Túrablog

Legutóbb három éve voltam ezen a túrán, akkor másodszor teljesítve ezt a távot. Jövőre egy túrával bővül az MVTE érem kiírása, így idén még a "régi" feltételek szerint célozhattam meg az arany fokozatot, a Budapest kupához ez az egyik elszámolható táv, úgyhogy egyértelmű a döntés: menni kell. 

Logisztika persze nem egyszerű, reggel autóval Budaörs, tömegközlekedéssel Pomáz, ahol sikerül a 10:30 tájban Dobogókőre érkező buszt elcsípni - bőven lesz tehát időm az indulás előtt, az online nevezésnek hála.

A rajtban csupa ismerős: van, aki vacogósan viseli a nem túl kellemes, hűvös, szeles időt, és van, aki csak épp, hogy kijön a menedékházból pár szót váltani - írják a 35-ös táv okleveleit, meg ráérősen készülnek a futók érkezésére.

Lacival sikerül "leboltolni" a korábbi rajtot, így 11:00 kerül a papírra, így a hivatalos rajtnyitás előtt egy órával már roboghatok lefelé Dobogókőről.

A magánterület, ami miatt a jelzés néhány éve kitérőt tesz eladó, megkerülöm, ahogy a szalagok meg a földre fújt jelzések mutatják. Itt valahol elegyedek beszédbe néhány túratárssal - ők a "babatávon" indultak, kényelmes tempóban haladnak, és velük én is - jól jön a társaság, beszélgetve kellemesebben telik az idő és fogy a táv. Meg a kökény is, néhol meg-meg állunk csemegézni belőle :)

Kocogók mennek el mellettünk, jönnek szembe - megjegyzem, hogy futók majd valamikor Pilisszántó után várhatók - hamarabb jön az első, aztán még néhányan - rekordgyanús tempóban.

Pilisszántó szélén frissítőpont várja a résztvevőket: a kínálat bőséges - olívabogyótól a nutellás kekszig tucatnyi sós meg édes energiapótló csemege van az asztalokon, ahogy ezt ezen a túrán megszokhattuk.

Itt is bőven jönnek gyorsabb túratársak, gyalogosok és futók vegyesen - köztük olyanok is, akik kifejezetten a túrához öltöztek - már ami a szerelésük színeit illeti :-) Pici nasi után továbbálltunk, újabb kocogó/futó/gyalogos túratársak érkeznek - van, akiknek sikerül benézni az ominózus balos letérést az útról, pedig szalag azért akad; szerencsére időben utánuk szólunk. Ezen a részen mindenképp érdemes a leírást olvasni, és kihámozni a lényeget belőle.

 A következő ponton már tényleg kapunk bélyegzést is - kiderül, hogy miről maradtam le, amikor nem reagáltam elég gyorsan a pontőrt kereső felhívásra - no, majd jövőre :-)

A kedves és vidám pontőröktől elbúcsúzva jön a fonódó P-S- jelzés - most nem csörtet/röfög vaddisznócsalád az úttól jobbra lévő völgyben, és persze a madarak sem adnak reggeli koncertet, mint májusban a Sárga túrán.

Futók érkeznek szép sorban ismét - integetés, biztatás, aztán robognak tovább, mi meg megtámadunk egy újabb kökénybokrot némi csemege reményében :)

Mészégetők balra, mi meg jobbra fordulunk - majd félreállunk az útról, és elengedjük az erre járó teherautót - szerencsére nem sokkal később bemegy a lekerített részre, mert a füstje... Nem túrázóbarát, maradjunk annyiban. Alkalmi társaim az Iluska-forrsánál megállnak falatozni, engem vár (remélem) a gulyás Kopárnál, úgyhogy egyedül indulok tovább. Persze ez az egyedül itt már nem-annyira-egyedül, hiszen a délben induló 50B-s résztvevők is kezdenek beérni minket, úgyhogy igyekeznem kéne - így is teszek, de azért a Fehér-hegy előtt pici rákészülés jól jön - fotózásnak álcázva :-)

Az emelkedő megy egy szuszra - bár az a "szusz" eléggé a "fülemen is vennék levegőt, ha..." verzióra sikeredik - nincs mit tagadni, lehetne jobb az erőnlétem.

A rövid táv letérésénél érem be Kittit, aki egy órával később indult az 50B távon, úgyhogy vagy ő gyors, vagy én voltam lassú - vagy ez a kettő együtt. Mondjuk nem gond, hogy csak most járok itt, hiszen Kopár-csárda 14:55-kor nyit, nagyjából addigra fogunk odaérni.

Így is lesz, bár addig még kanyargunk a Vörös-hegyen a fenyvesben, csalósan közelről hallatszik a főút forgalma... Pirosba bújt szurkolók kereplővel biztatnak mindenkit - és persze nem csak itt, hanem elsősorban a futók tempójához igazodva haladnak a mezőnnyel, hogy az útvonalon több helyen is jelen legyenek. Itthon még szokatlan, de nagyon jó ötlet, hogy "szurkolói menet"-et szerveztek.

A gulyás szokás szerint finom és tartalmas - a pad meg vizes, ugyanis csepereg az eső. Nem nagyon, csak úgy ijesztésként. Szerencsére. A kulináris élvezetek után indulás tovább, és hogy véletlenül se maradjon feleslegben a felvett energiából, nemsokára egy szalagozott letérésen balra felkapaszkodunk a következő ponthoz.

Geri őrzi a pontot, bélyegzés után kölcsönös kínálás következik - itt még nekem is belefér, hiszen bőven van még táv is, meg idő is hátra, mire Budaörsön a kocsiba tudok ülnii.

A Villa Negránál szinte automatikusan fordulok be jobbra, tanösvény, szalagok, jelzések, kerítés jobbról - a túloldalon az Ördögtorony, meg a Hosszú-árok... Na azt nem fogom szeretni... Sok idő nincs ezen rágódni, mert a S-P- találkozásánál újabb ellenőrző- és frissítőpont következik - Palackot cserélek - leadok egy üreset, kapok egy telét, rákerül a cső, indulhatunk.

A Hosszú-árok a végén emelkedik igazán - de menni kell, nincs mese. Meg igazán szalag se...Ezt először betudom annak, hogy a Szénások szigorúan védett területén vagyunk, de később kiderül, hogy valaki "jó szándékkal" kupacba gyűjtötte ezen a szakaszon szinte az összeset. Két futó a P- K+ elágazásnál tovább ment egyenesen - amikor odaértünk, akkor már jöttek visszafelé, hogy nekünk megvan-e a jelzés? Jó kérdés - körbenézek, épp az elágazásban álltam meg, úgyhogy mutattam, hogy merre tovább. 

Emelkedő egyre durvul, Aztán csak feltűnik Amanda és Dömötör - no,. akkor közel a kaptató vége :-) Picit lihegősen érek a ponthoz, és lerogyok a padra - idén sem szerettette meg velem magát a Hosszú-árok, na. Rövid pihenő után felkapaszkodunk a csúcsra, Nagykovácsi fényei a völgyben - a távolban meg... No nem egy fehér vitorla, hanem az Erzsébet-kilátó sziluettje is feltűnik - rohadt távolinak néz ki (és az is), ráadásul onnan még Budaörs...

Nagykovácsiban a pont a szokott helyen, a plébánián van, bélyegzést kapok, tüzesvíz-kóstolót adok - Pygmea autóval van, úgyhogy ő csak illatmintát kaphat :-) A kávé önkiszolgáló, iszok egy adagot, hogy felébredjek :) és persze a kenyér-felvágott-savanyúság kínálatot sem hagyom ki, kell az energia az út hátralévő részére is.

Talán innen a legnehezebb tovább indulni - bent kellemes meleg van, kint hűvös meg sötét, ráadásul a busz is csábítja az embert arra, hogy hazafelé vegye az irányt - én viszont nem tehetem, hiszen az autó a célnál, úgyhogy valamikor csak el kellene érte menni, úgyhogy jöhet a következő felvonás - immáron a célig.

A meredeken emelkedő aszfalt, majd beton eléggé meredeken visszavetette a hangulatot, de a KET, azaz  könyörtelen előrehaladás technikája átlendített ezen a szakaszon is :) A Kecske-hát után már közelebbinek látszik a kivilágított Erzsébet :)  viszont az is megfigyelhető, hogy magasan van :-)

A Julianna-majorhoz vezető aszfaltútnál újabb frissítőpont, csak hogy véletlenül se éhezzen el a túrázó út közben :-) A Fekete-fej meglepően könnyen megvan, emelkedőstől-bélyegzésestől, a túloldalán meg visz lefelé a gravitáció is :-)

Lámpát átkattintom piros fényre, és hátrafelé fordítom az aszfaltra érve - nagyon kéne egy híd a Kis-Ördög-árok fölé, mert itt igazából se járda, se útpadka nincs, de mint eddig minden alkalommal, most is baj nélkül megússzuk ezt a rövid részt, és indul a kapaszkodás a Hárs-hegy oldalában. Ennek nehezen jön el a vége, de csak megérkezik jobbról a sífutóút, és utána pár méterrel már a Hárs-hegyi körút pihenőjénél szusszanunk egyet.

Ennek a pici pihenőnek köszönhetően megállás nélkül robogunk át Szépjuhásznén, ahogy a jelzés mutatja, és vágunk neki a hosszabb emelkedők közül az utolsónak.

A pont a kilátó földszintjéről kiköltözött a kilátó mellé - kellemetlenül fúj a szél, de frissíteni, elemet cserélni csak kell, úgyhogy elég sokat időzünk itt, aminek köszönhetően az elindulás picit darabosra sikerül :)

Makkosmáriáig a Virág-völgy keresztezése utáni letérés az egyetlen pont, ami lassít rajtunk egy keveset, de sikerül nem elvéteni. A makkosi ponton egy gyors pecsételés, majd enyhe, de hosszú emelkedő szakasz a Piktortégla-üregekig. Egy-két kanyar, szalagok, és máris a Budaörsre lefelé vezető... hogy is mondjam csak "nem túl barátságos" ösvényen próbáljuk a bokáinkat megóvni.

Sikerül, aztán a műút keresztezése után ismét, és vége: villanyoszlop, aszfalt, közvilágítás... Jó, a túrából még van kb. 1,6km, de aszfalton már egyszerű - így aztán sikeresen átmegyünk azon a hídon, amin nem kéne, és a Kőhegyi-ároknak nem a jobb, hanem a bal oldalán sétálunk a cél felé. Ha jól számolom harmadszor sikerül ezt elrontani :)  Főút, balra, járda, botokat bedobom a kocsiba, aztán cél, fotó, díjazás, gratuláció, zokni, Piros mogyorós, Budapest-kupa bélyegzés... És persze finom virsli (repetázni szabad), jó hangulat, ahogy az egy ilyen túra céljában lenni szokott, hiszen ez nem csak sport, hanem egy nagyszerű közösségi élmény is.

Élmény ide vagy oda, a saját ágyban alvás is az :-) pláne bő ötven km után, úgyhogy megcélozzuk az autót, és irány Budapest.