Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2014. november 16., vasárnap
Kevés túra van, amin az első túraévem óta minden rendezésen ott
voltam - ez az egyik, így idén is nekivágtam a kellemes, őszi időben a
jól ismert útvonalnak.
A nevezés és indítás szokás szerint "lépésenként"
külön asztalnál folyik, így aztán gyorsan túl esek a formaságokon - hogy
aztán várjak arra, hogy a GPS összeszedje magát - nem az eltévedés ellen kell :-D
Az itinert
elrakom, hiszen jól ismerem az útvonalat, így csak a pontokon lesz
szükség rá, hogy begyűjthessem az igazolásokat. Maga a túra, úgy a terep
(sok szint), mint az útvonal (sok jelzésváltás) szempontjából nem egy
könnyű séta, az aránylag kövid táv ellenére sem; bemelegítésként a P-
jelzésen kapaszkodok fel a Nagy-Hárs-Hegy oldalában az első EP-ig.
Szilviék kettesben őrzik a pontot - váltunk pár szót a jövő évi tervekről, aztán megyek tovább, a hegy oldalgerincén lefelé.
Az
aszfaltút szélén (útpadka gyakorlatilag nem nagyon van) köt át a jelzés
a Hárs-Hegytől a Fekete-Fejhez; nemszeretem szakasz, jó lenne valahogy
kiváltani...
A Fekete-fej fölfelé szuszogósan, de ahogy illik, egy
futamodással megvan, pont, édesség, szusszanás, aztán zúgás lefelé,
hiszen még csak egy "púp" van meg a sok közül.
Adyliget, alkalmi túratársakkal fordulok rutinosan be a bolt melletti utcába - van némi aszfalt a túra útvonalában, de ennyi belefér, hiszen az útvonal nagyon szép.
Kellemes emelkedő ismét, a végén szép panorámával az előttünk álló útvonal jelentős részére. Az évek óta félbemaradt építkezésnél mutatom a többieknek, hogy hol fogunk még járni ma :-) Persze addig több völgybe is lemegyünk, csak hogy legyen szint is a túrában.
A Remete-szurdokban pihentető tempóra váltunk, aztán a kikapaszkodásnál jön a "saját tempó" - azaz nekem a "csak azért is felmegyek egy lendülettel" verzió, ami gőzmozdonyt megszégyenítő szuszogással ugyan, de csak sikerül.
Panoráma itt is van természetesen, ismerős a látvány, de azért jó körbenézni, mielőtt tovább indulok.
A ponton Péterékkel beszélgetek egy kicsit - beérnek az alkalmi túratársak, úgyhogy együtt megyünk tovább, előbb szintben, aztán jobbra, a K+ jelzésre fordulva gyors ereszkedéssel egy rövid időre vissza a lakott területre.
Ez az aszfaltkoptatás szerencsére rövid, szalag ritkásan van ugyan, de van - sokadik teljesítésnél persze mindegy :-)
Középső-Jegenye-völgy, majd Solymár széle következik - gyorsan át az úton, mert elég sűrű a forgalom - itt sajnos lemaradnak a lányok, az Alsó-Jegenye-völgyön gyorsan robogok végig, az utána következő hosszú emelkedőn azért elkezdem számolni, hogy Kálvária egy, Vihar-hegy kettő, Hármashatár-hegy három...
Mindegy, a széles erdészeti úton szorgosan előzgetve kapaszkodok egyre feljebb, aztán a sorompónál picit csodálkozom, mert a S- át van festve: át a sorompón, és utána megy balra.
A "csemege" ez után jön: fel, meredeken fel a Kálváriához. Némi beletotyogással ugyan, de leküzdöm ezt is egyben - igaz, a végén a fülemen is szeretnék levegőt venni :-)
Ismerős pontőrök itt is, a beszélgetéssel megy az idő, betermelem az ellátmányként kapott édességet, aztán csak elindulok lefelé, hiszen ez még csak a táv fele - is szintben is bőven van még...
Azért út közben ahol lehet, nézelődök, hiszen csodaszép idő van, és az őszi erdő nagyon szépen mutat.
Virágos-nyereghez a K- jelzésen trappolok be, a lakókocsiból átalakított büfé nyitva van, egy kávét kérek, részben, hogy magamat támogassam, részben meg azért, hogy a büfét, hiszen máskor is jól fog jönni itt a folyadékpótlás.
A lakókocsi-büfét egyébként egy ötletes mini "erőgép" húzza-vonja - Pannónia motor, talán Trabant váltó - kellően házi barkács modell ahhoz, hogy megörökítsem :-)
Vihar-hegy a következő feladat, bőven kortyolok izóból, aztán hajrá, fölfelé.
Itt is előzgetek, bár lefelé a térdem picit bejelez, úgyhogy a túloldalon csak óvatosan totyogok lefelé - hogy aztán a Hármas oldalában újult erővel toljam fölfelé magamat.
A hazai sportrepülés legsúlyosabb katasztrófájának emlékhelyét most kihagyom (A HA-ANL lajstromjelű AN-2 1982. május 11-én a Hármashatár-hegy ény-i oldalának ütközött és kigyulladt. A rajta tartózkodó két fős személyzet és a hét utas életét vesztette.), mert az idővel valahogy nem állok túl jól.
A Hármashatár-hegyen is van pont, bélyegzés, és megyek is tovább: irány a Határ-nyereg, eleinte a Kc jelzést követve.
A parkolóig semmi gond, a S- meredek ereszkedésénél ismét "jelez" a térdem - pedig annyira hűvös nincs, hogy gondot okozna - vagy mégis? Nem érdekes, lassan óvakodok lefelé a jól ismert meredélyen, aztán ahogy illik, a S- jelzést szigorúan követve váltok a K- jelzésre, amit az Árpád-kilátóig kell követni.
Ez a szakasz eleinte nagyon enyhén, majd picit komolyabban tart fölfelé - a végén némi "valódi" emelkedővel.
Széles erdei sétaút, rengeteg avar, és persze az ősz megdöbbentően szép színei...
Ez a szép erdő kísér az Árpád-kilátóig, és tovább, az Apátthy-szikláig - immáron kényelmesen ereszkedve.
Persze ami lefelé, az később fölfelé, ahogy az az Apáthy-sziklánál látszik is - lent az átjáró a Nagyhíd alatt, a völgy túloldalán, fönt, az erdőben sejthető a cél...
A lépcső lefelé "nem ízlik" a térdemnek, a városi aszfaltos szakaszon belassulok rendesen - gond nincs, mert a szintidőbe belefér így is, bár azért jó lenne "értelmes" időn belül beérni.
Ez a beton-aszfalt-járda szakasz, pláne, hogy elég sok szint is van benne nem szokott jólesni - most sem tetszik, pláne, hogy Szilvi, a pontzárás után indulva utolért :-) Lehet, hogy mégis lassú vagyok?
Térdprobléma ide, vagy oda, elkezdem tempósan tolni a Szent Ferenc kórháztól - előbb a kellemesen emelkedő aszfalton, utána pedig a kényelmes, erdei sétányon.
Itt még egy jelentősebb emelkedőt kell legyűrni a "sok antennás" ;) épület mellett, utána már csak a lépcsőn kell felsétálni Szépjuhászné állomás peronjára, a célba.
Jelvény, kitűző, oklevél, banán és nagyon-nagyon fincsi tea - mondhatni szokás szerint :)
A túra úgy rendezésben, mint ellátásban (és árban) hozta a szokásos formáját: gyakorlott rendezőgárda bőséges szolgáltatással rendezett nem olcsó, de ár/érték arányát tekintve teljesen rendben lévő túráján vettem részt, immáron nyolcadik alkalommal.
Track:Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2014_szurt.gdb
2014. november 2., vasárnap
Mondhatni szokásos program ez a gyaloglat, egy ideje családi
sétaként, így idén sem maradhatott el legalább egy kör megtétele a
Nagy-Hárs-hegy körül.
Amiben az idei év mégis más lett, mint a
korábbiak, az annyi, hogy idén az első kört igyekeztem kocogósra fogni,
és a családomat a második körben valahol a Kaán Károly kilátó táján
utolérni.
Az első kör teljesen jól sikerült, bár a Nagy-Hárs-Hegyre fölfelé nem rohantam :)
Nekem nem, de néhány túrázónak fura volt, hogy a pont nem a kilátónál, hanem kint, a "csücsökben" foglalt helyet - hiába, itt az útvonalkövetésre igyekeznek odafigyelni :)
A célban csak bélyegzést kértem, és indultam is a második körre, remélve, hogy az elsőhöz hasonlóan jól fog menni.
Nekem nem, de néhány túrázónak fura volt, hogy a pont nem a kilátónál, hanem kint, a "csücsökben" foglalt helyet - hiába, itt az útvonalkövetésre igyekeznek odafigyelni :)
A célban csak bélyegzést kértem, és indultam is a második körre, remélve, hogy az elsőhöz hasonlóan jól fog menni.
A jelzések, szalagok, feliratok tökéletesen mutatták az útvonalat, de... A motorvonat
lefotózását követően szépen felmentem a régi útvonalon a S- jelzésig,
úgyhogy vélhetően azon kevesek közé tartozom, akiknek sikerült elkavarni
ezen a túrán :-D Nesze neked útvonalkövetés...
Mindegy, ez a "nagypistázás" is belefért az időbe, bár elsőre fura volt, hogy a S- jelzésen szembe jönnek az emberek, de van ez így... :) A Kis-Hárs-Hegyen lévő pontnál újabb bélyegzés "valahova" az itinerre, aztán a nyereg után kényelme, de tempós gyaloglás következett, remélve, hogy valahol utolérem a lányokat - igaz, a Nagy-Hárs-Hegy fölfelé most is gyaloglósra sikeredett, ráadásul ismerősökkel is találkoztam, úgyhogy (bár a túra hivatalos szabályzata tiltja) némi beszélgetésre is sort lehetett keríteni. 
A Bátori-barlang bejáratánál viszont megálltam fotózni az általam még nem látott táblát, ami a barlang nevét adó Bátori Lászlónak és az általa itt végzett munkának állít emléket. 
A kilátónál megálltam szusszanni és körbenézni, hiszen abban egyeztünk meg, hogy itt találkozunk a feleségemmel meg a lányokkal.
Épp végeztek a kilátóban, jöttek lefelé, úgyhogy hamarosan együtt sétáltunk tovább, és gyűjtöttük be, immáron közösen a Minimaraton egyetlen EP-jének igazolását.
A kellemes sík szakasz után már csak lefelé; itt a lányokat muszáj volt visszafogni picit, hogy ne rohanjanak annyira, de szerencsésen le- és beértünk a célba.
Cél, oklevél, csoki, elmaradt bélyegzések a Budapest-kupa füzetekbe pótolva - de közben jól kimaradt ennek a gyaloglatnak az igazolása, úgyhogy sikerült a célban is kellően megkavarodni... Hiába no, sok ez a bő 6km már nekem :-D
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)