Túrablog

 Igazi őszi időben kerekedtünk fel családilag erre a rettenetesen nehéz és hosszú, ráadásul totálisan ismeretlen terepen rendezett gyaloglatra, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy rommá ázunk - mert az őszi égbolt bizony elég ocsmányul nézett ki.
A Ságvári liget, akarom mondani Szépjuhászné állomás épületében található büfé volt a rajt/cél helyszíne, ráadásul az útvonal is több helyen módosult a korábbi évekhez képest, úgyhogy tényleg elmondható hogy szinte egy új túra született ezen a napon - ezt a monotóniát megtörő változást persze jól ellensúlyozta a monoton szürke őszi időjárás...
Szóval (és tettel, no meg írásban) beneveztünk, elindultunk, itt-ott pocsolyákat kerülgetve a Zc jelzést követve kutyagoltunk egy keveset, sok-sok ismerős túratárs süvített, robogott, kocogott, gyalogolt, vánszorgott el mellettünk :-D Na jó, ez utóbbi túlzás volt, maradjunk annyiban, hogy alaposan kiélveztük az őszi erdő illatát és a friss levegőt :)
A Kis-Hárs-Hegy kilátóját kihagytuk, a nyirkos-nyálkás időben elég csúszósnak nézett ki (és az is volt) a kilátó - no meg a köd miatt úgysem láttunk volna semmit sem :-(
A Nagy-Hárs-Hegyre vezető széles, sziklás, majd meredekebben emelkedő kényelmes gyalogúton már egy szem pocsolya sem volt, így ott már tempósan haladtunk fölfelé - egészen a Báthori-barlang bejárata melletti kaptatóig.
Mivel a bejárat fölötti szikla is csúszós volt (alapból vizes, ráadásul az arra járók cipellőjétől sáros is), így szabályos útvonalkövető módra a fahíd felé küzdöttük le ezt az akadályt, teljes sikerrel.
Néhány kanyar után a Kaán Károly kilátónál várt ránk a következő ep. ahol a pontőrök, saját dolgukat megkönnyítendő, átengedték a lányaimnak a pecsételést :-D
A kilátóba itt sem mentünk föl, hiszen ködöt már láttunk, és hogy ezért még lépcsőt is másszunk, az picit fölöslegesnek tűnt.
Lefelé természetesen szigorúan a jelzést követve indultunk el, egy csoportkép a kanyarban, aztán a közel szintes szakaszon tempós sétája után a meredekbe váltó részen picit visszafogtam a csajokat - kár lett volna ilyen közel a célhoz összesározni magukat.
A legvégére azért jutott egy pici izgalom, hiszen az utolsó néhány méteren az eső is elkezdett cseperegni, de az esőkabátra igazából már nem volt szükség.

A célban kismackó piskótaszelet járt a gyerkőcöknek, a nagyoknak meg műzliszelet - az oklevél+kitűző, illetve a saját bögrébe kapható tea mellé.
Ebben a ramaty időben, gondolva arra is, hogy közeleg a Piros 50B (amire végül nem mentem, de az egy másik történet...) nem igazán volt kedvem nekem sem többet menni, úgyhogy az ellátmány betermelése után haza indultunk - a rajt/cél számára helyet adó büfé előterében lévő mozaik megörökítése után :).