Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2018

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2010. május 31., hétfő
Többen, többször kérdezték már tavaly is, hogy miért nem vágok bele, hiszen "bennem van" egy sikeres Kinizsi 100-as. Nem azt mondom, hogy nem hittem nekik, vagy hogy nem bíztam magamban: egyszerűen szerettem volna egy aránylag alapos felkészülés után nekivágni ennek a túrának.

Idén a jó évkezdet után éreztem azt, hogy tényleg rendben vagyok, jöttek a biztató eredmények (Gerecse 50, Sárga 70, majd Budai 50) - ez után mertem azt mondani, hogy belevágok.
Sok információt, többszörös teljesítők írásait, tanácsait olvastam, hallgattam meg, amiből egy sajátot igyekeztem faragni, úgy a felkészülés, mint a felszerelés és az előkészületek terén.
A felkészülésben a legfontosabbnak a fokozatosságot tekintettem, meg azt, hogy mindenféle "feladat" legyen: éjszakai menet épp úgy, mint tájékozódást igénylő ismeretlen terep, és a távok is legyenek hosszabbak, legyen duplázós hétvége, de az utolsón csak rövidet menjek, mintegy átmozgatásként.

Ezt a tervet sikerült is tartani, szerencsére sérülés, vagy eü. probléma sem jött közbe.

Felszerelésben szó szerint mindenből, az alsónadrágtól az esőkabátig többféle megoldást ki tudtam próbálni - ez is fontos, hiszen egy 20-30 kilométerig "elviselhető" ruhadarab lehet, hogy ekkora távon már gyötrő kidörzsölést, felmaródást okoz. A konklúzió az lett, hogy zokniból -egy vagy két cserével- teljesen megfelel az eddig is megelégedéssel használt Quechua, cipőként pedig a "majdnem" új (nagyjából 400km volt benne a túra előtt), szintén Quechua túracipő.
Persze a korábban jól bevált biciklis hátizsák helyett nagyobbat vittem, hiszen elég sok cuccal, depó nélkül kellett teljesítenem. Mi is került a zsákba?
  •     Másfél liter grapefruit gyümölcsital, a palackra rakott szopókás csővel,
  •     másfél liter Powerade,
  •     hat műzliszelet (kettő megmaradt),
  •     öt tasak gél (kettő ebből is maradt),
  •     táblás csoki (hozzá sem nyúltam),
  •     szőlőcukor (nagy vész esetére, ez is érintetlen maradt),
  •     sós keksz (elfogyott),
  •     pici motoros eü. csomag,
  •     izolációs fólia,
  •     hasfogó,
  •     fájdalomcsillapító,
  •     fenistil,
  •     sportkrém,
  •     multi minerals tabletta (három fogyott),
  •     tartalék alsó,
  •     két pár zokni,
  •     illetve egy póló,
  •     esőkabát (Jó nagy lebernyeg, oldalt tépőzárakkal),
  •     esőnadrág,
  •     kamásli,
  •     bicska,
  •     cipőfűző,
  •     csomagkötöző heveder,
  •     néhány fóliazsák,
  •     pár méter wc-papír,
  •     meg egy tucat nedves törlőkendő.
A zsák tartalma nagyjából egy héttel korábban már összeállt, de hátra volt még a kötelező orvosi... Minthogy a háziorvosom szerencsére nem igazán ismer (eddig nem voltam nála), ráadásul helyettesítéssel és óriási tömeggel szembesültem, amikor meglátogattam, így az üzemorvost hívtam fel azzal, hogy szeretnék egy igazolást kérni. Mivel pár hónapja volt a szokásos alkalmassági, így fogadott, vérnyomásmérés, hallgatózás, néhány jótanács, majd megkaptam a hőn áhított "nulladik EP" bélyegzést :-)

A következő feladat szombaton hajnalban a nem elalvás volt - sikerült 4-kor felkelni, majd könnyű reggeli után a friss hajnali időben kisétálni a buszhoz, amin 4:57-kor csekkoltam a jegy tanulsága szerint :) Egy átszállás, majd Békáson már több túrázónak látszó személy társaságában bandukoltam a nevezés helyszíne, a Veres Péter gimi felé - ami egyébként a Buda határán túra célja is. Itt szépen beálltunk a sorba, és vártuk a nyitást.
A sor nőtt, az idő haladt - egyszer aztán nyílt a bejárat, és egy nagy adag várakozó bebocsátást nyert - a megoldás nagyon jó, a várakozás kint, egy adag nevező bent, és ahogy elfogytunk, úgy jöhetett be a következő csoport. Bent az emeleten több asztal, gyakorlatilag minimális várakozással megkapom a 105-ös rajtszámot, a füzetet, és irány a rajt!
A rajtnál ismét sor, még van pár perc háromnegyed hétig... Majd elindulunk. Profi módon megy a rajtoltatás, gyorsan fogy mindkét sor - kell is, hiszen ezres létszámról van szó... Öt perc múlva indulhatok én is - innen már nincs visszaút, Tatáig el kell mennem!

A városi aszfaltos szakaszról van térkép a füzetben, de ekkora tömegben fölösleges :-) Egy kellemes emelkedő után végre földút, P- és tényleg elkezdődik a nagy kaland.
A Pirosról (is) ismert útvonal fel, a Kevélyre - csak most jóval nagyobb a tömeg, de azért igyekszem saját tempóban tolni - előzgetek, ahol tudok, szerencsére a terep is príma, úgyhogy lehet menni.

A Kevélyen nekünk nem terem bélyegzés - sebaj, lesz még elég... Igyekszem előre, sikerül is a tömeg jelentős részét magam mögött hagyni.
A nyeregből lefelé a K- sáros, csúszós, itt valaki videózni készül - rákérdezek, hogy hogy csak nem burleszkfilmbe való jelenetekre vadászik? Mögötte pár méterrel egy túratárs végszóra perecel egy nagyot - én meg picivel később.

A Z- már barátibb talajviszonyokat hoz - még ott is, ahol a murva mellett, az erdőben kanyarog, hogy aztán felkapaszkodjon a Hosszúhegyre. Itt már van pont, gyors bélyegzés, iramodás tovább. Lent, a hegy aljában megint letérünk a murváról, kidőlt fák alatt bújok át - ezen a szakaszon azért picit egyedül éreztem magam... Végül is távban-szintben szinte azonos a kettő, de a jelzés az jelzés, nem igaz?
A Pilisi szerpentin a hosszas kapaszkodásért csodaszép panorámával kárpótolja azt, aki megáll nézelődni, én most nem teszem, hiszen valahol az ötöde táján járok a távnak... Azért egy virágot, meg egy szép gombát megörökítek, de több megállást nem szeretnék Pilisnyeregig...
Aztán csak lesz egy: lefelé a csúszós köveken sikerül nem teljesen szándékosan leülni... No mindegy, menjünk tovább.
Fél tizenkettőkor kapom a bélyegzést, a cipőbemutatót, meg a büfét kihagyom, és nekivágok a számomra még ismeretlen szakasz enyhe emelkedőjének. Kétágú-hegy, 40-es távon indulóknak molinó mutatja a pont helyét, nekünk itt sem terem bélyegzés :)

A lejtő elviselhetően meredek Kesztölc felé menet, a jelzést/útvonalat követni csapatostól szerencsére nem nehéz. Ezen a részen poros földúthoz is van szerencsénk, majd némi aszfalt után a Hársfa sörözőnél, picivel 33km után az első komolyabb pihenőt is beiktatom. Itt van, aki sört iszik, van, aki Magne-B6-ot kever az italába - én maradok a kávé mellett. Itt 10-15 percet ücsörgünk, beszélgetünk, majd tovább indulunk Dorog felé.
Dorogon, a Mária utcán keresztül vezető rövidítés korrekten ki van szalagozva - itt elkövetek egy hibát: nem pótolom a fogytán lévő gyümölcslét az útba eső ABC-ben - sebaj, legközelebb ezt nem fogom elfelejteni.

Következik a túra "mumusa", a Gete... Ismeretlen terepként nagyon "csalós" az emelkedő - sunyi és hosszú... Egyszer megállok frissíteni, majd a csúcson a bélyegzés után csak időt írok (15:10), és indulok tovább. Lefelé -hogy is fogalmazzam meg finoman- nem túl térdbarát szakasz következik: meg is jegyzem, hogy aki a K- ezen szakaszát kijelölte, annak legalább két felmenője bizonyosan zerge volt :-)

A lejtő után persze emelkedő fog következni - előtte viszont egy "nem túl jól" jelzett balkanyar a K+ jelzésre, azon meg jobbra be a bozótosba. A bozótosba, ahol "kellemes" löszfalat lehet mászni - merthogy arra vezet a jelzés. Sár szerencsére nincs, így lassan, de biztosan felérek a tetőre - szikrázó napsütés, meleg, nyílt terep... Katlan. Előttem meg a Hegyes-kő... Persze addig egy repceföldet is megtekintünk :-) Itt teljesen elfogy a gyümölcslé, sebaj, nincs messze a Tokodiak által évről évre felállított frissítőpont, remélem, tudok vizet tölteni a palackomba.

Tudok. A Tokodi pincéknél olyan fogadtatásban részesülünk, amilyenre -én legalábbis- számítani sem mertem: Gyerekek hozzák elénk a vizet poharakban, mögöttük sorfalat állnak :-) a Túró rudit kínálgató hölgyek... Két pohár víz, meg egy Rudi után leülök, és nézem, ahogy a beérkezők között sürögnek-forognak - jó érzés látni, tapasztalni ezt a kedvességet. Picit odébb hűtött vizet kapok a palackba, meg persze a túrákon elengedhetetlen zsíros kenyérből (kellemesen sós) is lehet fogyasztani - a változatosság kedvéért savanyú uborkával.

Falatozás után elindulok, aztán picit távolabb leülök zoknit cserélni, hiszen közel féltávnál járunk; jóleső, "mintha-kicseréltek-volna" érzés a lábnak a tiszta száraz zokni ilyenkor. Gyorsan továbbállok, mert gyanús felhőt látok gyülekezni - Mogyorósbányára lefelé haladva el is kezd cseperegni, aztán a temetőnél már az esőkabát is előkerül, és a Kakukk vendéglőhöz esőben érkezek.

Beirányítanak a hátsó helyiségbe, bélyegeztetek, meg veszek két banánt, és gyorsan be is rámolom mindkettőt. Dönteni kell: tovább, miközben szemerkél az eső, vagy ennyi, és nem tovább. Az időtervem szerint tíz óra alatt kellett volna ide érnem - kb. fél órával csúsztam ebből ki - viszont a nagyobb kajálós-zoknicserés frissítés már megvolt, így azért nem olyan gáz ez sem.

A döntés egyértelmű: továbbmegyek, hiszen teljesen jól érzem magam, idővel is jól állok - az a pici eső, ami volt, már szinte el is múlt :-) Különben is nincs rossz idő, csak rosszul felkészült túrázó :-)
A Bajóti Öreg-kő alatti pihenőnél fél hét után pár perccel járok, pont nincs, szúnyogok vannak, úgyhogy az alkalmi csapatunk gyorsan tovább is áll, azaz elindulunk le, Péliföldszentkereszt irányába.
Bő húsz perc múlva már ott is vagyunk, pont itt sincs, a kéktúra bélyegzés pontban este hétkor kerül bele az itinerbe. Itt sajnos a tömeg hatására sikerül a focipálya felé rövidíteni - szánom-bánom, legközelebb majd jobban vigyázok. Persze ez apróság azokhoz képest, akik a K- balra letérésével nagyjából szemben érkeznek az Öreg-kő felől, de akkor is bosszant, hogy így sikerült.

Boxutca, alvázkarbantartás :-)) majd nekivágok a következő emelkedőnek, hogy a túloldalon a szódavizes ponton a saját bögrém terhére :-) frissíthessek. Közben beszélgetünk a fröccskészítésről, arról, hogy sokan, barbár módon ásványvizet és nem szódát használnak hozzá.

Innen egy kellemetlen szakasz következett: Hosszan, egyenesen hullámvasutazva egy elektromos távvezeték alatt haladtunk - de itt legalább lehetett látni, hogy mi van előttünk...

Pusztamaróton tájfutó rendezvénybe csöppentünk bele, pont nekünk nincs, hangzavar, "buli" van. Nomeg esti sötétedés is - A híd után lámpát kapcsolok, este 9 óra, nagyjából hat km még Bányahegy, terveim szerint 16 órán belül kéne onnan tovább indulni; úgy néz ki, hogy ez kényelmesen össze is jöhet, pláne, hogy innentől ismerős szakasz következik.
Ismerős, persze, de köves, nem túl könnyen járható az eleje - aztán mégis jóval hamarabb ott vagyunk az üdülőnél, mint gondoltam... A K- nagyjából szintben haladó szakaszán pocsolyák, vízátfolyások vannak jócskán, de mindet ki lehet kerülni.

Bányahegy nehezen akar eljönni, de csak feltűnnek a fények egyszer - saját részre "történelmet" írok, hiszen eddig a Sárga 70 volt a leghosszabb túra, amit mentem, most pedig 72.67km-nél tartok - és teljesen jól érzem magam. Megpróbálok beállni gulyásért - aztán feladom, mert igen-igen lassan megy az összeadás ebben a késői órában a túloldalon, én meg szeretnék gyorsan végezni. Betolok egy gélt, egy műzliszeletet, utánaküldök egy ásványi anyag tablettát, leöblítem némi izotóniás itallal, meg ellátmányként kapott meleg teával.
Pihegés, beszélgetés is belefér - aztán belül a tervezett 16 órán elindulok - sokat nem jó pihenni, ez a negyed óra is elég volt arra, hogy picit rozsdásan kezdjek mozogni... Szerencsére gyorsan felveszem az utazó sebességet :) a nappali túrákról ismerős útvonalon.

Kanyargás, kerítések, létrák, aztán a G50-en szerencsésen megúszott, itt jóval vacakabb állapotú tocsogós rész a kerítés mellett - sikerül azért beázás nélkül átjutni itt is. A vértestolnai műútra többekkel ellentétben a jelzést követve érek ki: odébb sok-sok autó parkol az út szélén - no igen, vannak, akik a "saját erőből"-t depóval együtt értik...

A túra -útviszonyokat tekintve- talán legpocsékabb része következik: szinte kikerülhetetlen pocsolyák, vízátfolyások, szerencsére sikerül többé-kevésbé szárazon megúszni. A K+ érkezik balról, majd a Tarjáni Malom-patak hídja mutatja, hogy lassan, de biztosan közeledik Koldusszállás.

Koldusszálláson meleg leves és tea között lehet választani. Levest kérek - forró. De nagyon jól esik, talán túl jól? Ugyanis picit rosszul leszek: szédülés jön rám... Picit ledűlök, 10 percre kikapcsolom a külvilágot - ez a "gyorsalvás" teljesen helyreráz: a körülményekhez képest frissen tolok be egy gélt, meg némi vegyes sós kekszet/ropit. Folyadékom szerencsére bőven van, alaposan leöblítem a "menüt", majd - a húsz perc körüli pihenés miatt - eléggé furcsa mozgással nekivágok a S- jelzésnek.

Újabb hiba: nem cserélek elemet a lámpában, pedig ráférne...

Emelkedő jön, szerencsére a Kis-réti vadászházig ismerős, tudom, hogy mire kell számítani - ráadásul kevesebb, mint 2,5 kilométer... Itt aztán elemet cserélek - a tartalék lámpám fényénél, aztán tovább, fölfelé...

Nem szeretem a murvás utat... Pláne nem ekkora táv megtétele után... Mindegy, menni kell - és megyek is, fejben a négyes átlagot számolgatom a következő pontokig - Bányahegy után ez a taktika: csak a következő szakasszal foglalkozom: csak arra számolom a távot, az időt.

A S- lekanyarodik balra a murvás útról az Arany-lyuki elágazás felé, onnantól meg a G50-ről ismert hosszú, unalmas egyenes szakaszk jönnek - emelkedőkkel persze... A letérést nem nézzük be, a fonódó P-S- jelzésről a jobbra felmenetelt viszont néhányan igen.

Zsibbasztó szakasz következik - elsősorban persze agyilag - egyenesen fölfelé, nem túl meredeken, de hosszan... Jobbra magasles, az út balra tart, és szintesbe fordul, ahol jobbról visszatér a murva. Ránézek a térképre - durva... Nem akar közelebb jönni a Baji vadászház... Aztán csak-csak vége lesz az egyenes szaksznak, egy kanyar, meg mégegy, meg még néhány - aztán mégegy utolsó emelkedő... Baji vadászház. Sokan ülnek a farakásokon, a földön... Innentől picivel több, mint hét kilométer... De milyen hét kili...

Lefelé, persze. Az elején még semmit sem sejtek, a térkép sem mutat durva dolgokat, sűrűn húzott szintvonalakat. A valóság azonban... Nehéz ereszkedés - koncentrálni kell, mert csúszós, keskeny az ösvény, ráadásul a patakon is át kell kelni valahogy - száraz lábbal sikerül...

Lakott terület, beton/aszfalt - nem baj. és Nem is Baj - csak Baji szőlők... A szántóföld közepén húzódó földúton megállok egy picit, valaki szól, hogy hajrá, már nem sok van - nem sok, persze - előttem... Ja, hogy az ott nem Tata, hanem csak Baj? Messze van, de innentől már négykézláb is... Távoli zaj. Vonat? Az már Tata... De addig még négy... nem is, csak három és fél km... Picit talán kevesebb. Egy óra. Á, jóval kevesebb. Jé, itt egy templom jobbra - no, ez már Baj. Meg 97,26km, ahogy a térképemre felírtam...

Megcsináltam? Nem, nem gondolok erre - majd a célban. Szemetes bal oldalon. Üres izós palack a kézben... Összelapítom, kupak vissza, bele a szemetesbe. Látszik a vasút. Fehéren villg a fénysorompó... Ide kell visszajönni? Második út balra, majd jobbra, keresztül a fenyőligeten... Túratársak itt egyenesen tovább.

Én megyek, ahogy a térkép mutatja - tudom, hogy erre hosszabb. Főút - ők a távolban most kelnek át rajta, talán öt percet, ha nyertek... Tábor, jobbra, balra... Cél, 23 órán belül...

Megcsináltam. Nagyszerű érzés, de soha többé... Leves... Igen, leves. Meleg, sűrű. jólesik. Bármi, bárhogy, csak értelmes kaja legyen. Aztán kimegyek, leülök egy padra, és pihenek...

A vonathoz egy órával korábban elindulok, hiszen "messze" van az állomás... Másfél km :-) Ennek örömére jó sokat kell várni a hazafelé tartó szerelvényre, de sebaj - ücsörögni itt is jó.

Kelenföldön aztán jó néhányan leszállunk, igen, picit zombisan, de egy teljesített K100 tudatával irány a busz - hogy aztán már a jövő évi indulás gondolata kezdjen motoszkálni bennem :-)


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése