Túrablog

A tavalyi évhez hasonlóan Gabival vágtunk neki a túrának - ő a 15-ön, én a 30-on. A parkolóban egy számomra szívet melengető embléma egy autón - valamennyire nekünk is kell ma jó szerencse, bár jól ismert túrának vágunk neki. A nevezés gyorsan megy - sietünk is, hiszen rajtidő vége felé járok, ráadásul durván meleg idő ígérkezik, úgyhogy napon fövés lesz, hiszen két dolgot sikerült otthon hagynom: a bögrémet és a kalapomat. No mindegy, lesz, ami lesz, nekivágunk, amolyan kényelmesen nem gyors, de lassú bemelegítős tempóban.
A gyermekvasút keresztezésekor megvárjuk az elhaladó vonatot, és kényelmes sétával érünk a kilátóhoz. Lefelé könnyebb, de kocogni mégsem kéne - nem itt kell behozni a lemaradást :) és különben sem állunk annyira rosszul idővel :-D
A S-P- visszafordítóhoz közeledve látom az előttünk haladó túratársakat egyenesen tovább sétálni - szerencsére meghallják hogy nem arra. Mondjuk ők még jól jártak, út közben találkoztam olyanokkal, akik a János-hegyről fordultak vissza...
A jól ismert elágazásnál balra fordulunk, a sífutó utat keresztezve megállunk, én elugrok geoládát keresni - GCSOSZ, gyors találat, mehetünk tovább.
Lefelé utolérünk egy csoportot - látássérült túratársak és kísérőik, ennek ellenére normál tempóban ereszkednek a nem túl kellemes, köves ösvényen. Ahol lehet megállnak, és elengednek minket; megköszönjük, és további kellemes túrázást kívánunk.
A lejtő (meg az aszfaltcsík széle...) után persze újabb emelkedő jön: Fekete-fej. Botokat odaadom Gabinak, és mindketten a saját tempónkat tartva megyünk felfelé. Bot nélkül igencsak "szuszogós", de azért sikerül megállás nélkül felérni a "vaskályhához", ahol csak egy papír van, pont nincs: pont lent, a karámoknál. No, akkor pihenjünk, amíg Gabi fel nem ér - nem sok, de most jól jön :-)
Lent a ponton természetesen van víz a bélyegzés mellé - gondolom, ezért nem a csúcsra telepedtek le a pontőrök.
A jól ismert erdősáv után még némi árnyék itt-ott az aszfalt előtt, eszembe jut a Piros túrák meglepetés kajapontja, ami ezen a részen szokott lenni - aztán kapaszkodunk fölfelé a távvezeték alatt, húzós tempóban, hogy mielőbb árnyékba kerüljünk ismét.
Ez persze várat magára picit, aztán következik a P-P+ elágazás: a ponton kapott müzliszelet beburkolása után elválnak útjaink: Gabi a P+ jelzésen a rövidebb táv útvonalát követi, én meg megyek tovább a piroson, picit bele is kocogva.
A Vörös pocsolyánál ácsorgó, nézelődő csapattal szóba elegyedem, és csatlakozom hozzájuk - a dög meleg miatt sem energiám, sem kedvem nincs egyedül gyalogolni.
Nagykovácsiban a Z- jelzés mellett van egy nyomós kút, itt megállunk, és alapos pancsolást rendezünk - pillanatok alatt megszárad minden, de legalább picit lehetett hűsölni, hiszen Solymárig nem lesz vízvételi lehetőség.
Nem sokat gyalogolunk persze a következő megállásig: a szokott helyen a szokott mennyiségben és minőségben dinnyézhetünk (Zsíros-hegy, sorompó). Nem nagyon kell minket sokszor kínálni - a szerénység és visszafogottság nem igazán jellemző a fogyasztásunkra - köszönjük, nagyon finom volt!
Solymárig eseménytelen ereszkedés, a templom előtt rövid frissítés ismét (a célig gyakorlatilag nincs már kút!), aztán nehezen, de magunk mögött hagyjuk a lakott területet, hogy a Szarka-vár alatt megkapjuk a következő bélyegzést. Itt szintén van víz, illetve kapunk almát is.
Az általában dagonyás szakasz most por száraz - ritka jelenség, de nem bánom :-) A túratársaknak nem ecsetelem, hogy az előttünk jobbra látható vonulatra hol és hogyan megyünk majd fel, és mi vár még utána ránk, bár gondolom, az irányból sejthető, hogy oda biza' fel köll menni.
Sétatempóban érünk a K-Z- közös emelkedője alatti kanyarhoz, némi motivációhiány itt-ott, de azért ha több részletben is, de mindenki felér a Csúcs-hegyi nyeregbe.
Szusszanás után segít a rutin: A Z- letérését jobbra ugyanis nagyjából semmi sem jelzi, csak jóval beljebb egy vékonyka fán látunk jelzést - mondjuk aki ezt az elágazást elvéti, azzal sem történik semmi rendkívüli: a kék sáv is Virágos-nyereghez visz - igaz, ekkor kimarad egy érdekes felirattal ellátott autó látványa :-)
Virágos-nyeregnél is jól jön a helyismeret: ahogy felkapaszkodik az emberfia a rétre, a túloldalon ott az út, meg a jelzés is, ami az Újlaki-hegy felé visz.
Idővel kezdünk nem túl jól állni, gél, izó, aztán robogok a többiek után. A csúcson Rolandék pecsételnek - és "természetesen" van palackos ásványvíz is - a parkolóból jó néhány fordulóval cipelték fel ide. Langyos, de van. Ez is egy olyan "plusz" a rendezésben, ami miatt nálam a legjobbak között szerepelnek.
Lecsorgunk a Határ-nyeregbe, kezdünk nagyon vacakul állni az idővel, úgyhogy fölfelé tempót váltok, és ellépek a társaságtól - így sikerül szintidőn belül beérkezni.
Étvágyam nem nagyon van, úgyhogy a díjazás átvétele után inkább kiiszom a maradék izotóniás italomat, és irány haza.