Túrablog

Ismét egy "szokásos" túra, hiszen az útvonal és a látnivalók, no meg a Szarvas-árok a príma túraidővel együtt idén is kalandra csábítottak - persze nem csak ezért vágtam neki reggel a Normafához (f)eljutás nem túl egyszerű feladatának: ez a túra a rendezést tekintve is kellemes időtöltést ígért.

A rajt a szokásos helyen, a síház előtt van, ahogy a nevezés/rajtoltatás is a szokásos, gördülékeny módon megy, így aztán, bár a BKV-nek "hála" a rajtidő végéhez igen-igen közel érkeztem, kényelmesen és időben be tudok nevezni, hogy aztán az A4-es lapon jelzett módon a Kc helyett a fenti sétányon vágjak neki a távnak. Az itinert/térképvázlatot elrakom - csak a pontokon lesz rá szükség. 

Az első pont az Erzsébet kilátó, természetes, hogy felgyalogolok a kilátó legtetejére, körbe is megyek a teraszokon - pont sehol, viszont a panoráma bőven megérte a lépcsőzést :) Illetve de, van pont: lent, a kilátó alsó szintjén. Emlékeim szerint nem így szokás, de mindegy, a lényeg, hogy voltam fönt is, van pecsétem is, úgyhogy sétálhatok tovább a P- jelzésen egészen Szépjuhásznéig. Itt váltás a "ritkán" járt S- jelzésre, és egyszuszra fel a Nagy-Hárs-hegy csúcsára a kiltóhoz, pontosabban a kilátóba, hiszen a pontőrök ahogy kell, a kilátóban voltak megtalálhatóak - és ilyen szép kilátásban gyönyörködhettek, ha épp nem lárt arra túrázó:

A nagy után jöjjön a kicsi - persze előbb még bokakímélő módban leóvakodok a Bátori-barlang bejárata melletti meredek részen a hídig - sok éve már, hogy megjegyeztem, kéne ide egy lépcső. Még most sincs, és lassan lehetőség sem lesz rá, hogy építsenek egyet, annyira meredekre kopik a hegyoldal...

Mindegy, Hárs-hegyi nyereg, majd rövid séta a Kis-Hárs-hegyi kilátóhoz. A pont lent,  a kilátón kevesen vannak, úgyhogy felmegyek - és nem is bánom meg, hiszen egy repülő húz el a "nagytesó" hátterében.

A S-ZcP- ismerős kombinációján gyorsan túl vagyok, még az aszfaltra leérkezés előtt jó néhány túrázót megelőzök - hiába, visz a gravitáció :-D Persze ugyanez a gravitáció a "túloldalon", a Fekete-fejre fölfelé visszahúz - de van bot, és ahogy lefelé is segítettek, úgy fölfelé is jó hasznukat veszem - bár az is igaz, hogy a levegőt, mire fölérek, a fülemen is venném... De megvan egyben ez az emelkedő is.

A csúcson pont, bélyegzés, az ereszkedés után a karámoknál egy szelet Horalky (a túra "szokásos" támogatója a Cartographia mellett) az ellátmány a ponton. Itt szétválik a normál és az "extra" táv útvonala - ez utóbbiból az "egyéni tájolás" megmaradt, bár végig van már felfestett jelzés, de azért "hagyományosan" élni fogok ezzel a lehetőséggel :)

Előtte persze megállok egy picit pihenni - mindennek, a rohanásnak és Budapetsnek is van határa - a kettő itt találkozik: Egy helyes kis határkőre telepedek le ugyanis :-) 

Berámolom a Horalky-t, leöblítem egy jó adag vízzel, aztán irány a Vadaspark, hiszen ott is van kilátó,a mit érinteni kell a túra extra távjának a teljesítéséhez. A park bejáratánál óriási sor, a kijáratnál senki - mivel az itiner felmutatásával be lehet menni, ezért -szintén hagyományosan- a kijáraton sétálok be a papírt lobogtatva. Az igazat megvallva a kutya sem figyelt rám - de ez legyen a park problémája :-)

Balra fölfelé, majd jobbra, ahogy a tábla mutatja - az út bal oldalán muflonok karámja, előttünk a farkasok medvék kifutói - az út pedig visz jobbra fölfelé, a túra emblémáján látható kilátóhoz.

A pont itt is - helyesen - fönt a kilátóban volt, de ha nem ott lett volna, akkor sem szabd kihagyni ennek az építménynek (sem) a megmászását: (a fotózáskor bevillant, hogy képeken látható erdősávval kettészelt tisztás felső végénél még fogok ma járni...)

A kilátó után hátra arc, irány vissza egy darabon, hiszen az "egyéni tájolással" szakasz sem iránymenetet jelent - vagyis itt még nem :)
A vadaspark kijáratától tehát balra indulok, aztán az első mély árokban balra át a kerítésen, a fonódó Z+Zc jelzést követve. A tavacskát balról kerüli az ösvény, majd egy idő után jobbra kikapaszkodik a völgyből, a gerinc irányába.
Persze előbb átlósan keresztülvisz a villanyvezeték alatt, hogy utána nem sokkal szétváljon a két jelzés: Z+ balra, Zc jobbra, tovább fölfelé.
A Zc később teljesen keletnek fordul, úgyhogy itt a Z3 a helyes irány, ez érinti a kilátóból látott irtásnak a szélét is. Alkalmi túratársamnak is mutatom, hogy ezt láttuk a kilátóból, majd megyünk tovább - a változatosság kedvéért a Z4 jelzésen, mert az valamivel rövidebb. Felérve a gerincre át a létrán, a jelzetlen, de jól járható út innen egyenesen a katonasírok felé visz.

A pont után továbbmegyünk a jelzést követve - alkalmi utitársamtól egy idő után búcsút veszek, hiszen nálam az "egyéni tájolással"-ba pont beleillik a "rövidítés" a Szarvas-árok meglátogatásával. Nem véletlen az idézőjel: minimális a különbség távban, időben még tovább is tart, pláne, ha sikerül bozótharcos verzióban teljesíteni ezt a szakasz - de a szépsége szerintem megéri.

Rögtön, az árok oldalánál meseszép látványt nyújt az ezerszínű fiatal erdő - ősz van, szinte nincs két egyforma színű lombkorona.

Aztán leereszkedve az árokba, a mohos kövek, bedőlt fák, itt-ott némi csörtetés a sűrű bozótos jellegű fiatalos erdőrészben, a szinte csak képzeletben létező csapásokon - olyan élmény, amit a jelzett utakon nem igazán tapasztalhat meg az átlagos túrázó.Persze alaposan el kell találni, hogy hol vágjon neki az ember, hiszen bele lehet futni - ahogy idén ismét sikerült - sűrűn benőtt részbe, de az idei útvonaltól picivel feljebb teljesen jól járható átjárás van a jelzett út és a Szarvas-árok túloldala között

Az árokból kikapaszkodva idén követni kellett egy picit az árok vonalát fölfelé, aztán a GPS-alapján sikerült kibökni a sűrű bozótos legkeskenyebb részét, úgyhogy minimális küzdelem árán a P3Z+ jelzés felé roboghattam a kényelmes erdészeti úton.

Jelzésen föl, aztán egy gyors kitérő a Tarnai-pihenőhöz. Idővel jól állok, gyors döntés: GCFEHE ládát, ha már ilyen sokszor járok errefelé, meg kéne keresni.

Pici bóklászás, szerencsére az enyhén, de azért láthatóan kitaposott ösvény is árulkodó volt, hogy merre keressem, így rövid idő alatt sikerült begyűjteni a kódot. Sajnos a láda teteje csúnyán el volt repedve, úgyhogy forgattam egy kicsit, amíg csapadékálló helyzetben sikerült visszarejteni.

Picit följebb merészkedtem a hegyoldalban, egészen pazar kilátás nyílik a Tarnai-pihenőre, úgyhogy a tömegesen rajzó, áttelelésre alkalmas helyet kereső  harlekin katicákkal megküzdve  nézelődtem egy picit innen.

Nézelődés után felkapaszkodás az elágazáshoz, és még tovább (ez a part lesz a végső...), hiszen az utolsó pont, a Csergezán Pál kilátó még hátra van :-)

Harlekin katicák tömkelege itt is - bizony tömegesen vannak már elhullott példányok a lábunk alatt is, ahogy mászok fel a kilátóba. Ha úgy tekintem, hogy az őshonos hét pettyes kedvenceinktől veszik el az élőhelyet, akkor annyira azért nem kár értük - a tömeges rajzás viszont elgondolkodtató - mi lesz jövőre, ha már most ilyen számban élnek ezen a környéken?

A pont természetesen a kilátó felső szintjén található, kényelmesen felcammogok a lépcsőn, közben épp nem a tájban, hanem a kilátó szép szerkezetében, és a rácsos szerkezeten átszűrődő fények játékában gyönyörködve.

Mérnökként azt szokás mondani, hogy az lehet jó, ami szép is. Ez a kilátó nagyon szép, úgy belülről nézve, mint kívülről, távolból rátekintve. És jó is, hiszen messze ellátni a kilátószintről, pláne szép, tiszta időben.

Látszik például a völgy, ahol Nagykovácsi húzódik meg szerényen - na oda fogunk lecsorogni innen, mondom, és szedelőzködés után indulok is.

Nagykovácsiig persze még kell sétálni egy keveset, de innentől már tényleg csak kényelmesen lefelé vezet az út, kocogásra csábít, kevés sikerrel - valahogy most nincs kedvem rohanni, csak szépen, tempósan élvezni az őszi erdőt.
Aztán az irtás szélére érve néhány túratárssal ellentétben nem tartok jobbra a tanösvényen, hanem balra, a jelzést követve kerülöm meg az egykoron tarra vágott területet, ahol azóta szépen nő az újulat.
Emlékszem, évekkel ezelőtt a jelleghatáron futó jelzés egy szűk, de annál szebb ösvény volt, összeboruló koronájú fiatal fákkal - mostanra ebből széles erdészeti út kezd kialakulni. Aztán jön a "nemszeretem" köves út Nagykovácsiig - a végén már csak hűlt helye van a "Szabad Nagykovácsi kavicsozó"-nak, pontosabban egy parkoló van a helyén, aztán híd, aszfalt, parókia udvara, a bejáratnál szép nagy Horalky-s molinó, Cartographia-s zászló...
A célban szokás szerint egyedi díjazás, a korábbi évekhez képest picit kisebbre szabott "már nem mondható, hogy sehova be nem férő :-) " oklevél jár a teljesítésért.

Ez után jöhet az uzsonna: paprikás krumpli virslivel a menü, a túra rendezőinek és támogatóinak köszönhetően -remélhetőleg- senki sem maradt éhen a gyaloglat után :-)