Túrablog

Nem engedek a 48-ból, úgyhogy menni kell :-) mondtam, és így is lett: 29-én kapott a bakancsom egy impregnálást, ráraktam töltőre az aksikat, hogy ha kell, a gps se hagyjon cserben, útvonalat töltöttem a kütyüre, csoki, váltózokni, egyebek... Szóval készülődtem.
30-án reggel kényelmesen elautóztam Fótra, majd az autót egy mellékutcában hagyva elkocogtam az állomásra.
A vonat már bent állt, aztán kiderült, hogy 10 percet késik, úgyhogy fölösleges volt sietni- de legalább bemelegedtem...
A személyzet békésen beszélgetett a középső kocsinál, megvettem a 305 Ft-os jegyet Erdőkertesig, majd felszálltam. Vonatszemélyzet hátrafelé el - és nem is láttuk őket ezután - lehet, hogy én voltam az egyetlen fizető utas a Fót-Erdőkertes viszonylatban? No mindegy, térjünk a tárgyra.

A vonaton is több ismerős arcot látok - megnyugodtam, nem fogom elvéteni a megfelelő állomást :) és így is lett: Erdőkertesen elég jelentős létszám hagyta el a vonatot, és állt sorba a nevezésnél.
Itt derült ki, hogy Vagdalthús nem jön söpörni, így "csak" négyen (meg egy kutya) leszünk a záró különítmény. Az opcionális gulyásra természetesen benevezek, majd megvárjuk a váci vonatot, illetve még egy buszt, és 9:30-as rajtidővel nekilódulunk.
Erdőkertesről kifelé már emelkedik az út, szalag is van, szedjük szépen, hiszen ez (is) a dolgunk.

A kutya talpára rendszeresen rátapad a hó, meg-meg áll lerágcsálni, de sosem marad le nagyon, így nincs vele gond.
S4, S-, majd némi szalag után P- és meg is érkezünk az első EP-hoz:
Margita, geotorony. A torony alján szerintem barátságos graffiti - nem megyünk föl, a ködös idő miatt most nem érdemes, hanem indulunk tovább.
A P- után P+ majd P3 következik, szinte nyíl egyenesen tartunk Szada felé. Itt egy utcasarkon megnézzük, hogy ki hirdeti magát egy villanyoszlopon, majd pedig a település másik szélén "apró" és ízlésesen megépített házakat csodálhatunk...
A faluból kiérve hosszan, nagyjából egyenesen haladva csodálhatjuk a havas tájat. Az utunkba kerülő patakokon simán át lehet jutni, aztán persze elkezdünk ismét emelkedni, és megmásszuk a Homok-hegyet. Közben persze a korrekten kirakott szalagokat is be kell gyűjtenünk, így aztán tényleg nem lehet rohanni: kesztyűben nehezen megy...
A Z+ balos betérése után elég sokára következik az EP - itt utolérünk két túratársat - ennek örömére megszavazunk 2-9 percnyi pihenőt :)
A HÉV-ig már ismerős az út, az autópálya fölötti hídon nincs járda (miért is lenne, a túloldalra születni kell, nem igaz?),  de sikerül egyben átjutni :-)
A megállónál a sörözőt célozzuk meg, hiszen ott kell megnézni, mennyi a legolcsóbb leves (nem, nem éhesek vagyunk, ezt a kérdést tették fel a rendezők az ellenőrzőlapon). Megnézzük, felírjuk, majd bemegyünk picit melegedni.
Minthogy itt beváltható a Borsodi "nye-rő" kupakpár, így meg is teszem - a csapolt verzió tényleg más, tényleg jobb :)
Bő tíz perces várakozás után indulunk tovább, hiszen bőven van még előttünk táv, ráadásul nem is jó sokat ácsorogni...
A Gyertyános oldalában egy - hogy is mondjam - nekem nem igazán tetsző házat meg a rettenet nagy telket kerüljük meg - szóba kerül, hogy vajon a közművesítés mennyibe kerülhetett...?
A kilátónál gyors lépcsőszámolás, megvárjuk, amíg az ismét utolért túratársak elindulnak, majd indulunk tovább mi is. Szalag itt is van, szépen mutatja a letérést balra - nekünk. Keresztülvágunk a szántóföldön, ahogy kell - a többiek elmentek egyenesen, és pici kerülővel érnek az M3-as autópályán átívelő hídhoz.
Még jó, hogy benézek jobbra az utcába, és észreveszem őket.

Követjük a szalagozást, illetve a leírást, elhaladunk egy jópofa festéssel díszített pince előtt, majd nem sokkal később megérkezünk a Gombai cukrászdához, ahol süteményt és forró teát kapunk ellátmányként - én brüsszeli krémest választok. A cukrászda pici, a kínálat viszont nagy, és igencsak finom: nem is tudom megállni duplázás nélkül :) és veszek egy túrógombóc tortát.
A tea elfogyasztása után lassan a többiek után eredünk - jó lenne lámpa nélkül megúszni a végét is...
Kellemes emelkedőn érünk ki a faluból, majd érkezik a Z+ jelzés, jobbra szalag mutatja, hogy melyik az a villanyoszlop, amiről le kell olvasni a számot. Megtesszük, felírjuk, leszedjük. Mármint a szalagokat :)
Szántóföld széle, erdő, majd egy éles balra kanyarral elindulunk föl a majdnem utolsó :) kellemesen meredek emelkedőn.
A szintúton a Z4-et elérve picit pihenünk egy táblánál - nem, nem ez a kilátópont, az picit odébb, és persze föntebb van :) Kilátás meg nem nagyon, a padok száma rendben - azt azért megvárjuk, hogy az előttünk haladó túratársak pici előnyre tegyenek szert :-) Hmm... Március végén mennyire más volt a táj - no igen, akkor már bőven tavasz volt :-)
Tovább a tavaszi családi kiránduláson is bejárt útvonalon - a mászókának használható fa megvan, bár kétlem, hogy most bárkinek kedve lenne rajta tornázni - hó, hideg, és persze sötétedik, úgyhogy rákapcsolunk.
A csúcskő előtti elágazásnál hezitálnak a túratársak, szólunk nekik, hogy előre, és utána visszafelé jövet kell lefelé indulni. Negyed ötkor megnézzük a csúcskövet, aztán irány lefelé a hegyről - picit tempósra véve próbáljuk húzni a csapatot, hiszen még a Fáy-présházhoz fel kell sétálni, és onnan meg le Fótra, és a cél -elméletileg- ötkor zár.
Sikerül kerek húsz perc alatt elérni a Vörösmarty-kunyhóhoz, megnézzük, felírjuk... Innen már tényleg nem sok van hátra (2.5km), ráadásul lefelé, úgyhogy megszaporázzuk a lépteinket, és a kastély kertjében begyűjtve az utolsó szalagokat is 17:12-es idővel célba érünk.
A rövid adminisztráció és a kitűző+oklevél átvétele után elfogyasztom a nagyon kellemes gulyáslevest pár szelet finom fóti kenyérrel, aztán elsétálok az autóhoz, és irány haza.

Itt-ott a szürke árnyalataiba öltözött táj unalmas is lehetett volna, azonban társakkal túrázva igen jó hangulatban telt a közel nyolc óra, amit terepen töltöttem. Az útvonal szép, a leírás, a térkép szokás szerint nagyon jó, a szalagozás -szerintem- szintén teljesen korrekt volt.

Némi hezitálás után, lemondva a Bakonyi Mikulásról jeleztem a részvételi szándékomat a rendezőknek - a távolság okán szállást is kértem péntekre. Mivel a tömegközlekedős logisztika drágább, mint egy telekocsi, így elkezdtem szervezni ezt is - fórum Facebook, ismerősök körbetelefonálása...
Ebben nem az a lényeg, hogy ki jelez vissza, hogy talán jön, hanem az, hogy ebből hányan maradunk péntek estére? A 3-4 fő gyorsan elkopott, így aztán Pannival ketten vágtunk neki az útnak.

A Balatont elérve elkezdett cseperegni az eső, ami később havas esőre, majd hóra váltott - no, ez azért nem valami jó dolog, de nem zavar minket - nincs rossz idő, csak felkészületlen túrázó :-)
Egy útra "belógó", és sikeresen kikerült szarvastól eltekintve eseménytelen utunk volt, így aztán pontban három órával az indulás után már a szépen felújított iskolában voltunk. Egy röpke vacsora után - konstatálva azt, hogy a hó szépen meg is marad - a tornateremben elraktuk magunkat másnapra.
Reggel korai ébredés, majd kényelmes készülődés, meg persze reggeli után 7:15-kor vágtunk neki a túrának. A rajtcsomagból a bögrét nem kértem - hoztam sajátot - a papírokhoz (leírás, illetve igazolólap) adott tasak viszont igen jól
jött.  Pénteken még 10 órás menetidővel számoltam, a havas táj láttán ezt gyorsan "mindegy, csak a szintidő legyen meg"-re módosítottam - mint kiderült fölöslegesen :-)

Az első feltételes ep (Klastrom-kút) nem pont, fotózás után megyünk tovább - a Kisfaludy-kilátó viszont pont, itt megkapjuk az első színes matricánkat. A kilátó havas, de azért ha már itt vagyunk, felmegyünk rá, és körbenézünk, hiszen innen nagyjából a teljes mai "menüt" láthatjuk.
A Hertelendy-emléknél és a Ranolder-keresztnél is matricázunk. Aztán jön az első "érdekes" szakasz. Négyszázvalahány lépcső... Lefelé. Havas. De nem Henrik... A bot több dologra is jó: egyrészt lehet rá támaszkodni, másrészt itt-ott sikerül a letaposott havat nagyobb darabokban lefejteni vele a lépcsőfokokról.
Itt persze belassulunk, hiszen előzni szinte lehetetlen, ha valaki "megindul" lefelé, az viszi az alatta
haladókat is... Azért csak leérünk épen és egészségben. Badacsonytördemicen tempósan átgyalogolunk - lesz még havas, csúszós "gyökketővel" járható terep, úgyhogy ahol lehet, ott rákapcsolunk.

Szigligetre enyhén emelkedő úton érünk be, majd - ahogy a leírás is mondja - balra letérünk az Avasi templomrom felé. EP nincs, úgyhogy irány a vár.
Az emelkedő nem tetszik, be is lassulok - nem vagyok teljesen ráhangolódva erre a gyaloglatra, úgy érzem... A ponton kapott fincsi nápolyi picit helyrehozza a kedvemet, bár előre látom, hogy ez egy nagyon cipőeláztatós menet lesz, amit nem szeretek...
Mindegy, két bucka megvolt, bár a neheze, ahogy a térképet nézem még előttünk van... Előbb persze hosszan lehet sík aszfaltot koptatni a Horváth-pince nevű feltételes EP-ig. Itt is ragasztunk, majd jöhet a harmadik hegy leküzdése...
Szerencsére a "sár" jelentését sikeresen átértékeltem néhány hete a Cserhátban, így nem rémülök meg attól, ami a lábunk alá kerül ezen a szakaszon - igen, ez tényleg sár... szerencsére nem tart sokáig.
Az oroszlánfejű kútnál frissítünk, majd jöhet a csúcstámadás - bár közben még egy feltételes EP-n megállunk matricázni. Hosszan elnyúló ívben emelkedik az út, majd vége a fölfelének, és ott állunk a Szent György hegy tetején. A kilátás remek - a szürke és a szürkéskék árnyalatok dominálnak - van a télben valami nyomasztó, de ugyanakkor megnyugtató is - látszik, érezhető, hogy pihenőre tér a természet... A levegőt szinte harapni lehet - szerencsére más harapható dolgok sincsenek messze, "csak" a bazaltorgonáknál kell lemenni...
A Bujdosók lépcsője kellemes séta volt ehhez a lefeléhez képest; bot ide, vagy oda, van, ahol inkább leülök, és úgy óvatoskodok lefelé.
A Kaán Károly kulcsosháznál csak frissítés van, matrica nincs - forralt bor, zsíros kenyér, vegyes savanyúság, uborka, majd ezt ismételem meg még vagy kétszer, a forralt bor helyett teával. Az ellátásra már itt beírható a jeles :)
Egy pici lefelé, és már túl is vagyunk - darabra legalábbis - a megmászandó hegyek felén. Az más kérdés, hogy amilyen hegyek vannak még előttünk, és azokra a föl/le milyen lesz...
Az Ürgelyuk buszmegállónál átmegyünk a műúton - a szalagok szépen mutatják, merre kell menni a Gulács felé - persze előbb a frissen épült Pelikán hidat teszteljük, illetve egy feltételes ep-n matricát ragasztunk.
Aztán ismét sár következik. Tényleg sár. Mindegy, a cipőm már korábban beázott, de azért igyekszem kerülni ezt a hűs matériát, ahol csak lehet (Nem nagyon lehet...)
Öröm az aszfalt, és jön egyre közelebb a hegy - látszik az oldalában a szerpentin vonala - de legalább nem toronyirányt másszuk meg :-)
A Csobáncot valóban nem; kanyargunk, Rossztemplom, feltételes pont, emelkedő... Aztán felérünk. A pontőrök fügét mutatnak. Aszaltat. Csemegézünk, ők meg ragasztják a matricát. Innen már csak két hegy - de milyen kettő... Akkor és ott még nem tudtam...
Picinyt nyaktörőnek tűnik az ereszkedés - legalábbis az elején a keskeny ösvény, de épségben leérünk. Idővel jól állunk, erőnlétileg sincs gond, úgyhogy a szőlők között hamar leérünk az Elő-rét sarkához, ahol ismét önkiszolgáló módon ragasztjuk a következő matricát a feltételes ponton, majd aszfalton begyalogolunk Káptalantótiba.
Egy "Lassíts" tábla balról, majd futóknak szánt frissítőpont egy elágazásnál - itt nekünk nem terem matrica, úgyhogy rövid üdvözlés után tovább megyünk.
A faluból kiérve a változatosság kedvéért szőlők között haladunk, majd eltűnik a Gulács a szemünk elől - eltakarja a Tóti-hegy...
Aztán megérkezünk a térképen oly rövidnek tűnő oda-vissza szakasz aljához... Akik szembe jönnek, azzal vigasztalnak, hogy lesz ez még rosszabb is... És tényleg: szó szerint folyik a sár a meredek ösvényen. Többen oldalt, a fák között törnek előre (gyökketőperkettővel persze...), mások meg lefelé jövet próbálnak talpon maradni - jelentős részben azért sikerrel.
Kínomban már röhögök magamban - Solymár mellett, a Szarkavárnál az a sáros lemenetel? Ugyan már, semmiség :-))
Utólag visszagondolva jó móka volt ez az oda-vissza szakasz - az persze meglehet, hogy akkor és ott nem így gondoltam...
Fönt a csúcson féltucatnyi ember már tömeg, ráadásul esélyes, hogy a Gulácsot is sikerül világosban letudni, úgyhogy a matrica begyűjtése után nem sokat ácsorogtunk.

A Gulácsra fölvezető ösvényt hamar elérjük - hosszú oda-vissza szakasz, keskeny, a hó miatt alapvetően csúszós, ráadásul a cipőm talpa is igencsak kopott... A térdem meg elkezd hőbörögni, hogy ő most fájni akar - aztán annyiban maradunk, hogy elviseljük egymást a célig. Nem mondom, hogy könnyen, de sikerül est a csúcsot is elérni - itt tábortűz ég, egy gyors matricaragasztás, majd irány vissza. Panniék gyorsabbak, de megvárnak, aztán elkezdünk sietni - jó lenne lámpa nélkül beérni...
Elérjük a műutat, átmegyünk, a túloldalon pár lépcső fölfelé, aztán az utolsó feltételes pont is megvan - Innen tényleg csak be kell sétálni - az órámra nézek, esélyes a tíz óra körüli idő, de ezért nem fogunk rohanni... Aztán az iskola előtti parkolón átvágva megszaporázzuk a lépést: az érkezési idő 17:15, azaz pontosan 10 órát voltunk úton...

Átvesszük a díjazást, majd jön a jól megérdemelt "nasi": kolbászzsíros kenyér, sima zsíros kenyér különféle savanyúságokkal, desszertnek lekváros kenyerek... A jelentős kajaszakmai feltöltődés után aztán némi szerelvény-igazítás még, aztán autóba ülünk, és irány Budapest.

Nagyon-nagyon jó erőpróba volt, csodaszép, de nem könnyű útvonal, jó sok szinttel. Eltévedésre esély sem volt, szalagozás, térképvázlat, leírás példaértékű (bár a leírást csak itthon olvastam tüzetesen végig...). Az ellátás is szuper, úgyhogy csak ajánlani tudom ezt a "sétát".

Néhány héttel a túra előtt derült ki, hogy erre a hétvégére, pontosabban péntek-szombatra szerveztek céges csapatépítést a munkahelyemen... A szombati napra a "lazulós" szabadprogram lett tervezve, így aztán a pénteki vacsora után korán elraktam magam másnapra, minthogy korai rajtot terveztem.

Sikerült tényleg normális időben elindulni, így aztán egy napkeltés fotóra is volt időm - megérte félreállni egy picit az autóval.
A "szokásos" helyen leraktam az autót, csörög a telefonom... Szilvi hív, hogy elindultak, merre járok. Mondom, hogy hol vagyok - ők mennek, úgyis utolérem őket :-)
A nevezés gyors, az időjárás kellemes, bár a hűvös reggelen egy réteg azért még elfért volna - mindegy, már nem megyek vissza érte, ráadásul van kb. 15 perc ledolgozandó hátrányom :-)
A P- laza emelkedőjén már "üzemmeleg" állapotba kerül a motor, egy gyors csekkolás az elágazásnál, majd kocogok lefelé. Itt-ott némi sárnak is nézhető matéria felfedezhető, de semmi komoly, úgyhogy kényelmesen elérem a most épp gyér forgalmú Szépjuhászné utat.
A Fekete-fej fölfelé ismerős, nem is tudom, hanyadszorra mászom meg idén - azért persze lihegős lesz, pláne, hogy az EP. nem a csúcson, hanem az emelkedő derekánál van - szerencsére gyorsan megkapom a bélyegzést meg a csokit, úgyhogy lehet zakatolni tovább.
Szilviék picivel vannak előttem, a csúcsig be is érem őket - innentől nagyjából együtt haladunk.
A P+ helyett az aszfaltra visz ki a szalagozás, majd a Buda határán túráról ismert útvonalon tartunk a Remete-szurdok felé. Előtte persze megállunk körbenézni - nagyjából elmutogatom, hogy hova, merre fogunk még menni...
A patak persze szépen folyik - szerencsére mindenkinek sikerül szárazon megúsznia az átkelést :-) Az emelkedő persze meredek utána, de szépen, egyenletes tempóban teljesen jól megy. Fönt persze bevárom a többieket - igen, lesz még hasonló :-)
Újabb pont, majd egy éles jobbkanyar után elkezdünk ereszkedni a kopottas jelzéseket követve. Ismerős az útvonal, kényelmesen, beszélgetve fogynak a méterek. A S- jelzést elérve azért kapunk némi ízelítőt a sárból - mondom is, hogy a cserháti útviszonyokhoz képest ez még autópálya :-))
 A magas fűben igyekszem lepucolni a cipőmre tapadt sarat, hogy a benzinkútnál pótolhassam a kimaradt reggeli kávémat. A kutas látva a habozásomat szól, hogy nyugodtan menjek csak be. Megköszönöm, és a kávézást követően a többiek nyomába eredek.
Pontosabban erednék, hiszen néhány tökfej az utamba állt, és csak egy fotó elkészítése árán engedtek tovább :-)) Seregeik létszáma jóval nagyobb lehetett, de az idő előrehaladtával jelentősen megfogyatkoztak - elég régen elmúlt már helloween...
A forrásnál lévő pihenőnél egy pillanatra hezitálok, hogy merre - keverem a túrákat, de ez nem a Buda határán, úgyhogy egyenesen tovább, a jelzésen.
A S- hosszú emelkedőjén utolérem Beát, aztán lassan, de biztosan felérünk a Kálváriához is. No, ilyen hosszú emelkedő már nem lesz több, bár azért még a Vihar-hegy előttünk van :-)
Itt is kapunk csokit,  fotók készülnek, kapok egy tippet, hogy a keresztek mögött van egy jó téma - igen, ez a rózsa ez tényleg szép - dacol a késő őszi időjárással a bágyadt napfényben...
A nagyszerű panoráma megtekintése, fotózgatás után aztán elindulunk lefelé, hiszen van még előttünk jócskán a távból. Az útvonal ismerős, lefelé, majd balra tartunk. A S3  jön be balról - nem, nem megyünk le rajta, hanem egyenesen tovább, így szépen lankásan érjük el a S- jelzést.
Innen "hullámvasút" következik, Virágos-nyereg előtt a jó hangulat jegyében némi kolompolást/biztatást kapunk :-) Kell is, hiszen a Vihar-hegy undok emelkedő-lejtő-emelkedő kombinációja van előttünk - de sikerrel vesszük ezt az akadályt is, és megérkezünk a Hármas-határ-hegy tetejére - ahol korábban a teapont szokott volt működni - most némileg lentebb, a parkolónál van a tea- és banánpont.
Jól esik a finom, meleg gyümölcstea meg a banán is - a tea épp elfogyott, úgyhogy várni kell a duplázásra, de legalább megismerkedem Tökivel, aki elvileg pumi, bár a "fajtiszta" jelzőt azért nem lehet ráaggatni :-) Panni vizet ad neki, beszélgetünk, majd tovább indulnak - hogy most melyikük sétáltatja a másikat, az persze jó kérdés :-))
Lassan mi is indulunk, Kc, majd a S- jól ismert meredek szakasza következik, hogy aztán a K- jelzésen visszanyerjünk valamit az így elherdált helyzeti energiánkból :-)
Közben persze elhaladunk az oroszlán szikla mellett - no, ha már itt járok, akkor készüljön egy fotó róla is - szintidővel nem lesz gond, a korábbi időket meg úgysem fogom megközelíteni, úgyhogy ez most egy ilyen sétálós-fotózgatós gyaloglat lesz.
Szilviék elrobognak, aztán  telefonon érdeklődnek, hogy hol tartunk - nem sokkal vannak ugyan előttünk, de sietnek, úgyhogy nem várnak ránk.
Az Árpád-kilátó előtt is megállunk: egy kidőlt fenyőfa "keresztmetszete" ingerel ismét fotózásra - érdekes így látni a fát...
Aztán Bea kezébe akad egy kéregdarab is - no, ez is érdekes, úgyhogy újabb fotók készülnek.
Az Árpád-kilátó után lecsorgunk a buszfordulóig, majd az Apáthy-sziklát célozzuk meg. A kilátóponton sokan nézelődnek - a panoráma ismerős, a lépcsősor, ami következik szintén... És most, lefelé  sem szeretem :-))
A híd után előbb enyhén, majd meredeken emelkedünk, bár van ennél meredekebb aszfaltozott, autók által járt utca is. (Villámkérdés: Melyikre gondoltam?) Aztán a Hűvösvölgyi útra kiérve balra tartunk, aztán egy csöpp kocogással, ahogy a forgalom engedi átkeljünk rajta. Itt már tényleg közel a cél, persze emelkedő az van, de már nem sok... Erdei út ismét, egy emelkedő, meg egy másik, meg egy utolsó... előtti :-) és aztán tényleg feltűnik az állomás lépcsője...
A célban gyorsan átvesszük a díjazást, elintézem az MVTE-érem anyagi részét, csoki, aszalt gyümölcs - csemegézek egy keveset, aztán irány haza.

Szégyen a futás, de hasznos, avagy sárdagasztás és birkózás a szintidővel a Cserhátban...

Két dolog hozott el erre a túrára: az egyik a Cartographia Kupa - ezzel lett meg a 10 túra, a másik meg egy gyors számvetés: 1855 pontom volt a ttmr-ben a gyaloglat előtt, közel az év vége, és kell a pont...
Volt egy harmadik is: ezen a tájon még nem túráztam eddig - ezt csak azért nem említem a fő okok között, mert kezdetnek jobb terepet is el tudtam volna képzelni magamnak :-))

Reggel fél öt előtt öt perccel megnézem az órát: "csak még öt perc"... Aztán fél hét körül újra felébredek. No, a korai rajtnak annyi, de azért még oda lehet érni, úgyhogy gyerünk.  Nagylócig eseménytelen pedáltaposás, leparkolok a rajt/cél helyszínétől picit távolabb, majd gyors nevezés és 8:30-kor indulás.
A sár már az itinerben is megemlítésre kerül -ez nem jó jel- de valóban, a birkák járta meredek úton tényleg sár van...
És ez még csak az eleje a sétának... Aztán az Őr-hegy gerincén/mellett ráadásul még keresztben lejt is az ösvény...  Pont, felírom, megyek tovább - rengeteg apró laminált lapocska jelzi a nem nagyon létező utat - no, ha ilyen lesz az út jelzése végig, akkor nem lesz gond a követésével.
Leérek a 2 EP-hez vezető kitérőt jelentő úthoz. Sáros. Nem kicsit, nagyon. Legalábbis akkor még úgy gondoltam hogy ez a "nagyon sáros". A feszületnél megkapom a bélyegzést, majd irány visszafelé. Később szántóföld, mező, gerincen vezető út, meg sok-sok villanypásztor :)

Végre aszfalt - lassan Zsunypuszta, ahol az ep. egy presszóban lesz - jaj de jó, lehet privátban frissíteni :-) Vagyis hogy lehetne, ha a kocsmáros nem unta volna meg a betóduló tömeget, és nem ment volna haza, bőven idő előtt. Egy gyors telefon, igen, tudnak róla.
Azért a Zsunyi-nyeregbe vezető emelkedő előtt jól esett volna némi "gyorsító", de ha nem, hát nem... A nyeregnél újabb felírós pont (közben itt-ott sár is volt, csak hogy el ne felejtsem megemlíteni), majd egy szép vízmosásos völgy következik - nagyjából sár nélkül.

Garáb előtt helybéli túrázókkal találkozok, beszélgetve érünk be ebbe a nagyon kedves kis faluba, ahol a ponton a bélyegzés mellé jár egy szelet csoki is.  A pontról még látszik az 50-es táv seprését végző csapat (Bubu, Tanker, Vándor Csillag), úgyhogy utánuk eredek, a nyeregbe felvezető emelkedőtől velük sétálok - és gyűjtöm be a Cserhát 500-as csúcsai mozgalomhoz az érintett csúcsok (Macska-hegy, Purga) kódjait. (Igen, a kódok ott vannak, ahol a képen a hangyák fociznak :-)
A Purga esetében megválaszoljuk a Csúcsrajáratás kérdését is. A Tepke kilátója is "kötelező", fel is mászunk (tériszonyosok kíméljenek jelige) - a párás idő ellenére messzire el lehet látni, Bubu magyaráz: Kékes-tető, Galya-tető, Múzsla, előtte Pásztó. Aztán nyugat felé is szétnézünk, A távolban a Börzsöny, a Naszály látszik - a Dobogó-tető jóval közelebb van - no, oda még megyünk ma :-)
Itt elég sokat nézelődünk, fotók is készülnek - tényleg szép a kilátás, a táj - lehet, hogy itt sikerült a futáshoz "szükséges" késést összeszedni? Mindegy, a táj lenyűgöző volt, az a kis kocogás meg belefért a végén :-)




A kilátó után némi kényszerű aszfaltút beiktatásával (de jó is az ilyen sáros túrán...) A K-K+ jelzésen irány Cserhátszentiván. Idő hiányában a bableves csárdát csak kívülről nézzük meg - aztán balra be az erdőbe a K+ jelzésen.
A faluban gyorsan megtaláljuk a hidacskát, meg a frissítőpontot is - a várakozásokat jelentősen felülmúló létszám megtette hatását, a frissítőpont csak szőlőcukorral és vízzel tud szolgálni, a kenyér elfogyott :-( Sebaj, remélem, a palócleves nem fog elfogyni, mire odaérek :-)
A bélyegzés fent van a kilátóban, úgyhogy nekiduráljuk magunkat, és leküzdjük  az emelkedőt, meg azt a pár lépcsőt, ami felvezet a kilátóba.
ha kilátó, akkor fotózás - mi mást, mint a völgyben meghúzódó falut kapom lencsevégre.


Visszatérve a frissítőponthoz elbúcsúzom a seprűktől - nekik meg kell kerülni a Közép-hegyet, nekem meg irány a Dobogó-tető.
Előbb persze keresztül kell sétálni a falun, majd követni a S+ jelzést. Jelzés megvan, követés is - egy német juhász kutyus szegődik itt a túrázókhoz , hol előre rohan, és az előttem haladókkal barátkozik, hol lemarad... Nagylócon, a célban is láttam - és nem látszott fáradtnak...
Az út Dobogó-tetőig hosszú volt, de megérte - egyrészt kaptunk szép matricát az igazolólapra :) másrészt újabb kódot jegyezhettem fel a Cserhát 500-as csúcsai mozgalomhoz.
A S- K- elágazásánál randa dagonya - mindegy, ezt épp ki lehet kerülni. Aztán meredek lejtőbe megy át az út - no, itt aztán csak óvatosan... Egy durván saras részt ki lehet kerülni az út melletti kaszálón, de a következő dagonyát (ami valójában átkelés egy patakon) nem - azért sikerül, bár már kezd elegem lenni a sárból...
A Hollókői várhoz elvileg "hátulról", szalagozás mentén kéne felmenni - sötétedik, szalagot nem látok, meg előttem is mennek végig a jelzésen, úgyhogy a falu felől gyalogolok föl a lépcsőn. A ponton finom karamella az ellátmány -elteszem desszertnek a leves utánra- előveszem a lámpámat, és indulok vissza, lefelé a lépcsőn, hiszen vár a palóc leves a Muskátli étteremben...
Bent kapok érkezési időt a lapomra (17:00), majd szinte azonnal kapom a finom, pont fogyaszthatóan forró, tartalmas levest. Leküldök mellé két szelet kenyeret, aztán indulási időt írnak (17:10), és elindulok, a leírást bőszen olvasgatva, hiszen egyedül vagyok, ismeretlen terep, ráadásul szalagozást kell követni, bónuszként még sötét is van :-)
Ennek örömére a főúton majdnem kisétálok a faluból (jól bele is kocogtam...), aztán rájövök, hogy talán mégsem erre kéne jönni... Itthon megnéztem, bő 1km-t tettem rá pluszban... No, ez nem esett jól...
A várban már látott túratárs jön ki az egyik mellékutcából - ő is benézett valamit, úgyhogy együtt indulunk felderíteni, hogy hol toltuk el... Sikerül is - csak két szalag lengedez az utca elején...
Elérjük az elmaradhatatlan villanypásztort, szalagok itt-ott vannak, figyelni kell, de azért jól haladunk. Át a villanypásztoron, majd a körbekerített terület túloldalán ismét, és be az erdőbe. Emelkedünk, majd az órámra nézek, osztok-szorzok: no, ez szoros lesz, úgyhogy megpróbálok kilépni - kevéssel az utolsó EP előtt. Itt még felírom a kódot, aztán hajrá, ami a csövön kifér, gondolom... Na ja, csak lefelé az irtásban alattomos gyökerek, csonkok meredeznek a fűben, úgyhogy párszor majdnem sikerül hasra esni...
Kanyargás megvan, szalagok teljesen jól vannak kirakva, aztán a gazos földút is megvan... Majd patakátkelés - valójában egy hosszabb, igen-igen randa  dagonya - aztán feltűnik a Z- jelzés.
A leírás szerint 200m után balra föl. Igen, nyíl megvan, út... No, az nem nagyon látszik, gps elvesztette a holdakat... kikapcs/bekapcs, igen. jó helyen megyek fölfelé- csak egyszerűen, ahogy a legmeredekebb :-))
Magasles, itt már nem a térképlapot, hanem a gps-t nézem, az egykor szebb napokat látott köves utat keresztezve előbb balra indulok, aztán kiderül, hogy mégsem - aztán az ösvény véget ér, beértem Nagylócra, beton, illetve aszfalt - és van kb. 5-6 percem, úgyhogy futás...
Az autóba gyorsan behajítom a botokat meg a zsákot, és az itinert szorongatva berobogok a célba. 18:3x...

Igaz, a levesezés ideje levonandó, de akkor is perceken múlt a szintidőn belüli teljesítés... Utólag végignézve a gps tracket, nem voltam annyira lassú, amilyennek számomra tűnt - egyszerűen a sáros, csúszkálós, vagy  pont vendégmarasztalós talaj sokkal többet kivett belőlem, mint más hasonló nehézségű túrák.
Ami sokat jelentett, az az itt-ott fotózással eltöltött idő, no meg a Tepke, ahol azért igen sokat álltunk...

A táj csodaszép, a rendezés, a terepi munka, minden-minden kiváló - az útvonal viszont igencsak "combos", pláne sárral nehezítve, úgyhogy inkább gyakorlottabb, sportos túrázóknak ajánlott, olyanoknak, akik nem riadnak vissza a sok-sok jelzetlen szakasztól sem.

 Osztottam-szoroztam, és kiderült, hogy a megcélzott TTMR arany fokozathoz bizony kellenek még jócskán pontok, úgyhogy menni kell... Erre a napra persze ott volt a Pest megyei piros 4. szakasza is, de koránkelős, összetett logisztikás... Úgyhogy egy huszárvágással eldőlt, hogy Csillaghegyre megyek.
Így is lett: a rajtba menet még be tudtam ugrani boltba egy flaska gyümölcsléért, illetve volt időm tekeregni a rajt/cél számára helyet adó iskola környékén, normális parkolóhelyet keresve. A kocsiban áthúztam a túrázós nadrágomat, aztán irány a suli.
Távonként külön tanteremben van a nevezés - megkérdezik, hogy futok, vagy gyalogolok - mint kiderült, a különbség annyi, hogy a futóknak lent írnak rajt/cél időt, a gyalogosoknak meg fent, a teremben, a nevezés során - illetve a futók kapnak rajtszámot is.
A színes térképes itiner mellé megkapom a rajtszámot, illetve egy sós meg egy édes rágnivalót, majd némi pakolászás után elindulok, a térképet tanulmányozva.
Lent, az udvaron megkapom a rajtidőt, majd -ha már futónak álcázva indultam- némi kocogással indítok, legalábbis az aszfalton. Aztán rövidesen emelkedő jön szembe, úgyhogy visszaállok a tempós botozós gyaloglásra, és nézem a térképet - bár fölösleges, mert a szalagozás tökéletes.
Emelkedünk. Aztán ismét, még tovább. Balra föl, a Róka-hegyre - lépcső. No meg tömeg... Ahol lehet, azért igyekszem előzni - sikerül.
 Aztán a Buda határán-ról ismerős szakasz következik - túl a "bemelegítő" lépcsőzés egy részén... Majd még egy kicsi emelkedés, és hamarosan a P- jelzésre érek - no, itt még fogok járni ma, merthogy ez a szakasz oda-vissza benne van a túrában... A jelzés mellett, meg a földön/köveken jól látszik a korábbi Piros túra rózsaszín festése.
Később P+ jobbról, majd hosszan belátni a Kevély felé az utat... Sokan vannak előttem - egy villanásnyira Kinizsis érzés fog el - aztán alábbhagy: most jóval könnyebben megy az előzgetés. Első ep, nagyjából öt km, kerek ötven perc... Mit is reggeliztem? Nem, nem versenylovat, pedig picit úgy néz ki a dolog :-) Mindegy, megyek tovább...
 A Kevély-nyeregig kényelmes trappolás, szép a kilátás, gyalogernyősök repkednek - sportolnak ők is, meg én is, úgyhogy robogok tovább.
A nyeregben sokan vannak, a pontőrt sikerül gyorsan meglelni, majd a bélyegzés begyűjtése után tovább a K- jelzésen.
Itt találkozok egy futó sráccal, egy jó darabig együtt megyünk... Azért a sík részen elhúz, én megyek a saját tempómat tartva.

Csobánka, szentkút a következő állomás, itt elrágcsálok egy müzliszeletet, leöblítem a kútból nyert friss vízzel (milyen jó, ha az embernek van saját bögréje...), majd a hatos átlagot tartva tovább indulok.
Csobánka előtt pulcsi le, egy szál rövid pólóban megyek tovább - a naptárhoz képest rekkenő hőség van :-))
Csobánka főtere szép, egy ismerős épp a sörét kortyolgatja - én nem tehetem, hiszen az autó a célban vár, úgyhogy a kölcsönös üdvözlés után megyek tovább... Fölfelé, a meredek utcán. Majd a szalagozás mentén - szintén meredeken. Utána a K- pici pihenője után ismét meredeken fölfelé - a változatosság kedvéért a S- jelzésen...

 Azért sikerül a Kevély-nyereghez másodszor is felkapaszkodni. Itt sajnos nagyjából közében bagózik valaki, úgyhogy gyorsan el is indulok lefelé az Egri vár makettjéhez, ahol korhű harci bemutatóval várják a résztvevőket. Szép, de ha eddig hat fölött van az átlagom, ráadásul futóként indultam, akkor csak egy fotó meg a bélyegzés erejéig állok meg, és máris indulok tovább, Pilisborosjenő felé, a tökéletes szalagozást követve. A településen azért beleolvasok az itinerbe, illetve megnézem a térképet, mielőtt a tömeget bambán követném :)
A Kő-hegyi bánya című ep-ig még némi emelkedő jön, aztán a bélyegzés megszerzése után huss, robogás lefelé a délelőtt már látott P- jelzésen. Az iszinik-en mennyire más körülmények lesznek, jut eszembe... Majd jövő ősszel kiderül :-)
A Róka-hegy visszafelé nincs a programban, úgyhogy simán a P--ot kell követni, utána szalagozás, a Csobánkai nyereg előtt elhúzott futót látom kicsivel előttem sétálni, úgyhogy belekocogok, váltunk pár szót, majd bekocogunk a célba, nagyjából egyszerre.

Kiírás szerint 29.36km, 948m szinttel - 4:41 alatt. Szerintem egészen elfogadható eredmény - bár ami igaz, az igaz, futásnak azért nem nevezném :-))

A célban az érkeztetés picit kaotikus, de azért némi sorakozás után megkapom a kitűzőt, oklevelet, némi reklámanyagot és egy fél literes zöld teát tartalmazó "csomagomat". Utána némi energiapótlás az "elmaradhatatlan" hagymás zsíros kenyérrel, meg fincsi meleg teával.

 A délelőtti feles (mármint félmaraton) után délután a családdal tértem vissza, és négy fővel beneveztünk egy újabb körre - vagyis a Monoton Minimaratonra.
A cél a teljesítés volt, méghozzá mindenkinek önerőből(!) hiszen úgy az igazi :-)
Ráadásként meg szerettem volna, ha minél több körözgető ismerőssel találkozunk, így aztán a nevezés után a szokásos iránnyal szemben indultunk el (Lehet, hogy a Notaraminim Notonom lett ezzel teljesítve?).
A sok ismerőssel találkozás összejött - volt, akivel háromszor is sikerült :-))
A túra közben volt egy ellenőrzőpont, ahol mindenki önállóan bélyegeztetett, aztán együtt indultunk tovább, hisz' a táv fele még előttünk volt ekkor, bár egy jelentős emelkedőt legyűrve a szintből már talán kevesebb...
Egy ideig még a széles gyalogúton haladtunk, majd jött a második nagyobb emelkedő, ahol azért elkélt a biztatás, de itt is sikeresen feljutott kis csapatunk, hogy az asztaloknál némi folyadékpótlással pihenjük ki a túra utolsó fölfelé tartó métereit.
Igen, innentől szinte csak lefelé - az ereszkedés persze lehet fárasztó, de ha épp arra jár egy vonat,a mit meg lehet nézni, akkor ezzel a kis pihenővel teljesen elviselhető :-)
A célban a szokásos gyors adminisztrálást követően mindenki megkapta az oklevelét és a kitűzőjét, illetve egy kis édességet.
Ez után még a játszótér kipróbálására is volt idő, meg energia, mivel azonban korán sötétedik ilyenkor, így hamarosan elindultunk haza.

Jövőre remélem újra el tudunk jönni, és nem csak erre a túrára, hanem más, családi távot kínáló rendezvényre is.

A Budapest-kupához célszerű volt ezt az agyroggyanást, akarom mondani gyaloglatot is beiktatni a programba - az egy körös mini letudásával szégyen lett volna kupás bélyegzést kérni - délután meg családi minizés volt a terv, úgyhogy megcéloztam egy laza felest. Mármint maratont.
Gyors nevezés, rengeteg ismerős - és hét kör, no meg három óra, ha röviden össze akarnám foglalni az eseményeket - azaz itt-ott belekocogtam, bár volt sétálós kör is, de pihenésként az is kellett.
Az ellátmány öt szelet csoki, illetve kockaerőleves (szép)Juhászné féle tésztával. Ez a leves dolog jó ötlet volt, szörp helyett is inkább ez csúszott, úgyhogy teljesen jól tartottak minket a rendezők :)
A hét kör teljesítése után Pannitól még kaptam egy invitálást egy levezető körre, de siettem haza, hiszen délutáni műszakban Minimaraton következett - családostól.

 Ismét egy MVTE túra - pici szervezési kavarodás miatt a korábban tervezettel ellentétben "csak" résztvevőként.

Egy héttel ezelőtt, Éger-völgyben derült ki, hogy mégis lesznek elegen a rendezők, úgyhogy nincs szükség a dolgos kezeinkre Dobogókőn - ahogy a rajthelyet elnéztem, ez nem is volt olyan nagy baj, de kezdjük az elején...

Reggel korán kimentem Budaörsre, és a cél közelében hagyva az autót némi BKV-s kavarodást leszámítva sikerült a megcélzott HÉV-nek integetni a Batthyányi téren... Minthogy Békásmegyerről pótlóbusz megy tovább, így feltételeztük, hogy az odáig közlekedő HÉV-hez is lesz csatlakozás, vagy legalábbis korábban odaérve lesz helyünk a pótlóbuszon, úgyhogy elindultunk a következővel.
Tényleg volt azonnal továbbinduló pótlóbusz, úgyhogy a pomázi megállóban kényelmesen besorakozhattunk a várakozók mögé. A busz jött, aztán pici késéssel el is indult - (egy busznyi utasnak 3-5 perc alatt kiadni a jegyet képtelenség), és lassan, de biztosan fel is értünk Dobogókőre.

A rajt kint a turistaház előtti füves részen, igaz, az okleveleket bent írták - no, ez a fagyoskodás nem hiányzott volna... Megvesszük a nevezési lapokat, majd egy forralt bor, meg némi öltözés után túlesünk a nevezésen is: 12:35 kerül a lapra, és el is indulunk - a Matyi-büféig, ott ugyanis egy szelet zsírosdeszka utáni csillapíthatatlan vágy :-)) okán rövid megállást tartunk - végül is gasztrotúra, vagy nem?
Pilisszentkereszten konstatáljuk, hogy itt már jártunk ma :)

 Pilisszántó szélén meg azt, hogy az út mellé "odanőtt" egy kerekeskút - bár lehet, hogy csak ide tolta valaki?
Kicsivel odébb szalagok és a földre rózsaszínnel fújt nyíl jelzi a letérést - ez a kombináció a túra egészére jellemző, úgyhogy a terepi munkára panasz nem lehet.
A Csévi-nyereg előtt egy randa nagy dagonyát kerülünk ki némi bozótharc árán, aztán eszembe jut a Sárga 70, hogy milyen csodálatos élmény volt idén.

A Fehér-hegy emelkedője előtt megállunk, futók robognak el mellettünk, köztük egy volt évfolyamtársam, akivel illendően "Jó szerencsét!"-tel köszöntjük egymást. Aztán nekivágunk... Á, dehogy durva :) Pulzust azt biztos, hogy nem kéne fönt mérni - a halántékomon érzem, hogy "pörgős" szakaszon vagyunk túl... De ebben a túrában épp ez a szép: a szint egy jelentős része ilyen "húúúzós" szakaszokon koncentrálódik. De megéri felkapaszkodni, mert a kilátás nagyszerű.
Kopárhoz négy után nem sokkal érkezünk meg. A gulyás tartalmas, finom, lecsusszan mellé két szelet kenyér is, majd a desszert gyanánt bedobok egy szelet rámás-mézes kenyeret, aztán  nekivágunk a következő szakasznak.
A Kakukk-hegy alig több, mint 1km-re van a Kopár csárdánál lévő ponttól - de kell az oda :-) Persze, tele pocakkal nem esik túl jól a rövid, ellenben meredek emelkedő, de ha már ott van, akkor fölmegyünk :-))
Pilisszentivánra beérve némi aszfalt, majd a Villa Negra után ismét erdei út kerül a talpunk alá, majd egy kerítés mellett kutyagolunk kellemes, laza talajon a Hosszú-árok bejáratánál lévő pontig.
Itt csokit vételezünk, meg itatópont is van - no meg mosolygós bélyegzés is - de aztán csak neki kell vágni a Hosszú-ároknak...
A nap rohamosan megy lefelé, az út meg csak enyhén fölfelé... Aztán persze bedurvul, és egyre meredekebben emelkedik... Tavaly sem szerettem, és idén sem vált a szívem csücskévé ez a felfelé szakasz - bocs Döme :-))

Ahogy később másoktól is hallottam, nem csak én vagyok így a Hosszú-árokkal - ergo megnyugodhatok, nemcsak én nem szeretem :-P
Döme és párja persze azt jelzik, hogy lassan felérünk a ponthoz - így is lesz, süti, csoki, mazsola - és a tavalyival szemben lámpagyújtás. Talán le lehetne Nagykovácsiig botorkálni, de jobb a békesség, lámpákat elő, és gyerünk tovább. Azt, hogy merre, azt egy villogó piros fény is mutatja (nem először a nap folyamán).
Igen, picit még fölfelé :-) Aztán meg lefelé... A távolban feltűnik a kivilágított Erzsébet-kilátó, mondom is, hogy oda még megyünk ma :-) Előtte persze van még pár kili, elsőként kellemetlen ereszkedés az aszfaltig, majd azon be a temetőig, ahol ahogy a jelzés mutatja, megcsináljuk balra a kunkort.
A főúton picit soknak tűnik a táv a plébániáig, de aztán csak odaérünk. Érkezés után Pygmeától kapok két kérdést - duplán bólogatok :-) Kétféle felvágott, savanyúság, kenyér, kávé, kóla, szörp... El is megy kb. háromnegyed óra a "csipegetéssel" :-) de sebaj, idővel jól állunk.
Aztán elindulunk... A betonos emelkedőnél két hezitáló túratársnak mutatom, merre kell menni - szerintem nekik sem tetszik ez a rész :-)) Szerencsére hamar beérünk az erdőbe, aztán meg föl a nagyjából szintben hullámvasutazó szakaszra.
Irtás, P3 jobbról, balra le a nappal oly szép fiatalosba, majd a Vörös-pocsolya táján azért csöppet fölfelé. P+ balra, Kecske-hát, előttünk már nem annyira a távolban az Erzsébet-kilátó, aztán szépen jelzett betérés jobbra. Erdőszél, villanyvezeték - a műútnál lévő sorompó és környéke viszont sötét... Hogy az a sistergős... hol a pont?! Picit lentebb, és igen, Sistergős :-) úgyhogy a csoda jó ellátás közben az iszinik-ről is váltunk pár szót. A forralt bort nem kívánom, a kólát viszont kipróbálom, és tényleg jó.
Kényelmes tempóban megyünk tovább, a Fekete-fej könnyebben megy, mint gondoltam, bélyegzés, meg egy kiírás, miszerint a feltételes pontok működni fognak :)
A műút szélén történő gyaloglást túléljük, és a Hárs-hegyi körútra kapaszkodást is :) Aztán a sötétben bujkáló feltételes pont tényleg működik - no, itt még fogok járni ezen a hétvégén, ha minden igaz - remélhetőleg jóval kellemesebb állapotban :)
Lecsorgunk Szépjuhásznéhoz, hogy aztán a már távolról többször megcsodált Erzsébet-kilátóhoz felkapaszkodhassunk az újabb "nem kevés egyben" emelkedőn.
A kilátó ablakában arcképek, no, ezt megpróbálom nem kihagyni - másodszorra sikerül is egy használható fotót csinálni...
A kilátónál pont, szörppel, aszalt gyümölcsökkel. Kitettek magukért a rendezők - persze az érem másik oldala az, hogy a nevezési díj igencsak vaskos. Mindegy, idén cél az MVTE-érem (amiért plusz 500Ft-ot le kell majd szurkolni - no comment...), jövőre viszont lehet, hogy mások lesznek a preferenciák - és ahogy hallottam, nem csak nálam.
De vissza a túrához. A kilátó ablakaiban három portré, no, ezt csak megörökítem - remélem, sikerült :)
Valamelyik túrán Bubuval mentem erre, és tőle tudom, hogy " a kerék lent gurult az aszfalton", ennek ellenére a jelzést követjük, azaz föl a csúcsra -pedig a rekortán nagyon jól esne a fáradó talpaknak :-)
Virág-völgynél érezhetően lehűl a levegő - no igen, egy völgy alján vagyunk - aztán kikapaszkodunk a másik oldalon, és még egy pici szint leküzdése után megérkezünk Makkosmáriára.
A pontot az esőbeálló mellett egy sátorban találjuk - Szötskéék épp ultiznak :-) de azért a bélyegzés sem marad el. Innen már csak le kell menni Budaörsre - fölfelé :-) úgyhogy gyorsan neki is vágunk az utolsó nagyobb szakasznak...
A Végvári-sziklát hamar elérjük; ezt a szakaszt nappalról ismerjük - fölfelé, nem túl meredeken, viszont murvás úton.
Aztán rövid időre fonódik a S- jelzés, és szintesbe fordul az utunk - oda kell figyelni, mert van néhány kanyar meg elágazás - sikerül probléma nélkül abszolválni az utolsó emelkedőket is. Közben persze elkezdem Szilvit felkészíteni az ereszkedés során ránk váró nem túl baráti útviszonyokra...
Aztán végre elkezd lejteni az ösvény, majd jön a keskeny gerinc, egy aszfaltos utacska keresztezése, a vízmosta sziklás rész, és végre-végre aszfalt - Budaörsön vagyunk...
Beleolvasok az itinerbe, hogy az új cél hol van - a szöveg a régi... nagyszerű. Egy kavics keveredett a szervezés fogaskerekei közé... Szerencsére a lakott területen is ott vannak a rózsaszín nyilak az aszfalton, a célnál meg sok szalag lengedez a kerítésen, úgyhogy sikerül problémamentesen elnavigálni a célig.

A célban megkapjuk a "szokásos" díjazást (kitűző, oklevél, piros mogyorós csoki), fogyasztunk a nagyszerű  és -ekkor még- korlátlan virsliből, aztán irány haza.

Az útvonal szép, az ellátás is pompás - igaz, meg is van az ára... Akár hogyan számolom, az év legdrágább túrája ez volt - és ahogy hallom, többen erősen fontolgatják az MVTE túráinak az elkerülését jövőre - kizárólag a nev. díjak miatt - a rendezésre, szalagozásra, ellátásra az apróbb zökkenőket leszámítva ugyanis nem lehet panasz.

Duplázós hétvégének indult a tervezgetés során, majd a telekocsi is alakult - aztán a dolgok pirinyót másképp alakultak... A lényeg persze nem ez, hanem maga a mecseki séta, ami csodaszép volt, de menjünk azért sorjában...

Pénteken délután egyből a munkahelyről irány Pécs. Laza egy óra alatt sikerül a 6-os utat elérni, pontosabban a sokadik körforgalmat is helyesen letudni :-))
Pécsig egy-két traktor kivételével eseménytelen út, a város határában gps izzítás, cél a mentőállomás. Szilvi megjegyzi, hogy kövessünk egy mentőt :-)  Kulcs megvan, irány a másik állomás, merthogy a vendégszoba ott található. Az épület, bár erősen leharcolt, de így is szép - az mondjuk picit erős, hogy a vizesblokkot áramütés veszélye miatt nem lehet használni...
Még egy gyors bevásárlás, majd vacsora, és eltesszük magunkat másnapra, hiszen 45 ismeretlen kilométer vár ránk.
Reggel fél hat előtt ébreszt a mobilom, relative gyors reggeli után összepakolunk, elköszönünk, és irány a rajt.
A nevezés gyorsan megy, míg én megiszok egy kávét, addig az enyémet is elintézik, a papírra 7:30 kerül, úgyhogy van még 5-10 percünk tollászkodni. Ez kell is, aztán pontban félkor nekivágunk...

Szalagozás visz a tó mellett, majd balra megkezdődik a kapaszkodás fölfelé, az Éger-tetőre. kapunk szintet rendesen, de nagyon jóleső meredekséggel. Mire néhány patakátkelés meg pocsolya után felérünk a tetőre, már nem is fázunk.
A kilátót természetesen megmásszuk, a látvány, a kilátás pazar, már az eddig látott csodaszép őszi erdő miatt is érdemes volt eljönni - és a java még csak eztán következett.
Bizony, a java még előttünk volt ekkor, először két méretes légyölő galóca ingerelt fotózásra, majd pedig az útról nyíló panoráma - végül is a Panoráma-úton járunk, ha jól tudom :)
A Babás szerköveknél is elidőztünk picit, alattunk Kővágószőlős, távolabb más települések... Szép, nem kicsit. No de menjünk tovább, hiszen ez még csak az első EP volt.

Tiszta, rendezett az ösvény, aztán frissen vágott fa illata csapja meg az orromat: egy keresztbe dőlt méretes törzset vágtak szét, méghozzá
fejszével: nem kis munka lehetett, az egyszer biztos - köszönjük!
Petőczpuszta a következő pont, itt egy pici harangláb mellé telepedtek le a pontőrök, akik kétféle szörppel és sima vízzel kínálnak minket - a bélyegzés mellé, természetesen.
Az út túloldalán szenzációs látvány a napfényben fürdő őszi erdő, ezt is meg kell örökíteni - aztán némi aszfalt, majd balra megyünk, és ismét erdei ösvény kerül a lábunk alá. Innen lefelé, egészen Hetvehelyig egy hosszan elnyúló völgyet követve.
Az ősz szinei itt is megállásra, nézelődésre csábítanak, így aztán mindenki fotózgat, nézelődik - én is. Az erdei út után aszfalt következik - jobbra egy erdei iskola - majd lassan, de biztosan beérkezünk Hetvehelyre.

Szép, rendezett település főutcáján bandukolunk a napsütésben - a pulcsi még bírja, a kabát már a hátizsák tetején pihen, mintha nem is az ősz derekán járnánk...
A ponton mi vagyunk az utolsók, már csak a seprűt várják, a májas-zsíros kenyérből azért illendően :) fogyasztunk, hiszen van még előttünk a távból is, meg a szintből is. Úgy döntök, hogy a pulcsit is pihentetem, innentől egy szál pólóban megyek - és tényleg nem fázok.
Hetvehelyről szélén egy szépen gondozott tó mellett sétálunk, aztán jobbra fordulunk, átmegyünk a vasút alatt, hogy a völgyben kanyargó aszfaltcsíkot koptassuk... Egy idő után kezd elegünk lenni az aszfaltból, de csak kitart jó sokáig...
Patak a jobb oldalon, források itt-ott - alattunk meg az enyhén emelkedő út a K3 jelzéssel. Szinte hiányzik egy jófajta meredek emelkedő :-)
Aztán persze azt is kapunk: a jelzés merőlegesen balra tér, meredeken föl a K- jelzésig, de ez az emelkedő most tényleg jólesik. A K- után csak egy ugrás a következő pont - Innen ismét lefelé tartunk, a Z+ jelzésre váltva, egészen az orfűi műútig.
A pihenőhelyre telepedett ponton csoki is jár a megfáradt túrázóknak; pici szerelvényigazítás után elindulunk a műút mellett... No, ez a kanyargós és forgalmaz szakasz nem egy életbiztosítás, de hamar elérjük a jobbra, azaz déli irányba induló Z- jelzést, és elkezdünk fölfelé kapaszkodni.
Patakátkelés, P-, majd újabb EP, jelzésváltás... Igyekezni kell, mert hazafelé lesz egy utasunk, aki csak a 10-es távon ment, és már a célban van :)
A K- levisz a korábban már látott orfűi útra - pont a túloldalon egy esőbeállóban - itt szörp az ellátmány.
A változatosság kedvéért a P- jelzésen indulunk tovább, mellőzünk két igencsak csoffadtnak tűnő túratársat, majd egy szép harangtorony mellett visz az utunk.
Átkelünk néhány hídon, majd elérjük az orfűi utat ismét - sikerül át is kelni rajta, hogy pici betonos emelkedő, meg egy kevés erdei séta után az utolsó ponton kapjuk a bélyegzést meg a színes cukorkákat :-)
Innen K+ jelzésen, néhány hídon átkelve a patakon leértünk a tóhoz, meg a Z- jelzéshez, és a reggelről ismerős úton a célba.

Miután megérkeztünk, gyors adminisztrálás, a célvirsli elfogyasztása és némi öltözés után autóba ültünk, és elindultunk haza.

Az útvonal gyönyörű, az ősz derekán a mecseki erdők (is) csodaszép arcukat mutatják - pláne, hogy ilyen szép, napsütéses időhöz volt szerencsénk. A rendezés az MVTE-től megszokott, úgy árban, mint színvonalban. Ezzel a gyaloglattal egy újabb lépést tettem az MVTE érem megszerzése felé, most már csak egy Piros 50B, meg egy Hegedűs Róbert emléktúra hiányzik hozzá - remélem, azokat is sikerül megcsinálni.

Jövőre? Nem tudom... Budapesttől elég messze van, nem olcsó eljutni a rajtba, ráadásul célszerű a korai rajt, azaz a pénteki leérkezés. Majd kiderül - nekem minden esetre nagyon tetszett az egész.