Túrablog

Az első túraévem, 2007 óta rendszeres résztvevője vagyok ennek a túrának, ráadásul pár éve a maratoni táv seprését is csinálom, úgyhogy idén sem maradhatott ki ez a csodaszép, de nagyon jó erőbeosztást igénylő kirándulás.

Reggel nem kelek túl korán, kényelmesen elautózok Pomázra, írok egy nevezési lapot, megkapom az itinert - 7:50 körül van az idő, kényelmes tempóban nekivágok - délre Király-kúthoz kell érnem, aki utánam indul, annak addig kell megelőznie.

Pomázon sétálva előbb egy emlékkereszt mellett haladok el, aztán a korábbi évekről jól ismert festékbolt, a "soha el nem készülő" felirattal :) majd pedig az útjelző tábla, "Dobogókő 18" (mármint km) felirattal idéz fel korábbi emlékeket.

Amikor már azt hinném, hogy ismerem a látnivalókat, egy emléktáblán akad meg a szemem: Itt járt Nikola Tesla. No, akkor ezt is megjegyzem :)

Pomázról kifelé tartva már tavaly is ebben a kis vízmosásban haladt a Z- jelzés, most van időm fotózni is - tényleg szebb, mint a korábbi mélyútban caplatni fölfelé :)
János forrás, majd még fölfelé - szuszogósan, de egyben megvan, bár nem hajtom nagyon magam, hiszen a szint jórésze a túra végére összpontosul, úgyhogy illik tartalékolni - akkor is, ha még igencsak messze van...

Lenyűgöző a táj, el is időzök egy keveset a pihenőnél - sajnos nem nulláztam le a rajtban a gps-t, úgyhogy csak saccolom, hogy időben/távban/átlagban hogy állok, ráadásul a karórám is megadta magát pár napja, úgyhogy ha pontos időt szeretnék tudni, valamelyik kütyüt elő kell szedni :-)
A pihenőtől picit jobbra Napóleon kalapja áll ellen az időjárásnak nem tudni, mióta - bár az szinte 100%-ban bizonyos, hogy névadójánál régebbi darab :-)

Szépen süt a reggeli nap, így csak hunyorogva nézek körül: a panoráma ismerős, de mindig más egy picit: tavaly ilyenkor köd ülte meg a völgyeket, most viszont csak a távolban látszik, hogy párás a levegő:

A pihenőhely után visszatérek a fák között kanyargó jelzésre, hiszen egy macskaugrásnyira van a Kő-hegyi menedékház, ahol szokás szerint az első ellenőrzőpont működik.

A ponton nagyon finom gyümölcsteával kínálnak - szánom, bánom, a bögrém otthon maradt, így aztán kénytelen vagyok eldobható poharat használni :-(

Rövid pihenő után tovább indulok, a Vasas-szakadéknál Tamás, az egyik főrendező adja a bélyegzést - meg az infót, hogy még ketten indultak utánam a maratoni távon - tudom, mondom, VadMalac az előző ponton előzött meg, és ő is mondta, hogy már csak Tibet van mögöttem.

Elindulok tovább, vagyis visszafelé a S- jelzésre - az elágazásnál páran arra várnak, hogy a papírjuk megtegye a Vasas-szakadékhoz a kitérőt - nem tetszik, de lelkük rajta...
Később a S- jelzés a hosszú egyenes erdészet útról a vele párhuzamos ösvényre tér, így a régi letérésnél lévő tájékoztató táblát hátulról közelíti meg.

Picivel később ér utol egy ismerős, váltunk pár szót egy szombati, nevének említésére sem méltó színvonalú túráról...

Így beszélgetve érkezünk meg a Lajos-forráshoz, ahol Laci őrzi a pontot - neki is elmeséli a kolléga, hogy milyen "jó" tapasztalatai voltak szombaton...

Aztán felérek a Körösi-Csoma emlékműnél a gerincre, ahonnan több helyen nagyon szép kilátás nyílik a Bükkös patak völgyére. Sokadik alkalom, de innentől pláne nem lehet megunni az útvonal szépségét...

A dömörkapui ponton is Laci pecsétel, és közben almával kínál - elveszek egyet, aztán osztok-szorzok az idővel - ki kell lépni egy picit, de meg lehet délre Király-kút.

Út közben az aszfaltozott erdei út mellett meglátok egy táblát: "Az Ikon-kő" felirattal. Felirata szerint tavaly is itt volt - passz, nem emlékszem rá, így aztán alaposan szemügyre veszem.

A táblát a Hód Honismereti Túraegylet állította fel, az út mellett szerényen megbúvó feliratos kő bemutatására.

Nem sokat időzök, hiszen vár a Király-kúti pont, de addig még hosszú az út, egy kicsi aszfalt, majd a Bükkös-patak mentén, a patakon itt-ott átkelve kanyarog a jelzés.

A Lenkó-emlékmű után már tavaly is hiányzott a híd, most is keresni kell picit azt a helyet, ahol át lehet kelni a patakon, hogy aztán a valamilyene rőgéppel szélesre taposott egykori ösvényen a Sikárosi vadászház kerítése mellett kiérjek a rét szélére.

Korábban itt is el volt terelve a K- jelzés, de most ismét a "régi" útvonalon, balra, a Szilágyi Bernát forrás felé visz. Egy szakaszon elektromos kerítés szegődik balról mellénk, szépen, sarkosan megkerüljük a lekerített részt, aztán kiérve Bükkipusztára, ahol a P- érkezik balról, a Tölgyikrek felől újabb pont, újabb bélyegzés - és persze a soha meg nem unható csodaszép táj:

A bélyegzés után gyorsan tovább kell mennem, hiszen szűk az idő Király-kútig, szedem is a lábam rendesen - egészen addig, amíg egy nagyon frissen festett nyilazott  K- jelzés az újabb kerítés melletti elágazásban balra nem mutat. Még épp vissza tudok kiabálni egy túratársat, hiszen Király-kút felé jobbra kell tartani, arra, amerre a pár hete még elterelt, P- jelzéssel fonódó K- vezetett. 

Az, hogy a K- jelzést több éves terelés után visszaállították a korábbi nyomvonalra, az jó. Az viszont nem, hogy ez a bejárás és a túra rendezése között történt meg - így ugyanis nem tudtunk róla, és nem tudtuk javítani a leírást és a térképet. Térerő persze nuku, telefonálni nem tudok, úgyhogy megyek gyorsan tovább.

Meglepően hamar elérem a pontot - még nincs dél, tehát "időben" érkezem, és mondom a pontőr kollégának a problémát a jelzéssel - sajnos telefonálni innen sem lehet, a Bükkipusztai pontos pláne nem tudjuk elérni, hogy szóljanak azoknak,a kik még mögöttünk vannak... 

Megeszek egy sportszeletet, Tibet elrobog - ő volt csak mögöttem a maratoni távon, úgyhogy megyek én is tovább - közben persze nézem a telefont, hogy van-e valahol értékelhető,nem csak segélyhívásra alkalmas térerő.

A nyeregnél jó helyen érek ki az aszfaltra (Király-kút után a szekérútról egy Y-elágazásban balra tart a jelzés), térerő nincs. Fiatalossal kezdődik a Szőke-forrás-vülgy felé vezető szakasz, majd irtás a völgy túloldalán, és térerő itt, úgyhogy gyors helyzetjelentés telefonon Tamásnak, és igyekszem tovább, hiszen úgy Dömös, mint Pilismarót, mint pont még előttem van, és nem szeretném, ha sokat "túlóráznának".

A jelzés egy szakaszon kimegy a dózerútra, aztán vissza - ahol a völgy bal oldalán irtás van, ott az út felőli (jobb) oldalán is festékpöttyök virítanak a fák egy jelentős részén - úgy tűnik, hogy ezt az oldalt is részben ki fogják vágni. Tetszik, vagy sem, ez a sorsa a fáknak a művelésbe vont erdőkben :(

A szebb napokat látott hídhoz érve csörög a telefonom - egy kollégám keres, megbeszéljük, mondom neki, hogy szerencséje van, mert pár perce még nem tudott volna elérni, és lehet, hogy öt perc múlva szintén ez lesz a helyzet...

Ahogy a jelzés mutatja, megyek le, a patak mellé - itt-ott nem egyszerű átkelni rajta, de aztán szelídül a völgy, pihenőhely balról - és egyre több kiránduló - balra felfelé a Rám-szakadék, én megyek jobbra, Dömös felé.

A Szentfa kápolna szépen rendben van, a jelzés a kápolna mellett jobbra felmegy a pici épület fölötti oldalba - a piros túrákon itt szokott lenni egy pont - nekünk nincs, de jó megjegyezni, mert ha valakinek hiányzik, azt visszaküldik ide Dömösről :)

Ezen a túrán a pont a Duna partján van, így mé egy kevés séta hátra van, illetve a szalagokat is kell figyelnem, hiszen a Király-kút után már seprem a távot.  Szalag persze itt még nem nagyon van, Dömösre beérve viszont igen, sőt, felfedezek néhány -szerintem- fölösleges/hibásan festett (vagy le nem szürkített) P- jelzést is: emlékeim, meg a trékép alapján is a P- az Y-elágazásban balra, a fonódó S-Z- meg jobbra tart..

A Dunához vezető úton is "kellően sűrű" a szalagozás,  gyűjtöm szorgosan, aztán a pontra érve első dolgom leadni - Pilismarótig lesz még bőven belőle.

Bedobok két szelet zsíros kenyeret csalamádéval, víz, plusz tabletta, és persze az elmaradhatatlan méteres kalácsból is van még - ez utóbbi nagy kedvencem, pláne, ha ilyen finomra készítik :)

Szalag szokás szerint bőven van, hiszen jelzetlen út vezet Pilismarótig, igaz, lekavarodni az útról nem igazán lehet - balra a vízmű, jobbra a Duna, aztán erdősáv a folyóra nagyjából merőlegesen - na itt kell hátat fordítani a folyónak, és balra, ahogy a szalagok mutatják... Aztán meg jobbra, két szántóföld között. Távolban egy pirosas tetejű épület az út jobb oldalán... Megy ez, de a szalagok azért kezdenek az agyamra menni :-) Szedem, és szedem, és szedem... Aztán csak elérem a diófás elágazást, ahol balra, Pilismarót felé fordulhatok - és még egy darabig gyűjthetem a francos szalagokat... Elég hosszú mind, úgyhogy az övtáskám alá fűzöm be mindet - lassan csini piros-fehér szalagszoknyám lesz :-D

Szerencsére a maróti ponton le tudom adni a szalagkupacot, aztán ki-ki indul a dolgára... Egy picivel később, mondhatni a szokott helyen leülök a beton korlátra, vetek néhány pillantást a szebb napokat látott
kútra - gyerekkoromban én még jártam ilyenre vízért nagyanyáméknál... Nem is volt olyan rég... Illetve de :-(

A vasas ízű víz emlékei mellé némi izotóniás italt meg gyümölcslét döntök magamba - kell a folyadék, kell az energia, hiszen innentől szinte végig csak fölfelé.

Kiérve a faluból a Z- balra letérését mutató, egykoron szépen látható jelzés igen-igen megkopott már - viszont az ösvény eleje egészen szépen ki van takarítva, így nehéz eltéveszteni. Nem úgy a jelzést picivel feljebb, mivel elkezdték ritkítani ezt az erdőrészt, és széles nyom vezet felfelé - sikerül is picit balra tartani a kerítés melletti ösvényről, de aztán korrigálok.

És csak fölfelé, egyre magasabbra... Mondjuk ezt a túrát ezért is szeretem: alaposan be kell osztani az embernek az erejét, hogy a vége se legyen kínlódás.

Nem az, illetve annyira nem :) Egy szakaszon itt is alaposan telepöttyözték a fákat, úgyhogy itt is alaposan meg fog változni hamarosan az erdő képe... A Hosszú-hegy tényleg hosszú, és tényleg hegy, de csak felérek a szintútig, ahol ismét egy pici szusszanás, és jöhet a Szakó-hegy, innen számolva nagyjából 60m-nyi szintje. Nem szeretek emelkedőn felfelé megálnni, de a páratlanul szép panoráma okán most kivételt teszek - ez a szép kilátás a minimum azért, hogy valaki idáig felkapaszkodik :-)

Aztán szuszogósan megyek tovább, kényelmes lejtő a Szakó-nyeregig, majd "ez a part lesz a végső" felkiáltással egy iramodással a Tost Gyula obeliszknél vagyok - innen már csak 120-130m szint még, de kényelmesen, úgyhogy szaporázni kezdem a lépteimet, hogy ne nagyon kelljen rám várni a célban - azért a Rezső-kilátót nem hagyom ki, hiszen onnan is nagyon szép a kilátás - azokra a hegyekre is, amiket nem sokkal korábban a Szakó-hegy oldalából láttam.

Itt persze már sokan jönnek-mennek, sétálgatnak, kerülgetem az andalgókat, befelé morgok a dohányosok miatt, aztán parkoló, Matyi büfé, cél, oklevél, kitűző, autó, Pomáz - jó volt, ha minden jól megy, jövők jövőre is :-)