Túrablog

Ismét egy Budapesttől távoli túra a Cartographia kupában, szerencsére a telekocsi-s megoldás teljesen jól működött most is - pénteken délután négyen indultunk útnak Pécs, pontosabban Zobákpuszta felé.
Út közben egy fagyira, meg némi bevásárlásra megálltunk, és így erősen sötétedés után érkeztünk meg a célhoz, ahol totális sötétség és leláncolt kapu várt minket... Aztán némi telefonálás után kiderült, hogy jó helyen járunk, és picivel később elő is került valaki, aki kinyitotta a kaput. Gyors vacsora, majd nyugovóra tértünk, hiszen korai rajtot terveztünk  a hosszabb távon - bár én inkább a rövidebb távot szerettem volna megcsinálni.
Reggel pici szöszmötölés után gyors nevezés a hosszú távra, majd a kapun kilépve máris a Cél-nál találtuk magunkat - nem csoda, hogy térkép- és GPS-nézegetés következett, hogy most aztán merre :-))
Aztán csak megtaláltuk a helyes irányt kifelé a faluból.
A táj nagyon szép, picit párás levegő - a csípőm meg elkezd rendetlenkedni... No, ezt azért nem kéne - bár itt még bízom benne, hogy minden szempontból bírni fogom a hosszabb távot, úgyhogy nem vacakolok, hanem megyek Dinnye és Petami után, a tőlük megszokott erős tempóban.
Az első forrás is megvan - bár nem mecseki forrástúra, de mint a végére kiderül, akár az is lehetne- utána viszont lassan, de biztosan, aztán egészen durván elkezdünk emelkedni a Hármas hegyre a Z+ jelzésen.
Aztán a nagy kapaszkodás közben sikerül az előttünk haladó túrázókat követve lemenni a jelzésről, és az utolsó kb. 100m szintet egyenesen megtenni, és picit levágni az elvileg jelzett útból.
Sajnos itt, és később is eléggé vegyes minőségűek a jelzések: van, ahol nagyon korrekten festett, jó állapotú jelzéseket lehetett követni, és van, ahol ráférne némi felújítás vagy pontosítás...
A Hármas hegyen gyors pecsételés, majd a komlói panoráma röpke szemrevételezése után elvileg a fákra szögezett sárga háromszögekkel jelzett utat kellene követni lefelé... Hárman vagyunk, láttunk összesen vagy három ilyen háromszöget, úgyhogy itt rábízzuk magunkat a GPS-re, meg a megérzéseinkre, és megyünk, ahogy tudunk. Nagyjából tökön-paszulyon át, szerencsére az aljnövényzet minimális, úgyhogy legalább az nem gátolta a haladást.
A völgybe leérve konstatáljuk, hogy ennek a hegynek a megmászása nem volt valami gyors, és reméljük, hogy jobban jelzett utak várnak ránk.
A Zengőig vezető emelkedőre a leágazás jelzése "határeset" - előttünk néhányan be is nézik, úgy kiabáljuk őket vissza... Aztán a völgyben fölfelé ketté válik az ösvény - bal vagy a jobb oldal...? Sikerül eltalálni, és utána már egészen korrekt a jelzés a csúcsig. A fák között itt-ott átszűrődő napfény mint a színházi reflektor világítja meg az ösvény egy-egy apró szeletét - nagyon hangulatos, szép látvány.
A csúcson a geotorony mellett természetesen pontot találunk, pici pihenő után aztán tovább indulunk lefelé, bár én már eldöntöttem, hogy a rövidebb távra átnevezve megyek végig - így lesz időm a célban a hazaindulás előtt még pihenni.
Hosszú lejtő után Püspökszentlászló szélét érintve kapaszkodunk fel a Diós-kúthoz - a vize friss, kellemes, saját pohár terhére frissítek is, bár a "bónuszként" megmászott Hármas-hegyen töltött idő azért igencsak hiányzik. No mindegy.
Innen ismét kellemes erdőben visz fölfelé az utunk, Dinnyétől és Petamitól rég lemaradtam - ők mennek a hosszú távon, én meg a következő ponton majd hivatalosan is átnevezek.
Persze addig még egy szép panorámával is megajándékoz a S- jelzés egy elég hosszú nyílt terepen vezető szakasza - nézelődök, csodálom a szinte háborítatlan környezetet.
Aztán a Cigány-hegy alatt némi szembejövő forgalom - a hosszú távot választóknak egy rövid oda-vissza szakasz van a Cigány-hegyi kilátóhoz föl-le, itt találkozom Dinnyéékkel is - jó utat kívánunk egymásnak, aztán én sikeresen benézem a régi S- jelzést, é úgy elmegyek a kilátó mellett, hogy öröm nézni...
Szerencsére a S-P- elágazás táján én is elkezdek gyanakodni, meg szemből érkező kirándulók is mondják, hogy a Cigány-hegy már mögöttem van... Pici kavar, de arra elég, hogy morgósan érkezzek meg a pontra - itt (is) elfért volna egy-két szalag, no mindegy. A kilátóba felmenetel elmarad - jó néhány évvel ezelőtt már jártam itt, igaz, akkor még a  régi (az itiner elején is látható) kilátó állt itt...
Osztok-szorzok, táv, idő... Ez nagyon szűk lesz, úgyhogy elkezdem szaporázni a léptemet a P- jelzésen lefelé, aztán az aszfalton még ráteszek egy lapáttal.
A földtani tanösvény tábláit csak gyorsan szemrevételezem, és megígérem magamnak, hogy legközelebb el is olvasom majd :-))
Betérés balra, híd - a GPS segít, az ösvény több foglalt forrás mellett is elhalad, a völgy oldalában kanyarog, egyre magasabban, szerencsére nagyon kényelmesen járható, így igen gyorsan haladok a Máré-várnál található utolsó ep. felé.
Persze újabb forrás, újabb fotó - ez nagyon kicentizve fog beleférni a szintidőbe, de ha már erre járok...
A Gergely Éva forrástól már tényleg csak egy kanyar, és feltűnik a Máré-vár - amit most kihagyok, helyette pár szót váltok a pontőrrel, miközben a... szóval "érdekes" ízű szaloncukorból próbálok elfogyasztani egy-két szemet... Végül is csak bő öt hónapja volt karácsony...
Itt derül ki, hogy azért még három bucka előttem van, szerencsére sorra egyre kisebbek lesznek - mindegy, most valahogy nincs kedvem fölfelé menni, de tetszik vagy sem, arra van a cél, úgyhogy menni kell.
A keresztbe rakott nyeles ék  és kalapács, mint turistajelzés tetszik, erőt is ad picit (Jó szerencsét!), de az első emelkedő ennek ellenére nagyon nem akar véget érni...
A következő emelkedő már rövidebb, és talán szebb is, aztán végre feltűnik a Csurgó forrás, meg a K- jelzés - innen a nagyon szép Hidasi-völgyben roboghatok az aszfaltig, aminek most kivételesen örülök, hiszen azt jelenti, hogy nemsokára a célban vagyok.
Persze előtte még szigorúan követve a jelzést jobbra letérek a vizenyős, dús fűvel benőtt rétre - a levegő nem kicsit párás, meleg van, magas a fű... de erre visz a jelzés. Sokan az aszfalton maradnak - távban nincs különbség, de ahogy mondani szokás "erre gurult a mérőkerék" :-))
Aztán feltűnik Zobákpuszta, még némi aszfaltkoptatás, majd a táborba érve egy szolid emléklap és kitűző a díjazás - a "szokásos" harapnivaló mellett, természetesen.
A táj, az útvonal szép, a jelzések lehetnének jobbak (és/vagy az igazolófüzethez hozzácsapni egy szöveges leírást...), a szaloncukrot szerintem nyugodtan el lehetett  volna hagyni... Azaz eléggé vegyes az összkép a túráról.

Jövőre? A táj nagyon szép, így azt mondom, hogy el kéne jönni ismét, de majd meglátjuk, hiszen úgy időben, mint térben messze van...