Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2014. november 30., vasárnap
Ahogy 2010-ben, úgy idén is telekocsi szervezésével vágtam neki a készülődésnek - és idén is gyorsan lett három utasom... Elvileg. Ketten szinte az utolsó utáni pillanatban léptek vissza, úgyhogy egy utassal vágtam neki pénteken délután a Badacsonytomajig tartó autós aszfaltkoptatásnak.
Még egy "kanyar" a Decathlonba - már épp itt volt az ideje nyugállományba küldeni a régi hálózsákomat - és elő-karácsonyi ajándékként beszereztem egy újat.
Budaörs után meg sem álltunk Badacsonyig - ott szépen visszafordultunk, és az ellenség megtévesztése érdekében ezzel a pici kerülővel közelítettük meg a Tatay Sándor általános iskolát.
A tornateremben nincsenek sokan, kiválasztok egy kényelmes helyet az egyik kézlabdakapuban :-) lepakolok, aztán irány vacsorázni. A bejáratnál Jámborékkal futok össze - épp pizzázni indulnak a Lacus Pelso pizzériába, ahol a túra résztvevői kedvezményes áron fogyaszthatnak.
A pizza finom és forró, a sör hideg, úgyhogy egy nagyszerű vacsora után térünk vissza az iskolába.
Az iskolai büfében egy szelet hatlapos sütit még veszek, mert idejét sem tudom, mikor volt ilyenhez legutóbb szerencsém. Utána persze irány a hálózsák, és megpróbálok aludni, bár éjjel néhány, hangja alapján vélhetően fiatal, és bizonyosan ittas "túratárs" hangja ébreszt, reggelre úgy-ahogy sikerül kipihennem magamat.
Kényelmes készülődés, a büfében egy kávé meg némi harapnivaló, majd irány a ködös őszi reggel... Utólag belegondolva a havas verzió jobban tetszett :-)
Első említésre méltó dolog, hogy az iskolából kilépve sehol nincs szalag. Szerencsére többen tudjuk az utat (el a pizzéria felé, majd balra, el a bazalttemplom előtt), úgyhogy a badacsonytomaji nézelődésből pont annyi lesz, amennyi a túrához szükséges :)
Később látok szalagot is, rendületlenül emelkedünk fölfelé, a ködbe vesző Badacsony oldalában - no, a mai nap sem a gyönyörködtető panorámáról fog szólni...
A Kökapunál pici szusszanás - na jó, fotózás - miután a Klastrom-kútnál a kitett tábla alapján konstatáltuk a pont hiányát :) A Kőkapun felfelé haladva látható egy természet kontra beton 1:0 meccs - körbeépítették a fát betonnal, nem csoda, hogy a ez utóbbi már repedezik...
Fent, a csúcs közelében majdnem sikerül egy balra, a hangok irányába tartó ösvényen kispistázni, de szigorúan kimegyek az elágazásig, és ott fordulok balra.
Az impozáns új kilátó teteje szinte belevész a ködbe, ennek ellenére a matricaragasztás után nulla pontért megmásszuk, ha már itt vagyunk :-)
A panoráma emlékezetből történő felidézését segítik a kilátó felső szintjén található képek; megpróbáljuk, nehezen megy - biztos azért, mert korán van :)
A ködben picit tétován indulva sikerül eljutni a Hertelendy-emlékhez, ahol önkiszolgáló módon kell matricát ragasztani - ha már a kezemben van egy ívnyi, akkor osztogatom a túratársaknak is.
A ködtől picit nedves lépcső következik fölfelé, a Ranolder-keresztig aztán gyorsan lehet haladni, mert nézelődni való az momentán nincs - kivéve, ha valaki átlát a ködön :)
A ködtől picit nedves lépcső következik fölfelé, a Ranolder-keresztig aztán gyorsan lehet haladni, mert nézelődni való az momentán nincs - kivéve, ha valaki átlát a ködön :)
A kereszt díszkivilágítása, mióta nem jártam itt, lecserélésre került LED-es reflektorra és napelem+akkumulátor táplálásra.
Itt sem bámészkodunk sokat, irány a Bujdosók lépcsője, amin hosszú és épp csak annyira meredek, hogy élvezhető legyen az ereszkedés :)
Badacsonytördemicre leérve kiérünk a ködből, koptatjuk rendesen az aszfaltot - gyakorlatilag Szigliget után, amikor a Szent György hegyre elindulunk fölfelé, ott lesz vége, persze addig még sok minden útba esik :)
Először tehát Szigligetre sétálunk át, ahol az Avasi templomromnál állunk meg, a park nagyon szép, pont viszont nincs, de a tájékoztató táblákat azért érdemes elolvasni.
A vár felé tovább indulva egy mikulás sapkás ismerős jön szembe - geoládázik, és rendez, úgyhogy ez a túra neki rendezői bejárással lett behúzva.
A pont
persze nem lent, a vár bejáratánál, hanem a víztározó nevű helyiségnél
található, úgyhogy jócskán kell lépcsőzni az áhított matrica
megszerzéséhez. Bónuszként viszont kapunk fincsi nápolyit, illetve -
mivel idővel amúgy is jól állunk - körbesétálunk a várban. Ennek során konstatálom, hogy ide bizony el kell majd jönni családilag is. Igaz ugyan, hogy rengeteg lépcsőt kell fel-le megmászni, de érdekes dolgokat - és jó időben bizonyosan csodás panorámát - lehet látni.
Szigligetet elhagyva kerékpárúton kutyagolunk hosszan egyenesen a 71-es út mellett, aztán balra át, irány a Szent György hegy - továbbra is aszfalton.
Egy kanyarnál jobbra elhagyjuk az aszfaltot, hogy a Horváth pincénél lévő ponton begyűjtsük az újabb matricát, és nem utolsó sorban a hegy levéből - saját költségre - kóstolóhoz jussunk. Mivel csak este hat körül indulunk haza, bőven belefér még egy kis borozgatás, úgyhogy engedek a csábításnak.
A bortól jobb kedvűen indulunk fölfelé a szőlősorok között, aztán még egy kevés aszfalt (csak emlékeztető gyanánt...) a Lengyel-kápolnáig.
Itt balra fordulunk, ahogy a jelzés mutatja, irány az Oroszlánfejes kút.
Folyadékom bőven van, úgyhogy nem töltök a vízből, inkább megyek tovább, hiszen a várlátogatás meg a borozgatás kellően leamortizálta az időtervemet :) de végül is azért túrázik az ember, hogy lásson, meg hogy jól érezze magát, nem?
Nemsokára útelágazáshoz érkezünk, szalag, pont, matrica - fordulunk,
ragasztunk, megyünk tovább :-) Apropo, útelágazás... Az útvonal
példamutató módon ki van szalagozva, sőt minden szalagnak van egyedi
száma (!) is. Igaz, itt a folytonos számozásba pici hiba csúszott, de azért csak kitaláljuk, hogy merre kell menni - természetesen fölfelé.
A Kasza Béla esőbeállónál megállok egy kicsit - "érdekes" a név feltüntetése, mindegy, legalább ezt is tudom most már.
A tetőre felérve újabb pont, majd apró bizonytalanság után elindulunk a helyes ösvényen. Innen már tényleg nincs sok hátra, némi hullámvasút jellegű szakasz, jellegét tekintve a lejtők vannak többen, azok hosszabbak, így érünk a rövid táv ellenőrzőpontjára - nekünk itt nem terem matrica - a pontőrt azért sajnálom, mert rettenetesen huzatos helyen kell ücsörögnie.
Lefelé azért csak óvatosan, szerencsére hó meg jég nincs - most a köd ad egy érdekes hangulatot a Bazaltorgonáknak.
A célban tea, forralt bor, zsíros kenyér fogyasztható - miután az adminisztráción túl vagyunk. Aki itt végez a túrán, azt kisbusz szállítja vissza a rajtba, mivel ennek a kapacitása véges, így a falatozást rövidre fogom, és a következő csoporttal elindulok lefelé a buszhoz.
Nem kell sokat várni, érkezik a busz a következő körre, aztán ahogy megtelik, indul is lefelé a szőlők között kanyargó egy nyomsávos úton. Ha itt szembe jönne valami érdekes lenne... És jön. A másik busz, de tudnak egymásról, így a felfelé igyekvő megvár minket egy szélesebb szakaszon.
Ezzel a buszos lehetőséggel élve kényelmesen visszaérek a célba, ahol jókedvűen beszélgetve telik az idő addig, amíg a hazafelé útra "bejelentkezett" túratárs is megérkezik, és elindulunk hazafelé.
Lefelé azért csak óvatosan, szerencsére hó meg jég nincs - most a köd ad egy érdekes hangulatot a Bazaltorgonáknak.
A célban tea, forralt bor, zsíros kenyér fogyasztható - miután az adminisztráción túl vagyunk. Aki itt végez a túrán, azt kisbusz szállítja vissza a rajtba, mivel ennek a kapacitása véges, így a falatozást rövidre fogom, és a következő csoporttal elindulok lefelé a buszhoz.
Nem kell sokat várni, érkezik a busz a következő körre, aztán ahogy megtelik, indul is lefelé a szőlők között kanyargó egy nyomsávos úton. Ha itt szembe jönne valami érdekes lenne... És jön. A másik busz, de tudnak egymásról, így a felfelé igyekvő megvár minket egy szélesebb szakaszon.
Ezzel a buszos lehetőséggel élve kényelmesen visszaérek a célba, ahol jókedvűen beszélgetve telik az idő addig, amíg a hazafelé útra "bejelentkezett" túratárs is megérkezik, és elindulunk hazafelé.
Track: Track_TANUHEGYEK_NYOMABAN_20A_2014_szurt.gdb
2014. november 16., vasárnap
Kevés túra van, amin az első túraévem óta minden rendezésen ott
voltam - ez az egyik, így idén is nekivágtam a kellemes, őszi időben a
jól ismert útvonalnak.
A nevezés és indítás szokás szerint "lépésenként"
külön asztalnál folyik, így aztán gyorsan túl esek a formaságokon - hogy
aztán várjak arra, hogy a GPS összeszedje magát - nem az eltévedés ellen kell :-D
Az itinert
elrakom, hiszen jól ismerem az útvonalat, így csak a pontokon lesz
szükség rá, hogy begyűjthessem az igazolásokat. Maga a túra, úgy a terep
(sok szint), mint az útvonal (sok jelzésváltás) szempontjából nem egy
könnyű séta, az aránylag kövid táv ellenére sem; bemelegítésként a P-
jelzésen kapaszkodok fel a Nagy-Hárs-Hegy oldalában az első EP-ig.
Szilviék kettesben őrzik a pontot - váltunk pár szót a jövő évi tervekről, aztán megyek tovább, a hegy oldalgerincén lefelé.
Az
aszfaltút szélén (útpadka gyakorlatilag nem nagyon van) köt át a jelzés
a Hárs-Hegytől a Fekete-Fejhez; nemszeretem szakasz, jó lenne valahogy
kiváltani...
A Fekete-fej fölfelé szuszogósan, de ahogy illik, egy
futamodással megvan, pont, édesség, szusszanás, aztán zúgás lefelé,
hiszen még csak egy "púp" van meg a sok közül.
Adyliget, alkalmi túratársakkal fordulok rutinosan be a bolt melletti utcába - van némi aszfalt a túra útvonalában, de ennyi belefér, hiszen az útvonal nagyon szép.
Kellemes emelkedő ismét, a végén szép panorámával az előttünk álló útvonal jelentős részére. Az évek óta félbemaradt építkezésnél mutatom a többieknek, hogy hol fogunk még járni ma :-) Persze addig több völgybe is lemegyünk, csak hogy legyen szint is a túrában.
A Remete-szurdokban pihentető tempóra váltunk, aztán a kikapaszkodásnál jön a "saját tempó" - azaz nekem a "csak azért is felmegyek egy lendülettel" verzió, ami gőzmozdonyt megszégyenítő szuszogással ugyan, de csak sikerül.
Panoráma itt is van természetesen, ismerős a látvány, de azért jó körbenézni, mielőtt tovább indulok.
A ponton Péterékkel beszélgetek egy kicsit - beérnek az alkalmi túratársak, úgyhogy együtt megyünk tovább, előbb szintben, aztán jobbra, a K+ jelzésre fordulva gyors ereszkedéssel egy rövid időre vissza a lakott területre.
Ez az aszfaltkoptatás szerencsére rövid, szalag ritkásan van ugyan, de van - sokadik teljesítésnél persze mindegy :-)
Középső-Jegenye-völgy, majd Solymár széle következik - gyorsan át az úton, mert elég sűrű a forgalom - itt sajnos lemaradnak a lányok, az Alsó-Jegenye-völgyön gyorsan robogok végig, az utána következő hosszú emelkedőn azért elkezdem számolni, hogy Kálvária egy, Vihar-hegy kettő, Hármashatár-hegy három...
Mindegy, a széles erdészeti úton szorgosan előzgetve kapaszkodok egyre feljebb, aztán a sorompónál picit csodálkozom, mert a S- át van festve: át a sorompón, és utána megy balra.
A "csemege" ez után jön: fel, meredeken fel a Kálváriához. Némi beletotyogással ugyan, de leküzdöm ezt is egyben - igaz, a végén a fülemen is szeretnék levegőt venni :-)
Ismerős pontőrök itt is, a beszélgetéssel megy az idő, betermelem az ellátmányként kapott édességet, aztán csak elindulok lefelé, hiszen ez még csak a táv fele - is szintben is bőven van még...
Azért út közben ahol lehet, nézelődök, hiszen csodaszép idő van, és az őszi erdő nagyon szépen mutat.
Virágos-nyereghez a K- jelzésen trappolok be, a lakókocsiból átalakított büfé nyitva van, egy kávét kérek, részben, hogy magamat támogassam, részben meg azért, hogy a büfét, hiszen máskor is jól fog jönni itt a folyadékpótlás.
A lakókocsi-büfét egyébként egy ötletes mini "erőgép" húzza-vonja - Pannónia motor, talán Trabant váltó - kellően házi barkács modell ahhoz, hogy megörökítsem :-)
Vihar-hegy a következő feladat, bőven kortyolok izóból, aztán hajrá, fölfelé.
Itt is előzgetek, bár lefelé a térdem picit bejelez, úgyhogy a túloldalon csak óvatosan totyogok lefelé - hogy aztán a Hármas oldalában újult erővel toljam fölfelé magamat.
A hazai sportrepülés legsúlyosabb katasztrófájának emlékhelyét most kihagyom (A HA-ANL lajstromjelű AN-2 1982. május 11-én a Hármashatár-hegy ény-i oldalának ütközött és kigyulladt. A rajta tartózkodó két fős személyzet és a hét utas életét vesztette.), mert az idővel valahogy nem állok túl jól.
A Hármashatár-hegyen is van pont, bélyegzés, és megyek is tovább: irány a Határ-nyereg, eleinte a Kc jelzést követve.
A parkolóig semmi gond, a S- meredek ereszkedésénél ismét "jelez" a térdem - pedig annyira hűvös nincs, hogy gondot okozna - vagy mégis? Nem érdekes, lassan óvakodok lefelé a jól ismert meredélyen, aztán ahogy illik, a S- jelzést szigorúan követve váltok a K- jelzésre, amit az Árpád-kilátóig kell követni.
Ez a szakasz eleinte nagyon enyhén, majd picit komolyabban tart fölfelé - a végén némi "valódi" emelkedővel.
Széles erdei sétaút, rengeteg avar, és persze az ősz megdöbbentően szép színei...
Ez a szép erdő kísér az Árpád-kilátóig, és tovább, az Apátthy-szikláig - immáron kényelmesen ereszkedve.
Persze ami lefelé, az később fölfelé, ahogy az az Apáthy-sziklánál látszik is - lent az átjáró a Nagyhíd alatt, a völgy túloldalán, fönt, az erdőben sejthető a cél...
A lépcső lefelé "nem ízlik" a térdemnek, a városi aszfaltos szakaszon belassulok rendesen - gond nincs, mert a szintidőbe belefér így is, bár azért jó lenne "értelmes" időn belül beérni.
Ez a beton-aszfalt-járda szakasz, pláne, hogy elég sok szint is van benne nem szokott jólesni - most sem tetszik, pláne, hogy Szilvi, a pontzárás után indulva utolért :-) Lehet, hogy mégis lassú vagyok?
Térdprobléma ide, vagy oda, elkezdem tempósan tolni a Szent Ferenc kórháztól - előbb a kellemesen emelkedő aszfalton, utána pedig a kényelmes, erdei sétányon.
Itt még egy jelentősebb emelkedőt kell legyűrni a "sok antennás" ;) épület mellett, utána már csak a lépcsőn kell felsétálni Szépjuhászné állomás peronjára, a célba.
Jelvény, kitűző, oklevél, banán és nagyon-nagyon fincsi tea - mondhatni szokás szerint :)
A túra úgy rendezésben, mint ellátásban (és árban) hozta a szokásos formáját: gyakorlott rendezőgárda bőséges szolgáltatással rendezett nem olcsó, de ár/érték arányát tekintve teljesen rendben lévő túráján vettem részt, immáron nyolcadik alkalommal.
Track:Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2014_szurt.gdb
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)