagyott kőfejtőben - időmbe belefér, úgyhogy besétálok;
szépen gondozott kopjafa a pihenőhelyen az eltávozott túratársak
emlékére.
A Z+ jelzés következik, itt egy Budapest
autóstérképpel kiránduló apukának segítünk a helyes útirány
megtalálásában - picit elavult, és készítésekor sem pontos térképpel
nehéz a navigáció....
A normafai kódot felírom, aztán
veszek egy lángost, pótolandó az elmaradt reggelit - hosszú a sor, de
azért gyorsan halad - gyorsabban, mint reggel a rajtban a nevezésnél :-)
A
zöld sáv melletti macis háznál néha látni sürgés-forgást, most nincs
itt senki - ahogy Disznófőné sem, igaz, csak elrobogok a forrás mellett,
mert jó lenne már a célban lenni, és különben is, már láttam a hely
névadóját :-)
Innentől a térkép helyett tehát a leírásra
"hallgatok", és a Z3 jelzésen felcaplatok a Tündér-hegyre. Egy pillantás
jobbra: a panoráma megvan, szép, mehetünk tovább :-)
A János-hegy
oldalában haladó úton egy biciklis áll - és a gyalogosok elhaladása
után int a többieknek, hogy jöhetnek. Bár messze nem a szívem csücske a
downhill bringások tevékenysége, de ez megér egy dicséretet: ha a
turistautak keresztezésekor így járnának el mindannyian, jóval kevesebb
balesetveszélyes helyzet, meg vita alakulna ki. Nekik egyébként nem
elsősorban a turista és sétautakon andalgó/sétáló/kocogó kirándulókkal
van problémájuk, hanem azokkal, akik azokon a meredek "zergecsapásokon"
kóvályognak (ahol egyébként gyalogosan sem lenne szabat mászkálni),
amiket ők a lezúdulások során használnak. Remélem, ha a Normafa projekt
teljesen nem is, de a kijelölt és kellően biztosított pálya vagy pályák
belátható időn belül meg fognak valósulni.
A beszélgetés után
kényelmes tempóra váltva sétálok be a célba, ahol kiderül, hogy oklevél
még ép, hogy van, más nincs - aki szeretne kitűzőt, az külön adja meg az
elérhetőségét (a nevezésnél is felírtuk egy A7 méretű fecnire...) - én
köszönöm, nem kérem, majd talán egy következő túrán, ha ráérek...
Egyre
több újdonsült rendező próbálgatja a szárnyait úgy, hogy maximum
messziről látta, hogy mások hogyan csinálják. Persze lehet ezt jól is,
meg kevésbé jól. Egyelőre ez utóbbiból van több, igaz némi pozitív
változás itt-ott van, de ahogy anno volt olyan első rendezés, aminél azt
mondtam, hogy pár év múlva jövök újra, úgy itt is ezt fogom tenni,
hiszen bőséggel van lehetőség a Budapest-kupához túrát/pontot gyűjteni.
Track: Track_SORRENTO_21_2014_szurt.gdb
Track: Track_SORRENTO_21_2014_szurt.gdb
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)