Túrablog

Gyakorlatilag kilenc,  egyvégtében munkával telt nap után nehezen vettem rá magam, hogy elinduljak - az első vonat(pótlót) ugyan megcéloztam, de esélyem sem lett volna elérni, így aztán itthon megettem a bekészített két szendvics egyikét, és utána vágtam neki a pesti éjszakának :-)
Az Árpád-hídnál lévő buszvégállomásra este tíz után nem sokkal érkeztem, de a vasúti pénztár már zárva volt, úgyhogy a buszra várók között felfedezett :) kalauznál vettem jegyet - innen már nincs visszaút, menni kell.
A buszon... szóval sokan voltunk, egy kedves útitárs jóvoltából lett ülőhelyem, és bár szunyókálni nem tudtam, de legalább jót beszélgettünk :-D
Esztergomban még motoszkált bennem a hetvenes táv, de inkább - számítva a napközbeni durva melegre - maradtam ötven kilométer mellett.
Ismerősök a rajtban, úgyhogy picit nehezemre esett nekivágni, de aztán erőt vettem magamon, és elindultam a kellemesen langy éjszakába...
Vörös-keresztig a madarak most is erősen aktívak voltak a városban - én meg a gondolataimba merülve egy elágazásnál jól bementem egy magánútra, de gyorsan korrigáltam. A ponton picit félreérthető volt a "merre tovább" kérdésre a válasz, a GPS szépen mutatta, hogy picit felfelé kell tartani - aztán az utánam érkezőket is sikerült jó útra téríteni :-D
Nemsokára Isti (Jeremcsuk István) és Ebola meg kis csapatuk ért utol, erős tempóban mentek, jó volt csatlakozni hozzájuk - Isti ugyanis egy vak túrázó, idén túl van a Mátrabérc teljesítésén, most a Sárga 70-nek vágtak neki - felkészülésként a Kinizsi 100-ra. Szinte hihetetlen, vagy inkább megható, hogy mire képes az emberi akarat, ha kellő segítséget, támogatást kap...
A Barát-kúti erdészháznál a kapu most zárva van - létrán mászunk föl, majd le - Istit két oldalról segítik, aztán Ebola Lordnak, a hűséges kutyájának is segít átjutni a meredek létrán, a végén én zárom a sort.
A rövid aszfaltos szakasz után balra fordulva emelkedni kezdünk, aztán be az erdőbe, és némi felfelé után nagyjából szintesbe fordul az utunk a kényelmesnek mondható erdészeti úton.
A Cserepes-ároknál Istiék gyorsan végeznek és indulnak tovább, én frissítek, szusszanok, így aztán csak Pilisszentlélek előtt, az erdőből már kiérve látom meg őket magam előtt.
A faluban aztán végleg lemaradok - lélekben felkészülök a Pilis-nyeregbe vezető kapaszkodóra, ami emlékeim szerint hosszú és meredek...
Lehet, hogy az emlékeim rosszak, vagy tavaly óta jobban bírom, tény az, hogy bár picit szuszogósan, de hamar, és ami fontos, érdemi megállás nélkül az emlékműnél találom magamat. Bár fölfelé jövet arra gondoltam, hogy a nyeregben is meg kéne állni frissítés címszóval, szükségem nincs rá, úgyhogy elindulok lefelé, az útról jobbra kiágazó ösvényen,a minek a bejáratát legalább három szalag is jelzi.
Picivel később lentről meglátom néhány lámpa fényét a felső úton - villogok, kiabálok, rájönnek, hogy nem jó helyen vannak... Van, aki egyenest felém indul, és van, aki visszamegy az elágazásig - a lényeg, hogy jó útra térítés :-D itt is működött.
Lefelé találkozok egy másik vak túrázóval, Nagy Anikóval és kísérőjével - ők "csak" 30-at mennek, de ez is csodálatra méltó teljesítmény - mindkét részről.
Mire Klastrompusztára érek, Istiék épp indulnak - én nem rohanok, pici szörp, pici izó, némi sós rágcsa...
Anikóék is megérkeznek, szegényt nagyon megviselte Pilisnyeregtől lefelé a terep - nem csoda, még látó, tereprutinnal rendelkező túrázóként sem könnyű, úgyhogy elkél a biztatás - tényleg ez volt a legnehezebb szakasz.
Aztán persze tovább kell menni, az emelkedő után "autópálya" minőségre gyalul erdei út vár, robogok is rajta igencsak tempósan.
Csévi-nyereg, bejön a P- balról, lassan, de biztosan hajnalodik - a magasan járó hold is nemrég volt teli, úgyhogy lámpára gyakorlatilag nincs szükség - előttem persze sokan mennek még lámpával... Vannak, akik tudják, hogy nem világítunk a másik szemébe, és vannak, akik csak azért is bambulnak bele a világba hátrafelé nézve... No mindegy, talán épp tőlük kértem napszemcsit, miközben elrobogtam mellettük :-) Szerencsére elég hamar visszaállt a szemem a kora hajnali félhomályra.
És persze a madarak... Talán nem olyan nagy számban, nem annyira bőségesen, de most is megörvendeztettek minket a hajnali énekükkel... Ez is egy olyan dolog ebben a túrában, amiért szeretem...
A gázvezetéknél annak nyomvonalát követem, bár a tuhu-s térkép még a régi útvonalat mutatja, aztán huss, máris jön az éles kanyar jobbra, emelkedő, Iluska-forrás, pihenő...
Itt azért megállok, szusszanok egyet, izó, sós keksz, víz - no meg lélekben is felkészülök a Fehér-hegy kaptatójára.
Letudom egyben, jó tempóban - magamhoz képest- bár a végén gőzmozdonyt megszégyenítően szuszogok. Miközben egy srác bot nélkül kényelmesen felgyalogolt mellettem... No, akkor van még mit javulni :-)
A pont őrei 50%-ban fáznak, javaslom az előbbi emelkedőt le-föl, szerintem kellemesen ki lehet benne melegedni - nem vevők az ötletre, nem is értem, hogy miért... :)
A gázvezeték vonalán kényelmesen bandukolva ereszkedtem Pilisvörösvár széléig, aztán egy elágazásnál álmosan majdnem rossz irányba mentem, de az utolsó pillanatban sikerült korrigálni - meg felébredni.
Ez után ért utol Vagdalthús, beszélgetés közben telefonos tájékoztatást kér/kap a pont hollétéről - megnyugtatom, hogy ha a tavalyival azonos helyen van, akkor oda fogok találni :)
Így is lesz,  igaz, előtte még felkapaszkodunk a kálváriára, mert hogy ott feltételes ellenőrzőpont lehetséges - ami azért feltételes, mert az érintése feltétele a teljesítés elismerésének :-P Pont most nincs, az épp tovább indulni készülő túratársak is megerősítik, hogy fent sincs, úgyhogy tovább baktatunk az aszfalton.
Az átépülő vasút felett egy fából készült magas ívű híd vezet át - jobb a békesség alapon megvárom, amíg az előttünk haladó furgon lehajt róla :-) aztán még némi séta, egy kevés lépcső, majd a tavalyról ismert kitérővel a pilisvörösvári etető- és ellenőrzőpontnak helyet adó vendéglátóipari egységnél találjuk magunkat.
Bélyegzés, némi kajálás - szorgos kezek kenik, nem lehet a kedves kínálásnak ellenállni, úgyhogy muszáj picit leülni és falatozni... Aztán persze indulni kell tovább - lakott terület, lépcső lefelé, templom... Ismerős terep, egy kék kútnál vizet töltök - kedvem sem az igazi,a z időjárás is inkább strand- mint túraidőnek ígérkezik...
Antónia következik, mármint az árok - megmászom, legyűröm. Zsíros. Mármint hegy. És persze a Muflonitató - még nincs tikkasztó meleg, ellenben álmos a reggel, úgyhogy kávét kérek - ígérem, hogy legközelebb sört fogok inni :-D
Az aprócska fahidacskák alatt víz csordogál - pár éve lettek ide kirakva, és azóta is nagyon jó szolgálatot tesznek az erre járóknak - talán ezért vannak még meg...
A Kerek-hegyre sem jutott pontot őrző ember, így jutalomstempli-lenyomat nélkül megyek tovább.
Az Alsó-jegenye-völgy tényleg ismerős terep, sok a gyalogos, kerékpáros is akad, de gond egy szál se - igaz, egy kidőlt fa azért munkát ad a fényképezőgépnek.
Megállok fotózni, a kisgyerek mit mond az apjának: "A bácsi csinálta!" :-D Ja,persze, kidöntöttem, elfűrészeltem két-két helyen az úton lévő ágakat, majd oldalra ki is pakoltam :-D

Ez után a vidám közjáték után továbbtipegtem - a nappali szakasz érzésre nagyon nem akart jól menni - a völgy végén a réten a szokásos majális hangulat volt alakulóban, de a főznivaló még főtt, úgyhogy korán érkeztem:-)
Az emelkedő mondjuk jól ment, a majdnem a legvégén lévő sorompó előtt rutinosan fordultam balra, bár se jelzés, se szalag nem volt sehol, mint ahogy a Kötők padjánál sem volt senki, úgyhogy a Virágos-nyeregig szinte eseménytelen volt a séta.
Azért csak "szinte", mert egy szemből érkező bringás megállt, mondtam neki, hogy vannak bőven gyalogosok mögöttem, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet most erre bringázni. Nagyon korrekt volt, igazából a repülőtérre akart visszakeveredni, gondolom, a délben rajtolt verseny előtt jött ki picit körülnézni, így aztán duplán érdemes volt neki visszafordulni.
Amíg beszélgettünk, jöttek gyalogosok, szépen félreálltunk, hogy elférjenek: "közösen használjuk az erdőt, nem kéne, hogy problémát okozzon", mondta, úgy gondolom, ebben nagyon igaza van. Jó lenne, ha mindkét oldalról így, a többi erdőjáró létét is igényeit is figyelembe véve közlekedne mindenki...
A Virágos-nyeregnél szalagozás a bringás versenyhez, naná, hogy a sárga jelzést viselő földút felé, úgyhogy a pihenést picivel odébb, nagyjából az 50. km táján ejtettem meg - egy saját készletből származó hideg sör, meg egy fél csomag rágcsálni való elfogyasztásával :-D
Néhány rendszám nélküli motorost(!) meg bringást még elengedtem, aztán nekivágtam az Újlaki-Hegyre vezető, bringás szalagokkal kidekorált szakasznak.
A csúcson a pontot bőszen őrző úrtól :) (akinek a haja a feje búbjáról lecsúszott az állára) indításnak kapok egy kedves "hol jártál eddig, már legalább két órája várunk rád" beszólást - nem veszem a lelkemre, hiszen igen-igen régóta ismerem Zahy-t, úgyhogy kölcsönös kedves piszkálódások, meg nosztalgiázós sztorizások következnek.
Az idő persze megy, jó sokat dumálunk, aztán nagy nehezen csak elindulok lefelé - nagyjából dél van, durva meleg, a szopókás csövet nem raktam rá a vizes palackra, úgyhogy inni csak megállással megy, aztán még egy nekirugaszkodás fölfelé: Vadaskerti emlékmű, na mégy egy utolsó fölfelé, csúcs, lejtő, ismerős "pálya", híd, aszfalt, gyalogos átkelő, aluljáró, lépcső, meg még egy lépcső, cél.
Az oklevél-kitűző páros mellé ki kéne találni, hogy hány "tojássárgája" teljesítésem van - négyre tippelek, megkapom a kitűzőt - itthon kiderül, hogy ez már az ötödik, úgyhogy lesz egy minőségi cserém valamikor :-)

Az éjszakai rész jól ment, Pilis-nyereggel, mindennel együtt. A nappali részen viszont jobban kéne bírni a napon sülést (folyadék- és sópótlás), illetve a zokni-fehérnemű választást is át kell gondolni a Kinizsi előtt.


Track: Track_SARGA_50_2013_szurt.gdb