Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2013. december 1., vasárnap
Késő őszi időben egy "kötelező" családi séta, hiszen Gabinak ez lett a
tizedik Budapest-kupás túrája. Reggel helyett késő délelőtt érünk a
rajt közelébe, autót jó messze sikerül lerakni, de így is el tudunk 11
körül indulni, ezen a nyúlfarknyi, jól ismert útvonalat bejáró túrán.
A
kellemes, ám csalóka őszies idő miatt meg-meg állunk ki- és
begombolkozni, meg persze fotózni is; szerencsére a tempó, amit közben sikerül diktálni, az
nagyon jó, a terep is príma, úgyhogy haladni is tudunk :-)
Makkosmária felé még megvan a kedvenc "integetős" fa; ezt is megörökítem, hiszen az erdőművelés nyomait
jócskán lehet látni a jelzés mentén, és ki tudja, mikor érnek ide...
A
pont az esőbeállóban van - egy mikulás-sapka jelzi - messziről nem
igazán tűnik fel, de csak sikerül az igazolást begyűjteni - egy randa
púppal együtt, ugyanis az esőbeállóba belépni csak mély főhajtással
lehet... 
Emiatt aztán morcosan kezdjük meg a kapaszkodást Normafa
felé, de aztán csak felcammog kis csapatunk, bár mire felérünk, sikerül
jelentősen elkoptatni azt az időelőnyt, amit korábban összeszedtünk. Ez
azért nem akkora gond, hiszen szint már nem sok van előttünk, és a
szintidőn belüli teljesítésre minden esély megvan. Sőt. De ezt azért nem
újságolom el a lányoknak, hanem megyünk szorgosan előre, előbb picit le
a Z- jelzésen, majd az Anna-kápolna felé a Kc-t követve. 
A gyerekek is jól ismerik már ezt a szakaszt, szépen mennek, amerre a jelzés
mutatja - itt-ott persze némi nézelődés belefér, hiszen a panoráma
igen-igen sokadszor látva is nagyon szép.
A következő pont a
János-hegy csúcsán, a kilátó mögött van, ahogy kell - mi illendően a
lépcső felől a P- jelzésen érkezünk - egy lendülettel leküzdve ezt a
tényleg utolsó emelkedőt, hogy aztán a padon ücsörögve, a ponton kapott
édességet rágcsálva még egyszer kifújjuk magunkat.
A kilátót a jelentős forgalom miatt kihagyjuk - tudom, minden alkalommal ígérem, hogy felmegyünk, de ami késik, közeledik, fogunk egy "Fel a János-hegyre" kirándulást csinálni, csak és kizárólag a kilátó megmászásáért :)
A lefelé
menetelés szinte eseménytelen, egy normális kerékpáros társaságtól
eltekintve - tudják, hogy a Pozsonyi-hegyen a jelzésen kerekezve
tilosban járnak, viszont ahogy kell, igyekeznek vigyázni a gyalogosokra,
nem őrültködnek, nem az adrenalinlöket miatt zúznak lefelé a hegyről...
Ilyen is van, sajnos kevesebb, mint kellene - ha a "Normafa fejlesztése" során ezen a téren (kerékpárutak, downhill pálya kijelölése/kialakítása) sikerülne előre lépni, az mindenkinek hasznos lenne...
Némi séta még, aztán cél, és
sorakozás. Várjuk a buszt, mert azon maradt a díjazás egy része...
Busz befut, a krampuszok meg a mikulás is szorgalmasan forgolódik, és
hordják befelé a dobozokat, aztán a sor is megindul, célpecsét, oklevél,
kitűző, mikuláscsomag - és a zsúfoltság miatt gyors indulás haza.
Maga az ötlet, hogy a Budai hegyekben is legyen "Mikulás-túra" jó és díjazandó. A rettentően lerágott csont útvonal, és a jelentős tömeg khm. nehézkes kezelése sajnos sokat levon a túra értékéből.
2013. november 23., szombat
Gabinak
is fontos volt ez a túra, hiszen idén nem nagyon sikerült hosszabb
túrára eljutnia, és a Budapest kupában is nyolc túrája volt meg
eddig, úgyhogy nem volt mese, neki is jönnie kellett.
Mivel
anyósom nem vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, így reggel négyen ültünk
kocsiba, és a gyerkőcöket Juliékra, a kisebb lányom keresztszüleire
bíztuk - innen is köszönjük a segítséget.
Rajtidő
vége előtt nem sokkal érkeztünk meg a rajtba, szinte csak ismerősök,
gyors nevezés, meg egy "ne találkozzunk a túrán" baráti megjegyzés a
seprűknek :-) aztán gyorsan indulunk is, a jól ismert útvonalon, a P-
jelzést követve.
Az út
eleje kellemesen átmozgat, az emelkedő meg jól be is melegít - az első
ponton épp, hogy csak megállunk pecsételni, és megyünk is tovább, a
változatosság kedvéért lefelé :-)
Milyen
más volt ez legutóbb, a Piros túrán, felfelé... kényelmes a tempó, bár
nem szintidő-kihasználósra terveztük, így azért kéne menni, bár lesz
jóval kényelmesebb "gyors" rész is. Például az aszfalt mellett :) A Fekete-fejre persze rá kell pihenni, hiszen bőven és piszok módon (enyhén indul, aztán egyre durvul) adja a szintet - bot mindkettőnknél van, és abban is megegyeztünk, hogy emelkedők saját tempóban - ennek köszönhetően van időm lihegni a Fekete-fej csúcsán lévő ponton :-) Hiába, ez a pukli ebből az irányból adja magát nehezebben...
Gabi is
felér, hagyom picit pihenni, aztán a ponton kapott édességet elmajszolva irány lefelé, a rövid, de kellemetlenül köves lejtőn.Lent bevárom Gabit - egyszerre ő sem tud nápolyit enni és botot használni, de sebaj, itt amúgy sem terveztem rohanni.
Adyliget, szalag, bolt sarka, valaki egyenesen tovább (hmmm...), végül is arra is el lehet jutni a Remete-szurdokhoz... Persze minden jó, ha a vége jó, a túratárs később utolér minket a Remete-szurdokban, azzal az apró különbséggel, hogy egy utcával később, a Zrínyi Miklós úton fordult jobbra.
Jobbra Külföldi, akarom mondani Kútföldi utca :) kis tér, jobbra, majd fent, az utca végén balra, ahogy a szalagok (meg az emlékek) diktálják. Emelkedés tovább, és persze a sokszor látott panoráma - meg a régóta félbehagyott építkezés... A túra néhány jellegzetes pontját mutatnám Gabinak - tudja, tavaly is mutattam :-)
A
Remete-szurdok után jön a következő durva kaptató, fel, a K- jelzésen a
Remete-hegyre - itt is az a módszer, mint az előbb, saját tempó, fent
találkozunk. Gyorsan felér Gabi, mondom is neki, hogy szép volt, utána
ecsetelem, hogy milyen "élményt" jelentett a Terep félmaratonon itt
leereszkedni, a "picit romos" állapotban lévő bokámmal... Nem volt
kellemes élmény, na.
A
Remete-hegyen újabb pont, szintidő-kihasználós idővel érkezünk, mondjuk
nem csoda, hiszen elég szépen kaptunk szintet eddig - persze lesz ez
után is, méghozzá bőven...
Előbb
viszont Budaliget érintésével leereszkedünk az Alsó-jegenye-völgyig (csak hogy a Kálváriához felfelé majd újabb emelkedőket gyűrhessünk le...); előtte beugrok a solymári
Shell-kútra "tankolni" - a reggel elmaradt kávét pótolom, aztán robogok
Gabi után.
Az Alsó-jegenye-völgyben lehetne
tempósan haladni, de a még ép töklámpások fotózásra csábítanak, úgyhogy
meg-meg állva tesszük meg ezt a nem túl hosszú szakaszt.
|
|  |
|
Utána
persze jön a "dupla élvezet" - előbb a S- jelzésen fel az erdő széléig,
utána újabb nekirugaszkodással, szalagozást követve a Kálváriához...
Itt
jó néhány pihentető megállást beiktatok, bevárom Gabi, fotózok - már ha
épp van rá időm, mert a párom egészen jól megindul fölfelé.
Feljebb aztán a tempójával együtt a kedve is visszaesik, amikor mutatom neki, hogy a
jelzésről letérve mi van még előttünk, de erőt vesz magán, és nem küld
el a francba :-D Igen, ez, a völgytől a Kálváriáig tartó szakasz sok és
kellemesen meredek emelkedőt jelent, de felérni, és a lihegős
terhelésért a panorámában elégtételt találni, úgy gondolom, nagyon jó
érzés.
Itt is ismerős pontőrök fogadtak minket, nem sokkal a
pontzárás előtt jártunk, így igyekeztünk rövidre fogni a beszélgetést,
hiszen még bőven volt előttünk gyalogolni való táv :)
A stációk
mellett indultunk lefelé, majd hullámzó kényelmes ösvényen a jól ismert
K- jelzésig, meg azon is túl, egészen Virágos-nyeregig. A katonasírnál egy szusszanásnyira megállunk, nagyon szépen rendben van az emlékhely, remélem, így is marad.
A Virágos.nyereg után rövid
lélektani felkészülés :) aminek köszönhetően kellemes tempóban küzdöttük
le a Vihar-hegyet, illetve a HHH-re vezető kellemetlen kaptatót is -
bár Gabinak ez utóbbi azért nem annyira tetszett :-D 
A panoráma szép, de csak menet közben nézelődünk, ahogy a ponton is
csak "futtában" pecsételtetek, és máris gurulunk lefelé - nem úgy tűnik,
mintha jól állnánk idővel, úgyhogy igyekszem biztatni Gabit, hogy ezen a
kényelmes szakaszon húzzuk meg a lépést.
A parkolóig sikerül is, a
S- rövid ereszkedése viszont kellőképp visszafogja a páromat - sebaj,
addig is pihenhetek. Nem állom meg, és szóvá is teszem a tempót -
válaszul szedhetem a lábam utána a széles sétányon... :-) Oké, van
tartalék, ez jó dolog - a Látó-hegyi elágazásnál még útba igazítok egy
kiránduló társaságot, utána vissza is kapom a korábbi megjegyzésemet,
hogy kire is kell várni...Az Árpád-kilátónál a tűzrakóhely szépen rendbe van szedve - a Z- felett átívelő kapuzat állapota viszont szemernyit sem javult - pár éven belül teljesen leamortizálódik, és jó, ha nem valaki arra járónak a fejére fog ráomlani az egész...
Az Apáthy-sziklához gyorsan odaérünk, nézelődés itt is "menet közben" letudva - igen, oda le, aztán oda szembe föl :-P
A város "nem szeretem" szakaszt
igyekszünk szükséges rosszként kezelni, mint ahogy az estébe nyúló,
zajos felújítását a villamospályának a környéken élők... Azt persze nem
értem, hogy ha itt lehet hét végén dolgozni, akkor az egyes vonalán
miért nem...?
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.
Az
utolsó aszfaltos emelkedő Gabinak már nyűgösebben megy, de kis biztatás
után csak elhagyjuk a szélső, évek óta eladó házat, meg az aszfaltot,
hogy aztán a maradék 80-90 méter szintet a hullámzó erdei úton küzdjük
le. Szerencsére kényelmes enyhe emelkedőkről van szó, így aztán
nagyjából hét és fél terepen töltött óra után végre valahára célba
érünk.
Nekem az első az adminisztráció: jelvény, kitűző, oklevél,
MVTE érem anyagi része... Utána futás a
kocsihoz, hiszen reggel ott hagytam az okleveleket, amik alapján a
Budapest-kupa füzeteinkbe a hiányzó bélyegzések belekerülhetnek.
Ezt
is megoldom, közben "jól tartanak" minket a rendezők, ahogy az
MVTE-től megszokhattuk: nagyon finom tea, banán, édesség... Az
adminisztráció elintézése után aztán gyorsan elbúcsúzunk, megyünk
Juliékhoz a gyerekekért.
Track: Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2013_szurt.gdb
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)