Túrablog

A túra teljes neve Ну, погоди! 35 - Less Nándor emléktúra a Bükkben - címnek sajnos túl hosszú, de sebaj :-) jókat hallottam róla, no meg a Cartographia kupának is része; telekocsira előző nap összeáll a létszám, úgyhogy reggel némi késéssel ugyan, de elindulunk Cserépfalu felé. Petamit felszedjük Gödöllőn, és a rajtidő végét megcélozva érünk Cserépfalura.
Nem könnyű parkolóhelyet találni, de azért csak sikerül - aztán a rajtban szétválik kis csapatunk: Petami 25-ön megy, SK és Jámbor szintén a 35-ös távon, de ők velem ellentétben nem cserélnek cipőt, úgyhogy egyedül indulok el a faluból kifelé.
Saját idő terhére bakancsot húzok tehát, ráadásul megpróbálok reggelire szert tenni a "bótban" - a rászánható 2-9 percen belül ezt nem sikerül kivitelezni, úgyhogy a többiek már messze előttem járnak valahol...
Príma szalagozás, Egy bucka meg egy bucka (az két bucka) és már ereszkedünk is Cserépváraljára. A faluban az irányjelző tábla mögötti téren kirakodóvásár jelleggel ruha-cipő ez+az kapható...
Az iskolával szemben helyett az emlékműnél jobbra (ugyanott, csak az iskola annyira nem tűnik fel...), előtte azonban egy anyuka+gyerkőc párost igazítok útba - a 12km-es távon indultak volna: ez a cserépváraljai kanyar oda-vissza úgy 6km plusz lesz nekik...
Meredeken fölfelé tartunk, aztán picit enyhül a terep, a Vár-hegy balra van, de mi most jobbra tartunk az úton, hogy aztán balra fordulva a Mangó-tető (milyen szép ősi magyar neve van...) alatt elérjük az első EP-t egy kaptárkő tövében.
Hogy miért kaptárkő? Mert a puha, szürkésfehér tufába még a honfoglalás előtt itt élők vájtak kis fülkéket - méhészkedés céljából.
Hogy merre? Ja, a kaptárkő mellett megyünk tovább fölfelé...  Rendben, akkor a faluból kivezető út csak enyhén emelkedett :-)
A puha kőzetbe mélyen bevágódott szekérútba leereszkedem, aztán picit kilépek, hiszen nem lenne jó, ha sokat kéne a többieknek várni a célban...
Mondjuk felmerül bennem az átnevezés a 25-ös távra, biztos, ami biztos, de aztán ahogy jön, úgy el is száll ez a gondolat - a csodálatos panoráma miatt mindenképp jó döntés volt a "bővített" 35-ös táv, de ne rohanjunk ennyire előre ;-)
Csodaszép az őszi erdő, aztán egy elágazás után jobbra tartva meglátom magam előtt Petamiékat - kényelmes tempót diktálnak, úgyhogy rövidesen utolérem őket - ráérnek, hiszen egy tízessel rövidebbet mennek...
Azért a Lator-patak mentén a Felső-szorosban együtt sétálunk, rohanni nekem sincs kedvem, hiszen igencsak rég volt, amikor legutóbb erre jártam...
Mikor is? Ha jól emlékszem, 1989 őszén... Aki akkortájt az NME bánya- vagy kohómérnöki karának hallgatója volt, annak elég, ha azt mondom KÁCS :-) Régen volt, na...
Persze csak rövid szakaszon egyezik az akkor tett kirándulásunk útvonala a mai túrával, de azért -így utólag, a beszámoló megírásakor rájövök, hogy miért volt olyan ismerős ez a környék, miért tűnt úgy, hogy már jártam itt...
A Dobi-rét előtt ellépek a fiataloktól, a bélyegzés után szépen mutatja a szalag: balra a kényelmes erdei úton. Picit később a leírással ellentétben jól jelzett S- jelzés érkezik jobbról.
Aztán meredeken le egy vízmosás jellegű völgyecskébe, utána pedig... "Nézz a lábad alá - aknamező" következik :-)
Rendszeresen használt legelő, na... Mint tudjuk, minden inputból output lesz - bár itt inkább outpotty van - az viszont bőségesen :-)
 A legelő után átkelünk egy patakon, majd egy aszfaltcsík keresztezése után rövid emelkedőt kell megmászni a Perpác-rétig. Itt a 12km-es Geotóp napi túrának van ellenőrzőpontja, mi mehetünk tovább a tanösvényt követve.
A Hór-patakon kényelmesen átkelünk, az aszfaltcsík előtt pici tanakodás - jobbra megyünk tovább. Várom már a kajapontot - érzem az elmaradt reggelipótlás hiányát... Aztán csak elérkezik az Oszla tájház felé a leágazás - itt ismét találkozom a Cserépfaluból visszafordított párossal: kértek új rajtidőt, és másodszorra már jó irányban indultak el a rajtból.
A veszélyes jókedvre figyelmeztető táblán mosolygok egyet, aztán néhány szelet zsíros, meg margarinos kenyér elfogyasztása, illetve saját bögrém terhére utánaküldött szörp után még csodálom egy picit a tájat - igen, oda fogunk fölmenni :-) Azt itt még nem tudom, hogy milyen lesz a fölfelé, bár hallomásból... Szóval meredek és hosszú.
Motoszkál bennem a 25-re való átnevezés gondolata - rákérdezek, de a szükséges tudás birtokosát nem találják, úgyhogy ezen kérdés egyelőre megválaszolatlan és ennek folyományaként eldöntetlen marad...
Vissza az aszfaltra, és tovább a patak mellett... Egy család apró gyerekekkel sétál, az apróságoknak tetszik a bot - elkérik, odaadom, próbálják ki :-) Örülnek, és ez a jókedv rám is rám ragad, aztán persze gyorsabb tempóra váltok, és elbúcsúzunk - minden esetre kellemesen feldobott ez a találkozás. A feltételes ponton természetesen van pontőr, aláírást kapok a lapra, és megyek tovább, megelőzve egy nagyobbacska harsány gyerekcsoportot, aztán...
Aztán balra át, és neki az emelkedőnek. Durva. Nem kicsit, ellenben nagyon. Olyan igazi "a füleden is levegőt akarsz venni", pláne, ha egyben akarom leküzdeni :-) Ráadásul alattomos is: látja az ember maga előtt a gerincet feltűnni (jaj de jó, már csak addig kell fölfelé...)  - aztán jobbra hajlik az út, és máris a gerinc egy magasabb része van előttünk. És ezt legalább kétszer játssza el az ösvény... Aztán persze felérek, a kövesútra is kikapaszkodok, és lassan, de megyek tovább, mert ilyenkor (sem) jó megállni, nem csak az emelkedőn.
Az ódorvári pontnál a bélyegzés mellé egy szelet Horalky jár, meg a kérdés, hogy melyik táv - 35, mondom, mire a válasz annyi, hogy akkor a felső úton kell menni... Azt nem teszik hozzá, hogy "de utána rögtön jobbra, a szalagokat NE vedd figyelembe..." Én meg szépen elrongyolok a príma szalagozást követve a szintúton...
No, ezt nem kellett volna - legalább is a kiírás szerint, ugyanis a panoráma az csodálatos, úgyhogy bőven kárpótol a plusz kilométerekért - jobbra az Ódor-hegy. balra mintegy 250 méterrel alattunk a Hór-völgy.
A Török-rétnél sem fogok gyanút, megyek tovább balra, a Mákszem oldalában futó kerítéssel lezárt erdőgazdasági úton. A kerítéseken természetesen létrán lehet átkelni - az egyik "hagyományos" kerítésmászó létra, a másik viszont sima szobafestőlétra - komoly láncokkal rögzítve az oszlophoz...
Aztán csak kezdem hiányolni a Völgyfő-házat, beleolvasok az itinerbe, ott van egy jobbos letérés is, miközben a Török-rét elágazásának nyomát sem találom benne.
Akkor és ott elhangzott tőlem néhány, itt nem idézhető gondolat a rendezéssel, meg a szalagozással kapcsolatban... Szerencsére épp senki sem volt a közelemben :-) Irány vissza, futók jönnek szembe - igen, ti mentek jó irányba, mondom, és robogok tovább. Aztán egy lány meg egy fiú jön szembe - ők viszont a 35-ös távon vannak, így visszafordulnak velem együtt...
Szép ez a bő 2km, de nulla pontért, pláne úgy, hogy rám fognak várni a célban... Plusz hab a tortán a Kövesdi kilátónál lévő pont zárási ideje - Utólag végigszámolva a korábbi rendezéshez képest hosszabb távval a pontzárást, bizony 30-40 perccel később illett volna azt a pontot zárni... 
Szóval sietnünk kell, úgyhogy a TuHu-s térképet megnézve úgy döntünk, hogy a Török-rétnél nem jobbra, a pont felé megyünk, hanem balra, a murvás úton, a másik oldalról kerüljük meg az Ódor-hegyet. A panoráma persze itt is szemet gyönyörködtető, azonban az óra kegyetlen, így fotómegállás nem nagyon van.
 Végre aszfalt, tanakodás, térképnézegetés, aztán másodikra eltaláljuk, hogy merre kell menni - enyhén fölfelé, Völgyfő-ház... Innen már csak bő 5km a Kövesdi kilátó - és van bő 70 percünk a pont zárásáig... Trappolnánk, de a Felsőtárkányi patak völgyére nyíló kilátás azért meg-meg állít minket... Egy tarvágásos rész után ellépek a fiataloktól - legalább  én érjek be a pontzárásra, hogy tudjak szólni, hogy még vannak mögöttem...
Szinte percre pontosan pontzárásra érek a Kövesdi-kilátóhoz, kapok nápolyit, meg príma útbaigazítást (ha már előadtam, hogy jól megkevertek Ódorvár után a szalagok...), cserébe elmondom, hogy legalább ketten még vannak mögöttem... Aztán beérkeznek ők is, a pont tényleg bezár, és elindulnak az oda-vissza szakaszon le, a nyereg felé, szemben a forgalommal. Aztán persze megállnak, mert jó pár túrázó érkezik, és nekik is adnak bélyegzést...
A nyeregből jobbra lefelé, Bükkzsérc irányába robogok, a Novaji-kunyhónál élesen balra követem a jelzést... erdőszél, rét, előttem távol a völgyben Bükkzsérc...
A faluba aszfalton kutyagolunk be - nem esik jól a talpamnak... A település túloldalán még vár egy aprócska tréfa: meg kell mászni a Nyomó-hegyet... Megteszem, igaz, a poénból kirakott táblákon és feliratokon inkább csak kínomban vigyorgok... Bár a "Védd a fákat egyél hódot pontőrt" azért tetszik :-D
Megvan ez a pont is, egy, a feljövetelnél sokkal szolidabb lejtő után rövidesen beérek Cserépfalu pincesorára, onnan meg kényelmesen besétálok a célba.

Jámbor segít elintézni az adminisztrációt, én megyek, és gyorsan bekanalazom a levesemet, aztán indulunk haza.

Először jártam ezen a teljesítménytúrán, és remélem, hogy még sokszor jöhetek, ugyanis minden tökéletesen klappolt -  az elkavarásomat a saját figyelmetlenségem számlájára írom, bár szerintem a végig nagyon jó szalagozás miatti "kényelem" is közrejátszott benne.

Ötödik alkalommal indultam ezen a túrán, idén is bevállalva a hosszú táv seprését, hiszen tavaly azt mondtam, hogy ha előrébb kerül a két utolsó pont zárása, akkor jövök seperni :-)
A pomázi aszfalton próbáltam tempósan menni, mert onnan még messze volt a vége - és persze nem gondolni arra, hogy Marót után mi vár rám...
Az út mellett az irányjelző táblán a "Dobogókő 18" (km) feliratot látva a régi poén jut eszembe, hogy de mi tudunk egy hosszabb utat az erdőn keresztül...
A festékboltot évek óta festik :-D szerintem ötletes, és ahogy elnézem, igencsak jó minőségű a festék, mert nem csöpög, nem folyik meg - és nem is nagyon fakul az évek alatt...
A János-forrás medencéjét fedő vasbeton lap el van törve - a jó ég tudja, hogy kik és hogyan csinálták...
No mindegy, szerencsére senki nem esett bele.
Az emelkedőt igyekszem egyben, megállás nélkül megcsinálni - nagyjából sikerül is, de azért jól jön a Petőfi pihenőnél egy pici szusszanás. Sokan jönnek mögöttem, de mindenki a rövid távon, úgyhogy mehetek nyugodtan, hiszen seperni csak a Király-kúttól kell majd.
 A Kő-hegyi turistaház az első ep, itt a citromos tea szokás szerint príma, bent is szét lehet picit nézni (köszönjük!), aztán tovább.
A Vasas-szakadékhoz vezető oda-vissza elágazása jól jelzett, megcsinálom a kitérőt, majd trappolok föl a nagyjából szintben haladó földútig. Idén jobb volt a terep,mint tavaly, legalábbis nem volt annyira feltúrva - viszont a táblánál, ahol balra bemegy a S- az erdőbe egy szalag a földön. Felszedem, és kettétépve kötöm fel, hogy az útról is jól látható, egyértelmű legyen a letérés, bár a S- jelzés is egészen korrekt ezen a részen.
A Lajos-forráshoz vezető aszfaltot keresztezem, aztán egy ösvénnyel hamarabb megyek be a másik oldalon az erdőbe, de ahogy visszanéztem, a jelzésnél is korrekten ott volt a szalag.
A forrásnál tömeg, elindulok fölfelé az elhagyatott  ház mellett, a pont táblája az úttal párhuzamosan a korlátra kötözve - picit igazítok rajta, aztán a szépen és bőségesen kirakott szalagok mentén irány jobbra le. Itt örülök, hogy ezt nem nekem kell begyűjteni, mert tényleg bőven lett szalagozva ez az ösvény, ami itt a magas fűben-gazban halad egy darabon, aztán egy erdészeti utat keresztezve ismét fák közé ér.
Egy vízmosás következik, majd rövid kaptató után a Kőrösi-Csoma emlékmű, meg az innen feltáruló csodálatos panoráma következik - sokan pihennek itt, úgyhogy nem időzök sokat, pláne azután, hogy osztok-szorzok, és a Király-kútig hátralévő távot hosszúnak, a rá felhasználható időt meg rövidnek találom. A gerincen kocogok egy picit, látok néhány szalagot, aztán meredeken lefelé: Dömörkapu következik.
A ponton langyos csoki :-) az ellátmány, hiába mutat októbert a naptár, egyszerűen meleg van... Aszfalt, patakpart, két gázló, híd, Lenkó-emlékmű, milyen virág... Túratársak töltik a rajtban kapott totót :-)
Az OKT-pecsétnél kéktúrázókkal találkozunk, megerősítik, hogy ez az első bélyegző Dobogókő után... Aztán a leírás szerint a K+ felé indulunk - mint kiderült, a K- már a Sikárosi-rét túloldalán halad újra, úgyhogy jövőre ezt javítani kell a leírásban.
A P-K- közös szakaszról ismerősök jönnek szembe: ők az újonnan felfestett K--ot követték - jövőre tehát, ha minden így marad, a leírást ismét javítani kell.
Király-kútnál a pontőr majdnem nem enged tovább :-) aztán megenyhül, mikor kiderül, hogy én seprem a hosszút :-)) 18-20 perccel előttem ment el az utolsó ember a hosszú távon, úgyhogy szaporázom a lépteimet, pláne, hogy 12:20 táján jár az idő...
Az aszfalt keresztezése előtt a tavalyihoz hasonlóan sikerül lemennem a jelzésről - komolyan mondom, nem tudom, hogy hogyan sikerült, de a következő Vasas maraton előtt azért meg kéne keresni ezt az elágazást...
Az út túloldalán gyakorlatilag csak lefelé, egészen a Duna szintjéig (jó, itt-ott hullámvasutazva egy picit), úgyhogy belekocogok, ne kelljen a hátralévő két ponton sokat túlórázni.
A track alapján úgy tűnik, hogy a Malom-patak völgyében sikerült "alternatív", avagy a régi P- jelzést követve kocogni - a kikapaszkodásnál szalag, no, ezt már nekem kell begyűjteni - így is teszek.
Robogok tovább, a hídnál nem kell megállni, mint tavaly, minimum 15 perc előnye van az utolsó hosszú távosnak...
A Szentfa-kápolna után nem sokkal egy frissen dózerolt csapás vezet ki az aszfaltra, ezt sikeresen benéztem, és innen az aszfalton mentem lefelé - remélem, ezen a részen nem volt szalag :-(
Dömösön volt, szedtem szépen, majd Duna-part, két résztvevő még a ponton: a lány kiszáll, picit győzködjük, de nem - elköszönünk, és a túratárssal közösen szedjük a bőven kirakott szalagokat...
Ja, a süti nagyszerű volt, köszönet érte! Szalag tényleg bőven volt  - szépen megy is vele az idő...  Marót szélénél a srác előrerobog, én kényelmesen sétálok - Pygmea a buszmegállóban bélyegez, meg korhol, hogy egyel korábbi buszt szerette volna elérni :-) Jövőre Dömös meg Marót zárhatna -akár nem hivatalosan- fél órával később, mint idén, vagy tényleg el kell 8-kor indulni seperni az utolsó túrázókkal együtt...
Marót szélén még utolérem a srácot - tett egy kitérőt jobbra a P--on... Egy szalag esetleg jól jött volna ide is, bár picit már herótom volt tőle.
Az aszfalton már alig látható a jelzés balra, szalag viszont van - ennek a begyűjtésén még osztozunk, aztán a kolléga elrobog fölfelé - szorítja a szintidő.
A hosszú-hegy tényleg hosszú, a Szakó-hegy előtt le is ülök picit pihenni, meg erőt gyűjteni - ez a kb. 60m szint, pláne, ha az ember nem tudja, hogy itt mi vár rá... Szóval nem esik túl jól. Ha tudja, akkor sem igazán - viszont a panoráma itt is bőven kárpótol a kapaszkodásért.
A Szakó-hegyről lefelé egy elszórt szalag - no, akkor nyugodt lehetek, a kolléga nem kavart el fölfelé :-))
Szakó-nyereg után azért elmormogok az orrom alatt némi jókívánságot az emelkedő családjának, de csak sikerül egy nekirugaszkodással felcaplatni - miközben pont a szemembe tűz a nap... Aztán a Jász-hegy gerincén még némi kényelmes szint, majd sűrűsödő gyalogosforgalom, nem rohanok, számítok a fuvarra lefelé :) és sikerül is gyakorlatilag pont a célzárásra beérni.

Ötödik éve járok teljesítménytúrákra, és ahogy elnézem a statisztikáimat, nagyon kevés olyan gyaloglat van, amit idén ötödször teljesítettem. Ez az egyik. Nem véletlenül: Csodaszép útvonal, ami fizikailag és agyban is (beosztani az energiákat!) kellemes kihívás, az időpontját tekintve talán a legszebb őszi arcát mutató erdő... És persze korrekt, jól elosztott EP-kkel megoldott rendezés.
Jövőre? Úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy ne jöjjek - jó túrázni, és jó, ha picit is, de rendezők segítésével valamit visszaadni a teljesítménytúrázó közösségnek is.

 EKF 10, családi túra, avagy úton a Budapest kupa felé :)
A rajtidő végét céloztuk meg - sikerült - így 9:10-es idővel tudtunk indulni. Leírás gyakorlatilag nincs, szürkeárnyalatos térkép alapján kell kitalálni, hogy merre is kell menni - bár a követendő jelzéseket tartalmazó "táblázat" is van, de pl. táv- és szintadat nincs (10.1km táv és 260m szint TUHU / SRTM alapon, tracket sajnos nem csináltam).
Rajt, aszfalt, KcZ-Z3Z+P-Kc aszfalt cél - nagyjából ennyi.  A Tündér-szikla immáron sokadszor volt műsoron - jobban örültem volna a tavalyi útvonalnak, de sebaj, legalább most is megpróbálkozhattam a fotózással...
Út közben sokan, sok felől érkeztek a nálunk lévő papírhoz hasonlóval a kezükben - volt, aki a 10-es távon ment le egészen a Libegő alsó állomásáig, és onnan jött fölfelé, vagy ugyanezen a távon a János-hegy felől jött a Z3-on, de olyan is akadt, akit a huszason Szépjuhásznénál fordítottak vissza a Z+ felé... 
 A 10-es táv egyetlen EP-je Szépjuhásznénál üzemelt, itt egy-egy piskótaszeletet kaptunk (gyermeknyomdából vett bélyegző lenyomata mellé...), utána János-hegyen álltunk meg hosszabban a saját ellátmányként hozott csúcs-csoki elfogyasztására. 
Csillebércre 3:45 alatt sikerült visszaérni, ami gyerekekkel egész jó időnek számít szerintem, a célban tényleg szép kitűző és egyszerű emléklap jár díjazásként, valamint a szokásos "menüből" is fogyaszthattunk - sajnos itt a darazsak is jelentős létszámban képviseltették magukat, úgyhogy rövidre fogtuk a falatozást/frissítést, és azzal a kellemes tudattal indulhattunk haza, hogy már csak egy túra kell a gyerkőcöknek a Budapest-kupában számukra előírt hathoz, úgyhogy a Monoton maratonon mindenképp ott leszünk :-)

A Meteor 21B után pihentem egy keveset a kocsiban, aztán a BKV-ra bíztam magam, és elindultam a Flórián tér felé, ott volt ugyanis a találkozó, hiszen a Lajos-forráshoz Szilvi édesapja vitt ki négyünket (köszönjük!).
Ekkor még picit kétségbe voltam esve, mert a "szokásos" gyümölcslét nem tudtam beszerezni - de aztán a rajtnál friss forrásvízzel pótoltam :-)
Szóval este kilenc körül felzötykölődtünk a forráshoz, ahol páran már várakoztak - miközben a rajt az első épület mögött már javában üzemelt, így aztán a hivatalos rajtidő előtt mi is el tudtunk indulni. Pontnyitással nem lehetett gond, hiszen a kerékpáros mezőny jóval előttünk járt.
A kellemes holdfény, meg a kényelmes út okán eleinte nem is gyújtottam lámpát, csak amikor a fák közé értünk, bár botorkálva ott is ment volna lámpa nélkül :-))
Balázs már nem először ment ezen a túrán, úgyhogy ő ment elöl - egy helyen azért szépen legyalogoltunk a jelzésről, de sikerült korrigálni - mondjuk a térképet utólag elnézve mehettünk volna egyenesen tovább, viszont így közelebb kerültünk a kiírásban szereplő távhoz :-)
A Csikóváraljai pontnál bélyegeztünk, majd némi aszfalt után Csobánka felé fordultunk, hogy a falu mellett elosonva megmásszuk a Kevély-nyeregbe vezető emelkedőt. Hogy is fogalmazzak finoman... párszor nagyon elegem lett belőle, de néhány, nem igazán fizikailag szükséges megállással csak felvonszoltam magam a nyeregig.
A ponton lerogytam a padra, levettem a zsákot, erre elkezdett fázni a megizzadt hátam, úgyhogy zsák vissza, de előtte a csokimaradékomat még elpusztítottam (bocs mindenkitől, de tényleg csak madár látta többszörösen hőkezelt :) maradék volt...)
Aztán a lefelé vezető K- jelzést sikeresen megtaláltuk, ami azért nem tetszett, mert randa köves volt... No, ez egy nyögvenyelős móka lesz :-/ De innen már csak egy kisebb meg egy nagyobb bucka jön, ha jól számolom...
Jól számoltam, Pilisborosjenő határában persze sikerült másodszor is lemenni a jelzésről, és az aszfalton beérni a településre, de ez inkább nagypista volt, ahogy szintén utólag térképen megnéztem.
A Köves-bérc jött eztán, a kerítés sarkánál picit hezitálva sikerült meglelni a jelzett ösvényt (jobbra kell picit tartani). Ezen a szakaszon találkoztunk Béla bácsiékkal - csodálatra méltó az öreg, nem tudom, a mai fiatal teljesítménytúrázó generációból lesz-e valaki, aki megközelíti az ő teljesítményét: bőven túl a 70 éven 30-50km-es túrákon "lazán" végigmegy úgy, hogy aki vele akar tartani, annak erőnlétben és állóképességben is alaposan fel kell kötnie azt a bizonyosat... Most persze lassan haladtak a sötétség miatt, így csak pár szót váltottunk velük, és próbáltunk robogni tovább.
Aszfalt, patakon túl szántóföld - arra megy a jelzés, mi is arra kell, hogy tartsunk... Jobbra előttünk a következő feladat: A csúcs-hegyi nyeregbe fel... Nagyjából-egészéből ugyan ez a part lesz a végső, de azért nem kapkodjuk el: előbb a Rozália téglagyárnál keressük a nem létező pontot - és biztos, ami ziher alapon az OKT-bélyegzővel igazoljuk, hogy itt jártunk :-) Hmmm... Az OKT-vándorláson mennyivel jobb hangulatban, frissebben-fittebben voltam itt...
Kanyargás, majd emelkedő - de ez már ismerős terep, tudom, hogy mire számíthatok, mennyi és milyen terep van előttem... Szuszogósan, de elérjük a keresztező S- jelzést, majd a K- is szintesbe fordul... Szintesbe, persze... Nagyjából :-) A katonasírnál egy rövid főhajtásra megállunk, aztán Virágos-nyeregnél tesszük ezt ismét, hiszen ott a következő pont. Tűz itt is ég, elkél a picit hűvös éjszakában - jó melegedni, de menni kell, hiszen még vár ránk egy szalagozott út az Újlaki-hegy alatt a Határ-nyeregig, és onnan tovább a célig.
Itt már csak baktatok a csapattal, jó lenne beérni - nem fizikailag fáradtam el, egyszerűen álmos vagyok, és tudom, hogy a célba érés után még autóba kéne ülnöm, hogy hazajussak...
Határ-nyeregnél némi tétovázás - sötétben nehezen sikerül beletalálni a piros körtúra jellel jelölt útba, aztán csak sikerül :-) Macis parkoló, kút és sorompó jobbra, meg a jelzés is erre megy, ahogy a szép emlékű Falasok(k)-on is...
A Libanoni cédrus sötétbe borul, nem nézzük meg, csak sétálunk tovább, hiszen némi aszfalt, egy híd jobbra, meg még egy emelkedő után az utca bal oldalán ott az óvoda és a cél.

Geri, mint célszemélyzet fogad minket, oklevél, kitűző, zsíros kenyér, főtt tészta paradicsomos szósszal, szörp... Szóval főúri ellátás a nevezési díjhoz képest.
Szép bélyegzők a pontokon, egyszerű, de ízléses oklevél a célban - és minimalista :) itiner jellemzi ezt a túrát - no meg az, hogy igencsak el van mérve a táv - az éjszakai szakasz biztosan: érzésre 25-26km lehetett, ezt a GPS-es mérésem is megerősítette.

Nagyra törő tervekkel készülődtem erre a napra: Meteor Maraton+BEAC 30 éjszakai, aztán ismerősökkel megbeszélve 21A+BEAC 30-ra szelídült a terv - hogy a vége egy 21B-vel induló túranap legyen.
Eddig két-két Meteor Maraton (2007, 2008) és 21B (2009, 2010) van mögöttem, úgyhogy ezt a szakaszt ötödik alkalommal került bele a programba - nem véletlen, hiszen szép útvonalon, kényelmesen teljesíthető túráról van szó, amiért ugyan színes-szagos oklevelet nem, de nagyon szép jelvényt lehet kapni.
Az autót a BEAC céljánál leraktam, majd nulla pontért átgyalogoltam a Budakeszi úthoz (1.7km/85m szint), ahonnan kibuszoztam Budakeszire.
A végállomáson megtörtént a "váltás" a délelőttös műszakkal :-) az esti mókáról váltva néhány szót. Bolt, gyümölcslé, meg a melegre való tekintettel egy hűtött sör, aztán irány a rajt. Két lányt igazítok útba az Ady Endre utcánál -mint utóbb kiderült a régi Z+ jelzés felé - beszélgetve érünk be még túrázókat, úgyhogy kellemes csapatban érkezünk a rajtba.
A nevezés gyorsan megy, az asztalon feltűnik egy zacskónyi kitűző - rákérdezek, hogy csak nem...? Részben igen - vészmegoldás, mert itt elfogyott a jelvény... A lányok rákérdeznek, hogy csatlakozhatnak-e, mert ezen a túrán még nem jártak - miért ne, társaságban gyorsabban telnek a kilométerek, úgyhogy hármasban vágunk neki a piros M-mel jelzett szakasznak.
Jól jön a helyismeret, bár egy-két helyen nekem is keresgélni kell, hogy merre, de aztán a fűrészüzem utáni éles visszafordító után már semmi gond nincs az útvonal követhetőségével.
A tarra vágott részt kezdi visszaszerezni az aljnövényzet, majd újabb létra, és a Hosszúhajtási kőbányánál az első EP is elérkezik. Itt a tavalyról is ismerős pontőr hölgytől kapjuk a bélyegzést, az időjárás príma, úgyhogy felkötözött esernyőre most nem volt szükség :-)
 A kőbánya megkerülése után folytatódott a kényelmes erdei séta, aztán a Z+ jelzést elérve lecsorogtunk az aszfaltig - hogy a túloldalon fölkapaszkodhassunk előbb a Tarnai-pihenőig, majd a bélyegzés után a Z3P3 elágazásáig. A P3 jelzés is hozott néhány, felületes szemlélőnek benézhető kereszteződést, de a 2007-es kavarásom óta alaposan megjegyeztem, hogy hol, merre, úgyhogy gond itt sem volt.
A P- elérése után jobbra tartunk - nagyon szép az út a sűrűn összeboruló fiatal fák között - innen már csak egy apró emelkedő a Vörös-pocsolyáig, és aztán szinte csak lefelé...
A Vörös pocsolya teljesen száraz, a lányok a pontot hiányolják - majd az elágazásnál, az irtás után, mondom, és így is lesz: újabb bélyegzés  kerül a lapra, aztán elindulunk lefelé.
Egy rendkívüli megállást beiktatunk: ugyanis egy méretes siklót sikerül a napozásban megzavarni, és emiatt picit megtorpanunk :-)
Remeteszőlősön meglepően gyorsan átrobogunk, egy rövid vízvétel az Ördög árok bejárata előtt, illetve bélyegzés a szurdokban a pontnál, és megyünk is tovább. A máriaremetei kanyargás után "természetesen" esküvőbe botlunk a templomnál - sajnos picit korán érkeztünk, mert az állófogadásra kirakott asztalok még üresek, úgyhogy megelégszünk az EP bélyegzésével :)
Még némi aszfalt, egy elfeledett kerékpáros irányjelző tábla, majd a
Nagyrét után még egy röpke erdei szakasz az egykori munkásmozgalmi sétányon - itt meg egy rég feledésbe merült (vagy taszított?) dal első sorát fedezem fel kőbe vésve...
Ezen a szakaszon összefutok pár ismerőssel, van, aki gyorsabb, van, akit én érek be - pár szót váltani jó dolog, meg persze biztatni azokat, akik a maratonon haladnak a cél felé...
A célba 4:15-ös menetidővel érek be - eddig messze ez a legjobb időm ezen a túrán, miközben azt érzem, hogy egyáltalán nem hajtottam ki magamat érte.

A díjazás szokás szerint egy nagyon szép jelvény,  ami mellé kapunk egy kis doboz gyümölcslét is. Jámbor is feltűnik, gratulálnék neki, de kiderül, hogy teljesen más okból van itt- úttörővasutas volt hajdanán, és nosztalgia szolgálatba érkezett :-))

A lángososnál egy tejfölös-sajtos verzióval pici energiapótlás, aztán komótosan elindulok a buszhoz, hiszen este egy újabb séta vár még rám.

A hazai teljesítménytúrázás harmincadik, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságának a huszadik születésnapját hogyan is lehetne másképp megünnepelni, mint egy (pontosabban kettő...) teljesítménytúrával.
A későbbi rajt miatt a rövidebb, 20km-es távot választottam, ami Óbudáról indulva a TTT életében valamilyen módon fontos szerepet játszó helyeket érintő útvonalon haladt, de kezdjük az elején...
A San Marco utcához természetesen n+1-edikre sikerül odatalálni - de ezzel az erre a napra kirótt elkavarást le is tudtam, bár volt városi szakasz elég...
A nosztalgikus nevezési díj (20 Ft) fejében kapott, a múltat idéző (kézzel készített/rajzolt, majd fénymásolt) leírás birtokában, ez utóbbit olvasgatva elindultam - egészen az első nagyobb boltig, ahol a "szokásos" másfél liternyi gyümölcslét beszereztem - azért van valami jó is abban, hogy városi szakasszal indult ez a gyaloglat.
A bevásárlás után összefutottam Szöcskével, úgyhogy nem kellett egyedül gyalogolni :)
Az első EP a Mókusfészek - itt Hartmann Misitől kaptuk a bélyegzést egy "történelmi" bélyegzővel, amin címként a Kiscelli u. 16 szerepel...
A Szentlélek-tértől a Raktár utcáig ismerős környéken gyalogoltunk tovább - tizen... szóval jó néhány évvel ezelőtt dolgoztam errefelé :-)  Sok dolog változott, persze, de az utcák, az épületek azért annyira még nem...
Némi nosztalgiázás után a Raktár utcában újabb ponthoz értünk - egy panelház tövében Sztancsik Gyuriék bélyegeztek - stílszerűen a Raktár utcai címet tartalmazó régi TTT-s bélyegzővel :)
További aszfaltkoptatás, majd Perényi út, illetve Perényi lejtő (lejtő? Egy frászt, inkább emelkedő :-)) következett, hogy aztán némi kanyargás után végre jelzett turistaútra leljünk a kék háromszög jelzés képében.
Sajnos nem túl sűrű a jelzés a Kőtarajon fölfelé - a képlet viszont egyszerű: fölfelé :-) Azért a 2009-ben a Töki tökölő végén lefelé jobb volt :-)
A Hármashatárhegyi útnál újabb pont, Jávor Zolitól kapom a bélyegzést, majd következik a Z- jelzés, amiről később a Kc-re váltunk. A S- Határ-nyereghez vezető lejtője valahogy kezd unalmas lenni idén :-) és még nincs vége az évnek.
A Határ-nyeregnél keresgélem a rajtban kapott feladatlapot (Amire Bubu is azt mondta, hogy neki sem sikerült 100%-ra kitölteni...), de úgy tűnik, hogy az autóban maradt a nagy pakolászás közben...
Szemből érkezők szólnak, hogy darazsak vannak az út mellett, és valóban, egy kivágott fánál fel is fedezzük őket - szerencsére ez a felfedezés nem kölcsönös, úgyhogy megússzuk a találkozást. Innen gyakorlatilag Hűvösvölgyig az összes szemből érkező kirándulót figyelmeztetjük a veszélyre.  
Kis-Hárs-hegy a következő pont, innen tovább a Zugligeti 10 útvonalát követve ereszkedünk le a Z- jelzésig.
Ezt elérve ismét városi aszfaltkoptatás következik, majd egy újabb EP, természetesen a teljesítménytúrázás terén sokat tapasztalt ismerősökkel.
Aztán persze tovább kellett menni, hiszen volt még néhány km a célig - A Városmajornál valami sátoros ünnepen kell keresztülgyalogolni - egyáltalán nem kívánom ezt a harsány tömeget, úgyhogy inkább a leírást böngészem, hiszen lakott terület, ahol jól el lehet kavarni :) Aztán egy utca, majd ismét park, de ez már a Vérmező - itt viszonylagos nyugalom van, már amennyire nyugalom lehet két jelentős forgalmú utca közé szorított parkban...
A park végénél még ki kell kerülni egy építési területet, hogy aztán a házak között, majd egy másik park szélén, szigorúan a jelzést követve végre feltűnjön bal kéz felől a vár, majd pedig a cél...
A cél lent van a pincében - eddig rendben is volna, de egy öltözőben... Igen, szagilag is öltöző. De nagyon :-)) Azért a másik helyiségben megnézem a kiállított tablókat, térképeket, illetve fogyasztok a "szokásos" túrakajából :)

Maga a túra egyszeri rendezés volt,  a céljából (bemutatni a TTT elmúlt 20 évének legfontosabb állomásait, azokat a helyeket, ami valamiért jelentős az egyesület életében)) adódóan sok aszfaltos városi szakasszal. A rendezésre viszont nem lehetett panasz - a végén a cél-adminisztrácónál az a tornagatyaszaga öltöző meg teljesen megbocsátható :-)