Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2022

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2012. május 28., hétfő

Egy héttel az élményekben és vízhólyagokban dúskáló Kinizsi 100 után egy családi 10-es sétával folytatódott az idei program - május végén talán ideje elkezdeni a Budapest kupát a gyerkőcöknek is :-) Mondjuk ahogy a kiírást nézem, szeptemberben sincs késő, igaz, akkor már nincs botlási lehetőség...
De vissza a túrához: első rendezés, olyan területen, ahol eddig gyakorlatilag nem volt teljesítménytúra, miközben a messziről is látható kopár buckák igencsak hívogatóak...
Családi, 10km-es táv, így kényszerűen sok aszfaltot, lakott területet tartalmaz, de itt és most ez nem zavaró, hiszen a csendes, szép és rendezett utcákon is jó sétálni.
Gyors nevezés, kortól függetlenül 700 pénz/fő - kiírás szerint folyadék, hideg ellátmány, kitűző... Belefér.
Nekivágunk Budaörs utcáinak - elkavarni nem nagyon lehet, a kapott leírás rövid, tömör, de a lényeges információkat tartalmazza, ráadásul a térképvázlat is jól sikerült (tippelem, hogy TUHU-s térkép, bár a forrás nincs feltüntetve...).
Az első EP a Kő-hegy, ahol egy Passió előadására készülődnek - a helyszín tökéletes; egy nyeregben a nézőtér, szép kápolna, és a panoráma... Csodálatos.
Vissza lemegyünk a lépcsősoron, aztán rövid kanyargás után a Kálvária alatt/mellett haladunk el, és elkezdődik a következő kapaszkodás fölfelé, az
Odvas-hegyre.
Mivel fokozottan védett terület, így csak a hegy oldalában húzódó szekérúton haladhatunk, a csúcsra hivatalosan nem mehetünk föl, így ki is hagyjuk, bár látunk túrázókat, akik nem...
A P+, majd a szalagozott átkötés után S+ jelzés már ismerős, ez utóbbi árnyékot is ad a tűző napsütésben - no meg újabb emelkedőt, hogy aztán a Sárga, meg a Város Peremén túrákról jól ismert sorompónál a S- jelzésbe csatlakozva roboghassunk a dózerútnál lévő pontig.
Itt kapunk egy-egy nápolyi szeletet, fogyasztunk a magunkkal hozott ellátmányból, majd a dózerúton megyünk tovább a Farkas-hegy és a P+ jelzés felé.
Nagyon szép ez a rész is, enyhén emelkedik és jobbra ível az út, aztán ahogy a kopár részre kiérünk, ismerőssé válik a terep, érkezik a P+ jelzés, mi meg balra fordulunk, hogy a Farkas-hegyről is körülnézzünk.
Innen már "csak" le kell csorogni a P- jelzésig, majd a Pirosról ismert ösvényen lerobogni a lakott területig. Mennyire más így, néhány km után, nappal ez a szakasz, mint éjjel, bő ötven km-rel a lábamban...
Azért még egy csavar van az útvonalban: a leírás szerint az északi oldalról kerüljük meg a Kő-hegyet, aztán cél, oklevél, kitűző... ennyi. Azért ha alaposan odafigyelek, akkor a neveket el lehet olvasni...

Hazafelé beugrunk az IKEA-ba virslizni, meg áfonyaszörpöt kortyolgatni :-D


2012. május 21., hétfő

A Sárga 50 után hezitáltam, nem is kicsit, hogy kell-e ez nekem, aztán a Budai 50 picit helyrerakta az önbizalmamat, igaz, az Index-es fórumban nem iratkoztam fel a listára még pénteken sem...
Késői lefekvés után korai és izgatott reggel következett - kinéztem több verziót is a közlekedésre, aztán kényelmesen egy átszállásos buszozós megoldással sikerült a rajtba érnem.
A nevezésnél "szokásos" hosszú, de gyorsan haladó sor, bent az asztaloknál is tempósan megy a munka.
A füzetből kimaradt a 2011-es teljesítői lista, pontosabban a 2010-es került bele, de a rendezők javítottak: mindenki kapott egy kétrét hatott A4-es lapot a hiányzó listával. Köszönjük!
Némi szedelőzködés, "kell nekem ez?" gondolat elhessegetése, GPS bekapcs, rajtban rövid sorakozás, és 7:15-ös bélyegzővel a lapomon nekivágok a jól ismert útnak...
Igyekszem előzgetni, saját tempóban haladni - ez többé-kevésbé sikerül is. Közben száll a por, megpróbálom megtippelni, hogy meddig fog tartani a tömeg. Tévedek, jóval tovább...
A Kevélyen pazar kilátás, rövid szusszanás - nekünk itt nincs bélyegzés - sokan megállnak piknikezni, nézelődni; sejtésem szerint zömével a rövidebb távokon indult túratársakról lehet szó, én megyek tovább.  Kevély-nyereg, és zúzás lefelé - a terep jó, erő és kedv -még- bőven van :-) A hosszú egyenesben elszórtan, de tömegesen tartunk Hosszú-hegy felé. A nyeregben persze depós kocsik tömege - nagyon kell, hiszen igen-igen messze vagyunk már a rajttól :-D
A Z- szépen kijárt, így a tömeg szépen követi a jelzést, persze lesz még olyan ahol nem... Aztán elkezdődik a fölfelé - megyek, zakatolok fölfelé - nézzenek oda, pici nyugalom: se előttem, se mögöttem nem látom a folytonos tömeget. A pont előtt kb. 200 méterrel meglátom magam előtt... A pecsétre váró túratársak tömött sorát. Olyan igazi pár évvel ezelőtti Gyermekvasút nyomában feeling, de aztán csak túl leszek a dolgon.
Krisztával találkozok, beszélgetve ereszkedünk lefelé. Lent a jelzés balra letér az útról - idén is eléggé egyedül vagyunk ezen a szakaszon :-) no mindegy.
Emelkedő jön, majd egy kellemes tisztás, itt szusszanok egy picit a László púpja meg a szerpentin előtt - csoki, aztán hajrá.
Éles kanyar, pompás panoráma - picit nézelődök, de csak keveset, mert ezekkel a "csak egy kicsit állok meg"-ekkel prímán ki lehet csúszni a szintidőből.
Pilisi szerpentin, első, második, sokadik figyelmeztetés, egy levágásban szigetelőszalag keresztben és egy felirat is - a következőben viszont semmi... Valaki elindul fölfelé, szólok neki, hogy nem kéne. Durván visszaszól, hogy mi közöm hozzá, próbálom megmagyarázni neki, nem érdekli, felmászik - egyenesen egy rendező karjaiba. Rákerül a lapjára az "ejnyebejnye", és ezzel el van intézve... Végül is a környezet károsítása már megtörtént - nem lenne ésszerűbb a szerpentin alsó ágánál ott állni, és kerek perec továbbküldeni azokat, akik megpróbálkoznak a szerpentin levágásával...?
Aztán felérek, Oláh Tamásék jönnek szembe: vízzel, csokival kínálnak - megköszönöm, jól esik a figyelmességük.
Pilis-nyeregben a már megszokott tömeg, úgyhogy csak bélyegeztetek, és megyek is tovább. Aztán egy alkalmas fatönkre leülök, mert futóművet kell javítani...
Nem lesz ez így jó, de muszáj. Néhány vízhólyag megvarrása és leragasztása következik. Közben arra gondolok, hogy ez még harminc se' volt, és már így néz ki a lábam... Lehet, hogy nem 60km-rel a cipellőben, új, hosszabb távon még nem próbált zokniban kellett volna elindulni?
A tavaly rettentően undok, durva kőzúzalékkal felszórt szakasz egy év alatt picit szelídebb lett, de még most sem igazi, pláne gyaloglásra.
Kétágú-hegynél sincs nekünk pont, robogok le Kesztölc felé. Nocsak, egy Asciimo személyesen :-) Aztán érkezik Pataporc is, váltunk pár szót, aztán leszakadok - A kesztölci kitelepült kocsmánál kiállom a soromat - de megfelelő mennyiségű apró nélkül csak a sor marad, sör nem lesz - sebaj, majd Dorogon.
Út közben egy kidöntött fát kerülünk - a belseje sajnos teljesen üreges, úgyhogy ideje volt kivágni.
Eddig sem tartottam a lazán tervezett megállásokat, így aztán nyugodt szívvel térek be a túratársakkal telt kocsmába: egy sör, és kiülök a fedett teraszra, és újabb futómű-karbantartás következik...
Bár Dorogon van a vége a 40-es távnak, úgyhogy innentől ugyan nincsenek nem százas túratársak, de valahogy mégis sokan vagyunk - van, aki monoton gyalogol fölfelé, és vannak, akik kvaddal jönnek lefelé - mindkét oldal kulturáltan kezeli a helyzetet, nem úgy, mint tavaly a katlannál...
Az egyik tisztásnál félrevonulok, adok magamnak öt perc pihenőt -meg egy gélt (jövőre nem kólaízűt kell venni), aztán pikk-pakk (na jó, annyira azért nem...) fent is vagyok a keresztnél.
Pecsételés után sikerül nagyjából jól időzíteni a lefelé indulást - ezen a zergeúton nagyon jól jön a bot, még így is nehéz, főleg az eleje.
A K-K+ elágazásnál is pihennem kell - kora délután, meleg, tikkasztó idő - az órámra nézek, no, az is elég vacak időt mutat - mindegy, majd ha estefelé jobb idő lesz, belehúzok.
Fölfelé sorbantotyogás van, kibírom, bár nagyon lassú, és szeretnék túl lenni a löszfalon... Aztán laposabbá válik az út, szántóföld, por, és széles csapatban vonuló túrázók... De innen már nem sok van a Tokodi pincékig.
A lefelé jót jelent, hiszen közeledünk - a lábam viszont nem szereti, mint ahogy az aszfaltot sem - no, ez nem lesz egy örömséta Tatáig, pláne, ha a végére gondolok... De nem gondolok rá.
Tokodi pincéknél a második kútnál helybéli hölgyek serénykednek: sorra húzzák a felfrissülésre vágyú túrázóknak a hűs vizet a kútból - én is alaposan lemosom a katlan porát, meg az izzadtság sóját magamról.
Aztán odébb egy szép hosszú sor - pontosabban kettő - vízért is, meg a sor mögött rejtőző ponton kapható bélyegzésért is - néhány sietősebb túratársat úgy kell visszakiabálni, hogy ha vízért nem is, de stempliért azért álljanak meg.
Egy bögre vizet, meg némi zsíros kenyeret berámolok, aztán gyorsan tovább, mert idővel nem állok valami jól - az egynyomos ösvényen a sorban fölfelé tötymörögve azt számolgattam, hogy mennyivel (nem sokkal...) leszek 12 órán belül Mogyin... Nem jó érzés ilyet számolgatni, így aztán ahol lehet előzök, és tempósan tolom föl, aztán lefelé is - 11:20-szal pecsételtetek a Kakukkban, de még vizet kell tölteni a kútnál...
A faluból kifelé elkezd motoszkálni bennem, hogy kell-e még nekem a maradék közel 50 kili...? Kell, vagy sem, megyek tovább - bízom benne, hogy a hátralévő szűk tizenkét és fél óra elég lesz.
Az Öreg-kő pihenőhöz vezető ösvény nekem pont kellemesen emelkedik, az időjárás is egyre kellemesebb, tömeg sincs már, úgyhogy picit dacból is, de tempósan megyek fölfelé - aztán a K- másik ágán meg vissza, a Nyerges 40-ről ismert módon megkerülve a lekerített részt.
A forrásnál a Tokodi pincéknél a ponton kapott bögrém terhére :) frissítek, aztán megérkeznek azok is, akiket az Öreg-kői pihenő előtt előztem meg. Váltunk pár szót, kiderül, hogy Bea első bálozóként van itt: gyors döntés, ha tudunk, menjünk együtt: neki sietősebb, én meg tudom, mi van előttünk :-D
A templom előtti úton megyünk az aszfaltig - a kéktúrás bélyegző doboza tényleg meg tudja zavarni az először errefelé járó túrázót.
A Bika-völgyet már nagyon várom, hiszen a k100-as topicból tudom, hogy hotdogmen ott lesz (tavaly a vértestolnai műútnál volt) - átérünk, ott van, jégkásához már hűvös van, de a hotdog az nagyon jól esik - mint ahogy a szóda is, a picit odébb települt Multinavigator-os ponton. Hiába van nálam a Pilisnyeregnél osztogatott tavalyi és idei cetli is - szörp meg bor elfogyott - így jár az, aki későn érkezik :-/
Hosszú naci, pulcsi - én zoknit is cserélek, aztán lámpa be, és jöhet a nemszeretem hullámzás Pusztamarót felé.
Egyedül sokkal rosszabb - beszélgetve szinte észre sem vettem, és már a Vaskapu túloldalán jöttünk visszafelé. Tanulság: ezen a szakaszon nem szabad egyedül menni.
Pusztamaróton az esőbeállónál sokan vannak, pont nincs, mehetünk tovább. Alig várom, hogy az aszfaltról letérjünk - most valahogy hosszabbnak tűnik ez a szakasz...
Sziklás ösvény, szusszanunk, aztán az egyházi üdülőnél lassan szintesbe fordul a széles erdei út alattunk, és csak megyünk, rendületlenül...
A kerítés(?) mellett erősen figyelünk, hiszen hamarosan balra letér a kék sáv, hogy enyhe, de hosszú emelkedővel felvigyen minket a bányahegyi pontra. Stimmt, megvan, irány Bányahegy.
A völgy túloldalán vezető úton autók fényei látszanak - csalós picit, odébb van még a pont... Aztán csak feltűnik a fáradtan nyüzsgő, fejlámpák fényében derengő tisztás.
Teázunk, leülök egy picit - a talpam nem érzi jól magát, de már csak huszonvalahány kili... Szerencsére csak rövid ideig ücsörögtem, így nem annyira borzasztó elindulni :-) Az órámra nézek: valamivel kevesebb, mint tizenhat és fél órája indultam - alakul ez, éjszakai szakasz ide vagy oda, jó tempóban haladunk.
Ez így marad a következő szakaszon is, hiszen jók a jelzések, az úttal sincs gond - és az egykori kerítésmászások sincsenek már meg.
Kényelmesen haladhatunk - egészen a volt kerítés melletti részig... Itt, bár széles utat tapostak a kerítés elbontásakor, de picit trehány munkát végeztek: sok-sok huzal maradt a földön, amiben lehet botladozni rendesen... Hab a tortán, hogy néhány kőbe is sikerül belerúgnom, rendre a bal lábammal - a harmadik vagy negyedik után azért már eléggé sajog - rá sem merek gondolni, hogy hogy fog kinézni...
Utolérünk egy csoportot, őket követve keresztülvágunk egy tisztáson - utólag esik le a tantusz, hogy ez az örök vitatéma helye, hogy átlósan vagy körbe :-D
Mivel a kerítés itt is eltűnt, így picit "lemegyünk" a jelzésről, aztán a lábunk alatt meglátjuk egy kövön: derékszögben a nyíl: balra és előre mutat. A 2007-es Lábatlan túrán (a kép akkor készült) is itt volt :-) Vannak, akik balra akarnak menni - visszahívjuk őket, hiszen arról kellett volna érkeznünk, arra volt valamikor a létra a kerítésen.
A műútnál depós kocsik sora ismét, majd a tavalyról oly emlékezetes sorompó... Most folyamatosan sós mogyorót rágcsálok, mert a tavalyi beájulós "manővert" nem szeretném megismételni.
Koldusszállásig hosszú, unalmas menetelés - jóval hosszabb, mint amire emlékeztem, de innen már nincs vissza, csak előre, és próbálok nem gondolni az utolsó 18 kilire...
Koldusszállás. A pontos idő 1:50 - teát kérek, nem igazán sikerült eltalálni az összetevők arányát, de mindegy, addig is pihenünk... Jó lenne leülni, de csak a földre lehet, onnan meg nehéz felállni, úgyhogy marad a téblábolás, míg fogyaszthatóvá hűl Bea levese.
Közben kiderül, hogy nem 18 (ahogy két éve Vagdalthústól hallottam), hanem csak 16 km van hátra - ez feldob egy pict... Utólag visszanézve bő negyed órát voltunk a ponton - akkor és ott kevesebbnek tűnt.
A hajtűkanyarig hosszúnak tűnik az út, mint egy ideje minden - de megyek, ezt már tényleg agyban kell megcsinálni. Ahogy elkezdek csak a következő részre koncentrálni, és nem gondolni a végén lévő "kellemes" lefelére, vagy a Baji szőlők után tavaly meglepetésként kapott príma aszfaltra, egyszerre könnyebben megy - bár a sunyi emelkedőknek vége lehetne már... Aztán vége lesz, és mehetünk balra le az Arany-lyuki elágazáshoz, bár... Az igazi fekete leves utána következik, a hosszú, egyenes emelkedő képében... Sötét van, nem látszik, hogy meddig, csak az, hogy nem túl durván, de fölfelé... Szerencsére erőnlétileg nincs gond, a talpam, meg az égetően fájó vízhólyagok nem érdekelnek - itt már tényleg nincs más választás, csak az, hogy végigmegy az ember.
Aztán csak elérjük ismét a murvás utat, nappal nagyon szép, de most csak "legyünk túl rajta".
Az útvonal változásának most kimondottan tudok örülni, hiszen a baji vadászházhoz nem kell felmenni, hanem a Szent Péteri templomromnál van a pont. Időt nézek - jól állok, arra gondolok, hogy némi frissítés ráférne a talpamra, de aztán győz a lustaság (szerencsére), és Bea után indulok.
Baji szőlőkig nagyjából feleződik az eddigi tempónk - belefér, ezen a szakaszon nem lehet rohanni, hiszen elég kellemetlen, köves az ösvény, ami levezet a faluba.
Az aszfalton csak sétálunk - háromnegyed öt van, idővel jól állunk, persze azért megyünk, rendületlenül :-D
Baji szőlők után szint már gyakorlatilag nincs, ellenben végig aszfalt, de már nem érdekel; itt a hajnal, és innen nagyjából egy óra alatt kényelmesen be lehet érni.
Baj, templom, pont nincs, nem baj. Járda, kerékpárút, nem érdekes, menni, menni, menni... Távolban egy fehér vitorla - helyett villogó fény: a tatai fénysorompó. Vörösre vált, vonat jön, megáll, elindul - mire az átjáróhoz érünk ismét szabad az út. Öt óra húsz, utca balra, park, átlósan, másik utca, főút, gyalogos lámpa, nyomom a gombot, szinte azonnal vált. Még jó, mert fázós a reggel,. bár lehet, hogy a fáradtság is teszi.
Tábor, szembe is jönnek "gratulálok" hangzik oda-vissza, ismeretlenül is. Még vagy száz méter, és mi is túl leszünk rajta. Cél. Jó ide bejönni. Vonalkódot olvasnak le, pecsételnek, nyomtatóból frissen érkezik az oklevél - mellé a szokásos jelvény, a kajajegy, és persze a gratuláció..
Átmegyünk enni - babgulyás, avagy csülkös bableves? Fene sem tudja, picit szétfőttek benne a dolgok, de ízre rendben van - és különben is, ilyenkor nem igazán a Michelin csillagos minősítés a lényeg :-D
Jár még egy fánk is, nehezen, de legyűröm, aztán pici ücsörgés után eltipegünk a vonathoz.

Mogyin azt számoltam, hogy mennyire lesz necces szintidőn belül beérni, aztán a vége 22:20 körüli idő lett, köszönhetően annak, hogy az esti/éjszakai szakaszon igen tempósan tudtunk haladni.
A Kinizsi tényleg minden alkalommal más, harmadik teljesítésre is tud új tanulságokkal szolgálni - például azzal, hogy a meleg nappal utáni hűs éjszaka segíthet a nappal összeszedett lemaradást behozni - erre persze nem szabad építeni - vagy épp azzal, hogy az éjszakai szakaszon jobb nem egyedül menni - egyszerűen eltereli a figyelmet a negatív dolgokról, a monotonitásról.

Jövőre? Nem tudom, de jó lenne...
2012. május 14., hétfő

A Sárga 70 helyett 50 után picit gondolkodóba estem a Kinizsi 100-at illetően, önbizalom-helyreállítónak, meg "kötelező" felmérésnek viszont még ott volt ez a túra, ami távban, nehézségben príma előjátéka lehet a nagy gyaloglatnak -ha jól sikerül.
Kora reggel tömegközlekedéssel megyek a rajtba, és a rajtidő végén nevezve indulok neki a jól ismert S- jelzésnek.
Az emelkedő kellemesen átmelegít, a Kaán Károly kilátónál egy röpke bélyegzésre megállok: az idén először rendezett Családi 8km-es távra készült pillangós (méhecskés?) bélyegző lenyomata kerül a lapra.
Hűvösvölgy, majd Vadaskert, Határ-nyereg, és a "kedvenc" kapaszkodó föl a parkolóhoz, ahol a második EP-n kapom a jól ismert "krumpli" alakú :-) bélyegzést.
Még egy picit fölfelé, Újlaki-hegy, a jól ismert panoráma most is szép, de menni kell tovább, hiszen még alig indultunk el :-)
Pici tévesztés, majd iránymenet a helyes ösvényre -hiába no, a sok ösvény meg a levakart jelzések teszik a dolgukat... Épp mondtam, hogy itt lehet elkavarni - és tényleg :-)
Virágos-nyeregnél újabb pont, tempósabb gyaloglásra váltok, hullámzik az út a Csúcs-hegy (meg a többi) oldalában. hogy aztán szép méretes farakások között elhaladva jobbra, a völgy felé forduljon.
Itt kis társaság is akad, az Alsó-Jegenye-völgyben lévő terülj-terülj asztalkám pontig együtt sétálunk.
Tényleg terülj-terülj asztalkám: gusztusos zsíros kenyér, apróra karikázott zöldhagyma, többféle szörp a kínálat - nehéz ellenállni - de nem is kell: jó szívvel, kedvesen kínálnak mindenkit.
Reggeli csak kapkodósan volt, úgyhogy jól esik minden, de tovább kell sétálni, hiszen jócskán van még előttem, és szeretnék önbizalom-javító időt menni :-)
Fiatal társaság jön szembe, a srác kezében egy sikló, szólok neki, hogy el kéne engedni... Kár, hogy sietek :-( Remélem, egyszer őt is hasonlóképp nyakon fogja valaki ragadni...
A benzinkút után egy 30-on induló srácot érek utol, kérdezi, hogy merre van az arra - mondom, hogy hol, merre kell majd balra letérni. A részletes magyarázat persze fölösleges, szépen mutatja a zergefejes jelzés is, meg a S+ is, hogy merre vezet a 30-as útvonala.
Meleg van, nem kicsit, de a napon sülős szakasz -itt még- elég rövid, persze fönt, a S- "csücskét" levágó (ezen a túrán szabályos!) rövidítésnél azért ismét lehet sütkérezni a napon...
Itt ruhaszakmai célzattal megállok, és rövid futónadrágra váltok - a hosszú megy a zsákba.
A Muflonitatóba "kötelező" betérni, bár a pont nem ott van, de a hideg sör, mint privát frissítés igen :-) Jó, hogy kitartanak, és működtetik a Muflont - nem hiszem, hogy a rettentő nagy forgalma miatt teszik - köszönet érte.
Az Antónia-árok teteje után ellenőrzőpont -de nem nekünk, hanem a Piliscsabai negyvenesek résztvevőinek.
A Nagyszénásra felfelé, illetve körbe a széles sétaúton tűz a nap, és először azt hittem, napszúrást kapva hallucinálok: rettentő fülsértő sváb zene szól valahonnan, egyre közelebbről.
Az emlékfalnál, ami egy -leírások szerint- antialkoholista menedékháznak állít emléket "buli van": két terepjáró, élő zene, tánc, félliteres műanyag poharakból meglett korú emléktúrázók nyelik a hegy levét...
Ja... A túrázók zavarják az élővilág nyugalmát, a táncmulatságot rendező illuminált nyugdíjasok, az élő zenével és eldobált poharakkal meg nem. Nesze neked Európa-diplomás szigorúan védett terület.
A csúcsra fölfelé vagy 2-3 eldobált poharat még látok, agyvizem forr, Abszurdisztán - én így szeretlek...
Már majdnem a Kutya-hegy utáni kapunál járok, amikor egy bringás suhan el mellettem - újabb pofon a természetvédelemnek, ma már a harmadik...
A kapu után pont, mint kiderül, nem csak nekem szúrt szemet a sramlibuli, mindegy, megyek tovább, a régi szép útvonal helyett irtások között (védeni kell a természetet attól a pár tucat túrázótól ugyebár...) toljuk a Z- jelzésig, majd azon tovább, egészen Az Anna-vadászházig, majd onnan tovább Telkiig.
Itt sajnos a Kerék nevű műintézmény zárva, így a pont egy kicsit távolabb, egy jóval puccosabb étterem teraszára költözött.
A játszótéri csapnál feltöltöm a vízkészletemet, aztán tolom tovább fölfelé. Vízmű, erdősáv jobbra, széles murvás út, balról jön a Z+ jelzés, irány lefelé, és nézem, hol megyünk balra a S+ jelzésen.
Ezen a részen szoktam unni ezt a túrát, nem csodálkozom, most is így van, de a S+ enyhén monoton egyenese is véget ér, zergefej mutatja balra a rövidítést a Z3 felé - innen már nincs sok hátra, "csak" fel kell menni a Tarnai-pihenőhöz, illetve tovább, a Z3P3 elágazáshoz, a Vörös-pocsolyás-hát előtt is van némi emelkedő, hogy a Fekete-fejről és a Nagy-Hárs-Hegy oldaláról ne is beszéljek :-)
Persze ezek még odébb vannak, először a Tarnai-pihenőt kell letudni. Hamarabb sikerül, mint gondoltam, ezt az előnyt gyorsan be is cserélem egy nadrágváltásra - hűl az idő, érezhetően közeledik a front, meg az eső, úgyhogy illendően rákapcsolok :-)
A Vörös-pocsolya, pontosabban a P-P+ elágazás ellenőrzőpontnál nápolyi az ellátmány - Lidl saját márkás termék, szerintem finom, a bevonat "csokibb", mint némely drágább, de ismertebb édesség esetén.
Idővel úgy néz ki, jól állok, remélem, az időjárással is szerencsém lesz; nem lenne jó pont a végén megázni...
A Fekete-fej utcánál még egy utolsó pont, vizet kösz, nem kérek, társasággal gyűrjük le az utca névadóját - itt már tényleg majdnem a célnál vagyunk, eltévedni pláne nem lehet - ennek örömére jól benézzük az egyik elágazást, és a P- helyett a délre ívelő ösvényen érünk ki az aszfalthoz. Szánom-bánom ezt a 71m mínuszt, de ez most így sikerült...
Egy rugaszkodás még a Nagy-Hárs-Hegy oldalán fölfelé (na jó, kettő :-)) aztán a végére belehúzok: 10:30 perc, önbizalom nagyjából a helyén: talán jöhet a Kinizsi...

A célban oklevél, jelvény, gratuláció - túratársak autóval lehoznak a Moszkva Széll Kálmán térig, úgyhogy a rossz idő beállta előtt már otthon is vagyok.

2012. május 8., kedd

Családi kirándulásnak terveztem, de a vége egy szólóban végigtolt kellemes kocogós séta lett. A rajt a Sportkastély helyett egy sarokkal odébb, a Kastélydombi ökoiskolában volt, ergo több aszfaltkoptatásra kellett számítani.
A változás elég késő derült ki, így a leírással nem sikerült lekövetni, de a résztvevők gyorsan feltalálták magukat: iskola kapuján kilépve balra a Vezér utcát elérve jöhetett a régi útvonal, illetve a végén ugyanez az új rész visszafelé. A térképet alaposabban megnézve gyakorlatilag nem lett több az aszfalt - és így a táv sem. Kocogós, gyors gyalogolós tervekkel érkeztem, így aztán nem sokat nézelődtem/fotóztam - na ja, negyedik teljesítés, plusz egy H60, az összesen kilenc kör :-)
Persze volt változás, mint minden évben, hiszen a természet változik, meg az ember is "alkot", és persze a rendezők is meghallgatják a résztvevők javaslatait :-) Az évekkel ezelőtti tüzek nyomai már csak az emlékekben élnek, sajnos van helyettük új, mint ahogy van egy új tarra vágott rész is, illetve -hogy valami pozitívat is mondjak- végre elkerült az útvonal a kerítés mellől.
A tervezett időmnek persze jól keresztbe tett az, hogy jó néhány ismerőssel találkoztam, és hát a rég látott kollégával is leálltam beszélgetni :-)) Számomra persze erről is szól a teljesítménytúra: nem csak sport- és természetjáró elfoglaltság, hanem közösségformáló esemény is, ahol a baráti kapcsolatok ápolására is kell, hogy jusson idő.
A jelzések prímán rendben voltak/vannak, köszönhetően Misinek: a gyaloglat első felében a sárga pöttyöt kell követni, a második felében viszont a piros pöttyös útvonal az igazi :-)
Ahol a kerítés mellett haladó régi útvonalat elhagytuk, ott bőséges felfestés és a régi jelzéseken a törlőkereszt mutatta, hogy merre van mostantól a helyes irány: egy picivel hosszabb, de mindenképp kényelmesebb, bár nagyrészt nyílt terep, ahol kellemesen lehetett sütkérezni a hét ágra sütő napnak köszönhetően.
A célban az ellátás a távval ellentétben igencsak bőséges, príma szalámi kerül a kenyérre, és szörp a saját bögrémbe - igen, itt is előjön a környezettudatosság: az eldobható poharat ha csak lehet, kerülik a rendezők.
Természetesen itt is sok-sok ismerőssel találkozok, de nem maradok sokáig; sietek haza.

A kinti hőmérőn még leolvasom, hogy 28-30°C közötti langy meleg van, aztán tényleg elindulok.

2012. május 3., csütörtök

A három lehetséges vonat közül a másodikkal érkezek a rajtba, pontban 00:00 a rajtidő - Szötske még boldogít azzal, hogy a végén, mivel panasz volt a sok aszfalt miatt, beraktak még egy hegyet - azaz a Törökugratóra fel kell menni.
Ekkor még nem foglalkoztam ezzel, hosszú az a 70km, ráadásul nem is igazán hangolódtam rá a túrára... No mindegy, indulás, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
A térkép szerint a park túloldalán, jelzések alapján a park közepén húzódó sétányon vezet a jelzés - én ez utóbbit követem, a velem nagyjából egyszerre indulók közül senki sem tart velem...
Már az emelkedőn haladva szemembe ötlik egy tábla "Kegytárgy bolt - könyvelőiroda" Hmmm... A NAV-val szemben már csak ez segít...?
Mikrobusz fékez mellettem, a sofőr kérdezi, milyen túra, merre megyünk - mondom neki, hogy Sárga 70, Budaörs a cél, a sárga jelzésen végig. Nem, nem megyünk a Vaskapu menedékház felé, majd máskor - mint kiderült, mostanában nyitnak a felújítások után, úgyhogy a jövőben erre a szép helyen lévő menedékházra is lehet számítani.
A Vörös keresztnél megkapom az első bélyegzést, aztán tovább a fényvisszaverős nyilakat követve.  Szépen megkerülöm a rétet, fentről, a legmagasabb pontról látszik, hogy sokan vannak előttem, mint ahogy az is, hogy az alternatív útvonalakkal is jóban vannak néhányan :-)
Majdnem körbe érek, egy óra van, zár a rajt, úgyhogy visszafordulni nem érdemes - nem vagyok jó passzban, de menni kell, nincs más választásom. Szép, holdfényes éjszaka van, a sűrű erdő kivételével nem nagyon kell lámpa se.
Barát-kút előtt a kapu zárva, folyadékot rezegtetünk. Ja, nem, létrázunk. Zárt sorompó - nem megyek neki, szépen kerülöm jobbra, aztán az aszfaltról az erdő sarkánál automatikusan kanyarodok balra fölfelé. Erdőszél, bemegyünk, lámpa itt már kell.
Fölfelé tovább, aztán széles erdészeti utat keresztezünk - szalagok segítenek- nem sokkal odébb aztán pont.  Lassú vagyok, konstatálom, és ez nem hat biztatóan rám - olyannyira nem, hogy a következő szakaszon alig várom, hogy Pilisszentlélekre érjek.
Rét, fények a távolban, kutyaugatás, falu széle, közepe... vége. És jön az előzetesen "mumusnak" kikiáltott emelkedő Pilisnyeregig. Köhögök, lihegek, de azért jól megy. Majd az aszfaltnál megállok... Nem, majd a murvás út keresztezésénél... Aztán ott sem - beszédbe elegyedek egy túratárssal, ők most vannak itt először, ennek örömére sikerül egy helyen lemenni a jelzésről a széles murvás utat választva, de 100m-en belül korrigálunk, bár az út is Pilisnyeregbe visz. Itt elbúcsúzunk - ő várja a társait, én meg szólok, hogy lefelé alaposan figyelni kell a jelzést, mert a széles útról bemegy jobbra az ösvény. Szalagozás príma, úgyhogy nem igazán lehet panasz erre a részre sem.
A jól sikerült kapaszkodás meghozza a kedvemet, így aztán Klastrompusztán némi társasági életet élve jól odacsapok az átlagomnak - a csoki meg a szörp viszont finom :-)
Rövid emelkedő vezet ki a településről, aztán hogy, hogy nem, ismét ezen a szakaszon jut eszembe az egyetemi nótakincs átismétlése - csak fejben, hátha zavarnám az erre járókat :-)
Pikk-pakk odaérek a S-S+ elágazáshoz, aztán érkezik balról a P-.
Hajnalodik, a madarak előbb elszórtan, aztán egyre többen rákezdik éneküket - most is, mint két éve, csodálatos hangverseny kísér az utamon.
Jobbra a völgyben vaddisznó horkant és csörtet - nem igazán kellemes élmény, bár látni nem látom, de a zajokból úgy tűnik, többen vannak. A gázvezeték nyomvonalán aztán végleg fölöslegessé válik a lámpa, bár elrakni még nem rakom el. Iluska-forrásnál sem, pedig itt megállok egy picit frissíteni, és felkészülni a
Fehér-hegy kaptatójára.
Utolér egy három fős társaság - négyünk közül ketten ismerjük ezt a részt, úgyhogy nem lövöm le a "poént" :) Kellemes kis kapaszkodás, de ahogy kell, egyben letudom - fent azért megvárom a társaságot - nem mondták, hogy nem tetszett ez a kellemes lihegtető...
Gázvezeték fölött lefelé - a geotextília igen sok helyen a felszínen van, de ahol korábban nagyon pusztult a feltöltés, ott azért sikerült némi növényzettel megfogni a talajt, és több élő fűfolt is megmaradt - alakul ez, csak idő kell hozzá. Mint ahogy a tábla leszedéséhez is :-)
A kálváriához felcaplatok, természetesen van pont, itt is jó sokat pletyuzok, de aztán csak továbbállok, hiszen a felénél se' tartok annak, amit mára terveztem.
Egy kis kápolnát is megörökítek - nagyon szépen rendbe van téve, és a környezete is olyan, mintha valahol más országban járna az ember...
A leírás alapján próbálom megtalálni a pilisvörösvári pontnak helyet adó Sramli névre hallgató sörözőt - sikerrel, bár ebben nagy segítséget jelentettek a szembe jövő túratársak is :-) Itt zsíros kenyér, szörp, illetve privátban egy kávé csusszan le, illetve röviden megbeszéljük Szötskével a szombati programot (Nagybörzsönyi négylevelű).
Pilisszentivánon egy néni szorgoskodik a járda és az úttest közötti előkertben - kérdezi, hogy honnan-hova, beszélgetünk egy picit - jól esik a beszélgetés - ez mintha hiánycikk lenne Budapesten...
Szorgalmas, és a környezetére igényes településen járok - ezt mutatja a bányászatról szóló tábla, és a bányászok védőszentjét, szent Borbálát ábrázoló kép is.
Aztán Antónia következik, aki nem hozza a szokásos formáját: nincs pocsolya, és nincs hőség sem.
De egyiket sem bánom: az alsó kaputól a felső tábláig nagyjából 20 perc kell, hogy leküzdjem.
A Muflonnál csak pecsételni állok meg - sietni kéne, hogy legalább 11 óra körülre hozzam az 50-et.
Előtte persze a régen tervezett fotót elkészítem a szemeteléssel kapcsolatos intemeket tartalmazó tábláról (ez most ilyen táblafotózós túra lesz?); azt gondolom, nincs mit hozzátenni...
Tempósan tolom, újabb pont a "csücsökben", majd a lefelé szakaszon (Jegenye völgy) próbálok tovább gyorsítani, pláne, hogy megelőzök egy bagós bácsit... A francért nem lehet félreállni a bagóval, és csak egy helyet bebüdösíteni... No mindegy - ő úgysem érzi a bagó bűzét... Vagy ha érzi, neki az a természetes.
Az Alsó Jegenye völgy bejáratánál szörp és csoki kapható - csak a csokiból kérek, vizem bőven van, időm viszont nem,. és a bögre előhalászása most "nem fér bele" (utólag persze marhaság, mert 1 perc sem kellett volna hozzá...).
A pont persze odébb van, újabb igazolás, aztán irány fölfelé. Kis pihenőt követően... Itt már erősen gondolkodtam azon, hogy ötvennél kiszállok, mert nem akarom ismét megfőzni magamat, mint tettem azt a Nyerges 40-en. Egyszerűen nem éri meg; ha nem esik jól, akkor nem szabad csinálni.
Kötők padjánál a bélyegző is hiányzott, meg a megszokott pontőr is :) de valahogy túltettem magam ezen :-) Azon viszont jóval nehezebben, hogy Virágos-nyereg után totál lemerült a duracel, ráadásul a lábamat is alaposan megviselte a rosszul megválasztott cipő+zokni kombó: Ezt a két problémát mintegy 10 perces üldögéléssel, meg egy géllel sikerült időlegesen megoldani.
Ennek örömére az Újlaki-hegy prímán ment fölfelé, és számolgattam, hogy belül lehetek kényelmesen a 12 órán - 50km-en... No mindegy, voltam már jobb állapotban is.
A parkolótól lefelé óvatoskodott egy szandálos-papucsos társaság, majdnem a legtetején megyek el mellettük, mire megkérdezik, hogy meddig tart ez a meredek? Lehet, hogy antiszociális volt a válaszom? Ugyanis azt találtam mondani, hogy az aljáig :) Végül is addig tart, és a kérdés nem az volt hogy milyen hosszú... vagy nem...? 
A Határ-nyeregben erőt ad az a tény, hogy csak egy hegy van előttem az 50km-hez, úgyhogy egyenletes jó tempót diktálva megyek fölfelé. A túloldalon ismerősök érkeznek, beszélgetünk egy picit, aztán berobogok a célba: 12:02. Nagyon nem tetszik, de ez van...
Először áthaladó bélyegzést kérek a lapomra, aztán 1-2 zsíros kenyér elfogyasztása után úgy döntök, hogy mégsem megyek tovább - elég volt...

Megkapom a második teljesítésre járó kitűzőt, a négytojásos Tojás Sárgája kitűző mellé, illetve az oklevelet. A Négylevelűre invitáló papírt visszaadom - mondván, hogy úgyis ott leszek rendezni :)