Túrablog

Az első "ötvenes..." :)

Zselé-szintű :) jubileum: 10. teljesítménytúrám volt, hezitáltam is, hogy 25 vagy 50, de egy Index-es topictárs szivélyes invitálása ("Gyere az 50-re szép a jelvény"), meg a térképvázlat hosszas nézegetése meghozta a gyümölcsét: az 50-es távra neveztem.

7:40-kor leadtam a tombolához egy zacskó (ötvennél hagytam abba a számolást, amikor rámoltam össze...) használt elemet, majd 7:45-kor indulás. Az 1. EP-ig még be sem melegedtem, viszont ott rögtön összefutottam az elsõ elkeverést produkáló (z körön a Hárshegyet megkerülve érkezõ) párossal. Velük szép komótosan a piros ezen a túrán hivatalos kispista-rövidítésén keresztül eljutottunk a 2. ep-ig, tejkaramella, indulás tovább. Kicsit feljebb néhány szembe jövõ 25-ös túratársat még meg kellett nyugtatni, hogy nem, nem kavartak el, az elágazás odébb van... Tényleg odébb volt, itt búcsú a lelkes párostól, és nagyobb sebességre kapcsolás, mert az eddig "elért" három-valamennyi átlag gondot okozhat a végén...

Egy rövid fotómegállás a Vörös pocsolyánál, majd kellemes meglepetés a piros háromszögre letérésnél: korrekten szalagozva az elágazás. A piros háromszög - zöld háromszög elágazásnál ki a "csücsökig", ahogy a szalagok mutatták :)

A Nagy-kopasz tetején a kilátót is meg kellett mászni (ekkor csak reméltem, hogy a túra végén a Nagy-Hárs-hegyen ezt nem kell majd megtenni...), a kilátás gyönyörű, némi pihenés után azonban indulás tovább. A zöldön találkoztam egy bagós bácsival, úgyhogy választhattam, hogy lassabban, vagy gyorsabban megyek, mint ők -- inkább lemaradtam.

Nagykovácsiban némi cseresznyézés, majd az EP-n mazsolával, illetve aprósütivel energiapótlás -- az EP-nek helyt adó vendéglátóipari egység 100Ft-os kedvezményét nem véve igénybe robogás tovább, immáron a sárga jelzést követve.

Létrázással át a kerítésen, fel a Nagy-Szénásra. Itt némi szerelvényigazítás, majd le a túristaház romjai felé, illetve tovább a Hosszú-árokban -- a titkos ep-nél természetesen felvésve a papírra az ott szereplő számot.

Antónia (mármint az árok) hozta a formáját: az alsó végén szokásos pocsolya, feljebb meg tikkasztó katlan, de a felső végénél némi árnyékban töltött pihenés helyrebillentett.

Innen ismerős út vezetett az Ördög-lyukig, illetve le a solymári Templom-térig, ahol vízpótlást követően indultam tovább. A "nemszeretem" aszfalt elég sokáig volt a talpam alatt, és némi itiner-olvasást is be kellett vetnem, hogy merre köll menni, de hála a jó leírásnak, meg a szalagoknak a Szarkavárig is minden gond nélkül eljutottam. Itt elmajszoltam a ponton kapott túró rudit, aztán rövid hezitálás után nem másztam meg a tornyot, inkább tovább mentem a frissítőpont felé.

A frissítõponton színes és szintelen folyadékok, valamint katonás rendben lekváros és zsíroskenyerek fogadtak, valamint dobozba zárt árpalé is -- ez utóbbi igen baráti, mondhatni beszerzési áron. Egy zsírosdeszka meg két pohárnyi bubis víz elfogyasztása után a rét túloldalán meglelve a zöld jelzést indultam tovább. A Tök-hegy aljáig semmi gond nem volt, meg is kaptam a ponton a bélyegzést, a felfelé vezető, szalagozott, egy topictáres által b+ -nak elnevezett emelkedőt nem fogom szeretni -- itt úgy éreztem, hogy nem lesz meg a szintidő sem... A sárgán aztán sikerült kellemes tempóban végig hullámvasutazni a Virágos-nyeregig (Az apuci épp akkor törte sikeresen ripityára egy kissrác sárkányát, úgyhogy a srác visítása/bömbölése egy jó darabig elnyomott minden egyéb zajt és zörejt...).

Az Újlaki-hegyre magamon meglepődve sikerült igen rövid idő alatt "feltornázni" magamat, jól is esett a kapszkodás után a cerbona -- az viszont nem, hogy lefelé menetben 4-5 cerbonás fóliát szedtem össze...

A Határ-nyeregben lévő csomópont normál esetben (nem 40km után...) könnyen átlátható ismerős hely -- most a szalag, illetve annak a maradványa komoly segítséget jelentett abban, hogy pontosan merre is kell menni.

A Libanoni cédrusnál a bélyegzés mellé egy barackot is kaptam (nem a fejemre :-)). Az eddig nagyon kellemes, követhető szalagozásban bízva indultam tovább -- Az Ördög-árkon keresztül vezető ösvény(ke) jelölését sajna a szalgzabáló manók kissé kikezdték, de sikerült nem elkavarni, és venni ezt az akadályt is.

Innen kellemesen emelkedett az út egészen a Nagy-Hárs-hegy tetejéig, ahol a pont a kilátó mellett volt (ahogy azt a Csergezán-kilátónál reméltem), bár a pontőrök épp arról beszéltek, hogy javasolni fogják jövőre azt, hogy a kilátóban fent legyen itt is a pont... Ehez azt tettem hozzá, hogy jó, de akkor a Nagy-Hárs-heggyel induljon a túra. Itt már majdnem "kész" voltam (mondom, hogy zselé-szint...), de egy 10 perces pihenés, meg némi szõlőcukor hatására az utolsó ereszkedést is sikerült gond nélkül megcsinálni, és az életem első "ötvenes" túráját sikerrel teljesíteni.

A jelvény és oklevél mellett a használt elemek leadásával szervezett tombolán is rám mosolygott a szerencse egy póló és egy bögre képében.

Köszönet ezért a jól szervezett, "összkomfortos" túráért, a szép jelvényért, mindenért.