Túrablog

Ahogy tavaly, úgy idén is előzetes regisztrációval lehetett csak indulni, így elsőként ezt a feladatot kellett teljesíteni - némi levelezés árán ez sikerült is (sajnos a folyamat több szempontból sem tökéletes, és még finom voltam), de azért a "kizárunk csillió évre"-től sikerült eljutni addig, hogy lett reg.számom. No mindegy, a segítségemet felajánlottam a hibásan működő levelezés és folyamat rendbetételében való részvételre - majd kiderül, lesz-e belőle valami, lesz-e rá igény. A nevezési lapot kinyomtattam, üzemorvos, nulladik bélyegzés pipa.

Nagyon kevés túra volt idén, egy elfogadhatóan sikerült Budai 50 volt a maximum táv - reméljük a legjobbakat, és számoljuk a hátralévő napokat...

 Bevásárlás halogatva, de aztán előszedtem az "akarom" varázsszót, és nekiláttam összeszedni, hogy mire lesz szükségem. Műzliszeletből vagy fél tucat, egy zacskó szőlőcukor, két csomag sós keksz, egy csomag azsalt sárgabarack, három izó (nem számolok azzal, hogy Dorogon lesz bolt) - ez a normál boltban megvan.

A "dekából" egy doboz gél meg két PowerBar - első blikkre "hűdedrága", de ezt a K100-at most teljesíteni kell, úgyhogy bele a kosárba és kész. Utólag kiderült, jó döntés volt, de erről majd később.

Cipellő marad a régi - mostanság váltott dizájnt/termékpalettát ezen a téren a bolt, és nem merek kockáztatni - meg valahogy a számozás sem passzol rendesen -pedig a jó öreg Arpenaz 500-as cipőm már eléggé viseltes - de azért még hordható.

 A zsákba a bevásárolt rágcsálni valókon kívül kerül még másfél liter víz a palackon szopókás csővel, eü. csomag, térd- és bokagumi, esőkabát, dupla tartalék elem a GPS-hez, két fejlámpa 6db tartalék elemmel, láthatósági mellény, tartalék zokni és alsó, kis doboz Sudocrem, egy doboz Smecta, meg a szokásos tisztasági csomag. És persze a Cartographia kupa igazolófüzet, hiszen idén is belekerült ebbe a sorozatba a Kinizsi.

Reggel... Este még műzlit gondoltam reggelire, de inkább két szendvicset raktam össze, és burkoltam be kényelmesen ücsörögve, aztán villamos - villamos - HÉV kombinációval irány a rajt.

A rajtnál szokás szerint hosszú, de tempósan fogyatkozó sor, és persze sok ismerős - százasok, nem százasok vegyesen. Bebocsátást nyerve az iskolába "ötös robot", akarom mondani ötös asztal célozandó meg - itt nincs sor, gyorsan megkapom a pecsételőlapot, rajta az NFC-s kártyával. No, ez gyorsan ment, de majd a rajt... "Százasok ebbe, a nem szá.. izé, többiek a másik sorba álljanak"! Hogy ki a százas, és ki a nem százas az itt jó kérdés - néha azt hiszem, hogy mi vagyunk a nem százasok :-D

A százas (vagy "nem százas"?) sor hosszú, van idő GPS-t izzítani, mire odaérek a csipogós és pecsételős indítóasztalhoz már szépen rárakta magát a technika a térképre. Pecsétként "7:40" kerül a lapra - a csipogós időt nem tudom, de nem is érdekes, legfeljebb a célban, ha fullra kihasználnám a szintidőt - de nem úgy tervezem, és különben is az még nagyon messze van.

Amit viszont tervezek, az a fotózgatás drasztikus visszafogása, és a "szokásos" időzítések: Pilisnyereg 5, Mogyi 11 óra - majd kiderül, mi jön össze belőle.

Tavaly én is elmentem a tömeggel a felfestett P+ jelzésen, idén irány az Árok utca (idővel ide fog átkerülni a jelzés is). Többen csodálkoznak, mint nem. Egy részük követ, mások inkább maradnak a jelzésen. Jó poén fönt elsütni, hogy "jó ez a csipogós ellenőrzés, gyorsan ment az előbb" :-) Fent már látszik, hova megyünk először: irány a kevély. Ezüst. Aztán a Nagy. Közben egy csak csipogós pont a százasoknak. Nyereg. Tovább lefelé. Első hegy pipa. Lesz még. Sok is :) Pláne a végén Koldusszállás után... De arra nem kell most gondolni - következő cél Hosszú-hegy.

A K-Z- elágazásnál többen hezitálnak - majdnem rossz tanácsot adok: a 40-es táv jobbra, Szentkút felé megy tovább - se egy tábla, se egy felirat - csak a leírásban egy mondat. Térkép készült, de nem került fel a honlapra, nem került kinyomtatásra a leírás mellé. Még fent, az emelkedő utolsó meredekebb szakaszán is jönnek szembe. Negyvenesek. Szerintem ők most nem szeretik a Kinizsit...

A ponton bélyegzés és csipogtatás, aztán tovább. Terv Pilisnyeregig nem állni meg. Lent a murváról előttem is sokan bemennek a jelzést követve. Sokan meg nem. Távban nincs különbség, az útról leterelt jelzés oka legtöbbször az, hogy az erdészeti úton előforduló nehéz gépes forgalommal ne zavarják egymást a gyalogosok, gondolom, itt is ezért van így - az más kérdés, hogy szombaton elég ritka az erdészeti forgalom.

Szántói nyereg. Irányítják a forgalmat a kanyarban - átmegyünk. Emelkedő, bemelegítés a szerpentinhez.

Picit fentebb leülök az út melletti kőre. tavaly a másik oldalon ültem. Nem lett meg. Hátha így sikerül :-)

Negyvenes jön, térképet kér. Kérdem, miért? Rövid távon indult, és szeretne visszakeveredni annak az útvonalára. Mondom neki, lefelé, és majd balra. Szemben lejjebb ülő túratárstól is érdeklődik - ő is ezt mondja neki. Elindul lefelé - a szemen ücsörgő túratársról kiderül, hogy Rakk Gyula. Tőle tudom meg, hogy a rövidebb távokra is készített térképet...

Együtt megyünk fel a szerpentin elejéig, aztán ő megáll nézelődni - én meg megyek tovább - jó lenne a "Pilis-nyereg - 5 óra" tervet tartani. Nem állok jól ehhez, de megyek, ahogy tudok. A jégtörés miatt a fák koronájának a teteje hiányzik, ezt tudjuk. Az viszont most tudatosulhat sokakban, hogy ezzel az árnyas erdőnek is annyi...

A tisztás után gyorsabb tempóra próbálok kapcsolni, ez úgy-ahogy sikerül is. A nagyon várt elágazásban, ahol balra le kell menni a nyereg felé muszáj megállni: Oláh Tamásék privát frissítőponttal települtek ide: egy bögre buborékos ásványvizet kérek, aztán egy túró rudit is elfogadok. Innen is köszönöm!

Nincs meg az öt órás teljesítés a nyeregig, de a meleg és a hiányzó árnyék számlájára írom, tudva azt, hogy éjjel, mondhatni szokás szerint sikerül majd behozni.

A ponton bélyegzés és csipogtatás, utána csak beállok a büféhez sorba, és begyűjtök egy palack gyümölcslevet, amit azonmód átöntök a műanyagból 100% bio csomagolásba :-)

Kétágú-hegynél a pár éve készült durva kőszórás már kellően be van taposva, illetve a köze fel van töltődve, úgyhogy aránylag normális tempót tudok menni. Durva, de már itt megfordul a fejemben, hogy tényleg akarom én ezt...? Na jó, Kesztölcig most már le kéne menni...

Hogy miért kellett a kesztölci szőlődombon (hegynek nem nevezném) átvezetni a jelzést a régi völgy helyett, nem tudom, picivel több szint, picivel több lakott terület :-) Majdnem elalszom, úgyhogy erősen remélem, hogy az egykori söröző mellé most is kitelepültek, és lehet majd kávét is kapni... És igen, van kávé! Kérek kettőt. Egy pohárba. Cukor, kérek tejszínt is - nem túl erős kávé, de most életmentő - reggel ugyanis kimaradt. Ugyanígy életmentő a hotdog is, amit a vizesárok szélére ülve tolok be az arcomba.

A "szokásos" slag most is rendelkezésünkre áll (köszönjük!), töltök, kalapot vizezek, aztán indulás tovább - Dorogig csak el kéne menni...

Egy első bálozó lánnyal elegyedek szóba - ő is, mint általában minden első alkalommal Kinizsiző a "mi vár ránk" jellegű kérdésekre vár válaszokat - igyekszem nem nagyon ráijeszteni :)

Dorog szélén a híd után majdnem elbeszélgetjük a jobbos kanyart, aztán sikerül helyesbíteni. Addigra beér minket az alkalmi túratársa is, úgyhogy együtt megyünk tovább.

A söröző kimarad, Eszterék megállnak egy cukrászdánál, én megyek tovább a legközelebbi boltig - ha végzek, akkor találkozunk.

Másodszorra sikerül normális méretű (öt decis) citromos Gösser-t lelni a hűtőben, úgyhogy irány a pénztár, fizetek, ki az ajtón - alkalmi túratársaimat nem látom sehol, mindegy, nem vagyunk egymáshoz kötve, úgyhogy megyek tovább.

A temető melletti útról ahogy tavaly is, bemegyek a párhuzamos utcába, amit most újítanak fel. Itt sem előttem, sem később, hátra tekintve mögöttem nem láttam túrázót... A rózsás kert megvan, de most senki sincs kint, csak a virágok, a felújítás pora miatt nem igazán érdemes fotózni sem.

Irány a Gete. Meglep, de sikerül egy menetben felgyalogolni rá - és bár meleg van, de nem az az elviselhetetlen-döglesztő verzió, lehet, hogy ez is az oka. Remélem, a Katlan is hasonlóképp tűrhető lesz.

Azzal a lendülettel, amivel felértem, az igazolás (stempli, csipogtatás) megyek is tovább, a lefelé vezető... zergeúton. A bot itt nagyon sokat segít, még most is, amikor egy csepp sár sincs, ami csúszna.

Az elsőként érintett kis fenyves nagyon rossz állapotban van - jövőre már lehet, hogy itt is napon sülünk?

Egy pici emelkedő, aztán jöhet a nagyon-nagyon ronda ereszkedés a Katlan előtti völgybe.

A pici ér vizével lemosom a karomat, aztán engedélyezek magamnak további öt perc intenzív legyezéssel kiegészített pihenőt az árnyékban :-) Ez után viszont nincs mese, irány a fal, ami lösz - lösz, ami lösz :-)

Nem jó itt feljönni, de erre van az arra... A szántóföld piroslik a pipacstól - a fejünk meg a hőségtől, de szerencsére jóval kellemesebb az idő, mint tavaly, és bár szűken állok idővel, a 12:00-s limitidővel biztosan nem lesz gondom Mogyiig, pláne, hogy a Tokodi pincéknél most nem tudták vállalni a Tokodiak az etetésünket :-(

Azért csak van valami a pincéknél: egyik pincében fröccs meg kávé kapható, az esőbeállónál meg bio gyümölcsös üdítőket lehet kapni - kérek egy citromosat. Savanyú. Nem kicsit. Viszont nagyon finom. De fogja-e bírni a gyomrom...? Mindegy, már lecsusszant :)

A következő emelkedőt nem nem szeretem - utálom. De csak legyűröm, pláne, hogy van a felfelé kapaszkodó csoportban olyan is, aki negyven perccel előttem indult - neki nagyon szűk lesz a 12 óra. Előre engedjük, de még van felfelé...

Aztán csak vége az emelkedőnek, a szintút lejtősbe fordul, a végén kocogósan érek be Mogyorósbányára, mutatom az idővel nagyon szűken álló túratársnak, hogy merre van a Kakukk - beér ő is időben.

Nincs meg a 11:30-as terv - viszont ha tényleg 98km a vége, akkor már csak 47, úgyhogy engedélyezek magamnak egy hosszabb pihenőt, kipróbálva a zöldséglevest (megáll benne a kanál, és ahogy ilyenkor nagyon kell, a sót sem csak fényképen mutatták meg neki), illetve desszertként veszek egy banánt is.

Első alkalommal próbálkozó hölgyek telepednek le az asztalhoz - onnan is látszik, hogy első százasuk, hogy rettenetesen túlpakolták magukat csokikkal meg hasonló, jórészt édes rágcsálni való dolgokkal :-) Javaslom nekik a levest, aztán ahogy végeztem, elindulok.

Az utcán egy árnyékosabb helyen lepakolok, futómű-karbantartás és részleges éjszakai üzemmódra váltás (nadrág) céljából. Épp végzek, amikor a Kakukkban látott három hölgy is megérkezik - meglepődnek, hogy még itt vagyok :-)

A kék kútnál feltöltöm a vizes palackot, aztán nekivágok a következő etapnak. Az Öreg-kő pihenőhöz hosszú, a kellemesnél meredekebben emelkedő nagyjából egyenes ösvény vezet, ezt megtanultam :)

Szerencsére nem volt tömeg, úgyhogy saját tempómban tudtam menni végig. A pihenőnél sziklamászók avagy barlangászok táboroztak; pont viszont nem volt, úgyhogy ahogy érkeztem, fordultam is rá a Péli felé vezető útra.

A forráshoz már félhomályban érkezek, besorakozok, és iszok másfél bögrével a hűs vízből - ezzel is tartalékolom a hátamon hurcolt másfél litert.

Pont itt sincs, Kovalik viszont van - csak úgy elmond néhány nehézséget a szervezés és engedélyeztetés folyamatából - ha csak a fele igaz, akkor is rengeteg, de félek, hogy tényleg ennyi adminisztráció kell hozzá...

A templom mellett ahogy kell, megyek balra, és néhány, a focipálya felé tendáló túratársat is elcsábítok a helyes útra :-) Az aszfaltnál előszedem a láthatósági mellényt, valamennyire magamra terítem, hiszen sötétedés után/közben vagyunk...

Balra fel, az erdő felé, az elágazásnál mondhatni szokás szerint félreállok picit alvázat karbantartani, aztán már lámpafénynél indulok tovább, a "szintidő kihasználása mellett mikorra kell beérnem a következő pontra, ha a hátralévő szakaszra 4km/ó átlagot számolok?" kérdésre adandó választ számolgatva. A számolgatással, no meg annak az eredménye alapján megnyugszom - bár még ugye bőven van hátra, úgy táv, mint "nemszeretem" szintek is, de nem állok rosszul. Előbb azonban a Bika-völgy következik, pont pont nincs, szóda viszont van, úgyhogy itt is sikerül nem a hátamon lévő készletből frissülni.

Az úton villogó lámpák hívják fel az autósok figyelmét az erős gyalogos forgalomra (köszönjük!), aztán vége a villogós szakasznak, lehet nekivágni a völgy másik oldalán az emelkedőnek. Ez hosszabb, mint amire emlékeztem - mindegy, ha már itt vagyok, felgyalogolok :-)

Egy dolog a jó a sötétben - nem látszik a le-föl-le-föl szakasz, amit meglepetésemre szintén egészen gyorsan és komolyabb nyűglődés nélkül teljesítek, sőt, a hajtűkanyarhoz is pikk-pakk odaérek - utána meg vissza :-)

Lehet, hogy tényleg jó ötlet volt Mogyin egy órát pihenni...?

Nyitott kapuk, jobbról érkező P- jelzés... Máris? Annyira nem, de egészen hamar Pusztamaróton találom magamat. No, akkor nézzük meg az esőbeállót: sokan vannak, de pont az nincs, úgyhogy a KET (könyörtelen előrehaladás technikája) alkalmazásával megyek tovább.

Pici holtpont-közeli állapot "beköszönt" a következő szakaszon, de gyorsan túllendülök rajta - hol az a fránya letérés balra...? csak megvan, át a hídon, aztán szinte automatikusan fordulok jobbra, az enyhén felfelé tartó ösvényre. Ha belegondolok, hogy annak, aki most jár itt először, mennyivel nehezebb a dolga... Nem véletlen a jó tanács, hogy tessék legalább az éjszakai szakaszt bejárni a túra előtt.

A Kis-Gerecse oldalában sziklás az ösvény, itt van valahol egy sziklába vájt fülke és benne egy kereszt - most nem keresem a tekintetemmel az út bal oldalán, hanem csak megyek, csak megyek...

A Vízválasztó után, fölfelé picit már elkezdek nem jól lenni, de csak felcaplatok. Fent elkezdek hezitálni,hogy merre van az arra, szerencsére jön egy nagyobb társaság igencsak jó tempóban, úgyhogy követem őket egy darabon. Utána megállok, mert szédelegni nem jó - pár éve megtanultam, hogy minden apró jelre oda kell figyelni.

A pár perc ücsörgés, némi izóval leöblített Tuc-tuc keksz meg egy PowerBar hatásos - a nehézkes indulás után jó tempóban és nulla szédelgéssel robogok tovább a K- jelzésen.

Aztán ahogy közeledek az éjszakai szakasz egyik, szerintem kritikus pontjához, ahol a K- elmegy balra, és az eddig követett úton a K+ megy tovább, egyre gyakrabban veszem elő a GPS-t, mert ezt az elágazást "benézni" nagyon nem lenne jó.

Bal oldalon ott a fán a jelzés, ahol kell, de jó volt, hogy a GPS-en láttam, mennyivel van előttem az elágazás.

No, már csak fel kell jutni Bányahegyre, hogy ezt a szakaszt is kipipálhassam. Osztok-szorzok, bizony bele kéne húzni, hogyha a maradékra négyes átlagot számolva is be szeretnék érni...

Meglepően jó tempóban száguldok fel Bányahegyre, A ponton való becsekkolás után kérek két bögre teát, aztán a kivilágított tisztást elhagyva "belevetem magam az éjszakába" :-D

Vértestolnai műútig szinte semmi említésre méltó dolog nem történik; vannak, akik a végén "toronyirányt" mennek le az útig - én maradok a jelzésen, az a biztos :)

A sorompónál megállok frissíteni: izó, sós keksz. Épp a pakolás végén vagyok,amikor érkezik Bea - majd utolérlek, mondom, és nemsokára indulok is. Ez a szerencséje, mert a balra letérésnél elment tovább, egyenesen, úgy szólok utána, hogy nem arra kéne menni...

Koldusszállásig együtt megyünk - nagyon nehezen lesz vége ennek a szakasznak, de csak elérkezik egyszer a Tarjáni Malom-patak hídja, illetve utána a kanyar, és azt követően Koldusszállás.

Itt előrerobogok, begyűjtöm az igazolást, aztán picivel később, már a S- jelzésű úton ismét megállok frissíteni - és betolni a második PowerBar-t, hiszen most következik a nagyon nem szeretem emelkedő a Kisréti vadászház helyéig, meg még tovább...

Most valahogy nem hat olyan nagyon a "csodaszer", úgyhogy megpróbálom magamban szidni az emelkedőt, haragudni rá, hogy aztán dühből le tudjam győzni :-D Sikerül, igaz, idén sem lett a szívem csücske.

Már csak egy jelentősebb emelkedő... Idővel jól állok, ha csak valami nagy baj nem történik, akkor innen már "megvan" - ezt persze csak akkor jelenthetem ki, ha a célban a levescetli a kezemben lesz :-)

Itt egy picit ránk próbál ijeszteni az időjárás: elkezd cseperegni az eső. No, ezt azért nem kéne, de dafke nem veszem elő az esőkabátot, helyette azt sasolom, hol kell balra lemenni az Arany-lyuk felé.

megvan, irány lefelé, hogy aztán vissza feljöhessünk nagyjából erre a szintre, nagyjából az utolsó emelkedőn.

Az Arany-lyuki elágazásnál pad-asztal csábít pihenésre - előszedek egy izót, kényelmesen kortyolok belőle, aztán nekilendülök - még a saját szóviccekhez is fáradt vagyok, mert eszembe sem jut, hogy "ez a part lesz a végső..." :-) Hosszú, és jobban emelkedik, mint ami kényelmes - bár ahogy a lábamat érzem, a lefelé rosszabb lesz a végén... Kellett nekem "sima" zoknit tesztelés nélkül váltónak hozni...

Fent leülök egy farakásra, nézem a távolsági adatokat, számolgatok - meglesz ez, lehet, hogy 23 valamennyivel, de jó esély van a teljesítésre - hacsak nem jön közbe valami.

No, hogy az ilyen "közbejön valami" kisebb gondot okozhasson, a murvás szintútra kiérve nagyobb tempóra kapcsolok, tudva azt, hogy a végén, a Szentpéteri templomrom után a lejtő, meg később az aszfalt sem fog segíteni a gyors haladásban.

Egy völgybe kanyarog be az út, majd egy másik következik, a túloldalán már ott az út, ami felvisz a templomromhoz - órát nézni,számolgatni is elfelejtek, a pont ugyanis egy autóba költözött - az olvasó saját aksija lemerült, úgyhogy szivargyújtóról üzemel, nekem mindegy, a lényeg, hogy ez a pont is megvan.

Innen már csak lefelé, aztán aszfalt meg beton "sokáig"... Legalább is kilencvenegynéhány km-rel a lábamban sokáig :)

A lejtő a vízhólyagok (sajnos van néhány) miatt sem tetszik, de igyekszek gyorsan tipegni - ha hamarabb leérek, akkor kevesebb ideig fáj, nem? Kálvária ide vagy oda, az alján, a köves résznél eszembe ötlik néhány, a helyhez nagyon nem illő mondat, de szerencsésen túlélem ezt a szakaszt is.

Balra egy pad, leülök egy percre, aztán megyek, illetve mennék tovább - naná, hogy a rossz irányba (jobbra, és nem balra picit fölfelé), de aztán rájövök a tévedésemre, és javítok.

Futó húz el mellettem - én is megpróbálom szaporábban szedni a lábaimat, hogy végre elfogyjon alólam a lejtő, és a pár éve még kényelmes földút helyén épített aszfaltcsíkhoz érve azt számolhassam, mennyi idő még... Aztán eszembe jut, hogy van nálam némi zene is, úgyhogy kikapcsolom a külvilágot egy kis Korpiklaani-val. Jól lehet rá menetelni :-P

Bajra gyorsan beérek, a zene segít, hogy ne nagyon foglalkozzak semmivel, úgyhogy csak megyek, csak megyek... De a "szakmai ártalom" csak kitör rajtam egy fotó erejéig :-D

A kerékpárút a kétkerekűvel közlekedőké, de a k100 mezőnyének többsége is azt koptatja inkább... Nemsokára feltűnik a vasúti átjáró, a távolban épp vörösre vált - remélem, nem zavarba megy, hanem vonat jön... Vonat jön, és mire odaérek, pont vált a jelzés, úgyhogy lehet tovább sétálni.

Itiner előszed, mert hiába az ötödik, jobb, ha térkép meg utcanév alapján megyek... Keresztutca, park, hosszan ívelő utca, gyalogos lámpa, gombnyomásra szinte azonnal vált - nézem az órát, 23:00 körül lesz az idő, de nem érdekel, hogy több vagy kevesebb, nem gyorsítok, megyek kényelmes tempóban...

Aztán bent csak megemberelem magam, és picit kocogok a legvégén, így lesz 22:54 a vége a csipogós mérés alapján.

Az érkeztetés hipergyors, még kettőt sem szusszanok, már a kezemben van az oklevél, a jelvény, és a legfontosabb, a levescetli :-) Legfontosabb, de ettől válok meg a leghamarabb - cserébe kapok egy ragulevest, elveszek mellé két szelet kenyeret, aztán lehuppanok egy szabad székre, és komótosan elfogyasztom az egészet. A gyomrom egy halovány gondolat erejéig háborog azon, hogy munkát adtam neki, de aztán jobb belátásra tér, miután kint leülök egy kicsit levegőzni az eresz alá. Esik. Illetve csepereg. Mindegy. Dzseki, kalap bent van az étteremben, de az sem érdekel...

Nagy nehezen azért visszamegyek, kihozom a cuccomat, és letelepedek egy padra, megnézni, mikor lesz vonat hazafelé. Ekkor elhangzik a kérdés, hogy jön-e valaki az állomásra - Sistergő felajánlásával élve autóval jutok ki a vonathoz - köszönet érte.

Az állomáson sokan várjuk a vonatokat - leülni értelmesen nem lehet, úgyhogy ácsorgással telik az idő, aztán begördül a vonat, sikerül felszállni és helyet találni - és nem elaludni hazáig. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos :-D   Jövőre? Talán. Ha nem jön közbe semmi... Hiszen a póló fele már megvan :-D 

Track: Track_K100_2015_szurt.gdb

Endomondo: K100 2015.