Túrablog

A túra teljes neve Ну, погоди! 35 - Less Nándor emléktúra a Bükkben - címnek sajnos túl hosszú, de sebaj :-) jókat hallottam róla, no meg a Cartographia kupának is része; telekocsira előző nap összeáll a létszám, úgyhogy reggel némi késéssel ugyan, de elindulunk Cserépfalu felé. Petamit felszedjük Gödöllőn, és a rajtidő végét megcélozva érünk Cserépfalura.
Nem könnyű parkolóhelyet találni, de azért csak sikerül - aztán a rajtban szétválik kis csapatunk: Petami 25-ön megy, SK és Jámbor szintén a 35-ös távon, de ők velem ellentétben nem cserélnek cipőt, úgyhogy egyedül indulok el a faluból kifelé.
Saját idő terhére bakancsot húzok tehát, ráadásul megpróbálok reggelire szert tenni a "bótban" - a rászánható 2-9 percen belül ezt nem sikerül kivitelezni, úgyhogy a többiek már messze előttem járnak valahol...
Príma szalagozás, Egy bucka meg egy bucka (az két bucka) és már ereszkedünk is Cserépváraljára. A faluban az irányjelző tábla mögötti téren kirakodóvásár jelleggel ruha-cipő ez+az kapható...
Az iskolával szemben helyett az emlékműnél jobbra (ugyanott, csak az iskola annyira nem tűnik fel...), előtte azonban egy anyuka+gyerkőc párost igazítok útba - a 12km-es távon indultak volna: ez a cserépváraljai kanyar oda-vissza úgy 6km plusz lesz nekik...
Meredeken fölfelé tartunk, aztán picit enyhül a terep, a Vár-hegy balra van, de mi most jobbra tartunk az úton, hogy aztán balra fordulva a Mangó-tető (milyen szép ősi magyar neve van...) alatt elérjük az első EP-t egy kaptárkő tövében.
Hogy miért kaptárkő? Mert a puha, szürkésfehér tufába még a honfoglalás előtt itt élők vájtak kis fülkéket - méhészkedés céljából.
Hogy merre? Ja, a kaptárkő mellett megyünk tovább fölfelé...  Rendben, akkor a faluból kivezető út csak enyhén emelkedett :-)
A puha kőzetbe mélyen bevágódott szekérútba leereszkedem, aztán picit kilépek, hiszen nem lenne jó, ha sokat kéne a többieknek várni a célban...
Mondjuk felmerül bennem az átnevezés a 25-ös távra, biztos, ami biztos, de aztán ahogy jön, úgy el is száll ez a gondolat - a csodálatos panoráma miatt mindenképp jó döntés volt a "bővített" 35-ös táv, de ne rohanjunk ennyire előre ;-)
Csodaszép az őszi erdő, aztán egy elágazás után jobbra tartva meglátom magam előtt Petamiékat - kényelmes tempót diktálnak, úgyhogy rövidesen utolérem őket - ráérnek, hiszen egy tízessel rövidebbet mennek...
Azért a Lator-patak mentén a Felső-szorosban együtt sétálunk, rohanni nekem sincs kedvem, hiszen igencsak rég volt, amikor legutóbb erre jártam...
Mikor is? Ha jól emlékszem, 1989 őszén... Aki akkortájt az NME bánya- vagy kohómérnöki karának hallgatója volt, annak elég, ha azt mondom KÁCS :-) Régen volt, na...
Persze csak rövid szakaszon egyezik az akkor tett kirándulásunk útvonala a mai túrával, de azért -így utólag, a beszámoló megírásakor rájövök, hogy miért volt olyan ismerős ez a környék, miért tűnt úgy, hogy már jártam itt...
A Dobi-rét előtt ellépek a fiataloktól, a bélyegzés után szépen mutatja a szalag: balra a kényelmes erdei úton. Picit később a leírással ellentétben jól jelzett S- jelzés érkezik jobbról.
Aztán meredeken le egy vízmosás jellegű völgyecskébe, utána pedig... "Nézz a lábad alá - aknamező" következik :-)
Rendszeresen használt legelő, na... Mint tudjuk, minden inputból output lesz - bár itt inkább outpotty van - az viszont bőségesen :-)
 A legelő után átkelünk egy patakon, majd egy aszfaltcsík keresztezése után rövid emelkedőt kell megmászni a Perpác-rétig. Itt a 12km-es Geotóp napi túrának van ellenőrzőpontja, mi mehetünk tovább a tanösvényt követve.
A Hór-patakon kényelmesen átkelünk, az aszfaltcsík előtt pici tanakodás - jobbra megyünk tovább. Várom már a kajapontot - érzem az elmaradt reggelipótlás hiányát... Aztán csak elérkezik az Oszla tájház felé a leágazás - itt ismét találkozom a Cserépfaluból visszafordított párossal: kértek új rajtidőt, és másodszorra már jó irányban indultak el a rajtból.
A veszélyes jókedvre figyelmeztető táblán mosolygok egyet, aztán néhány szelet zsíros, meg margarinos kenyér elfogyasztása, illetve saját bögrém terhére utánaküldött szörp után még csodálom egy picit a tájat - igen, oda fogunk fölmenni :-) Azt itt még nem tudom, hogy milyen lesz a fölfelé, bár hallomásból... Szóval meredek és hosszú.
Motoszkál bennem a 25-re való átnevezés gondolata - rákérdezek, de a szükséges tudás birtokosát nem találják, úgyhogy ezen kérdés egyelőre megválaszolatlan és ennek folyományaként eldöntetlen marad...
Vissza az aszfaltra, és tovább a patak mellett... Egy család apró gyerekekkel sétál, az apróságoknak tetszik a bot - elkérik, odaadom, próbálják ki :-) Örülnek, és ez a jókedv rám is rám ragad, aztán persze gyorsabb tempóra váltok, és elbúcsúzunk - minden esetre kellemesen feldobott ez a találkozás. A feltételes ponton természetesen van pontőr, aláírást kapok a lapra, és megyek tovább, megelőzve egy nagyobbacska harsány gyerekcsoportot, aztán...
Aztán balra át, és neki az emelkedőnek. Durva. Nem kicsit, ellenben nagyon. Olyan igazi "a füleden is levegőt akarsz venni", pláne, ha egyben akarom leküzdeni :-) Ráadásul alattomos is: látja az ember maga előtt a gerincet feltűnni (jaj de jó, már csak addig kell fölfelé...)  - aztán jobbra hajlik az út, és máris a gerinc egy magasabb része van előttünk. És ezt legalább kétszer játssza el az ösvény... Aztán persze felérek, a kövesútra is kikapaszkodok, és lassan, de megyek tovább, mert ilyenkor (sem) jó megállni, nem csak az emelkedőn.
Az ódorvári pontnál a bélyegzés mellé egy szelet Horalky jár, meg a kérdés, hogy melyik táv - 35, mondom, mire a válasz annyi, hogy akkor a felső úton kell menni... Azt nem teszik hozzá, hogy "de utána rögtön jobbra, a szalagokat NE vedd figyelembe..." Én meg szépen elrongyolok a príma szalagozást követve a szintúton...
No, ezt nem kellett volna - legalább is a kiírás szerint, ugyanis a panoráma az csodálatos, úgyhogy bőven kárpótol a plusz kilométerekért - jobbra az Ódor-hegy. balra mintegy 250 méterrel alattunk a Hór-völgy.
A Török-rétnél sem fogok gyanút, megyek tovább balra, a Mákszem oldalában futó kerítéssel lezárt erdőgazdasági úton. A kerítéseken természetesen létrán lehet átkelni - az egyik "hagyományos" kerítésmászó létra, a másik viszont sima szobafestőlétra - komoly láncokkal rögzítve az oszlophoz...
Aztán csak kezdem hiányolni a Völgyfő-házat, beleolvasok az itinerbe, ott van egy jobbos letérés is, miközben a Török-rét elágazásának nyomát sem találom benne.
Akkor és ott elhangzott tőlem néhány, itt nem idézhető gondolat a rendezéssel, meg a szalagozással kapcsolatban... Szerencsére épp senki sem volt a közelemben :-) Irány vissza, futók jönnek szembe - igen, ti mentek jó irányba, mondom, és robogok tovább. Aztán egy lány meg egy fiú jön szembe - ők viszont a 35-ös távon vannak, így visszafordulnak velem együtt...
Szép ez a bő 2km, de nulla pontért, pláne úgy, hogy rám fognak várni a célban... Plusz hab a tortán a Kövesdi kilátónál lévő pont zárási ideje - Utólag végigszámolva a korábbi rendezéshez képest hosszabb távval a pontzárást, bizony 30-40 perccel később illett volna azt a pontot zárni... 
Szóval sietnünk kell, úgyhogy a TuHu-s térképet megnézve úgy döntünk, hogy a Török-rétnél nem jobbra, a pont felé megyünk, hanem balra, a murvás úton, a másik oldalról kerüljük meg az Ódor-hegyet. A panoráma persze itt is szemet gyönyörködtető, azonban az óra kegyetlen, így fotómegállás nem nagyon van.
 Végre aszfalt, tanakodás, térképnézegetés, aztán másodikra eltaláljuk, hogy merre kell menni - enyhén fölfelé, Völgyfő-ház... Innen már csak bő 5km a Kövesdi kilátó - és van bő 70 percünk a pont zárásáig... Trappolnánk, de a Felsőtárkányi patak völgyére nyíló kilátás azért meg-meg állít minket... Egy tarvágásos rész után ellépek a fiataloktól - legalább  én érjek be a pontzárásra, hogy tudjak szólni, hogy még vannak mögöttem...
Szinte percre pontosan pontzárásra érek a Kövesdi-kilátóhoz, kapok nápolyit, meg príma útbaigazítást (ha már előadtam, hogy jól megkevertek Ódorvár után a szalagok...), cserébe elmondom, hogy legalább ketten még vannak mögöttem... Aztán beérkeznek ők is, a pont tényleg bezár, és elindulnak az oda-vissza szakaszon le, a nyereg felé, szemben a forgalommal. Aztán persze megállnak, mert jó pár túrázó érkezik, és nekik is adnak bélyegzést...
A nyeregből jobbra lefelé, Bükkzsérc irányába robogok, a Novaji-kunyhónál élesen balra követem a jelzést... erdőszél, rét, előttem távol a völgyben Bükkzsérc...
A faluba aszfalton kutyagolunk be - nem esik jól a talpamnak... A település túloldalán még vár egy aprócska tréfa: meg kell mászni a Nyomó-hegyet... Megteszem, igaz, a poénból kirakott táblákon és feliratokon inkább csak kínomban vigyorgok... Bár a "Védd a fákat egyél hódot pontőrt" azért tetszik :-D
Megvan ez a pont is, egy, a feljövetelnél sokkal szolidabb lejtő után rövidesen beérek Cserépfalu pincesorára, onnan meg kényelmesen besétálok a célba.

Jámbor segít elintézni az adminisztrációt, én megyek, és gyorsan bekanalazom a levesemet, aztán indulunk haza.

Először jártam ezen a teljesítménytúrán, és remélem, hogy még sokszor jöhetek, ugyanis minden tökéletesen klappolt -  az elkavarásomat a saját figyelmetlenségem számlájára írom, bár szerintem a végig nagyon jó szalagozás miatti "kényelem" is közrejátszott benne.