Túrablog

Több túra is tervbe volt véve decemberre, aztán úgy alakult, hogy ez az egy túra jött össze - és ez nem csak rajtam múlott, hiszen a jégtörés okozta döbbenetes károk több túra megrendezését is lehetetlenné tették.

Ezt a jégtörést ezen a túrán is lehetett látni, de kezdjük az elején :)

Halvány gondolatként motoszkált bennem, hogy az 50-es távot kéne megpróbálni, de aztán maradtam a rövidebb táv mellett, úgyhogy Szilasligetről, az autó lerakása után HÉV-vel utaztam a gödöllői rajthoz. Jegyet a BKK-s automatából pikk-pakk megvettem - utánam viszont vagy öt-hat jegyet akartak venni - nem, egyben nem lehet, úgyhogy darabonként végig kellett nyomkodni a kiválasztási folyamatot... No mindegy, majd alakul még az automata felhasználói felülete. (Az más kérdés, hogy jegyvizsgálóval Gödöllőig nem találkoztunk...)

Tehát Gödöllő... A parkban ismerősök állnak az asztalok túloldalán, gyorsan túlesek a nevezésen, aztán sikerül nem elfelejteni rajtbélyegzőt kérni Bubutól is, úgyhogy tényleg mehetek az utamra, ami eleinte Gödöllőn vezet keresztül. Szalagozás van, térkép szintén, úgyhogy tempósan érek ki a városból, hogy az M3 fölötti gyalogoshíd után hétvégi házas övezet következzen.

Itt az 50-es távnak van egy kitérője - papír, szalag van az elágazásnál, úgyhogy rövid tanakodás után mehet ki-ki tovább a megfelelő irányba.

Az első említésre méltó hely az Öreg-hegy - a kő felirata szerint Molly domb - az itteni adótornyot az autópályáról annyiszor láttam, most legalább megnézhetem közelről :-) Az emlékkő szép, a fák viszont nagyon szomorú képet mutatnak: a decemberi jégtörés komoly károkat okozott itt is.

Tovább a burkolatlan úton, térkép meg szalagok alapján könnyen követhető itt is az útvonal - aztán a Boncsok-hegy alatt sikerül majdnem elkavarni: a szalagozás ugyanis az ösvényről balra, esésvonal irányban vezet fel a csúcsra, ahogy mondani szokás, tökön-paszulyon keresztül.

Felírom a felírni valót :) és megyek tovább - szalagozást követve, itt-ott ismét a tök & bab elven kijelölt útvonalon.

Szerencsére ez nem tart sokáig, és ismét a gyümölcsöskertek mellett vezető útra érünk, aztán érkezik a P+ illetve a P- jelzés, amin megcélozzuk a Margita csúcsát.

Itt egy nevet kell felírni a lapra - be van csomagolva a fából készült emlékmű, de a név azért olvasható. Évekkel korábban már jártam erre, akkor megpróbáltam utánakeresni a szomorú eseménynek, aminek emlékét itt láthatjuk, de nem nagyon sikerült :(

Robogok tovább a P- jelzésen, egy elágazásban úgy szólnak utánam, hogy rossz irányba megyek - és tényleg, ott lengedez a másik út fölött a szalag, pár méterrel később. A térképre nézve tényleg nem örültem volna, ha a P-S- pároson letrappolok a hegyről :-)

A Bódis-hegynél egy fára van felfestve a kód, fotó, felír, biztos, ami biztos.

Veresegyházra igyekezve lefelé gyorsabb tempóra kapcsolok, szalag a település széléig van, utána... szóval erősen hiányos.

A leírásban utcanevek szerepelnek, kis segítséggel a játszótér felé az éles letérés is jól megtippelhető, úgyhogy sikerül a lakott területen minimális bizonytalansággal átkelni. (Mint köztudomású, a túrázó legkönnyebben lakott területen téved el. Erdőben, mezőn, "világ vége előtt kettővel" jóval nehezebb elkavarást produkálni. Legalább is szerintem :-)

A Medveotthon felé vezető úton erdősáv jobbról - itt a sík terepen rákapcsolok, de azért egy-két fotót csak elkövetek, hiszen elég ritkán tévedek erre :)

Az erdősáv után ismét lakott terület, majd széles, poros útra fordulunk jobbra, amin naaagy teherautók hordják a földet - szerencsére csak egy pár porát kell rövid ideig nyelni, mert a vasúti árjáró előtt élesen balra mutatja a tábla az utat a Medveotthon felé.
Lovarda, szürkemarhák a másik oldalon, úgyhogy nem csak a macik miatt érdemes ide ellátogatni - de most ők a fontosak, hiszen a bejáratnál lesz a következő pont.
Az időjárásnak köszönhetően kellően rideg állagú csoki jár a pecsételés mellé, utána pedig lehet befáradni, és körbejárni a medvék kifutóját. Meg a farkasokét is, illetve a kilátót, ahol csak a hosszú távosoknak van pont, azt is útba ejtem Nagyondinnye kollégával, aztán jól megyünk egy kört, mert kijárat csak egy van nyitva - de legalább jól körüljárjuk a kifutókat :-P
Dinnye erős tempót diktál, nem esik jól, de nem hagy sokat panaszkodni, megyünk és kész. Olyan lendülettel robogunk, hogy a következő pontot (gázos jelzőoszlop) majdnem sikerül benézni - aztán ráeszmélünk, hogy a két oszlopsor közül a másik a miénk, a szalaggal megjelölt a hosszú távon indulóké - sebaj, felírom mindkettőnél amit kell.
Olyan tempóban robogunk a vasút melletti földúton, hogy majdnem sikerül túlmenni a Fóti Somlyó felé mutató balos letérésen, de aztán sikerül korrigálni.
Szóval irány a Somlyó - pontosabban csak a lába, ugyanis jól megkerüljük, és ÉNY helyett DNY felől, a jól ismert tanösvényen kapaszkodunk fel rá. Előtte persze Fótfürdőnél megválaszolunk egy trükkös kérdést, mert a fene sem számolta, hogy hány jelzés volt látható...

A csúcson újabb fotó meg jegyzetelés, aztán a gerincen tartom a tempót egy nagyobb csoporttal egészen Mogyoródig.
Itt a cukrászdában a "szokásos" fogadtatás: pecsételés, sütemény+tea, és ahogy eddig sokszor, sütiből saját kontómra duplázok - bár más csapat, de a sütemények semmivel sem lettek rosszabbak :)

A cukrászda után Petamival vágok neki az emelkedő aszfaltnak - picit sajog a térdem, de talán fogom bírni a tempót; hiába, a hideget nem szereti a futóművem :(

Az autópálya fölötti híd után elindulunk a Hangulat utcán egy kósza szalag miatt, aztán gyorsan kiderül (utánunk szólnak) hogy balra lefelé kellene menni... A rossz helyen lévő szalagot leszedem, átkötöm a jó irányhoz, és megyek a többiek után.
Egy távoli fotó erejéig megállok, aztán lassan, de biztosan felcaplatok a szebb napokat látott kilátóhoz. A kérdésre megtalálom a választ, felírom, és rövid szusszanás után megyek tovább - sietni kéne, mert így még a négyes átlag sem lesz meg, de a térdem, pláne lefelé nem szeretne gyorsan mozogni. Ennek ellenére "csakazértis" gyorsítok,úgy legalább rövidebb ideig fáj.
Aztán a jégtörés okozta károkat nézegetve lelassulok - ki tudja, meddig fogják ezek a fák-bokrok viselni a nyomait...
Egy trükkös szalagozott bozótharcos ösvény is emiatt került az útvonalba - kivezet a bedőlt fáktól járhatatlan földútról a szántóföld szélére - nofene, azért még bőven van gyalogolni való... Ráadásul beton meg aszfalt. Mindegy, megpróbálok belehúzni, és csak arra figyelni, hogy haladjak, nem pedig a sajgó térdemre - az ráér később is.

A célba a GPS szerint 7 óra 46 perc alatt megtett 34km után érkezek meg, átveszem a díjazást, váltok néhány szót a pihengető ismerősökkel, aztán irány az autó, és indulás haza.

Mondhatni szokás szerint kellemes, a terület adottságait figyelembe véve jól összerakott, és kellően izmos gyaloglat lett idén is ez a változó útvonalú túra. Ha a térdem nem rendetlenkedik, akkor végig nagyon élveztem volna, így viszont a vége picit nyögvenyelősre sikeredett - de ez legyen az én gondom, ha jövőre is megrendezik ezt a túrát, akkor természetesen ott lesz a helye a naptáramban.

Ahogy 2010-ben, úgy idén is telekocsi szervezésével vágtam neki a készülődésnek - és idén is gyorsan lett három utasom... Elvileg. Ketten szinte az utolsó utáni pillanatban léptek vissza, úgyhogy egy utassal vágtam neki pénteken délután a Badacsonytomajig tartó autós aszfaltkoptatásnak.

A tornateremben nincsenek sokan, kiválasztok egy kényelmes helyet az egyik kézlabdakapuban :-) lepakolok, aztán irány vacsorázni. A bejáratnál Jámborékkal futok össze - épp pizzázni indulnak a Lacus Pelso pizzériába, ahol a túra résztvevői kedvezményes áron fogyaszthatnak.

A pizza finom és forró, a sör hideg, úgyhogy egy nagyszerű vacsora után térünk vissza az iskolába.

Az iskolai büfében egy szelet hatlapos sütit még veszek, mert idejét sem tudom, mikor volt ilyenhez legutóbb szerencsém. Utána persze irány a hálózsák, és megpróbálok aludni, bár éjjel néhány, hangja alapján vélhetően fiatal, és bizonyosan ittas "túratárs" hangja ébreszt, reggelre úgy-ahogy sikerül kipihennem magamat.

Kényelmes készülődés, a büfében egy kávé meg némi harapnivaló, majd irány a ködös őszi reggel... Utólag belegondolva a havas verzió jobban tetszett :-)

Első említésre méltó dolog, hogy az iskolából kilépve sehol nincs szalag. Szerencsére többen tudjuk az utat (el a pizzéria felé, majd balra, el a bazalttemplom előtt), úgyhogy a badacsonytomaji nézelődésből pont annyi lesz, amennyi a túrához szükséges :)

Később látok szalagot is, rendületlenül emelkedünk fölfelé, a ködbe vesző Badacsony oldalában - no, a mai nap sem a gyönyörködtető panorámáról fog szólni...

A Kökapunál pici szusszanás - na jó, fotózás - miután a Klastrom-kútnál a kitett tábla alapján konstatáltuk a pont hiányát :) A Kőkapun felfelé haladva látható egy természet kontra beton 1:0 meccs - körbeépítették a fát betonnal, nem csoda, hogy a ez utóbbi már repedezik...

Fent, a csúcs közelében majdnem sikerül egy balra, a hangok irányába tartó ösvényen kispistázni, de szigorúan kimegyek az elágazásig, és ott fordulok balra.

Az impozáns új kilátó teteje szinte belevész a ködbe, ennek ellenére a matricaragasztás után nulla pontért megmásszuk, ha már itt vagyunk :-)

A panoráma emlékezetből történő felidézését segítik a kilátó felső szintjén található képek; megpróbáljuk, nehezen megy - biztos azért, mert korán van :)

A ködben picit tétován indulva sikerül eljutni a Hertelendy-emlékhez, ahol önkiszolgáló módon kell matricát ragasztani - ha már a kezemben van egy ívnyi, akkor osztogatom a túratársaknak is.
A ködtől picit nedves lépcső következik fölfelé, a Ranolder-keresztig aztán gyorsan lehet haladni, mert nézelődni való az momentán nincs - kivéve, ha valaki átlát a ködön :)

A kereszt díszkivilágítása, mióta nem jártam itt, lecserélésre került LED-es reflektorra és napelem+akkumulátor táplálásra.

Itt sem bámészkodunk sokat, irány a Bujdosók lépcsője, amin hosszú és épp csak annyira meredek, hogy élvezhető legyen az ereszkedés :)

Badacsonytördemicre leérve kiérünk a ködből, koptatjuk rendesen az aszfaltot - gyakorlatilag Szigliget után, amikor a Szent György hegyre elindulunk fölfelé, ott lesz vége, persze addig még sok minden útba esik :)

Először tehát Szigligetre sétálunk át, ahol az Avasi templomromnál állunk meg, a park nagyon szép, pont viszont nincs, de a tájékoztató táblákat azért érdemes elolvasni.

A vár felé tovább indulva egy mikulás sapkás ismerős jön szembe - geoládázik, és rendez, úgyhogy ez a túra neki rendezői bejárással lett behúzva.

A pont persze nem lent, a vár bejáratánál, hanem a víztározó nevű helyiségnél található, úgyhogy jócskán kell lépcsőzni az áhított matrica megszerzéséhez. Bónuszként viszont kapunk fincsi nápolyit, illetve - mivel idővel amúgy is jól állunk - körbesétálunk a várban. Ennek során konstatálom, hogy ide bizony el kell majd jönni családilag is. Igaz ugyan, hogy rengeteg lépcsőt kell fel-le megmászni, de érdekes dolgokat - és jó időben bizonyosan csodás panorámát - lehet látni.

Szigligetet elhagyva kerékpárúton kutyagolunk hosszan egyenesen a 71-es út mellett, aztán balra át, irány a Szent György hegy - továbbra is aszfalton.

Egy kanyarnál jobbra elhagyjuk az aszfaltot, hogy a Horváth pincénél lévő ponton begyűjtsük az újabb matricát, és nem utolsó sorban a hegy levéből - saját költségre - kóstolóhoz jussunk. Mivel csak este hat körül indulunk haza, bőven belefér még egy kis borozgatás, úgyhogy engedek a csábításnak.

A bortól jobb kedvűen indulunk fölfelé a szőlősorok között, aztán még egy kevés aszfalt (csak emlékeztető gyanánt...) a Lengyel-kápolnáig.

Itt balra fordulunk, ahogy a jelzés mutatja, irány az Oroszlánfejes kút.

Folyadékom bőven van, úgyhogy nem töltök a vízből, inkább megyek tovább, hiszen a várlátogatás meg a borozgatás kellően leamortizálta az időtervemet :) de végül is azért túrázik az ember, hogy lásson, meg hogy jól érezze magát, nem?

Nemsokára útelágazáshoz érkezünk, szalag, pont, matrica - fordulunk, ragasztunk, megyünk tovább :-) Apropo, útelágazás... Az útvonal példamutató módon ki van szalagozva, sőt minden szalagnak van egyedi száma (!) is. Igaz, itt a folytonos számozásba pici hiba csúszott, de azért csak kitaláljuk, hogy merre kell menni - természetesen fölfelé.

A tetőre felérve újabb pont, majd apró bizonytalanság után elindulunk a helyes ösvényen. Innen már tényleg nincs sok hátra, némi hullámvasút jellegű szakasz, jellegét tekintve a lejtők vannak többen, azok hosszabbak, így érünk a rövid táv ellenőrzőpontjára - nekünk itt nem terem matrica - a pontőrt azért sajnálom, mert rettenetesen huzatos helyen kell ücsörögnie.
Lefelé azért csak óvatosan, szerencsére hó meg jég nincs - most a köd ad egy érdekes hangulatot a Bazaltorgonáknak.
A célban tea, forralt bor, zsíros kenyér fogyasztható - miután az adminisztráción túl vagyunk. Aki itt végez a túrán, azt kisbusz szállítja vissza a rajtba, mivel ennek a kapacitása véges, így a falatozást rövidre fogom, és a következő csoporttal elindulok lefelé a buszhoz.
Nem kell sokat várni, érkezik a busz a következő körre, aztán ahogy megtelik, indul is lefelé a szőlők között kanyargó egy nyomsávos úton. Ha itt szembe jönne valami érdekes lenne... És jön. A másik busz, de tudnak egymásról, így a felfelé igyekvő megvár minket egy szélesebb szakaszon.
Ezzel a buszos lehetőséggel élve kényelmesen visszaérek a célba, ahol jókedvűen beszélgetve telik az idő addig, amíg a hazafelé útra "bejelentkezett" túratárs is megérkezik, és elindulunk hazafelé.