Túrablog

Ezt a hosszú nevű túrát év elején még nem terveztem, hiszen erre a napra a Zöld túra valamelyik távja volt nagyon esélyes... Aztán az élet mást hozott: Jött a Cartographia kupa kiírása, aztán számolgatás, hogy mi az, ami odajutás szempontjából vállalható, mi az, ami nem, hogy lesz ebből kupa, vagy legalább jelvény avagy érem...
Egyszerűen: Most az eddig általam nem nagyon járt Bakonyba megyek, aztán a Z- jelzést ráérek szemrevételezni a Tojáson - pláne, hogy az a Sárgával együtt kiadja a Tojás sárgáját :-)
A döntés megszületett: irány Zirc! Facebook-on meg túratopicban hirdetve gyorsan összejött a telekocsi, bár az egyik útitárs jelezte, hogy a délután három körül visszainduló vonat neki lehet, hogy korai - nem lett az, de kezdjük az elején...
Menetrend szerint 8:36-ra érkezett Bubu Zircre, így nekünk is ez volt a célunk - egy veszprémi vargabetűvel térképnézegetéssel :) is kényelmesen sikerült időre a rajtba érni. A jelmezes rendezőknél gyorsan ment a nevezés, az itiner mellé került egy 10km-es vonatjegy is: Porva-Csesznek - Zirc útvonalra. Persze mi tudtunk egy hosszabb utat az erdőn keresztül :-) így a vissza 10km az odafelé 24km lett :-)
Bakancsot húztam, mert riogattak mindenféle patakkal és egyebekkel - sajnos ebből nem sok jutott erre a napra :-) aszfaltból, kövesútból viszont...
Zircen keresztülsétálva előbb a Ciszterci Apátságról, majd pedig Reguly Antal emléktáblájáról készítek fotót. Sajnos az apátság, legalábbis kívülről nézve eléggé... szóval felújításra szorul - remélhetőleg azért az állagmegóváson túl is lesz javulás.
A várost elhagyva a Z- jelzéstől jobbra egy kereszt áll a dombtetőn, mi maradunk a jelzésen, így csak távolról látjuk. Nem sokkal később élesen jobbra fordul az utunk, majd egy nagyrészt frissen kitakarított, járhatóbbá tett bokros terület után azért az első befagyott patakocskán is átkelünk.
Az útviszonyokról annyit, hogy fagyos talaj, az erdőgazdaság járművei által eléggé "szépen" feltúrva - bár ha olvadna, akkor meg óriási sár lenne, úgyhogy lehet, hogy a göröngyökkel jobban jártunk...
Akli előtt az olcsón vett elemek bemondják az unalmast (majdnem), így megállok egy cserére, aztán besétálok a többiek után a faluba. A pont a kocsmaboltban van, tea és műzliszelet jár a bélyegzés mellé.
Veszek négy ceruzaelemet, hogy legyen tartalék, aztán csak megkóstolom a teát, természetesen saját bögre terhére :-) Nagyon finomra sikerült, repetázok is belőle - aztán persze indulni kell tovább.
A faluból kifelé a már látott úton, picit emelkedve haladunk. A szántóföld közepén haladó földút a kirakott tábla szerint a zöld kerékpár jelzést (is) viseli :-)
Pálinkaháznál szép nagy kutyák vigyáznak a szintén szép és nagy épületre - a névadóból viszont egy szemernyit sem látunk, úgyhogy töretlenül törünk előre. Egy érdekesen nőtt útmenti fa azért egy pillanatra megálljt parancsol.
Páliháláson érdekes kiállítást láthatunk a pontőr autó elején: túrák díjazásai a '70-es évekből osztrák módra...
A pont után picit emelkedünk, persze csak szolidan, lankásan, aztán ismét erdő - de milyen :-( Az út bal oldalán tarvágás, bár itt-ott a természet is kivette ebből a munkából a részét :( Persze, a fára, mint nyersanyagra szükség van, hisz elkísér minket egész életünkön át, de mégis, a tarvágást ez nem tudja megszépíteni...
Az egyik elágazásban egy ilyen kivágott rönkre van felrakva a helyes irányt mutató A4-es lap - sokan sikeresen "benézték", és szemből jöttek vissza, köztük pár ismerős is, úgyhogy van idő fotózni - például a fenyőfák gyűrűjében álló vadetetőt. No, ez tetszik :-)
Immáron a P+ jelzést követjük fölfelé - ez az emelkedő erdei út nagyon szép, és ez a pici kaptató kell is, mielőtt teljesen berozsdásodnék :-)
Picit sietősebbre kéne venni a tempót, mert ha nem érjük el a három után pár perccel induló vonatot Zircre, akkor csak két órával később lesz mivel visszautazni, úgyhogy visszafogom magam fotózás szempontjából a továbbiakban.
Egy magaslesnél jobbra fordulunk, ahogy a kirakott nyíl is mutatja, majd picivel később NyÉNy-i irányban feltűnik Kőris-hegy, tetején a radarállomással.
Innen csak egy macskaugrás, és leérkezünk Szépalmapusztához, ahol rövid kitérővel a GCSZEA ládát is levadásszuk. Szerencsére könnyű dolgunk van, mert egy másik túrázó épp a ládánál van, úgyhogy nagyon nem kell keresni :-)
A befagyott tó öble fölötti hídon visszasétálunk az aszfaltra. Jobbra a Szépalma hotel visszafogott eleganciájú épülete, balra az arborétum - mi erre indulunk, hiszen a következő EP itt van.
Ezen a ponton mi is lenne más az ellátmány, mint egy-egy szép alma :-) Az almát rágcsálva sétálok keresztül a parkon, és olvasgatom a növények nevét tartalmazó táblákat. Szép, nyugalmas környék - lehet, hogy családdal is vissza kéne ide jönni? Végül is miért ne, a nagyobbik lányom amúgy is imádja a lovakat :-)
Persze nem csak ló akad errefelé, hanem szürke marha is - idén vajon eljutok-e a Kincsem túrára, amin tavaly olyan fincsi marhapörköltet lehetett fogyasztani...?
A változatosság kedvéért egy darabig aszfalton haladunk, majd a K-S- jelzés (kék-sárga? az a Cartographia színe...) balra bevág az erdőbe, hogy az úttal párhuzamosan haladjon... Mindegy, arra van a jelzés, akkor arra megyünk :-)
Később a S- balra, a K- meg jobbra fordul, mi ez utóbbit követjük, keresztül egy nem túl nagy dombon, aminek a tetején egy fából készült antennatorony vonja magára a figyelmet -előttünk meg a völgyben található Borzavár templomtornyának a teteje - amivel nagyjából egy szintben haladunk :-)
Borzavárra beérve szalag, majd aszfalt, a templom előtt egy emlékmű, majd ismét aszfalt, egészen egy kertes ház alsó szintjén lévő aprócska kocsmáig. Itt már a rövid távval azonos az útvonal, úgyhogy igencsak jelentős a tömeg, ezért egy rövid tartózkodás után, fél kettő tájban a túra utolsó szakaszának is nekivágtunk.
A rövidtávosokkal együtt hirtelen sokan lettünk... Olyannyira, hogy a faluból kiérve, a dombtetőn a Gyermekvasút nyomában jut az eszembe... No nem azért, mert vasút az is, meg ez is... Rakéták begyújt, és sok-sok előzéssel robogunk a cél felé - ennyi embernek ugyanis idő kell, míg érkeztetik, és a vonat az nem vár...
A szántóföld után meredeken lejtő, majd a völgyben szelíden kanyargó erdei úton trappolunk - a völgy még így, a télből kifelé, de még tavaszba nem fordulva is nagyon szép, a levegő friss, tiszta, pláne, ha a dohányzó túrázót sikerül magunk mögött hagyni... Sohasem értettem, hogy miért kell a friss, erdei levegőbe belerondítani...? No mindegy.

A célban beállunk az ekkor még rövid sor végére, megkapjuk a díjazást (oklevél, kitűző), valamint egy vasútbarát térképet. Mire idáig jutok, a sor igencsak megnő - érdemes volt kocogni egyet így, a végén :-)) Pláne, hogy a 25kg kenyér is a végét járta már... Azért egy szeletet elfogadok, a teát viszont nem kívánom, örülök, hogy kint, a napsütésben ücsöröghetek.

Menetrend szerint érkezik a vonat Zirc felé - felszállunk, és rövid vonatozás után Zircre érünk, ahonnan autóval indulunk hazafelé.

Kevés alvás után kevés motiváció és sok sár, de kezdjük az elején :) Erre az évre - ha már belevágtam - a Budapest-kupában ismét legalább 25 túra a cél. Minthogy igencsak könnyen előfordulhat, hogy a munkámból kifolyólag hétvégeken a múlt évhez képest kevésbé fogok ráérni, így addig kell gyűjteni a bélyegzéseket a füzetbe, amíg lehet. Ezért aztán picit kialvatlanul, de nekivágtam a kellemesen hűvös reggelnek. Újpest Városkapu volt az első pont :-) Itt a vasúti pénztárban megvettem a túra következő szakaszára érvényes igazolólapot :-) és a túra "eszközét" megvárni fölsétáltam a peronra.
A várakozás kellemes beszélgetéssel telt, majd a Téli TT-s reggeltől eltérően dupla szerelvény érkezett - ráadásul szemre kevesebben is voltunk - úgyhogy kényelmesen elfértünk a vonaton.
A nevezésnél persze szép hosszú sor alakult ki, de igen gyorsan haladt - hála a szép kerek összegű nevezés díjnak, a visszajáróval nem kellett sokat vacakolni, és bent, a váróteremben is igencsak gyorsan rákerült az itinerre a név meg a rajtidő. A sorállásnál találkozom Szilviékkel, ezt a túrát ismét négyesben tesszük meg, ha minden jól megy - és miért ne menne...?
Illendően megvárjuk a feltüntetett időpontot, és 8:40-kor nekivágunk az aszfaltnak. A 10-es úton kényelmesen át lehet kelni, nincs nagy forgalom, aztán véget ér az aszfalt... Sár az van, picit még reménykedek, hogy "hátha nem lesz sok", de persze ez hiú ábránd maradt csak, úgyhogy csak felveszem a kamáslit, és úgy megyek tovább a latyakos, sáros úton. Hó csak mutatóban, hóvirág itt még nincs... A táj szép is lehetne, de ez a tél végi ködös szürkeség eléggé nyomasztó hangulatot áraszt... Aztán ahogy haladunk fölfelé, a köd úgy sűrűsödik... Csalós ez a völgy is: Majdnem úgy tűnik, mintha szintben haladnánk, miközben azért csak fogy az előttünk lévő szint :-)
Egy alacsony kerítés fölött kényelmes lépcsőn kelünk át, aztán picit meredekebbre vált az út, majd jobbra lehet rövidíteni meredeken - maradok a hivatalos verziónál :-)
Balról, a Hosszú-árok felől  érkezik a K+ jelzés, a K- itt élesen jobbra kanyarodik, azt követjük, majd még egy éles forduló a változatosság kedvéért balra, hogy aztán a több túráról jól ismert fenyőfánál, ahol a K+ jobbra tér a Kutya-hegy felé megkapjuk az első EP igazolását. Köd van, nem kicsit...
Pici sorállás itt még van, de nem vészes, gyorsan rákerül a bélyegzés a lapra, úgyhogy lehet tovább indulni a Nagy-Szénás felé.
Természetesen felmegyünk az igencsak szélfútta ellenben ködös csúcsra, hogy aztán a túloldalon, immáron elbúcsúzva a K- jelzéstől a P--on sétáljunk le Nagykovácsiba.
Addig persze adódik némi fotózni való is, hiszen a hideg meg a szél érdekes dolgot művelt a fenyőtűkkel, széles jég"szárnyat" alkotva rájuk.
Itt azért valami visszatért a motivációmból, hiszen ez - az eddigi útvonal monoton szürkés-barnás, ködös és sáros élményéhez képest igen csak más :-) Ezért aztán lövök még néhány fotót, mielőtt Pirosról ismert ösvényt megcélozva a többiek után erednék.
Aztán Nagykovácsi széle, aszfalt, lejtő... Lemegyünk a völgybe, hogy aztán a túloldalon kijöhessünk belőle :-)
Persze addig még megteszünk egy nem túl értelmes kunkort a temető után, valamint Szilvivel igénybe veszünk egy privát frissítést a Gyopárban. Persze, mivel kocsma - az az igazi falusi füstös - így nem maradunk sokáig - no meg nálam vannak az ellenőrzőlapok, úgyhogy a következő ponton nem kéne megvárakoztatni a csapat másik felét :-)
 A P- betonos emelkedője most sem akar tetszeni - bár a meredeksége meg a magassága mintha csökkent volna az évek során... Vagy én vagyok pirinyót jobb kondiban?
Az emelkedő enyhül, majd tarvágásba érkezünk - évekkel ezelőtt ez itt végig erdő volt - nyáron enyhet adó, télen titkokzatos... Ki tudja, mikor lesz ismét erdő az erdő itt is...?
Sár az persze itt is van, úgyhogy el is kezdem emlegetni a "cserhát feelinget" - nem is sejtve azt, hogy ez itt még nem is olyan durva, mint lesz majd az Újlaki-hegy után...
A tarvágás után azért van erdő is, a nyáron oly szép szakasz most is tetszik. Némi csoki elfogyasztása után a kedvem is jobb lesz, igyekszünk, mert a csapat másik felét illene mielőbb utolérni...
Ez a pontnál sikerül is, a Vörös pocsolya befagyva eléggé érdekes látvány - téli időben talán most járok itt először... A bélyegzés után megyünk tovább. Aztán jön az első "fekete leves" - a Julianna-majorhoz vezető aszfaltra kivezető földút sártengere képében. No, nem olyan nagyon durva, de azért eléggé jelentős sarat cipeltünk a cipellőnkön minden lépésnél. Szóba kerül a Piros, meg hogy a pont pont nem a sorompónál, hanem lentebb volt legutóbb...
Aztán az aszfalton leszórjuk magunkról a sár egy részét - hogy a következő szakaszon ismét felszedjünk egy keveset :-) A Fekete-fej a nem túl baráti terep ellenére jól megy, a csúcson senki - a pont lejjebb, költözött, a bucka derekánál lévő padhoz. Persze menet közben egy hóvirág megállásra csábít - idén az első, úgyhogy meg is örökítem :)
Lefelé persze csúszik, de sikerül esés és balettozás nélkül leérkezni a műútig. Szerencsére a forgalom most nem volt nagy, így a halálfélelem a külső íven most elmaradt :-)
A Hárs-hegyre fölfelé vezető emelkedő megmászása viszont nem - meg a sár sem. A bot persze segített, de.... Nem volt azért olyan kellemes felfelé, az egyszer biztos, de ha már erre vezet a túra, akkor meg kell mászni - és különben is, már csak két bucka van előttünk ezen kívül.
A Zc szerencsére barátibb körülményeket hozott, meg egy EP-t, Sport szelettel :-) A jól ismert S- jelzésen gyorsan elérek Hűvösvölgyig. Itt lemaradok egy picit, majd felfrissülve trappolok a többiek után.
Sajnos a korábban csak a Virágos-nyereg környékén garázdálkodó jelzéseket tönkretevő (itt mindenki helyettesítse be a neki tetsző jelzőket) személy már ide is eljutott: A S- Hűvösvölgy után igencsak hiányossá vált... Meg persze az összes útjába kerülő jelzést megrongálta, lekaparta...  Szerencsére itt jártam már néhány alkalommal :-) úgyhogy tempósan tudok haladni. A Határ-nyereg utáni kapaszkodó azért picit visszafog :-) A bot nélküli túratársakat meg pláne. 
Ahogy haladok fölfelé az Újlaki-hegyre ismét egyre nő a köd... A pontról épp indulnak Szilviék, amikor odaérek - én még dokumentálok, meg bélyegeztetek, úgyhogy ismét lemaradok :-)
Ez persze nem gond, merthogy ismert útvonal, lehet menni tempósan... Gondolom én - a jelzések hiánya viszont nem, és egy elágazásnál, már a jól ismert fenyőfa után, bent az erdőben picit hezitálok, hogy jobbra kell-e tartani, vagy balra, picit lefelé. GPS elő - bingo, a másik ág az :-) Vissza az elágazáshoz, majd irány a jobbra ívelő ága az útnak.
Aztán kiérek a lejtős útra, a végén jobbra fordulok... És sár. Nem kicsit, nagyon... Eleinte még kikerülhető a bozótosban, aztán itt-ott nem. Utolérem Szilviéket, aztán megy mindenki ahogy tud, cipeljük a randa sárgás sarat a cipőnkön. Persze ismerve a talajt nem csoda, hogy ekkora és ilyen ragaszkodó trutymó van az út helyén, de örülni akkor sem fogunk neki :-)
Szerencsésen elbalettozunk-csúszkálunk Virágos-nyeregig, ahol megszabadulunk a sár egy jelentős hányadától, pici szusszanás, majd irány lefelé a K+ után a pingvines tábla által mutatott ösvényen. Lefelé. Nem kicsit, hanem igencsak meredeken... Avar is van, sár is akad: vannak, akik fától fáig óvakodnak, olyanok is akadnak, akik megpróbálnak normál tempóban gyalogolni lefelé - én a durvábban kinéző szakaszokon inkább lerohanok - legalább hamar túl leszek rajtuk :-) Sikerül egyben, elesés nélkül leérni, aszfalt, cél, tömeg bent, várakozás kint...
Majd bebocsátást nyerünk a kissé kaotikus hangulatú célba, ahol oklevél, kitűző (gratuláció elfogyott) a rendezői asztalnál átvehető, majd lehet próbálkozni teának nevezett forró folyadék, illetve virslire hasonlító nem annyira forró hús(?)ipari termék becserkészésével és elfogyasztásával - szerencsére van mustár, így azért nem annyira borzasztó a virsli :-) Amíg a "tea" megpróbál picit kihűlni, addig a lilahagymás zsíros kenyérből is elfogyasztok egy keveset.

Télutó, köd, sár... De azért kellemeset gyalogoltam :-)

Korábban kacérkodtam a gondolattal, hogy a Margita 5 - Fedezd fel Visegrádot 10 duplát kéne megcsinálni, de aztán osztottam-szoroztam, és a Margita-kupa nem fog beleférni ebbe az évbe, úgyhogy maradtam Visegrád és a hosszabb táv mellett. Igaz ugyan, hogy a városnéző séta is "ér" a Cartographia kupában, de sem az Apátkúti-völgy, sem a visszafelé vezető K- jelzés nem ismert a számomra, úgyhogy irány az ismeretlen :-)

Visegrádot autóval a Szentendre - Pilisszentlászló - Lepence útvonalon közelítem meg: az út szép, és bár rendesen kanyargós is, egy durva jégbordás résztől eltekintve teljesen rendben van - érzésre jóval kevesebb kátyút kellett kerülgetni, mint délután hazafelé, a 11-es úton.
A rajtot elég gyorsan megtalálom, bakancsra cserélem a túracipőt - olvadás után vagyunk, az Apátkúti-völgyben lesz néhány patakátkelés, no meg itt-ott sár is akad, úgyhogy elkél a terepre termett lábbeli.

Beállok a gyorsan haladó sorba a nevezéshez - Cartographia-kupa kedvezménnyel leszurkolok 900Ft-ot, majd egy másik asztalnál a kitöltött lap ellenében megkapom az útvonal leírását, szint- és távolsági adatokat, valamint rendezői elérhetőségeket igen, térképet viszont nem tartalmazó itinert, illetve Görgey Arthúr életét bemutató két oldalt. A leírásba beleolvasok, P-, pici K-, Z-, aszfalt, K-, parkoló... Nagyjából memorizálom a dolgokat - GPS van, térképem szintén, gyerünk.
Ismerős jön szemből: most végzett a 10-es távval, és indul majd a 25-ön - váltunk pár szót, aztán mindenki megy az útjára - a tempóját ismerve fogunk még ma találkozni.
"Kellemes aszfalton" emelkedünk a leírás szerint - nekem a masszív bakancsban azért annyira nem az... Mindegy, de gustibus non est disputandum...

Egy tábla tudatja, hogy hol járunk: Pilis Bioszféra Rezervátum. Hogy ez micsoda? A 2002-es Környezetvédelmi lexikon szerint:

A bioszféra-rezervátumok azon jellegzetes szárazföldi és tengerparti ökoszisztémák, amelyek az UNESCO Ember és Bioszféra Programja (MAB) keretében nemzetközileg elismertek.

(Bővebben: www.termeszetvedelem.hu)

Az idő pompás, szikrázó napsütés - pont szemből süt - vagy inkább világít, hiszen ereje azért még nem sok van. Nagyon hosszú az aszfaltos szakasz, de a völgy szépsége bőven kárpótol ezért: előbb egy híd balra, majd az előttünk tornyosuló hegy látványa.
Aztán a Kaán forrás előtt jobbra letérünk az aszfaltról, és a patakon többször átkelve élvezzük a pompás kirándulóidőt. Azt lehetett tudni, hogy itt-ott "átrendezte" az időjárás és a patak a völgyet, szerencsére komoly akadályt azért sehol sem jelentett.
Egy nem túl jól sikerült lépésnél azért lehuppanok - még jó, hogy nem a patakba, csak a parton. Picit sáros lettem, semmi probléma - az elgörbült botot is ki lehet egyengetni törés nélkül... Ilyenkor jó, ha az embernek olcsó botja van :-))
Aztán véget ér a patakmeder melletti "séta", egy pihenőhely után balra meredeken kikapaszkodunk a hegyoldalon vezető erdei útra, ami némi sárdagasztással színesítve bevezet minket Pilisszentlászlóra.
Érkezik balról a K-, picit böngészve a leírást, nomeg a térképet is megnézve kiderül, hogy egyenesen tovább kell menni, és utána balra a Z- jelzést követni. Feltételes EP-t jelez az itiner a K-Z- elágazásához , ep nincs, kellemes emelkedő viszont igen, meg pici aszfalt is - ha valakinek hiányozna.
Balról megérkezik a Pc, az emelkedés enyhül, aztán párszáz méter múlva Hegytető, ellenörzőpont - teával, levessel, meg némi kellemes desztillátummal :-) Ez utóbbiból kérek egy kortyot, utána pedig megkóstolom a teát. Majd még egy pohárral iszok belőle (a teából). Meg még egyet... Nagyon finom erdei gyümölcsös, meg is nézem, milyen: a Mue...er nevű drogéria saját márkás terméke - no, ha arrafelé járok, veszek én is. A teázgatással persze megy az idő, de nem érdekes, ez a túra amolyan átmozgató séta, nem pedig verseny az órával.
A reggel látott ismerős érkezik - én meg indulok, hiszen van még előttem a távból, no meg az aszfaltból jócskán. A térkép szerint a piros kerékpár jelzés is ugyanoda visz, de hűen a leíráshoz aszfaltszaggatás következik egészen a Szarvas-szérűig, ahol egy szép jellegfa csábít fotózásra - nem mai csemete, az egyszer biztos :-) Nem sokkal később a K-P- egy kisebb kapaszkodóval levágja az aszfaltút kanyarulatát, hogy aztán a Pap-rétnél találkozzunk ismét a betoncsíkkal.
Itt szerencsére csak keresztezzük az aszfaltot, mint ahogy picivel később egy elektromos kerítést is - ilyenkor persze sajnálom, hogy nincs nálam normális fotócucc, hiszen a fák között a kilátás nagyon szép - és még lesz ennél szebb is.
Például a Molli-pihenőnél... Itt nem szabad rohanni, pláne, hogy igencsak tiszta az idő, és szépen látszik a Duna, és a ferdén a képbe "belenőtt" fa lombja sem takarja a kilátást.
A fotómegállás után persze ereszkedés jön - ami visszafelé elég meredek kaptató, de megéri feljönni ide, hiszen a látvány magáért beszél.
A K3 balra mutató leágazását és az ottani panorámát legközelebbre hagyom - jó lenne kettőre beérni - az olyan szép kerek időpontnak tűnik :-))
Az ösvény egy szakaszát vastag avar fedi, óvatosan csörtetve ereszkedek, hiszen ki tudja, mi van a vastag levélszőnyeg alatt? Szerencsére semmi olyan, amiben hasra lehetne esni :-)
Innen már nincs sok hátra, kellemes erdei séta után szemben feltűnik a Nagy-villám, a bobpálya, meg a parkoló. Térkép, leírás elő, mert itt jelzést váltunk a K+-ra. Tanakodás van, pici iránymenet a többiek után, aztán csak feltűnik balra a jelzés - jobbról meg ismerősök :-) Aztán észre is vesznek :-)))
A K+ ereszkedik, jobbra is magas vasoszlop, rajta két szinten padozat, közöttük csigalépcső, balra is hasonló, közöttük drótkötél...
Mi a fene ez? Mint utóbb kiderült, valóban egy drótkötélpálya (canopy)  - vállalkozó kedvűeknek, amin oszloptól-oszlopig lehet egy beülöben ereszkedni. Miután ezt megbeszéltük, elkezdem nézegetni, hogy hol lehet a következő pont - Szötske megszólal, hogy ott egy bója :-) No, akkor a pont megvan, a bélyegzés is - azért a Görgey-bérc túloldalára átsétálok, hogy az emléktáblát megörökítsem.
Aztán persze tempósan indulnék a rossz irányba - második nekifutásra csak sikerül eltalálni, merre van az arra :-) A gyalogút sáros, de azért jól kocogható - egy darabig... A bakancs bizony nem kocogásra lett kitalálva - erre a tényre a lábujjaim hívják fel a figyelmemet, úgyhogy marad a tempós gyaloglás, hogy a Salamon-toronynál a kocogással szerzett aprócska előnyömet fotózással el is veszítsem :-))
A tornyon igencsak idegenül mutat a parabola-antenna, hogy a túloldalon elvégzett "helyreállításról" ne is beszéljek... Szerencsére a képeken egyik sem látszik.
A torony alatt ismét kő, majd aszfalt kerül a bakancs alá, hiszen bent járunk Visegrádon, van még tíz perc kettőig - kocogni, pláne futni nem fogok - tartalékolni kéne az esti 25km-es etapra...
A célban 14:03 kerül a lapra, bő öt és fél óra alatt tettem meg a túrát úgy, hogy közben csináltam negyven képet, és a fincsi teából szürcsölgetve is elment jó tíz perc :-) Minthogy nem a gyorsaság, hanem az átmozgatás volt a cél, teljesen sikeresnek tekinthetem ezt a túranapot. Ha azt nézem, hogy az esti túrára elfogyott a motivációm, az sem katasztrófa, hiszen a család fontos, sőt fontosabb - ráadásul a ma esti gyaloglat nélkül is kényelmesen összehozható a Budapest-kupában a "nagy" serleg :-)
A célban megkapom a díjazást - a kitűzőn "Görgei Arthur Emléktúra 25km" felirattal: A két írásmódon nem kell csodálkozni: mindkettő helyes(!) bár ezt jó lett volna megemlíteni az itiner mellé kapott két oldalas leírásban.
A másik teremben "szokásos" túramenü: zsíros illetve margarinos kenyér, lekvár, illetve a már ismert finom tea fogyasztható.

A túra útvonala nagyon szép, a nehézsége nagyon függ attól, hogy milyen az időjárás. Most szerencsére hó- és jégmentes utak, no meg szikrázó napsütés könnyítette meg az indulók dolgát - az a pici sár itt-ott, az meg hozzá tartozik a túraélményhez :-)
Térkép erősen javasolt, mivel a leíráshoz nem adnak, és fontos az is, hogy a térképet használni is tudja az, aki erre a túrára eljön, hiszen szalagozás nincs, bár egy-két hely kivételével nem is lett volna rá szükség.

...avagy a jellem próbája, ahogy a kiírásban is szerepel. Ennek egy oka van: az útvonalon nincs EP, a rajtban megkapja a résztvevő a leírást, a célban meg a díjazást. Azzal a nagyjából másfél kilométerrel, amit ki lehetett "optimalizálni" a távból, azzal legyen boldog az, aki megtette.
Reggel korán ébredtem, kv, gyors reggeli, majd tömegközlekedéssel irány a rajt. Az újpesti állomáson igencsak sokan gyűltünk össze - meglepő ez így, egy kifejezetten hűvös szombat reggelen.  Olyannyira az, hogy a MÁV egy kocsival közlekedő vonatára igencsak mókás felférni - bár ha az ajtók közelében lecövekelt utas- és túratársak netán beljebb húzódtak volna... Nekem középen még ülőhely is jutott - no mindegy. A tömegnek egy előnye azért volt: A MÁV arra illetékes munkatársa nem jutott el hozzám, így megspórolt nekem 305Ft-ot. Pilisvörösváron aztán szinte kiürül a vonat - és megtelik az állomás előtti placc. Beállok a sorba, a tömeg ellenére ripsz-ropsz kezemben az itiner - a pontos idő 8:20. Az útvonal leírását csak itthon olvasom el, röviden, de teljesen jól összefoglalják benne a hol-merre témakört - persze csak annak, akinek helyismerete és/vagy térképe is van :-)
Az első követendő jelzés a S-, ezt a tavalyi Sárga 70-ről már ismerem, a lépcsőnél el is követem az első fotót. Már most látszik, hogy szép, napos téli időnk lesz - a hőmérséklet viszont vélhetően fagypont alatt marad, úgyhogy latyakra, netán sárra nem kell számítani.
Elég szép nagy csoportban haladunk, laza, kényelmes tempóban, hiszen a hét órás szintidő több, mint bőséges, bár a kihasználása most nem cél :-) Pilisvörösvár és Pilisszentiván teljesen össze van nőve - nem is tudom, meddig tart az egyik, és meddig a másik település, de nem is ez a lényeg...
Pilisszentiván szélénél újabb fotótéma: az itteni bányászat történetéről egy ácsolatot idéző alakú tábla - 2010 november olvasható a táblán, úgyhogy tényleg nem volt itt tavaly májusban :)
Az Antónia-árok szűk másfél kilométere sok-sok túráról lehet ismerős, téli időben most járok erre először. Dagonya lent, dög meleg fönt... No, ez most nincs, van helyette fagyott talaj, meg nem túl sok hó - olyan kényelmesen havas az út :-) Az utunkba kerül továbbá egy bedőlt fenyőfa, de így is kényelmesen, húsz perc alatt felsétálunk. Jó volt, szép volt, de azért öröm felérni az információs táblához :) No nem csak azért, mert innen egy jó ideig lefelé megyünk, hanem azért is, mert a széles aszfaltos úton lehet a saját tempókban gyalogolni.
Nagykovácsi következik, egy hosszú lejtővel, ahonnan pazar kilátás nyílik a völgy túloldalára, oda, ahova majd föl kell kapaszkodnunk egy kellemes emelkedővel úgy 4 km múlva.
Addig persze gyalogolni kell, meg útvonalat követni - itt van például sokak kedvence, a temetőnél balra tartó jelzés kontra gyalogút egyenesen esete. A Piroson emlékeim szerint feltételes EP-t jelöltek a gyalogúttal párhuzamos utcában, és bár ezen a túrán nincs sehol sem pont, mi azért megtekintjük az itt elhelyezkedő boltokat - legalábbis kívülről. A főúton a a Piros túra a beszédtéma a csapatban - szóba kerül, hogy kéne egy bejárást csinálni valamikor, lehetőleg nyáron (annak is megvan a nehézsége, pláne, ha durván meleg időt kapunk), persze ez még tervnek nem, csak ötletnek nevezhető - minden esetre kellemes beszélgetéssel telik az idő, meg fogynak a kilométerek. A "Szabad Nagykovácsi kavicsozó" még most sem tudom igazán, hogy micsoda :-)

Az út itt alattomos lassú emelkedésbe kezd, majd jeget is kapunk a talpunk alá - szerencsére senki sem kívánja meg oly mértékben a fagyos vizet, hogy rávetné magát, bár azért pici csúszkálás azért van :)

Aztán elbúcsúzunk a Z- jelzéstől - ezt a helyet az itiner Apatóczky-liget néven említi (ez van jobbra), nekem a (velünk épp szemben lévő) Széltörés-erdő van a fejemben - amikor nézegettem, hogy merre megy az útvonal, ez meg is zavart, de ami igaz, az igaz, ott van a térképen az Apatóczky-liget felirat is.
A nyáron oly szépen összeboruló bokrok alatt vezető ösvényt magunk mögött hagyva balra a Szénások látványa tárul a szemünk elé, az erdő szélénél pedig az alacsonyan járó nap fénye vet éles árnyékokat a csillogó havon.

Mennyire más volt minden legutóbb, amikor erre jártam... No igen, a Budai kilátókon jöttünk itt lefelé, kellemesen megkocogva az előttünk álló kényelmesen emelkedő szakaszt - remélem, idén hasonló szép időnk lesz azon a túrán is, hiszen "természetes" hogy ott szeretnék lenni. Persze addig még sokat kell koptatni a túracipellőket, de ami késik, közeledik :-)
Mint ahogy közeledik a túra legmagasabb pontja, a Nagy-kopasz, és a Csergezán kilátó. Nem kezdem összeszámolni, hogy az elmúlt négy évben hányszor és milyen túrák apropóján másztam fel a kilátóba - szánom-bánom, de most nem teszem meg, csak lentről csinálok egy fotót - amúgy dokumentálási célzattal :-)
A kilátótól már szinte csak lefelé, bár azért lesz még emelkedőben is részünk - ha nem is olyan hosszúakban, mint az eddigiek. Kellemes ereszkedés után érjük el a Tarnai-pihenőt - eddig nagyjából 13km, bő két és fél óra, úgyhogy egészen jól jövünk. A panoráma persze itt is fotózásra csábít - én meg elcsábulok :-)) bár nem a pihenő csücskéről, de megörökítem a látványt.
A már említett Budai kilátókon innen visszafordultunk a Nagy-kopasz, meg a Csergezán kilátó felé, most viszont ereszkedünk tovább, egészen a Telkibe vezető aszfaltos útig.  Még az út előtt mellénk szegődik egy kutya - aztán később eltűnik, hogy a cél előtt kerüljön elő ismét.
Nemsokára egy híd, majd a Meteorról jól ismert kapu/létra következik... Akkor sáros volt, és azért csúszott, most viszont jeges, és sokkal jobban csúszik - de azért baj nélkül átjut mindenki ezen az akadályon.
Aztán elérkezik az a pillanat is, amikor ismeretlen terepre érek :-) A Meteor útvonala érkezik balról, mi viszont megyünk tovább egyenesen - bár van, akinek sikerült a Meteoron Pátyot is érinteni :-)
Az enyhe emelkedő után leereszkedünk Pátyra, előtte azonban egy újabb létra segítségével kimegyünk a bekerített területről.

A településnek csak a szélét érintjük, követve a korrekten felfestett Z3 jelzést. A műútnál 18km körül járhatunk, dél van, azaz bő három és fél órája jövünk.
Az út túloldalán szemben folytatódik a jelzés, majd egy aprócska híd következik, és elérjük a Mézes-völgyi parkerdőt. Itt már szalagozás is segít - néhol kell is, hiszen rögtön egy derékszögben jobbra fordulásnál csak jóval távolabb van jelzés - bár a kereszteződéstől is lehet látni, ha alaposan körülnéz az ember.
Keresztezünk egy utat, majd egy pihenőhely után balra tartunk az erdőben - jobbról a Z4 jelzés érkezik Páty felől - van, aki arrafelé indul, de időben korrigál.
Kellemes, szép fenyőkkel tűzdelt ligetes erdőben sétálunk, a jelzés és a szalagok, no meg az előttünk járók nyomai mutatják az utat. A ligetes részről kiérve meredek havas, füves domboldalon kell majd leereszkedni - jobbra a völgyben szépen sorban gyalogosok (túrázók...?) haladnak. Utólag megnézve a TuHu-s térképet persze egyértelmű, hogy hogyan kerültek oda: Még Pátyon kellet hozzá elkavarni. "Túránk hagyományosan a jellem próbája." - hogy a szervezőket idézzem...
A forrás előtt egy népes túrázó csoporttal találkozunk, majd egy rövid pihenőre megállunk a szépen foglalt Főkút-forrásnál.
Mondjuk hóolvadás idején nem biztos, hogy jó döntés forrásvizet kortyolgatni, de azért megkóstoljuk. No igen, bőven van benne hólé, attól íztelen, és bőven melegebb,mint a magunkkal cipelt, a hátizsák külsején lévő palackban található vizünk.
Bő három kilométer még, a vonat minden óra 10-kor megy - a következő pontosan 45 perc múlva, ergo a hátralévő szakaszt kényelmesen sétálva tesszük meg.
Ebben persze van rövid emelkedő, enyhe lejtésű erdei út - aztán az autópálya zaja, meg a talpunk alá kerülő aszfaltos út jelzi, hogy lassan célhoz érünk.
Még egy aluljáró, aztán tényleg megérkezünk a célnak helyet adó sörözőhöz (egy bóját talán ki lehetett volna rakni...), ahol a tömeges beérkezések ellenére pikk-pakk megkapjuk a kitűzőt és az előre megírt, kifejezetten tetszetős emléklapot, valamint egy forró teára (vagy bármi másra) beváltható bónt.
Begyűjtöm a Budapest kupához, illetve a "30 éves a hazai teljesítménytúrázás..." pontgyűjtéshez szükséges bélyegzéseket, majd beszerzem az idei  "kötelező olvasmányt", azaz a túranaptárat - nesze neked nullás terv :-)
A tea és egy szelet saját idő költség terhére beszerzett zsíros kenyér kényelmes elfogyasztása után megcélozzuk az állomást, ahol egyféle jegy van :) Fizetek kettőszázvalamennyit a jegyért, hogy majd a vonaton a kalauznál kell kiegészíteni... Érdekes módi, az biztos - pláne, hogy a reggeli utazáshoz hasonlóan most sem találkoztam a vasút megfelelő alkalmazottjával, úgyhogy ez is jó bolt volt - legalábbis nekem :-))

Kellemes, bár picit csípős időben egy nagyon kellemes túrán voltam ma. Az útvonal szép, jól követhető, a leírás tömör, de jól használható, tetszetős díjazás... Minden együtt van egy olyan túrához, amin az ember visszatérő vendég szeretne lenni.

No, a nullázós évnek annyi - de nagyon nem bánom :-)) Reggel korán a rajtban vagyok, aztán picit változik a program, úgyhogy a nevezést követően (hmmm... lehet, hogy nem véletlen, hogy a 42-es számot kaptam...?) megvárom a tömeg elvonultát, és Pataporc társaságában 8:10 körül nekivágunk ennek a kellemes télies tavaszias sétának.

Normafánál még zárva van a réteses, úgyhogy "majd visszafelé", gondolom, és ráfordulunk a Z+ jelzésre. Itt-ott van icikepicike sárfolt, de a terep nagyon jó, hó még talán nyomokban sincs. Makkosmária, majd P-, S-... Nem tudom összeszámolni, hogy hányszor jártam erre, de nincs is rá szükség, mint ahogy az itiner és a térkép nézegetésére sem.
A P-S- ismét fonódik Szépjuhászné előtt, itt már van szembejövő forgalom is: a gyorslábú túratársak már megkerülték a Hárs-hegyet; jó utat kívánunk egymásnak, és megyünk tovább. Az ep-n mazsola, sós mogyoró, keksz, sós ropi, aszalt cseresznye, forró tea fogyasztható. Némi csemegézés után indulás tovább, hiszen a felénél sem járunk még.
A ZcS- találkozásánál Lükepék jön szembe - csak ládázni jött ki, beszélgetünk egy picit babaszakmai dolgokról, páran megállnak, azt hiszik, hogy ez a következő pont, de pont nem :-)) Aztán érkezik Bubu, és vele indulunk távább, egészen Szépjuhászné második érintéséig - az aszalt cseresznye elfogyott, tea, mazsola, mogyoró, keksz, aztán megyünk tovább - Bubu kényelmesen leül, és nem hazudtolja meg magát :-))) A P- emelkedik a János-hegy tetejéig, bár ez most csak a térképről derül ki - olyan jól ebeszéltük az időt, hogy észre sem vettük, csak azt, hogy ott áll előttünk
Erzsébet... Pont, követjük a jelzést a csúcson keresztül, majd a Z3 éles balra letérését simán vesszük. Egy túratárs kapaszkodik visszafelé - megnyugtatom, hogy jó felé indult, szerencsére nem sokat jött vissza ezen a meredek szakaszon.
Kétszer keresztezzük az aszfaltos utat, szerencsére mindkét alkalommal ott az átjáró/rés a szalagkorláton, úgyhogy az is mutatja, merre van az arra, majd pont, éles jobbos, és máris a Libegő alatt járunk. A panoráma nagyon szép, a hegyoldal viszont iszonyatosan pusztul: az ösvény az úttól fölfelé igen durván néz ki... Mindegy, most nem arra megyünk :-)
Újabb hezitáló túratársat segítünk ki: igen, tovább az aszfalton, majd a jelzést követve balra. Pedig most már térképet is kapunk, nem úgy, mint az évekkel ezelőtti, nem túl pozitív kicsengéssel emlegetett "zöldgömbös" túrákon. Szalag az persze nincs, de -pláne ezen a területen- nem is kell.
A Tündér-sziklához vezető letérés is igen jól jelzett, meg azért jártam már erre pár alkalommal, úgyhogy talán bekötött szemmel is menne :-) Persze kár lenne érte, hiszen innen is nagyon szép a kilátás.  Lefelé az óriáslépcsők most kevésbé kényelmesek - mo persze, tavaly hó volt, most meg teljesen tavaszias az idő.
Idősek sétálnak, szerencsére el tudunk menni mellettük  Z-, Disznófő, Normafa, Hegyhát út... Dízelvontatású szerelvény érkezik - erről is legyen egy fotó, úgyhogy csattintok egyet... Aztán egy másikat is, biztos, ami biztos - legalább a gyermekvasútról legyen kép, ha a "téli" már nem is jön össze ma :-)))

A célban szerencsénk van, gyorsan rákanyarítják a neveket a dátumozás nélküli oklevélre, kitűző, zsíroskenyér, tea... ismerősök érkeznek, jót beszélgetünk, aztán újabb tömeges beérkezés, a sor növekszik... Azért sikerül kezelni a helyzetet.

Budapest kupa füzetek, TTT tagsági is elintéződik, úgyhogy nincs más hátra, mint előre, és koptatni a túracipellőt idén is :-) Ennek örömére elsétálok a kimaradt rétest pótolni, de a sor nagyobb, mint a túra céljában (pedig ott sem volt semmi...), úgyhogy inkább kihagyom, és picit gyönyörködöm a panorámában:

Nem így akartam indítani az évet, pláne nem úgy, hogy nulla kilométerre tervezzek, de sok-sok olyan dolog jött össze, ami miatt kisebbfajta csoda kéne ahhoz, hogy másképp legyen... No mindegy.
Reggel 7-re terveztem az érkezést a rajtba, lett belőle negyed tíz... Hangulatom a padlón, átvettem az MVTE-érmet, aztán maradtam amellett, hogy nem indulok - ez az év kimarad... Aztán a kocsihoz visszaérve egyszerűen nem tudtam a hátsómon megülni, és elindultam - némi telefonos "segítség" persze szükségeltetett hozzá, no mindegy.

Nevezés nélkül vágtam neki, megyek, ameddig a kedvem visz, vagy amikorra sikerül picit helyrerázódni, kiszellőztetni a sok gondot-bajt magamból... Jó volt gyalogolni, letaposott hó, kellemes pluszos időjárás, magasban köd, sok ismerős, még több kedves biztatás - aztán hipp-hopp, körbe is értem :)


Aznap, meg azóta is azért kaptam némi biztatást, és bár csoda még nincs, de azért talán alakul... Nem tudom, hogy mi lesz, az biztos, hogy idénre MVTE-érem nem... Pedig nagyon szép. No mindegy, ezt (is) én toltam el...