Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2013. november 23., szombat
Gabinak
is fontos volt ez a túra, hiszen idén nem nagyon sikerült hosszabb
túrára eljutnia, és a Budapest kupában is nyolc túrája volt meg
eddig, úgyhogy nem volt mese, neki is jönnie kellett.
Mivel
anyósom nem vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, így reggel négyen ültünk
kocsiba, és a gyerkőcöket Juliékra, a kisebb lányom keresztszüleire
bíztuk - innen is köszönjük a segítséget.
Rajtidő
vége előtt nem sokkal érkeztünk meg a rajtba, szinte csak ismerősök,
gyors nevezés, meg egy "ne találkozzunk a túrán" baráti megjegyzés a
seprűknek :-) aztán gyorsan indulunk is, a jól ismert útvonalon, a P-
jelzést követve.
Az út
eleje kellemesen átmozgat, az emelkedő meg jól be is melegít - az első
ponton épp, hogy csak megállunk pecsételni, és megyünk is tovább, a
változatosság kedvéért lefelé :-)
Milyen
más volt ez legutóbb, a Piros túrán, felfelé... kényelmes a tempó, bár
nem szintidő-kihasználósra terveztük, így azért kéne menni, bár lesz
jóval kényelmesebb "gyors" rész is. Például az aszfalt mellett :) A Fekete-fejre persze rá kell pihenni, hiszen bőven és piszok módon (enyhén indul, aztán egyre durvul) adja a szintet - bot mindkettőnknél van, és abban is megegyeztünk, hogy emelkedők saját tempóban - ennek köszönhetően van időm lihegni a Fekete-fej csúcsán lévő ponton :-) Hiába, ez a pukli ebből az irányból adja magát nehezebben...
Gabi is
felér, hagyom picit pihenni, aztán a ponton kapott édességet elmajszolva irány lefelé, a rövid, de kellemetlenül köves lejtőn.Lent bevárom Gabit - egyszerre ő sem tud nápolyit enni és botot használni, de sebaj, itt amúgy sem terveztem rohanni.
Adyliget, szalag, bolt sarka, valaki egyenesen tovább (hmmm...), végül is arra is el lehet jutni a Remete-szurdokhoz... Persze minden jó, ha a vége jó, a túratárs később utolér minket a Remete-szurdokban, azzal az apró különbséggel, hogy egy utcával később, a Zrínyi Miklós úton fordult jobbra.
Jobbra Külföldi, akarom mondani Kútföldi utca :) kis tér, jobbra, majd fent, az utca végén balra, ahogy a szalagok (meg az emlékek) diktálják. Emelkedés tovább, és persze a sokszor látott panoráma - meg a régóta félbehagyott építkezés... A túra néhány jellegzetes pontját mutatnám Gabinak - tudja, tavaly is mutattam :-)
A
Remete-szurdok után jön a következő durva kaptató, fel, a K- jelzésen a
Remete-hegyre - itt is az a módszer, mint az előbb, saját tempó, fent
találkozunk. Gyorsan felér Gabi, mondom is neki, hogy szép volt, utána
ecsetelem, hogy milyen "élményt" jelentett a Terep félmaratonon itt
leereszkedni, a "picit romos" állapotban lévő bokámmal... Nem volt
kellemes élmény, na.
A
Remete-hegyen újabb pont, szintidő-kihasználós idővel érkezünk, mondjuk
nem csoda, hiszen elég szépen kaptunk szintet eddig - persze lesz ez
után is, méghozzá bőven...
Előbb
viszont Budaliget érintésével leereszkedünk az Alsó-jegenye-völgyig (csak hogy a Kálváriához felfelé majd újabb emelkedőket gyűrhessünk le...); előtte beugrok a solymári
Shell-kútra "tankolni" - a reggel elmaradt kávét pótolom, aztán robogok
Gabi után.
Az Alsó-jegenye-völgyben lehetne
tempósan haladni, de a még ép töklámpások fotózásra csábítanak, úgyhogy
meg-meg állva tesszük meg ezt a nem túl hosszú szakaszt.
|
|  |
|
Utána
persze jön a "dupla élvezet" - előbb a S- jelzésen fel az erdő széléig,
utána újabb nekirugaszkodással, szalagozást követve a Kálváriához...
Itt
jó néhány pihentető megállást beiktatok, bevárom Gabi, fotózok - már ha
épp van rá időm, mert a párom egészen jól megindul fölfelé.
Feljebb aztán a tempójával együtt a kedve is visszaesik, amikor mutatom neki, hogy a
jelzésről letérve mi van még előttünk, de erőt vesz magán, és nem küld
el a francba :-D Igen, ez, a völgytől a Kálváriáig tartó szakasz sok és
kellemesen meredek emelkedőt jelent, de felérni, és a lihegős
terhelésért a panorámában elégtételt találni, úgy gondolom, nagyon jó
érzés.
Itt is ismerős pontőrök fogadtak minket, nem sokkal a
pontzárás előtt jártunk, így igyekeztünk rövidre fogni a beszélgetést,
hiszen még bőven volt előttünk gyalogolni való táv :)
A stációk
mellett indultunk lefelé, majd hullámzó kényelmes ösvényen a jól ismert
K- jelzésig, meg azon is túl, egészen Virágos-nyeregig. A katonasírnál egy szusszanásnyira megállunk, nagyon szépen rendben van az emlékhely, remélem, így is marad.
A Virágos.nyereg után rövid
lélektani felkészülés :) aminek köszönhetően kellemes tempóban küzdöttük
le a Vihar-hegyet, illetve a HHH-re vezető kellemetlen kaptatót is -
bár Gabinak ez utóbbi azért nem annyira tetszett :-D 
A panoráma szép, de csak menet közben nézelődünk, ahogy a ponton is
csak "futtában" pecsételtetek, és máris gurulunk lefelé - nem úgy tűnik,
mintha jól állnánk idővel, úgyhogy igyekszem biztatni Gabit, hogy ezen a
kényelmes szakaszon húzzuk meg a lépést.
A parkolóig sikerül is, a
S- rövid ereszkedése viszont kellőképp visszafogja a páromat - sebaj,
addig is pihenhetek. Nem állom meg, és szóvá is teszem a tempót -
válaszul szedhetem a lábam utána a széles sétányon... :-) Oké, van
tartalék, ez jó dolog - a Látó-hegyi elágazásnál még útba igazítok egy
kiránduló társaságot, utána vissza is kapom a korábbi megjegyzésemet,
hogy kire is kell várni...Az Árpád-kilátónál a tűzrakóhely szépen rendbe van szedve - a Z- felett átívelő kapuzat állapota viszont szemernyit sem javult - pár éven belül teljesen leamortizálódik, és jó, ha nem valaki arra járónak a fejére fog ráomlani az egész...
Az Apáthy-sziklához gyorsan odaérünk, nézelődés itt is "menet közben" letudva - igen, oda le, aztán oda szembe föl :-P
A város "nem szeretem" szakaszt
igyekszünk szükséges rosszként kezelni, mint ahogy az estébe nyúló,
zajos felújítását a villamospályának a környéken élők... Azt persze nem
értem, hogy ha itt lehet hét végén dolgozni, akkor az egyes vonalán
miért nem...?
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
Az
utolsó aszfaltos emelkedő Gabinak már nyűgösebben megy, de kis biztatás
után csak elhagyjuk a szélső, évek óta eladó házat, meg az aszfaltot,
hogy aztán a maradék 80-90 méter szintet a hullámzó erdei úton küzdjük
le. Szerencsére kényelmes enyhe emelkedőkről van szó, így aztán
nagyjából hét és fél terepen töltött óra után végre valahára célba
érünk.
Nekem az első az adminisztráció: jelvény, kitűző, oklevél,
MVTE érem anyagi része... Utána futás a
kocsihoz, hiszen reggel ott hagytam az okleveleket, amik alapján a
Budapest-kupa füzeteinkbe a hiányzó bélyegzések belekerülhetnek.
Ezt
is megoldom, közben "jól tartanak" minket a rendezők, ahogy az
MVTE-től megszokhattuk: nagyon finom tea, banán, édesség... Az
adminisztráció elintézése után aztán gyorsan elbúcsúzunk, megyünk
Juliékhoz a gyerekekért.
Track: Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2013_szurt.gdb
2013. november 5., kedd
Legutóbb három éve voltam ezen a túrán, akkor másodszor teljesítve
ezt a távot. Jövőre egy túrával bővül az MVTE érem kiírása, így idén még
a "régi" feltételek szerint célozhattam meg az arany fokozatot, a
Budapest kupához ez az egyik elszámolható táv, úgyhogy egyértelmű a
döntés: menni kell.
Logisztika persze nem egyszerű, reggel
autóval Budaörs, tömegközlekedéssel Pomáz, ahol sikerül a 10:30 tájban
Dobogókőre érkező buszt elcsípni - bőven lesz tehát időm az indulás
előtt, az online nevezésnek hála.
A rajtban csupa ismerős: van,
aki vacogósan viseli a nem túl kellemes, hűvös, szeles időt, és van, aki
csak épp, hogy kijön a menedékházból pár szót váltani - írják a 35-ös
táv okleveleit, meg ráérősen készülnek a futók érkezésére.
Lacival
sikerül "leboltolni" a korábbi rajtot, így 11:00 kerül a papírra, így a
hivatalos rajtnyitás előtt egy órával már roboghatok lefelé
Dobogókőről.
A magánterület, ami miatt a jelzés néhány éve kitérőt
tesz eladó, megkerülöm, ahogy a szalagok meg a földre fújt jelzések
mutatják. Itt valahol elegyedek beszédbe néhány túratárssal - ők a
"babatávon" indultak, kényelmes tempóban haladnak, és velük én is - jól
jön a társaság, beszélgetve kellemesebben telik az idő és fogy a táv.
Meg a kökény is, néhol meg-meg állunk csemegézni belőle :)
Kocogók
mennek el mellettünk, jönnek szembe - megjegyzem, hogy futók majd
valamikor Pilisszántó után várhatók - hamarabb jön az első, aztán még
néhányan - rekordgyanús tempóban. 
Pilisszántó szélén frissítőpont
várja a résztvevőket: a kínálat bőséges - olívabogyótól a nutellás
kekszig tucatnyi sós meg édes energiapótló csemege van az asztalokon,
ahogy ezt ezen a túrán megszokhattuk.
Itt is bőven jönnek gyorsabb túratársak, gyalogosok és futók vegyesen -
köztük olyanok is, akik kifejezetten a túrához öltöztek - már ami a
szerelésük színeit illeti :-) Pici nasi után
továbbálltunk, újabb kocogó/futó/gyalogos túratársak érkeznek - van,
akiknek sikerül benézni az ominózus balos letérést az útról, pedig
szalag azért akad; szerencsére időben utánuk szólunk. Ezen a részen
mindenképp érdemes a leírást olvasni, és kihámozni a lényeget belőle. 
A
következő ponton már tényleg kapunk bélyegzést is - kiderül, hogy miről
maradtam le, amikor nem reagáltam elég gyorsan a pontőrt kereső
felhívásra - no, majd jövőre :-)
A kedves és vidám pontőröktől
elbúcsúzva jön a fonódó P-S- jelzés - most nem csörtet/röfög
vaddisznócsalád az úttól jobbra lévő völgyben, és persze a madarak sem
adnak reggeli koncertet, mint májusban a Sárga túrán.
Futók érkeznek szép sorban ismét -
integetés, biztatás, aztán robognak tovább, mi meg megtámadunk egy újabb
kökénybokrot némi csemege reményében :)
Mészégetők
balra, mi meg jobbra fordulunk - majd félreállunk az útról, és
elengedjük az erre járó teherautót - szerencsére nem sokkal később
bemegy a lekerített részre, mert a füstje... Nem túrázóbarát, maradjunk
annyiban. Alkalmi társaim az Iluska-forrsánál megállnak falatozni, engem
vár (remélem) a gulyás Kopárnál, úgyhogy egyedül indulok tovább. Persze
ez az egyedül itt már nem-annyira-egyedül, hiszen a délben induló 50B-s
résztvevők is kezdenek beérni minket, úgyhogy igyekeznem kéne - így is
teszek, de azért a Fehér-hegy előtt pici rákészülés jól jön - fotózásnak
álcázva :-)
Az emelkedő megy egy szuszra - bár az a "szusz"
eléggé a "fülemen is vennék levegőt, ha..." verzióra sikeredik - nincs
mit tagadni, lehetne jobb az erőnlétem.
A rövid táv letérésénél érem be Kittit, aki egy órával később indult
az 50B távon, úgyhogy vagy ő gyors, vagy én voltam lassú - vagy ez a
kettő együtt. Mondjuk nem gond, hogy csak most járok itt, hiszen
Kopár-csárda 14:55-kor nyit, nagyjából addigra fogunk odaérni.
Így
is lesz, bár addig még kanyargunk a Vörös-hegyen a fenyvesben, csalósan
közelről hallatszik a főút forgalma... Pirosba bújt szurkolók
kereplővel biztatnak mindenkit - és persze nem csak itt, hanem
elsősorban a futók tempójához igazodva haladnak a mezőnnyel, hogy az
útvonalon több helyen is jelen legyenek. Itthon még szokatlan, de nagyon
jó ötlet, hogy "szurkolói menet"-et szerveztek.
A gulyás szokás
szerint finom és tartalmas - a pad meg vizes, ugyanis csepereg az eső.
Nem nagyon, csak úgy ijesztésként. Szerencsére. A kulináris élvezetek
után indulás tovább, és hogy véletlenül se maradjon feleslegben a
felvett energiából, nemsokára egy szalagozott letérésen balra
felkapaszkodunk a következő ponthoz.
Geri őrzi a pontot, bélyegzés
után kölcsönös kínálás következik - itt még nekem is belefér, hiszen
bőven van még táv is, meg idő is hátra, mire Budaörsön a kocsiba tudok
ülnii.
A Villa Negránál szinte automatikusan fordulok be jobbra,
tanösvény, szalagok, jelzések, kerítés jobbról - a túloldalon az
Ördögtorony, meg a Hosszú-árok... Na azt nem fogom szeretni... Sok idő
nincs ezen rágódni, mert a S-P- találkozásánál újabb ellenőrző- és
frissítőpont következik - Palackot cserélek - leadok egy üreset, kapok
egy telét, rákerül a cső, indulhatunk.
A Hosszú-árok a végén
emelkedik igazán - de menni kell, nincs mese. Meg igazán szalag se...Ezt
először betudom annak, hogy a Szénások szigorúan védett területén
vagyunk, de később kiderül, hogy valaki "jó szándékkal" kupacba
gyűjtötte ezen a szakaszon szinte az összeset. Két futó a P- K+
elágazásnál tovább ment egyenesen - amikor odaértünk, akkor már jöttek
visszafelé, hogy nekünk megvan-e a jelzés? Jó kérdés - körbenézek, épp
az elágazásban álltam meg, úgyhogy mutattam, hogy merre tovább.
Emelkedő
egyre durvul, Aztán csak feltűnik Amanda és Dömötör - no,. akkor közel a
kaptató vége :-) Picit lihegősen érek a ponthoz, és lerogyok a padra -
idén sem szerettette meg velem magát a Hosszú-árok, na. Rövid pihenő után felkapaszkodunk a csúcsra, Nagykovácsi fényei a völgyben - a
távolban meg... No nem egy fehér vitorla, hanem az Erzsébet-kilátó
sziluettje is feltűnik - rohadt távolinak néz ki (és az is), ráadásul
onnan még Budaörs...
Nagykovácsiban a pont a szokott helyen, a plébánián van,
bélyegzést kapok, tüzesvíz-kóstolót adok - Pygmea autóval van, úgyhogy ő
csak illatmintát kaphat :-) A kávé önkiszolgáló, iszok egy adagot, hogy
felébredjek :) és persze a kenyér-felvágott-savanyúság kínálatot sem
hagyom ki, kell az energia az út hátralévő részére is.
Talán innen
a legnehezebb tovább indulni - bent kellemes meleg van, kint hűvös meg
sötét, ráadásul a busz is csábítja az embert arra, hogy hazafelé vegye
az irányt - én viszont nem tehetem, hiszen az autó a célnál, úgyhogy
valamikor csak el kellene érte menni, úgyhogy jöhet a következő felvonás
- immáron a célig.
A meredeken emelkedő aszfalt, majd beton
eléggé meredeken visszavetette a hangulatot, de a KET, azaz könyörtelen
előrehaladás technikája átlendített ezen a szakaszon is :) A Kecske-hát
után már közelebbinek látszik a kivilágított Erzsébet :) viszont az is
megfigyelhető, hogy magasan van :-)
A Julianna-majorhoz vezető
aszfaltútnál újabb frissítőpont, csak hogy véletlenül se éhezzen el a
túrázó út közben :-) A Fekete-fej meglepően könnyen megvan,
emelkedőstől-bélyegzésestől, a túloldalán meg visz lefelé a gravitáció
is :-)
Lámpát átkattintom piros fényre, és hátrafelé fordítom az
aszfaltra érve - nagyon kéne egy híd a Kis-Ördög-árok fölé, mert itt
igazából se járda, se útpadka nincs, de mint eddig minden alkalommal,
most is baj nélkül megússzuk ezt a rövid részt, és indul a kapaszkodás a
Hárs-hegy oldalában. Ennek nehezen jön el a vége, de csak megérkezik
jobbról a sífutóút, és utána pár méterrel már a Hárs-hegyi körút
pihenőjénél szusszanunk egyet.
Ennek a pici pihenőnek köszönhetően
megállás nélkül robogunk át Szépjuhásznén, ahogy a jelzés mutatja, és
vágunk neki a hosszabb emelkedők közül az utolsónak.
A pont a
kilátó földszintjéről kiköltözött a kilátó mellé - kellemetlenül fúj a
szél, de frissíteni, elemet cserélni csak kell, úgyhogy elég sokat
időzünk itt, aminek köszönhetően az elindulás picit darabosra sikerül :)
Makkosmáriáig
a Virág-völgy keresztezése utáni letérés az egyetlen pont, ami lassít
rajtunk egy keveset, de sikerül nem elvéteni. A makkosi ponton egy gyors
pecsételés, majd enyhe, de hosszú emelkedő szakasz a
Piktortégla-üregekig. Egy-két kanyar, szalagok, és máris a Budaörsre
lefelé vezető... hogy is mondjam csak "nem túl barátságos" ösvényen
próbáljuk a bokáinkat megóvni.
Sikerül, aztán a műút keresztezése
után ismét, és vége: villanyoszlop, aszfalt, közvilágítás... Jó, a
túrából még van kb. 1,6km, de aszfalton már egyszerű - így aztán
sikeresen átmegyünk azon a hídon, amin nem kéne, és a Kőhegyi-ároknak
nem a jobb, hanem a bal oldalán sétálunk a cél felé. Ha jól számolom
harmadszor sikerül ezt elrontani :) Főút, balra, járda, botokat bedobom
a kocsiba, aztán cél, fotó, díjazás, gratuláció, zokni, Piros mogyorós,
Budapest-kupa bélyegzés... És persze finom virsli (repetázni szabad),
jó hangulat, ahogy az egy ilyen túra céljában lenni szokott, hiszen ez
nem csak sport, hanem egy nagyszerű közösségi élmény is.
Élmény ide vagy oda, a saját ágyban alvás is az :-) pláne bő ötven km után, úgyhogy megcélozzuk az autót, és irány Budapest.
Track: Track_PIROS_50B_2013_szurt.gdb
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)