Túrablog

...avagy a jellem próbája, ahogy a kiírásban is szerepel. Ennek egy oka van: az útvonalon nincs EP, a rajtban megkapja a résztvevő a leírást, a célban meg a díjazást. Azzal a nagyjából másfél kilométerrel, amit ki lehetett "optimalizálni" a távból, azzal legyen boldog az, aki megtette.
Reggel korán ébredtem, kv, gyors reggeli, majd tömegközlekedéssel irány a rajt. Az újpesti állomáson igencsak sokan gyűltünk össze - meglepő ez így, egy kifejezetten hűvös szombat reggelen.  Olyannyira az, hogy a MÁV egy kocsival közlekedő vonatára igencsak mókás felférni - bár ha az ajtók közelében lecövekelt utas- és túratársak netán beljebb húzódtak volna... Nekem középen még ülőhely is jutott - no mindegy. A tömegnek egy előnye azért volt: A MÁV arra illetékes munkatársa nem jutott el hozzám, így megspórolt nekem 305Ft-ot. Pilisvörösváron aztán szinte kiürül a vonat - és megtelik az állomás előtti placc. Beállok a sorba, a tömeg ellenére ripsz-ropsz kezemben az itiner - a pontos idő 8:20. Az útvonal leírását csak itthon olvasom el, röviden, de teljesen jól összefoglalják benne a hol-merre témakört - persze csak annak, akinek helyismerete és/vagy térképe is van :-)
Az első követendő jelzés a S-, ezt a tavalyi Sárga 70-ről már ismerem, a lépcsőnél el is követem az első fotót. Már most látszik, hogy szép, napos téli időnk lesz - a hőmérséklet viszont vélhetően fagypont alatt marad, úgyhogy latyakra, netán sárra nem kell számítani.
Elég szép nagy csoportban haladunk, laza, kényelmes tempóban, hiszen a hét órás szintidő több, mint bőséges, bár a kihasználása most nem cél :-) Pilisvörösvár és Pilisszentiván teljesen össze van nőve - nem is tudom, meddig tart az egyik, és meddig a másik település, de nem is ez a lényeg...
Pilisszentiván szélénél újabb fotótéma: az itteni bányászat történetéről egy ácsolatot idéző alakú tábla - 2010 november olvasható a táblán, úgyhogy tényleg nem volt itt tavaly májusban :)
Az Antónia-árok szűk másfél kilométere sok-sok túráról lehet ismerős, téli időben most járok erre először. Dagonya lent, dög meleg fönt... No, ez most nincs, van helyette fagyott talaj, meg nem túl sok hó - olyan kényelmesen havas az út :-) Az utunkba kerül továbbá egy bedőlt fenyőfa, de így is kényelmesen, húsz perc alatt felsétálunk. Jó volt, szép volt, de azért öröm felérni az információs táblához :) No nem csak azért, mert innen egy jó ideig lefelé megyünk, hanem azért is, mert a széles aszfaltos úton lehet a saját tempókban gyalogolni.
Nagykovácsi következik, egy hosszú lejtővel, ahonnan pazar kilátás nyílik a völgy túloldalára, oda, ahova majd föl kell kapaszkodnunk egy kellemes emelkedővel úgy 4 km múlva.
Addig persze gyalogolni kell, meg útvonalat követni - itt van például sokak kedvence, a temetőnél balra tartó jelzés kontra gyalogút egyenesen esete. A Piroson emlékeim szerint feltételes EP-t jelöltek a gyalogúttal párhuzamos utcában, és bár ezen a túrán nincs sehol sem pont, mi azért megtekintjük az itt elhelyezkedő boltokat - legalábbis kívülről. A főúton a a Piros túra a beszédtéma a csapatban - szóba kerül, hogy kéne egy bejárást csinálni valamikor, lehetőleg nyáron (annak is megvan a nehézsége, pláne, ha durván meleg időt kapunk), persze ez még tervnek nem, csak ötletnek nevezhető - minden esetre kellemes beszélgetéssel telik az idő, meg fogynak a kilométerek. A "Szabad Nagykovácsi kavicsozó" még most sem tudom igazán, hogy micsoda :-)

Az út itt alattomos lassú emelkedésbe kezd, majd jeget is kapunk a talpunk alá - szerencsére senki sem kívánja meg oly mértékben a fagyos vizet, hogy rávetné magát, bár azért pici csúszkálás azért van :)

Aztán elbúcsúzunk a Z- jelzéstől - ezt a helyet az itiner Apatóczky-liget néven említi (ez van jobbra), nekem a (velünk épp szemben lévő) Széltörés-erdő van a fejemben - amikor nézegettem, hogy merre megy az útvonal, ez meg is zavart, de ami igaz, az igaz, ott van a térképen az Apatóczky-liget felirat is.
A nyáron oly szépen összeboruló bokrok alatt vezető ösvényt magunk mögött hagyva balra a Szénások látványa tárul a szemünk elé, az erdő szélénél pedig az alacsonyan járó nap fénye vet éles árnyékokat a csillogó havon.

Mennyire más volt minden legutóbb, amikor erre jártam... No igen, a Budai kilátókon jöttünk itt lefelé, kellemesen megkocogva az előttünk álló kényelmesen emelkedő szakaszt - remélem, idén hasonló szép időnk lesz azon a túrán is, hiszen "természetes" hogy ott szeretnék lenni. Persze addig még sokat kell koptatni a túracipellőket, de ami késik, közeledik :-)
Mint ahogy közeledik a túra legmagasabb pontja, a Nagy-kopasz, és a Csergezán kilátó. Nem kezdem összeszámolni, hogy az elmúlt négy évben hányszor és milyen túrák apropóján másztam fel a kilátóba - szánom-bánom, de most nem teszem meg, csak lentről csinálok egy fotót - amúgy dokumentálási célzattal :-)
A kilátótól már szinte csak lefelé, bár azért lesz még emelkedőben is részünk - ha nem is olyan hosszúakban, mint az eddigiek. Kellemes ereszkedés után érjük el a Tarnai-pihenőt - eddig nagyjából 13km, bő két és fél óra, úgyhogy egészen jól jövünk. A panoráma persze itt is fotózásra csábít - én meg elcsábulok :-)) bár nem a pihenő csücskéről, de megörökítem a látványt.
A már említett Budai kilátókon innen visszafordultunk a Nagy-kopasz, meg a Csergezán kilátó felé, most viszont ereszkedünk tovább, egészen a Telkibe vezető aszfaltos útig.  Még az út előtt mellénk szegődik egy kutya - aztán később eltűnik, hogy a cél előtt kerüljön elő ismét.
Nemsokára egy híd, majd a Meteorról jól ismert kapu/létra következik... Akkor sáros volt, és azért csúszott, most viszont jeges, és sokkal jobban csúszik - de azért baj nélkül átjut mindenki ezen az akadályon.
Aztán elérkezik az a pillanat is, amikor ismeretlen terepre érek :-) A Meteor útvonala érkezik balról, mi viszont megyünk tovább egyenesen - bár van, akinek sikerült a Meteoron Pátyot is érinteni :-)
Az enyhe emelkedő után leereszkedünk Pátyra, előtte azonban egy újabb létra segítségével kimegyünk a bekerített területről.

A településnek csak a szélét érintjük, követve a korrekten felfestett Z3 jelzést. A műútnál 18km körül járhatunk, dél van, azaz bő három és fél órája jövünk.
Az út túloldalán szemben folytatódik a jelzés, majd egy aprócska híd következik, és elérjük a Mézes-völgyi parkerdőt. Itt már szalagozás is segít - néhol kell is, hiszen rögtön egy derékszögben jobbra fordulásnál csak jóval távolabb van jelzés - bár a kereszteződéstől is lehet látni, ha alaposan körülnéz az ember.
Keresztezünk egy utat, majd egy pihenőhely után balra tartunk az erdőben - jobbról a Z4 jelzés érkezik Páty felől - van, aki arrafelé indul, de időben korrigál.
Kellemes, szép fenyőkkel tűzdelt ligetes erdőben sétálunk, a jelzés és a szalagok, no meg az előttünk járók nyomai mutatják az utat. A ligetes részről kiérve meredek havas, füves domboldalon kell majd leereszkedni - jobbra a völgyben szépen sorban gyalogosok (túrázók...?) haladnak. Utólag megnézve a TuHu-s térképet persze egyértelmű, hogy hogyan kerültek oda: Még Pátyon kellet hozzá elkavarni. "Túránk hagyományosan a jellem próbája." - hogy a szervezőket idézzem...
A forrás előtt egy népes túrázó csoporttal találkozunk, majd egy rövid pihenőre megállunk a szépen foglalt Főkút-forrásnál.
Mondjuk hóolvadás idején nem biztos, hogy jó döntés forrásvizet kortyolgatni, de azért megkóstoljuk. No igen, bőven van benne hólé, attól íztelen, és bőven melegebb,mint a magunkkal cipelt, a hátizsák külsején lévő palackban található vizünk.
Bő három kilométer még, a vonat minden óra 10-kor megy - a következő pontosan 45 perc múlva, ergo a hátralévő szakaszt kényelmesen sétálva tesszük meg.
Ebben persze van rövid emelkedő, enyhe lejtésű erdei út - aztán az autópálya zaja, meg a talpunk alá kerülő aszfaltos út jelzi, hogy lassan célhoz érünk.
Még egy aluljáró, aztán tényleg megérkezünk a célnak helyet adó sörözőhöz (egy bóját talán ki lehetett volna rakni...), ahol a tömeges beérkezések ellenére pikk-pakk megkapjuk a kitűzőt és az előre megírt, kifejezetten tetszetős emléklapot, valamint egy forró teára (vagy bármi másra) beváltható bónt.
Begyűjtöm a Budapest kupához, illetve a "30 éves a hazai teljesítménytúrázás..." pontgyűjtéshez szükséges bélyegzéseket, majd beszerzem az idei  "kötelező olvasmányt", azaz a túranaptárat - nesze neked nullás terv :-)
A tea és egy szelet saját idő költség terhére beszerzett zsíros kenyér kényelmes elfogyasztása után megcélozzuk az állomást, ahol egyféle jegy van :) Fizetek kettőszázvalamennyit a jegyért, hogy majd a vonaton a kalauznál kell kiegészíteni... Érdekes módi, az biztos - pláne, hogy a reggeli utazáshoz hasonlóan most sem találkoztam a vasút megfelelő alkalmazottjával, úgyhogy ez is jó bolt volt - legalábbis nekem :-))

Kellemes, bár picit csípős időben egy nagyon kellemes túrán voltam ma. Az útvonal szép, jól követhető, a leírás tömör, de jól használható, tetszetős díjazás... Minden együtt van egy olyan túrához, amin az ember visszatérő vendég szeretne lenni.