Túrablog

Hosszú túramentes időszak után, mint utólag kiderült, a hónap egyetlen túrájaként "kötelező" penzumként ismét nekivágtam ennek a sétának. Azt terveztem, hogy tényleg a legelején indulok, "antiszoc" módon szólóban megkocogva az elejét - aztán másképp alakult, de így sem volt rossz :)
Autó a célnál lerak, fogaskerekű, majd villamos - jó néhány ismerőssel. Ekkor még naívan reménykedtem a gyors nevezésben - aztán amikor Hűvösvölgyben az egyébként nagyon szép fedett lépcsősor tetejénél találtam a sor végét, akkor azért kezdtem átértékelni a dolgokat...
Később befutottak Szilviék is - pont előttem álltak ismerőseik, akikkel együtt tervezték a menetet, úgyhogy csatlakoztam, pláne, hogy a bő fél órás várakozás alatt az összes futási ingerenciám elpárolgott, sőt volt, hogy azon gondolkodtam, hazamegyek :)
Szilviék 10 perccel előttem indultak, én még GPS-t indítottam, vizet töltöttem - aztán a Sc leágazását majdnem benézték, úgyhogy kényelmesen utolértem a csapatot :-D
A Fazekas-hegynél bevezettek egy újítást: lent, a rövid oda-vissza szakasz elején állt egy srác, és tízesével engedte fel a túrázókat a ponthoz.
Megkaptuk a bélyegzéseket, indulás tovább - kocogós tempóról már lemondtam, pláne, hogy sehol sem leltem a futókedvemet.
Eseménytelen kutyagolás, Nagyrét, Hárshegy állomás, Kis- és Nagy-hárs-hegy, aztán a jelzést követve le Szépjuhászné állomáshoz. Itt lámpagyújtás, aztán neki a második buckának, azaz a P- János-hegyre vezető emelkedőjének.
A kilátó előtt egy padon ücsörögtek a pontőrök, a tömeg (tán a leírásban is ez van?) az aszfalton, meg mellette a rekortán futójárdán megy tovább - mi nem. Ebből kifolyólag számolhatok be arról, hogy a csúcs után a lépcsők rendbe lettek szedve - bár ez a lépcső inkább az ellenkező irányban, fölfelé hasznos.
A János-hegy állomás felé vezető lépcső tetejénél egy papír mutatja, hogy tovább a jelzésen - csak tippelem, hogy ezt a lépcsőt épp a túra idején (nem, nem éjjel...) javították - mondjuk ráfért már...
Ha nem lenne ismerős a környék, akkor is tudnám, hogy egy völgybe ereszkedik az út: ugyanis szokás szerint érezhetően lehűl a levegő, ahogy a Virág völgybe leereszkedünk. Aztán a túloldalon kimászva visszatér a langy meleg.
Itt kell először komolyabban odafigyelni, ugyanis a széles erdei útról egy tábla maradványainál (gyakorlatilag csak az oszlop van meg) jobbra tér a jelzés - már ha lenne - sajnos már megszokhattuk, hogy csak a hűlt (és csúnyán lefaragott...) helyét lehet látni :-( Néhány túratársat vissza is kell hívni, nekik szerencséjük van, de aki először jár ezen a túrán... Na mindegy, szerintem a rendezők is tudják, hogy problémák vannak a jelzésekkel, illendő lenne emiatt bejárni az útvonalat, és az ilyen problémás helyekre szalagot/táblát kirakni.
Makkosmária után ismét fölfelé, elágazásban jobbra, majd a következőnél balra - túratársak, meg a rutin segít itt is. Virágvölgy állomásnál nincs frissítőpont, megyünk az épület mögött fölfelé tartó ösvényen tovább az aszfaltcsíkig, onnan meg lefelé, hiszen a következő pont elvileg - és mint később kiderül, gyakorlatilag is - egészen lent, a Disznófőnél van. Sűrűn vannak az ösvények, de itt azért akad tábla is, úgyhogy azoknak a jelzéseit követve kanyargunk le a pontig, ahonnan a Z- jelzésen indulunk vissza, meredeken fölfelé. A táblázásnak hála lefelé másik útvonalon jön a tömeg, csak egy-két el- vagy megtévedt túrázó jön szembe :-)
Azért sikerül valahol benézni a jelzés kanyargását, és a réten keresztül kikecmeregni a kék körtúra jelzéssel ellátott sétaútig... Mindegy, belefér, irány Normafa, meg a Székelykapu.
Itt a változatosság kedvéért szintén hiányoznak a jelzések, de másodikra csak eltaláljuk, merre kell lefelé menni; vasút, balra, később ösvény, Csillebérc állomás - innen már nincs sok hátra :-)
Normafa állomásig kényelmes séta, utána a "mumus" - igaz, most az útról való letérést jelezte egy tábla, de... Szóval a vízmosásos rész horror volt: teljesen benőtte a gaz, bokatörően mélyen kimosta a lezúduló víz - illett volna legalább valamennyire kitakarítani ezt a részt... Ha már a tuhu térképen is fent lévő kerülőutat nem teszik be az útvonalba.
Lent a völgy alsó részén lévő tisztásnál kisebb csapat keresi a "merre tovább?" kérdésre a választ: lassítás nélkül tartok jobbra, és ott is van az út, ami levisz egészen a szemből érkező zöld háromszög jelzésig. Itt élesen visszafordulunk, és a Budai-hegység egyetlen víznyelője mellett elhaladva máris az Úti Madonna kápolnánál kapjuk az utolsó előtti pecsétet. (A kápolnát Berger János teológus professzor 1883-ban emeltette. Az egyre pusztuló kápolnát a Pilisi Parkerdő Gazdaság, a Magyar Cserkész-Szövetség és a Farkasvölgyi Baráti Kör építtette újjá. A megújult kápolna felszentelésére 1998 október 3-án került sor.)
A kápolna után még egy nekirugaszkodás, Apáca-rét, aztán a jól ismert ösvény jobbra, keresztül a bokros részen - "természetesen" ezt sem jelöli semmi...
Aztán a másik rét túloldalán már beépített terület következik, közvilágítással, úgyhogy lámpa le, kényelmes séta a Széchenyi emlékműig. Innen a Svájci lépcső felé venném az irányt, de mint a leírásból kiderül, igaza van Szilvinek, mehetünk arra is, amerről jöttünk.
Cél, sor, oklevél, kitűző, Budapest-kupa bélyegzés, virsli. Szilviék vonatoznak - a rajtban hagyták az autót - nekem itt van, úgyhogy néhány ismerőssel beülünk, és elindulunk lefelé.

A nappali verziókkal együtt 11. teljesítés - talán ebből is látszik, hogy a tömeg, az igen sok ep, meg a gyakorlatilag nulla terepmunka  ellenére is kedvelem ezt a túrát. A táv, illetve a szintadatok alapján könnyűnek tűnik, de nem az. A rengeteg jelzésváltás az éjszakával párosulva teszi - elsősorban tájékozódási szempontból - nehézzé ezt a túrát, pláne a területet kevésbé ismerők számára.