Túrablog

Erősen gondolkodtam, hogy menjek vagy sem, aztán döntöttem: nevezési lap le- és kitölt (az ötlet nagyon jó, követendő mások számára is szerintem), távnak beírva 30km.

Reggel még kellett egy bevásárlás, majd irány Pomáz. Autót lerak, a 7:20-as buszig még reggelizni is volt időm. Bakancsra cseréltem a terepre eddig kiválóan megfelelt félcipőmet. Buszmegálló, tömeg... Weekendbus-os jármű beáll 7:20 körül (elvileg 7:18-kor érkezett Csobánkáról, úgyhogy nem csoda...), felszállunk, elférünk. A busz gyenge kezdés után erős visszaeséssel, nagyon küszködve, nem sokkal Dobogókő előtt feladja. Engem egy segíteni megálló autós felvesz/visz, úgyhogy a tömeg elõtt sikerül átvenni a bögrét (az ötletgazdának köszi!), leadni a nevezési lapot, és rögtön átíratni 40-re. Így azonnal indulhatok (8:30), nem kell megvárni a 30-as táv 9:00-i startidejét, ráadásul a túra eleje megegyezik a 25-ös távval -- ez később nagyon hasznosnak bizonyul...

Az itiner leírást, térképet, hosszmetszetet, az egyes pontok között táv- és szintadatokat, egyszóval minden információt tartalmaz, amit csak kell.

A Rezső-kilátóban kapom a figyelmeztetést, hogy ne csodálkozzak, ha az első szakaszon (Dobogókőig tartó hurok) lassabban fogok haladni, mint amire számítok...
A sárgán lefelé itt-ott málnaszakmai :) megállások, a szintesebb szakaszokon erős tempó, mert bõven lesz lehetőség lassan haladni. Fél óra után letérés a murvás útról, majd ereszkedés a Lukács-árokba. Most örülök annak igazán, hogy bakancsot húztam: simán veszem az akadályokat. Szalagok mentén ki az árokból (egy túratárs az árokban maradva robog tovább, mondván, mi nem tudjuk, mi az igazi jó...). Persze jóbol is megárt a sok, nekem bő fél óra elég volt :)
Némi aszfalt, majd a Rám-szakadék következett, ez utóbbi húsz percben, amibe belefért egy ep. is, jelzés értékű turbósítóval :)

A Rám-szakadékban bő tíz éve jártam, akkor kellemes láncos-kapaszkodós volt, most jóval komolyabb kiépítés miatt elszomorítóan gyorsan végig tudtam benne száguldani.

A neheze -számomra- csak eztán következett: Rám-hegyre fel, Miklós forráshoz le, majd a villanyvezeték alatt a susnyásban durván felfelé. Emiatt aztán nem is csodálkoztam azon, hogy delet harangoztak, mire a Hegedűs Róbert emlékhelyen elfogyaszthattam a kapott csokit.
Innen még szűk fél órámba került, mire felvánszorogtam a dobogókői parkolóba. Mérleg: 4 óra, 13.42km, benne a Lukács árok meg a Rám-szakadék. Nem is olyan vészesen rossz, bár lehetne sokkal jobb is...

A következő ep. a Zsivány-szikláknál egy kilátópont, ahol megmutatják a következő pont helyét, a Vaskapu-sziklát. Volt, aki viadukt, volt, aki csak kötélhíd után érdeklődött -- sajnos egyik sem állt rendelkezésre, úgyhogy tovább meneteltünk. A Római-úti elágazástól (de mindenütt, ahol szalagozást kellett követni) kellemesen, nem tolakodóan, de biztonságot nyújtva ismét szalagokat, illetve a leírást követve az előző ep.-on a túloldalról megcsodált Vaskapu-sziklánál találtuk magunkat. Itt az ep.-ba épp belógattak fentről két szálasan egy kötelet, de ereszkedni senki sem kezdett rajta. A továbbjutáshoz itt egy picinyke (-190m) szintet kell veszteni, viszonylag szűk távon (600m) belül. Itt nem fotóztam, egy túratárs kifejezett kérésére. (és lentről a többiek sem :-))

Nem csoda, hogy ez az ereszkedés megzavarta nagy tudású és híres túratársaimat is: az itiner szerinti "derékszögben jobbra" értelmezésével adódtak problémák, amit gyorsan sikerült rövidre zárni. Minthogy fél három felé járt az idő, ráadásul a térdem is nemtetszését fejezte ki az előbbi "lejtőcske" miatt, kezdtem sejteni, hogy a 40-es táv nem fog menni :-(

Innen fájós térddel, Klastromkút érintésével gyakorlatilag megkerülve Pilisszentkeresztet, egy jelentős vegetációval bíró szakasz (randa susnyás, na...) után _a_ Szurdok következett, sajna víz nélkül. Itt néhány tábla már hiányzik, illetve egy ki volt törve.

A szurdok aljánál, a parkolóban igazi terülj-terülj asztalkám, illetve egy kérdés várt: megyek-e tovább. Az órára nézve (fél négy elmúlt), meg a térdem tiltakozásának helyet adva a hosszabb táv teljesítését a jövő évi túrára hagytam, így átvehettem a 25-ös táv teljesítéséért járó kitűzőt és a szép, és egyedi szövegezésű oklevelet.
Közben persze fogyaszthattam a jól megérdemelt zsíros- májkrémes- lekváros- meg ki tudja, milyen finomabbnál finomabb kenyerek közül (köszönet a kenyérkenő hölgyeknek!)

A falatozást követően az aszfaltúton lefelé található buszmegállóig kellett még eljutni valahogy, azzal a tudattal, hogy "valamikor" jön a busz... Szerencsére sikerült a busz előtt a megállóba érni, így kellemesen elfáradva bár, de egy nagyszerű élménnyel gazdagodva indulhattam haza.