Túrablog

Sokáig a Gerecse 50-et terveztem erre a napra, aztán... Pénteken este eldöntöttem, hogy nincs kedvem hajnal fél négykor kelni, csak azért, hogy 6-kor már rajtolhassak Tatabányán, elkerülve a bő 2000 fős tömeget. Viszont túrázni kell, pláne így, néhány héttel a Tatai gyaloglat ;) előtt, úgyhogy gyors túranaptár-lapozgatás, meg beszámoló-olvasás után döntöttem: szombaton nem Tatabánya, hanem Buják felé veszem az irányt.
Térkép szerint Budapest - 3-as út, Aszód, aztán Kartal felé tovább, bő 70km...Másfél óra gondolta Stirlitz. Magyar utakon?! Gondolta a mindenki más... Botrányos minőségű mellékutakon sikerült bő két óra alatt a cél közelébe jutni, és lerakni az autót Bujákon, majd a nevezésnél konstatálni, hogy bár a 40-es táv rajtidejének épp, hogy a végére beestem az iskolába, indulni azt 15-20 percen belül biztos, hogy nem fogok, mert egy sor van, egy hölgy intézi a nevezés anyagi részét...
A sor azért a hosszához képest elég gyorsan elfogy, egy másik asztalnál megkapom az itinert, rajtbélyegző, pontos idő... Kint GPS-t izzítok, a kapott térképvázlat picit elnagyolt, leírást olvasok, és ismerősöket követve indulok el jobbra, lefelé az aszfalton.
Bujákról kifelé aztán gyorsabb tempóra váltok, bár emelkedik rendesen a Kálváriára az út, de jól esik a szuszogós "bemelegítés".
Úgy döntök, hogy nem rohanom végig ezt a cirka 40km-t, így természetesen a Kálváriához is fölsétálok a nyeregből - szép a panoráma, szép a kápolna - rövid nézelődés után azért vissza a túrához, és robogok tovább - a térképvázlat gyengeségei okán a leírást olvasgatva. Végül is ilyen is kell: nem térkép, hanem leírás alapján túrázni.
Az út hosszan ívelve kerül megy egy hegyet, majd lecsorog egy aszfaltcsíkig - itt sikerül egy túratárssal lemenni a jelzésről, de a leírást elolvasva és értelmezve pikk-pakk felfedezem a helyes irányt mutató szalagokat is - irány a húzósan emelkedő ösvény, fel, a várhoz, pontosabban egy nyeregbe, ahonnan balra tovább emelkedik az útvonal, egy oda-vissza szakasszal a várig - pontosabban ami a várból még megmaradt, addig.
A ponton a bélyegzés mellé egy Milka nápolyit is kapunk - minthogy nem a csúcson van a pont, így felsétálok, hiszen itt még nem jártam eddig, és nem arról szól a túrázás, hogy végigrohanni mindenen...
A panoráma szép, fotózok is rendületlenül - aztán már itthon megállapítom, hogy vannak esetek, amikor a fotoapparát "panoráma" funkciója bizonyos esetekben khm. hibásan működik...
Lefelé kifogok egy igen zajos "hmcs" csoportot, úgyhogy trappolósra veszem a figurát - " nyereg után balra, majd egy T-elágazásnál ismét balra" jön a lényegre törő emlék a túra leírásából. Pici sár az úton, mellette mellett simán leküzdhető, majd egy futó robog el mellettem "Hajrá!" mondom neki, miközben félreállok az útjából.
Leírást olvasva, a korrekt, nem tolakodóan kirakott szalagokat figyelve haladok - tájékozódni persze kell, de a leírás és a szalagok tökéletesen elegendőek az útvonal követéséhez.
Kerítés balra, majd nyílt terepen emelkedünk - kalapom otthon vigyorog, én meg itt süttetem magam - nyílt szakasz, és mint kiderül a végére, ilyen még bőven vár rám...

Irtás szélére fordul az utunk, hullámvasút, majd egy másik irtáson átlósan mutatják a szalagok az irányt. Követem, majd balra fordulva egy picit erdőben halad az út, aztán Bokorig ismét nyílt terepre váltunk - ekkor még csak sejtettem, hogy lesz bőven ilyen "napon sülős" szakasz.
A falu szélén a felső oldalban egy takaros házikó, az alsó oldalban egy szebb időket látott tűzoltóautó állít meg egy pillanatra - kicsit odébb pedig egy szépen rendezett porta székelykapuja.
Itt persze nem ácsorgok sokáig, hiszen hallomásból tudom, hogy lesz ücsörögni való is - és úgy is lesz: a vendégház előtt terített asztal, rajta tálcákon frissen sütött fánkok (helyesebben pampuska, hiszen így nevezik errefelé...) kínálják magukat, méghozzá háromféle ízben: fahéjas-porcukorba, cukrozott kakaóba, illetve cukrozott mákba forgatva.
Az édesség mellé finom teát kortyolhattunk - mondtam is, hogy "ragad" a pad, mert igen-igen nehéz felállni, és tovább indulni :-D
Aztán csak nekivágok a hátra lévő jó sok kilométernek, előbb a ramaty aszfalton, aztán jobbra, egy EU-s pályázatból fejlesztett príma mezőgazdasági úton... Komolyan mondom, ez a szakasz sokkal jobb, még így, csak zúzottkővel leszórva és hengerelve, mint azok az utak, amin Aszódtól Bujákig autóztam.
Egy kereszteződésnél előbb majdnem balra tartok, de aztán rájövök, hogy az majd visszafelé lesz, úgyhogy gyorsan korrigálok, és irány a Szuha-part. Nem az "otthoni", hanem a másik :-)
Néhány száz métert azért kell még sétálni, amíg a szalagozás - ami egyébként a teljes 40-es távon príma volt - a Szuha felé fordult - a birkabogyós legelő után egy eseménytelen patakátkelés következett, majd a Szuha nagyon szép szurdokvölgyében kanyargott az út - hol magasabban, hol közelebb a patakhoz.
Nagyon szép ez a rész, úgyhogy megint csak nem rohanok, inkább nézelődök - az időmbe, a pontzárásokat is figyelembe véve belefér - és hát ezért is jöttem...
Ahogy a leírásban is szerepel, a szurdokból kiérve balra, a bozóton vág keresztül az útvonal, ahol ismét balra fordulva északnak fordul - immáron a Zsunyi-patak völgyében.
Előbb persze egy bélyegzést begyűjtök a pontot őrző három kedves lánytól - közben az egyikük "cukros nénit" :-D játszik, és cukorkával kínál - nem csak engem, hanem a túra valamennyi 40-es távon erre járó résztvevőjét :)
Ez a völgy jóval szélesebb, laposabb, mint a Szuha korábban látott szurdoka, így a patak is terebélyesebb - az a néhány patakátkelés, ami adódik, az épp ezért érdekesebbre sikeredik - de szerencsére mindet megúszom szárazon :-)
A Hármas-forrásnál megállok egy picit - elolvasom az Ecseg - Cserhátszentiván tanösvény tábláját, amiből megtudom, hogy a forrás vize a mögötte magasodó Bézma vetőjéből ömlik, 15-18°C hőmérsékletű, és a kőzetekből kimosott vastartalom miatt enyhén vasízű. Biztos - nem kóstolom meg, inkább tovább robogok Cserhátszentiván felé.
Itt a kilátóban már jártam korábban (Cserhát 40, 2010), így aztán készül egy "akkor és most" fotó - jelentős különbséget nem nagyon látok, bár alaposabban nem néztem meg a két képet - mindegy, a panoráma akkor is, meg most is ugyanolyan szép :)

A pontot az a futó srác őrzi, aki a Bujáki vár után robogott el mellettem - beszélgetünk egy kicsit, aztán lesétálok a faluba, és egy aprócska kerülővel ugyan, de megtalálom a helyes utat kifelé - a kép bal oldalán középtájon látszik az út, meg talán az a híd is, amire a rendező gondolt :-) Gond egy szál se', egy kék kútnál azért feltöltöm a vizes palackomat, hiszen elég hosszú szakasz jön ismét, ráadásul végig nyílt terepen.
A dombtetőről visszafelé szintén szép panoráma tárul az ember szeme elé - mint ahogy később, egy szintén szépen szalagozott jobbra fordulás után is - elbűvölő a Cserhát, ez nem vitás...



Egy lankás völgyecskébe fordulva leereszkedek a Szuha mellé, átkelek rajta, és a korábban már látott kereszteződésnél találom magamat - érdekes módon most is sikerül előbb rossz irányba indulni - egyenesen mennék Bokor felé, de aztán a leírásból kiderül, hogy jobbra, a 30-as táv útvonalát követve Kutasó-t is érinteni kell.
Szántóföld szélén sétálok Kutasó határáig, egy oszlopon ott a felrajzolandó ára - rajzolok, majd az aszfaltos "út"-on irány Bokor. Mármint a település.
Újabb, gyakorlatilag utolsó vízvételi lehetőség - élek vele, majd a leírást bogarászva sétálok a szalagokat figyelve, hiszen kifejezetten út az itt épp nincs... Emelkedő viszont van, aztán valamiféle út is kerül a talpam alá. Ide, a hegyoldalba telepedett le a "mozgó ep.", úgyhogy újabb bélyegzés következik, majd végre ismét erdő - az út mellett villanypásztorral.
A leírás szerint szintútra fordulunk - ez egy olyan szintút, ami eleinte szépen emelkedik, aztán egészen az aszfaltos útig enyhén lejt :-D
Az aszfaltcsík a Sas-bérchez vezet, de csak egy rövid ideig élvezhetem a "társaságát", a szalagozás ugyanis egy masszív vargabetűvel meg szuszogós emelkedővel örvendeztet meg - ez is olyannak tűnik, mint a Kutasó felé tett kitérő: csak azért, hogy meg legyen a kilométer...
Ezen a részen kezd dél-délkelet irányból égdörgés hallatszani - no, a zivatar az pont nem esne jól most, úgyhogy próbálok nagyobb tempóra kapcsolni - nehezen megy, valahogy futókám nincs, kocogókedvem se nagyon - eldöntöm, hogy a leírásban szerepel valami építmény az úttól jobbra, ha rákezdi az eső, akkor ott megpróbálom meghúzni magam .
Erre nem lesz szükség, "szárazon" felérek a Sasbércre, és ha már lúd, röfögjön :-) a kilátóba is felsétálok.
A kilátás nagyon remek, a távolban látszik a zivatarzóna - szerencsére elég messze van, úgyhogy jó eséllyel nem kell tőle tartani.



Alaposan körbenézek, hiszen ki tudja, mikor járok legközelebb erre... Hűvös van, úgyhogy agamra húzom a hosszú pólómat, és úgy vágok neki a Bujákra lefelé vezető utolsó szakasznak.
Lefelé, de persze nem végig, az aszfalt keresztezése után szép patakocskákat keresztezünk - nem véletlen a túra névválasztása - aztán még egy sütkérező szalamandrát is látunk - túratárs hívja fel rá a figyelmemet, próbálom óvatosan fotózni, de rám se hederít, úgyhogy nyugodtan készülhet 2-3 "sztárfotó" róla.
A jelzés az aszfaltcsík mellett, az erdőben halad egy darabon - szigorúan követjük - aztán a délelőttről már ismerős helyen most nem megyek le a jelzésről, hanem a kiírásnak megfelelően megcélzom a várhoz felfelé vezető meredek ösvényt...
Az eső nyoma jól látszik itt is, nem csak a fáradtság miatt nehezebb most felcaplatni a nyeregig - de azért egy szuszra sikerül. Megvárom a túratársakat, aztán csorgunk szépen lefelé a túloldalon, és a reggel már látott saras elágazásnál jobbra, Buják felé fordulunk a kényelmes erdei úton.
Buják szélénél nem túl meredeken ereszkedő ösvényre váltunk, majd "aszfalt" (illetve ami maradt még belőle), pici emelkedő az iskoláig, cél... És egy kellemetlen hír: minden elfogyott, ellátmány, oklevél, kitűző. A rendezők szabadkoznak, hogy ez nagyon kellemetlen (tényleg az), de nevet, elérhetőséget adjunk meg, és küldik, ahogy elkészül. Update: Ma (2013.04.29.)  érkezett az e-mail, hogy készen vannak a díjazások :-)

A túra útvonala, annak ellenére hogy itt-ott talán erőltetett egy-két extra kerülő, kellemes, jól követhető - ez legfőképp a nagyon jó szalagozásnak, mintsem a jelzéseknek köszönhető - egyszerűen azért, mert nem nagyon vannak turistajelzések. Itt nem lehet íróasztal mellől túrát tervezni, mint ahogy máshol már láttunk ilyesmit...
A táj, a környék nagyon szép - sok a nyílt terep, annak minden előnyével (panoráma) és hátrányával (napon sülés), de a Cserhát pont ezért is szerethető nagyon. Nincsenek hosszú, megerőltető kaptatók, vannak viszont hullámzó dombok, és nagyon szép, és ilyen időben barátságos patakok.
És persze ott vannak a helyiek, akik kedvesek, segítőkészek... És sütik, kínálják  a fincsi pampuskát számolatlanul :-) Úgy gondolom ők is, meg a rendezők is megérdemlik a dicséretet, hiszen egy kellemes nappal ajándékoztak meg minket.  Köszönöm, köszönjük - remélem, jöhetünk jövőre is!


Track: Track_BUJAKI_KIKELET_40_2013_szurt.gdb