Túrablog

Ahogy 2010-ben, úgy idén is telekocsi szervezésével vágtam neki a készülődésnek - és idén is gyorsan lett három utasom... Elvileg. Ketten szinte az utolsó utáni pillanatban léptek vissza, úgyhogy egy utassal vágtam neki pénteken délután a Badacsonytomajig tartó autós aszfaltkoptatásnak.

A tornateremben nincsenek sokan, kiválasztok egy kényelmes helyet az egyik kézlabdakapuban :-) lepakolok, aztán irány vacsorázni. A bejáratnál Jámborékkal futok össze - épp pizzázni indulnak a Lacus Pelso pizzériába, ahol a túra résztvevői kedvezményes áron fogyaszthatnak.

A pizza finom és forró, a sör hideg, úgyhogy egy nagyszerű vacsora után térünk vissza az iskolába.

Az iskolai büfében egy szelet hatlapos sütit még veszek, mert idejét sem tudom, mikor volt ilyenhez legutóbb szerencsém. Utána persze irány a hálózsák, és megpróbálok aludni, bár éjjel néhány, hangja alapján vélhetően fiatal, és bizonyosan ittas "túratárs" hangja ébreszt, reggelre úgy-ahogy sikerül kipihennem magamat.

Kényelmes készülődés, a büfében egy kávé meg némi harapnivaló, majd irány a ködös őszi reggel... Utólag belegondolva a havas verzió jobban tetszett :-)

Első említésre méltó dolog, hogy az iskolából kilépve sehol nincs szalag. Szerencsére többen tudjuk az utat (el a pizzéria felé, majd balra, el a bazalttemplom előtt), úgyhogy a badacsonytomaji nézelődésből pont annyi lesz, amennyi a túrához szükséges :)

Később látok szalagot is, rendületlenül emelkedünk fölfelé, a ködbe vesző Badacsony oldalában - no, a mai nap sem a gyönyörködtető panorámáról fog szólni...

A Kökapunál pici szusszanás - na jó, fotózás - miután a Klastrom-kútnál a kitett tábla alapján konstatáltuk a pont hiányát :) A Kőkapun felfelé haladva látható egy természet kontra beton 1:0 meccs - körbeépítették a fát betonnal, nem csoda, hogy a ez utóbbi már repedezik...

Fent, a csúcs közelében majdnem sikerül egy balra, a hangok irányába tartó ösvényen kispistázni, de szigorúan kimegyek az elágazásig, és ott fordulok balra.

Az impozáns új kilátó teteje szinte belevész a ködbe, ennek ellenére a matricaragasztás után nulla pontért megmásszuk, ha már itt vagyunk :-)

A panoráma emlékezetből történő felidézését segítik a kilátó felső szintjén található képek; megpróbáljuk, nehezen megy - biztos azért, mert korán van :)

A ködben picit tétován indulva sikerül eljutni a Hertelendy-emlékhez, ahol önkiszolgáló módon kell matricát ragasztani - ha már a kezemben van egy ívnyi, akkor osztogatom a túratársaknak is.
A ködtől picit nedves lépcső következik fölfelé, a Ranolder-keresztig aztán gyorsan lehet haladni, mert nézelődni való az momentán nincs - kivéve, ha valaki átlát a ködön :)

A kereszt díszkivilágítása, mióta nem jártam itt, lecserélésre került LED-es reflektorra és napelem+akkumulátor táplálásra.

Itt sem bámészkodunk sokat, irány a Bujdosók lépcsője, amin hosszú és épp csak annyira meredek, hogy élvezhető legyen az ereszkedés :)

Badacsonytördemicre leérve kiérünk a ködből, koptatjuk rendesen az aszfaltot - gyakorlatilag Szigliget után, amikor a Szent György hegyre elindulunk fölfelé, ott lesz vége, persze addig még sok minden útba esik :)

Először tehát Szigligetre sétálunk át, ahol az Avasi templomromnál állunk meg, a park nagyon szép, pont viszont nincs, de a tájékoztató táblákat azért érdemes elolvasni.

A vár felé tovább indulva egy mikulás sapkás ismerős jön szembe - geoládázik, és rendez, úgyhogy ez a túra neki rendezői bejárással lett behúzva.

A pont persze nem lent, a vár bejáratánál, hanem a víztározó nevű helyiségnél található, úgyhogy jócskán kell lépcsőzni az áhított matrica megszerzéséhez. Bónuszként viszont kapunk fincsi nápolyit, illetve - mivel idővel amúgy is jól állunk - körbesétálunk a várban. Ennek során konstatálom, hogy ide bizony el kell majd jönni családilag is. Igaz ugyan, hogy rengeteg lépcsőt kell fel-le megmászni, de érdekes dolgokat - és jó időben bizonyosan csodás panorámát - lehet látni.

Szigligetet elhagyva kerékpárúton kutyagolunk hosszan egyenesen a 71-es út mellett, aztán balra át, irány a Szent György hegy - továbbra is aszfalton.

Egy kanyarnál jobbra elhagyjuk az aszfaltot, hogy a Horváth pincénél lévő ponton begyűjtsük az újabb matricát, és nem utolsó sorban a hegy levéből - saját költségre - kóstolóhoz jussunk. Mivel csak este hat körül indulunk haza, bőven belefér még egy kis borozgatás, úgyhogy engedek a csábításnak.

A bortól jobb kedvűen indulunk fölfelé a szőlősorok között, aztán még egy kevés aszfalt (csak emlékeztető gyanánt...) a Lengyel-kápolnáig.

Itt balra fordulunk, ahogy a jelzés mutatja, irány az Oroszlánfejes kút.

Folyadékom bőven van, úgyhogy nem töltök a vízből, inkább megyek tovább, hiszen a várlátogatás meg a borozgatás kellően leamortizálta az időtervemet :) de végül is azért túrázik az ember, hogy lásson, meg hogy jól érezze magát, nem?

Nemsokára útelágazáshoz érkezünk, szalag, pont, matrica - fordulunk, ragasztunk, megyünk tovább :-) Apropo, útelágazás... Az útvonal példamutató módon ki van szalagozva, sőt minden szalagnak van egyedi száma (!) is. Igaz, itt a folytonos számozásba pici hiba csúszott, de azért csak kitaláljuk, hogy merre kell menni - természetesen fölfelé.

A tetőre felérve újabb pont, majd apró bizonytalanság után elindulunk a helyes ösvényen. Innen már tényleg nincs sok hátra, némi hullámvasút jellegű szakasz, jellegét tekintve a lejtők vannak többen, azok hosszabbak, így érünk a rövid táv ellenőrzőpontjára - nekünk itt nem terem matrica - a pontőrt azért sajnálom, mert rettenetesen huzatos helyen kell ücsörögnie.
Lefelé azért csak óvatosan, szerencsére hó meg jég nincs - most a köd ad egy érdekes hangulatot a Bazaltorgonáknak.
A célban tea, forralt bor, zsíros kenyér fogyasztható - miután az adminisztráción túl vagyunk. Aki itt végez a túrán, azt kisbusz szállítja vissza a rajtba, mivel ennek a kapacitása véges, így a falatozást rövidre fogom, és a következő csoporttal elindulok lefelé a buszhoz.
Nem kell sokat várni, érkezik a busz a következő körre, aztán ahogy megtelik, indul is lefelé a szőlők között kanyargó egy nyomsávos úton. Ha itt szembe jönne valami érdekes lenne... És jön. A másik busz, de tudnak egymásról, így a felfelé igyekvő megvár minket egy szélesebb szakaszon.
Ezzel a buszos lehetőséggel élve kényelmesen visszaérek a célba, ahol jókedvűen beszélgetve telik az idő addig, amíg a hazafelé útra "bejelentkezett" túratárs is megérkezik, és elindulunk hazafelé.