Túrablog

Kevés alvás után kevés motiváció és sok sár, de kezdjük az elején :) Erre az évre - ha már belevágtam - a Budapest-kupában ismét legalább 25 túra a cél. Minthogy igencsak könnyen előfordulhat, hogy a munkámból kifolyólag hétvégeken a múlt évhez képest kevésbé fogok ráérni, így addig kell gyűjteni a bélyegzéseket a füzetbe, amíg lehet. Ezért aztán picit kialvatlanul, de nekivágtam a kellemesen hűvös reggelnek. Újpest Városkapu volt az első pont :-) Itt a vasúti pénztárban megvettem a túra következő szakaszára érvényes igazolólapot :-) és a túra "eszközét" megvárni fölsétáltam a peronra.
A várakozás kellemes beszélgetéssel telt, majd a Téli TT-s reggeltől eltérően dupla szerelvény érkezett - ráadásul szemre kevesebben is voltunk - úgyhogy kényelmesen elfértünk a vonaton.
A nevezésnél persze szép hosszú sor alakult ki, de igen gyorsan haladt - hála a szép kerek összegű nevezés díjnak, a visszajáróval nem kellett sokat vacakolni, és bent, a váróteremben is igencsak gyorsan rákerült az itinerre a név meg a rajtidő. A sorállásnál találkozom Szilviékkel, ezt a túrát ismét négyesben tesszük meg, ha minden jól megy - és miért ne menne...?
Illendően megvárjuk a feltüntetett időpontot, és 8:40-kor nekivágunk az aszfaltnak. A 10-es úton kényelmesen át lehet kelni, nincs nagy forgalom, aztán véget ér az aszfalt... Sár az van, picit még reménykedek, hogy "hátha nem lesz sok", de persze ez hiú ábránd maradt csak, úgyhogy csak felveszem a kamáslit, és úgy megyek tovább a latyakos, sáros úton. Hó csak mutatóban, hóvirág itt még nincs... A táj szép is lehetne, de ez a tél végi ködös szürkeség eléggé nyomasztó hangulatot áraszt... Aztán ahogy haladunk fölfelé, a köd úgy sűrűsödik... Csalós ez a völgy is: Majdnem úgy tűnik, mintha szintben haladnánk, miközben azért csak fogy az előttünk lévő szint :-)
Egy alacsony kerítés fölött kényelmes lépcsőn kelünk át, aztán picit meredekebbre vált az út, majd jobbra lehet rövidíteni meredeken - maradok a hivatalos verziónál :-)
Balról, a Hosszú-árok felől  érkezik a K+ jelzés, a K- itt élesen jobbra kanyarodik, azt követjük, majd még egy éles forduló a változatosság kedvéért balra, hogy aztán a több túráról jól ismert fenyőfánál, ahol a K+ jobbra tér a Kutya-hegy felé megkapjuk az első EP igazolását. Köd van, nem kicsit...
Pici sorállás itt még van, de nem vészes, gyorsan rákerül a bélyegzés a lapra, úgyhogy lehet tovább indulni a Nagy-Szénás felé.
Természetesen felmegyünk az igencsak szélfútta ellenben ködös csúcsra, hogy aztán a túloldalon, immáron elbúcsúzva a K- jelzéstől a P--on sétáljunk le Nagykovácsiba.
Addig persze adódik némi fotózni való is, hiszen a hideg meg a szél érdekes dolgot művelt a fenyőtűkkel, széles jég"szárnyat" alkotva rájuk.
Itt azért valami visszatért a motivációmból, hiszen ez - az eddigi útvonal monoton szürkés-barnás, ködös és sáros élményéhez képest igen csak más :-) Ezért aztán lövök még néhány fotót, mielőtt Pirosról ismert ösvényt megcélozva a többiek után erednék.
Aztán Nagykovácsi széle, aszfalt, lejtő... Lemegyünk a völgybe, hogy aztán a túloldalon kijöhessünk belőle :-)
Persze addig még megteszünk egy nem túl értelmes kunkort a temető után, valamint Szilvivel igénybe veszünk egy privát frissítést a Gyopárban. Persze, mivel kocsma - az az igazi falusi füstös - így nem maradunk sokáig - no meg nálam vannak az ellenőrzőlapok, úgyhogy a következő ponton nem kéne megvárakoztatni a csapat másik felét :-)
 A P- betonos emelkedője most sem akar tetszeni - bár a meredeksége meg a magassága mintha csökkent volna az évek során... Vagy én vagyok pirinyót jobb kondiban?
Az emelkedő enyhül, majd tarvágásba érkezünk - évekkel ezelőtt ez itt végig erdő volt - nyáron enyhet adó, télen titkokzatos... Ki tudja, mikor lesz ismét erdő az erdő itt is...?
Sár az persze itt is van, úgyhogy el is kezdem emlegetni a "cserhát feelinget" - nem is sejtve azt, hogy ez itt még nem is olyan durva, mint lesz majd az Újlaki-hegy után...
A tarvágás után azért van erdő is, a nyáron oly szép szakasz most is tetszik. Némi csoki elfogyasztása után a kedvem is jobb lesz, igyekszünk, mert a csapat másik felét illene mielőbb utolérni...
Ez a pontnál sikerül is, a Vörös pocsolya befagyva eléggé érdekes látvány - téli időben talán most járok itt először... A bélyegzés után megyünk tovább. Aztán jön az első "fekete leves" - a Julianna-majorhoz vezető aszfaltra kivezető földút sártengere képében. No, nem olyan nagyon durva, de azért eléggé jelentős sarat cipeltünk a cipellőnkön minden lépésnél. Szóba kerül a Piros, meg hogy a pont pont nem a sorompónál, hanem lentebb volt legutóbb...
Aztán az aszfalton leszórjuk magunkról a sár egy részét - hogy a következő szakaszon ismét felszedjünk egy keveset :-) A Fekete-fej a nem túl baráti terep ellenére jól megy, a csúcson senki - a pont lejjebb, költözött, a bucka derekánál lévő padhoz. Persze menet közben egy hóvirág megállásra csábít - idén az első, úgyhogy meg is örökítem :)
Lefelé persze csúszik, de sikerül esés és balettozás nélkül leérkezni a műútig. Szerencsére a forgalom most nem volt nagy, így a halálfélelem a külső íven most elmaradt :-)
A Hárs-hegyre fölfelé vezető emelkedő megmászása viszont nem - meg a sár sem. A bot persze segített, de.... Nem volt azért olyan kellemes felfelé, az egyszer biztos, de ha már erre vezet a túra, akkor meg kell mászni - és különben is, már csak két bucka van előttünk ezen kívül.
A Zc szerencsére barátibb körülményeket hozott, meg egy EP-t, Sport szelettel :-) A jól ismert S- jelzésen gyorsan elérek Hűvösvölgyig. Itt lemaradok egy picit, majd felfrissülve trappolok a többiek után.
Sajnos a korábban csak a Virágos-nyereg környékén garázdálkodó jelzéseket tönkretevő (itt mindenki helyettesítse be a neki tetsző jelzőket) személy már ide is eljutott: A S- Hűvösvölgy után igencsak hiányossá vált... Meg persze az összes útjába kerülő jelzést megrongálta, lekaparta...  Szerencsére itt jártam már néhány alkalommal :-) úgyhogy tempósan tudok haladni. A Határ-nyereg utáni kapaszkodó azért picit visszafog :-) A bot nélküli túratársakat meg pláne. 
Ahogy haladok fölfelé az Újlaki-hegyre ismét egyre nő a köd... A pontról épp indulnak Szilviék, amikor odaérek - én még dokumentálok, meg bélyegeztetek, úgyhogy ismét lemaradok :-)
Ez persze nem gond, merthogy ismert útvonal, lehet menni tempósan... Gondolom én - a jelzések hiánya viszont nem, és egy elágazásnál, már a jól ismert fenyőfa után, bent az erdőben picit hezitálok, hogy jobbra kell-e tartani, vagy balra, picit lefelé. GPS elő - bingo, a másik ág az :-) Vissza az elágazáshoz, majd irány a jobbra ívelő ága az útnak.
Aztán kiérek a lejtős útra, a végén jobbra fordulok... És sár. Nem kicsit, nagyon... Eleinte még kikerülhető a bozótosban, aztán itt-ott nem. Utolérem Szilviéket, aztán megy mindenki ahogy tud, cipeljük a randa sárgás sarat a cipőnkön. Persze ismerve a talajt nem csoda, hogy ekkora és ilyen ragaszkodó trutymó van az út helyén, de örülni akkor sem fogunk neki :-)
Szerencsésen elbalettozunk-csúszkálunk Virágos-nyeregig, ahol megszabadulunk a sár egy jelentős hányadától, pici szusszanás, majd irány lefelé a K+ után a pingvines tábla által mutatott ösvényen. Lefelé. Nem kicsit, hanem igencsak meredeken... Avar is van, sár is akad: vannak, akik fától fáig óvakodnak, olyanok is akadnak, akik megpróbálnak normál tempóban gyalogolni lefelé - én a durvábban kinéző szakaszokon inkább lerohanok - legalább hamar túl leszek rajtuk :-) Sikerül egyben, elesés nélkül leérni, aszfalt, cél, tömeg bent, várakozás kint...
Majd bebocsátást nyerünk a kissé kaotikus hangulatú célba, ahol oklevél, kitűző (gratuláció elfogyott) a rendezői asztalnál átvehető, majd lehet próbálkozni teának nevezett forró folyadék, illetve virslire hasonlító nem annyira forró hús(?)ipari termék becserkészésével és elfogyasztásával - szerencsére van mustár, így azért nem annyira borzasztó a virsli :-) Amíg a "tea" megpróbál picit kihűlni, addig a lilahagymás zsíros kenyérből is elfogyasztok egy keveset.

Télutó, köd, sár... De azért kellemeset gyalogoltam :-)