Túrablog

Mit lehet írni egy olyan túráról, amit nyolcadszor teljesít az ember...? Azért megpróbálok néhány gondolatot összeszedni - mert a sokadik teljesítés ide vagy oda, a természet is, a túra is, meg én is változik az évek múltával....

Idén is a célnál raktam le az autót; az éjszakai vonatozás romantikus és érdekes élmény - aki még nem próbálta ki, annak mindenképp javaslom kihasználni ezt a nem mindennapi lehetőséget, még annak árán is, hogy a célban esetleg sokat kell rá várni. Nekem már "megvolt" párszor a vonatozás, úgyhogy idén is kihagyom tehát.

Ismerősökkel terveztem indulni, de picit késésben vagyok - jön is az üzenet, hogy elindulnak - én még csak tömegközlekedek Hűvösvölgy felé... Mindegy, számításom szerint Szépjuhásznéig be tudom hozni a lemaradást.

A rajtnál összefutok Barnával (aki Szőke is), és együtt indulunk a jól ismert útvonalon. Múzeum, Fazekas-hegy - itt lejönnek a pontőrök pecsételni a gerinc alatti elágazáshoz (köszönjük!), aztán megyünk is tovább. A Villám utcán ellépek Barnától - Katiékat szeretném utolérni.

Ez hamarabb sikerül, mint gondoltam, A Kis-Hárs-hegyre vezető oda-vissza szakaszon jönnek szembe.

Nagy-Hárs-hegy előtt jóval érem be őket végleg - nagyon kényelmes tempóban  ballagunk fel a kilátóhoz - a társaság egy része felmegy a kilátóba  Nem akarok senkit sem sürgetni, de azért az idő az múlik...

Szépjuhásznénál leülnek falatozni, úgyhogy elbúcsúzom a csapatuktól, és nagyobb sebességre kapcsolok, pláne, hogy Szötskééket meglátom magam előtt. A János-hegyre már velük robogok föl - végre kellemes tüdőtágító tempó :-)

Erzsike lábánál bélyegeztetünk, aztán - micsoda borzalom - a rekortánon megyünk tovább. Ott, ahol eredetileg a P- jelzés haladt.

A játszótér építkezését most is fejcsóválva nézik sokan, a kék kút működik, túratársak vizet töltenek. Innen gyakorlatilag egy lendülettel Makkosmáriánál vagyunk - a P- Virágvölgy utáni letérése most is benézhető - de nem nekünk; Hiába, néhányszor már jártunk erre korábban :-)

Fölfelé is toljuk, mert az jó... Virágvölgy állomáson rövid frissítés, aztán még egy pici fölfelé - hogy a túloldalon ezt a szintet (is) gyorsan elveszítve a helyén lévő disznófői pontig ereszkedhessünk.

Fölfelé azért szuszogós egy picit, de jól esik. Meg én is. Mármint esek. Jól. Ez viszont nem esik jól.

Normafa után végre (8. teljesítés...) a hivatalos úton érünk a sínekhez... Bár jobban belegondolva lehet, hogy volt már ilyen :-) Csillebérc állomáson finom limonádé, saját pohárból, újratöltéssel. Köszönöm.

Pihentető szakasz után Normafa megállónál kapjuk a következő bélyegzést, aztán irány a Farkas-völgy. Jobbra drótkerítés, igen, itt kéne valahol lennie a balra lefelé vezető ösvénynek - meg vízmosásnak. Nincs meg. Tábla, cetli, szalag semmi... Nagyon benőtte a gaz, úgyhogy "érzésre" be balra ott, ahol aránylag könnyen megy, aztán jobbra tartva megvan a vízmosás. Első bálozók vajon hogy oldják meg...? Bár lehet, hogy őket nem korlátozza a keresgélésben a rutin, és alapból azt a kevésbé benőtt részt találják el, ahol mi is elindultunk.

A völgy gyorsan megy, ahogy a kápolnáig tartó fölfelé is. Itt szétszakad picit a csapat, Apáca-rétnél a "jobbra be a bozótba" ösvény megvan - Barna jön utánam, a többiek elmennek egyenesen - eltévedni nem fognak, ebben azért biztos vagyok :-)

A Széchenyi-emléknél még egy igazolás, aztán szigorúan a Svájci lépcső felé tovább, mivel az oda-vissza szakaszokat nem szeretem, bár a leírás a "hátra arc" megoldást sem zárja ki.

A célban a szokásos kitűző-oklevél átvétele után jöhet a virsli, ami idén egészen fogyaszthatóra sikerült. Itt már ismét együtt a csapat, úgyhogy falatozás után öten indulunk az autó felé.