Túrablog

Két éve Éger-völgy, tavaly Szomor volt az október 23-i program, idén ismét elvállaltam a seprést ezen a kényelmes távon - ki tudja, talán jövőre megint lejutok Pécsre :)

Minthogy ez mára a második túra, így ott folytatom, ahol az előző beszámolót befejeztem - Normafánál gyorsan autóba ültem, és irány a Budaörsi út - M1/M7 - M1 irányon keresztül Zsámbék, és onnan Szomor.

Előtte még egy kedves ismerősnek dobok egy "Hajrá"-t  - hívtam volna seperni, de mire észbe kaptam, kiderült, hogy az 56-os távra nevezők közt szerepel - amitől viszont visszalépett a Viharbükk hosszabbik távját választva... Mindegy, a következő söprés előtt majd időben szólok :)

Nagyjából saccolom, hogy merre kéne menni (na jó, azért előtte megnéztem térképen), és hozzávetőlegesen sikerül is tartani a tervezett útvonalat a Budapestről kefelé vezető kellően feltúrt szakaszig, ahol némi benzinkúton keresztül, gyorsétterem mellett elsunnyogva trükkel korrigálva keveredek rá végre az autópályára.

Zsámbékig teljesen jól haladok, sőt utána is sikerül a megfelelő elágazásban jobbra fordulni (hogy tavaly ez miért nem ment elsőre...?) így aztán bőven időben érek Szomorra.

Hely csak a focipályán van, úgyhogy egy "bemelegítő sétával" érek a rajtba.

Rövid egyeztetés: feladat a szokásos, időm még van, úgyhogy némi reggelinek tekinthető falatozás is befér az indulás előtt.

Egy fiatal lány érkezik, hogy ők még a 23-on indulnának (bőven a rajtidő vége után) - szerencséjük van, hogy még nem indultam el - megvárom, míg neveznek (a párja kint várja a kocsinál), aztán indulás.

Kakukk-hegy nekünk gyakorlatilag bezárt, de a 10-es távok miatt még bőven ott vannak a helyükön, ugyanúgy, mint az Anyácsai-tó pontőrei - a Színházi bázisig van nagyjából két óránk meg 7.7km, úgyhogy a pontzárással előreláthatóan nem lesz gond így sem :-)

Új a cipellőm, elvileg "egy kategóriával" jobb, mint a korábbi, de ez a Kakukk-hegyre fölfelé nem érződik: nedves avaron első blikkre jobban csúszik - de ez még nagyon az eleje az ismerkedésünknek, úgyhogy sommás véleményt azért nem mondanék róla...

Első emelkedő letudva - lesz még néhány, bár ilyen lihegős kaptató már nem - a ponton vegyes cukorkával kínálnak a pontőrök, illetve begyűjtjük az elő, az útba ejtett kálváriára utaló bélyegzést is. (Ezen a  túrán is egyedi, a pontra jellemző rajzolatú bélyegzők vannak.)

Lefelé menet a túratárs rá szeretne gyújtani - kifejezem a nemtetszésemet, majd előre engedem őket, és csak nagyjából negyed óra múlva indulok utánuk. Időbe belefér, bőven be tudom hozni, ha arról van szó, hogy ne túlórázzanak a pontok.

A talaj príma, nem sáros, de kellően puhára van ázva, úgyhogy gyorsan a tó sarkához érek, ahol egy úr küzd a túlfolyó feletti rácsot eldugító avarral/ágakkal - a tóból közben az útra csorog a víz, de nem vészes, épp, hogy a cipőm talpa lesz tőle vizes.

A tó mellett a szokott helyen, a szokásos pogácsával várják a pontőrök a túrázókat - minden ponton van valami ellátmány - a záráshoz képest itt is van némi késésem, de ez szintén 10-es távon is érintendő pont, úgyhogy még bőven nyitva vannak utánam is.

A raklapokból álló provizórium jól tartja magát a tavat tápláló egyik vízfolyásban/felett, kényelmesen átlépkedek rajta.

Szántóföld, emelkedő, majd a végén tábla: balra a 10-es táv, jobbra a 23 és az 56 - a munka tehát most kezdődik: gyűjthetem a szalagokat. Van mit. Szerencsére tűzőgéppel vannak felrakva, így egyszerű lekapkodni a bokrok ágairól a kellően sűrűn kirakott, szokásos piros-fehér szalagokat.

Egy újabb emelkedő következik a Színházi bázishoz vezető aszfaltcsíkig, amin balra fordulva még némi szintemelkedést legyűrve :) az egykori légvédelmi bázis bejáratánál lévő ponthoz érek - zárás előtt olyan 5 perccel. No, ezt jól kiszámoltam :-)

Dohányzós kedvű túratársak épp indulnak tovább - én megvárom a pont hivatalos zárási idejét, és csak utána indulok tovább - közben elrágcsálom az ellátmányként kapott almát.

A fennsíkon is jócskán van szalag, meg egy táblát is be kell gyűjtenem Zsámbékig.

Érkezik balról a S- jelzés - egy kis kivétellel ezt kell követni a következő pontig, a Mátyás-borozóig.

Persze szalag is van, úgyhogy akár a leírás elolvasása nélkül is oda lehet találni szerintem :)

A borozó teraszán van a pont, kényelmesen iszogatom a nagyon finom, meleg teát, hiszen ide is nagyjából öt perccel pontzárás előtt érkeztem, úgyhogy van időm a panorámában is gyönyörködni.

Aztán persze tovább indulok - a romtemplomot most kihagyom - már voltam bent, futtában megnézni nem sok értelme lenne.

A Zsámbékról kifelé vezető emelkedőn aztán dolgom akad: nem csak a szalagok, illetve az eligazító tábla begyűjtése, hanem a lemaradó túrázóknak a terelgetése :) okán is.

Feldobom a labdát, hogy ha már ilyen szépen összejöttünk, akkor segítsenek a szalagokat begyűjteni - ez szépen megy is.

Elérjük a S- jelzést, jobbra tartunk, aztán egy elágazásban az eleje elindulna jobbra lefelé - gyorsan a helyes irányba igazítom őket - és leszedem az átkötött szalagot.

A S- jelzést aztán balra tartva elhagyjuk - a "besepert" csoport szorgosan szedi a szalagokat, míg én begyűjtöm az irányjelző táblát, aztán kényelmesen hullámvasutazva haladunk tovább az Óriásik lépcsője felé.

Gyűlnek a besepert túrázók, egy nagyobb társaság piknikezik az egyik kilátópontnál - őket is indulásra bírom. Lemaradok picit fotózni, hogy némi előnnyel indulhassanak tovább a pontról - ami kicsit közelebb van, mint gondoltam, de mindegy - így több időm van a nápolyiból falatozni :-)
Az Óriások lépcsője következik - kényelmesen járható, bár való igaz, hogy a megszokott lépcsőkhöz képest picit magasabbak a fokai :)

A földút picit tapadósabb talajjal bír, de egyáltalán nem vészes, úgyhogy puha léptekkel sétálhatok el a következő, babkúti pontig, ahova szintén a tervezett zárási idő előtt sikerül megérkeznem, úgyhogy a különféle csokikból többet is módomban áll tesztelni :-)

A rövid nyílt terep után ismét kellemes erdőben ereszkedek lefelé a gondolataimba merülve, úgyhogy egy-két rövid szakaszt itt is triplán járok be a szalagok miatt - remélem azért sikerült mindet begyűjtenem.

A völgyben lévő faháznál egy apa a fiával bandukol - a srácnak kikezdte a lábát a bakancs, úgyhogy inkább lassan, mint gyorsan haladnak - csatlakozom hozzájuk, és együtt sétálunk be a következő, azaz a 23km-es távon utolsó pontra.

Itt szokás szerint finom almalé fogyasztható (a Vadalma Tanya terméke) - tényleg 100%-ban almából. 

Némi pihenő után az apja-fia páros is indulásra kész - seprőként megvárom őket, hiszen engem pláne nem hajt sem a tatár, sem a szintidő, és továbbra is együtt sétálunk Somodorpuszta felé.

Közben megegyezünk abban, hogy bebandukolnak a célba, és ha gondolom, menjek előre -  a buszváróval és postaládával "felszerelt" kereszteződésnél tényleg elköszönök tőlük - innentől már nem lesz elágazás, kivéve az iskola felé a jobbra letérést - ott meg marad a tábla és a szalag.

Addig persze néhány piros-fehér szalaggal gyarapodik a gyűjteményem :-) Nem sok, de azért erre az egyértelmű szakaszra is jutott, úgyhogy résztvevői szemmel nézve is príma volt a szalagozás - és seprőként sem kellett azért megszakadni a begyűjtésükkel.

A célba érve természetesen megkapom a teljesítésért járó oklevelet és teljesítői kitűzőt is, aztán pedig kényelmesen nekilátok falatozni, a szokásos zsíros kenyér - csalamádé - hagyma - tea menüből :-D

nem sokkal később az apa-fia páros is beérkezik, gratulálok nekik én is, aztán két, szintén Budapesti túratárssal elindulunk hazafelé.

Nem véletlen, hogy nagyon népszerű ez a túra: nagyon szép, jól jelzett, könnyen követhető útvonalak mind a négy távon (tudom, az 56km-est még nem próbáltam, de megbízható források szerint :-) az is hasonlóan príma, mint 10,illetve 23km-es távok), gyakorlott rendezők és pontőrök... És akinek ez számít, minden ponton adnak valamit - a bélyegzésen kívül :-)

A népszerűség persze hozza magával azt, hogy a létszámkorlátokat feszegeti az indulók száma, úgyhogy itt is szükség volt a webes előnevezés bevezetésére, amit a túra honlapján lehet megtenni - még nem kötelező, de célszerű, hiszen kár lenne lemaradni egy ilyen kellemes rendezvényről.

Track: Track_SZOMOR 23 2015_szurt.gdb

Endomondo: Szomor 23