Túrablog

Három évvel ezelőtt voltam ezen a túrán, kényelmes, egyszerű útvonal volt akkor is, meg a kiírás alapján most is, és a beszámolók alapján úgy tűnt, hogy a korábbi rendezések problémáit sikerül majd elkerülni.
Gabival vágtunk neki a sétának - nekem "jól jön" a kupához, neki meg mindenképp "kötelező" gyaloglatként került a naptárába.
A nevezés után kapunk egy almát útravalóként, és megcsodálhatjuk a futóverseny érmeit - hiába, a két támogatótól kapott keretet valamire el kellett költeni - aztán elindulunk az első ponthoz, a sárga sáv mellett lévő katonasírhoz.
Itt picit hibázunk: nem a felső, jelzetlen ösvényt vesszük igénybe, hanem a jelzésen megyünk oda-vissza, meg is kapjuk érte a dorgálást :) A bélyegzés után egy tűrhetően kivitelezett hátra arc következik, és most már tényleg irányba állva megyünk tovább.
A leírás külön kiemeli, hogy a második ep. a sárga jelzés derékszögű bal kanyarjánál egyenesen továbbmenve található katonasírnál lesz. Ismerem azt az elágazást, aki rendszeresen előfordul errefelé, az szerintem pontosan tudja, hogy miről van szó...
Nos, a pontőrökről sajnos ez nem volt elmondható, a jelzésen jóval lentebb található Y-elágazásnál cuccoltak le.
No mindegy, jó lett volna rendezői bejárást csinálni :-) Bélyegeznek, rajtszámot írnak, aztán elindulunk tovább, természetesen felsétálunk a sírhoz is, hiszen azért is jöttünk, nem igaz? 
Mondjuk sokan úgy gondolják, hogy nem, de ez legyen az ő problémájuk...
Emlékszem, néhány éve a Nyéki-hegy egyben sok volt, most meg hipp-hopp, és máris a Vadaskerti emlékműnél vagyunk, letudva az első "buckát".
Kulturált kutyás társasággal találkozunk, váltunk pár szót, aztán igyekszünk ellépni - aki nem szokott hozzá (például mi...), annak zavaró a lábaink körül szaladozó, még oly szelíd és kedves kutyák serege.
Határ-nyereg után az emelkedőn saját tempó, közben azért megvárom Gabit, így aztán a parkolótól ismét a kutyás csapattal sétálunk - és viszem őket majdnem tévútra, ugyanis az első rendezés emlékei alapján a sárga sávon elindulok fel, az Újlaki-hegyre, holott a kék körsétán kell fölfelé tartani. Szerencsére időben javítok, sűrű bocsánatkérések közepette... Így jár az, aki emlékezetből, leírást és térképet meg nem nézve vág neki az ismerős terepnek.
A Hármas-határ-hegy oldalában újabb pont, majd balra, a jelzetlen erdei úton megyünk tovább, ismerős futók kapnak némi biztatást tőlünk, a terep köves, de egészében véve az útvonal jól futható - egyszer talán úgy fogok nekivágni, hiszen a táv sem veszélyes...
Elérjük a sárga jelzést, irány Virágos-nyereg - itt az OKT bélyegző doboza már a tájékoztató tábla oszlopán figyel, úgy tűnik, a Boróka büfé végleg a múlté :-( Amíg bónusz bélyegzést nyomok a lapjainkra, addig Gabi előresiet - nem vacakoltam sokáig, de így is csak a pontnál érem be. Bélyegzés után hátra arc, és végig a kéken a célig...
Közben persze rögtön elsőnek ott a Vihar-hegy, meg az utána következő nyereg - itt is saját tempóban megyünk, sietni nem kell, úgyhogy a Hármas-határ-hegy előtt még jobbra, a repülős emlékhelyre, illetve a kilátópontra is kimegyünk - szégyen, vagy sem, én is most járok ott először... A panoráma csodálatos, a repülőbaleset emlékhelye pedig... Szívszorító. Nagyon fiatalok voltak... :-(

A www.jetfly.hu ezt írja:

1982. május 11-én a magyar sportrepülés egyik legsúlyosabb katasztrófája következett be. Délelőtt, erős szélben és alacsony felhőzet mellett Budaörsről Dunakeszire indult az MHSZ HA-ANL lajstromjelű, An-2TP típusú repülőgépe, fedélzetén a két fő személyzeten kívül hét repülőoktatóval és műszakival, akik repülőgépeket akartak visszarepülni Budaörsre. A felszállást követő 10-12 perces repülés után a gép a Hármashatár-hegy északnyugati oldalának ütközve kigyulladt és megsemmisült. A katasztrófa során életüket vesztették: Vincze Lajos pilóta, gépparancsnok, Szöllősi József hajózószerelő, Hollóiné Tóth Katalin, Simon László, Weingartner Ferenc, Witek Péter, ifjú Haray Imre repülőoktatók, valamint Hodai József és Haas Imre szerelők (emléktáblájuk a budaörsi repülőtér épületében található).

A Hármas-határ-hegy tetején is nézelődünk, szép időben, csodás panoráma tárul a szemünk elé - de azért battyogunk tovább, hiszen van azért még pár lépés a célig :-)
Fenyőgyöngyéig kényelmes tempóban ereszkedünk, aztán a változatosság kedvéért föl az Árpád-kilátóhoz vezető enyhe emelkedő - miután nagyjából szintesbe fordult alattunk az ösvény, megálltunk frissíteni.
Picivel odébb a kék jelzés majdnem metszi önmagát - egy diákcsapat tanakodik, hogy most merre - útba igazítom őket, mutatva a kék Határ-nyereg felé vezető ágát, mivel ők már voltak a kilátónál.
Mi is odaérünk pillanatok alatt, nincs olyan "hűderettentő" tömeg, így jut hely nézelődni is. Újabb igazolás begyűjtése után a kék balra tartó ágán indulunk tovább - innen szinte csak lefelé kell már menni, úgyhogy tempósan haladhatunk.
Határ-nyereg - no, itt már jártunk ma - majd Vadaskerti emlékmű (itt is), a változatosság kedvéért viszont nem másszuk meg a Nyéki-hegyet, hanem a kéken megkerüljük, közben még begyűjtve az utolsó igazolást is.
Egy barátságos idős úr "tornáztatja" a karját: olyan másfél méteres masszív dorongot emelget-forgat a feje fölött - mintha csak egy könnyű pálcával játszadozna, kényelmes séta közben.
Nekünk azért a kényelmes sétatempónál több kell, úgyhogy meghúzzuk a lépést, és kényelmes 4:30-as idővel érünk be a célba.
Kitűző, bélyegzés a kupafüzetbe, váltunk pár szót Pataporccal, aztán elindultunk haza.