Túrablog

Eredetileg családilag szerettük volna teljesíteni, aztán máshogy alakult - fél 11-kor már kocsiban ültem, és reméltem, hogy sikerül rajtzárásra a tavalyról megismert iskolához érni.
Természetesen sikerült út közben egyet kavarni: M5 kivezető, bevásárlóközpontnál le, pálya fölött át, majd a jobbra letérés helyett egyenesen tovább a Méta utcán, át a vasút fölött. Utólag persze rájöttem, hogy továbbmenve, majd jobbra az Ipacsfa u. teljesen jó lett volna... Mindegy,  11:10-kor még tudtam nevezni, és a kellemes langy időben :) kocogósra fogva neki is vágtam az elején-végén aszfaltos túrának.
Az aszfalton még csak-csak szedtem a lábam, de miután az erdő sarkánál a laza, poros sétaútra fordultam, vissza kellett venni a tempóból. Sétálni kellemes a süppedős homok, kocogni már nem annyira...
Ennek ellenére igen hamar megláttam a ping-pong asztalok EP-t jelző bóját, aztán az alatta/mellette ücsörgők mutatták,hogy nem, nem ők a pont, hanem picivel odébb, az asztalnál kaphatok igazolást :)
Igazolás után a tornapálya kényelmes árnyas sétánya ismét kocogásra csábított, egy-két rövid belesétálás, fotómegállás után a Flór Ferenc utca pontján kaptam a jól megérdemelt mosolygós bélyegzést - a túra saját, pontonként egyedi bélyegzése mellé.
Itt két fiatal majdnem a Flór Ferenc utcán robog tovább, utánuk szólunk, hogy balra be a fiatal akácosban futó ösvényre. Elindultam én is, elővéve a futókámat, utol is érem a fiatalokat - egy elágazásnál torpantak meg, mondom a helyes irányt, majd előzök, aztán a focipálya sarka után előre engedem őket, de maradok mögöttük.
Művelik az erdőt - vagy úgy is mondhatnám, hogy itt-ott tarra vágják - remélem, tényleg erdőművelés, és nem beépítéshez történő előkészítés folyik, hiszen egy parkerdőről van szó, olyan helyről, ami üde zöld foltként nem csak pihenőhelyként szolgál a környéken lakóknak, hanem a levegő tisztán és frissen tartásából is alaposan kiveszi a maga részét.
A túra legnehezebb emelkedőjét is megállás nélkül küzdjük le, csak a Péterhalmi út keresztezése előtt állunk meg egy pillanatra, aztán ahogy lehet, kocogunk tovább a túloldalon.

Napon sülős nyílt rész, oda-vissza szakasz, úgyhogy sok-sok ismerős jön szembe itt is - kortyolok az izóból - gyakorlatilag egy fél liternyi izotóniás ital meg egy övtáska van nálam a GPS meg a fotóapparát számára - a pecsételőlap ennek okán alaposan összehajtogatva kerül minden ponton elő.
Ismerősök beszélgetnek - fotózás oda-vissza, majd Geriék pontján pecsételés következik.
A fiatalok frissítenek, egyedül indulok tovább, immáron a sárga helyett a  pötty jelzést követve, hiszen a túra első felén túl vagyok, és a keveredés elkerülése végett Misi a "visszafelé" vezető utat pirossal jelölte meg.
A "napon sülős" oda-vissza szakaszon érem utol Misiéket - mondhatni szokás szerint szembe mennek a túra eredeti irányával, hogy minél több ismerőssel, túrázóval találkozzanak.
 Minthogy utánam már nem nagyon van induló, így aztán a Péterhalmi út után Misi a "normál" bejárási irányra vált, és együtt sétálunk a számára oly kedves erdőben.
Egy születésnap - egy évszám az útvonalon, és persze sok jó sztori, miközben kényelmesen haladunk a cél felé.
Nem egy rettentő nagy terület, de mégis nagyon sok arca van itt az erdőnek, talán ezért is lehet nagyon szeretni - az elágazás és benne néhány fenyő magasabb hegyvidéki környezetet mutat, miközben alig vagyunk a Duna szintje fölött, máshol a laza talaj meg az akácos kifejezetten alföldi-síkvidéki érzetet kelt.
Jó ide kijönni, sétálgatni az amúgy elég sűrű hálózatot alkotó sétányokon és ösvényeken akár "csak úgy"-is, de most persze túrázunk, úgyhogy szigorúan követjük az útvonalat... Misivel persze nem nehéz - naná, hiszen ő találta ki és tartja karban - köszönet érte!
A következő ponton is ismerőstől kapjuk az igazolást - pár éve alatt az, aki rendszeresen túrázik, az már "így jár": bővében lesz az ismerősöknek. Mondjuk ez így van jól, hiszen a természetjárás, a  teljesítménytúrázás közösségépítő tevékenység is.
Újabb, az erdei útvonal elején már látott arcát mutatja később az erdő, nem csoda, hiszen itt érkezik balról az útvonal - a kezdetek kezdetén volt is ebből a kereszteződésből probléma, aztán jött az ötlet, hogy visszafelé más színnel kell festeni az utat :-) 
A ping-pong asztaloknál Misi lemarad beszélgetni, én viszont pörgősre fogom, és tempósan nekivágok az utolsó nem aszfaltos szakasznak. A "tempósan" persze csak visszafogott kocogással kevert sétát takar, mert a laza, süppedős poros gyalogút leginkább sétálni kényelmes :-)
Aztán aszfalt, nem balra, amerről a túra elején jöttem, hanem egyenesen, aztán a leírás szerint balra - meghúzom a lépteimet - illene két órán belül beérni...
Sikerül - 1:51 lesz a vége, kitűző, oklevél - a Budapest-kupa bélyegzést meg jól elfelejtem :-)
A kajálós asztal - ahogy azt a rendező MVTE-től megszokhattuk - bőségesen kínált finomságokat: Rama-s kenyér, kétféle szalámi, csalamádé, zöld uborka, szörpök... Ebola még egy sörrel is megkínált - autóval vagyok, mondtam, erre alkoholmentest ajánlott :-)
A suliből kifelé jövet még megörökítettem a nem túl jó állapotban lévő lőcsös szekeret (jó néhány keréktalp hiányzik), közben egy kisgyerek hintónak titulálja ezt a réges-régi közlekedési/szállító alkalmasságot :-)
Jót mosolygok a dolgon - gyerekként utaztam hasonlón... Nosztalgia ide, vagy oda, inkább az autót választom a hazautazáshoz :-)


Track: Track_HALMI_DULO_2013.gdb

Gyakorlatilag kilenc,  egyvégtében munkával telt nap után nehezen vettem rá magam, hogy elinduljak - az első vonat(pótlót) ugyan megcéloztam, de esélyem sem lett volna elérni, így aztán itthon megettem a bekészített két szendvics egyikét, és utána vágtam neki a pesti éjszakának :-)
Az Árpád-hídnál lévő buszvégállomásra este tíz után nem sokkal érkeztem, de a vasúti pénztár már zárva volt, úgyhogy a buszra várók között felfedezett :) kalauznál vettem jegyet - innen már nincs visszaút, menni kell.
A buszon... szóval sokan voltunk, egy kedves útitárs jóvoltából lett ülőhelyem, és bár szunyókálni nem tudtam, de legalább jót beszélgettünk :-D
Esztergomban még motoszkált bennem a hetvenes táv, de inkább - számítva a napközbeni durva melegre - maradtam ötven kilométer mellett.
Ismerősök a rajtban, úgyhogy picit nehezemre esett nekivágni, de aztán erőt vettem magamon, és elindultam a kellemesen langy éjszakába...
Vörös-keresztig a madarak most is erősen aktívak voltak a városban - én meg a gondolataimba merülve egy elágazásnál jól bementem egy magánútra, de gyorsan korrigáltam. A ponton picit félreérthető volt a "merre tovább" kérdésre a válasz, a GPS szépen mutatta, hogy picit felfelé kell tartani - aztán az utánam érkezőket is sikerült jó útra téríteni :-D
Nemsokára Isti (Jeremcsuk István) és Ebola meg kis csapatuk ért utol, erős tempóban mentek, jó volt csatlakozni hozzájuk - Isti ugyanis egy vak túrázó, idén túl van a Mátrabérc teljesítésén, most a Sárga 70-nek vágtak neki - felkészülésként a Kinizsi 100-ra. Szinte hihetetlen, vagy inkább megható, hogy mire képes az emberi akarat, ha kellő segítséget, támogatást kap...
A Barát-kúti erdészháznál a kapu most zárva van - létrán mászunk föl, majd le - Istit két oldalról segítik, aztán Ebola Lordnak, a hűséges kutyájának is segít átjutni a meredek létrán, a végén én zárom a sort.
A rövid aszfaltos szakasz után balra fordulva emelkedni kezdünk, aztán be az erdőbe, és némi felfelé után nagyjából szintesbe fordul az utunk a kényelmesnek mondható erdészeti úton.
A Cserepes-ároknál Istiék gyorsan végeznek és indulnak tovább, én frissítek, szusszanok, így aztán csak Pilisszentlélek előtt, az erdőből már kiérve látom meg őket magam előtt.
A faluban aztán végleg lemaradok - lélekben felkészülök a Pilis-nyeregbe vezető kapaszkodóra, ami emlékeim szerint hosszú és meredek...
Lehet, hogy az emlékeim rosszak, vagy tavaly óta jobban bírom, tény az, hogy bár picit szuszogósan, de hamar, és ami fontos, érdemi megállás nélkül az emlékműnél találom magamat. Bár fölfelé jövet arra gondoltam, hogy a nyeregben is meg kéne állni frissítés címszóval, szükségem nincs rá, úgyhogy elindulok lefelé, az útról jobbra kiágazó ösvényen,a minek a bejáratát legalább három szalag is jelzi.
Picivel később lentről meglátom néhány lámpa fényét a felső úton - villogok, kiabálok, rájönnek, hogy nem jó helyen vannak... Van, aki egyenest felém indul, és van, aki visszamegy az elágazásig - a lényeg, hogy jó útra térítés :-D itt is működött.
Lefelé találkozok egy másik vak túrázóval, Nagy Anikóval és kísérőjével - ők "csak" 30-at mennek, de ez is csodálatra méltó teljesítmény - mindkét részről.
Mire Klastrompusztára érek, Istiék épp indulnak - én nem rohanok, pici szörp, pici izó, némi sós rágcsa...
Anikóék is megérkeznek, szegényt nagyon megviselte Pilisnyeregtől lefelé a terep - nem csoda, még látó, tereprutinnal rendelkező túrázóként sem könnyű, úgyhogy elkél a biztatás - tényleg ez volt a legnehezebb szakasz.
Aztán persze tovább kell menni, az emelkedő után "autópálya" minőségre gyalul erdei út vár, robogok is rajta igencsak tempósan.
Csévi-nyereg, bejön a P- balról, lassan, de biztosan hajnalodik - a magasan járó hold is nemrég volt teli, úgyhogy lámpára gyakorlatilag nincs szükség - előttem persze sokan mennek még lámpával... Vannak, akik tudják, hogy nem világítunk a másik szemébe, és vannak, akik csak azért is bambulnak bele a világba hátrafelé nézve... No mindegy, talán épp tőlük kértem napszemcsit, miközben elrobogtam mellettük :-) Szerencsére elég hamar visszaállt a szemem a kora hajnali félhomályra.
És persze a madarak... Talán nem olyan nagy számban, nem annyira bőségesen, de most is megörvendeztettek minket a hajnali énekükkel... Ez is egy olyan dolog ebben a túrában, amiért szeretem...
A gázvezetéknél annak nyomvonalát követem, bár a tuhu-s térkép még a régi útvonalat mutatja, aztán huss, máris jön az éles kanyar jobbra, emelkedő, Iluska-forrás, pihenő...
Itt azért megállok, szusszanok egyet, izó, sós keksz, víz - no meg lélekben is felkészülök a Fehér-hegy kaptatójára.
Letudom egyben, jó tempóban - magamhoz képest- bár a végén gőzmozdonyt megszégyenítően szuszogok. Miközben egy srác bot nélkül kényelmesen felgyalogolt mellettem... No, akkor van még mit javulni :-)
A pont őrei 50%-ban fáznak, javaslom az előbbi emelkedőt le-föl, szerintem kellemesen ki lehet benne melegedni - nem vevők az ötletre, nem is értem, hogy miért... :)
A gázvezeték vonalán kényelmesen bandukolva ereszkedtem Pilisvörösvár széléig, aztán egy elágazásnál álmosan majdnem rossz irányba mentem, de az utolsó pillanatban sikerült korrigálni - meg felébredni.
Ez után ért utol Vagdalthús, beszélgetés közben telefonos tájékoztatást kér/kap a pont hollétéről - megnyugtatom, hogy ha a tavalyival azonos helyen van, akkor oda fogok találni :)
Így is lesz,  igaz, előtte még felkapaszkodunk a kálváriára, mert hogy ott feltételes ellenőrzőpont lehetséges - ami azért feltételes, mert az érintése feltétele a teljesítés elismerésének :-P Pont most nincs, az épp tovább indulni készülő túratársak is megerősítik, hogy fent sincs, úgyhogy tovább baktatunk az aszfalton.
Az átépülő vasút felett egy fából készült magas ívű híd vezet át - jobb a békesség alapon megvárom, amíg az előttünk haladó furgon lehajt róla :-) aztán még némi séta, egy kevés lépcső, majd a tavalyról ismert kitérővel a pilisvörösvári etető- és ellenőrzőpontnak helyet adó vendéglátóipari egységnél találjuk magunkat.
Bélyegzés, némi kajálás - szorgos kezek kenik, nem lehet a kedves kínálásnak ellenállni, úgyhogy muszáj picit leülni és falatozni... Aztán persze indulni kell tovább - lakott terület, lépcső lefelé, templom... Ismerős terep, egy kék kútnál vizet töltök - kedvem sem az igazi,a z időjárás is inkább strand- mint túraidőnek ígérkezik...
Antónia következik, mármint az árok - megmászom, legyűröm. Zsíros. Mármint hegy. És persze a Muflonitató - még nincs tikkasztó meleg, ellenben álmos a reggel, úgyhogy kávét kérek - ígérem, hogy legközelebb sört fogok inni :-D
Az aprócska fahidacskák alatt víz csordogál - pár éve lettek ide kirakva, és azóta is nagyon jó szolgálatot tesznek az erre járóknak - talán ezért vannak még meg...
A Kerek-hegyre sem jutott pontot őrző ember, így jutalomstempli-lenyomat nélkül megyek tovább.
Az Alsó-jegenye-völgy tényleg ismerős terep, sok a gyalogos, kerékpáros is akad, de gond egy szál se - igaz, egy kidőlt fa azért munkát ad a fényképezőgépnek.
Megállok fotózni, a kisgyerek mit mond az apjának: "A bácsi csinálta!" :-D Ja,persze, kidöntöttem, elfűrészeltem két-két helyen az úton lévő ágakat, majd oldalra ki is pakoltam :-D

Ez után a vidám közjáték után továbbtipegtem - a nappali szakasz érzésre nagyon nem akart jól menni - a völgy végén a réten a szokásos majális hangulat volt alakulóban, de a főznivaló még főtt, úgyhogy korán érkeztem:-)
Az emelkedő mondjuk jól ment, a majdnem a legvégén lévő sorompó előtt rutinosan fordultam balra, bár se jelzés, se szalag nem volt sehol, mint ahogy a Kötők padjánál sem volt senki, úgyhogy a Virágos-nyeregig szinte eseménytelen volt a séta.
Azért csak "szinte", mert egy szemből érkező bringás megállt, mondtam neki, hogy vannak bőven gyalogosok mögöttem, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet most erre bringázni. Nagyon korrekt volt, igazából a repülőtérre akart visszakeveredni, gondolom, a délben rajtolt verseny előtt jött ki picit körülnézni, így aztán duplán érdemes volt neki visszafordulni.
Amíg beszélgettünk, jöttek gyalogosok, szépen félreálltunk, hogy elférjenek: "közösen használjuk az erdőt, nem kéne, hogy problémát okozzon", mondta, úgy gondolom, ebben nagyon igaza van. Jó lenne, ha mindkét oldalról így, a többi erdőjáró létét is igényeit is figyelembe véve közlekedne mindenki...
A Virágos-nyeregnél szalagozás a bringás versenyhez, naná, hogy a sárga jelzést viselő földút felé, úgyhogy a pihenést picivel odébb, nagyjából az 50. km táján ejtettem meg - egy saját készletből származó hideg sör, meg egy fél csomag rágcsálni való elfogyasztásával :-D
Néhány rendszám nélküli motorost(!) meg bringást még elengedtem, aztán nekivágtam az Újlaki-Hegyre vezető, bringás szalagokkal kidekorált szakasznak.
A csúcson a pontot bőszen őrző úrtól :) (akinek a haja a feje búbjáról lecsúszott az állára) indításnak kapok egy kedves "hol jártál eddig, már legalább két órája várunk rád" beszólást - nem veszem a lelkemre, hiszen igen-igen régóta ismerem Zahy-t, úgyhogy kölcsönös kedves piszkálódások, meg nosztalgiázós sztorizások következnek.
Az idő persze megy, jó sokat dumálunk, aztán nagy nehezen csak elindulok lefelé - nagyjából dél van, durva meleg, a szopókás csövet nem raktam rá a vizes palackra, úgyhogy inni csak megállással megy, aztán még egy nekirugaszkodás fölfelé: Vadaskerti emlékmű, na mégy egy utolsó fölfelé, csúcs, lejtő, ismerős "pálya", híd, aszfalt, gyalogos átkelő, aluljáró, lépcső, meg még egy lépcső, cél.
Az oklevél-kitűző páros mellé ki kéne találni, hogy hány "tojássárgája" teljesítésem van - négyre tippelek, megkapom a kitűzőt - itthon kiderül, hogy ez már az ötödik, úgyhogy lesz egy minőségi cserém valamikor :-)

Az éjszakai rész jól ment, Pilis-nyereggel, mindennel együtt. A nappali részen viszont jobban kéne bírni a napon sülést (folyadék- és sópótlás), illetve a zokni-fehérnemű választást is át kell gondolni a Kinizsi előtt.


Track: Track_SARGA_50_2013_szurt.gdb