Túrablog

 Picit döcögősen értünk a rajtba, mert autós megközelítés miatt parkolóhelyet is keresgélni kellett, de csak sikerült, úgyhogy mire én is az iskolához értem, már csak a nevezési lap aláírása és itinerre cserélése maradt hátra.
Ezt gyorsan abszolváltuk, és a "játszótér lesz a túra után" ígéret fejében el is tudtunk indulni a tavalyról is ismerős útvonalon.
A Z- kellemesen emelkedik, és egyébként is lassan pörögnek föl a csajok normál menetsebességre, úgyhogy inkább komótosan, mint jó tempóban érintjük Disznőfő-t, ahol szomorúan konstatálom, hogy a forrásház tetején már szinte egy darab cserép sincsen, aztán tovább haladva a "macis" faházban fiatalok serénykednek - ezek szerint ennek az építménynek van gazdája.
A jelzés picit hiányos fölfelé, a Normafa felé induló túratársaknak szólok, hogy jobbra kéne tartani, mert az Anna-kápolna arra van :-) Megfogadják a tanácsot, és nagyjából egyszerre érünk a jól ismert épülethez.
Még egy pici fölfelé,  aztán Virágvölgy állomás fölött az elágazásnál az első ep: bélyegzés mellé nápolyit rágcsálhatunk.
A Kc jelzést szabatosan és pontosan követni, hála a sok ösvénynek-gyalogútnak nem túl egyszerű, de szak sikerül - legalább is nekünk, mert azért vannak aszfaltkedvelő kispisták is...
Az Erzsébet-kilátó ezen a túrán nincs az étlapon, helyette a nyeregből lefelé indulunk a Z3 jelzést követve - még nem 100%-os a bokám, így csak óvatosan, a gyerekek tempójához igazodva ereszkedünk le az aszfaltút első keresztezéséig.
Itt a szalagozáson balra indulunk (bár a leírásból hiányzik ez az apró, de nagyon fontos momentum, aminek köszönhetően sokan be is nézik a dolgot), a János-hegyi átjáróbarlanghoz, ami a túránk 2. ellenőrzőpontja.
Lámpát hoztam vagy hármat, úgyhogy "átjárunk" a barlangon, legalább kétszer :-)
Aztán persze indulni kell tovább, előbb vissza a szalagozáson, majd tovább lefelé a Z3 jelzést követve. Amikor ismét az aszfaltútra érünk, sikerül tévesztenem: balra helyett jobbra indulunk el - nem csak mi, így némi tömeghatás is van a dologban - szerencsére valaki szól, hogy nem erre van az arra :-) Tényleg nem, a szalagkorláton, ha figyelmes az ember, látszik a nyilazott jelzés.
A rövid, nulla pontért megtett kitérő után ismét a Z3, és ismét lefelé, az egyébként ismerős szerpentinen.
Hangosan kommunikáló gyerkőcökkel érkezik egy kisebb csapat mögöttünk - a lányok tempót váltanak, és igyekszünk növelni a távolságot, mert már őket is zavarja a kiabálás. Ez sikerül, annyira, hogy a Libegő alatt kényelmesen meg tudunk állni fotózni/nézelődni is.
Néhány kirándulót útba igazítok, aztán Tündér-szikla, Z- jelzés, iskola, cél - hosszú sor... Azért bő 10 perc alatt végzek, de első ránézésre, a sor hossza alapján nem gondoltam volna... Kitűzőre picit várni kell - frissen készül, évszámot is tartalmaz a felirata, úgyhogy érthető a dolog.
A díjazás átvétele után mire lehuppanok egy székre, már ott van a párom egy szelet, csalamádéval alaposan megpakolt zsíros kenyérrel, a lányom a szörpöt hozza, úgyhogy ezzel sem kell fáradnom - köszönöm nekik :)
Az ellátás, a szervezés jó, a tündéres kitűző ötletes, és az útvonal is egészen jó. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyrészt ismerős, sokat járt jelzéseken halad a túra; az átjáróbarlanghoz tett kitérő sokat dob az összbenyomáson. Családi kirándulás gyanánt, gyerekekkel tökéletes időtöltés.


Track: Track_TUNDER_7_2013_szurt.gdb

Újabb hosszú kihagyás, vagy inkább kényszerszünet után merészkedtem ismét terepre - kifejezetten bokakímélő, nem rohanós teljesítést tervezve - komolyan belekalkulálva azt is, hogy ha fáj (a bokám), akkor kiszállok.
Logisztika a szokásos: az autót a célnál hagyom, fogaskerekű+villamos kombinációval nem túl tempósan átdöcögök a rajtba - ahol a szokásoshoz képes szinte nincs is sor; megkapom a cetlit a nevezéshez, gyorsan kitöltöm, és pár perc múlva már kapom az egyik asztalnál a füzetet meg az igazolólapot.
No, ez megvan, még némi cihelődés, ismerősök üdvözlése, aztán irány a múzeum - lépcsőn föl, és ugyanarra jövök vissza - a vasút melletti zúzottköves rövidítés most nagyon nem vonz - pláne, hogy lesz még ilyenhez szerencsém, ha minden jól megy.
Az aluljáró után nem sokkal szembejövő forgalom - néhány túrázónak a Fazekas-hegynél derült csak ki, hogy az már a második pont, úgyhogy ők pici repetázással kezdik a túrát :-)
Németül beszélgető fiatalok mögé sorakozok be a bélyegzésnél, ami korrekten lent, a felfelé vezető ösvén kiágazásánál van - innen föl csak kisebb csoportokban engedik felfelé azokat, akik fentről is szét szeretnének nézni - én kihagyom, a bélyegzés után irány balra tovább a szokásos útvonalon.
Villám utca - meredek, de nincs gond lefelé, rendesen viselkedik a bokám, úgyhogy nyugodtan bandukolok a jól ismert útvonalon.
A Nagyréten fogócskázik két pontőr - a többiektől gyors igazolás a lapra, és már megyek is tovább. Itt, ahol kényelmes sétaút van, itt próbálok azért tempósabban gyalogolni - totyogni lesz még lehetőség, lesz még kellemetlenebb szakasz...
A Hárs-hegyre fölfelé még nem az, bár azért jobban oda kell figyelnem - és oda is  figyelek, pláne, hogy az esti félhomályban lámpa nélkül sétálok - még fölösleges, bár a városi díszkivilágításhoz szokott alkalmi gyalogosok azért bőven lámpáznak, pláne, ahol a fák eltakarják a teliholdat...
Hárs-hegy állomás, Kis-Hárs-Hegy simán megvan, a Bátori-barlangnál le a hídhoz, aztán a botoknak hála az egyébként egyre randább kapaszkodó is letudva - kéne lámpa lassan...
Az még később kerül elő, először a Kaán Károly kilátónál kapom az újabb igazolást, aztán majdnem magányosan térek vissza a S- jelzésre... Páran azért jönnek mögöttem, de a túrázók zöme a kilátótól a jelzetlen úton megy tovább - ha az lenne a "kötelező", én akkor is "nagypistáznék" a jelzésen - arra ugyanis kényelmesebb.
Egy futó ér utól, váltunk pár szót, aztán a meredekbe váltó lejtőn lemaradok - nekem most nincs futás, de még kocogás se'.
Szépjuhásznénál újabb pont, meg egy fél liter kólát is betolok - jól esik, talán némi koffeint is mutattak neki, ugyanis nem ittam kávét az indulás előtt, és picit kezdek álmosodni...
Egy gyerekvasutas leányzó az édesanyjával "kellemes esti séta" gyanánt vállalta be ezt a túrát, nem igazán vannak képben, hogy mi, merre, úgyhogy csatlakozom hozzájuk, és kényelmes sétatempóban gyalogolunk immár a P- jelzésen fel a János-hegyre.
Rekortán illetve aszfalt, vagy a jelzést követve a kevésbé kényelmes lépcső? Sokakban felmerül itt a kérdés, és bizony a nagy többség a könnyebbik verziót választja - mi maradunk a jelzésen.
János-hegy állomás a következő pont, majd a bélyegzés után megyünk tovább, lefelé - hogy aztán Makkosmária után visszakapaszkodjunk :-) Persze addig még útba ejtjük a Virág-völgy alsó végét, ahol mint minden alkalommal, most is érezhetően hűvösebb a levegő, illetve a völgy után a GPS is előkerül, hiszen a P- letérését jobbra sajnos nem nagyon jelzi semmi...
Sikerül nem elkavarni, úgyhogy legközelebb Makkosmáriánál állunk meg, részben pecsételni, részben erőt gyűjteni az emelkedőhöz. Biztatom alkalmi túratársaimat, hogy eddig két "nagy" kaptató megvolt, most már "csak" három van, és az sem olyan vészes :-)
Virágvölgy állomáson vizet vételezünk a penetráns szagú WC-k bejáratánál, aztán gyorsan tovább is indulunk, hiszen nem sok van hátra fölfelé - közben azon gondolkodom, hogy a Disznófői pont lent, a helyén les-e, vagy a "macis" faháznál...?
Lent, a helyén volt a pont, úgyhogy jó kis kapaszkodás következett fölfelé - igyekeztem a jelzésen maradva vezetni kis csapatunkat, bár mindenfelől/mindenfelé jöttek-mentek túrázók... Mondjuk nem csoda, hiszen itt szinte minden két gfa között van egy ösvény a hegyoldalban...
Normafától lefelé - bár a leíráshoz kapott térképvázlat egy rövidítést mutat - maradtunk a Z+ jelzésen, mert szánom-bánom, de fogalmam sincs, hogy hol kell(ett volna) balra tartani a jelzésről. Tudom, van, aki szerint a "nagypista is pista" (azaz a távot megnövelő szándékos útvonal módosítás is khm. kerülendő), de ezen a túrán ennek bele kell férnie.
A vasutat elérve balra fordultunk, aztán hosszan követtük - egészen Csillebérc állomásig, ahol a bélyegzés mellé Limonádéval kedveskedtek a rendezők. Saját bögrém terhére fogyasztottam, bár ezen a gyalogalton még bőven van eldobható műanyag pohár, én igyekszem minél kevesebb szemetet termelni.
Normafa megálló után azt terveztem, hogy a bokatörő, benőtt(nek hitt) szakaszt a márciusi téli(es) túrán is kipróbált kerülővel kihagyjuk, de mire észbe kaptam volna, már a gázos táblákat láttam jobb oldalon a kerítésen, ami után meglepetésként egy nyíl alakú tábla mutatta a balra vezető utat... Kellett hozzá néhány év, hogy ezt megérjük, főleg az ezen a környéken kevésbé ismerősek nevében is köszönet érte!
Lefelé menet egyértelművé vált, hogy az első vonatot nem érjük el, úgyhogy ha volt holtpontnak nevezhető rész ezen a túrán, akkor az itt következett be, pláne, hogy az egész lefelé gyaloglás sokkal hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem...
Fölfelé aztán - az első kanyarban lévő padnál némi pihenőt, erőgyűjtést beiktatva - jött a "csakazértis", és a leányzó mint aki versenylovat vacsorázott robog fölfelé a szerpentinen. A kápolnánál is csak egy rövid bélyegzésre állunk meg, aztán huss, robog tovább - alig győzöm tartani vele az iramot :)
A rét szélén már érezzük a cél közelségét, bár leszmég egy kanyar a Széchenyi emlék felé, de az már tényleg csak hab a tortán.
Az ösvény cseles letéréséig előre robogok, pár túratársnak is mondom, hogy merre, illetve hogy a másik nyílt rész túloldalán hol a "kijárat", aztán megyünk mi is utánuk.
A "kijárat", azaz a rét széle után aszfalt, kitérő a Széchenyi emléknél lévő ponthoz, majd - a leírás szerint választható módon - hátra arc, és a Svájci lépcsőt kihagyva sétálunk be a célba.

Itt sajnos két kellemetlen élmény fogad: 13. teljesítésre járó kitűző elfogyott, úgyhogy a következő, 14. alkalomra járót választom, ergo jöhetek jövőre is :) illetve - és ez a kellemetlenebb - a virslin igencsak látszik az infláció... Vagy az, hogy extra módon túlfőzték...
Mindegy, nem ezért jön túrázni az ember, de mintha nem ezt szoktuk volna meg ettől a rendezői gárdától.

Persze a túra élménye, az, hogy bár a végére azért éreztem, hogy bőven nem 100%-os a bokám, de sikerült végigmenni, meg úgy az egész rendezés feledteti a virslis malőrt, úgyhogy jövőre mindenképp jövök - és nem csak a kitűzőt becserélni :-)

Track: Track_GYERMEKVASUT_EJSZAKAI_20130819_szurt.gdb

Tavaly picit kicsúsztam a 3 órából - gyalogos túrázóként az utolsó hét kilométeren a bőséges szintidő sétálásra csábított - idén szerettem volna jobb időt menni, úgyhogy időben előneveztem, nevezési díjat utaltam... És bőszen figyeltem a meteorológiai előrejelzést, hogy jó lesz-e az idő.
Jó lett, nagyon is, így tikkadós kocogásra készülve érkeztem meg reggel a rajtba.
Jó néhány ismerős arc, átveszem a rajtcsomagot meg a dugókát, kimegyek a kocsihoz a botokért, aztán várom a rajtot, ami pontban nyolckor következik.
Az eleje jól megy, bár a magas fűben a tikkasztóan párás levegő azért nem esik jól, de arra gondolok, hogy az erdős részen remélhetőleg jobb lesz.
Menet közben állítom be a botokat, kényelmesen kocogva, bele-bele sétálva érek fel Virágos-nyereghez. Sokan elhúztak mellettem, nem gond, idő van bőven, nagyjából hozom a tavalyi tempómat, úgyhogy ha ugyanúgy fogom bírni, akkor nem lesz gond.
A K-S- elágazásnál egy rendező mutatja az utat, hogy merre, ugyanígy ott is, ahol a 8km-es táv balra megy. Közben gyorsabb, illetőleg hosszabb távon indult futókat engedek el, bele is sétálok itt ott, hiszen lesz még sok kényelmesebben futható szakasz.
Kötők padja, a sziklakibúváson átóvatoskodok, utána kocogósra fogom... Illetve fognám - a jobb bokám csúnyán megbicsaklik, gyorsan leülök az ösvény mellé - ez nagyon fáj... Barna érkezik, látja, hogy per pillanat nem vagyok jól, rá is kérdez, hogy megvárjon-e. Köszönöm, de menj csak tovább, majd összeszedem magam valahogy...
Bő öt és fél km-re vagyok a rajttól, úgyhogy inkább előre, mint vissza, aztán a solymári benzinkútnál buszra szállok... Erősen bicegve, botra támaszkodva tovább indulok.
Feladni vagy sem - ez jár a fejemben, meg folyamatosan számolom, hogy hol járok, mennyi van még előttem, hogy állok idővel, milyen átlag, mi lesz nehéz, ha végig akarok menni...
Lefelé nagyon nem jó. Milyen lesz így a Remete-szurdokba leereszkedni? Ki kéne szállni... Néhány túratárs megy el mellettem, ők is ezt javasolják a mozgásomat látva.
A Jegenye-völgyben kezdem jobban érezni magam - fél liter izó van nálam, harmada lecsusszan, osztok-szorzok, buszt nem látok sehol, megyek tovább. Legfeljebb a zsíros-hegyi ponton adom fel... Persze nagyon akarom ezt a teljesítést, idő nem számít, bő négyes átlaggal kell végigbicegni, és akkor megvan, úgyhogy gépiesen tolom fölfelé. Utolérek valakit, váltunk pár szót, egy darabig együtt megyünk, de nekem meg kell állni "pihenni"... A ponton már tudják, hogy jövök, és bár néhány perccel a kiírt pontzárás után érkezem, nagy biztatást kapok, ahogy a Muflon előtti köves emelkedőn megjelenek.
Jól esik a biztatás, és kell is, hiszen az a bő hét kilométer, ami hátra van, így az sem lesz könnyű, de már érzem, hogy menni fog - bár a Remete-szurdokba való leereszkedéstől azért tartok egy kicsit...
Lecserélem a közben kiürült izós palackomat egy másikra, alaposan meghúzom, mert már most tikkasztóan meleg van, és indulok tovább, pontosabban vissza felé, hiszen itt egy oda-vissza szakasz van az útvonalban.
Sokszor megállok, próbálok nem leülni, mert utána nagyon nehéz felállni, úgyhogy inkább lassan, egyenletesen, de  folyamatosan farigcsálom a célig hátra lévő távot - és nem gondolok másra, csak arra, hogy be kell érni...
A távvezeték nyiladékánál kezdődik a fekete leves: még ép bokával sem kellemes ez a keskeny köves szakasz - egy-két rosszabbul sikerült lépésnél sikerül "sorba szednem a szenteket", ahogy mondani szokás, de fog összeszorít, és megy tovább.
A szurdokba leereszkedni egyébként sem könnyű, de most... Húsz perc alatt azért sikerül. A szurdok alsó végénél a Budai tájak túra rövid távjának van a dinnyés pontja - bár másik rendezvény, de kínlódásomat látva megkínálnak egy szelet dinnyével - sajnos nem állok jól idővel, úgyhogy köszönettel lemondok róla.
Az aszfaltos szakasz most hosszú, nagyon kezd elegem lenni belőle - a végén még egy pici emelkedő, aztán csak lefelé...
Cél, bebicegek, bent már nem használhatom a botokat - nincs is kedvem rá, mert csúnyán feltörte mindkét kezemet, de az a legkevesebb... Az időm a nyomtatott lista alapján kerek 4:15, az oklevélre 4:15:08 kerül - mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy megcsináltam. Ez volt a 219. teljesített túrám, azt nem mondom, hogy a legküzdelmesebb teljesítés, de hogy bőven dobogós helyen van ebből a szempontból, az biztos.

Jövőre? Messze van még, egyelőre a következő hetek programját kell végiggondolnom. A bokám most jelzett másodszor, hogy vigyázzak rá - tudom, nagyon jól tudom, hogy harmadszor már nem lesz ilyen kegyes, úgyhogy tudomásul veszem, és szomorúan bár, de szigorú pihenés következik.


 Track: Track_BP_TEREP_FELMARATON_2013_szurt.gdb

Erről a hónapról erős túlzás lenne azt állítani, hogy a túrázásról szólt. Február már kimaradt, nem lett volna jó még egy hónapot nullás eredménnyel zárni, ráadásul családi túrának is terveztem ezt a gyaloglatot, de mint tudjuk, ember tervez...
Azért sikerül a rajtidő vége előtt kibumlizni a KFKI-hoz, persze egyedül, hiszen a "csajok" nem jönnek, úgyhogy azt tervezem, hogy futva/kocogva csinálom meg ezt a bő 11km-t. (v.ö: "ember tervez..:")...
A rajtban kedves ismerősök, mosolygós bélyegzés, van idő a GPS-t is beizzítani - no nem a tájékozódás, hanem a trackelés miatt, hiszen jól ismert, bár itt-ott azért igen ritkán járt útvonalon vezet ez a túra.
Az első elágazásnál rögtön átkötök egy fél szalagot, hogy egyértelmű legyen a "merre van az arra", utána csak az igazolólapon szereplő magaslesnél állok meg - igaz a tervezett egy helyett két okból: a kilógatott zsírkrétával bejelölöm a papíromon a helyes választ, illetve a majdnem kibicsaklott bokámat is pihentetem egy picit... Ennyit a futásról...
Van, aki a magaslestől visszamegy a P- jelzésre, és azon folytatja az útját - én nem teszem, megyek, amerre a szalagozás mutatja, így van szerencsém elhaladni egy felfüggesztett "valami" alatt/mellett :) meg etetni a szúnyogokat...
A határárok mentén, nem úgy, mint tavaly, befordulok jobbra, majd könnyed bozótharc következik :)
A szalagozás nagyjából jó, bár ha először járnék erre, biztosan lassabban haladnék, de így picit bátrabban szedem a lábamat - ráadásul a bokám is kezd helyrejönni, úgyhogy a Meteor útvonalával fonódó szakaszon már egészen tempósan haladok. 
Szalag, jelzések, Makkosmária, pont, pecsét. És egy alma - ezt menet közben rágcsálom el.
Béla bácsihoz csatlakozok, nagyon jó tempóban haladunk Budakeszi felé, ahol szerencsére működik a közkút, ahol megállunk frissíteni.
Aszfalt következik, aránylag nem is kevés, V. Majzik Márta Magyar Himnusz kompozícióját érintjük - megörökítem a táblát is, amin az emlékmű alkotójának a leírását olvashatjuk.

A főúton átkelve csatlakozom Edinához, aki "természetesen" az ötvenes távon indult, és együtt érkezünk meg a következő pontra, ahol Dinnye és többféle sós rágcsálni való várja a túrázókat. Dinnye bélyegez és kínál minket - fogok egy adag ropit, aztán indulok tovább, a szinte üres parkolón keresztül - hiába, ha az időjósok rossz időt jósolnak, akkor jó sok ember inkább otthon marad...
Kis kitérő jobbra a panoráma megcsodálása végett, aztán lassan aszfalt kerül a talpunk alá - az elágazás után páran tanakodnak, hogy hol térünk le jobbra az útról - no, az még odébb van egy picit...
A következő pont önkiszolgáló, zsírkrétával és visszafelé tekintve szép kilátással.


Rövid földút, aztán aszfalt,  emlékezetből meg utcanevek alapján tartunk a cél felé. A kis parkban ott áll a szobor, és a közvilágítási kapcsolódobozon is ott van a tavaly is megörökített festés.
A cél a szokott helyen, gyors érkeztetés, kitűző, oklevél, némi falatozás, aztán irány a buszmegálló.

Javarészt szép és nem annyira gyakran járt útvonalon vezet a túrának ez a távja, minimális szinttel, kényelmesen teljesíthető családi kirándulásként is.

Track: Track_BUDA_HATARAN_10_2013_szurt.gdb

Három teljesített K100-zal a hátam mögött nem mondhatnám, hogy nagy kedvem volt nekivágni - a várható időjárásról sem mondtak túl jókat, és volt némi rossz előérzetem is... Mindezt tetéztem azzal, hogy a buszmegállóban vettem észre, hogy a bérletem otthon maradt, úgyhogy a korai indulást is sikerült elbuknom, de kezdjük az elején :-)
Új munkahely, új üzemorvos, bepróbálkozok az orvosi igazolásért - eddig kétszer ment, hátha... Mondom, hogy mit szeretnék - az első mondat után bólogat a doki, ő is többszörös teljesítő, úgyhogy "fél szavakból is" :-)
Orvosi tehát pipa, a többi szükséges cucc viszont "nemakarósan" jön össze - de azért csak-csak meglesz minden:

• Négy tasak gél
• Hat műzliszelet
• Két csomag sós keksz
• Két tasak gyümölcspüré
• Sós mogyoró
• Vadonatúj zokni (tudom, bátor dolog, de dupla vagy semmi alapon egyik párat felvettem, a másikat meg cserezokninak vittem magammal)
• Törlőkendő
• Bepanthen kenőcs
• Két palack izotóniás ital
• Másfél liter palackos gyümölcslé (miután elfogy, víznek jó lesz a palack)

Ezen kívül a szokásos eü.csomag, esőkabát, cserezokni és -alsó, plusz pulcsi és egy hosszú alsó is kerül a zsákba - hűvös éjszakát ígérnek... Smecta-t kerestem otthon, de nem találtam - bosszankodtam is miatta, de "eddig nem kellett" alapon nem foglalkoztam vele.
Körbekerülöm Budapestet, az 1-es villamoson már feltűnik néhány túrázó kinézetű utas, de az ilyen jellegű népsűrűség a HÉV-en ugrik meg igazán - itt már jócskán vannak ismerősök is, ez picit javítja a kedvemet, és kezd elhalványulni a "tényleg kell ez nekem?" gondolat.
A nevezéshez Sistergővel sorakozunk be - egy jópofa szabadtéri kiállítás állványai között áll a sor - az egyik képen kerekesszékben ül egy igen idős hölgy... Lehet, hogy a célban elfogadnánk a járgányát...? Cél... Tata... Hol van még az! Nem szabad erre gondolni, első kör: nevezni.
Amikor bejutok az iskola előterébe, komolyan megfordul a fejemben, hogy 40, de aztán visz a lábam az egyik 100-as asztalhoz, és eldől a sorsom - menni kell. A gyomrom már itt vacakol, de ma nincs mese, megyek, ameddig bírom. Első cél: 5 órán belül Pilis-nyereg, és a többire nem gondolok.
A rajtnál épp csak páran várnak indulásra, én megvárom, míg a GPS magához tér, aztán a vonalkódot leolvassák, 7:10 a papírra, és hajrá...
Egybefüggő tömeg ugyan nincs, de nagyon sokan gyalogolunk a Kevélyek felé - igyekszem előzni, amíg lehet, aztán az emelkedőn is - szerencsére itt is lehet, meg is köszönöm azoknak, akik elengednek.
Egy keresztbe dőlt fát kerül ki a sor - előttem páran átlépnek rajta - nekik sikerül, én meg valahogy beleakadok, és letenyerelek a túloldalon. Na még ez is... :-)
Szeretek túrán beszélgetni ismerősökkel és ismeretlenekkel is, pláne, ha ilyen "semmilyen" kedvem van - hátha javul, úgyhogy most is így teszek - első bálozók a lányok, kérdezgetnek az útvonalról, a nehézségekről, az éjszakai szakaszról... Messze van még, mondom, ha úgy alakul, mehetünk akkor is együtt, de előbb érjünk el Pilisnyeregig.
A Kevélyen a "nemszázas" túrázóknak van csak pont - a szokásostól eltérően a nyeregnél tették le az asztalkát - mi itt csak áthaladunk, és robogunk tovább, lefelé.
A csobánkai műútnál várja a lányokat Reni édesanyja a depós autóval - alig jöttünk pár kilométert, így gyorsan tovább is megyünk: irány a Hosszú-hegy.
Mintha nem is emelkedne, úgy tudjuk le a felfelé vezető ösvényt, a pontnál pici sorakozás, aztán máris tovább - a folyamatos előrehaladás technikáját alkalmazva :-)
Az ösvény tavaly még levágható kunkora egy hosszú farakással van "díszítve", úgyhogy szépen körbemegy mindenki - aztán persze lent a többség marad a murvás úton, a lányok is arra indulnak, aztán csak követnek a jelzésen. Előttünk egy túratárs, mögöttem is egy... De legalább a madarak énekét és nem a szellősen bár, de azért jelentős számban gyalogló túrázók zaját lehet élvezni.
A pilisszántói műút elérése előtt (meg a túrán még néhányszor) találkozunk Ebolával és Istivel, aztán feltűnik Reni édesanyja - fotó, víz, mit esztek/isztok, vitamin, kell-e valami - én sem "úszom meg" a kedvességét - a "csapat" részének vagyok tekintve, és kész :)
Első "nemszeretem" emelkedő jön a szerpentinig - vagyis úgy emlékeztem, rá, hogy nem igazán tetszik :) Érdekes, de most egészen simán ment ez is, ugyanúgy, mint Hosszú-hegy.
A szerpentin szép, a panoráma pláne, de a "liftezős" gyomrom miatt nem igazán van kedvem nézelődni - illetve egész más szempontok alapján nézelődök :-/
Felérünk, a Pilistető oldalában haladó nagyjából szintes szakaszon kiállok egy technikai szünetre, talán ér valamit...
Közben az út mellett egy fa is rám vigyorog :-)
Kocogni, pláne futni nincs se kedvem, se energiám (kell az még későbbre is), a lányok Pilisnyeregnél bevárnak, úgyhogy azért igyekszem - no meg az időtervet is jó lenne tartani...
Az ereszkedés a nyeregig kellemetlen, de a térdem jól bírja - tapasztalat, hogy ha itt "jelez" valakinek, akkor a Getéről lefelé fájdalmas lesz, erre érdemes odafigyelni.
A ponton rövid sorakozás, de az időtervet így is sikerül tartani: 12:10 körül kapom a bélyegzést a ponton. Sajnos 61km-nél az aksicserénél a GPS-em egy teljes reset-et csinált, úgyhogy pontos idő- és sebességadatok, meg Endomondo-s térkép ezért nincs :(
A lányok is előkerülnek a tömegből, úgyhogy mehetünk, irány Kesztölc.
Az időjárás príma, az út sem olyan vészesen rossz, mint volt két éve, amikor frissen volt felszórva durva kőtörmelékkel - egyenletesen kényelmes "nem sietünk" tempót diktálva érjük el a Kétágú-hegynél lévő pontra vezető leágazást - itt sem kell pecsételnünk - és hasonló tempós gyaloglással érünk le Kesztölcre.
A falu szélén Hotdogmen dolgozik - nem érzem úgy magam, hogy hotdog kéne a pocakomnak, pedig az a hír járja, hogy finom dolgokat lehet nála kapni - talán legközelebb :-(
Az egykori kocsmánál vár ránk a már jól ismert autó, leülünk egy picit pihenni - Dorogon úgysem állunk meg, úgyhogy nyugodtan belefér egy nagyobb szusszanás is. Közben Eboláék is befutnak, kapom is az irigykedő megjegyzést tőle - szeretne ő is ilyen kellemes hölgykoszorút :)
Keresztülsétálunk Kesztölcön - a slag most is kint lóg a "szokott helyen", bár nagy hőség egyáltalán nincs, de így is sokan állnak sorba vízért, köszönet érte.
Dorogon tényleg csak áthaladnánk, de elered az eső, úgyhogy esőkabát elő, és "beöltözünk" - nem tűnik, hosszan tartó esőnek, de jobb a békesség, pláne, hogy bő 60km még előttünk van, úgyhogy nem lenne jó megázni.
Aztán egy újabb megállás: Oláh Tamásék fotóznak és túrórudival kínálnak - az energia jól jön, a pocakomnak szerintem "mindegy", úgyhogy köszönettel elfogadunk egy-egy pöttyös csemegét :)
Beszélgetve a Gete sem annyira vészes - inkább unalmas a sok fölfelé :-) Aztán csak felérünk, panoráma balra, fa kereszt, majd még egy macskaugrás, és kibukkanunk a csúcskeresztnél lévő tisztásra.
A pontnál itt sincs nagy sor, gyorsan bélyegzünk, rövid pihenő, közben alaposan megnő a sor, egy túratársat kisegítek némi ragasztószalaggal, aztán arra már nincs időm/eszem, hogy alaposan átnézzem az eü. csomagot, amiben ott vigyorgott legalább 5-6 tasak Smecta. (Ha én ezt tudom...)
Pár perces pihenés után indulás lefelé - sokan vagyunk, lassan haladunk, de lesz még rosszabb is...
Az utolsó nagyon kellemetlen szakaszon előzgetek, lent a löszfal előtt bevárom a lányokat, aztán fölfelé... Tötymörgés. De nagyon - és előzni sem igazán lehet, aztán mégis sikerül, de messze van a sor eleje, és az ott nem nagyon haladó túratárs. Persze, az a 4-5 perc, amit ilyen tötyögéssel veszít az ember, az nem sok. Egyszer. De sok kicsi sokra megy...
Aztán csak felérünk, megvárom a lányokat, "balra nézz" mondom, hiszen onnan jöttünk :-) Igen, ez itt a katlan - ami idén messze nem szolgált rá a nevére, úgyhogy egész tempósan tudjuk le ezt a szakaszt is - igaz, a lefelé itt sem kellemes, de sebaj, a Tokodi pincéknél majd pihenünk egy nagyobbat - bár pihenéssel a "Mogyi: 11 óra" szűken lesz tartható...
Aszfalt, autó, letelepszünk az út szélén - mindenki frissít, ahogy jól esik: én megejtem a "kötelező" zoknicserét, meg kérek egy palack vizet, hogy ne kelljen a pincéknél pluszban megállni. A lányok izgulnak az időterv miatt: nyugalom, nincs messze a fele, simán megleszünk 11 órán belül, ráadásul Mogyi már több, mint ötven, addig meg csak egy rövid, de húzós emelkedőt kell legyűrni, hogy pont a felénél tartsunk :)
Sikerül. Valahol a kapaszkodás után, már lefelé sétálva ér minket a stopper szerinti 11:00, ezzel tehát jól állunk, pláne, hogy a Kakukkba csak pecsételni térünk be. Emlékeim szerint tavaly hasonló idővel jártam itt, így akár még nyugodt is lehetnék, de most azért vacakabbul érzem magam. Mindegy, a következő feladat eljutni az Öreg-kő pihenőhöz.
Az emelkedő hosszabb, mint amire emlékeztem, de csak felérünk - és nézzenek oda: a meglepetés pont most itt van, papírt elő, bélyegzés - meg egy öt perces bónusz pihenő.
Egy külföldi srác érkezik a pontra: hiányzik a bélyegzése a Kakukkból... Kellemetlen, nem is kicsit - idővel sem áll túl jól... A ponton lévő rendezőkkel egyetértve az a javaslat születik, hogy menjen vissza a kéken Mogyira, aztán a bélyegzés után a már a k+ jelzésen menjen Péliig. Persze jó megoldás nincs, és mi is tovább kell, hogy induljunk, remélem, sikerült megoldania a dolgot - ahogy számoltam, úgy 3km pluszt jelenthetett ez neki.
Erről is beszélgetve gyalogoltunk Péliig, itt a forrásnál lemaradtam vizet tölteni meg picit lemosni magamról a port meg az izzadtságot, hogy aztán tempósan eredjek túratársaim nyomába.
A templom sarkánál természetesen balra tartok - többen kétkedve fogadják, hogy arra van-e az arra, aztán néhány fával odébb ott virít a jelzés...  A kapunál lévő címert lefotózom, aztán az aszfalton jobbra... Tömegesen érkeznek a focipálya felől is a résztvevők - szerintem ha fogytán lesz a jelvény, a templom elé nyugodtan le lehet majd tenni a "meglepetés" ep-t :-) A teljesítési arányra gyakorolt hatása garantált :-P
A Bika-völgynél épp beérem a lányokat, picit fájnak az izületeim, aksit cserélek a GPS-ben... Nem kellett volna. Illetve de, mert reggelig nem biztos, hogy kitartott volna, ellenben egy alapos resettel indít a készülék, úgyhogy az eddigi útvonal adatainak annyi :-( Nem vagyok tőle boldog, hogy finoman fogalmazzak, de ez van - aki biztosra akar menni, az aksicsere előtt mentsen mindent, ami menthető. Lámpa bekapcs, aztán indulás tovább...
A "nemszeretem" hullámvasutazós szakaszon egyedül bandukolok, az adatvesztés miatt igencsak rossz hangulatban - de legalább nem arra figyelek, ami előttem van, így egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a korábban átjárható kerítés előtt sorakozok, ugyanis zárt kapu+létra állja az utunkat. Reniék nem sokkal előttem másznak át a létrán, de mire én is átérek, már nem látom őket.
Négy kerítés -kettő mászós- után végre Pusztamarót, a kocsinál ismét találkozunk. Valaki sütivel kínál, minden mindegy alapon köszönettel elfogadok egy szeletet, aztán megyek tovább, vár a Kis-Gerecse, meg távolabb Bányahegy... Nézek egy időt, talán belefér a 16 órába Bányahegy. Már Bika-völgy után is voltak jelei a zombi üzemmódnak, de itt aztán teljesen "bezombulok", és csak megyek előre.
Az egyházi üdülő után nagyjából szintesre vált az út, a széles erdészeti úton gyorsan lehet haladni - persze oda kell figyelni, hiszen pocsolya itt-ott akad, meg aztán valamikor a jelzés balra le fog térni az útról.
Letérés megvan, bő másfél km még Bányahegy, és nagyjából 20 percem van - könnyed emelkedő, ha nem is kényelmesen, de össze fog jönni... Kerítés jobbról, hosszan, aztán vége, fények, autók, tömeg: Bányahegy.
Megkeresem az ep-t, leakasztom a zsákról a bögrét, kérek egy teát citrommal, aztán meglátom Reniéket - épp indulnak, olyan lendülettel, mintha nem is lenne mögöttük bő 70km. Hárman, két lámpával megyünk, Z- balra, nem, most nem megyünk le Héregre - vacak lenne visszakapaszkodni :-D
A tavaly még botladozós rész, ahol a kerítést korábban elbontották, most már teljesen jól járható, így hamar az örök vita tárgyát képező irtáshoz érünk: átlósan, vagy körbe? A kitaposott út átlósan vezet,a túloldalon persze elvesztjük a jelzést, ugyanúgy, mint tavaly - megállok GPS-t nézni, Reniék előre mennek, "balra" mondom nekik még, aztán elpakolok, és megyek én is tovább.
Nem látom magam előtt őket, úgyhogy szaporázom a lépteimet, a kerítés alsó sarkánál balra bemegyek az erdősávba, ahogy a jelzés mutatja - nem vevő senki az invitálásra, pedig erre visz a jelzés, ráadásul picivel rövidebb is :-)
Kiérek az aszfaltra, a sorban ott áll a jól ismert autó - a lányok viszont sehol... Gyors telefon, kiderült, hogy balra visszamentek az irtásra, de már jó helyen vannak, és jönnek lefelé.
Innen aztán "csak megyünk" Koldusszállásig, jelentős sor nincs, pecsét van, tea vagy erőleves választható - folyamatosan sós kekszet rágcsálok, úgyhogy maradok a tea mellett. A sorral egyébként szerencsénk volt: nem sokkal utánunk itt érkezik egy nagyobb csapat...
Reni előresiet, Suzival kényelmesebb tempóban vágunk neki az utolsó előtti nagyobb emelkedőnek - ami jóval-jóval hosszabb, mint ahogy az az emlékeimben élt, úgyhogy néma baktatás fölfelé, hosszan...
Aztán egy szinte örökkévalóságnak tűnő óra múlva csak elérjük a s- balos letérését, ahol lemegyünk, hogy utána visszakapaszkodhassunk az épp elhagyott murvás útra...
Ez a 90m körüli szint talán a legrosszabb az egészben: hosszan, egyenesen megyünk fölfelé, bár lehetne előzni, de kedv az nincs hozzá, így beállunk a többiek mögé - idővel rendben vagyunk, de azért jó lenne Renit utolérni, bár ahogy Koldusszállásról "elviharzott", hát... nem is tudom. Aztán csak vége a fölfelének, lehet várni az éles jobbra kanyart - nagyjából két km, kevesebb, mint fél óra - de akkor és ott többnek tűnt.
A templomromnál lépcsőn fel, bélyegzés, lépcsőn le, nem állunk meg, alkalmazzuk a "folyamatos előrehaladás" technikáját itt is :-)
Lefelé meglátom Renit előttünk - utol is érjük, együtt vágunk neki az utolsó, sziklás szakasznak, Baji szőlők előtt.  Nem érzem jól magam, pici szédülés, ez-az, úgyhogy inkább lassítok: negyed öt van, és még bő öt kilométer lehet hátra, azaz innen tényleg totyogva is... Persze még nincs vége, de már érzem, hogy megvan.
Ha nem is totyogva, de kényelmes tempóban sétálok a már jól ismert aszfalton - a lábaim teljesen jól vannak, bár fáradtak, de egyéb gond szerencsére nincs. Bajon még megvár Reni édesanyja a kocsival, hogy minden rendben van-e? Köszönöm, igen, megyek, ahogy tudok - itt már nem lehet gond.
Tatán a fénysorompó bohóckodik egy sort: vörösre vált, aztán elindul felfelé a csapórúd, egy pillanatra bevillan a fehér, majd csapórúd azonmód vissza lefelé, és ismét vörösen villog...
Két-három ilyen ciklust többen végigvárunk, aztán szétnézünk, és átsétálunk a síneken. Ismerősök érkeznek, csapódok hozzájuk, egy utcával hamarabb balra - szánom-bánom, de idén így sikerült, ilyen a tömeghatás...
Már szemből is érkeznek, "hajrá", "gratulálok" - ismeretlenül is mindenki megérdemli :-)
A célban átveszem a jelvényt-oklevelet-kajajegyet, sorban állós boxutca...Miután végzek, kint körbenézek, de a lányokat már sehol nem látom, úgyhogy megcélzom az étkezdét.
A tárkonyos raguleves nagyon finom, bekanalazom, megeszem utána a lekváros fánkot is - rendezők körbekiabálnak, hogy fél óra múlva megy a vonat, így gyorsan beadom a tálcát, és elindulok az állomásra.

Köszönöm Reninek és Suzinak a társaságot, sajnálom, hogy a végén nem tudtam személyesen gratulálni a teljesítéshez - jövőre remélem, be tudom pótolni ;-) 

Idei track sajnos nem készült, de a tavalyi megvan, és készült egy térkép is belőle:

Track (2012-es): Track_KINIZSI_100_2012_szurt.gdb

Az útvonal térképe (12 oldal, pdf): k100.pdf

Közeledik május 25 - kéne még legalább egy jó tempóban teljesített ötvenes... Viszont azt mondják az időjósok, lesz itt eső, bizony jó sok, úgyhogy kedv a padlón, "akarom én ezt?" és hasonló negatív gondolatok a hajnali ébresztő után - aztán megemberelem magam, és "majd a rajtban eldöntöm, hogy 30 vagy 50" alapon megcélzom a rajtidő végét.
Ezt sikerül "elcsípni", viszont arra nem számítottam, hogy a 8km-es családi távon rengetegen indulnak, és ebből kifolyólag szép kis sorállás alakul ki a Szépjuhászné állomáson berendezett rajtban.
A sorban előttem, aztán néhány perc után már mögöttem is sok ismerős, eső még nincs, bár busongós az idő.
Nevezek az ötvenes távra, nyolc húsz kerül a papírra indulási idő gyanánt, de még beszélgetek a sorban ácsorgó ismerősökkel, úgyhogy inkább fél kilenc lehet, amikor nekilódulok a Nagy-Hárs-hegy megmászásának.
Szuszogós, de jó tempóban megy, a jósolt eső ellenére aránylag sokan haladnak fölfelé, tartom a tüdőtágító és erősítő tempót fölfelé, gyors bélyegzés a kilátónál, aztán robogok lefelé.
Nagyon friss papírcetli a sétaút közepén - egy kedvezményes jegy a gyermekvasútra, amivel a rövidtávosok visszautazhatnak a rajtba. Felveszem, és próba cseresznye alapon kocogósan igyekszem utolérni az előttem haladókat - hátha köztük van a jegy gazdája.
Idősebb túratársra köszönök rá, kérdem, melyik táv - a nyolcas, mondja, rákérdezek a vonatjegyre, benyúl a farzsebbe - ott már csak a nyugta figyel... Jegy vissza az eredeti tulajdonoshoz, robogok tovább. A rövid táv felmegy a Kis-Hárs-hegyre is, így, hogy a jegyes probléma megoldódott, nekem nem kell kitérőznöm, roboghatok lefelé.
Katáékat érem utol, lassítok, beszélgetve együtt megyünk tovább - ők is úgy vannak vele, hogy majd eldöntik, 30 avagy 50 lesz a vége.
Határnyeregnél már valami csepereg, a parkolónál még fotózok, de a hátizsákra rákerül az esővédő huzat - aztán az Újlaki tetején már egyértelmű, hogy esik, és az is látszik, hogy pont előttünk van a zuhé. No mindegy, a harminc is szép szám, és azt még amúgy sem teljesítettem egyszer sem :-)
Picit később esőkabát elő - jó ez a pelerin jellegű lebernyeg, néhány tépőzár fogja össze, így kellemesen szellőzik, úgyhogy a dunsztos üveg szindróma szerencsére nem játszik :)
Az eső persze csak játszik velünk (nem úgy, mint a korábban indulókkal), és már a Virágos-nyeregnél "nemesik", de az esőkabát azért marad, hátha újra rákezdi...
A S- itt-ott azért kényelmetlenül keskeny és keresztben lejtős -száraz időben fel sem tűnik, így, eső után azért csúszkálunk picit, de senki sem csücsül le "pihenni".
Lefelé, az Alsó-Jegenye-völgybe ereszkedő út is csúszós, Kata bozótharcra hívja a csapatot az út melletti ösvényre - hősiesen követjük, és problémamentesen érkezünk meg a frissítőpontra, ahol az ezen a túrán szokásos ellátás vár minket: zsíros és margarinos kenyér, minőségi zöldhagyma, és többféle szörp (narancs, málna, szamóca). Saját pohár az esőkabát meg a zsák esővédője alatt, úgyhogy szánom-bánom, egy eldobható poharat beáldozok, és azzal kóstolom végig a kínálatot, miközben a evés közben kenyérre szórt hagymakarikákat igyekszem nem leszórni a földre - jórészt sikerrel, bár ahogy látom a földön, másnak is adódtak hasonló problémái :)
Tempósan sétálunk végig a völgyön, aztán a 30-as és az 50-es táv elágazása előtt még eligazítunk pár gyorsabb lábú túratársat - ők a rövidebb távon indultak, mi meg nekivágunk a további emelkedőnek a hosszabbon. Esni nem esik az eső, ami látszik az égboltból, az biztató...
A Kerek-hegy felé kunkorodó S- helyett a zergefej (vagy muflon?) által mutatott rövidítést követve jön balról a K-, aztán merőlegesen be jobbra az erdőbe, a kényelmes sétaútra. Szépen ki van pucolva az erdő aljnövényzete - nagyon úgy tűnik, hogy itt is vágni fogják a fákat - remélem, nem tarvágással.
A Muflonnál, ahogy másfél hete ígértem, megállok egy pohár sörre, Katáék továbbmennek - Úgyis utolérlek titeket, mondom - így is lesz, igaz, némileg később, mint eredetileg számítottam.
A Muflon után a Zsíros-hegyen pecsételtetek, plusz egy almát is kapok - meg kedves visszajelzést erről a blogról - köszönöm, igyekszem hasznos dolgokkal (is) megtölteni a beszámolóimat.
Az aszfaltos rész után általam talán picit ritkábban járt terület jön, persze minden relatív - de így, benne a nyárias tavaszban idén még nem jártam a szénásokon - a téli, havas-jeges verzió az egészen más :-)
Idővel nagyjából-egészéből jól állok, úgyhogy nézelődök, a tanösvény kitérőit követve kényelmesen sétálva megyek a Nagy-Szénás felé. Az idő príma, nem úgy tűnik, hogy esni akarna - szerencsére, úgyhogy az esőkabát a zsák tetejére költözik a továbbiakban.
A panoráma nagyon szép, valahol a Nagy-Kopasz irányában azért ott ücsörög egy felhő, de remélem, mire odaérek, odébb fog állni.


Az emlékfalnál is megállok egy picit - kissé gondozatlannak tűnik a környéke, már ami a növényzetet illeti. Tudom, hogy szigorúan védett, meg ilyesmi, de az a randa nagy lapulevél akkor sem szép - mindegy, nem bántom, vannak évente emléktúra keretében ide "zarándokló" nyugdíjasok - rájuk bízom, hátha... Tavaly legalább is itt buliztak élő zenére.
A csúcsra érve érdekes látvány fogad: az eső után felszálló párát a gerincen átbukó erős szél ritkás ködfoszlányokként űzi, hajtja - lefelé tartva a Hosszú-árok felől érkezik egy nagyobb adag, később a Kőris-völgy irányából érkező páragomolyagon sétálok keresztül, hogy aztán a Kutya-hegyre felfelé baktatva magam mögött hagyjam ezt az érdekes, de egyébként teljesen természetes jelenséget.
A kapu után kérdezem a pontőröket, hogy Katáék csoportja mennyivel jár előttem - nem emlékeznek rájuk - ezen nem kicsit lepődök meg, hiszen nagyon nem lehet elkavarni a Muflontól idáig, legfeljebb a kéken lefelé, de... Szóval nem olyannak ismerem én őket, hogy így járjanak :)
Itt is kiderül egyébként, hogy jól jártunk a kései indulással: a ponton őrködő rendezők nagyjából két óra erős esőt kaptak...
Ez meg is látszik az úton, ami a jelzésről a szalagozásra letérve rövidít a Z- felé, és persze magán az Anna vadászházhoz vezető, zöld jelzést viselő úton is. Nem vészes, sehol sem kell sárban tipegni, de pocsolyák azért vannak, mint ahogy kellemes idő is, úgyhogy a hosszú felső is lekerül rólam, be a zsákba.
Az Anna vadászháznál egy-két fotó erejéig megállok - tavaly csak átrobogtam ezen a szakaszon, most kényelmesebben haladok, bár tudom, hogy tempósabban kéne menni, hogy jó idővel érjek célba.
Telki fölött, az erdő szélénél immár szépen látható a jelzés balra egy fiatal fán, úgyhogy nem csak a "rutin" visz a balra tartó nem túl kijárt út felé.
Lejjebb mézillatú akácok bódítják az erre járókat, aztán vége a jó világnak, aszfalt következik - egészen Telki túlsó széléig.
Közben persze oda kell figyelni az első balra letérésre, de ez simán megy :) mint ahogy a kellemesen emelkedő egyirányú utca is.
A pont idén visszaköltözött a Kerék nevet viselő műintézménybe - most csak egy pecsételésnyi időre ugrok be, mert azért illene picit sietni, és most egy picit "nemszeretem" szakasz következik.
Nemszeretem ide vagy oda, menni kell. A vízmű védterület kapuja nincs lelakatolva, úgyhogy létrázásra nincs szükség, igaz, a kapu visszazárásával kell egy kicsit ügyeskedni.
A vadászházhoz vezető murvás útra kiérve lentről erős motorzúgás, kőszórás hangja - majd az enyhe kanyarban picit keresztben feltűnik egy rendőrségi autó - nem hiszem, hogy tényleg sietős volt ennyire nekik, mert azonmód, hogy a látóterükbe kerültem, igencsak visszavettek a tempóból...
A S+ hosszú egyenese után jó is, meg nem is a balra letérés a túra saját jelzését követve: jó, mert hamarosan a Tarnai-pihenő következik, és rossz, mert a Tarnai-pihenő következik, ahova azért némi szintet leküzdve lehet feljutni :-)
Persze egyáltalán nem vészes dolog felkapaszkodni odáig, és a panoráma bőven megéri, túrától függetlenül is - pláne ilyen szép időben. Mondjuk ha valaki a Telkibe vezető műúttól jön, annak érdemes tovább kapaszkodni fölfelé, hiszen a Csergezán Pálról elnevezett kilátó sincs messze, és az pláne csodaszép kilátással ajándékozza meg azt, aki megmássza. Én most nem teszem, pláne, hogy nem arra vezet a túra útvonala, hanem tempósan nekivágok az igencsak ismerős P3 jelzésnek.
Érdekes visszaemlékezni arra, amikor a Falasok(k) túrán, de máskor is keresgélni kellett a P3 balos letérését a murvás útról... Most a P3 alatt van ezen a részen (P3Z+ elágazás) széles "autópálya" -ott, ahol pár éve még csak egy keskeny csapás volt a bozótosban...
Az égre nézve csúnya felhő tűnik fel, úgyhogy gyorsabb tempóra váltok - nincs kedvem pont a végén megázni, gyorsan következik a P-,majd balra a Vörös-pocsolya, utána pedig az utolsó előtti pont, ahol Katáék készülnek épp indulni. No, akkor a Kutya-hegynél nem jól emlékeztek, mindegy, a lényeg, hogy mindenki megvan :-) A bélyegzés és a ponton kapott csoki elfogyasztása után együtt indulunk tovább, hiszen egy pont és két emelkedő még hátra van :-)


Néhány félreértés is tisztázódik az elnevezésekkel kapcsolatban, miközben a Fekete-fej felé haladunk - a pont a szokott helyen, a Fekete-fej utcánál van - itt előkerül a bögrém, mert a szívélyes kínálásnak nem tudok ellenállni, és kérek némi buborékos ásványvizet, aztán nekilódulunk. A Fekete-fej ebből az irányból sokkal lazább, hiszen nagyjából 60m-rel magasabbról indulunk fölfelé, mint a túloldalon, az aszfalt felől - igaz, utána még a Nagy-Hárs-hegy oldalába is fel kell kapaszkodni, de az már beszélgetve is jól megy.

A célban  kétféle jelvény közül választhatunk: én a "retró" BKV-Előre feliratút kérem - igaz, a rajta lévő lakk/műgyanta picit sárgás, egy hajszálnyit repedezett is, de emlékeim szerint ebből a fajtából van kevesebb otthon :-)
A rendezőktől tudom, hogy jövőre jubileumi rendezés okán (is) lesz újabb jelvény - persze nem csak azért fogom a jövő évi terveim közé besorolni ezt a túrát.



Track: Track_BUDAI_50_2013_szurt.gdb