Túrablog

Erősen gondolkodtam, hogy menjek vagy sem, aztán döntöttem: nevezési lap le- és kitölt (az ötlet nagyon jó, követendő mások számára is szerintem), távnak beírva 30km.

Reggel még kellett egy bevásárlás, majd irány Pomáz. Autót lerak, a 7:20-as buszig még reggelizni is volt időm. Bakancsra cseréltem a terepre eddig kiválóan megfelelt félcipőmet. Buszmegálló, tömeg... Weekendbus-os jármű beáll 7:20 körül (elvileg 7:18-kor érkezett Csobánkáról, úgyhogy nem csoda...), felszállunk, elférünk. A busz gyenge kezdés után erős visszaeséssel, nagyon küszködve, nem sokkal Dobogókő előtt feladja. Engem egy segíteni megálló autós felvesz/visz, úgyhogy a tömeg elõtt sikerül átvenni a bögrét (az ötletgazdának köszi!), leadni a nevezési lapot, és rögtön átíratni 40-re. Így azonnal indulhatok (8:30), nem kell megvárni a 30-as táv 9:00-i startidejét, ráadásul a túra eleje megegyezik a 25-ös távval -- ez később nagyon hasznosnak bizonyul...

Az itiner leírást, térképet, hosszmetszetet, az egyes pontok között táv- és szintadatokat, egyszóval minden információt tartalmaz, amit csak kell.

A Rezső-kilátóban kapom a figyelmeztetést, hogy ne csodálkozzak, ha az első szakaszon (Dobogókőig tartó hurok) lassabban fogok haladni, mint amire számítok...
A sárgán lefelé itt-ott málnaszakmai :) megállások, a szintesebb szakaszokon erős tempó, mert bõven lesz lehetőség lassan haladni. Fél óra után letérés a murvás útról, majd ereszkedés a Lukács-árokba. Most örülök annak igazán, hogy bakancsot húztam: simán veszem az akadályokat. Szalagok mentén ki az árokból (egy túratárs az árokban maradva robog tovább, mondván, mi nem tudjuk, mi az igazi jó...). Persze jóbol is megárt a sok, nekem bő fél óra elég volt :)
Némi aszfalt, majd a Rám-szakadék következett, ez utóbbi húsz percben, amibe belefért egy ep. is, jelzés értékű turbósítóval :)

A Rám-szakadékban bő tíz éve jártam, akkor kellemes láncos-kapaszkodós volt, most jóval komolyabb kiépítés miatt elszomorítóan gyorsan végig tudtam benne száguldani.

A neheze -számomra- csak eztán következett: Rám-hegyre fel, Miklós forráshoz le, majd a villanyvezeték alatt a susnyásban durván felfelé. Emiatt aztán nem is csodálkoztam azon, hogy delet harangoztak, mire a Hegedűs Róbert emlékhelyen elfogyaszthattam a kapott csokit.
Innen még szűk fél órámba került, mire felvánszorogtam a dobogókői parkolóba. Mérleg: 4 óra, 13.42km, benne a Lukács árok meg a Rám-szakadék. Nem is olyan vészesen rossz, bár lehetne sokkal jobb is...

A következő ep. a Zsivány-szikláknál egy kilátópont, ahol megmutatják a következő pont helyét, a Vaskapu-sziklát. Volt, aki viadukt, volt, aki csak kötélhíd után érdeklődött -- sajnos egyik sem állt rendelkezésre, úgyhogy tovább meneteltünk. A Római-úti elágazástól (de mindenütt, ahol szalagozást kellett követni) kellemesen, nem tolakodóan, de biztonságot nyújtva ismét szalagokat, illetve a leírást követve az előző ep.-on a túloldalról megcsodált Vaskapu-sziklánál találtuk magunkat. Itt az ep.-ba épp belógattak fentről két szálasan egy kötelet, de ereszkedni senki sem kezdett rajta. A továbbjutáshoz itt egy picinyke (-190m) szintet kell veszteni, viszonylag szűk távon (600m) belül. Itt nem fotóztam, egy túratárs kifejezett kérésére. (és lentről a többiek sem :-))

Nem csoda, hogy ez az ereszkedés megzavarta nagy tudású és híres túratársaimat is: az itiner szerinti "derékszögben jobbra" értelmezésével adódtak problémák, amit gyorsan sikerült rövidre zárni. Minthogy fél három felé járt az idő, ráadásul a térdem is nemtetszését fejezte ki az előbbi "lejtőcske" miatt, kezdtem sejteni, hogy a 40-es táv nem fog menni :-(

Innen fájós térddel, Klastromkút érintésével gyakorlatilag megkerülve Pilisszentkeresztet, egy jelentős vegetációval bíró szakasz (randa susnyás, na...) után _a_ Szurdok következett, sajna víz nélkül. Itt néhány tábla már hiányzik, illetve egy ki volt törve.

A szurdok aljánál, a parkolóban igazi terülj-terülj asztalkám, illetve egy kérdés várt: megyek-e tovább. Az órára nézve (fél négy elmúlt), meg a térdem tiltakozásának helyet adva a hosszabb táv teljesítését a jövő évi túrára hagytam, így átvehettem a 25-ös táv teljesítéséért járó kitűzőt és a szép, és egyedi szövegezésű oklevelet.
Közben persze fogyaszthattam a jól megérdemelt zsíros- májkrémes- lekváros- meg ki tudja, milyen finomabbnál finomabb kenyerek közül (köszönet a kenyérkenő hölgyeknek!)

A falatozást követően az aszfaltúton lefelé található buszmegállóig kellett még eljutni valahogy, azzal a tudattal, hogy "valamikor" jön a busz... Szerencsére sikerült a busz előtt a megállóba érni, így kellemesen elfáradva bár, de egy nagyszerű élménnyel gazdagodva indulhattam haza. 

Az első "ötvenes..." :)

Zselé-szintű :) jubileum: 10. teljesítménytúrám volt, hezitáltam is, hogy 25 vagy 50, de egy Index-es topictárs szivélyes invitálása ("Gyere az 50-re szép a jelvény"), meg a térképvázlat hosszas nézegetése meghozta a gyümölcsét: az 50-es távra neveztem.

7:40-kor leadtam a tombolához egy zacskó (ötvennél hagytam abba a számolást, amikor rámoltam össze...) használt elemet, majd 7:45-kor indulás. Az 1. EP-ig még be sem melegedtem, viszont ott rögtön összefutottam az elsõ elkeverést produkáló (z körön a Hárshegyet megkerülve érkezõ) párossal. Velük szép komótosan a piros ezen a túrán hivatalos kispista-rövidítésén keresztül eljutottunk a 2. ep-ig, tejkaramella, indulás tovább. Kicsit feljebb néhány szembe jövõ 25-ös túratársat még meg kellett nyugtatni, hogy nem, nem kavartak el, az elágazás odébb van... Tényleg odébb volt, itt búcsú a lelkes párostól, és nagyobb sebességre kapcsolás, mert az eddig "elért" három-valamennyi átlag gondot okozhat a végén...

Egy rövid fotómegállás a Vörös pocsolyánál, majd kellemes meglepetés a piros háromszögre letérésnél: korrekten szalagozva az elágazás. A piros háromszög - zöld háromszög elágazásnál ki a "csücsökig", ahogy a szalagok mutatták :)

A Nagy-kopasz tetején a kilátót is meg kellett mászni (ekkor csak reméltem, hogy a túra végén a Nagy-Hárs-hegyen ezt nem kell majd megtenni...), a kilátás gyönyörű, némi pihenés után azonban indulás tovább. A zöldön találkoztam egy bagós bácsival, úgyhogy választhattam, hogy lassabban, vagy gyorsabban megyek, mint ők -- inkább lemaradtam.

Nagykovácsiban némi cseresznyézés, majd az EP-n mazsolával, illetve aprósütivel energiapótlás -- az EP-nek helyt adó vendéglátóipari egység 100Ft-os kedvezményét nem véve igénybe robogás tovább, immáron a sárga jelzést követve.

Létrázással át a kerítésen, fel a Nagy-Szénásra. Itt némi szerelvényigazítás, majd le a túristaház romjai felé, illetve tovább a Hosszú-árokban -- a titkos ep-nél természetesen felvésve a papírra az ott szereplő számot.

Antónia (mármint az árok) hozta a formáját: az alsó végén szokásos pocsolya, feljebb meg tikkasztó katlan, de a felső végénél némi árnyékban töltött pihenés helyrebillentett.

Innen ismerős út vezetett az Ördög-lyukig, illetve le a solymári Templom-térig, ahol vízpótlást követően indultam tovább. A "nemszeretem" aszfalt elég sokáig volt a talpam alatt, és némi itiner-olvasást is be kellett vetnem, hogy merre köll menni, de hála a jó leírásnak, meg a szalagoknak a Szarkavárig is minden gond nélkül eljutottam. Itt elmajszoltam a ponton kapott túró rudit, aztán rövid hezitálás után nem másztam meg a tornyot, inkább tovább mentem a frissítőpont felé.

A frissítõponton színes és szintelen folyadékok, valamint katonás rendben lekváros és zsíroskenyerek fogadtak, valamint dobozba zárt árpalé is -- ez utóbbi igen baráti, mondhatni beszerzési áron. Egy zsírosdeszka meg két pohárnyi bubis víz elfogyasztása után a rét túloldalán meglelve a zöld jelzést indultam tovább. A Tök-hegy aljáig semmi gond nem volt, meg is kaptam a ponton a bélyegzést, a felfelé vezető, szalagozott, egy topictáres által b+ -nak elnevezett emelkedőt nem fogom szeretni -- itt úgy éreztem, hogy nem lesz meg a szintidő sem... A sárgán aztán sikerült kellemes tempóban végig hullámvasutazni a Virágos-nyeregig (Az apuci épp akkor törte sikeresen ripityára egy kissrác sárkányát, úgyhogy a srác visítása/bömbölése egy jó darabig elnyomott minden egyéb zajt és zörejt...).

Az Újlaki-hegyre magamon meglepődve sikerült igen rövid idő alatt "feltornázni" magamat, jól is esett a kapszkodás után a cerbona -- az viszont nem, hogy lefelé menetben 4-5 cerbonás fóliát szedtem össze...

A Határ-nyeregben lévő csomópont normál esetben (nem 40km után...) könnyen átlátható ismerős hely -- most a szalag, illetve annak a maradványa komoly segítséget jelentett abban, hogy pontosan merre is kell menni.

A Libanoni cédrusnál a bélyegzés mellé egy barackot is kaptam (nem a fejemre :-)). Az eddig nagyon kellemes, követhető szalagozásban bízva indultam tovább -- Az Ördög-árkon keresztül vezető ösvény(ke) jelölését sajna a szalgzabáló manók kissé kikezdték, de sikerült nem elkavarni, és venni ezt az akadályt is.

Innen kellemesen emelkedett az út egészen a Nagy-Hárs-hegy tetejéig, ahol a pont a kilátó mellett volt (ahogy azt a Csergezán-kilátónál reméltem), bár a pontőrök épp arról beszéltek, hogy javasolni fogják jövőre azt, hogy a kilátóban fent legyen itt is a pont... Ehez azt tettem hozzá, hogy jó, de akkor a Nagy-Hárs-heggyel induljon a túra. Itt már majdnem "kész" voltam (mondom, hogy zselé-szint...), de egy 10 perces pihenés, meg némi szõlőcukor hatására az utolsó ereszkedést is sikerült gond nélkül megcsinálni, és az életem első "ötvenes" túráját sikerrel teljesíteni.

A jelvény és oklevél mellett a használt elemek leadásával szervezett tombolán is rám mosolygott a szerencse egy póló és egy bögre képében.

Köszönet ezért a jól szervezett, "összkomfortos" túráért, a szép jelvényért, mindenért.