Túrablog

Ez is elért sajnos, de kezdjük az elején, jóval-jóval korábbról, hiszen ez a túra sohasem a túra napján kezdődött korábban sem.

Idén, a tavalyi rekordlétszámot követően egészen nagy esély volt rá, hogy a létszámot valamilyen módon korlátozni kell, hogy beleférjen abba a "keretbe",  amit az engedélykérelmekbe beírva az érintett hatóság még elfogad. Ez több körös egyeztetést követően 1200+10% lett, azzal a plusz kitétellel, hogy a két rövidebb táv útvonala például a Pilisi szerpentin (Z-) helyett másfelé fog haladni.

Így is lett, míg tavaly az előzetesben, illetve idén év elején, a nyomtatott túranaptárban csak "lehetséges, hogy..." kezdetű megjegyzés volt olvasható, áprilisra kiderült, hogy mi és hogyan lesz: webes illetve postai levélben előzetes regisztráció, és persze orvosi kell a hosszú távon történő induláshoz.

Négy sikeres Kinizsivel a hátam mögött "besózva" vártam a regisztráció megnyitását, orvosit letudtam, regisztráltam, második nekifutásra a megerősítő e-mailt is megkaptam, és lett regisztrációs számom - még áprilisban...

Aztán nagyon gyenge fizikai felkészülés után jött a túra előtt egy héttel a Budai 50, ami pici lelket öntött belém, hogy fog ez menni - de mint tudjuk, igazából agyban dől el... Nos, ezt ezen a túrán a saját bőrömön is megtapasztaltam...

Reggel a nevezésre várva persze sok ismerős, de a kedvem valahogy nem az igazi... Nevezzek a 40-re...? De arról volt szó, hogy aki regisztrál, de nem indul, és nem menti ki magát, az évekre kizárja magát... Marhaság, tudom, de nagyjából ezért is "próbáljuk meg" alapon csak nekiduráltam magam a százasnak - végül is a zsákban a tapasztalatok alapján szükséges valamennyi kellék ott figyelt: sós rágcsálni való épp úgy, mint egy maréknyi műzliszelet, vagy épp izotóniás ital, gél, néhány készlet aksi és elem a lámpákhoz meg a gps-hez, tartalék zokni/alsó/póló... Mi kell még...?

Nevezés, indulás, a tömeg az elvileg megváltozott útvonalról jól elvisz a "szokásos" aszfaltos emelkedő felé - mindegy, út közben reggelizés mellett ez talán belefér...

Kevély, kellemesen emelkedik, jól lehet lihegve loholni felfelé - előzni persze csak óvatosan, megköszönve - első bálozó, húsz órás tervekkel... Hmmm... Mondjuk megy, mint a golyó, de akkor is...

Hosszú-hegy felé tömött sorokban áramlunk - az emelkedőn is sokan, nem úgy, mint két éve - pont, bélyegzés, tovább.

A murvás út melletti erdőben haladó Z- jelzésen pici csönd és majdnem magány - bár ahogy egy túratárssal ráfordulok az ösvényre, néhányan jönnek utánunk...

A nyereg előtt ismerősök frissítőt árulnak - literes hideg Cola van? Van. Akkor azt kérek :-)

Picivel később megállok pihenni, elrágcsálok egy-két műzliszeletet - előttem a Pilis, azaz László púpja meg a szerpentin következik, kellő mennyiségű szinttel.

Öltönyös-nyakkendős túratárs érkezik - búcsúzik a Kinizsitől meg a teljesítménytúrázástól - más, számára szebb és jobb hobbit talált... Hiányozni fog :) Aztán a világon először :) egy "legendát" is megörökíthetek - tízszeres teljesítőknek járó pólóban érkezik, csatlakozom hozzá - legalább megtudom, melyik a Surd kanyar a szerpentinen.

Ellenőrizni nincs embere a rendezőknek idén (se...), sőt a tavalyi plusz figyelmeztetések sem kerültek ki, így aztán... No mindegy, minden szabály annyit ér, amennyit betarta(t)nak belőle.

Pilisnyeregben megvan a kerek öt óra, de... De kezdek picit "szétesni" - nem lesz ez így jó :-/ Távolabb találok egy fatönköt, leülök, összeszedem magam, aztán megyek tovább.

A 40-es távnak pici jelölés mutatja, hogy jobbra - remélhetőleg mindenki észrevette, mert a kunkorban biztos, hogy van nekik pont - a százasok megyünk egyenesen tovább, a jól megszokott széles, kőtörmelékkel pár éve felszórt úton.

Aztán egy változás az útvonalban - hamarabb megyünk le balra, a frissen festett jelzésen - kicsit később ismerős dokinéni előz meg - na ja, aki futós negyvenre jött... :-)

Az aszfaltból talán kevesebb lett, ellenben egy plusz púpra fel kell sétálni, de aztán már Kesztölc utcáin járok.

Újabb ücsörgés, most épp a buszmegállóban - nem,nem a buszra várok - még, csak beszélgetek, meg frissítek ebben a rohadt melegben (fenét meleg... az majd később lesz az igazi...)

Dorogon egy sört kérek (ez lehet, hogy hiba volt?), aztán betérek egy ABC-be, vizet vételezni - saját márkás kétliteres van olcsón, hűtőből. Gyorsan fel is szerelem rá a csövet, aztán irány a Gete...

A temető előtt egy elágazás - ott áll a rendezői kocsi, de nem szállnának ki, hogy a hivatalosan a párhuzamos utcácskában vezető útvonalra tereljék a résztvevőket, csak vigyorognak, mint a tejbetök :-P

Mindegy, én jobbra tartok, ahogy a térképvázlat mutatja - és nem is bánom meg, mert egy nagyon szép rózsát fotózva az épp locsolgató tulajdonos kedvesen beinvitál a slagból felfrissülni.

Megköszönve a szívélyes invitálást a friss, hideg vízzel lemosom a karomat, az arcomat, a kalapomat meg megtöltöm vízzel, aztán mehet vissza a fejemre :-)

A Gete nem esik jól. Aztán csak felérek a "frissítős" tisztásra, gyakorlatilag megállás nélkül; ott viszont egy gél gyorsan bemegy, és persze alaposan le is öblítem - a bolt hűtőjének hála kellemesen hűs vízzel.

Mire a csúcskeresztnél lévő ponthoz érek, a kalapom gyakorlatilag száraz. Nézem az órám, számolok, és kezd nem tetszeni, ami kijön, úgyhogy igyekszem gyorsan túlesni az ereszkedésen, és abban reménykedek, hogy a siratófalon nem lesz sorbantötymörgés.

Tötymörgés előttem nincs, valóban, de most nekem is lassan megy fölfelé, de menni kell, mert szorít az idő...

Nagyon nehezen jön el a Katlan "vége", azaz az ereszkedés az aszfaltig - közben nagyon erős negatív hatással van rám az idő múlása - utólag visszagondolva nem kellett volna parázni miatta.

Tokodi pincéknél a hűtött vízért tömött sorok állnak, így aztán csak egy szelet uborkával megbolondított kenyeret eszek, és kicsit távolabb leülve átgondolom a "hogyan tovább"-ot... Egy telefon otthonról, biztatás igazából nincs, pedig sok-sok pozitív energiára lett volna szükségem.

Úgy döntök, hogy tovább megyek, bár a következő "púp" nagyon nem esik jól - elsősorban mentálisan, mert a lábaim teljesen jól bírják az emelkedőt, csak az a fránya óra...

Egy túratárs is lelomboz azzal, hogy messze még az emelkedő teteje - mindegy, tolom, ahogy bírom, és csak felérek a szintútra, ahonnan tempós gyaloglásra váltva igyekszem mielőbb leérni Mogyorósbányára.

Már a Kakukkhoz vezető utcában látok meg egy csoffadozó túratársat ajándékkötözővel a zsákján - nekem is van, hiszen a Index fórumában a K100-as topicban ez a "szokás". Váltunk pár szót, aztán a Kakukkban szem elől tévesztem - mint később kiderült, ő innen még tovább ment, de később ő is kiszállt :-/

Az időm kereken 11:30, tehát idővel nem állok rosszul, fizikailag sincs gond, de... Letelepedek egy asztalhoz némi frissülési célzattal, meg a sebtében beszerzett banánt elfogyasztani - van, aki tovább indul, van, aki kiszáll - sajnos ez utóbbiak hatása most erősebb, úgyhogy némi hezitálás után, de rákérdezek egy párnál, hogy el tudnak-e vinni valameddig, ahonnan könnyebben hazajutok.

Agyban dől el - valóban. Ötödik alkalommal indulva tapasztaltam meg, hogy milyen... Vegyesek az érzelmek, de ezt már nem lehet visszacsinálni: akkor és ott így döntöttem. Lehet, hogy beértem volna, lehet, hogy ha több pozitív, mint negatív hatás ér, ha Tokodi pincéknél tudok frissíteni rendesen, ha... Rengeteg "ha", olyanok is, amik egyáltalán nem rajtam múltak... Idén nem lett meg a K100, egy túra ezzel a Cartographia kupából is hiányzik - de ami fontos: a világ nem dőlt össze (bár egy ideig úgy is éreztem), igaz, a jövő évi felkészülést sokkal-sokkal komolyabban kell venni - elsősorban küzdeni tudásban és a határok feszegetésében, mert az elmúlt egy évben nagyon elkényelmesedtem.