Túrablog

 A péntek esti szitáló eső után nagyon nem volt kedvem a hét végén túrázni, így a Téry idén (is) kimaradt, viszont a Budapest-kupához illene gyűjtögetni a pontokat, no meg ezen a túrán már sokszor voltam, és tudom, hogy kellemes erőpróba - a rövid táv ellenére is, hiszen szint az bőven van benne...
Este még korai rajtot terveztem, aztán úgy alakult, hogy a rajtidő vége előtt nem sokkal sikerült megérkeznem - a korábbi teljesítések előtt néha bemutatott városi elkavarás nélkül - így aztán megvártam a futók indítását, és jócskán 10 óra után vágtam neki a Hunyad-orom meghódításának, a jól ismert útvonalat követve.
Picit csúszkálós - szuszogós volt a kapaszkodás, de ment egyben - igaz, a csúcson nem igazán tökéletes artikulációval tudtam köszönni a pont őrzőinek :-D
Minthogy elég régóta itt ácsorogtak a nem igazán tavaszias időben, így nem csoda, hogy örömmel és sebesen zárták a pontot, és pikk-pakk elindultunk lefelé.
Persze a panorámát kötelező megörökíteni, de aztán robogunk le a parkolóig - na ja, bottal könnyű :-)
Azért Geri is leérkezik gond nélkül, úgyhogy fordulhatunk a rajt/cél helyszíne felé.
Közben egy infó: néhányan jóval a rajtidő vége után, egy másik túráról érkezve indultak el, úgyhogy a szemből érkezőkre figyeljünk oda, és bélyegzést nekik. Nincs nehéz dolgunk, a gyalogos forgalom minimális - a túratársak megkapják a bélyegzést, és megígérik, hogy felmásznak oda, ahonnan mi épp most érkeztünk le :-)
Beérve az immáron ep-vé alakult rajtba picit átmelegednek Szilviék, megpróbáljuk megvárni az előbbi társaságot, közben kellemesen beszélgetünk - családias a túra, harminc fölött  van valamivel a gyalogos, és húsz táján a fotók létszáma - ez van, ha két túra egy napra kerül a naptárban :-( Pedig lehet duplázni, hiszen a saját idő terhére induló csapat is ezt tette.
Nem várjuk őket, elindulunk szembe velük, mert az aktuális kiírás szerint az utolsó fölfelé kivételével a Z3 jelzésen (az aszfaltút mellett) vezet az útvonal.
A Pozsonyi-hegynél lévő ponton is várakozunk egy keveset, sok-sok futó halad el szemből - ők a Libegő 10-et csinálják, azaz a Libegő alatt a meredek ösvényen föl, majd a Pozsonyi-hegy felé le - mindezt ötször...
Aztán érkezik az "utóvéd", akik fotóval dokumentáltan is bizonyítják, hogy jártak a Hunyad-orom tetején :)Érintjük a téli pontőrködésünk helyszínét, aztán kényelmesen lecsorgunk a Tündér-szikla felé, ahol egy bedőlt fenyőfát kell átlépni az "óriáslépcsők" tetejénél.A következő ep. lent, a szikla aljánál van, Agnela (igen gn) a pontnak őrzője - minthogy immár mi vagyunk az utolsók, így zárjuk a pontot.
Agnela megvár minket, hiszen nekünk még le kell menni a lógó gatya, izé, libegő alsóhoz, hogy a következő bélyegzést begyűjtsük.
Így is teszünk, pici szusszanás, majd irány vissza, hiszen Z3-Z útvonalon Normafa a következő pont.
Addig persze van némi kapaszkodás fölfelé, Szilvi a Kossuth emlékművet szeretné meglelni, de előtte még elhaladunk a Disznófő mellett - borzasztó :(
A forrásházon már szinte egy cserép sincs, a kerítés egy szakaszon le van földig taposva - nem, nem megyek be a lekerített részre, bár nagyon érdekel, hogy hogy is néz ki valójában a hely névadója, a forrás vaddisznófejet formázó kifolyója. Ha még megvan...
Feljebb Geri mutatja, hogy balra a jelzéstől ott a Kossuth emlékmű, háttal az aszfaltcsíknak, szemben a várossal - a kő talapzatban egy nagyon szép domborművel - mintha valamelyik éjszakai Gyermekvasút Nyomában gyaloglaton szalagozva lett volna a zöld sávról a kitérő... Mindegy, Szilvi kérdezte, hogy hol van, megtaláltuk, megnéztük, megyünk tovább :-)
Normafánál rétes helyett friss tejfölös-sajtos lángos csusszan le - időnk van, a pont elvileg kettőkor zárna, az meg még odébb van - viszont mi vagyunk az utolsók, úgyhogy pontzárás előre hozva :)
A Kc jelzés kellemesen fel van az elején frissítve, de így is sikerül az aszfalt mellett maradni egy picit, de gyorsan javítok - buta dolognak tűnik, hogy az eleje az úttal párhuzamos, majd két közel derékszögű töréssel megy vissza a másik, szintén a székelykapunál végződő gyalogútra.
A Libegő felső állomásánál a jól ismert zöld felfújható sátornál újabb pont - pici rendezői megbeszélés és frissítés, majd irány ismét a Z3 jelzés. Itt lefelé ereszkedve egy kidőlt fán rengeteg taplógomba nő - elrobognék mellette, ha nem fotózná valaki - tényleg érdekes, szép látvány, ahogy a gombák nekilátnak a fa újrahasznosításának...
Az ep. után kellemes tempóban tartunk lefelé, Elemér robog el mellettünk - igazából nem robog, csak hozzánk képest :-) Pedig tegnap egy ötvenest ment, és ma is a Libegő 11-en körözget... Épp mostanában olvastam, hogy harmincegy Gerecse 50, huszonkilenc Kinizsi 100 meg másfél Országos Kéktúra van mögötte - a rengeteg egyéb túrán kívül. Mi nem sietünk, kényelmesen lesétálunk a Libegő aljához, és ráhangolódunk az utolsó szakaszra :)
Lépcsőn indulunk, én inkább mellette sétálok a füvön, ahol csak lehet (apropo, ha az, aki a lépcsőn megy, az lépcsőzik, akkor aki a füvön, az füvezik?).
Aztán elfogy a lépcső, meredek ösvényre váltunk, és ismét taplókat fotózhatok - igaz, ezek két keréken zúdulnak lefelé... (Itt kérek elnézést a taplógombáktól.)
A kapaszkodás egyébként meglepően gyorsan ment, fotómegállások :) voltak ugyan, de így is gyorsan felérünk. A sátornál persze még nincs vége, hiszen a János-hegy csúcsára is fel kell még sétálni - 134 (vagy 135?) lépcső, ez is gyorsan megvan, Karcsiék örülnek nekünk, zárjuk a pontot, és indulunk vissza lefelé.
A célban a szokásos oklevél, kitűző, zsíros kenyér, tea után segítünk összepakolni, sátrat bontani, aztán amikor minden kész, nekivágunk a lefelé vezető útnak az egykori piros sáv jelzésen.

Track: Track_HIMBI-LIMBI A LIBEGO ALATT 2013_szurt.gdb

Havas, sáros, locs-pocs terepre kellett számítani a "nagyszerű" időjárásnak köszönhetően - hiába mondták a túra előtti nap, hogy hó vége, ez sajnos nem volt igaz :-) így kamásli is került a zsákba ehhez a sétához.
Némi hezitálás meg számolgatás (MVTE érem arany fokozathoz elég-e?) után úgy döntöttem, hogy inkább az elején lépcsőkkel fűszerezett aszfalt meg beton, mint a végén a Telkibe levezető út, ergo 30A lesz a gyaloglatból... Reggel tehát a munkába menet jól bejáratott módon közelítettem meg a városmajori rajtot, ahol egy bozontos szakállas Nagyondinnye üdvözölt - társaság tehát adott volt, csak gyorsan nevezni kellett :-)Ez meg is történt, igaz, az épületek között a GPS nem igazán látott sem valódi, sem műhódot (vagy műholdat...?) így hiába tipegtem ide-oda, csak a lépcső tetején kezdődik a track - mindegy, azt a pár métert hozzászámolom :-)   
Zöld sáv jelzés - elvileg el sem lehet téveszteni - legalább is terepen.
Városi környezetben picit árnyaltabb a kép, de a technika folyamatos figyelésével sikerült korrekt útvonalkövető módon felcaplatni a jelentős számú lépcsőn a Martinovics-hegyre.Az első ep. bélyegzésének begyűjtése után a hegy oldalában futó sétaúton követtük a jelzést, a lefelé vezető aszfaltnál egy pillanatra megállva, hiszen az Erzsébet-kilátót ebből az irányból nem sokszor látjuk.
A Martinovics-hegy pici zöld szigete (tényleg sziget, gyakorlatilag körbe van építve, így az életközösségének jelentős része -a zöld folyosók hiánya miatt - teljesen elszigetelten él ezen a talpalatnyi zöldön) után tehát ismét aszfalt, veszítünk némi szintet, hogy aztán a Diána utca lépcsőin "kamatostól" visszakapjuk a szintet...
Innentől már ismerős volt az útvonal - így a kereszteződésben jobbra lévő feszületnél már automatikusan fordultunk balra, a Jókai-kert felé követve a jelzést.
Bolt a sarkon, majd szinte rögtön balra be egy járdányi széles közön - ezt is sikerült korábban elvétenem, úgyhogy alaposan megjegyeztem :-)
Fogaskerekű, Svábhegy állomása, majd balról egy több szintes épület, melynek az első emeleten van az utca felől a bejárata - és szinte észrevétlenül télies környékre értünk, ahogy a lépcsőn elindultunk fel, a Széchenyi-emlék felé.
Itt újabb bélyegzés igazolja, hogy jártunk erre - van, aki a Rege utat választja, azonban rosszul teszi: a zöld sáv itt enyhén lefelé tartva érkezik meg a Svájci lépcső aljához, ahol 15-én szorgos hómunkások dolgoztak, most szerencsére nincs rájuk szükség. 
Újabb lépcsősor tehát (és még messze nem az utolsó), aztán a Széchenyi-hegy - Normafa szakaszon tempósabbra vesszük a figurát - hiába, eddig szinte csak felfelé jöttünk, ez az első igazán sík szakasz - igaz az ösvény kellemetlenül jeges - de valahogy sejtem, hogy lesz még rosszabb is...
Normafánál nem hagyom ki a rétest, pláne, hogy az index.hu egy korábbi teszten eléggé lehúzta az itt kapható verziót - van benne valami, mármint a kritikában: bár a töltelék a régi, valahogy a tészta nem az igazi - főleg hidegen.
A vasút mellett is jeges volt itt-ott a gyalogút, Normafa után viszont egy merő jég az egész - tipegünk is rendesen :-)
Disznófőnél újabb bélyegzést gyűjtünk be, lefelé latyakos az ösvény, az aszfaltcsík nem - az ösvényen ereszkedünk lefelé - annyira nem is vészes :-) Pici aszfalt után a Tündér-szikla alatt húzódó szintútra fordulunk - két parkoló autó között - ha nem a naptárat nézem, akkor teljesen kellemes kirándulóidő van, jön is szembe egy nagyobb csoport :)
A libegő is működik, nincs telt ház, de azért elég sokan libegnek mindkét irányban.
Pici kapaszkodó felfelé, picit sáros csak, ellenben a fiatalosban lefelé vezető egynyomos ösvény... Szóval csak óvatosan, mert nem lenne jó bölcsebb felemmel tesztelni a talaj keménységét :-)
A Ferenc-halom megkerülése előtt újabb pont -begyűjtök egy kék színű "Tejcsokoládé piros tojás"-t (van még narancssárga, zöld és valami hiba folytán piros színben) - Dinnye zöldet kér :-)
Tényleg tejcsoki, míg próbálok egy értékelhető fotót csinálni róla, mielőtt elfogyasztom, Dinnye megjegyzi, hogy japán turistába mentem át, már ami a fotózást illeti - aljas rágalom,  az egész túrán vagy 20-25 képet csináltam :-)
A jelzés jobbra rövidít az aszfalthoz képest - sáros, csúszós, de arra van az arra - ráadásul lesz még "érdekesebben" sáros szakasz is, abban biztos vagyok...
Gyémántos lépcső (gyémánt nincs, emelkedő és lépcső természetesen van), csoportosan baktatunk felfelé, Széher út, Szerb Antal utca, majd a vargabetű a Fekete István utcán - most nincs bónusz csokis pont.
A Nagyhíd után mi is következhetne más, mint egy újabb adag lépcső - természetesen fölfelé...
Munkába menet reggelente a Moszkva Széll Kálmán téren a metróból kifelé testmozgás gyanánt gyalogolok a mozgólépcsőn, úgyhogy edzésben vagyok - de azért a végére csak kezdem unni :-)
Az Apáthy-sziklánál panoráma van, pont nincs, az előbbit már láttuk sokszor, az utóbbi hiánya sem késztet megállásra, úgyhogy egy lendülettel máris a Görgényi utcánál vagyunk, hogy egy újabb lendületes sétával az Árpád kilátónál keressük a pontot.
Megtaláljuk, bélyegzést megkapjuk, ellenfényben nem igazán jó fotózni, de azért megpróbálom...


Balra tartunk a fonódó K-Z- jelzésen, itt-ott sár, jég, de ettől eltekintve kényelmesen ereszkedünk az etetőpontig... Szokásos "terülj, terülj asztalkám" vár ránk - kandírozott gyümölcs, sós ropi, kockákra tördelt tejcsoki, és persze az elmaradhatatlan zsíros és margarinos (Rama) kenyerek, vastagra szelt párizsi és valamilyen sonkás felvágott, illetőleg vegyes savanyúság meg paprikával töltött olajbogyó...
Kényelmesen beburkolok pár szelet kenyeret, végigkóstolva a remek kínálatot - aztán az egészet leöblítem egy doboz sörrel, merthogy a bögrémet sikerült otthon hagyni, úgyhogy a saját pohárba kapható kólából meg szörpökből most kimaradtam - bár a sörike miatt azért nem nagyon bánkódtam ezen ;-)
Aprócska házikók előtt megyünk - belegondolok, hogy akik ide építtetnek házat, azok azért teszik, hogy közel legyen az erdő, a természet - vajon meddig lesz így? Mikor mászik fel a város teljesen a budai hegyekre, letarolva az utolsó darab szabad erdőfoltot, lebetonozva az utolsó talpalatnyi földet?
Átbillen az utunk a hegy északkeleti lejtőjére, a Farkastorok felé - a zöld sáv és a zöld kereszt találkozásához nagyon óvatosan ereszkedünk le - havas, csúszós és meredek az utolsó néhány méter - balettozok is egy méreteset, de sikerül talpon maradni. Mennyire másképp nézett ki ez a rész az Óbudai körtúra bejárásánál...
A Nelli pihenőnél kapjuk a következő bélyegzést, aztán robogunk tovább, hiszen a "java" még előttünk van.
Persze addig érintjük a Virágos nyeregben lévő egykori tájékoztató tábla üres keretét, aztán a hobbikertek közötti úton kapunk jócskán latyakos sarat is, no meg egy újabb balettmozdulatot is teszek, mielőtt becsatlakozna az ösvényünk a kék sávval jelölt széles erdei útba, csak most nem a havas-jeges, hanem a durván sáros terepviszonyok miatt.
A kékkel fonódó zöld jelzés jobbra tart - bele sem gondolok, hogy a régi zöld, ami itt egyenesen, esésvonal irányában ment le a hegyről, milyen lenne... Szerencsére nem arra kell menni :-)
A Tök-hegy aljától aztán elkezdődik a sároskodás... Ez az általában kényelmes, kellemesen tempósan járható nagyjából szintesen haladó erdei út most nagyon "nem begyerebe"... Itt-ott inkább az út mellett, a fák között igyekszem előre jutni - a sárban dagonyázás helyett. Mi lesz így az erdőből kiérve, a szántóföldön...?


Hogy mi? Szép panoráma, és meglepően barátságos útviszonyok fogadnak: a szél persze rendesen fúj, talán ennek is köszönhető (mármint a szél szárító hatásának), hogy a sár nagyrészt csak puha, de nem igazán tapadós. Egy kellemes meglepetés mára...
Azért a Szarkavár előtti agyagos rész ugyan igyekszik hozni a formáját - folyni nem folyik, nem ér bokáig vagy följebb, nem híg, hanem az a jófajta cipőlehúzós ragaszkodóverziót adja elő - szerencsére nem túl sikeresen, bár van, aki egymaga próbálja a Laokoón-csoportot utánozni, mert sikerül majdnem beleragasztania a topánkáját a sárba :-D
A várdomb aljában viszont vitathatatlanul jelen van a tavasz - nyílik az ibolya, sorba kell guggolni egy fotóért, de szerintem megéri :-D
Egy rövid, sárosnak nevezhető földút után végleg aszfaltos út kerül a talpunk alá, néhány árválkodó hókupacon letakarítom a cipellőmről a sár nagyobbik részét (azért van mit...), mert ilyen állapotban azért nem szívesen mennék be a célnak helyet adó kocsmába. Se.
A célban első teljesítésre járó oklevél és kitűző a díjazás - jogosan, hiszen a 30A verziót tényleg most csináltam meg először - kerül egy bélyegzés a kupafüzetbe, aztán gyorsan elköszönünk, mert bent áll a busz, amivel aztán Hűvösvölgyig zötykölődünk.
Hűvösvölgyben még van egy túraszakmai feladat: előnevezés a Gyermekvasút nyomában április 28-i ismétlésére - a Gyermekvasút múzeumában gyorsan le is tudjuk.

Ez a mai túra szintén nehezen áll össze az időjárással, illetve a terepviszonyokkal, minden esetre az MVTE szervezés hozta a színvonalat (és az árat is), de a kettő, úgy gondolom, arányban állt egymással.
Az elején (meg közben is) valóban sok az aszfalt, a lépcső (döntően fölfelé), de ezzel együtt is nagyon jó túra.


Track: Track_TOJAS_30A_2013_szurt.gdb

Hatodik nappali teljesítésnek terveztem (a hat éjszakai mellett), kellemes tavaszi sétával, itt-ott szokás szerint kocogással - meg persze rettenetes nagy tömeggel. A hatodik teljesítés összejött, a kellemes séta is - tavasz, kocogás és tömeg viszont mutatóban sem volt. Mondanom sem kell, hogy a tömeg hiányzott a legkevésbé...
Reggel sokat hezitáltam, addig-addig, hogy csak autós megközelítés jöhetett szóba - masszívan havas, téli körülmények között... Nesze neked március idusa...
Azért csak sikerült a rajtidő vége előtt húsz perccel a rajthoz közel simán lerakni az autót - és utána a nevezés sem tartott túl sokáig - a rendezők létszáma a szokásos volt (itt még), viszont "csak" közel ötszáz résztvevő volt.
Az, hogy a hegytetőn fúj a szél, az nem újdonság, viszont most tényleg nagyon fújt, ráadásul a havat is hordta rendesen, szerencsére a kabátom kapucniját alaposan összehúzva ezt a meglehetősen zord (márciushoz képest pláne) időjárást elég jól viselve indultam el a jól ismert útvonalon.
Egy talán japán hölgy kért útbaigazítást a fogaskerekű felé - mutattam, hogy merre van; jó kérdés, hogy mit gondol rólunk, magyarokról, hogy ilyen időben csoportosan vágunk neki túrázni :-)
A Svájci lépcsőt felé veszem az irányt, bot a kézben, hiszen ilyen időben a lépcsők elég kellemetlenek is lehetnek - no, itt már javában szorgoskodtak a hó eltakarításán, úgyhogy egyáltalán nem volt vészes a dolog.
A Széchenyi emléknél gyors bélyegzés, hiszen itt is hordta a havat a szél, aztán gyorsan tovább is állok, hiszen azt saccolom, hogy a kápolnához vezető szerpentinig lesz vadul szeles az utunk, ergo addig kéne gyorsan eljutni.
Az aszfaltot tehát igyekszem gyorsan magam mögött hagyni,  örülök az úton keresztben kirakott oszlopoknak - innen már csak egy macskaugrás, és erdő következik.
Egy túratárs nézelődik, hogy jó irányba jött-e (ez lesz az első teljesítése ezen a túrán), mondom neki, hogy minden rendben, mutatom az utat keresztül a bozótos részen.
A túloldalon kiérve az ilyenkor szokásos virágos rétnek nyoma sincs - hó mindenütt, úgyhogy a csípős szélre is tekintettel robogunk lefelé. Rá is fázok egy picit - jól lefejelek egy vastagabb ágat, szerencsére csak sajog, sérülés nincs.
A  kápolnánál csak egy bélyegzés erejéig állunk meg, és kocogunk tovább lefelé.
A völgyben, ahol anno a Hidzsra a várból túrának volt ellenőrzőpontja most szép nagy farakás látszik - remélhetőleg ezen a részen is folyamatosan, apró részenként fog megújulni az erdő, nem úgy, mint a Meteor 21B útvonalán...
A völgyben azért elég szépen csordogál az olvadékvíz - itt-ott keresztezni kell - óvatosan gyalogolva meg lehet úszni relative szárazon a dolgot :-)
Az egyik ilyen szakaszon bal oldalon egy "alternatív" ösvényt tapostak a hóban az előttünk járók - itt egy mohás fatönkön "nőtt" jégcsapokat lehet megtekinteni - már annak, aki nézelődik is, nem csak gyalogol :)
A felső, komoly vízmosás-jellegű szakasz előtt  csúnya dologra vetemedem: jobbra egy jelzetlen ösvényen követem valakinek a nyomát, mert azt a bokatörős felső néhány métert, pláne ilyen szutyok-latyak időben nincs kedvem kipróbálni.
Az ösvény még így, hóban is "adja magát, lehet, hogy célszerű lenne a rendezőknek inkább erre hozni a túrát a jövőben...?
Normafa megálló után a vasutat követve irány Csillebérc - a pont fázósan a váróterembe húzódva várta a túrázókat. Innen a pálya mellett vezet az útvonal - a hónak itt azért megvolt az az előnye, hogy elfedte a zúzottkövet, ami nem igazán sétálgatásra van kitalálva.
A Z+ jelzést elérve egy iramodás elég Normafáig, majd a túloldalon gurulok lefelé a Disznófő felé vezető zöld sáv jelzésen.
A pont jóval előbb, a "macis háznál" van, gyors bélyegzés, aztán irány vissza, felfelé, ismét jelzetlen ösvényen. Anna-kápolna, aszfalt keresztezése, rövid gurulás Virágvölgy állomásig - itt van a teázós pont, nagyon finom teából repetázok vagy kétszer - saját bögrém terhére :-)
Ennek köszönhetően jó hosszúra nyúlik a pihenő, de most nem igazán van egyébként sem kedvem sietni.
Makkosmária felé csak lefelé kell sétálni, ott újabb bélyegzést kapok, picit unom már a telet, de ez van, menni kell :-D
A széles út bal oldalán még megvan a száraz "integetős" fa, a talaj egy szakaszon érdekesre festi az úton a havat... Kicsit már unom  :)
A Virág-völgy keresztezése után már próbálok "lélekben" felkészülni a János-hegy megmászására - és nem gondolni arra, hogy a Nagy-Hárs-Hegy is előttem van :-D
Egyszerűen nem tudom "összerakni" ezt a túrát a havas tájjal, így csak megyek, csak megyek... Aztán egyszer csak feltűnik János-hegy állomás, bélyegzés, aztán lépcső, vagy visszafelé egy kicsit, és a jelzésen föl (amerre tavaly augusztusban jött az éjszakai útvonala) - én most a lépcsőt választom - érdekes, valahogy hosszabbra számítottam... Aztán ugyanígy kellemesen csalódok a Libegő felső végéig tartó szakaszban - az Erzsébet-kilátóhoz vezető lépcsősor viszont pontosan olyan, mint amilyenre emlékeztem :-)
Újabb bélyegzés - a kilátóban legfelül khm. fölöttébb jókedvű kultúrtársaság örül valaminek, úgyhogy inkább kihagyom a lépcsőzést.
A kilátót már sokan, sokféle körülmények között megörökítették, így inkább az 1923-ban épült erdőőri lakot kapom lencsevégre. Itt a kilátó őrét helyezték el, mivel korábban a kilátó aljában lakott, és az ételszag, no meg a tűzhelyének a füstje zavarta a látogatókat  (forrás: www.hegyvidekujsag.eu)
Innen már "csak" le kell gurulni Szépjuhásznéhoz, majd a Hárs-hegy (mindkettő) és a Villám utca következik - gondoltam, úgyhogy az eléggé "huzatos" szakaszt tempósan igyekeztem magam mögött hagyni - ahogy talán látszik, a hófúvás a lefelé vezető sétautat sem kímélte :-)
Az alacsonyabb részen (Pozsonyi-hegy) már nem fújt a szél, kényelmesen lehetett sétálni a havas, de jól járható úton lefelé.
Gondolkodtam, hogy Szépjuhásznénál valamit kéne harapni (a túrára vett rágcsálni valót jól otthon hagytam...), de végül kihagytam a büfét, "közel van a cél" felkiáltással :)
Tényleg közel van, sőt, aki úgy gondolta, annak még közelebb, mivel a Nagy és Kis-hárs-hegy  megmászása ezen a napon "opcionális" volt - minthogy egyik kilátóhoz sem került pontőr - a Nagy-Hárs-hegy bélyegzését Szépjuhászné állomáson, míg a Kis-Hárs-hegy igazolását Hárs-hegy állomáson lehetett begyűjteni.
Nekem nem jelentett dilemmát, hogy merre induljak: a kiírás szerint a S- jelzésen visz a túra, úgyhogy előbb a Nagy-Hárs-hegyet másztam meg - mondanom sem kell, eléggé kievés követővel, majd pedig a Bátori-barlangnál óvakodhattam le a havas meredélyen a híd felé.
Kicsit később egy kisebb társaság jött fölfelé - ők a DNY felé tartó jelzetlen utat választották fölfelé - meg tudom érteni a döntésüket.
A nyereg után egy rövid iramodással a Kis-Hárs-hegy csúcsa is "pipa", páran kérdezik, hogy innen merre tovább - a sárga jelzésen lefelé, mondom, majd a kilátótól visszafelé robogva utol is érem őket, így aztán kényelmesen, beszélgetve érünk Hárs-hegy állomásra, majd rögtön indulunk is tovább, hiszen még három ep. hátra van a célig - ráadásul a Villám utca is előttünk van :-) Mondom is az alkalmi túratársaknak, hogy még lesz egy ilyen "poénos" szakasza a túrának - azért Villám utca, mert úgy megy fel rajta az ember, mint a villám. Nem olyan gyorsan, hanem olyan cikk-cakkban :-)
Szerencsére ez azért túlzás: egyenletes, jó tempóban érünk fel az utca tetejére, és fordulunk rá a Fazekas-hegy alatti tisztásra vezető ösvényre. Picit tartottam ettől a ponttól, hiszen eredetileg a csúcson, egy keskeny sziklás ösvényen megközelíthető helyen szokott lenni, most azonban okosan lent, a tisztáson kaptuk a bélyegzést.
A múzeumnál pikk-pakk bélyegeztetek, a fiatal páros még megnézi a múzeumot, úgyhogy elköszönünk, és berobogok a célba.
Díjazás, bélyegzés a kupafüzetbe, aztán irány az étterem - a finoman elkészített csirkepöri meg a szokásos Sió dobozos gyümölcslé gyors elfogyasztása zárja az itteni programot, mivel indul vissza a vonat, és szeretnék rajta lenni :-)

"Hát ilyen, még nem volt!" - anno talán a postán kapható kincstári takarékjegyet reklámozták ezzel, de ez erre a túrára is tökéletesen igaz. A végére az időjárás is megszelídült, úgyhogy egy nagyon kellemes téli túra lett a szokásosan tavaszköszöntő gyaloglatból. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért nagyon örülök, hogy itt voltam.
Most, amikor ezt a beszámolót írom, már kint van a hír, miszerint április 28-án ismét megrendezik a túrát - aki a rossz téli idő miatt nem volt, annak azért, aki meg volt, annak az egyedi kitűzőért lesz érdemes indulni.


Track: Track_GYERMEKVASUT_NYOMABAN_NAPPALI_2013_szurt.gdb

Eddig minden évben részt vettem ezen a kellemes túrán, így a nem túl kedvező időjárási előrejelzés ellenére is természetes volt, hogy itt leszek - bár a sárban csúszkálós emelkedőktől azért tartottam picit :-) Gyenge forgalomban sikerült gyorsan letudni az utazást - némi szemerkélő esővel Kelenföld táján - ekkor még messze nem bíztam abban, hogy jó időnk lesz...
Ahogy számíthattam is rá, sok autó parkolt már a rajt környékén, de azért sikerült egy kellemes helyet lelni az autónak; övtáska, térképtartó táska ("zabos tarisznya"), esőkabát, bot összeszed - pulcsi némi hezitálás után marad a hátsó ülésen. Pataporcot látom meg, együtt megyünk nevezni - ez a szokott módon, igen gyorsan megy - aztán nekilódulunk az aszfalton.
Bele is kocogunk az elején, egészen az út közepére évekkel ezelőtt kimért magánterületig, ahol balra felfelé megyünk - enyhén sár van. Nem lesz ez így jó, gondolom, de legalább az eső nem esik...
Az első emelkedő aljában dohányzó fiatalokat előzök meg - picit csúszkálós felfelé, meg persze lihegős is, de csak feljutok egy menetben - a továbbindulás előtt van időm jócskán szusszanni, amíg Pataporc is felér. A szintúton aztán elhúz, én fotózok - kilátás van, szép panoráma viszont nem nagyon - eső után nem csoda...
Az ep.-n nem a régebbről megszokott páros pecsétel, velük együtt az egykor oly népszerű frissítő sincs már :-D Az egykoron galádul bokát kicsavaró kő viszont megvan, rég volt, büntetését megkapta, úgyhogy nincs vele idén se dolgom - sokkal fontosabb az, hogy a következő meredek lejtőt és az utána következő aprócska emelkedőt sikerüljön gatyafék és egyéb nadrágsározós móka nélkül abszolválni :-D
A lefelé megvan, fölfelé megállok fotózni picivel a jelzés kiágazása fölött - itt ez az egyenesen fölfelé a szerpentin helyett egy elfogadott "kispista", mondhatni a túra egyik élményszámba menő része - ha sikerül :-D
Az utánam érkezők rendesen kapaszkodnak felfelé, ahogy én is tettem, viszont ha felfelé nézek, akkor azt látom, hogy az érdekes rész még hátra, vagy inkább felfelé van :) Mindegy, bottal kellemes feladat megoldani - bár sáros, meg csúszik, de csak felérek :)
Itt egy pici szusszanásnyi nagyjából szintes szakasz, aztán le az egykori gyümölcsös mellé - hogy a harmadik emelkedőt is leküzdhessük a Dobogó-hegyre felfelé. Szintben több, meredekségben viszont jóval kevésbé durva, mint az előző kettő, de a végére picit elegem lesz a felfeléből :-)
A ponton gyors pecsételés, nekünk, normál távon indulóknak az elágazásban balra vezet az utunk, a "felezős" távon indulóknak egyenesen, a frissen kitűzött (szó szerint kitűzött, hiszen laminált jelzések vannak a fákra tűzve/szögezve - brrr.) p+ jelzésen kell haladni.
Az ismerős, szintben haladó úton gyorsabb tempóra kapcsolok, nézelődök, hogy a szerényen visszahúzódó külsővel megáldott hunyorból látok-e nyíló példányt, de úgy tűnik, hogy még nincs itt az ideje - kár, pedig nagyon szép virág, talán néhány hét múlva...
Pici sár itt-ott, de hamar kiérek az erdőből - a nyílt, itt-ott bokros terepen szalagozás segít - ez a szakasz valahogy most hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, de mindegy, kényelmesen, a tervezett idő alatt érek Sóskútra, ahol jellegét tekintve a szokásos ellátmány várja a résztvevőket: én egy zacskó csokis nápolyit és egy palack buborékos ásványvizet kérek.
A pecsételés után a nápolyit majszolva sétálok keresztül a településen, a kálvária felé vezető jól ismert feljárat is egyből megvan :)
A nap épp készül kisütni, az itt szokásos szél sem tépi a kabátomat, meg az itt békésen legelésző birkanyájat, úgyhogy a bélyegzés után immáron sokadszor megcsodálom a panorámát, és első alkalommal megpróbálom meg is örökíteni - ha már elvileg tudja a fotómasinám :-) Oké, az út egyenes, a magaslat pereme sem ilyen hullámos, de majd lesz még jobb is - legalább is remélem :-)


A fotózás után tovább indulok - olyan ez a hely egyébként mint a Gete piciben: fölfelé hosszú, nem túl meredek, lefelé viszont pont ellenkezőleg, rövid és meredek - viszont itt kényelmes széles út vezet lefelé is...
A völgybe leérve előbb balról a szépen fejlődő lovastanya következik, majd egy egyre erősödő fiatal erdősáv - ha az ember csak évente egyszer jár erre, akkor igazán szembetűnőek a változások.
Aztán a hétvégi házakat elérve jobbról feltűnik a Biai horgásztó. Csendes a környék, most épp senki sem áztatja az áztatni való dolgait ebben a nem túl barátságos időben - a tó szárnyas lakóit kivéve :-)
A Benta hídján átmegyünk a mívesen kikövezett patak fölött - ez a szakasz a durva kövekkel/törmelékkel nem igazán kényelmes, de az egykori gyaloghídra már csak a veszélyes állapotára figyelmeztető tábla emlékeztet kicsivel később...
Az erdészháznál az út melletti rész is le van kerítve - néhány igencsak romos állapotú egykori autó mellett azért van - legalább is kívülről - szépen kinéző darab is - bár így, az időjárásnak kitéve ki tudja, meddig marad meg ilyennek... No mindegy, remélem, sokáig.
A kedvenc emelkedőm jön - nem túl széles ösvény, de azért tudok előzni is az egyik "kanyarban" - én megyek, amerre a jelzés mutatja, a megelőzött csapat meg a rövidítésen :-)
A híd romjai előtt ismét rácsodálkozunk arra, hogy mekkora munkát tud végezni a víz ebben a puha kőzetben - aztán némi séta után a szokott helyen lévő ponton begyűjtöm a bélyegzést, és leülök egy picit szusszanni - ráérek. Aztán persze felcaplatok a meredélyen, szerencsére most nem fúj a szél, és eső sem esik, így nyugodtan lehet élvezni a panorámát...
 

A szirt tetején itt-ott azért picit csúszós az ösvény, de messze nem annyira vészes, mint gondoltam, úgyhogy jó tempóban érek az egyik alkalommal alaposan benézett letéréshez - most nem lehet gond, hiszen szép nyilazott jelzés mutatja, hogy fölfelé...
A hétvégi telkek közé érve néhány autó is jön szembe, kút balról, a keresztutcán automatikusan fordulok jobbra, még egy kis kapaszkodó, Béla bácsit érem utol, jönnek az emlékek a következő lejtős szakasszal kapcsolatban - meglepődöm, hiszen most egyáltalán nincs durva sár, pedig a reggeli eső, meg az útvonal eleje alapján nem erre számítottam... Persze ez a jobbik eset :-D
Felsétálunk a kápolnához, Béla bácsi pihen, én elköszönök, és megyek tovább, hiszen innen már könnyed gurulás van csak a célig:-)
Annyira könnyed, hogy a keresztbe lejtő ösvényen rögtön balettozok is egy nagyot - jó szolgálatot tesz a bot, nélküle azért lehet, hogy ücsörögtem volna egy picit :-D
A lőtérnél van a következő pont, itt az utolsó méterekre kapok energiapótlás gyanánt egy csomag -bár délután van- Jó reggelt kekszet - mire megkerülöm a focipályát, már el is rágcsálom :)
Az aszfaltos részen pocsolyát keresgélek, lemosom a cipőmet, amennyire tudom, aztán szintén egy régi elkavarásra emlékeztető elágazásnál konstatálom, hogy itt most az a helyes, ha letérek a Túrista útról :-)
Itt tehát jobbra tarok, ahogy a szalagozás mutatja, fahíd, előttem jobbra a viadukt...
Kiérek a főútra, szlpen körbe besétálok a célba - idén is van, aki megpróbál iránymenetben oda jutni, de a szépen csordogáló patak a szokásos módon az útját állja :-)
A célban emléklap, jelvény, gyors adminisztráció, aztán a kocsihoz visszasétálva megörökítem még az út túloldalán, a viadukt lábán található emléktáblát.

Eddig minden évben itt voltam, és nem véletlen. Az útvonal szép, kellemes fizikai erőpróbákat jelentenek a meredek,d e nem túl hosszú emelkedők, szép és nyugalmas erdei szakaszok mellett nagyon szép panorámával jutalmazza az embert a túra több helyen is - ráadásul igen jól jelzett útvonalról van szó, jól felkészült rendezőkkel, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a sétát - pláne, hogy ettől az évtől kezdve van rövid táv is.


Track: Track_BIA 25 2013_szurt.gdb