Túrablog

Lassan szokásos évzáró túrának is tekinthetem ezt a gyaloglatot, még akkor is, ha az útvonala évről évre változik, ráadásul az idei picit jubileum is: ez volt ugyanis a 200. teljesítménytúrám, de kezdjük az elején :-)
Idén ismét körtúraként rendezték, szilasligeti rajttal/céllal, úgyhogy az autós megközelítést részesítettem előnyben.
Előnevezésre itt is lehetőséget biztosítottak a rendezők, így a rajtban már kitöltött igazolólap várt.
A rajtidő vége előtt öt perccel indultam, ekkorra gyakorlatilag el is fogyott a 400 darab leírás, amivel a rendezők készültek, hiába, príma túraidő nézett ki erre a napra.
Ismerve a rendezőket, tudtam, hogy a pontos útvonalkövetéshez szükséges és elégséges szalagozásra és leírásra lehet számítani, de azért előtte alaposan tanulmányoztam a túra weboldalán elérhető térképet, illetve leírást is, úgyhogy menet közben csak a kérdések megválaszolásakor kellett előszedni a papírt.
A Közösségi háztól balra kerülve indult a túra, itt két futóval szaporázzuk picit a lépéseket a hűvös (na ja, milyen legyen télen?) időben. 
Szilasligetről kényelmesen emelkedő aszfalton vezet ki a S- jelzés, majd szőlőskertek közé ér, hogy aztán balra kikerülje a Hungaroring betonkerítéssel elzárt területét. Itt látszik, hogy lehet ötletesen is "falfirkálni"...
Az első ponthoz, egy igencsak eldugott helyen lévő képesfához szalagok mutatják a letérést, itt azért van, akinek úgy kell szólni, hogy jöjjön, és nézze meg, írja fel... Pedig tényleg jól volt szalagozva.
A képesfa után, ahogy a leírás is mondja, balra tartó földút kerül a talpunk alá - egy elágazásban jobbra ott a feszület, szemből, illetve jobbra meg sűrűn rakott kék szalagok lengedeznek az út mentén. No, az nem nekünk van kirakva... Egy futót visszakiabálunk, mert itt bizony jobbra kell fordulni - ő meg elrobogott (volna...) egyenesen.
Az út mellett egy tábla: 6 km - ez is a kék szalagozáshoz tartozik, mint ahogy 1km-rel később a nem túl meglepő "7 km" feliratú társa is :-)
Erdősávban haladunk tovább, a balra térő kék szalagozástól búcsút veszünk (itt a balra mutató nyilacskás táblát reméljük senki nem vette figyelembe...), majd érkezik a következő pont - ami mellett én is majdnem elrobogtam...
Pedig ott a szalag a jelzések alatt/fölött :-) Más is visszasétál, hogy felírja, amit fel kell... Hiába, el vagyunk kényelmesedve a sok "emberes" pontokkal rendezett túrától.
Távvezeték alatt járunk, majd zártkertek jönnek, kis házikókkal - majdnem a teljes utca "Eladó"... Érdekes, mit ne mondjak.
Némi kanyargás után lejtősre vált az út, növekszik a zaj - közeledek az autópályához.
Az ismerős hídon - szigorúan a szalagkorlát mögötti járdán, hiszen az van a leírásban - átkelek a ritkás forgalmú dupla aszfaltcsík fölött: szemben a következő kérdésre a válasz - mármint az a felirat, aminek a színét kell a lapon megjelölni :-) Megteszem, aztán a szalagozást követem a szántóföld szélén, a bőségesen szemetes füves részen... No igen, ezt teszi a magyar "civilizáció" közelsége...
Itt elkezd rendetlenkedni a gyomrom, igyekszem tehát gyorsan Fótra érni - sikerül is, pláne, hogy vizuálisan nem igazán megnyerő ez a szakasz.
Fóton a parkban a Vörösmarty emlékműnél kell felírni valamit, gyorsan meg is teszem, a templomot is lefotózom néhányszor...
A táv harmada van meg, időben kevesebb,. mint két óra, úgyhogy jól állok.
Zsuzsa érkezik balról "versenyen kívül" jár erre, üdvözöljük egymást, meg BUÉK, aztán megyek tovább én is.
Lovarda, patakpart (a patak BAL partján haladó földút...), majd pici emelkedő, és a Vörösmarty kunyhónál járok - gyorsan megörökítem, aztán pár lépés még, és a Fáy présház mellett kapom az első bélyegzést az igazolólapra.
Bár még nincs dél, de a zárva lévő étterem mellékhelyiségét igénybe lehet venni - sajnos a túrógombóchoz még túl korán volt... Kellett nekem ennyire rohanni idáig :-D
Az aszfalton lefelé ismét egyedül bandukolok, az ismerős kanyarnál automatikusan tartok jobbra, mint ahogy az utolsó házat elhagyva, a jobbra látható védett terület tábla felé is, az avarral fedett keskeny ösvényre. No, azért ide elkélt volna egy-két szalag - jut eszembe az egyik korábbi Fóti Somlyó túra, amikor Ágotáék itt érkeztek szemből, mert ezt a leágazást szépen elnézték.
Első nagyobb emelkedője a túrának, itt azért hasznát veszem a botoknak, és egy menetben fel is érek a csúcs közelébe.
Rövid kitérő balra, a csúcskőhöz, a válasz számomra egyértelmű, úgyhogy gyorsan tovább is indulok.
Az évekkel korábbi családi kiránduláson látott két, kidőlt fa még megvan, bár alaposan megviselt állapotban.
A kilátóponthoz kanyarodik a jelzett út - a ködös időjárás miatt nem nagyon érdemes nézelődni, úgyhogy megyek is tovább az Öreg-hegy felé.



Itt az eligazító tábla mellett a pad is hirdeti, hogy hol járunk - hiába, ez az internet korszaka :-) Még sok ilyen helyi közösségre lenne szükség...
Korábbi Fóti Somlyó túráról ismerős útvonalon sétálok le Mogyoródra - a kutyakiképző pálya túlsó sarkánál balra felfelé kell picit tartani, mint némi szalagkeresgélés és leírás-értelmezés után kiderült :-)
Leérve a központba a túra egyik "fénypontja" következett, a Gombai cukrászda - sajnos idén utóljára, hiszen jövőre már a váci Főtér közönségének az életét fogják megédesíteni finomságaikkal :-(
Nekünk minden esetre egy ribizlis-rizses szelet és egy nagy pohár tea édesíti a napunkat itt a túra rendezőinek a jóvoltából - én duplázok egy krémessel meg egy presszókávéval. Nagyon finom minden, kár, hogy jövőre Vácra (vagy Veresegyházra) kell zarándokolni ezekért a csodákért. A frissülés után aszfaltos emelkedő, híd az M3-as fölött, zártkertek, villanypásztorral körbevett legelő harántolása következik. Szerencsére sem terelőkutya, sem felajzott bika nincs a legelőn, úgyhogy ott is kényelmesen sétálhatok :)
A Gyertyános kilátóhoz nagy kunkor után vezet a meredek ösvény - picit csúszik,d e szerencsére csak azért, mert fagyos a talaj... Belegondolok abba, hogy sáros, vagy havas időben milyen lenne... Brrr.
Emléktábla megvan, a feltett kérdésre a válasz is, gyorsan elindulok tovább, mert a kilátó melletti tisztáson három autóval nagy főzőcske (bőséges füsttel) zajlik.
Később egy túratárssal beszélgetve alaposan belassulok - meg is fájdul a jobb térdem... Utolérjük Ágotáékat, neki meg a  bokája rendetlenkedik... No, szépen vagyunk. Egy laza 30-as séta is kifog rajtunk... :-D A következő pont előtt elköszönök tőlük, és megpróbálom a gyorsabb tempót - hátha... És tényleg segít, a célig csak picit érzem eztán a térdemet.
Itt egy szakaszon jeges az út, szerencsére oldalt a füvön lehet simán haladni, a szalagozással jelzett letérésig.
Pici "tökön-paszulyon keresztül" szakasz az aszfaltcsík keresztezéséig - magas a szalagkorlát, de azárt sikeresen átvergődik rajta mindenki...
Itt a 3-as út mellett kanyarog az ösvény egy darabon, majd kiérünk a Szár-hegy alá... Hoppá, amikor legutóbb erre jártam, itt erdő volt... Rendben, hogy vágásérett erdő, meg erdőművelés,de azért látványnak elég durva. Remélem, hogy pár éven belül újratelepítik ezt a részt is.


A csúcs közelében lévő ponton a matrica elfogyott, zsírkrétával írom fel a megadott számot a papíromra. A túloldalon lefelé szintén "hiányzik" az erdő, az irtás szélén, meredeken ereszkedünk lefelé...
Aztán még egy kevés normális út, majd egy durva, de rövid emelkedő.. és számtóföldbe torkollik a szalagozás... Innen a szántó szélén, a HÉV töltés melletti dzsindzsásban, a korábban említett "tökön-paszulyon keresztül" (meg néhány mély árkon is...) jutunk előre a cél felé.
Szilasligetre beérve átmegyek a vágányok alatti alagúton, a részben kiürült alkalmi parkolón keresztül sétálva érek be a célba.
Gyors adminisztráció, kitűző, emléklap, gratuláció, aztán irány haza.

Jó kis túra ez a Fóti Somlyó, talán az évről évre változó, de néhány pontot fixen tartalmazó útvonal okán is - a rendezők profi munkája mellett, természetesen. Nincs agyonszalagozva, agyonjelölve az útvonal, csak pont annyira, hogy a leírással és térképpel együtt kellemes fizikai és szellemi tréning legyen így év végén.

A Zongor 45-ön hallottam ennek a túrának a tervéről, akkor elhatároztam, hogy ha csak valami komoly egészségügyi gond közbe nem jön, akkor családilag eljövünk, és begyűjtjük a mikuláscsomagokat :-)
Ehhez persze előnevezésre is szükség volt, néhány kattintás, és ezt is letudtam, így már csak várni kellett a túra napját.
Reggel tehát családilag felkerekedtünk, Szépjuhászné környékén kerestünk parkolóhelyet, majd megpróbáltunk nevezni az idei Monoton Minimaratonról is ismert büfében... A messze kint kanyargó sor nem csak lassúnak tűnt - az is volt... Bőven volt idő wc-re menni, szerelvényt igazítani, amíg be nem értünk a fedett részre.
Itt kiderült, hogy két sor kéne, hogy legyen - feliratok, külön jelzés nélkül nem igazán derült ki, hogy melyik asztalhoz kell az előnevezetteknek állni, de azért csak rátaláltam... Szegény rajtoltatók... Az előnevezettek névsora kinyomtatva előttük - talán ha 6 pontos betűkkel, egy példányban, amiről kézzel másolták a neveket az igazolólapokra, plusz természetesen a nevezési díjakat is kezelték.
Nesze neked előnevezés - ha helyben töltöttem volna nevezési lapot ki, fele ennyi ideig tartott volna az egész. No mindegy, nagy nehezen csak sikerült útnak indulni.
Az útvonal rém egyszerű: S-P-Z+KcP-, a terep illendően télies, havas, itt-ott csúszkálós, de jól járható.
Kényelmes tempóban haladtunk, Virágvölgy után némi frissítés is belefért az időnkbe, közel a P- jobbos letéréséhez, ahol nem, hogy az irányjelző táblák, de még az oszlopra festett jelzések sincsenek meg. Aki nem ismeri ezt a helyet, az a Meredek-csúcs megkerülésével könnyen a Csacsi-réten találhatja magát...

Innen "lecsorogtunk" Makkosmáriáig, pici szusszanás, majd irány a túra egyetlen hosszabb kaptatója: Z+ egészen Normafáig.
Normafánál rövid kétbetűs kitérő :) a várakozás közben megörökítem az erdő fohászát - sajnos vannak, akik nem tudnak olvasni (se), és randán összefújták... Ezt teszi a "civilizáció" (vagy inkább a város?) közelsége...
Ahogy a jelzés mutatja, megyünk az Anna kápolna felé - nagyon kellemetlen, hideg szél fúj ezen a nyílt szakaszon, bele is kocogunk itt-ott :)
Később is támad a hideg szél, de a jobb kéz felől feltáruló panoráma kárpótol érte, igaz, szaporán szedjük a lábunkat, gyakorlatilag a Libegő felső végénél lévő parkolóig. Itt a bélyegzés mellé egy-egy Horalky jár, illetve tipp, hogy ha úgy gondoljuk, mehetünk a járdán, nem kell a lépcsőn felkapaszkodni a János-hegy csúcsára.
Nekem mindegy, a gyerkőcök a lépcsőt választják, úgyhogy lépcsőzünk a csúcsig.
A kilátót kihagyjuk, az időjárás sem kedvez, no meg az idő is fogy, bár már csak lefelé kell menni, de a havas terep itt-ott tréfából csúszós szakaszokat is hozhat, úgyhogy óvatosságra intem a lányokat - rohanni nem kell, ha nem jön közbe semmi, akkor kényelmesen beérünk szintidőn belül.
Így is lesz, minden gond nélkül elérjük a túra elejéről (is) ismerős szakaszt, besétálunk a célba, ahol az oklevél és kitűző mellé a megígért mikuláscsomagot is megkapjuk.
Az ötlet, hogy mikulás környékén legyen a Budai-hegységben is családi, kisgyerekes "Mikulás" túra, nagyon jó, köszönet érte. Az útvonal egyszerű, kényelmesen teljesíthető, és út közben is van lehetőség egy picit melegedni Normafánál, ami azért nem utolsó szempont gyerekkel túrázók számára. Ha a nevezés/indítás környékén látott enyhén kaotikus állapotot sikerül jövőre elkerülni, akkor egy nagyon jó séta lehet belőle.

Szomorkás őszi reggellel indult a nap, de ez a túra nem maradhat ki az éves programból - úgy a megemlékezés, mint a rendezés, no meg az ilyenkor ősz derekán festői színekben pompázó erdő miatt.
Nem is maradt ki, reggel Gabival együtt mentünk a rajtba - neki a Budapest Kupa okán volt "kötelező" gyaloglat.
Napnyugta négy után nem sokkal, úgyhogy igyekezni kéne, hiszen tavaly a vége majdnem lámpagyújtós, nyögvenyelős-kínlódós lett - idén ezt mindenképp el akartam kerülni. Bő hét óránk volt még addig, úgyhogy kényelmesen megoldhatónak tűnt a feladat.
Ismerősök üdvözlése, gyors nevezés, aztán nekivágtunk a jól ismert P- jelzésnek. A hűvöskés levegő ellenére egész hamar "üzemmeleg" lett a motor, úgyhogy az első pontra gyorsan megérkeztünk - majd robogtunk is tovább.
Az aszfaltos utat elérve ki tudja hanyadszorra gondoltam arra, hogy vajon meddig vezet még itt, a szinte útpadka nélküli kanyar külső ívén a jelzés... Amíg valakit el nem üt egy autó?
Aztán szerencsésen megérkeztünk a Fekete-fej lábához - a szokásos módi következett: mindenki saját tempóban fölfelé, és fent megvárjuk egymást.
Ebből az irányból jóval több szintet kell legyőzni a csúcsig, mint a túloldalról, de azért ha fújtatva is, sikerült egy nekirugaszkodással felérni.
A ponton csoki járt a bélyegzés mellé, kényelmesen elfogyasztottam a sajátomat, aztán amikor Gabi is felért, pici szusszanás után indultunk is tovább - a változatosság kedvéért meredeken lefelé :)
A P- P+ elágazásban szalag, jobbra, Adyliget felé kanyarodunk a kényelmes ösvényen, aztán jelzést követve egy határkő mellett aszfalt kerül a talpunk alá.
Gyors számvetés: Hárs-hegy oldala - pipa. Fekete-fej - pipa. Ez eddig kettő, és még van előttünk az utolsó "sunyi hosszúval" együtt nagyjából hat vagy hét kaptató.
Átmegyünk a Nagykovácsi úton, ránézek egy utcanév táblára "Külföldi utca"... Ja, nem Kútföldi :-D Enyhén emelkedik az út előttünk, aztán a kereszt után balra fordulva már nem-annyira-enyhén, egészen a szép nevű Hosszú-erdő-hegy oldaláig, ahonnan szép panoráma tárul a szemünk elé; fel is hívom Gabi figyelmét a Kálvária tetején látható keresztekre... Igen, oda is fel fogunk menni :)
Őszi színekben pompázik az erdő, picit talán lemaradva a naptárhoz képest, de ez legyen a legkisebb probléma - és különben is, majd behozza gyorsan a lemaradást a természet.
A Remete-szurdokban nem csobog a patak, érezhetően pihenőre tér a természet... Mi persze nem pihenünk, csak "rákészülünk" a kikapaszkodásra, hiszen a K- jelzés kellemes emelkedővel jut ki a völgyből.
Ezt bottal segítve saját tempóban tudjuk le - fönt aztán nagyobb pihenő következik - ráfér a felsőruházatra némi átrendezés: hűvösebb időre számítottunk.
Kellemes őszi napsütésben mentünk tovább, a Remete-hegy tetején futó széles, kényelmes ösvényen. Tervek szerint idén még fogok erre járni, hiszen az OKT 60 mozgalom teljesítése is a célok között szerepel - jó kérdés persze, hogy mikor lesz rá egy szabad hétvégém...?
Aztán persze jött a nem túl meredek ereszkedés Budaliget felé a K+ jelzésen - némi aszfalt, jelzés egy oszlopon, két telek között a "kertek alatti" ösvényen máris a Jegenye-völgybe értünk.
A sárga jelzés ismerős, tempósan robogunk le a benzinkútig - nagyjából délidő van, a reggeli kávé is elmaradt, úgyhogy most pótolom - rövid pillantás az órára: bőven belefér a szintidőbe.
Az Alsó-jegenye-völgy hozza a szokásos formát: jó néhány töklámpa vigyorgott/vicsorgott az ismerős ösvény mentén.
A völgy végétől aztán elkezdődött a túra talán leghosszabb emelkedője - ennek is saját tempóban vágunk neki, egy tisztásnál megvárom Gabit, biztatom, hogy a Kálváriáig már csak annyi szint van hátra, mint amennyit a völgytől idáig megtettünk :)
A pihentetően kényelmes, lankás szakasz után persze jön a durva emelkedés, de a nyílt terep adta panoráma -bár ködös, párás volt a levegő- megérte a húzós kapaszkodást.
Az utolsó sziklás szakasz előtt megvárom Gabit, a pontra már egyszerre érkezünk. A hivatalos dolgok (bélyegzés, műzliszleet) után/közben jót beszélgetünk Gerivel - szóba kerül sok minden, de azért a túrázás van a középpontban :)
A "nehezén" nagyjából túl vagyunk, úgyhogy a Virágos-nyeregig hullámvasutazó szakaszt gyorsan letudjuk - a Vihar-hegy előtt azért megállunk frissíteni egy picit.
Ezen az emelkedőn kényelmesen felcammogok, egy szusszanásnyi idő után Gabi is felér, aztán a túloldalon lefelé előreküld - nem kell kétszer mondani, igyekszem gyorsan letudni ezt a "nemszeretem" le-föl szakaszt.
A Hármas-Határ-Hegyre fölfelé tényleg majdnem az utolsó emelkedőt is letudjuk :-) úgyhogy egy rövid pihenő itt is belefér, pláne, hogy pont is van :)
A Kc jelzésen indulunk tempósan lefelé.
S- meredeken lefelé, szlalomozok rendesen, aztán félúton bevárom Gabit, aki egyre bátrabban veszi a kellemetlenebb szakaszokat is.
Lent pici bizonytalanság után megvan a kék sáv, enyhén, de hosszan emelkedünk, közben ránk vicsorog egy K- jelzés, de nem ijedünk meg tőle :-D
Az Árpád-kilátónál ismét ep, megkapjuk az utolsó bélyegzést az útvonalon, és megyünk is tovább.
Apáthy-szikla, lépcső, aszfalt, lépcső, aszfalt, Nagyhíd, aszfalt fölfelé - "csak érjünk már be" érzés - gondolom, a sok beton miatt...
Kunkor balra, Szerb Antal utca, emelkedik, Széher út - az is, sorompó, földút, már nem sok van, de a fenébe is, emelkedő...
Azért ennyire nem volt nyögvenyelős a vége, Gabi is prímán viselte ezt az részt is, úgyhogy a tavalyi teljesítéshez képest negyed órával hamarabb, és jóval kevésbé csoffadtan értünk be a célba.

 Igazi őszi időben kerekedtünk fel családilag erre a rettenetesen nehéz és hosszú, ráadásul totálisan ismeretlen terepen rendezett gyaloglatra, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy rommá ázunk - mert az őszi égbolt bizony elég ocsmányul nézett ki.
A Ságvári liget, akarom mondani Szépjuhászné állomás épületében található büfé volt a rajt/cél helyszíne, ráadásul az útvonal is több helyen módosult a korábbi évekhez képest, úgyhogy tényleg elmondható hogy szinte egy új túra született ezen a napon - ezt a monotóniát megtörő változást persze jól ellensúlyozta a monoton szürke őszi időjárás...
Szóval (és tettel, no meg írásban) beneveztünk, elindultunk, itt-ott pocsolyákat kerülgetve a Zc jelzést követve kutyagoltunk egy keveset, sok-sok ismerős túratárs süvített, robogott, kocogott, gyalogolt, vánszorgott el mellettünk :-D Na jó, ez utóbbi túlzás volt, maradjunk annyiban, hogy alaposan kiélveztük az őszi erdő illatát és a friss levegőt :)
A Kis-Hárs-Hegy kilátóját kihagytuk, a nyirkos-nyálkás időben elég csúszósnak nézett ki (és az is volt) a kilátó - no meg a köd miatt úgysem láttunk volna semmit sem :-(
A Nagy-Hárs-Hegyre vezető széles, sziklás, majd meredekebben emelkedő kényelmes gyalogúton már egy szem pocsolya sem volt, így ott már tempósan haladtunk fölfelé - egészen a Báthori-barlang bejárata melletti kaptatóig.
Mivel a bejárat fölötti szikla is csúszós volt (alapból vizes, ráadásul az arra járók cipellőjétől sáros is), így szabályos útvonalkövető módra a fahíd felé küzdöttük le ezt az akadályt, teljes sikerrel.
Néhány kanyar után a Kaán Károly kilátónál várt ránk a következő ep. ahol a pontőrök, saját dolgukat megkönnyítendő, átengedték a lányaimnak a pecsételést :-D
A kilátóba itt sem mentünk föl, hiszen ködöt már láttunk, és hogy ezért még lépcsőt is másszunk, az picit fölöslegesnek tűnt.
Lefelé természetesen szigorúan a jelzést követve indultunk el, egy csoportkép a kanyarban, aztán a közel szintes szakaszon tempós sétája után a meredekbe váltó részen picit visszafogtam a csajokat - kár lett volna ilyen közel a célhoz összesározni magukat.
A legvégére azért jutott egy pici izgalom, hiszen az utolsó néhány méteren az eső is elkezdett cseperegni, de az esőkabátra igazából már nem volt szükség.

A célban kismackó piskótaszelet járt a gyerkőcöknek, a nagyoknak meg műzliszelet - az oklevél+kitűző, illetve a saját bögrébe kapható tea mellé.
Ebben a ramaty időben, gondolva arra is, hogy közeleg a Piros 50B (amire végül nem mentem, de az egy másik történet...) nem igazán volt kedvem nekem sem többet menni, úgyhogy az ellátmány betermelése után haza indultunk - a rajt/cél számára helyet adó büfé előterében lévő mozaik megörökítése után :).

Idén ismét az Éger-völgy volt tervezve, hiszen az MVTE-éremhez kell, és a Mecsek is nagyon szép - de Budapesttől igen-igen messze esik... Szállást megszerveztem időben, telekocsit is próbáltam összehozni, de a 22-én délutáni/esti leutazásra csak nem akadt társaság, úgyhogy nem maradt más hátra, mint lemondani a Mecsekről (meg az éremről), és Szomoron levezetni a heveny túrahiányomat :-)
Persze ez sem volt olyan egyszerű... A rajtidőszak hosszú, nem keltem korán - ellenben Szépjuhászné táján szembe jött egy futóverseny, úgyhogy félpályás lezárás, Budakeszin ácsorgás - aztán Telki felé kavarás okán a rajtidő vége után negyed órával estem be a tornaterembe.
Emiatt aztán adta magát a kérdésem, hogy "melyik távon engedtek el?" A 23-as táv seprűi még az épület előtt toporogtak, úgyhogy megkaptam a lehetőséget előttük indulni. (Köszönöm!)
Csúnya ködös idő volt, de ez Szomoron még annyira nem tűnt fel, csak arról lehetett tudni, hogy valami nagyon sűrű van a fejünk fölött, hogy a GPS nagyon nehezen fogta meg a műholdakat...
Beleolvastam a leírásba, utcanevek, no meg emlékek alapján tempósan haladtam a Kakukk-hegy felé, a településen is prímán szalagozott útvonalon.
A szebb napokat is megélt kálvária végén a keresztek a ködben furcsa hangulatot árasztottak - és a kapaszkodós rész csak itt kezdődött. Egy társaságnak megjegyeztem, hogy nem sok van már lefelé - mire a válasz az volt, hogy ők fölfelé mennek :)
A keskeny ösvényen egyre feljebb érve kezdett kisütni a nap - és a csúcson már szép napsütés - meg egy ep. fogadott. Itt a bélyegzés mellé cukorkát lehetett kapni - egyet elfogyasztottam, miközben körbenéztem a ködbe burkolózó tájon.
A túloldalon aztán ereszkedés vissza - a köd java részét megfogta a Kakukk-hegy, így kényelmes, őszi időjárásban lehetett a rengeteg iskolással együtt az Anyácsa-tó felé sétálni. Itt találkoztam néhány ismerőssel, akik előttem öt perccel indultak ugyancsak a 23-as távon, és innen végig együtt mentünk - bőven a pontzárások, illetve a seprű előtt.
A sok-sok iskolás az Anyácsa-tónál lévő ponton picinyke tumultust okozott, de a pogácsa kihagyásával négyünknek soron kívül pecsételtek (köszönjük!), és mehettünk is tovább.
A szántóföldön haladó ösvény majdnem sáros volt - nem az a vendégmarasztaló "összekenős-tapadós", hanem amolyan puha gyurmaként simult a cipőtalpak alá.
A patakátkelésnél a raklapok még nagyjából megvannak, úgyhogy ott sem volt sároskodás.
A szántó felső sarkánál most jobbra kellett tartani - felirat és szalag is jelezte a követendő útirányt.
Enyhén emelkedő földút, majd a Színházi bázis felé vezető aszfaltcsík után újabb ep. Itt almával kedveskedtek a szervezők - a bélyegzés mellé.
Apropo, bélyegzés... Valamennyi ponton egyedi, a pontra jellemző ábrával és felirattal készített bélyegzővel kaptuk az igazolásokat.
Innen még egy pici emelkedés, aztán kényelmes ereszkedés Zsámbékra, ahol a Mátyás-borozó teraszán kaptuk a következő igazolást, és egy bögre kellemes teára beváltható bónt.
Teázás után a romtemplom sem maradhatott ki a programból, hiszen az itiner felmutatásával ezen a napon a résztvevőknek nem kellett belépőt fizetni - ráadásul a hét órás szintidőbe is bőven belefér.
A templom után ismét ismerős szakasz következett, hiszen a Kézdi 10-en már jártam erre - szép pincesoron, majd egy mélyútban emelkedve értünk fel a település fölötti fennsíkra - sajnos a ködös idő miatt nem nagyon volt néznivaló, úgyhogy nem is nagyon álltunk meg.
Az erdei gyalogút -főleg az elején- igen-igen komolyan hullámzik: föl, le, föl, le.... Mintha egy szellő hintáztatná... Ja, az másik sztori :-)
Az Óriások lépcsőjének a tetején újabb ep., a változatosság kedvéért nápolyit ropogtathattunk ellátmány gyanánt :-)
Indulás lefelé, majd az elágazásnál jobbra tartva nekem újra ismeretlen szakasz következik - szalagozás,
feliratok prímák, úgyhogy aki picit is odafigyel, az nem tud elkavarni itt sem.
Térkép szerint príma panoráma tárulna a következő ponton a szemünk elé - ha nem lenne ködös az idő, így csak egy-egy csokit majszolunk el a Bab-kút nevet viselő pontnál. (Meg némi cigifüst is "jár" az egyik pontőr részéről, de szerencsére a nyílt terepen gyorsan elviszi a szél...)
Egy kissé hiányos kerítésen átkelve kényelmes ereszkedés egy szép völgybe, majd balra meglátjuk a pontnak nevet adó gémeskutat - picit később pedig egy helyközi buszmegálló táblát :-) Menetrend nincs kiírva, meg különben is, gyalog kell teljesíteni a távot, úgyhogy nem várok a -táblához korban igazodó- faros Ikaruszra :-)
A Szomorra bevezető aszfaltútnál újabb pont - 100%-os almalét kaphatunk saját pohárba - helyi termék, Szomorról Páty felé jobbra található a cég, ahol készült.
Az aszfaltcsíkon kényelmesen besétálunk Szomorra, cél, kitűző, emléklap, gratuláció - és az elmaradhatatlan zsíros kenyér mellé nem csak csalamádé, hanem finom ecetes hagyma is kerül - ezt a "túramenüt" pedig teával öblíthetjük le.
Kényelmesen teljesíthető, nagyon jól szalagozott útvonal (rendben, az elején a Kakukk-hegyre föl kell menni, de az az egyetlen "valamire való" kaptató az egész túrán), profi rendezők, és a nevezési díjat tekintve bőséges ellátás. És ha nincs az a fránya köd, akkor nagyon sok helyen szemet gyönyörködtető panoráma a jutalma a résztvevőknek.