Túrablog

Tegnap egy családi Normafa 10, ma pedig egy rendezői bejárás került sorra. A rajtba nagyjából pontosan érek, nem gond, nem én vagyok az utolsó :)
Az indulás után mutatom a tavalyról jól ismert utcát fölfelé: át a villamossínen a gyalogos átkelőn és a szemben lévő utcán fölfelé.
A jelzés is hamar megvan, az első sarkon máris fordulunk jobbra, az érdekes díszítésű házak közé.
Jobbra lent a Kandó villanymozdonya pihen, picivel később a csapat eleje (a náluk lévő leírás szerint) balra indul egy lépcsőn - hiba, ugyanis ez a régi jelzés, az új az itt egyenesen halad tovább... Mindegy, nem én vagyok a "főnök" :-) megyek a többiek után. A jelzés, bár igencsak ütött-kopott, de azért itt-ott még megvan, úgyhogy nagyon elkavarni erre sem lehet - a leírás javítva lesz, az első ep-hez egyébként mindkét irányból kellemesen el lehet majd találni (teszek ki szalagot vagy A4-es lapot, ahova kell).
Miután megnéztük, hol fogok pontőrködni, aszfaltra váltunk, egy bolt jobbra, egy picike körforgalom, majd a Barlangtól Barlangig-ról is ismert, a Mátyás-hegyre felvezető lépcső aljában állunk meg ismét: itt lesz a következő pont, úgyhogy ez a letérés is "pipa".
Felfelé egy helyen előjön a "balra vagy jobbra" dilemma, szalag előjegyezve, egyébként meg jobbra tartva megyünk tovább, fölfelé.
A kőbánya szélén futó kerítésig merészkedve érdekes ábrát látunk a bányaudvaron kőből kirakva - vagy ufók, vagy vicces kedvű emberek csinálták :-)
Innen még egy pici szint, majd lefelé, ahogy a jelzés mutatja, itt bal oldalon egy csőkorláttal lekerített zsomboly nyílása sötétlik (belelesni szabad, beleesni tilos).
Miután ismét kiértünk az aszfaltra, előjegyzünk néhány újabb szalagot (kell, Zöldgömb filozófia ide, vagy oda...), közben megörökítem a "merre nem szabad lemenni a hegyről" utcán feltáruló panorámát.
Kényelmesen sétálunk tovább fölfelé, az aszfaltot erdei sétaút váltja, majd ismét aszfalt következik, igaz, ezt csak keresztezni fogjuk néhány alkalommal, ahogy a balról érkező, és jobbra felfelé tartó kék jelzést követjük - természetesen felfelé. Felfestés balra csábít, úgyhogy ide is kell majd valami jelölés...
A Hármashatárhegyi út nevű pont helyén csak átsuhanunk - a jobbról érkező Z+ jelzésnél konstatáljuk, hogy a kék háromszög kiágazását bizony elhagytuk. Sebaj, visszafelé majd megnézem :-D
A kényelmes séta végén az utolsó 40m szint azért szuszogósra sikeredik, pláne, hogy sár is akad, de csak felér mindenki, fölösleges lecsücsülés nélkül :-D


Amíg a többiek frissítenek, próbálgatom az új fotómasinát - nagyon automata, nem tudom rávenni, hogy makró jellegű képet csináljon, ellenben a panoráma funkció -mondjuk úgy- aránylag tűrhetően működik:


A pihenő után megyünk tovább, egy túratársnak megmutatom a repülős emlékhelyet, aztán megyünk a többiek után, a kék jelzésen - kellemesen járható ez a meredek nyereg lefelé és fölfelé is - mondjuk eső után/esőben azért lehet, hogy picit más lenne a véleményem...
A többiek a Virágos-nyeregnél az egykori tájékoztató táblánál várnak ránk - sajnos nagyon közel van a város, a "civilizáció"... No mindegy, lehet, hogy nem véletlenül nincs pótolva.
Picit sáros a földút, de aztán az ösvény teljesen jó, ahogy a zöld jelzésen haladunk a Csúcs-hegyi nyereg felé.
A nyeregben szétválik a csapat: ketten a 15-ös távot járjuk be, úgyhogy mi jobbra megyünk a kéken, a többiek meg balra, tovább a 35-ös táv útvonalán.
Virágos-nyereg második érintése után ismét jelzést váltunk, vissza a zöldre, ami nagyjából szintútként kanyarog a Hármas-határ-hegy oldalában.
Bőven találkozunk kocogókkal, futómozgást imitáló természetkedvelőkkel és futókkal is :-)
Itt-ott nyílik már a hóvirág - még nincs sok, de azért szépen jelzik a tavaszt ezek az apró, védett virágok is.
A Guckler-szikla érintése után a következő említésre méltó hely a farkastorki elágazás, itt a zöld sáv jobbra felfelé fordul, nekünk a balról érkező, és a szintúton tovább vezető zöld kereszt jelzésre van szükségünk - a kereszteződésben a jelzések jók, pár méterrel előttünk ott virít az út jobb oldalán egy fán a jelzés.

A jelzés derékszögben jobbra kanyarodik, aztán egy-két enyhe kunkor után kiér a Hármashatárhegyi útra - no, itt már jártunk ma, ellenben lefelé menet figyelni kell, mert most nem lenne jó eltéveszteni a kék háromszög kiágazását.
Pad, balra az aszfaltcsík és a sétaút közötti növényzetben egy folytonossági hiány két cölöppel - ez lesz az - a túloldalon ott is van a fán a jelzés, ami lentebb, a zöld transzformátorház mellett ágazik ki a kékből - a pont viszont itt lesz, úgyhogy nekünk is itt kell átkelni az aszfalton, és feszült figyelemmel megpróbálni követni a jelzést a Kőtaraj felé.
Nagyon szép erdőben vezet a széles út, ráadásul a jelzések is rendbe vannak téve, úgyhogy -legalább is fentről lefelé- teljesen jól követhetőek - egy szalagozni valóval kevesebb :)
Ahogy a leírásban is szerepel, van egy jobbra lefelé szerpentinező jelzetlen ösvény azoknak, akik nem szeretnék megtekinteni a panorámát - szerintem nem érdemes kihagyni:


A gerinc végén fiatalok pihennek, élvezik a kellemes tavaszi napsütést, megkínálnak pálinkával - közel az autó, úgyhogy udvariasan visszautasítom - talán majd legközelebb :-)
Beszélgetünk egy kicsit - túrázásról, kerékpározásról, autósokról, gyalogosokról - meg a világ egyéb dolgairól :-) Ebben a rohanós, csak magunkra figyelős világban jó megállni, és meghallgatni másokat, beszélgetni...
Idősebb pár érkezik, furán méregetik a gerincről lefelé vezető jelzett ösvényt - tény, nagyon nem hasonlít a nagykörútra :-) de teljesen biztonságosan járható.
Leereszkedem a javarészt még a barna árnyalataiba öltözött völgybe, ahol a kényelmes sétautat végleg felváltja a beton, illetve később az aszfalt.
Előveszem a leírást, illetve a térképet -kellemesen beazonosítható, hogy hol járok, a leírást olvasva kényelmesen el lehet navigálni a célig - igaz, az utcanévtáblák alaposan össze vannak firkálva, de azért még olvashatók... Pedig ez egy "elit" (vagy inkább csak jómódú?) környéknek néz ki...
A panorámát elnézve szívesen laknék errefelé - a meredek és nem túl széles utakat tekintve viszont...


Követem a leírást, egy rövidítés, majd jobbra lefelé, hosszan, nem túl durva ereszkedés, majd balra fordulok, és az utca végén feltűnik a célnak (majd) helyet adó közösségi ház.

Nem volt túl gyors ez a séta, de nem is terveztem rohanósra - a célját viszont elérte: a kritikus pontokat szerintem sikerült "belőni", megbeszéltük, hogy hova kerül szalag vagy nyil/felirat, úgyhogy már csak az van hátra, hogy a túra napján jó idő legyen :-)


Track: Track_OBUDAI HATARTURA_15_2013.gdb

Egy kihagyott hónap után nagyon kellett már ez a duplázós hétvége, pláne így, hogy az időjárás is kegyes volt hozzánk.
A szombati sétát családi kirándulásnak terveztem - bónuszként kaptunk "kölcsönbe" egy plusz gyereket is :)
Az ilyenkor szokásos extra tömeg és a kései indulás miatt az autót jó messze sikerült lerakni, úgyhogy kellemes bemelegítő séta után értünk a rajtba, ahol igen gyorsan ment a nevezés, de azért egy plusz kupafüzetet csak beszereztem Tündi lányom barátnőjének - most már "csak" jönnie kell túrázni még néhányszor :-)
Az erdő épp téli álma végén, a tavaszi ébredés első pillanatainál tart, lábunk alá letaposott  hóból megmaradt jég kerül az út jelentős részén - máshol pici sár, némi locs-pocs is akad, de van, ahol szinte teljesen száraz az ösvény. Az erdő viszont illatozik, a kiolvadt nedves talaj illata is jelzi, hogy bizony lassan a tavasz közeleg.
A S- jelzés kellemesen hullámvasutazik föl-le, egyre nagyobbakat hullámozva, míg aztán elérünk a Virág-völgy aljához, ahol nem először rendezzük sorainkat, és nekivágunk a völgy oldalában futó ösvénynek.
Nincs lomb, ami eltakarja a völgyet - most látszik igazán, hogy milyen meredek ennek a mély völgynek az oldala - szerencsére az ösvény teljesen biztonságosan vezet egyre feljebb, aztán a tavaly ügyesen benézett elágazás is megvan: jelzés ugyan nem nagyon látszik, de a picit távolabb előttünk haladókat látva nem lehet elvéteni. Nem is tudom egyébként, hogy tavaly hogy sikerült...?
Picit "csalósak" az emlékeim - messzebb van a Csacsi-rét a völgy keresztezésétől, mint gondoltam - kapok is érte rendesen: "legalább tíz perce mondod, hogy már csak öt perc..." (Nekem lehet, hogy annyi lenne? Mindegy, ez most nem az a "rohanós" gyaloglat...)
Az esőháznál pont, bélyegzés, édesség - meg egy kis pihenő a lányoknak, akik eddig egészen prímán bírják a gyaloglást.
A pontról a S+ jelzésen indulunk tovább, érintjük az egyik katonasírt - ide egy kopjafa is került valamikor.
Lassan elege lesz a lányoknak az emelkedőből,  de csak-csak elérjük Normafát, ahol a pontőrök a síház előtti asztalok egyikéhez telepedtek le. A gyerkőcök is leülnek egy picit, megkapjuk a bélyegzést, aztán némi noszogatás :) után sikerül tovább indulni.


A már sokszor látott Kc jelzésen megörökítem a panorámát, a gyerekek alaposan szemügyre veszik a már-már majdnem kipattanó rügyeket a fákon - itt is látszik, hogy a természet már elkezdett ébredezni - az időjárás még picit csípős, szeszélyes, de már nem téli, és ez a lényeg.
Szigorúan követjük a jelzést, a kilátópontoknál meg-megállva - és persze az ismertető táblákat sem hagyjuk ki - a lányok felváltva olvassák a táblák szövegét...
Az Erzsébet-kilátóhoz természetesen a  lépcsőn sétálunk fel most is - némi biztatással, de sikeresen leküzdik a gyerekek ezt az utolsó pár méternyi szintet is.
A pontőrt picit nehezen leljük meg, de azért csak sikerül - fején a bójával egész vidám jelenség :-)
Amíg az adminisztrálással foglalatoskodom, a lányok összebarátkoznak egy "lába nőtt a virslinek" kutyával, úgyhogy a továbbindulás picit nehéz, de menni kell, hiszen vár minket a cél, ráadásul délután háromra vissza kell adni a "kölcsön" gyereket is :-)
A Piros sávon lefelé príma a terep, bár kis csapatunk itt-ott picit szétszakad, de néhány kanyar után az eleje bevárja a végét, úgyhogy a reggel már látott S- jelzésre együtt érkezünk, ahogy a célba is, ahol picit nagy a tömeg, de megosztva a feladatokat hamar elrendezünk mindent - a csajok kajálnak, én begyűjtöm a díjazást. Az oklevél nagyon szép, a kitűző is ötletes, és kapunk egy-egy bevásárlókocsihoz használható műanyag kulcstartót is - sárgában már van valamelyik korábbi túráról, azt, mint "bevásárlás-felelős" rendszeresen használom, most kék meg fehér a választék.
A kajaszakmai tesztelés előtt még elsétálok az autóért, de aztán kíméletlenül tesztelni kívánom a kínálatot - sajnos a kolbászkrémes kenyérről nem bírok továbblépni, ugyanis nagyon-nagyon finom, úgyhogy a választék többi részéről nem tudok nyilatkozni :-D

A tömeg ellenére teljesen gördülékenyen ment minden, az útvonal, a tavaszi ébredés állapotában lévő erdő kellemes élmény volt. Sokan és sokat dolgoztak azért, hogy ez így legyen, köszönet érte - jövőre, remélem, ismét jöhetünk.


Track: Track_NORMAFA 10 2013.gdb

A múlt hétre tervezett séta betegség miatt kimaradt, és a mai családi 9km-es tervet is keresztülhúzta Mandula Gyuszi - bár utólag visszagondolva a Nagyszénás jegére, talán nem is baj - de kezdjük az elején...
Rajtidő vége délelőtt 10, úgyhogy kényelmesen készülődtem reggel, aztán jeget kapartam a kocsi ablakáról, aztán a belső oldalról is...
Mindegy, 10 előtt pár perccel azért csak leparkoltam Nagykovácsiban, és pontban tízre a kezembe is kaptam az előnevezéskor kapott azonosítószám alapján a leírást. Térkép nincs, de nem is kell, a követendő jelzések távonként felsorolva, ez nekem bőven elég, hiszen ismerős terepen fogok járni ma, ráadásul párszor gondolatban is végigfuttattam magam előtt az útvonalat.
GPS bekapcs, aztán gyorsan nekilódulok a S- jelzésen. Nagykovácsi belterületén még minden rendben, hó nem nagyon van az úton/járdán, lehet rendesen haladni - bele is kocogok, hiszen lesz még ez (sokkal) rosszabb is... Ráadásul a kesztyűmet is sikeresen otthon hagytam...
Ennek köszönhetően amikor már a földútra érek, egy hóba tenyerelés következtében beszerzek egy csúnya karistolást a kezemre - mindegy, így jártam, menni kell, hiszen még nagyon az elején vagyok...
Sorompó, majd a Budai 50-ről ismerős elágazás balra - bőven előzgetek a keskeny keréknyomban csámpázva - jó szolgálatot tesznek a botok az egyensúlyozáshoz is.
Aztán egy rövid meredekebb szakasz után az első ponthoz, a S-K+ elágazáshoz érek. A tábla előtt sokan ácsorognak - nehezen előkaparom a papírt, kölcsön kérek egy kéznél levő tollat, karikázom a helyes választ, majd biztos, ami ziher alapon fotót is csinálok.
A forgókapu a lefagyott hó miatt nem forog, de épp úgy állt meg, hogy óvatosan át lehet bújni a résen, úgyhogy a létrázást kihagyom.
Télen, hóban még nem jártam erre,  nyáron, amikor minden szép zöld, akkor többször is (Falasok(k), Budai 50) - ismerősökkel beszélgetve szóba is kerül az előbbi szép emlékű túra,meg hogy miért is lett anno az a neve, ami.
Mindegy, ez itt és most a Kutya-hegy, amit egy kellemes havas erdőgazdasági úton küzdünk le - az előttünk haladó csoportot picit lassúnak tartom, és oldalt, a hóban előzök. Félcipőben, kamásli nélkül ez mondjuk nem volt olyan túl jó ötlet - szerencsére vastag a zoknim, de azon keresztül is érzem, ahogy a hó próbál a cipőmbe benyomulni.
Enyhe lejtővel érünk ki a tisztásra, előttünk a jól ismert magányos fa, és alatta a K-K+ elágazásnál az első "emberes" pont. Bélyegzés, Ritter Sport kis csoki, aztán megyek tovább - rápillantva az órára jól állok, de persze ez még nagyon az eleje...
Erdő, ösvény, emelkedő, majd a jól ismert derékszögű kanyar balra... De miért totyog mindenki ilyen lassan...? Ennyire nem meredek... Meredeknek nem meredek, ez tény, ellenben irgalmatlanul jeges.
Mondjuk erre lehetett számítani, hiszen a nyílt részeken a havat is masszív jégkéreg fedte. No, akkor csak óvatosan, de azért tempósan nekivágok - a bot itt is nagyon jó szolgálatot tesz, keményen bele kell vágni a jégbe, hogy tartson, de simán feljutok a csúcsra, ami csak azért nem tükörjég, mert anno a hó alaposan össze lett járkálva.
Valaki felteszi a költői kérdést, hogy most miért is jöttünk fel ide? Egyszerű: erre vezet a jelzés :-D A lemenetel persze nem ennyire egyszerű, de sikerül azt is esés nélkül megúszni.
Lent érdekes, hogy a fákra fagyott hó nem fehér, hanem barnás árnyalatú - a hóban lévő por dúsult fel a folyamatos olvadás-fagyás során. Csúszik az ösvény itt is, de a csúcs környékéhez képest ez már semmi, gyorsan leérek az aszfaltig, illetve a tájékoztató tábláig. Itt megválaszolom a következő kérdést az itinerből, és jöhet a kellemes aszfalt. A temetőnél megcsinálom a kötelező kanyart a kisbolt utcája felé,  aztán a Gyopár előtt még megállok, hogy a kocsmáros hóembert :-) megörökítsem. A kocsma kimarad, autó vár a célnál, "lónyálat" meg nem kívánok, pláne nem a most következő emelkedő előtt.
Érdekes... Nem először járok erre, de eddig általában nehezebbnek tűnt ez a rész - mindegy, a táblánál ismét megállok, hiszen az itiner újabb kérdésére kell megadni a helyes választ.
Ez után enyhül az emelkedő, újabb ismerősökkel 
váltok néhány szót, aztán tempót váltva elköszönök, és a kellemesen letaposott hóban robogok tovább.
Már a P3 jelzésen járva egy népes csoport jön szembe - picit meglepődöm, hogy ilyen sokan kijöttek kirándulni, bár tény, hogy kellemes téli túraidő van. Az ösvényből egy szakaszon széles erdészeti utat csináltak, itt teljes szélességben le lett tolva a hó jelentős része oldalra, úgyhogy némi kocogás is belefér. Pláne az után, hogy egy rövid pihenővel egyben egy fél flaska jéghideg izót is benyakaltam - kell a mozgás, hogy újra átmelegedjek :-)
Ebben segít az emelkedő is, aztán a jól ismert kanyar balra, és nem sokára a Tarnai pihenő fölötti elágazásnál található újabb ep-n állhatok meg egy bélyegzésre, illetve az ellátmányként választható sportszelet vagy nápolyi elfogyasztására.
Még nagyjából 50m szint, és utána szinte csak lefelé, úgyhogy nekilódulok, és próbálom kényelmesen kocogva letudni a Csergezán kilátóig tartó szakaszt.
Nem sikerül, ugyanis a hosszú távon indult ismerősök jönnek szemből - csak felsétáltak megnézni a kilátót, ha már a környéken jártak :-)
A kilátó aljában lévő tájékoztató táblán ott az itinerben kérdezett évszám, a válasz megvan, a kilátóban már sokszor jártam, most kihagyom, és indulok tovább. Egy fiatal pár hezitál, hogy merre van az arra - kiderül, hogy a hosszabb távot célozták meg, úgyhogy őket visszairányítjuk a Tarnai pihenő felé, én meg elindulok a másik irányba.
Az út itt is széles, és egy részén szintén "faltól falig" le van takarítva, úgyhogy kihasználva a kellemes lejtőt és a kényelmes letaposott de nem jeges havat, tempós kocogásra váltok ismét - hátha sikerül legalább egy-két tempósabb kilométert menni :-)
Sikerül, persze a letakarított út nem tart sokáig, de a lendület a letérés után is visz, úgyhogy keskeny nyom ide, beszakadós hó oda, egy kisebb társaságot kielőzök, aztán az erdő szélén, ahol a Z+ jelzés balra, a Sisakvirág tanösvény meg jobbra tart megállok egy szusszanásnyira:


Vannak, akik a jelzést, vannak, akik a tanösvényt követik - én maradok az előbbinél, úgyhogy a korábban keskeny, nyáron csodaszépen összeboruló fák alatt haladó ösvényt választom...
A keskeny ösvény viszont már a múlté - széles sávon ki van pucolva, gondolom, itt is az erdőművelés miatt törtek utat - egy szép helynek viszont annyi :(
Aztán a Széltörés erdőnél balról érkező út is érdekes: hó részben letakarítva, kőporral/törmelékkel felszórva. Az Anna vadászház felől érkezőktől hallom, hogy szinte végig ilyen volt az út. Változik a világ, változik az erdő - remélem, ez a változás nem lesz megrázó és durva, mint ahogy akár a Meteoron, akár a Fóti Somlyón tapasztaltam...
 Innen már csak be kell sétálni Nagykovácsiba, a plébánián található célig.
A célban elég sokan vannak, de az érkeztetés és a díjazás átadása gyorsan megy, és a teához/pogácsához sem kell sokat sorakozni.
A PMTT mozgalomban még nem regisztráltam az eddig (2010 óta) teljesített túráimat, úgyhogy annak a díjazása(i) most nem érintenek, úgyhogy a pogi és két pohárka tea elfogyasztása után elindulok hazafelé.

A kötelező előnevezés viszonylag új dolog teljesítménytúrákon, de ettől függetlenül igen sokan voltunk ezen a túrán - gondolom, ez a sok különböző távnak és a príma időnek is volt köszönhető. Kellemes útvonal, jó rendezés - jövőre, remélem, családilag tudunk jönni.



Track: Track_PMTT_KISNYOLCAS_2013.gdb

Ebben az évben több rendezésnek is szeretnék, szeretnénk részese(i) lenni, így az év első családi túrája egy rendezői bejárás képében érkezett el.
Több időpont közül végül is ez a túra előtti szombat adódott "testületileg" a bejárásra, igaz, a többiek a hosszabb távot sétálták (meg itt-ott csúszkálták)  végig, mi  családilag a rövid, az áthelyezett rajt/cél miatt 6.8km-re rövidült távon gyalogoltunk.
Nem volt sietős az utunk, hiszen pontzárást sehol se lehetett ma lekésni, és persze a friss és tiszta levegőt, még ha reggel csípősen hideg is volt mindenki évezte.
A rajt tehát új helyen lesz - mi is innen indultunk, rögtön átkelve az aszfalton a zöld sávval jelzett, a vasút mellett haladó kényelmes ösvényre.
Az időjárásra egész nap egy panaszos szavunk sem lehetett: szikrázó napsütés, és napközben baráti hőmérséklet volt, így az otthon felejtett kesztyűm sem hiányzott annyira :-D
Normafa előtt a járdáról a szánkópályává alakult lejtőn vezet a jelzett út - csúszik. Itt ott nem is kicsit, úgyhogy mellette próbálunk óvatosan előre jutni.
A lányaim kérdezik, miért Normafa a Normafa? Emlékezetből próbálom összerakni, hogy valami fa, meg hogy valaki, valamikor itt énekelt... Aztán odakeveredünk a táblához, és máris megkapjuk a pontos választ, miszerint Schodelné Klein Rozália 1840-ben énekelte itt Bellini Norma című operájának a nagyáriáját.
Az utunk innen egy darabon kellemesen ereszkedik, hogy aztán egy rövid emelkedővel az Anna-kápolnánál találjuk magunkat.
Aztán persze tovább fölfelé, majdnem az aszfaltig - sokadszor járunk erre, mindenkinek ismerős a kék körtúra jelzés útvonala, bár télen talán ez az első alkalom, hogy erre kirándulunk.
Később futók csapata robog el mellettünk, aztán újabbak - ismerős érkezik, futtában a kérdés/válasz: Holnap? Persze, jön :-D
Az égbolt csodaszép kék háttere előtt pompásan mutatnak a havas fenyőfák, a jobbra tartó ösvényről pedig több helyen más és más irányba nyílik szép kilátás Budapestre.
Kissé odébb egy "hómaci" árválkodik az út mellett - pajzán alkotói voltak, de gyorsan megoldottam a kérdést (bocs, maci...) :-D
Tanösvényen haladunk, az erdő fáinak az életciklusáról, erdőművelésről szólnak a már többször látott tájékoztató táblák - most nem állunk meg olvasgatni (bár ismétlés a tudás anyja), hanem igyekszünk tovább, hiszen nem sokára az Erzsébet-kilátóhoz (pontosabban előbb a Libegő felső állomása előtti parkolóhoz) érünk.
Most szabad a vásár, mármint a lépcső vagy az aszfalt ügyében, de a lányok természetesen a lépcsőt választják fölfelé - becsületükre legyen mondva, tempósan, egy nekirugaszkodással érünk fel a csúcsra (na jó, majdnem a csúcsra, hiszen egy fotómegállás azért volt).
A kilátóban nincsenek sokan, úgyhogy szépen fel is megyünk a megfelelő oldalon (bejárattól balra) lévő csigalépcsőt választva.
A panoráma megunhatatlanul szép, körbesétálunk, nézelődünk, aztán picit megmozdul a levegő, csípősen, igazi téliesen - szerencsére körbe értünk, úgyhogy (a másik lépcsőn) lebattyogunk a kilátó alsó szintjére.
Előkerülnek a harapnivalók, meg a még-épp-langyos tea is - a táv közel felén túl vagyunk, úgyhogy épp itt az ideje :-)
Visszafelé a változatosság kedvéért az aszfaltot választjuk, és bár minden havas, a játszótérnél egy rövid időre szintén megállunk.
Hármaskút-tető felé egy rövid emelkedő, az úttól balra korrekten félreállva két kutyás-dohányos kiránduló pótolja az erdei levegőből hiányzó káros anyagokat egy-egy cigarettával (így is lehet, kedves dohányosok, félrehúzódva, hogy azok, akik a friss levegőt szeretnék élvezni, azokat ne zavarják). Köszönöm, köszönjük, hogy félreálltak dohányozni!
Farakás jobbról - itt is zajlik az erdőművelés, hiszen a fák jelentős része vágásérett, sok közöttük a beteg, problémás fa is, így érthető, hogy nekiláttak az állomány sokáig tartó, de talán a legkevésbé fájó módon történő cseréjéhez.
A Sissi térdeplő előtt is hiányos picit a jelzés, de nagyon elkavarni nem lehet, igaz, ebben a GPS is segít.
Később egy elágazásnál aztán csak megtorpanok, jelzés nincs, a jobban kijárt út balra tart... GPS szerint egyenesen kéne menni - és tényleg. Picit lejjebb ott a jelzés, majd egy elágazás, ahol derékszögben balra fordulunk. Jelentős elkavarodás persze akkor sem történik, ha valaki itt a másik ágat választja, hiszen picivel később az balról becsatlakozik a jelzett úthoz, de ha már van jelzés, meg itiner, akkor azért igyekezzünk a kiírt útvonalat tartani :-)
Hamarosan a Virágvölgy állomás fölötti elágazáshoz érünk - frissen darabolt fa illata lengedez a farakás mellet haladva - itt is folyik az erdő megújítása - lassan, de biztosan.
Innen egy macskaugrásnyira sincs Normafa - természetesen a Székelykapuhoz érkezünk meg, illendően követve a jelzést, és ezzel elkerülve a buszfordulóban terjengő kipufogógázt.
Át az úton, a szánkópályává alakult lejtőn rengetegen csúszkálnak, keresztül a gyalogúton is, úgyhogy a felső szélén sétálunk végig.
Aszfaltos járda, gyalogátkelőhely, majd visszafelé még egyszer a vasúti pálya melletti szép ösvény következik az iskoláig, ahol az autót hagytam.
Príma időben, ismerős útvonalon kirándultunk egy jót, holnap pedig következik a rendezés - remélem, sokan jönnek, úgy erre a kellemes családi távra, mint a hosszabbra.



Track: Track_TELI GYERMEKVASUT-8 2013_work.gdb

Ez az év is elkezdődött... Az igazat megvallva, erősen gondolkodtam azon, hogy menjek, vagy sem, de aztán csak rávettem magam, és reggel, nem sokkal 7 után már a buszmegállóban vártam a nagy kékséget... Nem, nem az óceánt, hanem a buszt :-D
A metrónál szerencsém volt, az Alstom szerelvény indult, úgyhogy azt is sikerült tesztelni.
Hűvösvölgybe fél kilenc tájban érkeztünk meg - a nevezésnél sor. Nem az a Gyermekvasút nyomában jellegű "hűdenagyonhosszú", de azért lehetett ácsorogni picit a gyorsan haladó sorban.
Már kapható a Budapest kupa idei igazolófüzete, rögtön négyet kérek, miközben az itinerért állok sorba.
Ezt is gyorsan megkapjuk, rajtidőnek 9:00 kerül rá, így a rajtcsomagként kapott gyümölcslé és croissant elpakolására, no meg a GPS elindítására is jut idő.
Sár. Már a lépcsőhöz lefelé is van... Mi lesz itt később? Itt azért még óvatoskodva vesszük az akadályt, bár az biztos, hogy amolyan rendesen saraskodós gyaloglat lesz a mai: hó nincs, az idő enyhe, de nincs rossz idő, meg vacak terep, csak felkészületlen túrázó, nem igaz?
A Vadaskerti hegy tetejénél megállunk picit a szinte kora tavaszi napsütésben, mert egy kapuként az ösvény fölé dőlt derékba tört fa fotózásra ingerel :-) Vacakol a készülék, de azért csak sikerül - esélyes, hogy idén kell valami egyszerűbb fotóapparát is :-(
Szilvi hosszú kihagyás után jött el erre a túrára, ennek ellenére kényelmes tempót tudunk menni a Határ-nyeregig, ahol ki-ki amerre tud, kerüli a sarat.
A S- emelkedőjén egyéni tempóban megyünk - nagyjából egyben letudom, egy túraellátmányhoz tartozó csomagolás begyűjtésével együtt. Mondjuk ez az egy volt elszórva a teljes útvonalon, amit észrevettem, úgyhogy akár meg is lehet dicsérni a résztvevőket :-D
A parkolótól kényelmesebb emelkedéssel (Kc jelzésre váltva) a HHH következik, itt hóemberes bélyegzést kapunk - meg príma panorámát a fővárosra.
A lépcsők masszívan sárosak lefelé, sőt az aszfaltig vezető lejtő sem piskóta, de sikerül BKV komaptibilisnek maradni (és ez a túra végéig így marad). Az aszfalt rossz, az ösvény jó, az aszfalt rossz, az ösvény jó, az... Úgyhogy maradunk a jelzett úton, itt-ott sarat kerülgetve, és kellemes tempóban gurulunk egészen a Fenyőgyöngye előtti buszfordulóig.
Az információs táblán ott lóg a feltételes pontot jelző bója, ennek ellenére néhány túrázó simán menne egyenesen felfelé, a K- kunkorát levágó széles ösvényen... Háromszor vagy négyszer utánuk szólok, hogy nem kéne, mire leesik nekik, hogy pontot kihagyni nem jó dolog :-D Messze van az Apáthy-szikla, és bizony onnan a pontőr visszaküldené őket pecsételni :)
A K- lazán emelkedik, jó tempóban érünk rajta az Árpád-kilátóhoz, ahol nincs pont, tömeg viszont van, úgyhogy csak rövid megállást iktatunk be, és megyünk tovább az egyre romló állagú kőből rakott kapun keresztül.
Az Apáthy-szikla a következő megálló, megcsodáljuk (immáron ki tudja, hanyadszor) a kilátást, aztán a pontot keresve tovább sétálunk.
A szeles időben érthető módon a pont a lépcső tetejénél, egy autóban foglal helyet - itt trombitás bélyegzés jár :-)
Jön a "nem szeretem" szakasz: lépcső, aszfalt, lépcső, lépcső... Brrr. A Nagyhíd után visszaszerezzük az elvesztett helyzeti energiánk egy részét - még aszfalton - aztán pici nekikészülődés után jöhet a János-hegy oldalában emelkedő keskeny, sáros ösvény.
Ismét vacakolok a fotózással, Szilvi előre robog, úgyis utolérem jeligére :-D Ez azért nem annyira egyszerű, tényleg keskeny az ösvény, ráadásul tényleg sáros, de sikerül óvatos előzésekkel tempósan haladva beérni.
Elágazásban jobbra, az egykoron Zc jelzést viselő széles úton - a Himbi-limbi a Libegő alatt is erre jön - hullámvasutazva érjük el a következő pontot, a Z+ elágazást.
Itt a sapkás bélyegzés mellé "mosolygós" is jár, és akinek kell, a rendezők jóvoltából ivóvíz is vételezhető. Sárról a természet gondoskodott itt is.
Laza séta Szépjuhásznéig, megállás nélkül vágunk neki  az utolsó jelentősebb emelkedőnek, fel a Hárs-hegyre.
Egyéni tempó ide, vagy oda, szuszogós ez a szakasz - hiába, az őszi-téli ellustulás figyelmeztető jelei most is előjönnek, májusig alaposan fel kell pörögni erőnlétileg is.
Egy tervezett túra okán alaposan megszemlélem a "csücsökben" álló beton lábazatokat, aztán röviddel később újra megállunk - sorállás van a kilátóba költözött pontnál ugyanis. Megértem a pontőröket, hiába tavaszias a napsütés, a szél az igencsak télies, és itt szinte mindenfelől tud fújni.
Megkapjuk a pezsgőspoharas bélyegzést is (már csak a szerencsemalac (Nagy-rét), és négylevelű lóhere (cél) van hátra. Addig persze el kell jutni, az első akadály rögtön a Bátori-barlang melletti ereszkedés, szerencsére van kötél a sáros meredély mellett, illetve balra is lehet kerülni (bár ez nem igazán környezetbarát megoldás...). Nagyon kéne ide egy lépcső, mert ha így haladunk, tényleg nem lesz hova megépíteni.
A S- egészen tűrhető lefelé, ellenben a Sc... Saras, nem is kicsit, de már beletörődéssel caplatunk benne - sokkal sárosabbak úgy sem leszünk. Vonat jön, érdekes, hogy bár velünk azonos irányba haladva, a túrával ellentétes irányba közlekedik :)
Az aszfalt előtt pocsolya, többen cipőt mosunk benne (BKV-kompatibilitás miatt), aztán a Nagy-rét füvében még törölgetem picit - egészen príma lett.
A pontnál szaloncukorral kínálnak, két verziót tesztelek - tudom, ebéd előtt nem illendő édességet fogyasztani, de nekem még messze van az ebéd, bár a célvirslit ekkor még terveztem...
A K- vége persze sáros, méghozzá amolyan folyós verzióval örvendeztet meg, úgyhogy cipőpucolás 2.0-ra is szükség lesz...

A célban gyors adminisztráció, hátul átveszem a díjazást, majd elbúcsúzom, és a virsliért sorakozó sokaságot kihagyva elindulok haza.
A nagy tömeget jól kezelve, profi módon szervezett gyaloglat, úgy gondolom, jövőre is itt a helyem, és persze mindazoknak, akik szeretik a jó hangulatú téli túrákat.

Hazafelé a metróval ismét szerencsém van, Alstom szerelvény érkezik, úgyhogy ismét hosszan  tesztelhetem az új járművet.

Track: Track_BUEK 020 2013-01-05.gdb