Túrablog

 Még az év elején neveztem a "Négy szín" túramozgalomba, így aztán "kellett" egy kék teljesítménytúra is, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre, és elkezdtem tervezni ezt a gyalogaltot. Nem körtúra, tömegközlekedés szempontjából sajnos majdnem "világvége"... A rajtidő persze igazodik ehhez, bőséges, de mindenképp autós megközelítéssel, és a célból "gyalog+busszal" tervezem a visszatérést hűséges négykerekűmhöz.
Reggel tehát nem túl korán autóba ülök, és irány a 2-es út. Előbb sikerül hamarabb letérni róla, aztán Keszegen balra helyett jobbra... Ezzel a napi elkavarást már a túra előtt teljesítettem :-) Mindegy, a rajtba így is időben odaérek, ráadásul kiderül, hogy két autó megy át a célba - csatlakozom hozzájuk. Visszafelé egy hölgy hoz minket, a célban őt kell megvárnom, és majd a rajtba fuvarozni.
A színes, az útvonal mellett az érintett településeket is röviden bemutató itineren frissítem a rajtidőt, aztán nekivágok, még a vezetett túra indulása előtt.
A templomnál szépen visz a jelzés balra, enyhe emelkedő, szántásban dolgozó traktorok - szép, nagyon szép vidék.
Magasles, rajta a jövő heti Pálos túra és zarándoklat plakátja - jó magasan, de azért el lehet olvasni.
Balra, majd megint csak balra, a feltételes pont után kellemes gerincen futó erdei úton megyünk tovább, vegyes lombos erdő - még azért nem annyira őszi képet mutatva.
Felsőpetényre szépen rálátunk az útról - szép, nyugalmas táj, kényelmes terep, jó levegő...
Az ep. a kocsmában, némi rágcsálni valóval "körítve" az asztalon az OKT-s bélyegző - ráér, előbb a privát frissítés, no meg a kávé, mert az reggel kimaradt :-)
A kellemes kávé után bélyegzek egyet, aztán nekivágok a következő, az eddigihez hasonlóan számomra ismeretlen szakasznak. TSz-major, tipikus "faluszéli" környezet után enyhe emelkedővel hagyja el az útvonal a települést, majd egy elkerített terület mellett vezet az út. Príma száraz idő, száraz út - kivéve egy mesterséges dagonyát - már szinte hiányolni kezdtem a cserháti sarat :-D
Egy juhászat mellett elhaladva aztán csak elérkezik ismét az aszfalt: Alsópeténybe érek.
A faluban működik a Hármaskönyv fogadó, néhány ismerős fogyasztja a kerthelyiségben az ebédjét - én most kihagyom, és a buszmegállónál lévő ládikánál lebélyegzem a lapomat. A tér közepén ácsorgó párnak a szeme sem rezdül, sőt azt is szó nélkül, rezzenéstelen arccal fogadják, hogy megpróbálok róluk egy sztárfotót készíteni :-D No, ha nem állnak szóba az idegen vándorral, akkor megyek tovább...
Picit húzósabb emelkedő vezet ki a faluból, újabb feltételes ep. helyét hagyom el, aztán erdő, erdő, szépen követhető jelzések, és persze az erdő "csendje".
Aztán egy fán csak meglátom, amire várok: az erdészháznál újabb pont következik.
Bizony ám, újabb pont, és némi harapnivaló is, hogy a még hátralévő táv és szint leküzdése is problémamentes legyen :-) A szívélyesen kínált gyümölcspárlatból csak épp, hogy egy kortyot fogadok el, hiszen közel a cél, és onnan autóval indulok haza.
Némi ücsörgés után aztán nekivágok az utolsó emelkedőnek - irtásban halad az út, kellemes az idő, a tetőre érve az elágazásnál visszatekintek - tényleg szép a Cserhát, kár, hogy csak ritkán járok errefelé... Az elágazástól lefelé indul a túloldalon a jelzés, kényelmes erdei úton - egy darabig. Utána szépen jelzett módon jobbra kell térni, meredeken lefelé.
Szép erdőben vezet tovább az ösvény, majd ismét kényelmes földút következik. Egy T-elágazásban jobbra fordulok, aztán tovább, lefelé, a magasan az út fölé hajló fák alatt ereszkedve, egészen Romhány széléig.
Itt dönteni kell, hogy balra, Rákóczi törökmogyoró fája felé, vagy egyenesen a kék sáv jelzést követve megyek tovább - a most még jelzetlen utat választom, hiszen ki tudja, mikor járok erre ismét.
Nem bánom meg, minimum elgondolkodtató, hogy ha ez a fa mesélni tudna, micsoda érdekes dolgokról beszélhetne, miken mehetett keresztül az élete több száz éve alatt... A lányomnak terméseket és leveleket kell a suliba bevinnie valamelyik nap, úgyhogy pár szép levél, meg néhány, jó szúrós, még egyben lévő termést zsebre rakok, és besétálok a célba.


A presszóig vezető utcákon kevesen vannak, szinte minden második-harmadik házon ott az "Eladó" tábla... Vonat nem jár, munkahely a környéken nem sok van, és a fiatalabb generáció javarészt elvándorol ezekből az amúgy szép és csöndes cserháti településekről.
A célban rendhagyó díjazásként egy szabványos méretű (100x120-as) laminált turistajelzést kapok a kitűző mellé, a presszóban megiszom az utolsó előtti dobozos kólát - a két maradék sütit meghagyom az utánam érkezőknek :-)
Nem kell sokat várakozni, megérkezik a hölgy, aki reggel visszavitt minket a rajtba, úgyhogy két másik túratárssal autóba ülünk, és Ősagárd-Vác-Budapest útvonalat megcélozva elindulunk haza.

Családilag szerettünk volna egy jót kirándulni, hiszen a Budapest Kupához ez a rövid, bár iszonyatosan elcsépelt útvonalon haladó gyaloglat is jónak nézett ki - papíron. De csak úgy, a helyszínen egészen mást tapasztaltunk.
Papír a rajtban négyünknek csak egy darab A/5-ös lap jutott (egy rajtszámmal, tehát azt sem lehetett ebből tudni, hogy hányan neveztek be a túrára!), semmi más, és a túrán összesen ez volt, amit kaptunk.
Érdekes volt látni, hogy a célban a hosszabb távon indulóknak még volt kitűző, csak akik a családi távon indultak, azoknak nem. Ennek mondjuk lehetett az is az oka, hogy a normál géppapírra nyomtatott "Igazolás" is elfogyott már (ez lett volna emléklap/oklevél helyett) erre a távra, és egyszerűbbnek tűnt a majd a kitűzőkkel együtt postázni.
Ez a fecni a legbénább díjazás kategória első helyezését elvinné nálam, úgyhogy nem kértünk belőle, helyette a visszakért és kapott nevezési díjból a Gyermekvasúttal visszautaztunk Virágvölgy állomásig, és kaptak a gyerekek egy-egy gyerekvasutas kitűzőt. Nyugtával, ÁFÁ-val, haszonnal tokkal-vonóval -ha jól emlékszem- 280Ft/db áron.
Nagyon elcsépelt útvonal, gyakorlatilag nulla munkával és szolgáltatással... az év teljesítménytúrája listán - ha egyáltalán odafér - az utolsó helyet nálam biztosan megkapja, és nem rosszindulatból mondom, de azt remélem, hogy a jövő évi kupaprogramban való szerepeltetésétől a kiíró udvariasan eltekint.

Három évvel ezelőtt voltam ezen a túrán, kényelmes, egyszerű útvonal volt akkor is, meg a kiírás alapján most is, és a beszámolók alapján úgy tűnt, hogy a korábbi rendezések problémáit sikerül majd elkerülni.
Gabival vágtunk neki a sétának - nekem "jól jön" a kupához, neki meg mindenképp "kötelező" gyaloglatként került a naptárába.
A nevezés után kapunk egy almát útravalóként, és megcsodálhatjuk a futóverseny érmeit - hiába, a két támogatótól kapott keretet valamire el kellett költeni - aztán elindulunk az első ponthoz, a sárga sáv mellett lévő katonasírhoz.
Itt picit hibázunk: nem a felső, jelzetlen ösvényt vesszük igénybe, hanem a jelzésen megyünk oda-vissza, meg is kapjuk érte a dorgálást :) A bélyegzés után egy tűrhetően kivitelezett hátra arc következik, és most már tényleg irányba állva megyünk tovább.
A leírás külön kiemeli, hogy a második ep. a sárga jelzés derékszögű bal kanyarjánál egyenesen továbbmenve található katonasírnál lesz. Ismerem azt az elágazást, aki rendszeresen előfordul errefelé, az szerintem pontosan tudja, hogy miről van szó...
Nos, a pontőrökről sajnos ez nem volt elmondható, a jelzésen jóval lentebb található Y-elágazásnál cuccoltak le.
No mindegy, jó lett volna rendezői bejárást csinálni :-) Bélyegeznek, rajtszámot írnak, aztán elindulunk tovább, természetesen felsétálunk a sírhoz is, hiszen azért is jöttünk, nem igaz? 
Mondjuk sokan úgy gondolják, hogy nem, de ez legyen az ő problémájuk...
Emlékszem, néhány éve a Nyéki-hegy egyben sok volt, most meg hipp-hopp, és máris a Vadaskerti emlékműnél vagyunk, letudva az első "buckát".
Kulturált kutyás társasággal találkozunk, váltunk pár szót, aztán igyekszünk ellépni - aki nem szokott hozzá (például mi...), annak zavaró a lábaink körül szaladozó, még oly szelíd és kedves kutyák serege.
Határ-nyereg után az emelkedőn saját tempó, közben azért megvárom Gabit, így aztán a parkolótól ismét a kutyás csapattal sétálunk - és viszem őket majdnem tévútra, ugyanis az első rendezés emlékei alapján a sárga sávon elindulok fel, az Újlaki-hegyre, holott a kék körsétán kell fölfelé tartani. Szerencsére időben javítok, sűrű bocsánatkérések közepette... Így jár az, aki emlékezetből, leírást és térképet meg nem nézve vág neki az ismerős terepnek.
A Hármas-határ-hegy oldalában újabb pont, majd balra, a jelzetlen erdei úton megyünk tovább, ismerős futók kapnak némi biztatást tőlünk, a terep köves, de egészében véve az útvonal jól futható - egyszer talán úgy fogok nekivágni, hiszen a táv sem veszélyes...
Elérjük a sárga jelzést, irány Virágos-nyereg - itt az OKT bélyegző doboza már a tájékoztató tábla oszlopán figyel, úgy tűnik, a Boróka büfé végleg a múlté :-( Amíg bónusz bélyegzést nyomok a lapjainkra, addig Gabi előresiet - nem vacakoltam sokáig, de így is csak a pontnál érem be. Bélyegzés után hátra arc, és végig a kéken a célig...
Közben persze rögtön elsőnek ott a Vihar-hegy, meg az utána következő nyereg - itt is saját tempóban megyünk, sietni nem kell, úgyhogy a Hármas-határ-hegy előtt még jobbra, a repülős emlékhelyre, illetve a kilátópontra is kimegyünk - szégyen, vagy sem, én is most járok ott először... A panoráma csodálatos, a repülőbaleset emlékhelye pedig... Szívszorító. Nagyon fiatalok voltak... :-(

A www.jetfly.hu ezt írja:

1982. május 11-én a magyar sportrepülés egyik legsúlyosabb katasztrófája következett be. Délelőtt, erős szélben és alacsony felhőzet mellett Budaörsről Dunakeszire indult az MHSZ HA-ANL lajstromjelű, An-2TP típusú repülőgépe, fedélzetén a két fő személyzeten kívül hét repülőoktatóval és műszakival, akik repülőgépeket akartak visszarepülni Budaörsre. A felszállást követő 10-12 perces repülés után a gép a Hármashatár-hegy északnyugati oldalának ütközve kigyulladt és megsemmisült. A katasztrófa során életüket vesztették: Vincze Lajos pilóta, gépparancsnok, Szöllősi József hajózószerelő, Hollóiné Tóth Katalin, Simon László, Weingartner Ferenc, Witek Péter, ifjú Haray Imre repülőoktatók, valamint Hodai József és Haas Imre szerelők (emléktáblájuk a budaörsi repülőtér épületében található).

A Hármas-határ-hegy tetején is nézelődünk, szép időben, csodás panoráma tárul a szemünk elé - de azért battyogunk tovább, hiszen van azért még pár lépés a célig :-)
Fenyőgyöngyéig kényelmes tempóban ereszkedünk, aztán a változatosság kedvéért föl az Árpád-kilátóhoz vezető enyhe emelkedő - miután nagyjából szintesbe fordult alattunk az ösvény, megálltunk frissíteni.
Picivel odébb a kék jelzés majdnem metszi önmagát - egy diákcsapat tanakodik, hogy most merre - útba igazítom őket, mutatva a kék Határ-nyereg felé vezető ágát, mivel ők már voltak a kilátónál.
Mi is odaérünk pillanatok alatt, nincs olyan "hűderettentő" tömeg, így jut hely nézelődni is. Újabb igazolás begyűjtése után a kék balra tartó ágán indulunk tovább - innen szinte csak lefelé kell már menni, úgyhogy tempósan haladhatunk.
Határ-nyereg - no, itt már jártunk ma - majd Vadaskerti emlékmű (itt is), a változatosság kedvéért viszont nem másszuk meg a Nyéki-hegyet, hanem a kéken megkerüljük, közben még begyűjtve az utolsó igazolást is.
Egy barátságos idős úr "tornáztatja" a karját: olyan másfél méteres masszív dorongot emelget-forgat a feje fölött - mintha csak egy könnyű pálcával játszadozna, kényelmes séta közben.
Nekünk azért a kényelmes sétatempónál több kell, úgyhogy meghúzzuk a lépést, és kényelmes 4:30-as idővel érünk be a célba.
Kitűző, bélyegzés a kupafüzetbe, váltunk pár szót Pataporccal, aztán elindultunk haza.

Tavaly még EKF 10-nek hívták ezt a túrát - akkor is megcsináltuk, erre az évre is családi gyaloglatnak terveztem, aztán picit változott a dolog: Tündinek osztálykirándulás volt ezen a napon, úgyhogy őt reggel a sulinál rábíztuk az osztályfőnökére, és hármasban mentünk tovább Csillebércre.
A táboron kívül nagyjából nulla darab parkolóhely volt, úgyhogy 500 Ft-ért bent parkoltunk le.

A nevezés gyorsan megvolt, kaptunk egy... khm. "információkban nem igazán bővelkedő" A5 méretű lapot - de legalább a távnak megfelelő, nem "összevont" térképpel. Mindegy, aki ismeri az útvonalat, az simán végigmegy térkép és leírás nélkül, aki viszont nem, az esetleg fordított irányban kezdi meg a kört :-)
A tábortól Normafáig aszfalt meg járda került a talpunk alá - és ez ráadásul oda-vissza szakasz, szerencsére nem túl hosszan, úgyhogy "kibírtuk".
Normafánál a réten egy szalmakalapos, igen hangos és nagy létszámú fiatal társaság bóklászott - finoman fogalmazva is tajt részeg volt a csapat zöme - néhány felnőtt próbálta terelgetni őket, úgyhogy valamiféle iskolai rendezvénynek tűnt a számunkra. Szerencsére nem a zöld sáv jelzést szemelték ki maguknak, így lefelé haladva lassan hallótávolságon kívülre kerültek.
A faháznál egy szintén fiatalokból álló, jókedvű csoport álldogált. Rákérdeztem, hogy a szalmakalapos ifjak hozzájuk tartoznak-e, de nemleges volt a válasz, ráadásul kiderült, hogy a Schönherz Qpa nevezőtúrája zajlik, és a rendezők igyekeznek kulturált mederben tartani a dolgokat, sőt, ahogy kell, a szükséges engedélyeket is beszerezték.
Zöld sáv, zöld háromszög, a Tündér-sziklától egy megállással fent is voltunk az útnál, ahol megvártuk Gabit :) A pihenőnél újabb pont a qpa nevezőtúrájához egy másik, szintén normálisan szórakozó csapattal, úgyhogy itt sem időztünk sokat, bár a vidám diákok jelenléte egy picit sem volt zavaró.
Át a Libegő alatt, aztán hullámvasutazva tovább a jelzést követve, Juci kellemes tempójához igazodva. Nem is olyan régen, a Tündér 7 túrán itt jöttünk az ellenkező irányban. Aztán elágazás, jelzésváltás, és meglepően gyorsan elérjük Szépjuhásznét.  Itt van "a" pont, téli fagyi, ücsörgés picit - belefér, ráadásul innen a P- jön fölfelé, ami azért Juci számára szép menet lesz.
Fölfelé néhány qpa résztvevő csapat jön szembe, illetve ácsorog az úton - a jókedvük picit ragadós - no meg arra is emlékszem, hogy Miskolcon, a kollégiumok közötti vetélkedők (StuDili) keretében (meg úgy egyébként is)  milyenek voltunk... Megértem a jó hangulatukat, na :-D
Erzsébet kilátó - most nem megyünk föl, ígéretet teszek arra, hogy "csak úgy" is el fogunk jönni - nem akarom Tündit kihagyni belőle, elég, hogy a gyaloglatból kimaradt. Természetesen a jelzést követve lépcsőzünk le a csúcsról - ahogy a Gyermekvasút Nyomában éjszakai verziójánál is írtam, prímán rendbe lettek szedve a lépcsők.
A Libegő felső állomása után maradunk a kék körtúra jelzés keleti ágán, több helyen megcsodáljuk a kilátást, egy-két tájékoztató táblát is sikerül elolvasni.
Virág-völgynél váltunk a jelzés másik ágára,ismerősök húznak el mellettünk - majd kicsivel később érkeznek szemből, merthogy a jelzés balra tart egy keskenyebb ösvényen :-D
Innen már nincs sok hátra, a Székelykapu után a reggel már megtett útvonalon megyünk a célig.

Az érkezésnél jelentősnek tűnő sor áll, én besorakozok, Gabi és Juci leülnek pihenni, meg falatozni.
Miután megkapom az egyszerű emléklapokat és a kitűzőket, csatlakozom hozzájuk - zsíros kenyér hagymával, majd desszertként margarinos kenyér sütésálló lekvárral :-)

Szép volt, jó volt, "minimál" szervezés volt - de nem gond, nem kell minden túrán kilométerenként ep, meg két pontonként habzsidőzsi, nem igaz?

Track: Track_KALCIT_10_2012_szurt.gdb

Kapkodós reggel sikeredett, ez vissza is vett a maratonra vonatkozó ingerenciámból, de ennek ellenére azért Hűvösvölgyet céloztam meg. Rajtidő végéről alaposan lecsúszva lett volna fél órám a Nagy-Hárs-hegyen lévő pont zárásáig, de a fene sem akart rohanni, úgyhogy inkább  a "délutános" műszakot választottam, és kényelmesen átsétáltam Szépjuhásznéhoz. Busz, majd a végállomásnál némi szocreál ízű vásárlás (na ja, a CBA az már csak ilyen őskövület-jellegű marad...), aztán kényelmes séta a rajtba az eredetileg fekete, de már őszülő Barnával, aki ráadásul Szőke :-D
A fenyők szép nagyok, méretben nem igazán látok eltérést tavalyhoz képest, de biztos van - a lényeg a csodaszép idő, meg az, hogy javarészt egy ritkán (évente egyszer...) járt útvonal van előttünk.
Az első letérés rögtön cseles: balra bent, egy fán van a piros "M" betűs tábla, nem könnyű észrevenni, de azért emlékezetből sikerül.
Kellemes erdei séta kezdődik, aztán jön a döbbenet: óriási terület tarra vágva. Szép a panoráma, nem arról van szó, de hogy a szavunk nem a panoráma miatt akadt el, az egyszer biztos. Remélem, hogy erdő lesz ismét, és nem lakópark...
Volt, aki el is kavart itt, szerencsére -a döbbenettől megállva- alaposan körülnéztünk, mielőtt mi is rossz irányba indultunk volna.
A fűrészüzemnél élesen jobbra - no, ezt is prímán be lehet nézni, szólunk is az előttünk loholó párosnak, hogy ha a Meteor túrán vannak, akkor inkább utánunk jöjjenek, mint egyenesen :-D Itt még egy pár méteren megmaradt az erdő, hogy aztán az irtásban haladjunk, két kerítésen is átmászva.
A második kerítés után -még(?)- megvan az erdő, benne a kőbányánál a pont.
Az esernyő most is fel van lógatva, igaz, inkább napernyőként, mint eső ellen. Bélyegzés után jobbra tartva megkerüljük a bányát, aztán egy kerítés, átmászunk a létrán...
Picit később visszanézve látom, hogy az utánunk érkezők nyitják-zárják a kaput... Sebaj, plusz 2m szint ide :-D
Lent újra kerítést mászunk, majd aszfalt, és irány fölfelé, a Tarnai pihenőhöz.
Ez itt a Sisakvirág tanösvény egyébként :-) Hála a príma időjárásnak kényelmesen sétálhatunk fölfelé - és a kilátásra sem lehet nagyon panasz.
Aztán persze megyünk tovább, picit még fölfelé, aztán jobbra a P3 jelzésen, beszélgetésbe merülve... A P3 jelzésnek van egy derékszögű letérése jobbra.
Nagyjából 4-5 métert mentünk tovább, amikor megálltam, hogy nem jó irányba megyünk... Megérzés? Vagy egyszerűen "hiányzott" a jól megszokott jobb kanyar? Nem tudom, de érdekes volt.
Pár éve még keresni kellett lent, a völgyben a P3 jelzés balra betérését a murvás útról - ezen a túrán itt ért a második döbbenet:
széles erdőgazdasági út lett itt egy darabon a jelzett ösvényből, mintegy 700m-es hosszban, utána északnyugat felé fordul az "autópálya" :-)
Jön a rövid sziklás szakasz, majd hipp-hopp, már a piros sávon fordulhatunk jobbra a szépen összeboruló fiatal fák között.
Vörös-pocsolya balra, majd elágazás, pont, és jön gyakorlatilag az utolsó erdei szakasz lefelé, ahol lélekben próbálok felkészülni a hosszú aszfaltkoptatásra.
Remeteszőlős betonját igyekszünk hamar magunk mögött hagyni, az Ördög-árok jobb partjára visszatérve a patak és az út között a helyiek által "örökbe fogadott" facsemeték alkotta liget, meg valami rendezvény előkészülete tart - sajnos a főzésnek még jócskán az elején vannak, meg is jegyzem, hogy korán jöttünk :-)
Remete-szurdok, elején ponttal, majd ismét aszfalt, és a jól ismert "balra fölfelé, második utca balra, végén jobbra..." kanyargás következik, hogy aztán a templom kertjébe befordulva valami nagyobbacska rendezvény volt/van/lesz, de a pontot a szokott helyén megtaláljuk.
Innen még némi lakott terület aszfalttal-betonnal.
Náncsi néni környékén sok nagy, drága és unalmas autó, valamint egy figyelemre méltó idős hölgy :-)
A Nagyrét sarkánál ismét fák közé érünk, s a volt Munkásmozgalmi sétányon érünk be Hűvösvölgybe, ahol a célban megkapjuk a díjazást: egy nagyon szép fém jelvényt, valamint egy kis dobozos gyümölcslét.

Közben van szerencsém megnézni a teljes jelvénypalettát - teljesítések számától függően változik a színezése, azaz huszonhárom különböző jelvény van távonként(!) - még szerencse, hogy a 21A és 21B jelvénye azonos, így "csak" 70 körüli verziót kell készleten tartania a szervezőknek. Ezt tényleg nem lehet másképp, csak jó értelemben vett megszállottságból csinálni - köszönjük!

Az elmúlt évhez hasonlóan családi kirándulásra indultunk ezen a napon, hiszen a rendezők kifejezetten családbarát távként hirdették meg ezt a 7 km-es sétát.
Szilvi telefonhívása út közben ér - félreállok, visszahívom: kiderül, hogy egy kollégájával és annak a családjával most neveztek, és ha sietünk, megvárnak. Mivel nagyjából 10 percnyire voltunk a rajtnak helyet adó iskolától, így ennyiben maradtunk.
Parkolni nehéz, de azért sikerül találni egy jónak kinéző helyet, aztán gyorsan a rajtba, nevezés, és már indulhatunk is - megígérve, hogy a játszóteret a célba érés után kipróbálhatják a lányok :-)
Társasággal indulunk tehát, aszfalt, majd ahogy a jelzés mutatja, a sétaútra térve megyünk fölfelé. A Disznófőnél picit megállunk, sajnos a forrás 1989-ben kezdődött kálváriájának nem látszik a vége, csak az, hogy egyre csak romlik az anno igen drágán felújított forrásház állapota :-(
Az Anna-kápolnánál állunk meg legközelebb, itt egy gyors csoportkép is készül, aztán kényelmesen sétálunk tovább, egészen az aszfaltút túloldalán a kék körtúra jelzés keresztezésénél lévő ep-ig. Itt fincsi nápolyit ropogtathatunk :)
Elindulunk, érkeznek Karcsiék, úgyhogy három fővel megnövekedett csapattal megyünk tovább, mindenki nagyjából a saját tempójában, úgyhogy a Libegő felső állomásánál bevárjuk egymást.
Meredeken vezet lefelé a zöld háromszög jelzés, aztán az aszfalthoz érve szalagok mutatják, hogy a jelzésről balra, az aszfalton megyünk tovább a János-hegyi átjáróbarlangig.
Itt néhány kört megtesznek a gyerkőcök - idén hoztunk lámpát, úgyhogy ezzel nem volt gond, elég volt mindenkinek :-)
Visszamegyünk a jelzésig, aztán tovább kanyargunk lefelé, hogy aztán kényelmes lejtőbe váltva ismét találkozzunk egy aszfaltcsíkkal. Itt újabb szusszanás, bár már tényleg nincs sok hátra.
A gyerkőcök így, csapatban teljesen jól bírják a "strapát", szinte észre sem veszik, hogy mennyit gyalogoltunk.
A Tündér-sziklához leereszkedve megcsodáljuk a panorámát, aztán még tovább, lefelé, pici aszfalt, iskola, cél, rövid sorakozás a díjazásért, bent pedig a "szokásos" túramenü: zsíros kenyér, hagyma, csalamádé...
Az udvarom pedig erős füstszag - mint kiderült, az iskola mellett egy fa törzse gyulladt ki, de már eloltották, és most készülnek a tűzoltók kivágni.
Szerencsére még csak készülődnek, úgyhogy egy ideig még mehet a játszótér "tesztelése" :-) hiszen ezt indulás előtt megígértem a gyerekeknek.

A favágást nem várjuk meg, néhány óráig eltartana ugyanis; szerencsére nem ott parkolunk, ahonnan a létrás autótól nem lehet kiállni, úgyhogy elindulunk haza.