Túrablog

 Még az év elején neveztem a "Négy szín" túramozgalomba, így aztán "kellett" egy kék teljesítménytúra is, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre, és elkezdtem tervezni ezt a gyalogaltot. Nem körtúra, tömegközlekedés szempontjából sajnos majdnem "világvége"... A rajtidő persze igazodik ehhez, bőséges, de mindenképp autós megközelítéssel, és a célból "gyalog+busszal" tervezem a visszatérést hűséges négykerekűmhöz.
Reggel tehát nem túl korán autóba ülök, és irány a 2-es út. Előbb sikerül hamarabb letérni róla, aztán Keszegen balra helyett jobbra... Ezzel a napi elkavarást már a túra előtt teljesítettem :-) Mindegy, a rajtba így is időben odaérek, ráadásul kiderül, hogy két autó megy át a célba - csatlakozom hozzájuk. Visszafelé egy hölgy hoz minket, a célban őt kell megvárnom, és majd a rajtba fuvarozni.
A színes, az útvonal mellett az érintett településeket is röviden bemutató itineren frissítem a rajtidőt, aztán nekivágok, még a vezetett túra indulása előtt.
A templomnál szépen visz a jelzés balra, enyhe emelkedő, szántásban dolgozó traktorok - szép, nagyon szép vidék.
Magasles, rajta a jövő heti Pálos túra és zarándoklat plakátja - jó magasan, de azért el lehet olvasni.
Balra, majd megint csak balra, a feltételes pont után kellemes gerincen futó erdei úton megyünk tovább, vegyes lombos erdő - még azért nem annyira őszi képet mutatva.
Felsőpetényre szépen rálátunk az útról - szép, nyugalmas táj, kényelmes terep, jó levegő...
Az ep. a kocsmában, némi rágcsálni valóval "körítve" az asztalon az OKT-s bélyegző - ráér, előbb a privát frissítés, no meg a kávé, mert az reggel kimaradt :-)
A kellemes kávé után bélyegzek egyet, aztán nekivágok a következő, az eddigihez hasonlóan számomra ismeretlen szakasznak. TSz-major, tipikus "faluszéli" környezet után enyhe emelkedővel hagyja el az útvonal a települést, majd egy elkerített terület mellett vezet az út. Príma száraz idő, száraz út - kivéve egy mesterséges dagonyát - már szinte hiányolni kezdtem a cserháti sarat :-D
Egy juhászat mellett elhaladva aztán csak elérkezik ismét az aszfalt: Alsópeténybe érek.
A faluban működik a Hármaskönyv fogadó, néhány ismerős fogyasztja a kerthelyiségben az ebédjét - én most kihagyom, és a buszmegállónál lévő ládikánál lebélyegzem a lapomat. A tér közepén ácsorgó párnak a szeme sem rezdül, sőt azt is szó nélkül, rezzenéstelen arccal fogadják, hogy megpróbálok róluk egy sztárfotót készíteni :-D No, ha nem állnak szóba az idegen vándorral, akkor megyek tovább...
Picit húzósabb emelkedő vezet ki a faluból, újabb feltételes ep. helyét hagyom el, aztán erdő, erdő, szépen követhető jelzések, és persze az erdő "csendje".
Aztán egy fán csak meglátom, amire várok: az erdészháznál újabb pont következik.
Bizony ám, újabb pont, és némi harapnivaló is, hogy a még hátralévő táv és szint leküzdése is problémamentes legyen :-) A szívélyesen kínált gyümölcspárlatból csak épp, hogy egy kortyot fogadok el, hiszen közel a cél, és onnan autóval indulok haza.
Némi ücsörgés után aztán nekivágok az utolsó emelkedőnek - irtásban halad az út, kellemes az idő, a tetőre érve az elágazásnál visszatekintek - tényleg szép a Cserhát, kár, hogy csak ritkán járok errefelé... Az elágazástól lefelé indul a túloldalon a jelzés, kényelmes erdei úton - egy darabig. Utána szépen jelzett módon jobbra kell térni, meredeken lefelé.
Szép erdőben vezet tovább az ösvény, majd ismét kényelmes földút következik. Egy T-elágazásban jobbra fordulok, aztán tovább, lefelé, a magasan az út fölé hajló fák alatt ereszkedve, egészen Romhány széléig.
Itt dönteni kell, hogy balra, Rákóczi törökmogyoró fája felé, vagy egyenesen a kék sáv jelzést követve megyek tovább - a most még jelzetlen utat választom, hiszen ki tudja, mikor járok erre ismét.
Nem bánom meg, minimum elgondolkodtató, hogy ha ez a fa mesélni tudna, micsoda érdekes dolgokról beszélhetne, miken mehetett keresztül az élete több száz éve alatt... A lányomnak terméseket és leveleket kell a suliba bevinnie valamelyik nap, úgyhogy pár szép levél, meg néhány, jó szúrós, még egyben lévő termést zsebre rakok, és besétálok a célba.


A presszóig vezető utcákon kevesen vannak, szinte minden második-harmadik házon ott az "Eladó" tábla... Vonat nem jár, munkahely a környéken nem sok van, és a fiatalabb generáció javarészt elvándorol ezekből az amúgy szép és csöndes cserháti településekről.
A célban rendhagyó díjazásként egy szabványos méretű (100x120-as) laminált turistajelzést kapok a kitűző mellé, a presszóban megiszom az utolsó előtti dobozos kólát - a két maradék sütit meghagyom az utánam érkezőknek :-)
Nem kell sokat várakozni, megérkezik a hölgy, aki reggel visszavitt minket a rajtba, úgyhogy két másik túratárssal autóba ülünk, és Ősagárd-Vác-Budapest útvonalat megcélozva elindulunk haza.