Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2018

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hegedűs Róbert emléktúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hegedűs Róbert emléktúra. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. november 14., szombat
Kilencedik rendezés, és kilencedszer vagyok ott a rajtban, hogy ezt a nagyon jól kitalált útvonalat bejárjam.
A nevezés picit "gépiesen" megy - ez az ára annak, hogy gyors és gördülékeny akkor is, ha egy tömött busz teljes utaslétszáma egyszerre érkezik a rajtba - mondjuk nekem ilyenben most nem volt részem, úgyhogy a nevezés után még egy picit a GPS-re is várni kellett, de ha már minden túrán csinálok tracket, ez sem maradhat ki...
Ismerős útvonal: P-, a Fekete-fej "túloldalán" jobbra P+, aztán szalag...
Közben persze ep. a Hárs-hegy oldalában, meg a Fekete-fej tetején - itt némi édességgel pótolható az emelkedőn elfogyott energia :-)
A lakott területen sem maradhat el a kaptató - igaz, messze nem olyan durva, mint a Fekete-fej, de néhány részletben azért itt is kell némi szintet nyerni.
Az évekkel ezelőtt félbehagyott építkezésnél elkészül a "kötelező" panorámafotó, meg néhány túratársnak mutatom, hogy igen, oda fel. De előbb még le - nem kicsit, hanem nagyon. Miután a Remete-hegyet megmásztuk :-)
A kertek végében egész kényelmesen lehet haladni - a terep is príma, és bozótharc sincs, úgyhogy gyorsan a Remete-szurdok következik.
A szurdokban sétálok, alkalmi túratársaimnak első teljesítés, úgyhogy váltunk néhány szót még az útvonalról, aztán a szurdokból kifelé, a K- "kellemes" emelkedőjén lemaradnak - hiába, ez is egy olyan kaptató, amin "tesztelem" magamat meg a fittségemet - ha megy egyben, akkor jó. Picit lihegősen, de jó. :-)
A Remete-hegyen ismét pont, nem sokat időzök, megyek tovább, hiszen bőven van még táv, de főleg szint előttem.
Először persze lefelé visz az út a K+ jelzésen, meg némi aszfalt beiktatásával a S+-on is. Itt figyelni kell, mert egy villanyoszlop mellett jobbra le kell térni az aszfaltos útról. Néhányan majdnem benézik, de időben utánuk szólunk, hogy egyenesen már nem lehet a S- jelzést elérni.
A S- levisz az aszfaltig, ahol a kertészet tetszetős kerítése egy rövid megállásra késztet - utána meg a benzinkút is, mert érzem a kávé hiányát :-)
Az amúgy is lejáró hűségkártyás pontokért veszek egy egészen kellemes kávét, aztán megyek tovább.
Az Alsó-Jegenye-völgyben most nincsenek töklámpások - még mutatóban sem - kár, mert nagyon ötletes verziók is voltak a korábbi években...
A forrással szemben lévő pihenőnél nem kell jobbra felkapaszkodni a meredek rövidítésen - ez nem az a túra - úgyhogy illendő módon megyek a völgy végén lévő szép nagy tisztás felé, ahogy azt a jelzés is mutatja.
Ahogy a jelzés az erdészeti úton emelkedni kezd, igyekszem egyenletes tempóban gyűjteni a magasságot, hiszen innentől a Kálváriáig szinte végig emelkedő lesz - nem csoda, hiszen a kiírásban szereplő bőséges szintet valahol össze kell szedni :-)
Nem mondom, hogy mindenféle furcsa lélegzési technika bevetése nélkül :-) de csak sikerül nagyjából egyben leküzdeni ezt a szakaszt is - a végén csak azért fogtam vissza magam, hogy a pontra érve meg tudjak szólalni, és ne egy gőzmozdonyt utánozva köszönjek az ismerős pontőröknek :-)
A bélyegzés mellé itt is édesség az ellátmány, továbbindulás után még leöblítem egy jó húzásnyi izóval, aztán jöhet a hullámzó sétaút, nagyjából Virágos-nyeregig.
Ennek a szakasznak az eleje nem jelzett út, de a nyolc korábbi teljesítés okán még szalagok nélkül sem lenne gond vele.
A jelzetlen ösvény a K-Z- közös szakaszára jut ki - itt egy szusszanásnyi pihenő, aztán tovább a szintúton, a K- jelzést követve.
A távvezeték alatti terület mostanában lett ismét kipucolva m- a meredek oldalban nem semmi munka lehetett ezt megcsinálni.
 A szintúton jól haladok, katonasír, S- jelzés érkezik, aztán Virágos-nyereg, és a Füli büfé - immáron nem egy csettegővel, hanem "gyári" autóval a helyére vontatva :-) Az órára nézek - egy forralt bor még szűken belefér, úgyhogy azzal "frissítek" - túratársak kényelmesen letelepedve fogyasztanak, én inkább megyek tovább - át a Vihar-hegyen, amit sikerül ugyan egy lendülettel letudni, de azért nem lesz a kedvencem :-)
Egy túratársnak megmutatom a repülős emlékhelyet - a nyeregből kikapaszkodva és jobbra fordulva a jobbra, a kilátóponthoz vezető jelzetlen ösvény elején tart szintén jobbra, lefelé egy alig látható csapás - aztán irány tovább a HHH csúcsa felé.
Itt egy gyors bélyegzés, majd lefelé Kc/S- kombinációval a Határ-nyeregig, ahol simán fordulunk rá a csúcson elhagyott K- jelzésre - igaz, most a legutóbbi iránnyal szemben haladunk az Árpád-kilátóig.
A kilátónál az utolsó bélyegzést is begyűjtöm, és robogok tovább.
A Z- kényelmesen lejt, aztán az Apáthy-szikla előtt szintútba fordul - nem számolom össze, hányszor jártam erre idén - az viszont biztos, hogy még fogok :-) úgyhogy nem állok meg nézelődni; lent az Ördög-árok, szemben, a völgy túloldalán valahol fönt a fák között Szépjuhászné. Lépcső, lejtős aszfalt következik, aztán az Ördög-árok után már csak fölfelé... Mivel nagyrészt aszfaltos, a forgalom számára megnyitott utakon vezet a jelzés, így az emelkedők elég enyhék - a Hárs-hegy oldalában egy szakaszon szintúton haladok, a szalagozást követve balra letérve a Z+ jelzésről.
A vége persze emelkedik, enyhén és hosszan, de csak feltűnik az állomásépület, ahol a célban megkapom a díjazást, illetve a bélyegzést a kupafüzetbe, majd saját bögrém terhére fogyasztok a tényleg finom teából - amivel a szintén ellátmányként fogyasztható banánt is leöblítem :-)

A díjazásból sajnos a kitűző elfogyott, de majd pótolják a rendezők - ha máskor nem, a ToJáS túrán át tudom majd venni.
Táv és szint, illetve jelzésváltások száma alapján sem könnyű túra, kellőképp el lehet benne fáradni - de ezért a kellemes fáradtságért is jár az ember teljesítménytúrára, nem?

Track: Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2015_szurt.gdb

Endomondo: Hegedűs Róbert Emléktúra 2015





2014. november 16., vasárnap
Kevés túra van, amin az első túraévem óta minden rendezésen ott voltam - ez az egyik, így idén is nekivágtam a kellemes, őszi időben a jól ismert útvonalnak.
A nevezés és indítás szokás szerint "lépésenként" külön asztalnál folyik, így aztán gyorsan túl esek a formaságokon - hogy aztán várjak arra, hogy a GPS összeszedje magát - nem az eltévedés ellen kell :-D 
Az itinert elrakom, hiszen jól ismerem az útvonalat, így csak a pontokon lesz szükség rá, hogy begyűjthessem az igazolásokat. Maga a túra, úgy a terep (sok szint), mint az útvonal (sok jelzésváltás) szempontjából nem egy könnyű séta, az aránylag kövid táv ellenére sem; bemelegítésként a P- jelzésen kapaszkodok fel a Nagy-Hárs-Hegy oldalában az első EP-ig.
Szilviék kettesben őrzik a pontot - váltunk pár szót a jövő évi tervekről, aztán megyek tovább, a hegy  oldalgerincén lefelé.
Az aszfaltút szélén (útpadka gyakorlatilag nem nagyon van) köt át a jelzés a Hárs-Hegytől a Fekete-Fejhez; nemszeretem szakasz, jó lenne valahogy kiváltani...
A Fekete-fej fölfelé szuszogósan, de ahogy illik, egy futamodással megvan, pont, édesség, szusszanás, aztán zúgás lefelé, hiszen még csak egy "púp" van meg a sok közül.
Adyliget, alkalmi túratársakkal fordulok rutinosan be a bolt melletti utcába - van némi aszfalt a túra útvonalában, de ennyi belefér, hiszen az útvonal nagyon szép.
Kellemes emelkedő ismét, a végén szép panorámával az előttünk álló útvonal jelentős részére. Az évek óta félbemaradt építkezésnél mutatom a többieknek, hogy hol fogunk még járni ma :-) Persze addig több völgybe is lemegyünk, csak hogy legyen szint is a túrában.
A Remete-szurdokban pihentető tempóra váltunk, aztán a kikapaszkodásnál jön a "saját tempó" - azaz nekem a "csak azért is felmegyek egy lendülettel" verzió, ami gőzmozdonyt megszégyenítő szuszogással ugyan, de csak sikerül.
Panoráma itt is van természetesen, ismerős a látvány, de azért jó körbenézni, mielőtt tovább indulok.
A ponton Péterékkel beszélgetek egy kicsit - beérnek az alkalmi túratársak, úgyhogy együtt megyünk tovább, előbb szintben, aztán jobbra, a K+ jelzésre fordulva gyors ereszkedéssel egy rövid időre vissza a lakott területre.
Ez az aszfaltkoptatás szerencsére rövid, szalag ritkásan van ugyan, de van - sokadik teljesítésnél persze mindegy :-)
Középső-Jegenye-völgy, majd Solymár széle következik - gyorsan át az úton, mert elég sűrű a forgalom - itt sajnos lemaradnak a lányok, az Alsó-Jegenye-völgyön gyorsan robogok végig, az utána következő hosszú emelkedőn azért elkezdem számolni, hogy Kálvária egy, Vihar-hegy kettő, Hármashatár-hegy három...
Mindegy, a széles erdészeti úton szorgosan előzgetve kapaszkodok egyre feljebb, aztán a sorompónál picit csodálkozom, mert a S- át van festve: át a sorompón, és utána megy balra.
A "csemege" ez után jön: fel, meredeken fel a Kálváriához. Némi beletotyogással ugyan, de leküzdöm ezt is egyben - igaz, a végén a fülemen is szeretnék levegőt venni :-)
Ismerős pontőrök itt is, a beszélgetéssel megy az idő, betermelem az ellátmányként kapott édességet, aztán csak elindulok lefelé, hiszen ez még csak a táv fele - is szintben is bőven van még...
Azért út közben ahol lehet, nézelődök, hiszen csodaszép idő van, és az őszi erdő nagyon szépen mutat.


Virágos-nyereghez a K- jelzésen trappolok be, a lakókocsiból átalakított büfé nyitva van, egy kávét kérek, részben, hogy magamat támogassam, részben meg azért, hogy a büfét, hiszen máskor is jól fog jönni itt a folyadékpótlás.
A lakókocsi-büfét egyébként egy ötletes mini "erőgép" húzza-vonja - Pannónia motor, talán Trabant váltó - kellően házi barkács modell ahhoz, hogy megörökítsem :-)
Vihar-hegy a következő feladat, bőven kortyolok izóból, aztán hajrá, fölfelé. 
Itt is előzgetek, bár lefelé a térdem picit bejelez, úgyhogy a túloldalon csak óvatosan totyogok lefelé - hogy aztán a Hármas oldalában újult erővel toljam fölfelé magamat.
A hazai sportrepülés legsúlyosabb katasztrófájának emlékhelyét most kihagyom (A HA-ANL lajstromjelű AN-2 1982. május 11-én a Hármashatár-hegy ény-i oldalának ütközött és kigyulladt. A rajta tartózkodó két fős személyzet és a hét utas életét vesztette.), mert az idővel valahogy nem állok túl jól.


A Hármashatár-hegyen is van pont, bélyegzés, és megyek is tovább: irány a Határ-nyereg, eleinte a Kc jelzést követve.
A parkolóig semmi gond, a S- meredek ereszkedésénél ismét "jelez" a térdem - pedig annyira hűvös nincs, hogy gondot okozna - vagy mégis? Nem érdekes, lassan óvakodok lefelé a jól ismert meredélyen, aztán ahogy illik, a S- jelzést szigorúan követve váltok a K- jelzésre, amit az Árpád-kilátóig kell követni.
Ez a szakasz eleinte nagyon enyhén, majd picit komolyabban tart fölfelé - a végén némi "valódi" emelkedővel. 
Széles erdei sétaút, rengeteg avar, és persze az ősz megdöbbentően szép színei...
Ez a szép erdő kísér az Árpád-kilátóig, és tovább, az Apátthy-szikláig - immáron kényelmesen ereszkedve.
Persze ami lefelé, az később fölfelé, ahogy az az Apáthy-sziklánál látszik is - lent az átjáró a Nagyhíd alatt, a völgy túloldalán, fönt, az erdőben sejthető a cél... 
A lépcső lefelé "nem ízlik" a térdemnek, a városi aszfaltos szakaszon belassulok rendesen - gond nincs, mert a szintidőbe belefér így is, bár azért jó lenne "értelmes" időn belül beérni.
Ez a beton-aszfalt-járda szakasz, pláne, hogy elég sok szint is van benne nem szokott jólesni - most sem tetszik, pláne, hogy Szilvi, a pontzárás után indulva utolért :-) Lehet, hogy mégis lassú vagyok?
Térdprobléma ide, vagy oda, elkezdem tempósan tolni a Szent Ferenc kórháztól - előbb a kellemesen emelkedő aszfalton, utána pedig a kényelmes, erdei sétányon.
Itt még egy jelentősebb emelkedőt kell legyűrni a "sok antennás" ;) épület mellett, utána már csak a lépcsőn kell felsétálni Szépjuhászné állomás peronjára, a célba.
Jelvény, kitűző, oklevél, banán és nagyon-nagyon fincsi tea - mondhatni szokás szerint :)
A túra úgy rendezésben, mint ellátásban (és árban) hozta a szokásos formáját: gyakorlott rendezőgárda bőséges szolgáltatással rendezett nem olcsó, de ár/érték arányát tekintve teljesen rendben lévő túráján vettem részt, immáron nyolcadik alkalommal.

Track:Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2014_szurt.gdb


2013. november 23., szombat
Kevés olyan túra van, amin minden évben ott voltam - ez az egyik, ráadásul MVTE éremhez is kell, Budapest kupához is elszámolható... Bónuszként :-) szép őszi erdőben lehet még kirándulni, kellemes időben, úgyhogy egy percig sem volt kétséges, hogy idén sem marad ki.
Gabinak is fontos volt ez a túra, hiszen idén nem nagyon sikerült hosszabb túrára eljutnia, és a Budapest kupában is nyolc túrája volt meg eddig, úgyhogy nem volt mese, neki is jönnie kellett.
Mivel anyósom nem vállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, így reggel négyen ültünk kocsiba, és a gyerkőcöket Juliékra, a kisebb lányom keresztszüleire bíztuk - innen is köszönjük a segítséget.
Rajtidő vége előtt nem sokkal érkeztünk meg a rajtba, szinte csak ismerősök, gyors nevezés, meg egy "ne találkozzunk a túrán" baráti megjegyzés a seprűknek :-)  aztán gyorsan indulunk is, a jól ismert útvonalon, a P- jelzést követve.
Az út eleje kellemesen átmozgat, az emelkedő meg jól be is melegít - az első ponton épp, hogy csak megállunk pecsételni, és megyünk is tovább, a változatosság kedvéért lefelé :-)
Milyen más volt ez legutóbb, a Piros túrán, felfelé...  kényelmes a tempó, bár nem szintidő-kihasználósra terveztük, így azért kéne menni, bár lesz jóval kényelmesebb "gyors" rész is. Például az aszfalt mellett :)
A Fekete-fejre persze rá kell pihenni, hiszen bőven és piszok módon (enyhén indul, aztán egyre durvul) adja a szintet - bot mindkettőnknél van, és abban is megegyeztünk, hogy emelkedők saját tempóban - ennek köszönhetően van időm lihegni a Fekete-fej csúcsán lévő ponton :-) Hiába, ez a pukli ebből az irányból adja magát nehezebben...
Gabi is felér, hagyom picit pihenni, aztán a ponton kapott édességet elmajszolva irány lefelé, a rövid, de kellemetlenül köves lejtőn.
Lent bevárom Gabit - egyszerre ő sem tud nápolyit enni és botot használni, de sebaj, itt amúgy sem terveztem rohanni.

Adyliget, szalag, bolt sarka, valaki egyenesen tovább (hmmm...), végül is arra is el lehet jutni a Remete-szurdokhoz... Persze minden jó, ha a vége jó, a túratárs később utolér minket a Remete-szurdokban, azzal az apró  különbséggel, hogy egy utcával később, a Zrínyi Miklós úton fordult jobbra.
Jobbra Külföldi, akarom mondani Kútföldi utca :) kis tér, jobbra, majd fent, az utca végén balra, ahogy a szalagok (meg az emlékek) diktálják. Emelkedés tovább, és persze a sokszor látott panoráma - meg a régóta félbehagyott építkezés... A túra néhány jellegzetes pontját mutatnám Gabinak - tudja, tavaly is mutattam :-)
A Remete-szurdok után jön a következő durva kaptató, fel, a K- jelzésen a Remete-hegyre - itt is az a módszer, mint az előbb, saját tempó, fent találkozunk. Gyorsan felér Gabi, mondom is neki, hogy szép volt, utána ecsetelem, hogy milyen "élményt" jelentett a Terep félmaratonon itt leereszkedni, a "picit romos" állapotban lévő bokámmal... Nem volt kellemes élmény, na.
A Remete-hegyen újabb pont, szintidő-kihasználós idővel érkezünk, mondjuk nem csoda, hiszen elég szépen kaptunk szintet eddig - persze lesz ez után is, méghozzá bőven...
Előbb viszont Budaliget érintésével leereszkedünk az Alsó-jegenye-völgyig (csak hogy a Kálváriához felfelé majd újabb emelkedőket gyűrhessünk le...); előtte beugrok a solymári Shell-kútra "tankolni" - a reggel elmaradt kávét pótolom, aztán robogok Gabi után.
Az Alsó-jegenye-völgyben lehetne tempósan haladni, de a még ép töklámpások fotózásra csábítanak, úgyhogy meg-meg állva tesszük meg ezt a nem túl hosszú szakaszt.


Utána persze jön a "dupla élvezet" - előbb a S- jelzésen fel az erdő széléig, utána újabb nekirugaszkodással, szalagozást követve a Kálváriához...
Itt jó néhány pihentető megállást beiktatok, bevárom Gabi, fotózok - már ha épp van rá időm, mert a párom egészen jól megindul fölfelé.
Feljebb aztán a tempójával együtt a kedve is visszaesik, amikor mutatom neki, hogy a jelzésről letérve mi van még előttünk, de erőt vesz magán, és nem küld el a francba :-D Igen, ez, a völgytől a Kálváriáig tartó szakasz  sok és kellemesen meredek emelkedőt jelent, de felérni, és a lihegős terhelésért a panorámában elégtételt találni, úgy gondolom, nagyon jó érzés.
Itt is ismerős pontőrök fogadtak minket, nem sokkal a pontzárás előtt jártunk, így igyekeztünk rövidre fogni a beszélgetést, hiszen még bőven volt előttünk gyalogolni való táv :)
A stációk mellett indultunk lefelé, majd hullámzó kényelmes ösvényen a jól ismert K- jelzésig, meg azon is túl, egészen Virágos-nyeregig.  A katonasírnál egy szusszanásnyira megállunk, nagyon szépen rendben van az emlékhely, remélem, így is marad.
A Virágos.nyereg után rövid lélektani felkészülés :) aminek köszönhetően kellemes tempóban küzdöttük le a Vihar-hegyet, illetve a HHH-re vezető kellemetlen kaptatót is - bár Gabinak ez utóbbi azért nem annyira tetszett :-D
A panoráma szép, de csak menet közben nézelődünk, ahogy a ponton is csak "futtában" pecsételtetek, és máris gurulunk lefelé - nem úgy tűnik, mintha jól állnánk idővel, úgyhogy igyekszem biztatni Gabit, hogy ezen a kényelmes szakaszon húzzuk meg a lépést.
A parkolóig sikerül is, a S- rövid ereszkedése viszont kellőképp visszafogja a páromat - sebaj, addig is pihenhetek. Nem állom meg, és szóvá is teszem a tempót - válaszul szedhetem a lábam utána a széles sétányon... :-) Oké, van tartalék, ez jó dolog - a Látó-hegyi elágazásnál még útba igazítok egy kiránduló társaságot, utána vissza is kapom a korábbi megjegyzésemet, hogy kire is kell várni...
Az Árpád-kilátónál a tűzrakóhely szépen rendbe van szedve - a Z- felett átívelő kapuzat állapota viszont szemernyit sem javult - pár éven belül teljesen leamortizálódik, és jó, ha nem valaki arra járónak a fejére fog ráomlani az egész...
Az Apáthy-sziklához gyorsan odaérünk, nézelődés itt is "menet közben" letudva - igen, oda le, aztán oda szembe föl :-P
A város "nem szeretem" szakaszt igyekszünk szükséges rosszként kezelni, mint ahogy az estébe nyúló, zajos felújítását a villamospályának a környéken élők... Azt persze nem értem, hogy ha itt lehet hét végén dolgozni, akkor az egyes vonalán miért nem...?
A Szerb Antal utcát "faltól falig" felújítják - nem tudom, de mintha nem lett volna vészesen rossz állapotban... no mindegy, örülünk neki.

Az utolsó aszfaltos emelkedő Gabinak már nyűgösebben megy, de kis biztatás után csak elhagyjuk a szélső, évek óta eladó házat, meg az aszfaltot, hogy aztán a maradék 80-90 méter szintet a hullámzó erdei úton küzdjük le. Szerencsére kényelmes enyhe emelkedőkről van szó, így aztán nagyjából hét és fél terepen töltött óra után végre valahára célba érünk.
Nekem az első az adminisztráció: jelvény, kitűző, oklevél, MVTE érem anyagi része... Utána futás a kocsihoz, hiszen reggel ott hagytam az okleveleket, amik alapján a Budapest-kupa füzeteinkbe a hiányzó bélyegzések belekerülhetnek.
Ezt is megoldom, közben "jól tartanak" minket a rendezők, ahogy az MVTE-től megszokhattuk: nagyon finom tea, banán, édesség... Az adminisztráció elintézése után aztán gyorsan elbúcsúzunk, megyünk Juliékhoz a gyerekekért.


Track: Track_HEGEDUS_ROBERT_EMLEKTURA_2013_szurt.gdb


2012. november 19., hétfő

Szomorkás őszi reggellel indult a nap, de ez a túra nem maradhat ki az éves programból - úgy a megemlékezés, mint a rendezés, no meg az ilyenkor ősz derekán festői színekben pompázó erdő miatt.
Nem is maradt ki, reggel Gabival együtt mentünk a rajtba - neki a Budapest Kupa okán volt "kötelező" gyaloglat.
Napnyugta négy után nem sokkal, úgyhogy igyekezni kéne, hiszen tavaly a vége majdnem lámpagyújtós, nyögvenyelős-kínlódós lett - idén ezt mindenképp el akartam kerülni. Bő hét óránk volt még addig, úgyhogy kényelmesen megoldhatónak tűnt a feladat.
Ismerősök üdvözlése, gyors nevezés, aztán nekivágtunk a jól ismert P- jelzésnek. A hűvöskés levegő ellenére egész hamar "üzemmeleg" lett a motor, úgyhogy az első pontra gyorsan megérkeztünk - majd robogtunk is tovább.
Az aszfaltos utat elérve ki tudja hanyadszorra gondoltam arra, hogy vajon meddig vezet még itt, a szinte útpadka nélküli kanyar külső ívén a jelzés... Amíg valakit el nem üt egy autó?
Aztán szerencsésen megérkeztünk a Fekete-fej lábához - a szokásos módi következett: mindenki saját tempóban fölfelé, és fent megvárjuk egymást.
Ebből az irányból jóval több szintet kell legyőzni a csúcsig, mint a túloldalról, de azért ha fújtatva is, sikerült egy nekirugaszkodással felérni.
A ponton csoki járt a bélyegzés mellé, kényelmesen elfogyasztottam a sajátomat, aztán amikor Gabi is felért, pici szusszanás után indultunk is tovább - a változatosság kedvéért meredeken lefelé :)
A P- P+ elágazásban szalag, jobbra, Adyliget felé kanyarodunk a kényelmes ösvényen, aztán jelzést követve egy határkő mellett aszfalt kerül a talpunk alá.
Gyors számvetés: Hárs-hegy oldala - pipa. Fekete-fej - pipa. Ez eddig kettő, és még van előttünk az utolsó "sunyi hosszúval" együtt nagyjából hat vagy hét kaptató.
Átmegyünk a Nagykovácsi úton, ránézek egy utcanév táblára "Külföldi utca"... Ja, nem Kútföldi :-D Enyhén emelkedik az út előttünk, aztán a kereszt után balra fordulva már nem-annyira-enyhén, egészen a szép nevű Hosszú-erdő-hegy oldaláig, ahonnan szép panoráma tárul a szemünk elé; fel is hívom Gabi figyelmét a Kálvária tetején látható keresztekre... Igen, oda is fel fogunk menni :)
Őszi színekben pompázik az erdő, picit talán lemaradva a naptárhoz képest, de ez legyen a legkisebb probléma - és különben is, majd behozza gyorsan a lemaradást a természet.
A Remete-szurdokban nem csobog a patak, érezhetően pihenőre tér a természet... Mi persze nem pihenünk, csak "rákészülünk" a kikapaszkodásra, hiszen a K- jelzés kellemes emelkedővel jut ki a völgyből.
Ezt bottal segítve saját tempóban tudjuk le - fönt aztán nagyobb pihenő következik - ráfér a felsőruházatra némi átrendezés: hűvösebb időre számítottunk.
Kellemes őszi napsütésben mentünk tovább, a Remete-hegy tetején futó széles, kényelmes ösvényen. Tervek szerint idén még fogok erre járni, hiszen az OKT 60 mozgalom teljesítése is a célok között szerepel - jó kérdés persze, hogy mikor lesz rá egy szabad hétvégém...?
Aztán persze jött a nem túl meredek ereszkedés Budaliget felé a K+ jelzésen - némi aszfalt, jelzés egy oszlopon, két telek között a "kertek alatti" ösvényen máris a Jegenye-völgybe értünk.
A sárga jelzés ismerős, tempósan robogunk le a benzinkútig - nagyjából délidő van, a reggeli kávé is elmaradt, úgyhogy most pótolom - rövid pillantás az órára: bőven belefér a szintidőbe.
Az Alsó-jegenye-völgy hozza a szokásos formát: jó néhány töklámpa vigyorgott/vicsorgott az ismerős ösvény mentén.
A völgy végétől aztán elkezdődött a túra talán leghosszabb emelkedője - ennek is saját tempóban vágunk neki, egy tisztásnál megvárom Gabit, biztatom, hogy a Kálváriáig már csak annyi szint van hátra, mint amennyit a völgytől idáig megtettünk :)
A pihentetően kényelmes, lankás szakasz után persze jön a durva emelkedés, de a nyílt terep adta panoráma -bár ködös, párás volt a levegő- megérte a húzós kapaszkodást.
Az utolsó sziklás szakasz előtt megvárom Gabit, a pontra már egyszerre érkezünk. A hivatalos dolgok (bélyegzés, műzliszleet) után/közben jót beszélgetünk Gerivel - szóba kerül sok minden, de azért a túrázás van a középpontban :)
A "nehezén" nagyjából túl vagyunk, úgyhogy a Virágos-nyeregig hullámvasutazó szakaszt gyorsan letudjuk - a Vihar-hegy előtt azért megállunk frissíteni egy picit.
Ezen az emelkedőn kényelmesen felcammogok, egy szusszanásnyi idő után Gabi is felér, aztán a túloldalon lefelé előreküld - nem kell kétszer mondani, igyekszem gyorsan letudni ezt a "nemszeretem" le-föl szakaszt.
A Hármas-Határ-Hegyre fölfelé tényleg majdnem az utolsó emelkedőt is letudjuk :-) úgyhogy egy rövid pihenő itt is belefér, pláne, hogy pont is van :)
A Kc jelzésen indulunk tempósan lefelé.
S- meredeken lefelé, szlalomozok rendesen, aztán félúton bevárom Gabit, aki egyre bátrabban veszi a kellemetlenebb szakaszokat is.
Lent pici bizonytalanság után megvan a kék sáv, enyhén, de hosszan emelkedünk, közben ránk vicsorog egy K- jelzés, de nem ijedünk meg tőle :-D
Az Árpád-kilátónál ismét ep, megkapjuk az utolsó bélyegzést az útvonalon, és megyünk is tovább.
Apáthy-szikla, lépcső, aszfalt, lépcső, aszfalt, Nagyhíd, aszfalt fölfelé - "csak érjünk már be" érzés - gondolom, a sok beton miatt...
Kunkor balra, Szerb Antal utca, emelkedik, Széher út - az is, sorompó, földút, már nem sok van, de a fenébe is, emelkedő...
Azért ennyire nem volt nyögvenyelős a vége, Gabi is prímán viselte ezt az részt is, úgyhogy a tavalyi teljesítéshez képest negyed órával hamarabb, és jóval kevésbé csoffadtan értünk be a célba.