Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2022

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: K100. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: K100. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. május 31., vasárnap
Ahogy tavaly, úgy idén is előzetes regisztrációval lehetett csak indulni, így elsőként ezt a feladatot kellett teljesíteni - némi levelezés árán ez sikerült is (sajnos a folyamat több szempontból sem tökéletes, és még finom voltam), de azért a "kizárunk csillió évre"-től sikerült eljutni addig, hogy lett reg.számom. No mindegy, a segítségemet felajánlottam a hibásan működő levelezés és folyamat rendbetételében való részvételre - majd kiderül, lesz-e belőle valami, lesz-e rá igény. A nevezési lapot kinyomtattam, üzemorvos, nulladik bélyegzés pipa.
Nagyon kevés túra volt idén, egy elfogadhatóan sikerült Budai 50 volt a maximum táv - reméljük a legjobbakat, és számoljuk a hátralévő napokat...
 Bevásárlás halogatva, de aztán előszedtem az "akarom" varázsszót, és nekiláttam összeszedni, hogy mire lesz szükségem. Műzliszeletből vagy fél tucat, egy zacskó szőlőcukor, két csomag sós keksz, egy csomag azsalt sárgabarack, három izó (nem számolok azzal, hogy Dorogon lesz bolt) - ez a normál boltban megvan.
A "dekából" egy doboz gél meg két PowerBar - első blikkre "hűdedrága", de ezt a K100-at most teljesíteni kell, úgyhogy bele a kosárba és kész. Utólag kiderült, jó döntés volt, de erről majd később.
Cipellő marad a régi - mostanság váltott dizájnt/termékpalettát ezen a téren a bolt, és nem merek kockáztatni - meg valahogy a számozás sem passzol rendesen -pedig a jó öreg Arpenaz 500-as cipőm már eléggé viseltes - de azért még hordható.
 A zsákba a bevásárolt rágcsálni valókon kívül kerül még másfél liter víz a palackon szopókás csővel, eü. csomag, térd- és bokagumi, esőkabát, dupla tartalék elem a GPS-hez, két fejlámpa 6db tartalék elemmel, láthatósági mellény, tartalék zokni és alsó, kis doboz Sudocrem, egy doboz Smecta, meg a szokásos tisztasági csomag. És persze a Cartographia kupa igazolófüzet, hiszen idén is belekerült ebbe a sorozatba a Kinizsi.
Reggel... Este még műzlit gondoltam reggelire, de inkább két szendvicset raktam össze, és burkoltam be kényelmesen ücsörögve, aztán villamos - villamos - HÉV kombinációval irány a rajt.
A rajtnál szokás szerint hosszú, de tempósan fogyatkozó sor, és persze sok ismerős - százasok, nem százasok vegyesen. Bebocsátást nyerve az iskolába "ötös robot", akarom mondani ötös asztal célozandó meg - itt nincs sor, gyorsan megkapom a pecsételőlapot, rajta az NFC-s kártyával. No, ez gyorsan ment, de majd a rajt... "Százasok ebbe, a nem szá.. izé, többiek a másik sorba álljanak"! Hogy ki a százas, és ki a nem százas az itt jó kérdés - néha azt hiszem, hogy mi vagyunk a nem százasok :-D
A százas (vagy "nem százas"?) sor hosszú, van idő GPS-t izzítani, mire odaérek a csipogós és pecsételős indítóasztalhoz már szépen rárakta magát a technika a térképre. Pecsétként "7:40" kerül a lapra - a csipogós időt nem tudom, de nem is érdekes, legfeljebb a célban, ha fullra kihasználnám a szintidőt - de nem úgy tervezem, és különben is az még nagyon messze van.
Amit viszont tervezek, az a fotózgatás drasztikus visszafogása, és a "szokásos" időzítések: Pilisnyereg 5, Mogyi 11 óra - majd kiderül, mi jön össze belőle.

Tavaly én is elmentem a tömeggel a felfestett P+ jelzésen, idén irány az Árok utca (idővel ide fog átkerülni a jelzés is). Többen csodálkoznak, mint nem. Egy részük követ, mások inkább maradnak a jelzésen. Jó poén fönt elsütni, hogy "jó ez a csipogós ellenőrzés, gyorsan ment az előbb" :-) Fent már látszik, hova megyünk először: irány a kevély. Ezüst. Aztán a Nagy. Közben egy csak csipogós pont a százasoknak. Nyereg. Tovább lefelé. Első hegy pipa. Lesz még. Sok is :) Pláne a végén Koldusszállás után... De arra nem kell most gondolni - következő cél Hosszú-hegy.
A K-Z- elágazásnál többen hezitálnak - majdnem rossz tanácsot adok: a 40-es táv jobbra, Szentkút felé megy tovább - se egy tábla, se egy felirat - csak a leírásban egy mondat. Térkép készült, de nem került fel a honlapra, nem került kinyomtatásra a leírás mellé. Még fent, az emelkedő utolsó meredekebb szakaszán is jönnek szembe. Negyvenesek. Szerintem ők most nem szeretik a Kinizsit...
A ponton bélyegzés és csipogtatás, aztán tovább. Terv Pilisnyeregig nem állni meg. Lent a murváról előttem is sokan bemennek a jelzést követve. Sokan meg nem. Távban nincs különbség, az útról leterelt jelzés oka legtöbbször az, hogy az erdészeti úton előforduló nehéz gépes forgalommal ne zavarják egymást a gyalogosok, gondolom, itt is ezért van így - az más kérdés, hogy szombaton elég ritka az erdészeti forgalom.
Szántói nyereg. Irányítják a forgalmat a kanyarban - átmegyünk. Emelkedő, bemelegítés a szerpentinhez.
Picit fentebb leülök az út melletti kőre. tavaly a másik oldalon ültem. Nem lett meg. Hátha így sikerül :-)
Negyvenes jön, térképet kér. Kérdem, miért? Rövid távon indult, és szeretne visszakeveredni annak az útvonalára. Mondom neki, lefelé, és majd balra. Szemben lejjebb ülő túratárstól is érdeklődik - ő is ezt mondja neki. Elindul lefelé - a szemen ücsörgő túratársról kiderül, hogy Rakk Gyula. Tőle tudom meg, hogy a rövidebb távokra is készített térképet...
Együtt megyünk fel a szerpentin elejéig, aztán ő megáll nézelődni - én meg megyek tovább - jó lenne a "Pilis-nyereg - 5 óra" tervet tartani. Nem állok jól ehhez, de megyek, ahogy tudok. A jégtörés miatt a fák koronájának a teteje hiányzik, ezt tudjuk. Az viszont most tudatosulhat sokakban, hogy ezzel az árnyas erdőnek is annyi...
A tisztás után gyorsabb tempóra próbálok kapcsolni, ez úgy-ahogy sikerül is. A nagyon várt elágazásban, ahol balra le kell menni a nyereg felé muszáj megállni: Oláh Tamásék privát frissítőponttal települtek ide: egy bögre buborékos ásványvizet kérek, aztán egy túró rudit is elfogadok. Innen is köszönöm!
Nincs meg az öt órás teljesítés a nyeregig, de a meleg és a hiányzó árnyék számlájára írom, tudva azt, hogy éjjel, mondhatni szokás szerint sikerül majd behozni.
A ponton bélyegzés és csipogtatás, utána csak beállok a büféhez sorba, és begyűjtök egy palack gyümölcslevet, amit azonmód átöntök a műanyagból 100% bio csomagolásba :-)
Kétágú-hegynél a pár éve készült durva kőszórás már kellően be van taposva, illetve a köze fel van töltődve, úgyhogy aránylag normális tempót tudok menni. Durva, de már itt megfordul a fejemben, hogy tényleg akarom én ezt...? Na jó, Kesztölcig most már le kéne menni...
Hogy miért kellett a kesztölci szőlődombon (hegynek nem nevezném) átvezetni a jelzést a régi völgy helyett, nem tudom, picivel több szint, picivel több lakott terület :-) Majdnem elalszom, úgyhogy erősen remélem, hogy az egykori söröző mellé most is kitelepültek, és lehet majd kávét is kapni... És igen, van kávé! Kérek kettőt. Egy pohárba. Cukor, kérek tejszínt is - nem túl erős kávé, de most életmentő - reggel ugyanis kimaradt. Ugyanígy életmentő a hotdog is, amit a vizesárok szélére ülve tolok be az arcomba.
A "szokásos" slag most is rendelkezésünkre áll (köszönjük!), töltök, kalapot vizezek, aztán indulás tovább - Dorogig csak el kéne menni...
Egy első bálozó lánnyal elegyedek szóba - ő is, mint általában minden első alkalommal Kinizsiző a "mi vár ránk" jellegű kérdésekre vár válaszokat - igyekszem nem nagyon ráijeszteni :)
Dorog szélén a híd után majdnem elbeszélgetjük a jobbos kanyart, aztán sikerül helyesbíteni. Addigra beér minket az alkalmi túratársa is, úgyhogy együtt megyünk tovább.
A söröző kimarad, Eszterék megállnak egy cukrászdánál, én megyek tovább a legközelebbi boltig - ha végzek, akkor találkozunk.
Másodszorra sikerül normális méretű (öt decis) citromos Gösser-t lelni a hűtőben, úgyhogy irány a pénztár, fizetek, ki az ajtón - alkalmi túratársaimat nem látom sehol, mindegy, nem vagyunk egymáshoz kötve, úgyhogy megyek tovább.
A temető melletti útról ahogy tavaly is, bemegyek a párhuzamos utcába, amit most újítanak fel. Itt sem előttem, sem később, hátra tekintve mögöttem nem láttam túrázót... A rózsás kert megvan, de most senki sincs kint, csak a virágok, a felújítás pora miatt nem igazán érdemes fotózni sem.
Irány a Gete. Meglep, de sikerül egy menetben felgyalogolni rá - és bár meleg van, de nem az az elviselhetetlen-döglesztő verzió, lehet, hogy ez is az oka. Remélem, a Katlan is hasonlóképp tűrhető lesz.
Azzal a lendülettel, amivel felértem, az igazolás (stempli, csipogtatás) megyek is tovább, a lefelé vezető... zergeúton. A bot itt nagyon sokat segít, még most is, amikor egy csepp sár sincs, ami csúszna.
Az elsőként érintett kis fenyves nagyon rossz állapotban van - jövőre már lehet, hogy itt is napon sülünk?
Egy pici emelkedő, aztán jöhet a nagyon-nagyon ronda ereszkedés a Katlan előtti völgybe.
A pici ér vizével lemosom a karomat, aztán engedélyezek magamnak további öt perc intenzív legyezéssel kiegészített pihenőt az árnyékban :-) Ez után viszont nincs mese, irány a fal, ami lösz - lösz, ami lösz :-)
Nem jó itt feljönni, de erre van az arra... A szántóföld piroslik a pipacstól - a fejünk meg a hőségtől, de szerencsére jóval kellemesebb az idő, mint tavaly, és bár szűken állok idővel, a 12:00-s limitidővel biztosan nem lesz gondom Mogyiig, pláne, hogy a Tokodi pincéknél most nem tudták vállalni a Tokodiak az etetésünket :-(
Azért csak van valami a pincéknél: egyik pincében fröccs meg kávé kapható, az esőbeállónál meg bio gyümölcsös üdítőket lehet kapni - kérek egy citromosat. Savanyú. Nem kicsit. Viszont nagyon finom. De fogja-e bírni a gyomrom...? Mindegy, már lecsusszant :)
A következő emelkedőt nem nem szeretem - utálom. De csak legyűröm, pláne, hogy van a felfelé kapaszkodó csoportban olyan is, aki negyven perccel előttem indult - neki nagyon szűk lesz a 12 óra. Előre engedjük, de még van felfelé...
Aztán csak vége az emelkedőnek, a szintút lejtősbe fordul, a végén kocogósan érek be Mogyorósbányára, mutatom az idővel nagyon szűken álló túratársnak, hogy merre van a Kakukk - beér ő is időben.
Nincs meg a 11:30-as terv - viszont ha tényleg 98km a vége, akkor már csak 47, úgyhogy engedélyezek magamnak egy hosszabb pihenőt, kipróbálva a zöldséglevest (megáll benne a kanál, és ahogy ilyenkor nagyon kell, a sót sem csak fényképen mutatták meg neki), illetve desszertként veszek egy banánt is.
Első alkalommal próbálkozó hölgyek telepednek le az asztalhoz - onnan is látszik, hogy első százasuk, hogy rettenetesen túlpakolták magukat csokikkal meg hasonló, jórészt édes rágcsálni való dolgokkal :-) Javaslom nekik a levest, aztán ahogy végeztem, elindulok.
Az utcán egy árnyékosabb helyen lepakolok, futómű-karbantartás és részleges éjszakai üzemmódra váltás (nadrág) céljából. Épp végzek, amikor a Kakukkban látott három hölgy is megérkezik - meglepődnek, hogy még itt vagyok :-)
A kék kútnál feltöltöm a vizes palackot, aztán nekivágok a következő etapnak. Az Öreg-kő pihenőhöz hosszú, a kellemesnél meredekebben emelkedő nagyjából egyenes ösvény vezet, ezt megtanultam :)
Szerencsére nem volt tömeg, úgyhogy saját tempómban tudtam menni végig. A pihenőnél sziklamászók avagy barlangászok táboroztak; pont viszont nem volt, úgyhogy ahogy érkeztem, fordultam is rá a Péli felé vezető útra.
A forráshoz már félhomályban érkezek, besorakozok, és iszok másfél bögrével a hűs vízből - ezzel is tartalékolom a hátamon hurcolt másfél litert.
Pont itt sincs, Kovalik viszont van - csak úgy elmond néhány nehézséget a szervezés és engedélyeztetés folyamatából - ha csak a fele igaz, akkor is rengeteg, de félek, hogy tényleg ennyi adminisztráció kell hozzá...
A templom mellett ahogy kell, megyek balra, és néhány, a focipálya felé tendáló túratársat is elcsábítok a helyes útra :-) Az aszfaltnál előszedem a láthatósági mellényt, valamennyire magamra terítem, hiszen sötétedés után/közben vagyunk...
Balra fel, az erdő felé, az elágazásnál mondhatni szokás szerint félreállok picit alvázat karbantartani, aztán már lámpafénynél indulok tovább, a "szintidő kihasználása mellett mikorra kell beérnem a következő pontra, ha a hátralévő szakaszra 4km/ó átlagot számolok?" kérdésre adandó választ számolgatva. A számolgatással, no meg annak az eredménye alapján megnyugszom - bár még ugye bőven van hátra, úgy táv, mint "nemszeretem" szintek is, de nem állok rosszul. Előbb azonban a Bika-völgy következik, pont pont nincs, szóda viszont van, úgyhogy itt is sikerül nem a hátamon lévő készletből frissülni.
Az úton villogó lámpák hívják fel az autósok figyelmét az erős gyalogos forgalomra (köszönjük!), aztán vége a villogós szakasznak, lehet nekivágni a völgy másik oldalán az emelkedőnek. Ez hosszabb, mint amire emlékeztem - mindegy, ha már itt vagyok, felgyalogolok :-)
Egy dolog a jó a sötétben - nem látszik a le-föl-le-föl szakasz, amit meglepetésemre szintén egészen gyorsan és komolyabb nyűglődés nélkül teljesítek, sőt, a hajtűkanyarhoz is pikk-pakk odaérek - utána meg vissza :-)
Lehet, hogy tényleg jó ötlet volt Mogyin egy órát pihenni...?
Nyitott kapuk, jobbról érkező P- jelzés... Máris? Annyira nem, de egészen hamar Pusztamaróton találom magamat. No, akkor nézzük meg az esőbeállót: sokan vannak, de pont az nincs, úgyhogy a KET (könyörtelen előrehaladás technikája) alkalmazásával megyek tovább.
Pici holtpont-közeli állapot "beköszönt" a következő szakaszon, de gyorsan túllendülök rajta - hol az a fránya letérés balra...? csak megvan, át a hídon, aztán szinte automatikusan fordulok jobbra, az enyhén felfelé tartó ösvényre. Ha belegondolok, hogy annak, aki most jár itt először, mennyivel nehezebb a dolga... Nem véletlen a jó tanács, hogy tessék legalább az éjszakai szakaszt bejárni a túra előtt.
A Kis-Gerecse oldalában sziklás az ösvény, itt van valahol egy sziklába vájt fülke és benne egy kereszt - most nem keresem a tekintetemmel az út bal oldalán, hanem csak megyek, csak megyek...
A Vízválasztó után, fölfelé picit már elkezdek nem jól lenni, de csak felcaplatok. Fent elkezdek hezitálni,hogy merre van az arra, szerencsére jön egy nagyobb társaság igencsak jó tempóban, úgyhogy követem őket egy darabon. Utána megállok, mert szédelegni nem jó - pár éve megtanultam, hogy minden apró jelre oda kell figyelni.
A pár perc ücsörgés, némi izóval leöblített Tuc-tuc keksz meg egy PowerBar hatásos - a nehézkes indulás után jó tempóban és nulla szédelgéssel robogok tovább a K- jelzésen.
Aztán ahogy közeledek az éjszakai szakasz egyik, szerintem kritikus pontjához, ahol a K- elmegy balra, és az eddig követett úton a K+ megy tovább, egyre gyakrabban veszem elő a GPS-t, mert ezt az elágazást "benézni" nagyon nem lenne jó.
Bal oldalon ott a fán a jelzés, ahol kell, de jó volt, hogy a GPS-en láttam, mennyivel van előttem az elágazás.
No, már csak fel kell jutni Bányahegyre, hogy ezt a szakaszt is kipipálhassam. Osztok-szorzok, bizony bele kéne húzni, hogyha a maradékra négyes átlagot számolva is be szeretnék érni...
Meglepően jó tempóban száguldok fel Bányahegyre, A ponton való becsekkolás után kérek két bögre teát, aztán a kivilágított tisztást elhagyva "belevetem magam az éjszakába" :-D
Vértestolnai műútig szinte semmi említésre méltó dolog nem történik; vannak, akik a végén "toronyirányt" mennek le az útig - én maradok a jelzésen, az a biztos :)
A sorompónál megállok frissíteni: izó, sós keksz. Épp a pakolás végén vagyok,amikor érkezik Bea - majd utolérlek, mondom, és nemsokára indulok is. Ez a szerencséje, mert a balra letérésnél elment tovább, egyenesen, úgy szólok utána, hogy nem arra kéne menni...
Koldusszállásig együtt megyünk - nagyon nehezen lesz vége ennek a szakasznak, de csak elérkezik egyszer a Tarjáni Malom-patak hídja, illetve utána a kanyar, és azt követően Koldusszállás.
Itt előrerobogok, begyűjtöm az igazolást, aztán picivel később, már a S- jelzésű úton ismét megállok frissíteni - és betolni a második PowerBar-t, hiszen most következik a nagyon nem szeretem emelkedő a Kisréti vadászház helyéig, meg még tovább...
Most valahogy nem hat olyan nagyon a "csodaszer", úgyhogy megpróbálom magamban szidni az emelkedőt, haragudni rá, hogy aztán dühből le tudjam győzni :-D Sikerül, igaz, idén sem lett a szívem csücske.
Már csak egy jelentősebb emelkedő... Idővel jól állok, ha csak valami nagy baj nem történik, akkor innen már "megvan" - ezt persze csak akkor jelenthetem ki, ha a célban a levescetli a kezemben lesz :-)
Itt egy picit ránk próbál ijeszteni az időjárás: elkezd cseperegni az eső. No, ezt azért nem kéne, de dafke nem veszem elő az esőkabátot, helyette azt sasolom, hol kell balra lemenni az Arany-lyuk felé.
megvan, irány lefelé, hogy aztán vissza feljöhessünk nagyjából erre a szintre, nagyjából az utolsó emelkedőn.
Az Arany-lyuki elágazásnál pad-asztal csábít pihenésre - előszedek egy izót, kényelmesen kortyolok belőle, aztán nekilendülök - még a saját szóviccekhez is fáradt vagyok, mert eszembe sem jut, hogy "ez a part lesz a végső..." :-) Hosszú, és jobban emelkedik, mint ami kényelmes - bár ahogy a lábamat érzem, a lefelé rosszabb lesz a végén... Kellett nekem "sima" zoknit tesztelés nélkül váltónak hozni...
Fent leülök egy farakásra, nézem a távolsági adatokat, számolgatok - meglesz ez, lehet, hogy 23 valamennyivel, de jó esély van a teljesítésre - hacsak nem jön közbe valami.
No, hogy az ilyen "közbejön valami" kisebb gondot okozhasson, a murvás szintútra kiérve nagyobb tempóra kapcsolok, tudva azt, hogy a végén, a Szentpéteri templomrom után a lejtő, meg később az aszfalt sem fog segíteni a gyors haladásban.
Egy völgybe kanyarog be az út, majd egy másik következik, a túloldalán már ott az út, ami felvisz a templomromhoz - órát nézni,számolgatni is elfelejtek, a pont ugyanis egy autóba költözött - az olvasó saját aksija lemerült, úgyhogy szivargyújtóról üzemel, nekem mindegy, a lényeg, hogy ez a pont is megvan.
Innen már csak lefelé, aztán aszfalt meg beton "sokáig"... Legalább is kilencvenegynéhány km-rel a lábamban sokáig :)
A lejtő a vízhólyagok (sajnos van néhány) miatt sem tetszik, de igyekszek gyorsan tipegni - ha hamarabb leérek, akkor kevesebb ideig fáj, nem? Kálvária ide vagy oda, az alján, a köves résznél eszembe ötlik néhány, a helyhez nagyon nem illő mondat, de szerencsésen túlélem ezt a szakaszt is.
Balra egy pad, leülök egy percre, aztán megyek, illetve mennék tovább - naná, hogy a rossz irányba (jobbra, és nem balra picit fölfelé), de aztán rájövök a tévedésemre, és javítok.
Futó húz el mellettem - én is megpróbálom szaporábban szedni a lábaimat, hogy végre elfogyjon alólam a lejtő, és a pár éve még kényelmes földút helyén épített aszfaltcsíkhoz érve azt számolhassam, mennyi idő még... Aztán eszembe jut, hogy van nálam némi zene is, úgyhogy kikapcsolom a külvilágot egy kis Korpiklaani-val. Jól lehet rá menetelni :-P
Bajra gyorsan beérek, a zene segít, hogy ne nagyon foglalkozzak semmivel, úgyhogy csak megyek, csak megyek... De a "szakmai ártalom" csak kitör rajtam egy fotó erejéig :-D
A kerékpárút a kétkerekűvel közlekedőké, de a k100 mezőnyének többsége is azt koptatja inkább... Nemsokára feltűnik a vasúti átjáró, a távolban épp vörösre vált - remélem, nem zavarba megy, hanem vonat jön... Vonat jön, és mire odaérek, pont vált a jelzés, úgyhogy lehet tovább sétálni.
Itiner előszed, mert hiába az ötödik, jobb, ha térkép meg utcanév alapján megyek... Keresztutca, park, hosszan ívelő utca, gyalogos lámpa, gombnyomásra szinte azonnal vált - nézem az órát, 23:00 körül lesz az idő, de nem érdekel, hogy több vagy kevesebb, nem gyorsítok, megyek kényelmes tempóban...
Aztán bent csak megemberelem magam, és picit kocogok a legvégén, így lesz 22:54 a vége a csipogós mérés alapján.
Az érkeztetés hipergyors, még kettőt sem szusszanok, már a kezemben van az oklevél, a jelvény, és a legfontosabb, a levescetli :-) Legfontosabb, de ettől válok meg a leghamarabb - cserébe kapok egy ragulevest, elveszek mellé két szelet kenyeret, aztán lehuppanok egy szabad székre, és komótosan elfogyasztom az egészet. A gyomrom egy halovány gondolat erejéig háborog azon, hogy munkát adtam neki, de aztán jobb belátásra tér, miután kint leülök egy kicsit levegőzni az eresz alá. Esik. Illetve csepereg. Mindegy. Dzseki, kalap bent van az étteremben, de az sem érdekel...
Nagy nehezen azért visszamegyek, kihozom a cuccomat, és letelepedek egy padra, megnézni, mikor lesz vonat hazafelé. Ekkor elhangzik a kérdés, hogy jön-e valaki az állomásra - Sistergő felajánlásával élve autóval jutok ki a vonathoz - köszönet érte.
Az állomáson sokan várjuk a vonatokat - leülni értelmesen nem lehet, úgyhogy ácsorgással telik az idő, aztán begördül a vonat, sikerül felszállni és helyet találni - és nem elaludni hazáig. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos :-D   Jövőre? Talán. Ha nem jön közbe semmi... Hiszen a póló fele már megvan :-D 


Endomondo: K100 2015.

2013. május 26., vasárnap

Három teljesített K100-zal a hátam mögött nem mondhatnám, hogy nagy kedvem volt nekivágni - a várható időjárásról sem mondtak túl jókat, és volt némi rossz előérzetem is... Mindezt tetéztem azzal, hogy a buszmegállóban vettem észre, hogy a bérletem otthon maradt, úgyhogy a korai indulást is sikerült elbuknom, de kezdjük az elején :-)
Új munkahely, új üzemorvos, bepróbálkozok az orvosi igazolásért - eddig kétszer ment, hátha... Mondom, hogy mit szeretnék - az első mondat után bólogat a doki, ő is többszörös teljesítő, úgyhogy "fél szavakból is" :-)
Orvosi tehát pipa, a többi szükséges cucc viszont "nemakarósan" jön össze - de azért csak-csak meglesz minden:
  • Négy tasak gél
  • Hat műzliszelet
  • Két csomag sós keksz
  • Két tasak gyümölcspüré
  • Sós mogyoró
  • Vadonatúj zokni (tudom, bátor dolog, de dupla vagy semmi alapon egyik párat felvettem, a másikat meg cserezokninak vittem magammal)
  • Törlőkendő
  • Bepanthen kenőcs
  • Két palack izotóniás ital
  • Másfél liter palackos gyümölcslé (miután elfogy, víznek jó lesz a palack)
Ezen kívül a szokásos eü.csomag, esőkabát, cserezokni és -alsó, plusz pulcsi és egy hosszú alsó is kerül a zsákba - hűvös éjszakát ígérnek... Smecta-t kerestem otthon, de nem találtam - bosszankodtam is miatta, de "eddig nem kellett" alapon nem foglalkoztam vele.
Körbekerülöm Budapestet, az 1-es villamoson már feltűnik néhány túrázó kinézetű utas, de az ilyen jellegű népsűrűség a HÉV-en ugrik meg igazán - itt már jócskán vannak ismerősök is, ez picit javítja a kedvemet, és kezd elhalványulni a "tényleg kell ez nekem?" gondolat.
A nevezéshez Sistergővel sorakozunk be - egy jópofa szabadtéri kiállítás állványai között áll a sor - az egyik képen kerekesszékben ül egy igen idős hölgy... Lehet, hogy a célban elfogadnánk a járgányát...? Cél... Tata... Hol van még az! Nem szabad erre gondolni, első kör: nevezni.
Amikor bejutok az iskola előterébe, komolyan megfordul a fejemben, hogy 40, de aztán visz a lábam az egyik 100-as asztalhoz, és eldől a sorsom - menni kell. A gyomrom már itt vacakol, de ma nincs mese, megyek, ameddig bírom. Első cél: 5 órán belül Pilis-nyereg, és a többire nem gondolok.
A rajtnál épp csak páran várnak indulásra, én megvárom, míg a GPS magához tér, aztán a vonalkódot leolvassák, 7:10 a papírra, és hajrá...
Egybefüggő tömeg ugyan nincs, de nagyon sokan gyalogolunk a Kevélyek felé - igyekszem előzni, amíg lehet, aztán az emelkedőn is - szerencsére itt is lehet, meg is köszönöm azoknak, akik elengednek.
Egy keresztbe dőlt fát kerül ki a sor - előttem páran átlépnek rajta - nekik sikerül, én meg valahogy beleakadok, és letenyerelek a túloldalon. Na még ez is... :-)
Szeretek túrán beszélgetni ismerősökkel és ismeretlenekkel is, pláne, ha ilyen "semmilyen" kedvem van - hátha javul, úgyhogy most is így teszek - első bálozók a lányok, kérdezgetnek az útvonalról, a nehézségekről, az éjszakai szakaszról... Messze van még, mondom, ha úgy alakul, mehetünk akkor is együtt, de előbb érjünk el Pilisnyeregig.
A Kevélyen a "nemszázas" túrázóknak van csak pont - a szokásostól eltérően a nyeregnél tették le az asztalkát - mi itt csak áthaladunk, és robogunk tovább, lefelé.
A csobánkai műútnál várja a lányokat Reni édesanyja a depós autóval - alig jöttünk pár kilométert, így gyorsan tovább is megyünk: irány a Hosszú-hegy.
Mintha nem is emelkedne, úgy tudjuk le a felfelé vezető ösvényt, a pontnál pici sorakozás, aztán máris tovább - a folyamatos előrehaladás technikáját alkalmazva :-)
Az ösvény tavaly még levágható kunkora egy hosszú farakással van "díszítve", úgyhogy szépen körbemegy mindenki - aztán persze lent a többség marad a murvás úton, a lányok is arra indulnak, aztán csak követnek a jelzésen. Előttünk egy túratárs, mögöttem is egy... De legalább a madarak énekét és nem a szellősen bár, de azért jelentős számban gyalogló túrázók zaját lehet élvezni.
A pilisszántói műút elérése előtt (meg a túrán még néhányszor) találkozunk Ebolával és Istivel, aztán feltűnik Reni édesanyja - fotó, víz, mit esztek/isztok, vitamin, kell-e valami - én sem "úszom meg" a kedvességét - a "csapat" részének vagyok tekintve, és kész :)
Első "nemszeretem" emelkedő jön a szerpentinig - vagyis úgy emlékeztem, rá, hogy nem igazán tetszik :) Érdekes, de most egészen simán ment ez is, ugyanúgy, mint Hosszú-hegy.
A szerpentin szép, a panoráma pláne, de a "liftezős" gyomrom miatt nem igazán van kedvem nézelődni - illetve egész más szempontok alapján nézelődök :-/
Felérünk, a Pilistető oldalában haladó nagyjából szintes szakaszon kiállok egy technikai szünetre, talán ér valamit...
Közben az út mellett egy fa is rám vigyorog :-)
Kocogni, pláne futni nincs se kedvem, se energiám (kell az még későbbre is), a lányok Pilisnyeregnél bevárnak, úgyhogy azért igyekszem - no meg az időtervet is jó lenne tartani...
Az ereszkedés a nyeregig kellemetlen, de a térdem jól bírja - tapasztalat, hogy ha itt "jelez" valakinek, akkor a Getéről lefelé fájdalmas lesz, erre érdemes odafigyelni.
A ponton rövid sorakozás, de az időtervet így is sikerül tartani: 12:10 körül kapom a bélyegzést a ponton. Sajnos 61km-nél az aksicserénél a GPS-em egy teljes reset-et csinált, úgyhogy pontos idő- és sebességadatok, meg Endomondo-s térkép ezért nincs :(
A lányok is előkerülnek a tömegből, úgyhogy mehetünk, irány Kesztölc.
Az időjárás príma, az út sem olyan vészesen rossz, mint volt két éve, amikor frissen volt felszórva durva kőtörmelékkel - egyenletesen kényelmes "nem sietünk" tempót diktálva érjük el a Kétágú-hegynél lévő pontra vezető leágazást - itt sem kell pecsételnünk - és hasonló tempós gyaloglással érünk le Kesztölcre.
A falu szélén Hotdogmen dolgozik - nem érzem úgy magam, hogy hotdog kéne a pocakomnak, pedig az a hír járja, hogy finom dolgokat lehet nála kapni - talán legközelebb :-(
Az egykori kocsmánál vár ránk a már jól ismert autó, leülünk egy picit pihenni - Dorogon úgysem állunk meg, úgyhogy nyugodtan belefér egy nagyobb szusszanás is. Közben Eboláék is befutnak, kapom is az irigykedő megjegyzést tőle - szeretne ő is ilyen kellemes hölgykoszorút :)
Keresztülsétálunk Kesztölcön - a slag most is kint lóg a "szokott helyen", bár nagy hőség egyáltalán nincs, de így is sokan állnak sorba vízért, köszönet érte.
Dorogon tényleg csak áthaladnánk, de elered az eső, úgyhogy esőkabát elő, és "beöltözünk" - nem tűnik, hosszan tartó esőnek, de jobb a békesség, pláne, hogy bő 60km még előttünk van, úgyhogy nem lenne jó megázni.
Aztán egy újabb megállás: Oláh Tamásék fotóznak és túrórudival kínálnak - az energia jól jön, a pocakomnak szerintem "mindegy", úgyhogy köszönettel elfogadunk egy-egy pöttyös csemegét :)
Beszélgetve a Gete sem annyira vészes - inkább unalmas a sok fölfelé :-) Aztán csak felérünk, panoráma balra, fa kereszt, majd még egy macskaugrás, és kibukkanunk a csúcskeresztnél lévő tisztásra.
A pontnál itt sincs nagy sor, gyorsan bélyegzünk, rövid pihenő, közben alaposan megnő a sor, egy túratársat kisegítek némi ragasztószalaggal, aztán arra már nincs időm/eszem, hogy alaposan átnézzem az eü. csomagot, amiben ott vigyorgott legalább 5-6 tasak Smecta. (Ha én ezt tudom...)
Pár perces pihenés után indulás lefelé - sokan vagyunk, lassan haladunk, de lesz még rosszabb is...
Az utolsó nagyon kellemetlen szakaszon előzgetek, lent a löszfal előtt bevárom a lányokat, aztán fölfelé... Tötymörgés. De nagyon - és előzni sem igazán lehet, aztán mégis sikerül, de messze van a sor eleje, és az ott nem nagyon haladó túratárs. Persze, az a 4-5 perc, amit ilyen tötyögéssel veszít az ember, az nem sok. Egyszer. De sok kicsi sokra megy...
Aztán csak felérünk, megvárom a lányokat, "balra nézz" mondom, hiszen onnan jöttünk :-) Igen, ez itt a katlan - ami idén messze nem szolgált rá a nevére, úgyhogy egész tempósan tudjuk le ezt a szakaszt is - igaz, a lefelé itt sem kellemes, de sebaj, a Tokodi pincéknél majd pihenünk egy nagyobbat - bár pihenéssel a "Mogyi: 11 óra" szűken lesz tartható...
Aszfalt, autó, letelepszünk az út szélén - mindenki frissít, ahogy jól esik: én megejtem a "kötelező" zoknicserét, meg kérek egy palack vizet, hogy ne kelljen a pincéknél pluszban megállni. A lányok izgulnak az időterv miatt: nyugalom, nincs messze a fele, simán megleszünk 11 órán belül, ráadásul Mogyi már több, mint ötven, addig meg csak egy rövid, de húzós emelkedőt kell legyűrni, hogy pont a felénél tartsunk :)
Sikerül. Valahol a kapaszkodás után, már lefelé sétálva ér minket a stopper szerinti 11:00, ezzel tehát jól állunk, pláne, hogy a Kakukkba csak pecsételni térünk be. Emlékeim szerint tavaly hasonló idővel jártam itt, így akár még nyugodt is lehetnék, de most azért vacakabbul érzem magam. Mindegy, a következő feladat eljutni az Öreg-kő pihenőhöz.
Az emelkedő hosszabb, mint amire emlékeztem, de csak felérünk - és nézzenek oda: a meglepetés pont most itt van, papírt elő, bélyegzés - meg egy öt perces bónusz pihenő.
Egy külföldi srác érkezik a pontra: hiányzik a bélyegzése a Kakukkból... Kellemetlen, nem is kicsit - idővel sem áll túl jól... A ponton lévő rendezőkkel egyetértve az a javaslat születik, hogy menjen vissza a kéken Mogyira, aztán a bélyegzés után a már a k+ jelzésen menjen Péliig. Persze jó megoldás nincs, és mi is tovább kell, hogy induljunk, remélem, sikerült megoldania a dolgot - ahogy számoltam, úgy 3km pluszt jelenthetett ez neki.
Erről is beszélgetve gyalogoltunk Péliig, itt a forrásnál lemaradtam vizet tölteni meg picit lemosni magamról a port meg az izzadtságot, hogy aztán tempósan eredjek túratársaim nyomába.
A templom sarkánál természetesen balra tartok - többen kétkedve fogadják, hogy arra van-e az arra, aztán néhány fával odébb ott virít a jelzés...  A kapunál lévő címert lefotózom, aztán az aszfalton jobbra... Tömegesen érkeznek a focipálya felől is a résztvevők - szerintem ha fogytán lesz a jelvény, a templom elé nyugodtan le lehet majd tenni a "meglepetés" ep-t :-) A teljesítési arányra gyakorolt hatása garantált :-P
A Bika-völgynél épp beérem a lányokat, picit fájnak az izületeim, aksit cserélek a GPS-ben... Nem kellett volna. Illetve de, mert reggelig nem biztos, hogy kitartott volna, ellenben egy alapos resettel indít a készülék, úgyhogy az eddigi útvonal adatainak annyi :-( Nem vagyok tőle boldog, hogy finoman fogalmazzak, de ez van - aki biztosra akar menni, az aksicsere előtt mentsen mindent, ami menthető. Lámpa bekapcs, aztán indulás tovább...
A "nemszeretem" hullámvasutazós szakaszon egyedül bandukolok, az adatvesztés miatt igencsak rossz hangulatban - de legalább nem arra figyelek, ami előttem van, így egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a korábban átjárható kerítés előtt sorakozok, ugyanis zárt kapu+létra állja az utunkat. Reniék nem sokkal előttem másznak át a létrán, de mire én is átérek, már nem látom őket.
Négy kerítés -kettő mászós- után végre Pusztamarót, a kocsinál ismét találkozunk. Valaki sütivel kínál, minden mindegy alapon köszönettel elfogadok egy szeletet, aztán megyek tovább, vár a Kis-Gerecse, meg távolabb Bányahegy... Nézek egy időt, talán belefér a 16 órába Bányahegy. Már Bika-völgy után is voltak jelei a zombi üzemmódnak, de itt aztán teljesen "bezombulok", és csak megyek előre.
Az egyházi üdülő után nagyjából szintesre vált az út, a széles erdészeti úton gyorsan lehet haladni - persze oda kell figyelni, hiszen pocsolya itt-ott akad, meg aztán valamikor a jelzés balra le fog térni az útról.
Letérés megvan, bő másfél km még Bányahegy, és nagyjából 20 percem van - könnyed emelkedő, ha nem is kényelmesen, de össze fog jönni... Kerítés jobbról, hosszan, aztán vége, fények, autók, tömeg: Bányahegy.
Megkeresem az ep-t, leakasztom a zsákról a bögrét, kérek egy teát citrommal, aztán meglátom Reniéket - épp indulnak, olyan lendülettel, mintha nem is lenne mögöttük bő 70km. Hárman, két lámpával megyünk, Z- balra, nem, most nem megyünk le Héregre - vacak lenne visszakapaszkodni :-D
A tavaly még botladozós rész, ahol a kerítést korábban elbontották, most már teljesen jól járható, így hamar az örök vita tárgyát képező irtáshoz érünk: átlósan, vagy körbe? A kitaposott út átlósan vezet,a túloldalon persze elvesztjük a jelzést, ugyanúgy, mint tavaly - megállok GPS-t nézni, Reniék előre mennek, "balra" mondom nekik még, aztán elpakolok, és megyek én is tovább.
Nem látom magam előtt őket, úgyhogy szaporázom a lépteimet, a kerítés alsó sarkánál balra bemegyek az erdősávba, ahogy a jelzés mutatja - nem vevő senki az invitálásra, pedig erre visz a jelzés, ráadásul picivel rövidebb is :-)
Kiérek az aszfaltra, a sorban ott áll a jól ismert autó - a lányok viszont sehol... Gyors telefon, kiderült, hogy balra visszamentek az irtásra, de már jó helyen vannak, és jönnek lefelé.
Innen aztán "csak megyünk" Koldusszállásig, jelentős sor nincs, pecsét van, tea vagy erőleves választható - folyamatosan sós kekszet rágcsálok, úgyhogy maradok a tea mellett. A sorral egyébként szerencsénk volt: nem sokkal utánunk itt érkezik egy nagyobb csapat...
Reni előresiet, Suzival kényelmesebb tempóban vágunk neki az utolsó előtti nagyobb emelkedőnek - ami jóval-jóval hosszabb, mint ahogy az az emlékeimben élt, úgyhogy néma baktatás fölfelé, hosszan...
Aztán egy szinte örökkévalóságnak tűnő óra múlva csak elérjük a s- balos letérését, ahol lemegyünk, hogy utána visszakapaszkodhassunk az épp elhagyott murvás útra...
Ez a 90m körüli szint talán a legrosszabb az egészben: hosszan, egyenesen megyünk fölfelé, bár lehetne előzni, de kedv az nincs hozzá, így beállunk a többiek mögé - idővel rendben vagyunk, de azért jó lenne Renit utolérni, bár ahogy Koldusszállásról "elviharzott", hát... nem is tudom. Aztán csak vége a fölfelének, lehet várni az éles jobbra kanyart - nagyjából két km, kevesebb, mint fél óra - de akkor és ott többnek tűnt.
A templomromnál lépcsőn fel, bélyegzés, lépcsőn le, nem állunk meg, alkalmazzuk a "folyamatos előrehaladás" technikáját itt is :-)
Lefelé meglátom Renit előttünk - utol is érjük, együtt vágunk neki az utolsó, sziklás szakasznak, Baji szőlők előtt.  Nem érzem jól magam, pici szédülés, ez-az, úgyhogy inkább lassítok: negyed öt van, és még bő öt kilométer lehet hátra, azaz innen tényleg totyogva is... Persze még nincs vége, de már érzem, hogy megvan.
Ha nem is totyogva, de kényelmes tempóban sétálok a már jól ismert aszfalton - a lábaim teljesen jól vannak, bár fáradtak, de egyéb gond szerencsére nincs. Bajon még megvár Reni édesanyja a kocsival, hogy minden rendben van-e? Köszönöm, igen, megyek, ahogy tudok - itt már nem lehet gond.
Tatán a fénysorompó bohóckodik egy sort: vörösre vált, aztán elindul felfelé a csapórúd, egy pillanatra bevillan a fehér, majd csapórúd azonmód vissza lefelé, és ismét vörösen villog...
Két-három ilyen ciklust többen végigvárunk, aztán szétnézünk, és átsétálunk a síneken. Ismerősök érkeznek, csapódok hozzájuk, egy utcával hamarabb balra - szánom-bánom, de idén így sikerült, ilyen a tömeghatás...
Már szemből is érkeznek, "hajrá", "gratulálok" - ismeretlenül is mindenki megérdemli :-)
A célban átveszem a jelvényt-oklevelet-kajajegyet, sorban állós boxutca...Miután végzek, kint körbenézek, de a lányokat már sehol nem látom, úgyhogy megcélzom az étkezdét.
A tárkonyos raguleves nagyon finom, bekanalazom, megeszem utána a lekváros fánkot is - rendezők körbekiabálnak, hogy fél óra múlva megy a vonat, így gyorsan beadom a tálcát, és elindulok az állomásra.

Köszönöm Reninek és Suzinak a társaságot, sajnálom, hogy a végén nem tudtam személyesen gratulálni a teljesítéshez - jövőre remélem, be tudom pótolni ;-) 

Idei track sajnos nem készült, de a tavalyi megvan, és készült egy térkép is belőle:

Track (2012-es): Track_KINIZSI_100_2012_szurt.gdb

Az útvonal térképe (12 oldal, pdf): k100.pdf


2012. május 21., hétfő

A Sárga 50 után hezitáltam, nem is kicsit, hogy kell-e ez nekem, aztán a Budai 50 picit helyrerakta az önbizalmamat, igaz, az Index-es fórumban nem iratkoztam fel a listára még pénteken sem...
Késői lefekvés után korai és izgatott reggel következett - kinéztem több verziót is a közlekedésre, aztán kényelmesen egy átszállásos buszozós megoldással sikerült a rajtba érnem.
A nevezésnél "szokásos" hosszú, de gyorsan haladó sor, bent az asztaloknál is tempósan megy a munka.
A füzetből kimaradt a 2011-es teljesítői lista, pontosabban a 2010-es került bele, de a rendezők javítottak: mindenki kapott egy kétrét hatott A4-es lapot a hiányzó listával. Köszönjük!
Némi szedelőzködés, "kell nekem ez?" gondolat elhessegetése, GPS bekapcs, rajtban rövid sorakozás, és 7:15-ös bélyegzővel a lapomon nekivágok a jól ismert útnak...
Igyekszem előzgetni, saját tempóban haladni - ez többé-kevésbé sikerül is. Közben száll a por, megpróbálom megtippelni, hogy meddig fog tartani a tömeg. Tévedek, jóval tovább...
A Kevélyen pazar kilátás, rövid szusszanás - nekünk itt nincs bélyegzés - sokan megállnak piknikezni, nézelődni; sejtésem szerint zömével a rövidebb távokon indult túratársakról lehet szó, én megyek tovább.  Kevély-nyereg, és zúzás lefelé - a terep jó, erő és kedv -még- bőven van :-) A hosszú egyenesben elszórtan, de tömegesen tartunk Hosszú-hegy felé. A nyeregben persze depós kocsik tömege - nagyon kell, hiszen igen-igen messze vagyunk már a rajttól :-D
A Z- szépen kijárt, így a tömeg szépen követi a jelzést, persze lesz még olyan ahol nem... Aztán elkezdődik a fölfelé - megyek, zakatolok fölfelé - nézzenek oda, pici nyugalom: se előttem, se mögöttem nem látom a folytonos tömeget. A pont előtt kb. 200 méterrel meglátom magam előtt... A pecsétre váró túratársak tömött sorát. Olyan igazi pár évvel ezelőtti Gyermekvasút nyomában feeling, de aztán csak túl leszek a dolgon.
Krisztával találkozok, beszélgetve ereszkedünk lefelé. Lent a jelzés balra letér az útról - idén is eléggé egyedül vagyunk ezen a szakaszon :-) no mindegy.
Emelkedő jön, majd egy kellemes tisztás, itt szusszanok egy picit a László púpja meg a szerpentin előtt - csoki, aztán hajrá.
Éles kanyar, pompás panoráma - picit nézelődök, de csak keveset, mert ezekkel a "csak egy kicsit állok meg"-ekkel prímán ki lehet csúszni a szintidőből.
Pilisi szerpentin, első, második, sokadik figyelmeztetés, egy levágásban szigetelőszalag keresztben és egy felirat is - a következőben viszont semmi... Valaki elindul fölfelé, szólok neki, hogy nem kéne. Durván visszaszól, hogy mi közöm hozzá, próbálom megmagyarázni neki, nem érdekli, felmászik - egyenesen egy rendező karjaiba. Rákerül a lapjára az "ejnyebejnye", és ezzel el van intézve... Végül is a környezet károsítása már megtörtént - nem lenne ésszerűbb a szerpentin alsó ágánál ott állni, és kerek perec továbbküldeni azokat, akik megpróbálkoznak a szerpentin levágásával...?
Aztán felérek, Oláh Tamásék jönnek szembe: vízzel, csokival kínálnak - megköszönöm, jól esik a figyelmességük.
Pilis-nyeregben a már megszokott tömeg, úgyhogy csak bélyegeztetek, és megyek is tovább. Aztán egy alkalmas fatönkre leülök, mert futóművet kell javítani...
Nem lesz ez így jó, de muszáj. Néhány vízhólyag megvarrása és leragasztása következik. Közben arra gondolok, hogy ez még harminc se' volt, és már így néz ki a lábam... Lehet, hogy nem 60km-rel a cipellőben, új, hosszabb távon még nem próbált zokniban kellett volna elindulni?
A tavaly rettentően undok, durva kőzúzalékkal felszórt szakasz egy év alatt picit szelídebb lett, de még most sem igazi, pláne gyaloglásra.
Kétágú-hegynél sincs nekünk pont, robogok le Kesztölc felé. Nocsak, egy Asciimo személyesen :-) Aztán érkezik Pataporc is, váltunk pár szót, aztán leszakadok - A kesztölci kitelepült kocsmánál kiállom a soromat - de megfelelő mennyiségű apró nélkül csak a sor marad, sör nem lesz - sebaj, majd Dorogon.
Út közben egy kidöntött fát kerülünk - a belseje sajnos teljesen üreges, úgyhogy ideje volt kivágni.
Eddig sem tartottam a lazán tervezett megállásokat, így aztán nyugodt szívvel térek be a túratársakkal telt kocsmába: egy sör, és kiülök a fedett teraszra, és újabb futómű-karbantartás következik...
Bár Dorogon van a vége a 40-es távnak, úgyhogy innentől ugyan nincsenek nem százas túratársak, de valahogy mégis sokan vagyunk - van, aki monoton gyalogol fölfelé, és vannak, akik kvaddal jönnek lefelé - mindkét oldal kulturáltan kezeli a helyzetet, nem úgy, mint tavaly a katlannál...
Az egyik tisztásnál félrevonulok, adok magamnak öt perc pihenőt -meg egy gélt (jövőre nem kólaízűt kell venni), aztán pikk-pakk (na jó, annyira azért nem...) fent is vagyok a keresztnél.
Pecsételés után sikerül nagyjából jól időzíteni a lefelé indulást - ezen a zergeúton nagyon jól jön a bot, még így is nehéz, főleg az eleje.
A K-K+ elágazásnál is pihennem kell - kora délután, meleg, tikkasztó idő - az órámra nézek, no, az is elég vacak időt mutat - mindegy, majd ha estefelé jobb idő lesz, belehúzok.
Fölfelé sorbantotyogás van, kibírom, bár nagyon lassú, és szeretnék túl lenni a löszfalon... Aztán laposabbá válik az út, szántóföld, por, és széles csapatban vonuló túrázók... De innen már nem sok van a Tokodi pincékig.
A lefelé jót jelent, hiszen közeledünk - a lábam viszont nem szereti, mint ahogy az aszfaltot sem - no, ez nem lesz egy örömséta Tatáig, pláne, ha a végére gondolok... De nem gondolok rá.
Tokodi pincéknél a második kútnál helybéli hölgyek serénykednek: sorra húzzák a felfrissülésre vágyú túrázóknak a hűs vizet a kútból - én is alaposan lemosom a katlan porát, meg az izzadtság sóját magamról.
Aztán odébb egy szép hosszú sor - pontosabban kettő - vízért is, meg a sor mögött rejtőző ponton kapható bélyegzésért is - néhány sietősebb túratársat úgy kell visszakiabálni, hogy ha vízért nem is, de stempliért azért álljanak meg.
Egy bögre vizet, meg némi zsíros kenyeret berámolok, aztán gyorsan tovább, mert idővel nem állok valami jól - az egynyomos ösvényen a sorban fölfelé tötymörögve azt számolgattam, hogy mennyivel (nem sokkal...) leszek 12 órán belül Mogyin... Nem jó érzés ilyet számolgatni, így aztán ahol lehet előzök, és tempósan tolom föl, aztán lefelé is - 11:20-szal pecsételtetek a Kakukkban, de még vizet kell tölteni a kútnál...
A faluból kifelé elkezd motoszkálni bennem, hogy kell-e még nekem a maradék közel 50 kili...? Kell, vagy sem, megyek tovább - bízom benne, hogy a hátralévő szűk tizenkét és fél óra elég lesz.
Az Öreg-kő pihenőhöz vezető ösvény nekem pont kellemesen emelkedik, az időjárás is egyre kellemesebb, tömeg sincs már, úgyhogy picit dacból is, de tempósan megyek fölfelé - aztán a K- másik ágán meg vissza, a Nyerges 40-ről ismert módon megkerülve a lekerített részt.
A forrásnál a Tokodi pincéknél a ponton kapott bögrém terhére :) frissítek, aztán megérkeznek azok is, akiket az Öreg-kői pihenő előtt előztem meg. Váltunk pár szót, kiderül, hogy Bea első bálozóként van itt: gyors döntés, ha tudunk, menjünk együtt: neki sietősebb, én meg tudom, mi van előttünk :-D
A templom előtti úton megyünk az aszfaltig - a kéktúrás bélyegző doboza tényleg meg tudja zavarni az először errefelé járó túrázót.
A Bika-völgyet már nagyon várom, hiszen a k100-as topicból tudom, hogy hotdogmen ott lesz (tavaly a vértestolnai műútnál volt) - átérünk, ott van, jégkásához már hűvös van, de a hotdog az nagyon jól esik - mint ahogy a szóda is, a picit odébb települt Multinavigator-os ponton. Hiába van nálam a Pilisnyeregnél osztogatott tavalyi és idei cetli is - szörp meg bor elfogyott - így jár az, aki későn érkezik :-/
Hosszú naci, pulcsi - én zoknit is cserélek, aztán lámpa be, és jöhet a nemszeretem hullámzás Pusztamarót felé.
Egyedül sokkal rosszabb - beszélgetve szinte észre sem vettem, és már a Vaskapu túloldalán jöttünk visszafelé. Tanulság: ezen a szakaszon nem szabad egyedül menni.
Pusztamaróton az esőbeállónál sokan vannak, pont nincs, mehetünk tovább. Alig várom, hogy az aszfaltról letérjünk - most valahogy hosszabbnak tűnik ez a szakasz...
Sziklás ösvény, szusszanunk, aztán az egyházi üdülőnél lassan szintesbe fordul a széles erdei út alattunk, és csak megyünk, rendületlenül...
A kerítés(?) mellett erősen figyelünk, hiszen hamarosan balra letér a kék sáv, hogy enyhe, de hosszú emelkedővel felvigyen minket a bányahegyi pontra. Stimmt, megvan, irány Bányahegy.
A völgy túloldalán vezető úton autók fényei látszanak - csalós picit, odébb van még a pont... Aztán csak feltűnik a fáradtan nyüzsgő, fejlámpák fényében derengő tisztás.
Teázunk, leülök egy picit - a talpam nem érzi jól magát, de már csak huszonvalahány kili... Szerencsére csak rövid ideig ücsörögtem, így nem annyira borzasztó elindulni :-) Az órámra nézek: valamivel kevesebb, mint tizenhat és fél órája indultam - alakul ez, éjszakai szakasz ide vagy oda, jó tempóban haladunk.
Ez így marad a következő szakaszon is, hiszen jók a jelzések, az úttal sincs gond - és az egykori kerítésmászások sincsenek már meg.
Kényelmesen haladhatunk - egészen a volt kerítés melletti részig... Itt, bár széles utat tapostak a kerítés elbontásakor, de picit trehány munkát végeztek: sok-sok huzal maradt a földön, amiben lehet botladozni rendesen... Hab a tortán, hogy néhány kőbe is sikerül belerúgnom, rendre a bal lábammal - a harmadik vagy negyedik után azért már eléggé sajog - rá sem merek gondolni, hogy hogy fog kinézni...
Utolérünk egy csoportot, őket követve keresztülvágunk egy tisztáson - utólag esik le a tantusz, hogy ez az örök vitatéma helye, hogy átlósan vagy körbe :-D
Mivel a kerítés itt is eltűnt, így picit "lemegyünk" a jelzésről, aztán a lábunk alatt meglátjuk egy kövön: derékszögben a nyíl: balra és előre mutat. A 2007-es Lábatlan túrán (a kép akkor készült) is itt volt :-) Vannak, akik balra akarnak menni - visszahívjuk őket, hiszen arról kellett volna érkeznünk, arra volt valamikor a létra a kerítésen.
A műútnál depós kocsik sora ismét, majd a tavalyról oly emlékezetes sorompó... Most folyamatosan sós mogyorót rágcsálok, mert a tavalyi beájulós "manővert" nem szeretném megismételni.
Koldusszállásig hosszú, unalmas menetelés - jóval hosszabb, mint amire emlékeztem, de innen már nincs vissza, csak előre, és próbálok nem gondolni az utolsó 18 kilire...
Koldusszállás. A pontos idő 1:50 - teát kérek, nem igazán sikerült eltalálni az összetevők arányát, de mindegy, addig is pihenünk... Jó lenne leülni, de csak a földre lehet, onnan meg nehéz felállni, úgyhogy marad a téblábolás, míg fogyaszthatóvá hűl Bea levese.
Közben kiderül, hogy nem 18 (ahogy két éve Vagdalthústól hallottam), hanem csak 16 km van hátra - ez feldob egy pict... Utólag visszanézve bő negyed órát voltunk a ponton - akkor és ott kevesebbnek tűnt.
A hajtűkanyarig hosszúnak tűnik az út, mint egy ideje minden - de megyek, ezt már tényleg agyban kell megcsinálni. Ahogy elkezdek csak a következő részre koncentrálni, és nem gondolni a végén lévő "kellemes" lefelére, vagy a Baji szőlők után tavaly meglepetésként kapott príma aszfaltra, egyszerre könnyebben megy - bár a sunyi emelkedőknek vége lehetne már... Aztán vége lesz, és mehetünk balra le az Arany-lyuki elágazáshoz, bár... Az igazi fekete leves utána következik, a hosszú, egyenes emelkedő képében... Sötét van, nem látszik, hogy meddig, csak az, hogy nem túl durván, de fölfelé... Szerencsére erőnlétileg nincs gond, a talpam, meg az égetően fájó vízhólyagok nem érdekelnek - itt már tényleg nincs más választás, csak az, hogy végigmegy az ember.
Aztán csak elérjük ismét a murvás utat, nappal nagyon szép, de most csak "legyünk túl rajta".
Az útvonal változásának most kimondottan tudok örülni, hiszen a baji vadászházhoz nem kell felmenni, hanem a Szent Péteri templomromnál van a pont. Időt nézek - jól állok, arra gondolok, hogy némi frissítés ráférne a talpamra, de aztán győz a lustaság (szerencsére), és Bea után indulok.
Baji szőlőkig nagyjából feleződik az eddigi tempónk - belefér, ezen a szakaszon nem lehet rohanni, hiszen elég kellemetlen, köves az ösvény, ami levezet a faluba.
Az aszfalton csak sétálunk - háromnegyed öt van, idővel jól állunk, persze azért megyünk, rendületlenül :-D
Baji szőlők után szint már gyakorlatilag nincs, ellenben végig aszfalt, de már nem érdekel; itt a hajnal, és innen nagyjából egy óra alatt kényelmesen be lehet érni.
Baj, templom, pont nincs, nem baj. Járda, kerékpárút, nem érdekes, menni, menni, menni... Távolban egy fehér vitorla - helyett villogó fény: a tatai fénysorompó. Vörösre vált, vonat jön, megáll, elindul - mire az átjáróhoz érünk ismét szabad az út. Öt óra húsz, utca balra, park, átlósan, másik utca, főút, gyalogos lámpa, nyomom a gombot, szinte azonnal vált. Még jó, mert fázós a reggel,. bár lehet, hogy a fáradtság is teszi.
Tábor, szembe is jönnek "gratulálok" hangzik oda-vissza, ismeretlenül is. Még vagy száz méter, és mi is túl leszünk rajta. Cél. Jó ide bejönni. Vonalkódot olvasnak le, pecsételnek, nyomtatóból frissen érkezik az oklevél - mellé a szokásos jelvény, a kajajegy, és persze a gratuláció..
Átmegyünk enni - babgulyás, avagy csülkös bableves? Fene sem tudja, picit szétfőttek benne a dolgok, de ízre rendben van - és különben is, ilyenkor nem igazán a Michelin csillagos minősítés a lényeg :-D
Jár még egy fánk is, nehezen, de legyűröm, aztán pici ücsörgés után eltipegünk a vonathoz.

Mogyin azt számoltam, hogy mennyire lesz necces szintidőn belül beérni, aztán a vége 22:20 körüli idő lett, köszönhetően annak, hogy az esti/éjszakai szakaszon igen tempósan tudtunk haladni.
A Kinizsi tényleg minden alkalommal más, harmadik teljesítésre is tud új tanulságokkal szolgálni - például azzal, hogy a meleg nappal utáni hűs éjszaka segíthet a nappal összeszedett lemaradást behozni - erre persze nem szabad építeni - vagy épp azzal, hogy az éjszakai szakaszon jobb nem egyedül menni - egyszerűen eltereli a figyelmet a negatív dolgokról, a monotonitásról.

Jövőre? Nem tudom, de jó lenne...
2011. május 31., kedd

Aránylag gyengére sikerült felkészülés után pár nappal a túra előttre sikerült időpontot foglalni a sportkórházba a "nulladik" bélyegzés megszerzéséhez. A rajtidőből :) picit kicsúszva érkeztem, de aránylag gyorsan ment: labor, ekg, majd némi hallgatózás után megkaptam az orvosi igazolást a nevezési lapra.
A szombat reggelem viszont nem alakult ilyen jól, sajnos a finoman fogalmazva is baromi ritkán járó 204-es buszra vagy 40 percet kellett várnom... Igen, tavaly megnéztem előtte a menetrendet, idén meg nem...
Persze ezzel csak a korai rajt lehetősége úszott el, kényelmesen, pici sorakozás után gyorsan lehet nevezni (naná, hogy a tavalyi teljesítők listáját nézem meg először...),  sőt, még egy "kétbetűs" kitérőre is van bőven idő. Tavalyhoz képest nem sok dolgon változtattam a zsák tartalmát illetően: egy helyett két darab másfél literes gyümölcslé, meg picivel több gél került a zsákba - így a dorogi folyadékfeltöltésre vélhetően nem lesz szükség.
Aztán beállok a rajtnál várakozó sorba - sok az ismerős arc, jó érzés, itt ráadásul még mindenkinek őszinte a mosolya :-)
A Kevély felfelé most is alaposan átmozgat, igyekszem a tavalyi taktikát alkalmazni: tempósan menni, előzni, ha kell - ez be is jön, sikerül felvenni az utazósebességet.
A nyeregtől lefelé picit visszaveszek, kímélem a térdemet - bőven lesz még rá szükség ma... Larzenék futnak el mellettem (mire is jó az ajándékkötöző a zsákon...?), futtában kívánunk egymásnak jó utat.
Hosszúhegy előtt jóval Forrester érkezik, videózgat, megyünk a jelzést követve - itt az erdőművelés segített: elég sokan "tévednek rá" a murváról a jelzésre :-)
Hosszúhegyen van kb. 10 perc lemaradásom tavalyhoz képest -ez nem lenne vészes, viszont a Kevélyen még csak öt volt, úgyhogy illene valamit csinálnom magammal :-)
A hosszúhegyi pont után jólesik a lejtő, meg a picikét magányos séta lent, a murvás út helyett a jelzést követve :-) Ez persze zavar, de nem teszem szóvá - több szempontból is fölösleges... sajnos.
A szerpentinhez vezető emelkedő szerencsére nem sáros, de azért jókedvem sincs tőle - fent ki is állok pihenni egy picit. Nem lesz ez így jó, ha már itt ilyet csinálok, de a kellemest a hasznossal összekötve frissítek.
A szerpentinen aztán nem állom meg, hogy ne szóljak be annak az apukának és a csemetéjének, akik levágják a kanyart... Tényleg kár, hogy nincs itt rendező, vagy nemzeti parkos illetékes... No mindegy.
Fent a tetőn már kellemes a séta, aztán elkezd cseperegni valami... Hogy eső-e, vagy csak kondenzáció a fák leveléről, teljesen mindegy, esőkabát elő, és menni tovább.
Pilisnyereg... sok sátor, csepereg valami - viszont pont a tavalyi időmmel érkezek, úgyhogy az időterv szempontjából nyugodtan indulhatok tovább.
A durva kőtörmelékkel felszórt utat többen -vérmérséklettől függő- kritikával illetjük: lehet, hogy az erdőgazdaság böhönc gépeinek nagyjából mindegy, de nekünk nagyon nem tetszik... Bár a sárnál talán jobb.
Kétágúhegy, aztán ereszkedés Kesztölcre. A kocsma hátsó udvarában egy kávét megiszok, aztán indulok tovább.
Pataporccal is összefutok - ma már nem először- úgyhogy kellemes csapatban megyünk Dorog felé. Ezen a szakaszon az akácfák meg a laza talaj miatt teljesen alföldi túra feelingem van - aztán persze Dorog után ez gyorsan elmúlik, hiszen a városban aszfalt, utána meg a Gete...
A Gete, ahol sokszor hiheti azt az ember, hogy most aztán felért a tetőre, pedig...  Aztán egyszer csak tényleg feltűnik a csúcskereszt, az, aminél a pont van, úgyhogy lehet egy aprót szusszanni ebben a hőmérsékletet tekintve príma, a levegő nedvességtartalmát tekintve nem annyira kirándulóidőben :)
A K- lefeléjével kapcsolatban idén is tartom a tavalyi véleményemet a zergékről, bár most sikerül elcsúszás nélkül lejutni a völgyben futó szekérútig. No, innen már csak egy bucka :) és a Tokodiak vendégszeretetét élvezhetjük :)
A katlan most teljesen barátságos, felhős az ég, úgyhogy nem kozmálunk oda a vetés közötti földútra, ráadásul szerencsénk van, mert az erre járó quadosok és motorosok sem ütnek el senkit.
Aztán feltűnik a meredek lejtő, meg a távolban a Tokodi pincéket rejtő völgy.
A völgy bejáratánál nagyon szép tábla mutatja az irányt, megyek is a többiek után.
Picit sokan jártak már előttem - ahogy hallom 1300 körüli létszámról beszéltek - úgyhogy a harapnivaló erősen fogytán, de még jut - ráadásul egy borosgazda "panaszát" meghallva, hogy tán hiába hozta ki kóstolóba a borát kérek egy kóstolót :-)
Szép bor, bár a műanyag bögrémből azért nem az igazi, viszont jól esik - köszönöm!
A tavalyi évhez hasonlóan most is itt tartom az első hosszabb pihenőt: a helyiek zsíroskenyere és bora után egy croissant is lecsúszik - hiába no, régen volt a reggeli :-)
A kajálás után a futómű főjavítást is megejtem: nedves törlőkendő, szárazra törlés, zoknicsere, némi frissítő sportgél, és mintha kicserélték volna a lábaimat :-)
A bő húsz perces ücsörgés után persze nem könnyű elindulni, de menni kell, hiszen a féltáv is odébb van, addig meg egy izmos bucka is meghódításra vár :-)
Miután letudtam az emelkedőt, csak be kell gurulni az épp alaposan feltúrt Mogyorósbányára, aztán fordulok be szembe a tömeggel a Kakukkhoz vezető utcára.
Villámgyors bélyegzés, pici megingás, hogy tovább-e vagy sem, aztán persze, hogy tovább indulok... A kútnál megtöltöm az időközben kiürült másfél literes gyümölcsleves palackot, és átszerelek a másikra - a víz tartalékként kísér utamon.
Az Öreg-kő felé veszem az irányt a K-K+ elágazásban, nagyjából 11 órája jövök, úgyhogy idővel teljesen jól állok, erőnléttel sincs gond, bár már érzem, hogy küzdősebb lesz a vége...
Az Öreg-kő pihenőnél nincs pont, úgyhogy egy gyors irányváltással megcélozzuk Péliföldszentkeresztet.
A szántó sarkánál természetesen körbe, ahogy illik, nem visz magával a tömeg vonzása, bár ahogy látszik, eléggé alaposan ki van járva a rövidítés...
Pélin sokan pihennek, szusszannak picit - kerek 12 órája jövök (tavaly 12:10 volt itt az időm), és egy rövid fotómegállás után már megyek is tovább - természetesen a templom bejárata felé - nem meglepő módon egyedül, hiszen a focipálya felé nyitva van a kapu... Van, akinek szólok, hogy nem arra kéne, elindul a templom mellett, majd visszafordul...
Aztán az aszfalton, ahol már a focipálya felől érkezők is csatlakoznak, megjegyzem, hogy szép a bélyegzés a templom előtt a jelzésen :-) Néhányan megnyúlt ábrázattal majdnem elindulnak visszafelé... Tudom, piszok dolog volt, de mentségemre legyen szólva, utána megnyugtattam őket, hogy nem, nincs ott pont, csak látni akartam a reakcióikat :-))
Az erdőbe beérve mondhatni szokásos karbantartásra félreállok - kell, mert bár a futónaci miatt szerencsére nincs kidörzsölődés, de azért érzem, hogy szükség van némi krémezésre :-)
Aztán nemsokára lámpát kapcsolok, és este kilenc előtt nem sokkal futok be a szódás pontra, ahol saját bögrém terhére fogyaszthatok - akinek nincs, annak 50Ft-ba kerül az eldobható pohár környezetvédelmi díja - szerintem nagyon helyesen.
Az út túloldalán kezdődik az egyik "nemszeretem" szakasz: fel, majd a villanyvezeték alatt hullámvasutazva... Aztán be, jobbra a völgy oldalában szintben - a túloldalon látom, hol jönnek visszafelé az előttem haladók... Aztán persze minket néznek a mögöttünk érkezők :-)
Este 10 után érek Pusztamarótra - pont itt sincs, az esőbeállóban sokan üldögélnek - leülök én is, aztán rájövök, hogy hideg van, fúj a szél, nem jó ücsörögni, úgyhogy nehézkesen, de tovább indulok.
Nem esik jól a sziklás szakasz - aztán az egyházi üdülő után sem... Később feltorlódunk - szerencsére, mert a K-K+ elágazás, vagy jobban mondva a K- letérése balra eléggé benézhető helynek tűnik... Közben valaki rágyújt a sorban - nem szeretek tolakodni, de a bagófüstöt, pláne bő 15 órája gyalogolva még kevésbé csípem, úgyhogy be is szólok a bagós túratársnak, hogy nem kéne. (Nembocs...).
Bányahegyre szinte pontosan 16 óra "séta" után érkezem meg - hideg van, és bár nem esik, de magamra borítom az esőkabátomat, mert az is véd valamennyire.  A teából repetázok, aztán persze megyek tovább - érzem, ha itt, most leülök, akkor nem lesz kedvem továbbmenni.
Ismerős szakasz - a tempó inkább tűrhető, mint jó, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megyek előre - aztán jönnek a létrák, meg az "átlóban vagy körben" kérdése - hajnali háromnegyed egy, úgyhogy átlósan... Viszont a vértestolnai műúthoz a jelzést szigorúan követve érkezem.
Nem, nem álmodom, nem hallucinálok: egy hot-dog árus kínálja a portékáját a sorompó előtt... Lusta vagyok előkotorni a pénztárcámat, meg a magammal hozott pékáruból is van még, úgyhogy leülök a nyitott sorompóra, elemet cserélni a lámpámban. 1:19, megcsördül a telefonom. 1:23: fekszem valahol, és a szemembe világít valami... Ja, hogy beszédültem a sorompó mögötti gazba...? No, akkor szedjük össze magunkat, meg a cuccaimat: telefon, elemek, lámpa... Minden megvan, szerencsére puhára estem, úgyhogy gyorsan beburkolok egy nagy adag sós kekszet, egy gélt, fél palack izót - nagyjából mindent, amiről úgy gondolom, hogy használ - aztán elkezdem leszedni magamról a ragacsos gazt, amiből kikászálódtam...
Nagyjából 15-20 perc alatt sikerült összeszedni magam annyira, hogy tovább merjek menni - tanulság: nem akkor kell sót meg energiát pótolni, amikor már késő, hanem folyamatosan.
Koldusszállásig "bal, jobb" menetelés, a ponton levest kérek - finom (na ja... ilyenkor "bármi, bárhogyan" az...), meleg, és erőt is ad - még 18 kili, itt már nem lehet feladni - 19 órája jövök, negyed óra szöszmötölés belefér...
Innen aztán tényleg zombimódba váltok - a Kisréti vadászház romjai után elkezdem sasolni az út bal oldalát, hogy hol kell letérni a  murváról... Megvan, megyek lefelé - egy rossz lépés, belesajdul a bokám, meg is állok, meg mondok valami cifrát - majd az elrobogó túratársnak annyit, hogy "köszönöm kérdésedet, nincs semmi probléma..." (bocs...).
A S- nagyon nem tetszik most, bár mintha hamarabb vége lenne, mint tavaly: Emelkedő, szigorúan a jelzést követve Baji vadászház...
Innen már "csak" le kell menni... Hajnali öt óra van, többen indulunk lefelé, aztán lemaradok, meg-meg állok - tényleg küzdősebb a vége, de már nem sok van hátra... Aztán beton, Baji szőlők, a Bajra átvezető út is aszfaltos már... Nem szeretem az aszfaltot, a talpam még kevésbé - de vízhólyag igazából nincs, csak a "szokásos", amivel együtt lehet élni...
Aztán Baj. Nem baj. Sőt. Öröm :-))
A templomnál kattintok egyet, aztán járda, fénysorompó, Tata, liget, Deák Ferenc utca, gyalogos lámpa, tábor, cél... Második teljesítés, jelvény, oklevél, kajajegy, gratuláció...
Álmosan, fáradtan, izzadtan, büdösen, de egy újabb k100 teljesítve. A kajajegyért kapott leves jól esik (v.ö.: bármi bárhogyan), ha jól emlékszem, nem aludtam el evés közben :-))

Némi pihenés (na jó, folytonossági hiány az emlékek sorában) után aztán irány az állomás, onnan meg Budapest - és már a vonaton azon töprengtem, hogy jövőre mit, és hogyan fogok másképp, jobban csinálni :-))


2010. május 31., hétfő
Többen, többször kérdezték már tavaly is, hogy miért nem vágok bele, hiszen "bennem van" egy sikeres Kinizsi 100-as. Nem azt mondom, hogy nem hittem nekik, vagy hogy nem bíztam magamban: egyszerűen szerettem volna egy aránylag alapos felkészülés után nekivágni ennek a túrának.

Idén a jó évkezdet után éreztem azt, hogy tényleg rendben vagyok, jöttek a biztató eredmények (Gerecse 50, Sárga 70, majd Budai 50) - ez után mertem azt mondani, hogy belevágok.
Sok információt, többszörös teljesítők írásait, tanácsait olvastam, hallgattam meg, amiből egy sajátot igyekeztem faragni, úgy a felkészülés, mint a felszerelés és az előkészületek terén.
A felkészülésben a legfontosabbnak a fokozatosságot tekintettem, meg azt, hogy mindenféle "feladat" legyen: éjszakai menet épp úgy, mint tájékozódást igénylő ismeretlen terep, és a távok is legyenek hosszabbak, legyen duplázós hétvége, de az utolsón csak rövidet menjek, mintegy átmozgatásként.

Ezt a tervet sikerült is tartani, szerencsére sérülés, vagy eü. probléma sem jött közbe.

Felszerelésben szó szerint mindenből, az alsónadrágtól az esőkabátig többféle megoldást ki tudtam próbálni - ez is fontos, hiszen egy 20-30 kilométerig "elviselhető" ruhadarab lehet, hogy ekkora távon már gyötrő kidörzsölést, felmaródást okoz. A konklúzió az lett, hogy zokniból -egy vagy két cserével- teljesen megfelel az eddig is megelégedéssel használt Quechua, cipőként pedig a "majdnem" új (nagyjából 400km volt benne a túra előtt), szintén Quechua túracipő.
Persze a korábban jól bevált biciklis hátizsák helyett nagyobbat vittem, hiszen elég sok cuccal, depó nélkül kellett teljesítenem. Mi is került a zsákba?
  •     Másfél liter grapefruit gyümölcsital, a palackra rakott szopókás csővel,
  •     másfél liter Powerade,
  •     hat műzliszelet (kettő megmaradt),
  •     öt tasak gél (kettő ebből is maradt),
  •     táblás csoki (hozzá sem nyúltam),
  •     szőlőcukor (nagy vész esetére, ez is érintetlen maradt),
  •     sós keksz (elfogyott),
  •     pici motoros eü. csomag,
  •     izolációs fólia,
  •     hasfogó,
  •     fájdalomcsillapító,
  •     fenistil,
  •     sportkrém,
  •     multi minerals tabletta (három fogyott),
  •     tartalék alsó,
  •     két pár zokni,
  •     illetve egy póló,
  •     esőkabát (Jó nagy lebernyeg, oldalt tépőzárakkal),
  •     esőnadrág,
  •     kamásli,
  •     bicska,
  •     cipőfűző,
  •     csomagkötöző heveder,
  •     néhány fóliazsák,
  •     pár méter wc-papír,
  •     meg egy tucat nedves törlőkendő.
A zsák tartalma nagyjából egy héttel korábban már összeállt, de hátra volt még a kötelező orvosi... Minthogy a háziorvosom szerencsére nem igazán ismer (eddig nem voltam nála), ráadásul helyettesítéssel és óriási tömeggel szembesültem, amikor meglátogattam, így az üzemorvost hívtam fel azzal, hogy szeretnék egy igazolást kérni. Mivel pár hónapja volt a szokásos alkalmassági, így fogadott, vérnyomásmérés, hallgatózás, néhány jótanács, majd megkaptam a hőn áhított "nulladik EP" bélyegzést :-)

A következő feladat szombaton hajnalban a nem elalvás volt - sikerült 4-kor felkelni, majd könnyű reggeli után a friss hajnali időben kisétálni a buszhoz, amin 4:57-kor csekkoltam a jegy tanulsága szerint :) Egy átszállás, majd Békáson már több túrázónak látszó személy társaságában bandukoltam a nevezés helyszíne, a Veres Péter gimi felé - ami egyébként a Buda határán túra célja is. Itt szépen beálltunk a sorba, és vártuk a nyitást.
A sor nőtt, az idő haladt - egyszer aztán nyílt a bejárat, és egy nagy adag várakozó bebocsátást nyert - a megoldás nagyon jó, a várakozás kint, egy adag nevező bent, és ahogy elfogytunk, úgy jöhetett be a következő csoport. Bent az emeleten több asztal, gyakorlatilag minimális várakozással megkapom a 105-ös rajtszámot, a füzetet, és irány a rajt!
A rajtnál ismét sor, még van pár perc háromnegyed hétig... Majd elindulunk. Profi módon megy a rajtoltatás, gyorsan fogy mindkét sor - kell is, hiszen ezres létszámról van szó... Öt perc múlva indulhatok én is - innen már nincs visszaút, Tatáig el kell mennem!

A városi aszfaltos szakaszról van térkép a füzetben, de ekkora tömegben fölösleges :-) Egy kellemes emelkedő után végre földút, P- és tényleg elkezdődik a nagy kaland.
A Pirosról (is) ismert útvonal fel, a Kevélyre - csak most jóval nagyobb a tömeg, de azért igyekszem saját tempóban tolni - előzgetek, ahol tudok, szerencsére a terep is príma, úgyhogy lehet menni.

A Kevélyen nekünk nem terem bélyegzés - sebaj, lesz még elég... Igyekszem előre, sikerül is a tömeg jelentős részét magam mögött hagyni.
A nyeregből lefelé a K- sáros, csúszós, itt valaki videózni készül - rákérdezek, hogy hogy csak nem burleszkfilmbe való jelenetekre vadászik? Mögötte pár méterrel egy túratárs végszóra perecel egy nagyot - én meg picivel később.

A Z- már barátibb talajviszonyokat hoz - még ott is, ahol a murva mellett, az erdőben kanyarog, hogy aztán felkapaszkodjon a Hosszúhegyre. Itt már van pont, gyors bélyegzés, iramodás tovább. Lent, a hegy aljában megint letérünk a murváról, kidőlt fák alatt bújok át - ezen a szakaszon azért picit egyedül éreztem magam... Végül is távban-szintben szinte azonos a kettő, de a jelzés az jelzés, nem igaz?
A Pilisi szerpentin a hosszas kapaszkodásért csodaszép panorámával kárpótolja azt, aki megáll nézelődni, én most nem teszem, hiszen valahol az ötöde táján járok a távnak... Azért egy virágot, meg egy szép gombát megörökítek, de több megállást nem szeretnék Pilisnyeregig...
Aztán csak lesz egy: lefelé a csúszós köveken sikerül nem teljesen szándékosan leülni... No mindegy, menjünk tovább.
Fél tizenkettőkor kapom a bélyegzést, a cipőbemutatót, meg a büfét kihagyom, és nekivágok a számomra még ismeretlen szakasz enyhe emelkedőjének. Kétágú-hegy, 40-es távon indulóknak molinó mutatja a pont helyét, nekünk itt sem terem bélyegzés :)

A lejtő elviselhetően meredek Kesztölc felé menet, a jelzést/útvonalat követni csapatostól szerencsére nem nehéz. Ezen a részen poros földúthoz is van szerencsénk, majd némi aszfalt után a Hársfa sörözőnél, picivel 33km után az első komolyabb pihenőt is beiktatom. Itt van, aki sört iszik, van, aki Magne-B6-ot kever az italába - én maradok a kávé mellett. Itt 10-15 percet ücsörgünk, beszélgetünk, majd tovább indulunk Dorog felé.
Dorogon, a Mária utcán keresztül vezető rövidítés korrekten ki van szalagozva - itt elkövetek egy hibát: nem pótolom a fogytán lévő gyümölcslét az útba eső ABC-ben - sebaj, legközelebb ezt nem fogom elfelejteni.

Következik a túra "mumusa", a Gete... Ismeretlen terepként nagyon "csalós" az emelkedő - sunyi és hosszú... Egyszer megállok frissíteni, majd a csúcson a bélyegzés után csak időt írok (15:10), és indulok tovább. Lefelé -hogy is fogalmazzam meg finoman- nem túl térdbarát szakasz következik: meg is jegyzem, hogy aki a K- ezen szakaszát kijelölte, annak legalább két felmenője bizonyosan zerge volt :-)

A lejtő után persze emelkedő fog következni - előtte viszont egy "nem túl jól" jelzett balkanyar a K+ jelzésre, azon meg jobbra be a bozótosba. A bozótosba, ahol "kellemes" löszfalat lehet mászni - merthogy arra vezet a jelzés. Sár szerencsére nincs, így lassan, de biztosan felérek a tetőre - szikrázó napsütés, meleg, nyílt terep... Katlan. Előttem meg a Hegyes-kő... Persze addig egy repceföldet is megtekintünk :-) Itt teljesen elfogy a gyümölcslé, sebaj, nincs messze a Tokodiak által évről évre felállított frissítőpont, remélem, tudok vizet tölteni a palackomba.

Tudok. A Tokodi pincéknél olyan fogadtatásban részesülünk, amilyenre -én legalábbis- számítani sem mertem: Gyerekek hozzák elénk a vizet poharakban, mögöttük sorfalat állnak :-) a Túró rudit kínálgató hölgyek... Két pohár víz, meg egy Rudi után leülök, és nézem, ahogy a beérkezők között sürögnek-forognak - jó érzés látni, tapasztalni ezt a kedvességet. Picit odébb hűtött vizet kapok a palackba, meg persze a túrákon elengedhetetlen zsíros kenyérből (kellemesen sós) is lehet fogyasztani - a változatosság kedvéért savanyú uborkával.

Falatozás után elindulok, aztán picit távolabb leülök zoknit cserélni, hiszen közel féltávnál járunk; jóleső, "mintha-kicseréltek-volna" érzés a lábnak a tiszta száraz zokni ilyenkor. Gyorsan továbbállok, mert gyanús felhőt látok gyülekezni - Mogyorósbányára lefelé haladva el is kezd cseperegni, aztán a temetőnél már az esőkabát is előkerül, és a Kakukk vendéglőhöz esőben érkezek.

Beirányítanak a hátsó helyiségbe, bélyegeztetek, meg veszek két banánt, és gyorsan be is rámolom mindkettőt. Dönteni kell: tovább, miközben szemerkél az eső, vagy ennyi, és nem tovább. Az időtervem szerint tíz óra alatt kellett volna ide érnem - kb. fél órával csúsztam ebből ki - viszont a nagyobb kajálós-zoknicserés frissítés már megvolt, így azért nem olyan gáz ez sem.

A döntés egyértelmű: továbbmegyek, hiszen teljesen jól érzem magam, idővel is jól állok - az a pici eső, ami volt, már szinte el is múlt :-) Különben is nincs rossz idő, csak rosszul felkészült túrázó :-)
A Bajóti Öreg-kő alatti pihenőnél fél hét után pár perccel járok, pont nincs, szúnyogok vannak, úgyhogy az alkalmi csapatunk gyorsan tovább is áll, azaz elindulunk le, Péliföldszentkereszt irányába.
Bő húsz perc múlva már ott is vagyunk, pont itt sincs, a kéktúra bélyegzés pontban este hétkor kerül bele az itinerbe. Itt sajnos a tömeg hatására sikerül a focipálya felé rövidíteni - szánom-bánom, legközelebb majd jobban vigyázok. Persze ez apróság azokhoz képest, akik a K- balra letérésével nagyjából szemben érkeznek az Öreg-kő felől, de akkor is bosszant, hogy így sikerült.

Boxutca, alvázkarbantartás :-)) majd nekivágok a következő emelkedőnek, hogy a túloldalon a szódavizes ponton a saját bögrém terhére :-) frissíthessek. Közben beszélgetünk a fröccskészítésről, arról, hogy sokan, barbár módon ásványvizet és nem szódát használnak hozzá.

Innen egy kellemetlen szakasz következett: Hosszan, egyenesen hullámvasutazva egy elektromos távvezeték alatt haladtunk - de itt legalább lehetett látni, hogy mi van előttünk...

Pusztamaróton tájfutó rendezvénybe csöppentünk bele, pont nekünk nincs, hangzavar, "buli" van. Nomeg esti sötétedés is - A híd után lámpát kapcsolok, este 9 óra, nagyjából hat km még Bányahegy, terveim szerint 16 órán belül kéne onnan tovább indulni; úgy néz ki, hogy ez kényelmesen össze is jöhet, pláne, hogy innentől ismerős szakasz következik.
Ismerős, persze, de köves, nem túl könnyen járható az eleje - aztán mégis jóval hamarabb ott vagyunk az üdülőnél, mint gondoltam... A K- nagyjából szintben haladó szakaszán pocsolyák, vízátfolyások vannak jócskán, de mindet ki lehet kerülni.

Bányahegy nehezen akar eljönni, de csak feltűnnek a fények egyszer - saját részre "történelmet" írok, hiszen eddig a Sárga 70 volt a leghosszabb túra, amit mentem, most pedig 72.67km-nél tartok - és teljesen jól érzem magam. Megpróbálok beállni gulyásért - aztán feladom, mert igen-igen lassan megy az összeadás ebben a késői órában a túloldalon, én meg szeretnék gyorsan végezni. Betolok egy gélt, egy műzliszeletet, utánaküldök egy ásványi anyag tablettát, leöblítem némi izotóniás itallal, meg ellátmányként kapott meleg teával.
Pihegés, beszélgetés is belefér - aztán belül a tervezett 16 órán elindulok - sokat nem jó pihenni, ez a negyed óra is elég volt arra, hogy picit rozsdásan kezdjek mozogni... Szerencsére gyorsan felveszem az utazó sebességet :) a nappali túrákról ismerős útvonalon.

Kanyargás, kerítések, létrák, aztán a G50-en szerencsésen megúszott, itt jóval vacakabb állapotú tocsogós rész a kerítés mellett - sikerül azért beázás nélkül átjutni itt is. A vértestolnai műútra többekkel ellentétben a jelzést követve érek ki: odébb sok-sok autó parkol az út szélén - no igen, vannak, akik a "saját erőből"-t depóval együtt értik...

A túra -útviszonyokat tekintve- talán legpocsékabb része következik: szinte kikerülhetetlen pocsolyák, vízátfolyások, szerencsére sikerül többé-kevésbé szárazon megúszni. A K+ érkezik balról, majd a Tarjáni Malom-patak hídja mutatja, hogy lassan, de biztosan közeledik Koldusszállás.

Koldusszálláson meleg leves és tea között lehet választani. Levest kérek - forró. De nagyon jól esik, talán túl jól? Ugyanis picit rosszul leszek: szédülés jön rám... Picit ledűlök, 10 percre kikapcsolom a külvilágot - ez a "gyorsalvás" teljesen helyreráz: a körülményekhez képest frissen tolok be egy gélt, meg némi vegyes sós kekszet/ropit. Folyadékom szerencsére bőven van, alaposan leöblítem a "menüt", majd - a húsz perc körüli pihenés miatt - eléggé furcsa mozgással nekivágok a S- jelzésnek.

Újabb hiba: nem cserélek elemet a lámpában, pedig ráférne...

Emelkedő jön, szerencsére a Kis-réti vadászházig ismerős, tudom, hogy mire kell számítani - ráadásul kevesebb, mint 2,5 kilométer... Itt aztán elemet cserélek - a tartalék lámpám fényénél, aztán tovább, fölfelé...

Nem szeretem a murvás utat... Pláne nem ekkora táv megtétele után... Mindegy, menni kell - és megyek is, fejben a négyes átlagot számolgatom a következő pontokig - Bányahegy után ez a taktika: csak a következő szakasszal foglalkozom: csak arra számolom a távot, az időt.

A S- lekanyarodik balra a murvás útról az Arany-lyuki elágazás felé, onnantól meg a G50-ről ismert hosszú, unalmas egyenes szakaszk jönnek - emelkedőkkel persze... A letérést nem nézzük be, a fonódó P-S- jelzésről a jobbra felmenetelt viszont néhányan igen.

Zsibbasztó szakasz következik - elsősorban persze agyilag - egyenesen fölfelé, nem túl meredeken, de hosszan... Jobbra magasles, az út balra tart, és szintesbe fordul, ahol jobbról visszatér a murva. Ránézek a térképre - durva... Nem akar közelebb jönni a Baji vadászház... Aztán csak-csak vége lesz az egyenes szaksznak, egy kanyar, meg mégegy, meg még néhány - aztán mégegy utolsó emelkedő... Baji vadászház. Sokan ülnek a farakásokon, a földön... Innentől picivel több, mint hét kilométer... De milyen hét kili...

Lefelé, persze. Az elején még semmit sem sejtek, a térkép sem mutat durva dolgokat, sűrűn húzott szintvonalakat. A valóság azonban... Nehéz ereszkedés - koncentrálni kell, mert csúszós, keskeny az ösvény, ráadásul a patakon is át kell kelni valahogy - száraz lábbal sikerül...

Lakott terület, beton/aszfalt - nem baj. és Nem is Baj - csak Baji szőlők... A szántóföld közepén húzódó földúton megállok egy picit, valaki szól, hogy hajrá, már nem sok van - nem sok, persze - előttem... Ja, hogy az ott nem Tata, hanem csak Baj? Messze van, de innentől már négykézláb is... Távoli zaj. Vonat? Az már Tata... De addig még négy... nem is, csak három és fél km... Picit talán kevesebb. Egy óra. Á, jóval kevesebb. Jé, itt egy templom jobbra - no, ez már Baj. Meg 97,26km, ahogy a térképemre felírtam...

Megcsináltam? Nem, nem gondolok erre - majd a célban. Szemetes bal oldalon. Üres izós palack a kézben... Összelapítom, kupak vissza, bele a szemetesbe. Látszik a vasút. Fehéren villg a fénysorompó... Ide kell visszajönni? Második út balra, majd jobbra, keresztül a fenyőligeten... Túratársak itt egyenesen tovább.

Én megyek, ahogy a térkép mutatja - tudom, hogy erre hosszabb. Főút - ők a távolban most kelnek át rajta, talán öt percet, ha nyertek... Tábor, jobbra, balra... Cél, 23 órán belül...

Megcsináltam. Nagyszerű érzés, de soha többé... Leves... Igen, leves. Meleg, sűrű. jólesik. Bármi, bárhogy, csak értelmes kaja legyen. Aztán kimegyek, leülök egy padra, és pihenek...

A vonathoz egy órával korábban elindulok, hiszen "messze" van az állomás... Másfél km :-) Ennek örömére jó sokat kell várni a hazafelé tartó szerelvényre, de sebaj - ücsörögni itt is jó.

Kelenföldön aztán jó néhányan leszállunk, igen, picit zombisan, de egy teljesített K100 tudatával irány a busz - hogy aztán már a jövő évi indulás gondolata kezdjen motoszkálni bennem :-)