Túrablog

Kapkodós reggel sikeredett, ez vissza is vett a maratonra vonatkozó ingerenciámból, de ennek ellenére azért Hűvösvölgyet céloztam meg. Rajtidő végéről alaposan lecsúszva lett volna fél órám a Nagy-Hárs-hegyen lévő pont zárásáig, de a fene sem akart rohanni, úgyhogy inkább  a "délutános" műszakot választottam, és kényelmesen átsétáltam Szépjuhásznéhoz. Busz, majd a végállomásnál némi szocreál ízű vásárlás (na ja, a CBA az már csak ilyen őskövület-jellegű marad...), aztán kényelmes séta a rajtba az eredetileg fekete, de már őszülő Barnával, aki ráadásul Szőke :-D
A fenyők szép nagyok, méretben nem igazán látok eltérést tavalyhoz képest, de biztos van - a lényeg a csodaszép idő, meg az, hogy javarészt egy ritkán (évente egyszer...) járt útvonal van előttünk.
Az első letérés rögtön cseles: balra bent, egy fán van a piros "M" betűs tábla, nem könnyű észrevenni, de azért emlékezetből sikerül.
Kellemes erdei séta kezdődik, aztán jön a döbbenet: óriási terület tarra vágva. Szép a panoráma, nem arról van szó, de hogy a szavunk nem a panoráma miatt akadt el, az egyszer biztos. Remélem, hogy erdő lesz ismét, és nem lakópark...
Volt, aki el is kavart itt, szerencsére -a döbbenettől megállva- alaposan körülnéztünk, mielőtt mi is rossz irányba indultunk volna.
A fűrészüzemnél élesen jobbra - no, ezt is prímán be lehet nézni, szólunk is az előttünk loholó párosnak, hogy ha a Meteor túrán vannak, akkor inkább utánunk jöjjenek, mint egyenesen :-D Itt még egy pár méteren megmaradt az erdő, hogy aztán az irtásban haladjunk, két kerítésen is átmászva.
A második kerítés után -még(?)- megvan az erdő, benne a kőbányánál a pont.
Az esernyő most is fel van lógatva, igaz, inkább napernyőként, mint eső ellen. Bélyegzés után jobbra tartva megkerüljük a bányát, aztán egy kerítés, átmászunk a létrán...
Picit később visszanézve látom, hogy az utánunk érkezők nyitják-zárják a kaput... Sebaj, plusz 2m szint ide :-D
Lent újra kerítést mászunk, majd aszfalt, és irány fölfelé, a Tarnai pihenőhöz.
Ez itt a Sisakvirág tanösvény egyébként :-) Hála a príma időjárásnak kényelmesen sétálhatunk fölfelé - és a kilátásra sem lehet nagyon panasz.
Aztán persze megyünk tovább, picit még fölfelé, aztán jobbra a P3 jelzésen, beszélgetésbe merülve... A P3 jelzésnek van egy derékszögű letérése jobbra.
Nagyjából 4-5 métert mentünk tovább, amikor megálltam, hogy nem jó irányba megyünk... Megérzés? Vagy egyszerűen "hiányzott" a jól megszokott jobb kanyar? Nem tudom, de érdekes volt.
Pár éve még keresni kellett lent, a völgyben a P3 jelzés balra betérését a murvás útról - ezen a túrán itt ért a második döbbenet:
széles erdőgazdasági út lett itt egy darabon a jelzett ösvényből, mintegy 700m-es hosszban, utána északnyugat felé fordul az "autópálya" :-)
Jön a rövid sziklás szakasz, majd hipp-hopp, már a piros sávon fordulhatunk jobbra a szépen összeboruló fiatal fák között.
Vörös-pocsolya balra, majd elágazás, pont, és jön gyakorlatilag az utolsó erdei szakasz lefelé, ahol lélekben próbálok felkészülni a hosszú aszfaltkoptatásra.
Remeteszőlős betonját igyekszünk hamar magunk mögött hagyni, az Ördög-árok jobb partjára visszatérve a patak és az út között a helyiek által "örökbe fogadott" facsemeték alkotta liget, meg valami rendezvény előkészülete tart - sajnos a főzésnek még jócskán az elején vannak, meg is jegyzem, hogy korán jöttünk :-)
Remete-szurdok, elején ponttal, majd ismét aszfalt, és a jól ismert "balra fölfelé, második utca balra, végén jobbra..." kanyargás következik, hogy aztán a templom kertjébe befordulva valami nagyobbacska rendezvény volt/van/lesz, de a pontot a szokott helyén megtaláljuk.
Innen még némi lakott terület aszfalttal-betonnal.
Náncsi néni környékén sok nagy, drága és unalmas autó, valamint egy figyelemre méltó idős hölgy :-)
A Nagyrét sarkánál ismét fák közé érünk, s a volt Munkásmozgalmi sétányon érünk be Hűvösvölgybe, ahol a célban megkapjuk a díjazást: egy nagyon szép fém jelvényt, valamint egy kis dobozos gyümölcslét.

Közben van szerencsém megnézni a teljes jelvénypalettát - teljesítések számától függően változik a színezése, azaz huszonhárom különböző jelvény van távonként(!) - még szerencse, hogy a 21A és 21B jelvénye azonos, így "csak" 70 körüli verziót kell készleten tartania a szervezőknek. Ezt tényleg nem lehet másképp, csak jó értelemben vett megszállottságból csinálni - köszönjük!

Az elmúlt évhez hasonlóan családi kirándulásra indultunk ezen a napon, hiszen a rendezők kifejezetten családbarát távként hirdették meg ezt a 7 km-es sétát.
Szilvi telefonhívása út közben ér - félreállok, visszahívom: kiderül, hogy egy kollégájával és annak a családjával most neveztek, és ha sietünk, megvárnak. Mivel nagyjából 10 percnyire voltunk a rajtnak helyet adó iskolától, így ennyiben maradtunk.
Parkolni nehéz, de azért sikerül találni egy jónak kinéző helyet, aztán gyorsan a rajtba, nevezés, és már indulhatunk is - megígérve, hogy a játszóteret a célba érés után kipróbálhatják a lányok :-)
Társasággal indulunk tehát, aszfalt, majd ahogy a jelzés mutatja, a sétaútra térve megyünk fölfelé. A Disznófőnél picit megállunk, sajnos a forrás 1989-ben kezdődött kálváriájának nem látszik a vége, csak az, hogy egyre csak romlik az anno igen drágán felújított forrásház állapota :-(
Az Anna-kápolnánál állunk meg legközelebb, itt egy gyors csoportkép is készül, aztán kényelmesen sétálunk tovább, egészen az aszfaltút túloldalán a kék körtúra jelzés keresztezésénél lévő ep-ig. Itt fincsi nápolyit ropogtathatunk :)
Elindulunk, érkeznek Karcsiék, úgyhogy három fővel megnövekedett csapattal megyünk tovább, mindenki nagyjából a saját tempójában, úgyhogy a Libegő felső állomásánál bevárjuk egymást.
Meredeken vezet lefelé a zöld háromszög jelzés, aztán az aszfalthoz érve szalagok mutatják, hogy a jelzésről balra, az aszfalton megyünk tovább a János-hegyi átjáróbarlangig.
Itt néhány kört megtesznek a gyerkőcök - idén hoztunk lámpát, úgyhogy ezzel nem volt gond, elég volt mindenkinek :-)
Visszamegyünk a jelzésig, aztán tovább kanyargunk lefelé, hogy aztán kényelmes lejtőbe váltva ismét találkozzunk egy aszfaltcsíkkal. Itt újabb szusszanás, bár már tényleg nincs sok hátra.
A gyerkőcök így, csapatban teljesen jól bírják a "strapát", szinte észre sem veszik, hogy mennyit gyalogoltunk.
A Tündér-sziklához leereszkedve megcsodáljuk a panorámát, aztán még tovább, lefelé, pici aszfalt, iskola, cél, rövid sorakozás a díjazásért, bent pedig a "szokásos" túramenü: zsíros kenyér, hagyma, csalamádé...
Az udvarom pedig erős füstszag - mint kiderült, az iskola mellett egy fa törzse gyulladt ki, de már eloltották, és most készülnek a tűzoltók kivágni.
Szerencsére még csak készülődnek, úgyhogy egy ideig még mehet a játszótér "tesztelése" :-) hiszen ezt indulás előtt megígértem a gyerekeknek.

A favágást nem várjuk meg, néhány óráig eltartana ugyanis; szerencsére nem ott parkolunk, ahonnan a létrás autótól nem lehet kiállni, úgyhogy elindulunk haza.

Hosszú túramentes időszak után, mint utólag kiderült, a hónap egyetlen túrájaként "kötelező" penzumként ismét nekivágtam ennek a sétának. Azt terveztem, hogy tényleg a legelején indulok, "antiszoc" módon szólóban megkocogva az elejét - aztán másképp alakult, de így sem volt rossz :)
Autó a célnál lerak, fogaskerekű, majd villamos - jó néhány ismerőssel. Ekkor még naívan reménykedtem a gyors nevezésben - aztán amikor Hűvösvölgyben az egyébként nagyon szép fedett lépcsősor tetejénél találtam a sor végét, akkor azért kezdtem átértékelni a dolgokat...
Később befutottak Szilviék is - pont előttem álltak ismerőseik, akikkel együtt tervezték a menetet, úgyhogy csatlakoztam, pláne, hogy a bő fél órás várakozás alatt az összes futási ingerenciám elpárolgott, sőt volt, hogy azon gondolkodtam, hazamegyek :)
Szilviék 10 perccel előttem indultak, én még GPS-t indítottam, vizet töltöttem - aztán a Sc leágazását majdnem benézték, úgyhogy kényelmesen utolértem a csapatot :-D
A Fazekas-hegynél bevezettek egy újítást: lent, a rövid oda-vissza szakasz elején állt egy srác, és tízesével engedte fel a túrázókat a ponthoz.
Megkaptuk a bélyegzéseket, indulás tovább - kocogós tempóról már lemondtam, pláne, hogy sehol sem leltem a futókedvemet.
Eseménytelen kutyagolás, Nagyrét, Hárshegy állomás, Kis- és Nagy-hárs-hegy, aztán a jelzést követve le Szépjuhászné állomáshoz. Itt lámpagyújtás, aztán neki a második buckának, azaz a P- János-hegyre vezető emelkedőjének.
A kilátó előtt egy padon ücsörögtek a pontőrök, a tömeg (tán a leírásban is ez van?) az aszfalton, meg mellette a rekortán futójárdán megy tovább - mi nem. Ebből kifolyólag számolhatok be arról, hogy a csúcs után a lépcsők rendbe lettek szedve - bár ez a lépcső inkább az ellenkező irányban, fölfelé hasznos.
A János-hegy állomás felé vezető lépcső tetejénél egy papír mutatja, hogy tovább a jelzésen - csak tippelem, hogy ezt a lépcsőt épp a túra idején (nem, nem éjjel...) javították - mondjuk ráfért már...
Ha nem lenne ismerős a környék, akkor is tudnám, hogy egy völgybe ereszkedik az út: ugyanis szokás szerint érezhetően lehűl a levegő, ahogy a Virág völgybe leereszkedünk. Aztán a túloldalon kimászva visszatér a langy meleg.
Itt kell először komolyabban odafigyelni, ugyanis a széles erdei útról egy tábla maradványainál (gyakorlatilag csak az oszlop van meg) jobbra tér a jelzés - már ha lenne - sajnos már megszokhattuk, hogy csak a hűlt (és csúnyán lefaragott...) helyét lehet látni :-( Néhány túratársat vissza is kell hívni, nekik szerencséjük van, de aki először jár ezen a túrán... Na mindegy, szerintem a rendezők is tudják, hogy problémák vannak a jelzésekkel, illendő lenne emiatt bejárni az útvonalat, és az ilyen problémás helyekre szalagot/táblát kirakni.
Makkosmária után ismét fölfelé, elágazásban jobbra, majd a következőnél balra - túratársak, meg a rutin segít itt is. Virágvölgy állomásnál nincs frissítőpont, megyünk az épület mögött fölfelé tartó ösvényen tovább az aszfaltcsíkig, onnan meg lefelé, hiszen a következő pont elvileg - és mint később kiderül, gyakorlatilag is - egészen lent, a Disznófőnél van. Sűrűn vannak az ösvények, de itt azért akad tábla is, úgyhogy azoknak a jelzéseit követve kanyargunk le a pontig, ahonnan a Z- jelzésen indulunk vissza, meredeken fölfelé. A táblázásnak hála lefelé másik útvonalon jön a tömeg, csak egy-két el- vagy megtévedt túrázó jön szembe :-)
Azért sikerül valahol benézni a jelzés kanyargását, és a réten keresztül kikecmeregni a kék körtúra jelzéssel ellátott sétaútig... Mindegy, belefér, irány Normafa, meg a Székelykapu.
Itt a változatosság kedvéért szintén hiányoznak a jelzések, de másodikra csak eltaláljuk, merre kell lefelé menni; vasút, balra, később ösvény, Csillebérc állomás - innen már nincs sok hátra :-)
Normafa állomásig kényelmes séta, utána a "mumus" - igaz, most az útról való letérést jelezte egy tábla, de... Szóval a vízmosásos rész horror volt: teljesen benőtte a gaz, bokatörően mélyen kimosta a lezúduló víz - illett volna legalább valamennyire kitakarítani ezt a részt... Ha már a tuhu térképen is fent lévő kerülőutat nem teszik be az útvonalba.
Lent a völgy alsó részén lévő tisztásnál kisebb csapat keresi a "merre tovább?" kérdésre a választ: lassítás nélkül tartok jobbra, és ott is van az út, ami levisz egészen a szemből érkező zöld háromszög jelzésig. Itt élesen visszafordulunk, és a Budai-hegység egyetlen víznyelője mellett elhaladva máris az Úti Madonna kápolnánál kapjuk az utolsó előtti pecsétet. (A kápolnát Berger János teológus professzor 1883-ban emeltette. Az egyre pusztuló kápolnát a Pilisi Parkerdő Gazdaság, a Magyar Cserkész-Szövetség és a Farkasvölgyi Baráti Kör építtette újjá. A megújult kápolna felszentelésére 1998 október 3-án került sor.)
A kápolna után még egy nekirugaszkodás, Apáca-rét, aztán a jól ismert ösvény jobbra, keresztül a bokros részen - "természetesen" ezt sem jelöli semmi...
Aztán a másik rét túloldalán már beépített terület következik, közvilágítással, úgyhogy lámpa le, kényelmes séta a Széchenyi emlékműig. Innen a Svájci lépcső felé venném az irányt, de mint a leírásból kiderül, igaza van Szilvinek, mehetünk arra is, amerről jöttünk.
Cél, sor, oklevél, kitűző, Budapest-kupa bélyegzés, virsli. Szilviék vonatoznak - a rajtban hagyták az autót - nekem itt van, úgyhogy néhány ismerőssel beülünk, és elindulunk lefelé.

A nappali verziókkal együtt 11. teljesítés - talán ebből is látszik, hogy a tömeg, az igen sok ep, meg a gyakorlatilag nulla terepmunka  ellenére is kedvelem ezt a túrát. A táv, illetve a szintadatok alapján könnyűnek tűnik, de nem az. A rengeteg jelzésváltás az éjszakával párosulva teszi - elsősorban tájékozódási szempontból - nehézzé ezt a túrát, pláne a területet kevésbé ismerők számára.

A tavalyi évhez hasonlóan Gabival vágtunk neki a túrának - ő a 15-ön, én a 30-on. A parkolóban egy számomra szívet melengető embléma egy autón - valamennyire nekünk is kell ma jó szerencse, bár jól ismert túrának vágunk neki. A nevezés gyorsan megy - sietünk is, hiszen rajtidő vége felé járok, ráadásul durván meleg idő ígérkezik, úgyhogy napon fövés lesz, hiszen két dolgot sikerült otthon hagynom: a bögrémet és a kalapomat. No mindegy, lesz, ami lesz, nekivágunk, amolyan kényelmesen nem gyors, de lassú bemelegítős tempóban.
A gyermekvasút keresztezésekor megvárjuk az elhaladó vonatot, és kényelmes sétával érünk a kilátóhoz. Lefelé könnyebb, de kocogni mégsem kéne - nem itt kell behozni a lemaradást :) és különben sem állunk annyira rosszul idővel :-D
A S-P- visszafordítóhoz közeledve látom az előttünk haladó túratársakat egyenesen tovább sétálni - szerencsére meghallják hogy nem arra. Mondjuk ők még jól jártak, út közben találkoztam olyanokkal, akik a János-hegyről fordultak vissza...
A jól ismert elágazásnál balra fordulunk, a sífutó utat keresztezve megállunk, én elugrok geoládát keresni - GCSOSZ, gyors találat, mehetünk tovább.
Lefelé utolérünk egy csoportot - látássérült túratársak és kísérőik, ennek ellenére normál tempóban ereszkednek a nem túl kellemes, köves ösvényen. Ahol lehet megállnak, és elengednek minket; megköszönjük, és további kellemes túrázást kívánunk.
A lejtő (meg az aszfaltcsík széle...) után persze újabb emelkedő jön: Fekete-fej. Botokat odaadom Gabinak, és mindketten a saját tempónkat tartva megyünk felfelé. Bot nélkül igencsak "szuszogós", de azért sikerül megállás nélkül felérni a "vaskályhához", ahol csak egy papír van, pont nincs: pont lent, a karámoknál. No, akkor pihenjünk, amíg Gabi fel nem ér - nem sok, de most jól jön :-)
Lent a ponton természetesen van víz a bélyegzés mellé - gondolom, ezért nem a csúcsra telepedtek le a pontőrök.
A jól ismert erdősáv után még némi árnyék itt-ott az aszfalt előtt, eszembe jut a Piros túrák meglepetés kajapontja, ami ezen a részen szokott lenni - aztán kapaszkodunk fölfelé a távvezeték alatt, húzós tempóban, hogy mielőbb árnyékba kerüljünk ismét.
Ez persze várat magára picit, aztán következik a P-P+ elágazás: a ponton kapott müzliszelet beburkolása után elválnak útjaink: Gabi a P+ jelzésen a rövidebb táv útvonalát követi, én meg megyek tovább a piroson, picit bele is kocogva.
A Vörös pocsolyánál ácsorgó, nézelődő csapattal szóba elegyedem, és csatlakozom hozzájuk - a dög meleg miatt sem energiám, sem kedvem nincs egyedül gyalogolni.
Nagykovácsiban a Z- jelzés mellett van egy nyomós kút, itt megállunk, és alapos pancsolást rendezünk - pillanatok alatt megszárad minden, de legalább picit lehetett hűsölni, hiszen Solymárig nem lesz vízvételi lehetőség.
Nem sokat gyalogolunk persze a következő megállásig: a szokott helyen a szokott mennyiségben és minőségben dinnyézhetünk (Zsíros-hegy, sorompó). Nem nagyon kell minket sokszor kínálni - a szerénység és visszafogottság nem igazán jellemző a fogyasztásunkra - köszönjük, nagyon finom volt!
Solymárig eseménytelen ereszkedés, a templom előtt rövid frissítés ismét (a célig gyakorlatilag nincs már kút!), aztán nehezen, de magunk mögött hagyjuk a lakott területet, hogy a Szarka-vár alatt megkapjuk a következő bélyegzést. Itt szintén van víz, illetve kapunk almát is.
Az általában dagonyás szakasz most por száraz - ritka jelenség, de nem bánom :-) A túratársaknak nem ecsetelem, hogy az előttünk jobbra látható vonulatra hol és hogyan megyünk majd fel, és mi vár még utána ránk, bár gondolom, az irányból sejthető, hogy oda biza' fel köll menni.
Sétatempóban érünk a K-Z- közös emelkedője alatti kanyarhoz, némi motivációhiány itt-ott, de azért ha több részletben is, de mindenki felér a Csúcs-hegyi nyeregbe.
Szusszanás után segít a rutin: A Z- letérését jobbra ugyanis nagyjából semmi sem jelzi, csak jóval beljebb egy vékonyka fán látunk jelzést - mondjuk aki ezt az elágazást elvéti, azzal sem történik semmi rendkívüli: a kék sáv is Virágos-nyereghez visz - igaz, ekkor kimarad egy érdekes felirattal ellátott autó látványa :-)
Virágos-nyeregnél is jól jön a helyismeret: ahogy felkapaszkodik az emberfia a rétre, a túloldalon ott az út, meg a jelzés is, ami az Újlaki-hegy felé visz.
Idővel kezdünk nem túl jól állni, gél, izó, aztán robogok a többiek után. A csúcson Rolandék pecsételnek - és "természetesen" van palackos ásványvíz is - a parkolóból jó néhány fordulóval cipelték fel ide. Langyos, de van. Ez is egy olyan "plusz" a rendezésben, ami miatt nálam a legjobbak között szerepelnek.
Lecsorgunk a Határ-nyeregbe, kezdünk nagyon vacakul állni az idővel, úgyhogy fölfelé tempót váltok, és ellépek a társaságtól - így sikerül szintidőn belül beérkezni.
Étvágyam nem nagyon van, úgyhogy a díjazás átvétele után inkább kiiszom a maradék izotóniás italomat, és irány haza.

 Terepfutás - sohasem próbáltam korábban, egy Monoton Félmaraton nevezhető tán ilyen jellegű teljesítésnek - a négy és fél órás szintidő, ha nem is fényképezős-nézelődős-sétálós, de "gyalogos" teljesítésre is lehetőséget kínált, így belevágtam.
A verseny előtti napokban folyamatosan az időjárást néztem, mert igaz ugyan, hogy nincs rossz idő, csak rosszul öltözött túrázó - ázó túrázó viszont nem szerettem volna lenni :-D Sikerült megúszni, sőt príma időnk lett egész napra, de ne rohanjunk ennyire előre.

A kötelező előnevezésnek hála a rajtszám felvétele gyorsan megvan, átmenetileg gazdát cserél egy dugóka és egy szép kerek összeg. Dugás. Csak hogy tiszta lappal induljunk :-D GPS bekapcsol, aztán ki: reggel mellényúltam az aksiknál, mert bár a töltőről frissen levett párost raktam bele, legalább az egyik úgy tűnik döglött, úgyhogy track az nem lesz :-( Gyülekező az udvaron, sok ismerős arc, néhányuknak még a nevét is fel bírom idézni :-D Hiába no, van azért átfedés a két "tábor" között.

Pontban 8-kor a rövid visszaszámlálás után elindulunk - laza tempóval előbb lefelé, majd a Hidegkúti úton átkelve kellemesen fölfelé - itt még aszfalton.  Az átkelést a verseny segítői biztosítják, megállítva egy rövid időre a forgalmat - köszönjük a türelmet az autósoknak és a buszon utazóknak egyaránt.
Híd, majd jobbra - visz a tömeg, persze alaposan megnéztem az erős papírra készült térképvázlatot, a földúton igyekszem elengedni a gyorsabbakat - én szintidőn belüli teljesítésért jöttem, így a tempós gyaloglás is elég lenne, de a francnak van most kedve sétálni :-D
Még nem jártam erre, így egy kis nézelődés is belefér, közben beállítom a botokat, és tempós gyaloglásra váltok - aztán hipp-hopp, Virágos-nyeregnél irányítanak minket a fonódó K-S- jelzésre, mintegy 22 perccel a rajt után.

A gyorsabbak persze bőven elhúztak, de azért nem vagyok egyedül, picit sétálok, aztán a K-S- elágazástól ismét kocogni kezdek. Jön még néhány gyorsabb résztvevő, őket elengedem, csak kényelmes, nem lihegős tempóban megyek a hullámvasutazó ösvényen.  Itt-ott a tavalyi K-100-ra emlékeztet az erdő: bőven van pára, ahol meg a szél borzolja fölöttünk a lombot, ott kapunk mutatóba a kora reggeli eső maradékából - de nem zavar, csak nagy eső ne jöjjön...

Az Alsó-Jegenye-völgybe lefelé tartó erdei úton pici sarat is taposhatunk, de lent már ismét príma a terep. Bedobok egy gélt, közben kiderül, hogy 10:15-kor zár a pont a Zsíros-hegyen, és kicsivel múlt 9 óra. No mindegy, nem lenne jó dolog a pontzárást lekésni, úgyhogy a benzinkút után a "nem-annyira-szeretem" emelkedőn rákapcsolok.

Az útvonalunk jobbra tér a S- jelzéssel együtt - picit morcos leszek: mégis benne van a S- kerek-hegyi kunkora?! Nem, nincs benne, szalagok mutatják a kényelmes átkötést a K- felé.  Marad a tempós gyaloglás, azért a pont előtt kocogósra fogom, és így 9:50 körül már kapom a kérdést, hogy mit kérek, víz, kóla...? A teljes kínálatot nem tudom felidézni :-) sajnos; szomjas vagyok, úgyhogy két pohár izotóniás ital lecsúszik, pici szusszanás még, és indulok tovább.

Van még hét km - és bő két és fél óra a szintidőből, úgyhogy kényelmes tempóban gyalogolok - ezt úgy érzem a teljesítménytúrázó előéletem hozza: nem kell sietni, szintidőn belül elég beérni.

A Remete-hegyról lefelé vezető meredek ösvény tetejénél egy srác fényképez, igyekszem szépen mosolyogni :-D A meredek ösvényt lefelé nem csípem - fölfelé jobb. Legalább is nekem, de azért erősen térdkímélő üzemmódra kapcsolva leérek a patakhoz, amin kényelmesen át lehet kelni. A túloldalon a széles sétaút kocogásra csábít, pláne, hogy osztok-szorzok, és ha a 3 óra nem biztos, de a 7km/ó átlag megcsíphető, úgyhogy gyors pillantás a térképre, utcaneveket memorizálom, és rákapcsolok - a templomig tudom mire számítsak, onnan meg remélem, hogy nem lesz durva :-D
Kék sáv, jelzés és a templom jobbra, én egyenesen tovább. Iskola balra, GSM-torony szembe, utcanév stimmel, bekanyarodok.
Angolul szól hozzám egy szemből érkező srác, biztat, mondja, hogy egyenesen, majd az utca végén balra - másodjára fel is fogom, mit és milyen nyelven mond :-D
Az utca végén tehát balra, kényelmesen lefelé - itt aztán igyekszem nem csak imitálni a futást, bejárat, tornaterem, asztal, cél, dugás. 3:02:51. A hetes átlag megvan, az a hármas ott elöl viszont nem tetszik, úgyhogy legközelebb jövök javítani :-D

Átveszem a pólót, az előtérben a "szokásos" kent kenyereken felül dinnye, gyümölcslé, kóla, izó a választék - szomjamat oltom, majd a dinnyéből csemegézek, amíg elkészül az oklevél. Átveszem az oklevelet, pecsételtetek a Budapest-kupa füzetbe, és utána irány haza.

Új résztáv, eleinte kacérkodtam a gondolattal, hogy családi 10-es után a 25B-t még megcsinálom, de a célból a hazajutás két gyerkőccel tömegközlekedéssel nem túl egyszerű, így lemondtam a 25B-ről, és kizárólag családi túraként került a naptárba ez a gyaloglat.
Hagyhattuk volna a Moszkva Kálmán téren az autót, de kényelmesebb volt a KFKI-ig kocsival menni, így ott kerestem egy talán árnyékos helyet a parkoló szélén. Gyors nevezés után még rákérdeztem, hogy akkor most merre is az arra? Útbaigazítást követően sima ügy volt a séta, príma jelzések, nagyszerű szalagozás - mint megszokhattuk :-)
A magasles színe megvan, határárok mentén haladunk, pici pluszt is beleteszünk az útvonalba. Az ösvény után széles úton haladunk visszafelé, jól jelzett letérés balra, határárok, kereszteződés, lovasok...
A Meteor útvonalát érintjük, aztán a P- és máris Makkosmárián vagyunk, ahol a bélyegzés mellé almát kapunk. Némi plusz falatozás után a Mária-út jelzését követjük, letérünk a piros sávról, széles erdei sétányon megyünk Budakeszi széléig.
Príma az idő, mármint strandoláshoz, a naponsülést elkerülendő igyekszünk gyorsan túljutni Budakeszi nem igazán árnyas utcáin - a kellemesen emelkedő Gyöngyvirág utcában találunk árnyékot meg kutat, megállunk szusszanni egy picit.
Az emlékmű után a leírás szerint megyünk tovább - még egy picit aszfalton, aztán ismét erdőbe érve árnyas sétaúton, egészen a Kiskegyed parkolóig, ahol szalagok mutatják a letérést a ponthoz. Bőven van sós rágcsálni való: mogyoró, ropi, sajtos ostya - nem kéretjük magunkat, rágcsálunk, pihenünk, saját elemózsia is előkerül - aztán persze csak szedelőzködni kell, hiszen még 4km azért hátra van.
A Határjárásról, Zongor 45-ről, meg a Budai kilátók extráról ismert részen találunk egy szép határkövet - meg itt-ott picike pocsolyákat is, de simán kikerülhetőek, ha az ember a bevágódott útról oldalt kikapaszkodik az ösvényre.
Az erdőből picit kikukkantva csodaszép panoráma tárul fel a Fekete-fejtől a János-hegyig, előttünk pedig a Petneházy-rét.
Követjük tovább a P+ jelzést, aztán a Julianna-major felé tartó aszfaltcsíkra befordulva Juci nem bírja tovább: fájlalja a lábát. Szorít a cipő, meg fel is törte az ide-oda csúszkáló zokni, úgyhogy a következő pontig ölben teszi meg az utat.
Itt kapunk vízhólyagra való ragasztót egy túratárstól - a szükséges két darabot gyorsan letépem, és adnám vissza a többit, de nem fogadja el: tartsam meg, jó lesz az máskor is. Nem tudom, ki volt, de itt is köszönöm a segítséget!
A lányom sarka tényleg borzasztóan néz ki - leragasztom a felszakadt vízhólyagokat, hagyom picit szellőzni, aztán zoknit fel, és zokniban jön tovább hősiesen.
Amíg földút, meg fű van a talpunk alatt, addig nincs is gond, de a forró aszfalt megviseli szegényt - nem csoda, kettő óra körül jár az idő, és tűz a nap...
A kis téren egy szobor áll, gyorsan megörökítem, hiszen ritkán járok erre - aztán a közvilágítás kapcsolódobozát meglátva azt sem hagyom ki - a magyar népmesék rajzfilmsorozatból vett minta egészen jól mutat :-)

Innen márt közel a cél, beérünk, okelvél, kitűző, gratuláció, zsíros kenyér - a gyerekek mennek a játszótérre, én meg az autóért a rajtba.

Három hét... Ennyi telt el az előző, igencsak rövid séta óta, úgyhogy igen-igen kívánta már a talpam a gyaloglást - utólag jelenthetem, alaposan megkapta a magáét :-)
Déli pu. aluljáró, elsősorban italfogyasztásra szolgáló vendéglátóipari egységben van a rajt - a nem túl sok hely ellenére elég gyorsan megy. A GPS persze nem fog jelet, de majd kint a pályaudvar mellett feléled, úgyhogy a nevezés után nekivágok az ismerős városi szakasznak.
Turul szobor, emelkedő, opsz, elfelejtettem fotózni - no mindegy. Diana utca, nagyjából 500 lépcső, szerencsére itt még bőségesen van árnyék is...
Egy szinte szokásosnak mondható hiba a Gyöngyvirág utcánál: megyek fölfelé egyenesen, holott a jelzés itt balra tart - mindegy, hiszen fönt, a Költő utcán fordulok balra, szembe az eredeti iránnyal, és csak a Tündér utca lejtőjénél döbbenek rá, hogy nem jó felé megyek, úgyhogy a kimaradt távot sikeresen pótoltam.
Bubuék a Széchenyi emléknél pecsételnek, innen a ttt-s beszámolók alapján beazonosítottan toprongy és párja társaságában indulok tovább. Svájci lépcső, Gyermekvasút végállomás, majd a Hegyhát útnál be a vasúti pálya mellé, ahogy a jelzés mutatja. Elég volt az aszfaltból :-)
Normafánál a rétes most kimarad, a ponton csokit kapunk - az ismerős panoráma szép, egy tornázni próbáló idős úr ellenére sikerül fotózni is :-D
A jól ismert, és ennek köszönhetően elkavarás nélkül teljesíthető Z+ vezet le Makkosmáriára - sajnos a helyismeretre nagy szükség van, hiszen a Z+S+ elágazásnál még mindig nincs pótolva a jelzés...
Bélyegzés, némi speciális körte-barack frissítés (köszönet érte), aztán persze megyek tovább. A leírás alapján a Korányi után nem kell átkelni a S- jelzést követve a gyermekvasúton, hanem egy kényelmes ösvényen tarthatok balra.
Ösvény megvan, a következő pont is, ahol ásványvízzel kínálnak.
Sajnos két fontos dolgot sikerült otthon hagynom: a bögrémet és a kalapomat. Ez utóbbi majd Nagykovácsi után lesz érdekes...
Kiskegyed parkoló, majd a P+ jelzéssel párhuzamos földút - nagyszerű panoráma: Fekete fej, Virágos nyereg, Vihar-hegy, HHH, Újlaki, Nagy Hárs hegy, János hegy...
Karámok, újabb pont: szóba kerül a december 8-i Vár a mikulás túra - biztos vagyok benne, hogy a Szigethalmi TE ki fog tenni magáért. Ezen a ponton gabonás kekszet kapunk - olyan, mint amit  Detken is csinálnak, csak ez épp szlovák termék.
A P- mellett van a GCLIGE láda - levadászom. a Vörös-pocsolyánál a GCVDAG ládát szintén.
A P-P3 elágazásban szemből (jelzetlen erdészeti út) érkezik a Crosskovácsi mezőnye, és az éles balra kanyar után zúgnak le a P- jelzésen. Egy fiatal srác megijed, első féket is bevágja - csúnyán elesik. Sajnos nem vizet, hanem gyümölcslét hoztam magammal, és a kanyarnál ácsorgó rendezőknél sincs csak saját célra fél literes palackban némi víz - kötszer viszont semmi. Jó kérdés, hogy egy tömeges bukás esetén mit csinálnának? Egy sebfedésre való kendő kerül elő a csomagomból, darabokra tépem, és megpróbálok segíteni, legalább picit megtisztogatni a sebeket - hámsérülés tucatjával, hasát fájlalja - majd feljön valamikor egy motoros, és megnézi...
Kerülő út nem nagyon van, két túratárssal leóvakodunk a közös szakaszon, folyamatosan hátra tekintgetve - félelmetes, tényleg jó lenne tudni, hogy ki a felelős ezért a helyzetért? Ráadásul szemből meg a Buda bércein túra is erre jön...  Utólag megnézve lett volna lehetőség szalagozott kerülőre.
Nagykovácsi, Gyopár, egy korsó lecsusszan - az izgalomra is, meg hát meleg is van.
A plébánia udvarán a pont - és a szokásos rétes jár a bélyegzés mellé - nem pihenek sokat, hiszen a "java" csak most jön: árnyék csak mutatóban lesz...
Fehér út, tájékoztató tábla mutatja az elágazásban a helyes irányt - balra, a völgyben is ugyanoda jutnánk, de most a gerincen vezető sárga sáv jelzést kell követni.
Az elágazás után nem sokkal az úttól balra egy míves oszlop áll a legmagasabb ponton: hármas határt jelöl, remélem még sokáig ilyen szép marad.
Meleg, napsütés - de ezt már talán írtam korábban - a
kilátás viszont csodaszép - picit "kárpótol" a napon sülésért.  Árnyék persze csak mutatóban van, de mikor legyen meleg és tűző napsütés, ha nem nyáron?
Aztán elindul lefelé az út - gerincútból átmegy mély bevágásba. Itt egy eső áztatta km-jelző az út közepén egy korábbi Crosskovácsiról, meg a mostani verseny alkalmából az útra fújt jelzések... Erdőszél, távolban Perbál, kerítés, létrán át, aztán innen szinte végin napon...
Visszatekintve nagyon szép a táj - nem tudom megállni, hogy ne csináljak néhány fotót itt is, hiszen nem túl gyakran járok erre.
Közben egy picinyke csermelyen is át kell kelni, palló van, víz nem nagyon :-)
Újabb ep., picit szótlan pontőrök, ásványvíz... És ücsörgés az árnyékban - időm van, az persze jó kérdés, hogy a célból hazafelé mikor megy busz...?
Perbálon egyszerűen nincs kedvem bemenni meginni egy sört, pedig dög meleg van - bár lehet, hogy a társaság hiánya is teszi. Mindegy, a hosszú lakott területen csak elérkezik a hőn áhított utca jobbra, amin felfelé az utolsó előtti hegyre kapaszkodik föl az útvonal. Persze messze van a tető, közben elmegyek a gombatelep mellett - ez legbüdösebb szakasz amit túrán tapasztaltam, megállni nem szabad, mert a meleg és a bűz együtt kellemetlen dolgokra lenne képes - még fölfelé picit, szőlőültetvény - számolom, mennyire van még a vége... Tudom, hogy ha itt felérek, akkor már csak a Kakukk-hegyre kell felkapaszkodni. Nem meredek, sőt, egészen kényelmes az út, csak a nap ne tűzne oly nagyon...
A lefelé vezető ösvényen pici árnyék is van, aztán  Anyácsapuszta, a pont a szokott helyen, az elágazásnál - nápolyi fogyasztható, ásványvíz is van, meg egy jó hír: nem kell felmenni a szántó túlsó csücskéig, hanem az alsó szélén, a szalagokat kell követni. Picivel kevesebb szint, de akkor is kellemesen érint. Visszanézek, és csinálok egy képet :)
A ligetes részen átkelve csalán szegélyezi az ösvényt. Közelről. Annyira azért nem, hogy reumakezelést kapjak :-D A botoknak jó hasznát veszem itt is.
Az Anyácsa-tóig vetésben halad az ösvény, aztán egy éles kanyarral le a tó mellé. Nagyon szép a tó és a környéke, eszembe jut a tavaly októberi Kézdi 10 - akkor jártam itt legutóbb. Idén nem tervezem a Szomor 56 egyik távját sem: MVTE érem a cél, úgyhogy ha minden jól megy, október 23-án ismét az Éger-völgy 40 lesz megcélozva.
Szántóföldet vág ketté a földút, majd erdőszél, a magaslesnél leülök egy picit, rá kell pihenni a Kakukk-hegy emelkedőjére ebben a dög melegben.
Az emelkedőn aztán "csakazértis" tolom fölfelé: lihegős, megállok "nézelődni" - időbe bőven belefér :-)
Ponton bélyegző kilógatva - önkiszolgáló. Bélyegzek egyet, aztán irány lefelé. Meredek, de nem hosszú.
Szebb napokat látott kálvária stációi mellett halad később az út - nem tudom, miért nem lehet rendben tartani és megóvni...?
Beérek Szomorra, itt egy kevés aszfalt még, aztán a cél a szokott helyen. Választható oklevél és kitűző, fincsi leves. Sietni nem kell, van idő a buszig, Petamiékkal beszélgetek, aztán irány a buszmegálló.
A buszon ülőhely is akad, így kényelmesen, a nagy melegtől a terephez képest jóval fáradtabban kókadozva zötykölődhetek Budapestig.