Túrablog

Három teljesített K100-zal a hátam mögött nem mondhatnám, hogy nagy kedvem volt nekivágni - a várható időjárásról sem mondtak túl jókat, és volt némi rossz előérzetem is... Mindezt tetéztem azzal, hogy a buszmegállóban vettem észre, hogy a bérletem otthon maradt, úgyhogy a korai indulást is sikerült elbuknom, de kezdjük az elején :-)
Új munkahely, új üzemorvos, bepróbálkozok az orvosi igazolásért - eddig kétszer ment, hátha... Mondom, hogy mit szeretnék - az első mondat után bólogat a doki, ő is többszörös teljesítő, úgyhogy "fél szavakból is" :-)
Orvosi tehát pipa, a többi szükséges cucc viszont "nemakarósan" jön össze - de azért csak-csak meglesz minden:

• Négy tasak gél
• Hat műzliszelet
• Két csomag sós keksz
• Két tasak gyümölcspüré
• Sós mogyoró
• Vadonatúj zokni (tudom, bátor dolog, de dupla vagy semmi alapon egyik párat felvettem, a másikat meg cserezokninak vittem magammal)
• Törlőkendő
• Bepanthen kenőcs
• Két palack izotóniás ital
• Másfél liter palackos gyümölcslé (miután elfogy, víznek jó lesz a palack)

Ezen kívül a szokásos eü.csomag, esőkabát, cserezokni és -alsó, plusz pulcsi és egy hosszú alsó is kerül a zsákba - hűvös éjszakát ígérnek... Smecta-t kerestem otthon, de nem találtam - bosszankodtam is miatta, de "eddig nem kellett" alapon nem foglalkoztam vele.
Körbekerülöm Budapestet, az 1-es villamoson már feltűnik néhány túrázó kinézetű utas, de az ilyen jellegű népsűrűség a HÉV-en ugrik meg igazán - itt már jócskán vannak ismerősök is, ez picit javítja a kedvemet, és kezd elhalványulni a "tényleg kell ez nekem?" gondolat.
A nevezéshez Sistergővel sorakozunk be - egy jópofa szabadtéri kiállítás állványai között áll a sor - az egyik képen kerekesszékben ül egy igen idős hölgy... Lehet, hogy a célban elfogadnánk a járgányát...? Cél... Tata... Hol van még az! Nem szabad erre gondolni, első kör: nevezni.
Amikor bejutok az iskola előterébe, komolyan megfordul a fejemben, hogy 40, de aztán visz a lábam az egyik 100-as asztalhoz, és eldől a sorsom - menni kell. A gyomrom már itt vacakol, de ma nincs mese, megyek, ameddig bírom. Első cél: 5 órán belül Pilis-nyereg, és a többire nem gondolok.
A rajtnál épp csak páran várnak indulásra, én megvárom, míg a GPS magához tér, aztán a vonalkódot leolvassák, 7:10 a papírra, és hajrá...
Egybefüggő tömeg ugyan nincs, de nagyon sokan gyalogolunk a Kevélyek felé - igyekszem előzni, amíg lehet, aztán az emelkedőn is - szerencsére itt is lehet, meg is köszönöm azoknak, akik elengednek.
Egy keresztbe dőlt fát kerül ki a sor - előttem páran átlépnek rajta - nekik sikerül, én meg valahogy beleakadok, és letenyerelek a túloldalon. Na még ez is... :-)
Szeretek túrán beszélgetni ismerősökkel és ismeretlenekkel is, pláne, ha ilyen "semmilyen" kedvem van - hátha javul, úgyhogy most is így teszek - első bálozók a lányok, kérdezgetnek az útvonalról, a nehézségekről, az éjszakai szakaszról... Messze van még, mondom, ha úgy alakul, mehetünk akkor is együtt, de előbb érjünk el Pilisnyeregig.
A Kevélyen a "nemszázas" túrázóknak van csak pont - a szokásostól eltérően a nyeregnél tették le az asztalkát - mi itt csak áthaladunk, és robogunk tovább, lefelé.
A csobánkai műútnál várja a lányokat Reni édesanyja a depós autóval - alig jöttünk pár kilométert, így gyorsan tovább is megyünk: irány a Hosszú-hegy.
Mintha nem is emelkedne, úgy tudjuk le a felfelé vezető ösvényt, a pontnál pici sorakozás, aztán máris tovább - a folyamatos előrehaladás technikáját alkalmazva :-)
Az ösvény tavaly még levágható kunkora egy hosszú farakással van "díszítve", úgyhogy szépen körbemegy mindenki - aztán persze lent a többség marad a murvás úton, a lányok is arra indulnak, aztán csak követnek a jelzésen. Előttünk egy túratárs, mögöttem is egy... De legalább a madarak énekét és nem a szellősen bár, de azért jelentős számban gyalogló túrázók zaját lehet élvezni.
A pilisszántói műút elérése előtt (meg a túrán még néhányszor) találkozunk Ebolával és Istivel, aztán feltűnik Reni édesanyja - fotó, víz, mit esztek/isztok, vitamin, kell-e valami - én sem "úszom meg" a kedvességét - a "csapat" részének vagyok tekintve, és kész :)
Első "nemszeretem" emelkedő jön a szerpentinig - vagyis úgy emlékeztem, rá, hogy nem igazán tetszik :) Érdekes, de most egészen simán ment ez is, ugyanúgy, mint Hosszú-hegy.
A szerpentin szép, a panoráma pláne, de a "liftezős" gyomrom miatt nem igazán van kedvem nézelődni - illetve egész más szempontok alapján nézelődök :-/
Felérünk, a Pilistető oldalában haladó nagyjából szintes szakaszon kiállok egy technikai szünetre, talán ér valamit...
Közben az út mellett egy fa is rám vigyorog :-)
Kocogni, pláne futni nincs se kedvem, se energiám (kell az még későbbre is), a lányok Pilisnyeregnél bevárnak, úgyhogy azért igyekszem - no meg az időtervet is jó lenne tartani...
Az ereszkedés a nyeregig kellemetlen, de a térdem jól bírja - tapasztalat, hogy ha itt "jelez" valakinek, akkor a Getéről lefelé fájdalmas lesz, erre érdemes odafigyelni.
A ponton rövid sorakozás, de az időtervet így is sikerül tartani: 12:10 körül kapom a bélyegzést a ponton. Sajnos 61km-nél az aksicserénél a GPS-em egy teljes reset-et csinált, úgyhogy pontos idő- és sebességadatok, meg Endomondo-s térkép ezért nincs :(
A lányok is előkerülnek a tömegből, úgyhogy mehetünk, irány Kesztölc.
Az időjárás príma, az út sem olyan vészesen rossz, mint volt két éve, amikor frissen volt felszórva durva kőtörmelékkel - egyenletesen kényelmes "nem sietünk" tempót diktálva érjük el a Kétágú-hegynél lévő pontra vezető leágazást - itt sem kell pecsételnünk - és hasonló tempós gyaloglással érünk le Kesztölcre.
A falu szélén Hotdogmen dolgozik - nem érzem úgy magam, hogy hotdog kéne a pocakomnak, pedig az a hír járja, hogy finom dolgokat lehet nála kapni - talán legközelebb :-(
Az egykori kocsmánál vár ránk a már jól ismert autó, leülünk egy picit pihenni - Dorogon úgysem állunk meg, úgyhogy nyugodtan belefér egy nagyobb szusszanás is. Közben Eboláék is befutnak, kapom is az irigykedő megjegyzést tőle - szeretne ő is ilyen kellemes hölgykoszorút :)
Keresztülsétálunk Kesztölcön - a slag most is kint lóg a "szokott helyen", bár nagy hőség egyáltalán nincs, de így is sokan állnak sorba vízért, köszönet érte.
Dorogon tényleg csak áthaladnánk, de elered az eső, úgyhogy esőkabát elő, és "beöltözünk" - nem tűnik, hosszan tartó esőnek, de jobb a békesség, pláne, hogy bő 60km még előttünk van, úgyhogy nem lenne jó megázni.
Aztán egy újabb megállás: Oláh Tamásék fotóznak és túrórudival kínálnak - az energia jól jön, a pocakomnak szerintem "mindegy", úgyhogy köszönettel elfogadunk egy-egy pöttyös csemegét :)
Beszélgetve a Gete sem annyira vészes - inkább unalmas a sok fölfelé :-) Aztán csak felérünk, panoráma balra, fa kereszt, majd még egy macskaugrás, és kibukkanunk a csúcskeresztnél lévő tisztásra.
A pontnál itt sincs nagy sor, gyorsan bélyegzünk, rövid pihenő, közben alaposan megnő a sor, egy túratársat kisegítek némi ragasztószalaggal, aztán arra már nincs időm/eszem, hogy alaposan átnézzem az eü. csomagot, amiben ott vigyorgott legalább 5-6 tasak Smecta. (Ha én ezt tudom...)
Pár perces pihenés után indulás lefelé - sokan vagyunk, lassan haladunk, de lesz még rosszabb is...
Az utolsó nagyon kellemetlen szakaszon előzgetek, lent a löszfal előtt bevárom a lányokat, aztán fölfelé... Tötymörgés. De nagyon - és előzni sem igazán lehet, aztán mégis sikerül, de messze van a sor eleje, és az ott nem nagyon haladó túratárs. Persze, az a 4-5 perc, amit ilyen tötyögéssel veszít az ember, az nem sok. Egyszer. De sok kicsi sokra megy...
Aztán csak felérünk, megvárom a lányokat, "balra nézz" mondom, hiszen onnan jöttünk :-) Igen, ez itt a katlan - ami idén messze nem szolgált rá a nevére, úgyhogy egész tempósan tudjuk le ezt a szakaszt is - igaz, a lefelé itt sem kellemes, de sebaj, a Tokodi pincéknél majd pihenünk egy nagyobbat - bár pihenéssel a "Mogyi: 11 óra" szűken lesz tartható...
Aszfalt, autó, letelepszünk az út szélén - mindenki frissít, ahogy jól esik: én megejtem a "kötelező" zoknicserét, meg kérek egy palack vizet, hogy ne kelljen a pincéknél pluszban megállni. A lányok izgulnak az időterv miatt: nyugalom, nincs messze a fele, simán megleszünk 11 órán belül, ráadásul Mogyi már több, mint ötven, addig meg csak egy rövid, de húzós emelkedőt kell legyűrni, hogy pont a felénél tartsunk :)
Sikerül. Valahol a kapaszkodás után, már lefelé sétálva ér minket a stopper szerinti 11:00, ezzel tehát jól állunk, pláne, hogy a Kakukkba csak pecsételni térünk be. Emlékeim szerint tavaly hasonló idővel jártam itt, így akár még nyugodt is lehetnék, de most azért vacakabbul érzem magam. Mindegy, a következő feladat eljutni az Öreg-kő pihenőhöz.
Az emelkedő hosszabb, mint amire emlékeztem, de csak felérünk - és nézzenek oda: a meglepetés pont most itt van, papírt elő, bélyegzés - meg egy öt perces bónusz pihenő.
Egy külföldi srác érkezik a pontra: hiányzik a bélyegzése a Kakukkból... Kellemetlen, nem is kicsit - idővel sem áll túl jól... A ponton lévő rendezőkkel egyetértve az a javaslat születik, hogy menjen vissza a kéken Mogyira, aztán a bélyegzés után a már a k+ jelzésen menjen Péliig. Persze jó megoldás nincs, és mi is tovább kell, hogy induljunk, remélem, sikerült megoldania a dolgot - ahogy számoltam, úgy 3km pluszt jelenthetett ez neki.
Erről is beszélgetve gyalogoltunk Péliig, itt a forrásnál lemaradtam vizet tölteni meg picit lemosni magamról a port meg az izzadtságot, hogy aztán tempósan eredjek túratársaim nyomába.
A templom sarkánál természetesen balra tartok - többen kétkedve fogadják, hogy arra van-e az arra, aztán néhány fával odébb ott virít a jelzés...  A kapunál lévő címert lefotózom, aztán az aszfalton jobbra... Tömegesen érkeznek a focipálya felől is a résztvevők - szerintem ha fogytán lesz a jelvény, a templom elé nyugodtan le lehet majd tenni a "meglepetés" ep-t :-) A teljesítési arányra gyakorolt hatása garantált :-P
A Bika-völgynél épp beérem a lányokat, picit fájnak az izületeim, aksit cserélek a GPS-ben... Nem kellett volna. Illetve de, mert reggelig nem biztos, hogy kitartott volna, ellenben egy alapos resettel indít a készülék, úgyhogy az eddigi útvonal adatainak annyi :-( Nem vagyok tőle boldog, hogy finoman fogalmazzak, de ez van - aki biztosra akar menni, az aksicsere előtt mentsen mindent, ami menthető. Lámpa bekapcs, aztán indulás tovább...
A "nemszeretem" hullámvasutazós szakaszon egyedül bandukolok, az adatvesztés miatt igencsak rossz hangulatban - de legalább nem arra figyelek, ami előttem van, így egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a korábban átjárható kerítés előtt sorakozok, ugyanis zárt kapu+létra állja az utunkat. Reniék nem sokkal előttem másznak át a létrán, de mire én is átérek, már nem látom őket.
Négy kerítés -kettő mászós- után végre Pusztamarót, a kocsinál ismét találkozunk. Valaki sütivel kínál, minden mindegy alapon köszönettel elfogadok egy szeletet, aztán megyek tovább, vár a Kis-Gerecse, meg távolabb Bányahegy... Nézek egy időt, talán belefér a 16 órába Bányahegy. Már Bika-völgy után is voltak jelei a zombi üzemmódnak, de itt aztán teljesen "bezombulok", és csak megyek előre.
Az egyházi üdülő után nagyjából szintesre vált az út, a széles erdészeti úton gyorsan lehet haladni - persze oda kell figyelni, hiszen pocsolya itt-ott akad, meg aztán valamikor a jelzés balra le fog térni az útról.
Letérés megvan, bő másfél km még Bányahegy, és nagyjából 20 percem van - könnyed emelkedő, ha nem is kényelmesen, de össze fog jönni... Kerítés jobbról, hosszan, aztán vége, fények, autók, tömeg: Bányahegy.
Megkeresem az ep-t, leakasztom a zsákról a bögrét, kérek egy teát citrommal, aztán meglátom Reniéket - épp indulnak, olyan lendülettel, mintha nem is lenne mögöttük bő 70km. Hárman, két lámpával megyünk, Z- balra, nem, most nem megyünk le Héregre - vacak lenne visszakapaszkodni :-D
A tavaly még botladozós rész, ahol a kerítést korábban elbontották, most már teljesen jól járható, így hamar az örök vita tárgyát képező irtáshoz érünk: átlósan, vagy körbe? A kitaposott út átlósan vezet,a túloldalon persze elvesztjük a jelzést, ugyanúgy, mint tavaly - megállok GPS-t nézni, Reniék előre mennek, "balra" mondom nekik még, aztán elpakolok, és megyek én is tovább.
Nem látom magam előtt őket, úgyhogy szaporázom a lépteimet, a kerítés alsó sarkánál balra bemegyek az erdősávba, ahogy a jelzés mutatja - nem vevő senki az invitálásra, pedig erre visz a jelzés, ráadásul picivel rövidebb is :-)
Kiérek az aszfaltra, a sorban ott áll a jól ismert autó - a lányok viszont sehol... Gyors telefon, kiderült, hogy balra visszamentek az irtásra, de már jó helyen vannak, és jönnek lefelé.
Innen aztán "csak megyünk" Koldusszállásig, jelentős sor nincs, pecsét van, tea vagy erőleves választható - folyamatosan sós kekszet rágcsálok, úgyhogy maradok a tea mellett. A sorral egyébként szerencsénk volt: nem sokkal utánunk itt érkezik egy nagyobb csapat...
Reni előresiet, Suzival kényelmesebb tempóban vágunk neki az utolsó előtti nagyobb emelkedőnek - ami jóval-jóval hosszabb, mint ahogy az az emlékeimben élt, úgyhogy néma baktatás fölfelé, hosszan...
Aztán egy szinte örökkévalóságnak tűnő óra múlva csak elérjük a s- balos letérését, ahol lemegyünk, hogy utána visszakapaszkodhassunk az épp elhagyott murvás útra...
Ez a 90m körüli szint talán a legrosszabb az egészben: hosszan, egyenesen megyünk fölfelé, bár lehetne előzni, de kedv az nincs hozzá, így beállunk a többiek mögé - idővel rendben vagyunk, de azért jó lenne Renit utolérni, bár ahogy Koldusszállásról "elviharzott", hát... nem is tudom. Aztán csak vége a fölfelének, lehet várni az éles jobbra kanyart - nagyjából két km, kevesebb, mint fél óra - de akkor és ott többnek tűnt.
A templomromnál lépcsőn fel, bélyegzés, lépcsőn le, nem állunk meg, alkalmazzuk a "folyamatos előrehaladás" technikáját itt is :-)
Lefelé meglátom Renit előttünk - utol is érjük, együtt vágunk neki az utolsó, sziklás szakasznak, Baji szőlők előtt.  Nem érzem jól magam, pici szédülés, ez-az, úgyhogy inkább lassítok: negyed öt van, és még bő öt kilométer lehet hátra, azaz innen tényleg totyogva is... Persze még nincs vége, de már érzem, hogy megvan.
Ha nem is totyogva, de kényelmes tempóban sétálok a már jól ismert aszfalton - a lábaim teljesen jól vannak, bár fáradtak, de egyéb gond szerencsére nincs. Bajon még megvár Reni édesanyja a kocsival, hogy minden rendben van-e? Köszönöm, igen, megyek, ahogy tudok - itt már nem lehet gond.
Tatán a fénysorompó bohóckodik egy sort: vörösre vált, aztán elindul felfelé a csapórúd, egy pillanatra bevillan a fehér, majd csapórúd azonmód vissza lefelé, és ismét vörösen villog...
Két-három ilyen ciklust többen végigvárunk, aztán szétnézünk, és átsétálunk a síneken. Ismerősök érkeznek, csapódok hozzájuk, egy utcával hamarabb balra - szánom-bánom, de idén így sikerült, ilyen a tömeghatás...
Már szemből is érkeznek, "hajrá", "gratulálok" - ismeretlenül is mindenki megérdemli :-)
A célban átveszem a jelvényt-oklevelet-kajajegyet, sorban állós boxutca...Miután végzek, kint körbenézek, de a lányokat már sehol nem látom, úgyhogy megcélzom az étkezdét.
A tárkonyos raguleves nagyon finom, bekanalazom, megeszem utána a lekváros fánkot is - rendezők körbekiabálnak, hogy fél óra múlva megy a vonat, így gyorsan beadom a tálcát, és elindulok az állomásra.

Köszönöm Reninek és Suzinak a társaságot, sajnálom, hogy a végén nem tudtam személyesen gratulálni a teljesítéshez - jövőre remélem, be tudom pótolni ;-) 

Idei track sajnos nem készült, de a tavalyi megvan, és készült egy térkép is belőle:

Track (2012-es): Track_KINIZSI_100_2012_szurt.gdb

Az útvonal térképe (12 oldal, pdf): k100.pdf