Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2022

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2011. május 31., kedd

Aránylag gyengére sikerült felkészülés után pár nappal a túra előttre sikerült időpontot foglalni a sportkórházba a "nulladik" bélyegzés megszerzéséhez. A rajtidőből :) picit kicsúszva érkeztem, de aránylag gyorsan ment: labor, ekg, majd némi hallgatózás után megkaptam az orvosi igazolást a nevezési lapra.
A szombat reggelem viszont nem alakult ilyen jól, sajnos a finoman fogalmazva is baromi ritkán járó 204-es buszra vagy 40 percet kellett várnom... Igen, tavaly megnéztem előtte a menetrendet, idén meg nem...
Persze ezzel csak a korai rajt lehetősége úszott el, kényelmesen, pici sorakozás után gyorsan lehet nevezni (naná, hogy a tavalyi teljesítők listáját nézem meg először...),  sőt, még egy "kétbetűs" kitérőre is van bőven idő. Tavalyhoz képest nem sok dolgon változtattam a zsák tartalmát illetően: egy helyett két darab másfél literes gyümölcslé, meg picivel több gél került a zsákba - így a dorogi folyadékfeltöltésre vélhetően nem lesz szükség.
Aztán beállok a rajtnál várakozó sorba - sok az ismerős arc, jó érzés, itt ráadásul még mindenkinek őszinte a mosolya :-)
A Kevély felfelé most is alaposan átmozgat, igyekszem a tavalyi taktikát alkalmazni: tempósan menni, előzni, ha kell - ez be is jön, sikerül felvenni az utazósebességet.
A nyeregtől lefelé picit visszaveszek, kímélem a térdemet - bőven lesz még rá szükség ma... Larzenék futnak el mellettem (mire is jó az ajándékkötöző a zsákon...?), futtában kívánunk egymásnak jó utat.
Hosszúhegy előtt jóval Forrester érkezik, videózgat, megyünk a jelzést követve - itt az erdőművelés segített: elég sokan "tévednek rá" a murváról a jelzésre :-)
Hosszúhegyen van kb. 10 perc lemaradásom tavalyhoz képest -ez nem lenne vészes, viszont a Kevélyen még csak öt volt, úgyhogy illene valamit csinálnom magammal :-)
A hosszúhegyi pont után jólesik a lejtő, meg a picikét magányos séta lent, a murvás út helyett a jelzést követve :-) Ez persze zavar, de nem teszem szóvá - több szempontból is fölösleges... sajnos.
A szerpentinhez vezető emelkedő szerencsére nem sáros, de azért jókedvem sincs tőle - fent ki is állok pihenni egy picit. Nem lesz ez így jó, ha már itt ilyet csinálok, de a kellemest a hasznossal összekötve frissítek.
A szerpentinen aztán nem állom meg, hogy ne szóljak be annak az apukának és a csemetéjének, akik levágják a kanyart... Tényleg kár, hogy nincs itt rendező, vagy nemzeti parkos illetékes... No mindegy.
Fent a tetőn már kellemes a séta, aztán elkezd cseperegni valami... Hogy eső-e, vagy csak kondenzáció a fák leveléről, teljesen mindegy, esőkabát elő, és menni tovább.
Pilisnyereg... sok sátor, csepereg valami - viszont pont a tavalyi időmmel érkezek, úgyhogy az időterv szempontjából nyugodtan indulhatok tovább.
A durva kőtörmelékkel felszórt utat többen -vérmérséklettől függő- kritikával illetjük: lehet, hogy az erdőgazdaság böhönc gépeinek nagyjából mindegy, de nekünk nagyon nem tetszik... Bár a sárnál talán jobb.
Kétágúhegy, aztán ereszkedés Kesztölcre. A kocsma hátsó udvarában egy kávét megiszok, aztán indulok tovább.
Pataporccal is összefutok - ma már nem először- úgyhogy kellemes csapatban megyünk Dorog felé. Ezen a szakaszon az akácfák meg a laza talaj miatt teljesen alföldi túra feelingem van - aztán persze Dorog után ez gyorsan elmúlik, hiszen a városban aszfalt, utána meg a Gete...
A Gete, ahol sokszor hiheti azt az ember, hogy most aztán felért a tetőre, pedig...  Aztán egyszer csak tényleg feltűnik a csúcskereszt, az, aminél a pont van, úgyhogy lehet egy aprót szusszanni ebben a hőmérsékletet tekintve príma, a levegő nedvességtartalmát tekintve nem annyira kirándulóidőben :)
A K- lefeléjével kapcsolatban idén is tartom a tavalyi véleményemet a zergékről, bár most sikerül elcsúszás nélkül lejutni a völgyben futó szekérútig. No, innen már csak egy bucka :) és a Tokodiak vendégszeretetét élvezhetjük :)
A katlan most teljesen barátságos, felhős az ég, úgyhogy nem kozmálunk oda a vetés közötti földútra, ráadásul szerencsénk van, mert az erre járó quadosok és motorosok sem ütnek el senkit.
Aztán feltűnik a meredek lejtő, meg a távolban a Tokodi pincéket rejtő völgy.
A völgy bejáratánál nagyon szép tábla mutatja az irányt, megyek is a többiek után.
Picit sokan jártak már előttem - ahogy hallom 1300 körüli létszámról beszéltek - úgyhogy a harapnivaló erősen fogytán, de még jut - ráadásul egy borosgazda "panaszát" meghallva, hogy tán hiába hozta ki kóstolóba a borát kérek egy kóstolót :-)
Szép bor, bár a műanyag bögrémből azért nem az igazi, viszont jól esik - köszönöm!
A tavalyi évhez hasonlóan most is itt tartom az első hosszabb pihenőt: a helyiek zsíroskenyere és bora után egy croissant is lecsúszik - hiába no, régen volt a reggeli :-)
A kajálás után a futómű főjavítást is megejtem: nedves törlőkendő, szárazra törlés, zoknicsere, némi frissítő sportgél, és mintha kicserélték volna a lábaimat :-)
A bő húsz perces ücsörgés után persze nem könnyű elindulni, de menni kell, hiszen a féltáv is odébb van, addig meg egy izmos bucka is meghódításra vár :-)
Miután letudtam az emelkedőt, csak be kell gurulni az épp alaposan feltúrt Mogyorósbányára, aztán fordulok be szembe a tömeggel a Kakukkhoz vezető utcára.
Villámgyors bélyegzés, pici megingás, hogy tovább-e vagy sem, aztán persze, hogy tovább indulok... A kútnál megtöltöm az időközben kiürült másfél literes gyümölcsleves palackot, és átszerelek a másikra - a víz tartalékként kísér utamon.
Az Öreg-kő felé veszem az irányt a K-K+ elágazásban, nagyjából 11 órája jövök, úgyhogy idővel teljesen jól állok, erőnléttel sincs gond, bár már érzem, hogy küzdősebb lesz a vége...
Az Öreg-kő pihenőnél nincs pont, úgyhogy egy gyors irányváltással megcélozzuk Péliföldszentkeresztet.
A szántó sarkánál természetesen körbe, ahogy illik, nem visz magával a tömeg vonzása, bár ahogy látszik, eléggé alaposan ki van járva a rövidítés...
Pélin sokan pihennek, szusszannak picit - kerek 12 órája jövök (tavaly 12:10 volt itt az időm), és egy rövid fotómegállás után már megyek is tovább - természetesen a templom bejárata felé - nem meglepő módon egyedül, hiszen a focipálya felé nyitva van a kapu... Van, akinek szólok, hogy nem arra kéne, elindul a templom mellett, majd visszafordul...
Aztán az aszfalton, ahol már a focipálya felől érkezők is csatlakoznak, megjegyzem, hogy szép a bélyegzés a templom előtt a jelzésen :-) Néhányan megnyúlt ábrázattal majdnem elindulnak visszafelé... Tudom, piszok dolog volt, de mentségemre legyen szólva, utána megnyugtattam őket, hogy nem, nincs ott pont, csak látni akartam a reakcióikat :-))
Az erdőbe beérve mondhatni szokásos karbantartásra félreállok - kell, mert bár a futónaci miatt szerencsére nincs kidörzsölődés, de azért érzem, hogy szükség van némi krémezésre :-)
Aztán nemsokára lámpát kapcsolok, és este kilenc előtt nem sokkal futok be a szódás pontra, ahol saját bögrém terhére fogyaszthatok - akinek nincs, annak 50Ft-ba kerül az eldobható pohár környezetvédelmi díja - szerintem nagyon helyesen.
Az út túloldalán kezdődik az egyik "nemszeretem" szakasz: fel, majd a villanyvezeték alatt hullámvasutazva... Aztán be, jobbra a völgy oldalában szintben - a túloldalon látom, hol jönnek visszafelé az előttem haladók... Aztán persze minket néznek a mögöttünk érkezők :-)
Este 10 után érek Pusztamarótra - pont itt sincs, az esőbeállóban sokan üldögélnek - leülök én is, aztán rájövök, hogy hideg van, fúj a szél, nem jó ücsörögni, úgyhogy nehézkesen, de tovább indulok.
Nem esik jól a sziklás szakasz - aztán az egyházi üdülő után sem... Később feltorlódunk - szerencsére, mert a K-K+ elágazás, vagy jobban mondva a K- letérése balra eléggé benézhető helynek tűnik... Közben valaki rágyújt a sorban - nem szeretek tolakodni, de a bagófüstöt, pláne bő 15 órája gyalogolva még kevésbé csípem, úgyhogy be is szólok a bagós túratársnak, hogy nem kéne. (Nembocs...).
Bányahegyre szinte pontosan 16 óra "séta" után érkezem meg - hideg van, és bár nem esik, de magamra borítom az esőkabátomat, mert az is véd valamennyire.  A teából repetázok, aztán persze megyek tovább - érzem, ha itt, most leülök, akkor nem lesz kedvem továbbmenni.
Ismerős szakasz - a tempó inkább tűrhető, mint jó, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megyek előre - aztán jönnek a létrák, meg az "átlóban vagy körben" kérdése - hajnali háromnegyed egy, úgyhogy átlósan... Viszont a vértestolnai műúthoz a jelzést szigorúan követve érkezem.
Nem, nem álmodom, nem hallucinálok: egy hot-dog árus kínálja a portékáját a sorompó előtt... Lusta vagyok előkotorni a pénztárcámat, meg a magammal hozott pékáruból is van még, úgyhogy leülök a nyitott sorompóra, elemet cserélni a lámpámban. 1:19, megcsördül a telefonom. 1:23: fekszem valahol, és a szemembe világít valami... Ja, hogy beszédültem a sorompó mögötti gazba...? No, akkor szedjük össze magunkat, meg a cuccaimat: telefon, elemek, lámpa... Minden megvan, szerencsére puhára estem, úgyhogy gyorsan beburkolok egy nagy adag sós kekszet, egy gélt, fél palack izót - nagyjából mindent, amiről úgy gondolom, hogy használ - aztán elkezdem leszedni magamról a ragacsos gazt, amiből kikászálódtam...
Nagyjából 15-20 perc alatt sikerült összeszedni magam annyira, hogy tovább merjek menni - tanulság: nem akkor kell sót meg energiát pótolni, amikor már késő, hanem folyamatosan.
Koldusszállásig "bal, jobb" menetelés, a ponton levest kérek - finom (na ja... ilyenkor "bármi, bárhogyan" az...), meleg, és erőt is ad - még 18 kili, itt már nem lehet feladni - 19 órája jövök, negyed óra szöszmötölés belefér...
Innen aztán tényleg zombimódba váltok - a Kisréti vadászház romjai után elkezdem sasolni az út bal oldalát, hogy hol kell letérni a  murváról... Megvan, megyek lefelé - egy rossz lépés, belesajdul a bokám, meg is állok, meg mondok valami cifrát - majd az elrobogó túratársnak annyit, hogy "köszönöm kérdésedet, nincs semmi probléma..." (bocs...).
A S- nagyon nem tetszik most, bár mintha hamarabb vége lenne, mint tavaly: Emelkedő, szigorúan a jelzést követve Baji vadászház...
Innen már "csak" le kell menni... Hajnali öt óra van, többen indulunk lefelé, aztán lemaradok, meg-meg állok - tényleg küzdősebb a vége, de már nem sok van hátra... Aztán beton, Baji szőlők, a Bajra átvezető út is aszfaltos már... Nem szeretem az aszfaltot, a talpam még kevésbé - de vízhólyag igazából nincs, csak a "szokásos", amivel együtt lehet élni...
Aztán Baj. Nem baj. Sőt. Öröm :-))
A templomnál kattintok egyet, aztán járda, fénysorompó, Tata, liget, Deák Ferenc utca, gyalogos lámpa, tábor, cél... Második teljesítés, jelvény, oklevél, kajajegy, gratuláció...
Álmosan, fáradtan, izzadtan, büdösen, de egy újabb k100 teljesítve. A kajajegyért kapott leves jól esik (v.ö.: bármi bárhogyan), ha jól emlékszem, nem aludtam el evés közben :-))

Némi pihenés (na jó, folytonossági hiány az emlékek sorában) után aztán irány az állomás, onnan meg Budapest - és már a vonaton azon töprengtem, hogy jövőre mit, és hogyan fogok másképp, jobban csinálni :-))


2011. május 23., hétfő

A K-100 előtti hétvége nem a hosszú gyaloglatokról kell, hogy szóljon, így aztán ezen a túrán is a legrövidebb távot választottam - a Budapest kupához jól jön, ráadásul ezen a távon még úgysem indultam korábban :-)

A tavalyihoz képest ráadásul később is indultam, úgyhogy eléggé főhetett a fejem a melegben, pláne a városi szakaszokon, bár itt-ott azért árnyat adó fák ezen a részen is előfordultak.
Az aszfaltos emelkedőt meglepően jól viseltem, hogy aztán a lakóparkot magam mögött hagyva végre erdőben folytathassam az utamat az Ürömi tanösvényen.
A tanösvény piros "T" jelzése jól követhető, az egyik jelzés épp egy határkőre volt felfestve. A tanösvény után ismét aszfaltot koptathattunk, közben persze több határkő mellett is elhaladva.
Itt némi itiner-olvasásra is szükség volt, de aztán sikerült -szerintem- pontosan a leírásnak megfelelően haladni (és nem elszalasztani a 124-es határkő által nyújtott élményeket - ahogy a leírásban is szerepel).
Előtte persze az útkereszteződés kellős közepén álló 123-as határkővel találkoztam - annak ellenére, hogy hol áll, egészen jó állapotban van... Vagy csak egyszerűen keményebb, mint az erre járó autók :-))
Az ürömi műút után is elkélt volna némi olvasgatás, de aztán sikerült megtalálni a vasúthoz levezető lépcsősort :) Ugyancsak sikerült rálelni a vasúti átkelőtől távolabb, egy fa árnyékában hűsölni próbáló pontőrökre, akiktől -ezen a túrán szokásos módon- nem bélyegzést, hanem matricát kaptam az igazolólapra.
A házak között sétálva eszembe jutott, hogy tavaly itt találkoztunk a jégkrémes autóval - igaz, akkor korábban jártunk erre - és hogy milyen jó lenne most is, de biztosan "lekéstem" már... Pont nem, sőt... Amikor majdnem kiértem a beépített területről, akkor szólalt meg valahol távolabb, mögöttem a jégkrémes autó jól ismert szignálja...
 A téglagyárnál megnézem a kéktúrás bélyegzőt - csak a fém verzió van a helyén, azért egy kísérletet teszek vele...
Aztán jön, aminek jönnie kell, a régi Z- tavalyról, meg a Falasok(k) túráról ismert kapaszkodója - a teteje előtt lévő pontnál csak leolvasom a feliratot, és csak amikor teljesen felérek, akkor állok meg jegyzetelni.
A Virágos-nyeregnél van a következő pont, előtte még egy nagyon szépen rendbe szedett katonasír mellett loholok el - hiába, az idő halad, a túrázó meg szalad - ha kedves a szintideje :-)
A következő két ponthoz két kaptató társul: először a Vihar-hegyre megyek föl egy nagyobbacska korty frissítő után, hogy aztán a nyereg túloldalán a Hármashatár-hegyre is felkapaszkodhassak.
Innen aztán kényelmesen lejt a kényelmetlenül árnyékmentes út, úgyhogy kocogósra fogom picit, hogy aztán az Újlaki-hegyet pici szalagozás, majd a magányos fenyőtől már a S- jelzésen küzdjem le. No, ez is megvan, mehetünk tovább - a többes szám annak szól, hogy valahol itt futok össze Szötskével és apró csapatával, úgyhogy innen egészen a számomra a célt jelentő Hűvösvölgyi pontig együtt sétálunk.
A Határ-nyereg után a Homok-hegyről érdekes visszatekinteni az Újlaki-hegyre - innen nézve még meredekebb, mint a S- jelzésen felfelé :-)
Visszatérünk a jelzésre, hogy aztán a repülőtér szélén folytassuk utunkat tovább.
Aztán még egy újabb határkő a reptér mellett, a kő mellett pedig egy újabb betű a "gyűjtögetős" játékhoz - a teljes mondat a hosszabb távon áll össze, úgyhogy én eddig sem jegyezgettem nagyon a látott betűket - mondjuk ha három szóból áll a mondat, akkor lehetne azt csinálni, hogy az első a rövid távon már összeáll, a második a középtáv végére adódik hozzá, míg az utolsó szó meg a hosszú táv végén válik teljessé...
Némi járda, meg aszfalt következik még, aztán én célba érek a hűvösvölgyi ellenőrzőponton, átveszem a díjazást, egy csokit, és elbúcsúzom Szötskééktől, majd besétálok a buszvégállomásra, és elindulok haza.

A túra leírása a mellékelt színes térképpel, táv, és szintadatokkal, valamint szintmetszettel, és természetesen rendezői elérhetőségekkel példa értékű. Az emléklap szintén nagyon szép, remélem, hogy jövőre a "17km" helyett majd nagyobb szám kerülhet rá.


A korábbi években is terveztem, hogy valamelyik hosszabb távot megcsinálom, aztán egyik alkalommal sem jött össze... Idén aztán a K100 előtt egy héttel családi kirándulásként a babatávon indultunk. Kellemes átmozgatás, egy pont a Cartographia kupához - mi is kéne még...?
Minthogy a vonatozás plusz élmény a gyerekeknek, így az autót Újpesten hagytuk, és vonattal közelítettük meg a rajtot.
A nevezés gyorsan ment, az elindulás picit lassabban :) de aztán sikerült leküzdeni a melegben nem túl kellemes térköves utcákat -bár egy kerítés érdekes díszítése azért csak megállított egy fotó erejéig - és kiérni az erdőbe, ahol árnyat adó fák alatt emelkedett alattunk az út - emelkedő ide, vagy oda, sokkal jobb kedvvel gyalogoltak a gyerkőcök itt, mint a betonon. Nem is értem, hogy miért :-)
Az erdei úton a szó szoros értelmében mély nyomokat hagyott az esős időjárás - itt-ott közel méteres vízmosta árkokat kerülgetve küzdöttük le az első enyhe emelkedőt, hogy aztán a túloldalon leereszkedve az Iluska-forráshoz megkapjuk az első bélyegzést és a résztvevőknek járó csokit.
Az édesség jól jött, hiszen nemsokkal később a Fehér-hegyre kellett felsétálni :-) Most, hogy néhányszor megálltam fölfelé, azt mondom, hogy tényleg láthatóan durva ez az "apró" emelkedő  - a hölgykoszorú becsületére legyen mondva, néhány apró szusszanásnyi pihenővel vették ezt a kellemesen meredek szakaszt.

A tetőn persze csúcs-csoki járt mindenkinek, picit odébb pedig újabb EP és újabb bélyegzés. A pont után automatikusan indultam volna tovább a P- jelzést követve, de nem, ez nem az a túra :) itt egy jobbra tartó ösvényen vezet le a túra a már megismert aszfaltos-térköves szakaszra, hogy azon jussunk vissza a rajtba. Őszintén megmondva visszafelé sem esett jól a betonos szakasz, pláne, hogy oda-vissza kellett megtenni.
A célban a jól megérdemelt oklevél és kitűző átvétele, valamint némi zsíros kenyér elfogyasztása következett, majd egy rövid séta után felszálltunk a vonatra, és elindultunk hazafelé.


Kora reggel értem a rajtba, és gyors nevezés után kézhez kapva a színes térképet tartalmazó, az lényegesebb látnivalókról, fontosabb pontokról rövid leírást is tartalmazó itinert háromnegyed hétkor nekilódultam a Nagy-Hárs-hegy kaptatójának.
Az útvonal szinte végig jól ismert jelzéseken halad, ráadásul ez az utolsó hosszabb gyaloglat a K100 előtt, úgyhogy szerettem volna jó időt menni, úgyhogy alaposan szedtem a lábam :) és próbáltam szólóban, saját tempóban gyalogolni.
Az Alsó-Jegenye-völgyig nagyjából sikerül tis, de ott a bőséges ellátmány (zsíros kenyér, zöldhagyma, szörpök) bő húsz percembe került, de megérte, hiszen energiával feltöltve indulhattam tovább a szép völgyben.
A S- Kerek.hegynél lévő kunkorát néhányan nagypistázva megtesszük - ennek örömére a Muflonban újabb 20 perces felfrissülés következik... :)
Végül is kell, hiszen telkiig nem lesz mód folyadékpótlásra, hiszen előbb a Nagy-szénást másszuk meg, utána pedig a K+ jelzést követve a Kutya-hegy következik, hogy aztán a múlt évi túrán debütált szalagozott szakasszal érjük el a Széltörés-erdőt és a Z- jelzést.
A Nagy-szénáson "tömeg", no és szép panoráma, úgyhogy az idő itt is megy - eldőlt, a tavalyi nyolc órás teljesítést nem most fogom megjavítani :-))
Beszélgetve telik az idő, Kutya-hegy, lejtő, legyalult dózerút - majd az ösvény jobbra letér, hogy pár méter után a forgókapun kilépjünk a murvás útra, ahol immáron a hatodik ponton kapjuk a bélyegzést.
Nagykovácsi felé indulunk, aztán jobbra ott a szalag az elágazásnál - meg a Z- eléréséig mindenütt, ahol kell - ráadásul az útviszonyokra sem lehet panasz, úgyhogy hamarosan a Z- jelzésen érkezünk a magas fenyők között álló Anna vadászházhoz.
A Csergezán Pál emlékmű után a jelzés jobbra tart - nagyon szépen, jól jelezve - emlékszem, pár éve itt sikerült elkavarni...
Telkiben újabb 20 percre sikeredett frissítés, aztán a "nemszeretem" szakasz a zöld háromszögig...
A Z3 kapaszkodója nem esik ugyan túl jól, de azért egyben felsétálok a Tarnai-pihenőig.
Egy nem várt "meglepi" a piros háromszögnél: hiába, a seprű is ember, és hogy dolgozik, az onnan látszik, hogy hibázik: a múltkori túra egyik papírja kint maradt, megállok, begyűjtöm. Aztán még egy jön szembe, azt is... Én is sepertem nem egy túrán, előfordul az ilyen...
A piros sávra kiérve már tényleg nincs sok hátra, gyorsabb fokozatba kapcsolok, és csak a P-P+ elágazásnál állok megy egy rövid időre - a bélyegzés mellé jól esik a csoki - utána viszont kocogok tovább. Ismerős megy egyenesen, utánaszólok, hogy a jelzés lejön az aszfaltig "Neki az nem tetszik", válaszolja, és megy egyenesen tovább...
A Fekete-fej előtti ásványvizes ponton csak bélyegeztetek, az emelkedő gyorsan megvan, a Hárs-hegy oldalában a fölfelé viszont nem annyira esik jól... Hogy lesz ebből K100 két hét múlva...? Majd kiderül...
A célban a szokásos díjazást kapjuk: oklevél, kis kerek jelvény, illetve beváltom az egy zerguldent egy frissítőre.
Nem voltam top-on ma, nagyon nem - szerencsére inkább agyban, mint fizikálisan, úgyhogy bizakodóan nézek a két hét múlva esedékes "séta" elébe. bár addig még sok víznek kell lefolynia a Dunán...
2011. május 16., hétfő

Tegnap, a Zugligeti 10-en nagyszerű időnk volt, ma viszont annak a bő 200 résztvevőnek, meg rendezőnek... Szóval ismét egy megázós túranap...
Reggel, a vasárnaphoz képest korán kelt a család, hiszen a tegnapi séta kipihenésére ma "átálltunk" a másik oldalra, azaz  pontőrködünk a Flór Ferenc utcánál, és oda azért "menni kell" - keresztül a városon.
Időben érkezünk, az időjárás vacak, csepereg az eső, ráadásul a Sportkastély valami nagy rendezvénynek ad otthont, úgyhogy a szomszédos telken, egy parkolónak használt placcon kerül kialakításra a rajt/cél. Nekünk "jó dolgunk" lesz, hiszen a Flór Ferenc utcai pontra autóval oda lehet menni, úgyhogy megázni nem fogunk.
Bélyegző, pontkarton, bója, meg minden, ami egy ep.  kelléke átvesz, aztán indulunk is, hiszen a nem túl baráti időjárás ellenére elég szép számmal gyülekeznek a résztvevők a rajtban.
A "tett színhelyén" leparkolok, bója, eddig megtett/hátralévő távot mutató lap kikerül, aztán gyors eligazítás :-)  és a rendesen csepergő esőben már érkeznek is az első résztvevők.
Eleinte írunk időt is a pontkartonra, aztán feladtam :-) és maradt az "x"-elgetés -meg a lányaim vetélkedése azért,hogy ki pecsételjen :-) Annak ellenére, hogy gyakorlatilag órákon át a kocsiban ültek (ültek...? maradjunk annyiban, hogy tartózkodtak :-)) minden gond nélkül sikerült ezt a kérdést is megoldani, nagyjából igazságosan :)
A pontkarton alapján nagyjából 200-an jártak nálunk, azaz ennyi induló tisztelte meg a túrát a jelenlétével, köztük sok ismerős; mindannyiuknak köszönjük mi is a részvételt!

Aztán persze mint mindennek, a pontőrködésnek is vége lett: a kiírt zárás előtt érkezett a seprű, és "bezárt minket" :-) Ez után még a rajtban leadtuk a ponthoz tartozó cuccokat, és elindultunk hazafelé.
2011. május 7., szombat

Új rövid túra a naptárban, kellemes, napos idő, optimális körülmények egy családi programhoz, úgyhogy négyesben indultunk a rajtnak helyet adó iskolához.
Zugliget, úgyhogy már hagyományosan :-) sikerül picit kavarni autóval, de azért megvan a Libegő alsó állomása, utána a nem is olyan régen látott aszfaltos szakasz, és utána feltűnik az iskola is.
Leparkolok, aztán kényelmesen besétálunk az udvarra - a gyerkőcök lefoglalják magukat a játszótérrel, míg én a nevezést intézem. A nevezés után rövid aszfalt után elkezdünk fölkapaszkodni a Disznófői út aszfaltján a szalagozást követve a Z- szemétdombos letéréséig.
A Z- innen nagyjából szintben halad, úgyhogy a további szintekért a Z3-ra váltunk, közben persze virágok, bogarak, mint látványosságok állítják meg a gyerkőcöket - nem gond, hiszen ezért is jöttünk :-)
A Tündér-sziklánál megcsodáljuk a pazar panorámát, aztán tovább, fölfelé, hiszen vár minket a parkolónál az első ellenőrzőpont.
A pont után a hullámzó Z3 jelzést követjük, pazar az idő, jókedvűen sétálunk, itt-ott meg-megállva virág- bogár- bármi más alapos megszemlélésének a céljából :-)
A Z3-ról Z+-ra váltunk, keresztezzük az aszfaltot, és hipp-hopp, balról érkezik a P-S-, jelezve, hogy hamarosan Szépjuhásznéhoz érkezünk.
A P- jelzésen néhány erősen illuminált, iqnuku szinten mozgó, ellenben igencsak harsány egyetemista társaságot kerülünk ki (ezt látva nem kár az egyetemek összevonásáért és a hallgatók létszámának a csökkentéséért - értük nem lenne kár), szerencsére gyorsabb haladásra képes egy három éves gyerek, mint ők... (Hozzáteszem, Miskolcon mi sem voltunk absztinens szentek, de igyekeztünk mások zavarása nélkül megoldani a bulizást...) No mindegy, lapozzunk.
Hála az időjárásnak a a P- lefelé  teljesen sármentes, és nemsokára a P+-on haladunk a frissítőpont felé.
A kajaponton zsíros meg margarinos-lekváros kenyér az ellátmány, amit szörpökkel öblíthetünk le - ki-ki választhat kedvére való energiapótlást :)
Juci persze rohangál (naná, hogy visszafelé...), de sebaj, belefér a napi kilométerembe ez is :-)
A frissítés után tovább megyünk immáron a Sc jelzésen, aztán meg a Mária-utat követve. A S- után számomra is ismeretlen az út, aztán persze a Schüller-út már ismerős, ahogy a S-S3 kombináció a Kis-Hárs-hegy tetejéig is.
A kilátóba természetesen felmegyünk, majd a túloldalon követjük a szalagozást, illetve a szépen elkészített jelzéseket, egészen a Z- aszfaltjáig.
A Budakeszi út után ismét erdő - fiatal fák között vezet fölfelé az ösvény, hogy aztán néhány kanyar után a Libegő alatt találjuk magunkat. Itt egy agyhiányos hegyibringás majdnem telibe talál minket - szerencséje volt, maradjunk annyiban, pedig szívem szerint nyugodt lélekkel ráhívtam volna a rendőröket.
Innen a Zugligeti út mellett/fölött haladó keskeny ösvényen, majd az út melletti járdán értünk be a célba, ahol a jól megérdemelt oklevél és kitűző várt mindenkire - a többféle kenőanyaggal kent kenyerek és szörpök mellett, természetesen.

Sajnos a Budai hegyek nagyon közel vannak, így sok olyan humanoid is odatéved, akinek semmi keresnivalója nem lenne arrafelé. Anno az egyik TT-n a DINP illetékesei - végül is jogosan - kérték számon az egyik ponton ücsörgő pontőröktől, hogy mi is zajlik épp, a Zemplénben egy túra el is maradt amiatt, mert a kerékpáros indulók miatt 100.000 Ft fölötti hatósági díjat kellett volna a rendezőnek kifizetnie...

Szeretném végre azt is látni, hogy a János-hegyen is megjelennek az illetékesek, és előszedik a részegeket, a keresztül-kasul száguldozó bicikliseket, a szemetelőket... Tudom, ez egy szép álom - talán a gyermekeim még megérik ezt is. Bár ahogy terjeszkedik a város, meg ahogy egyre alacsonyabb az a bizonyos kerítés, már ebben is kételkedem...

2011. május 3., kedd

Hetvennek indult, aztán nyögvenyelős ötvenes lett belőle - bár bennem még bőven volt tartalék, de kezdjük az elején...

Szombaton egy állatkerti séta során a "trópusi vihar" című programot kipróbáltuk a családdal - reméltem, hogy a hét végére ennyi ázás lesz összesen - és utána még kényelmesen meg is száradtunk a napsütésben.
Aztán este már rendesen lógott az eső lába, amikor elindultam a buszhoz, és mire Újpest Városkapuhoz értem, már szakadt az eső... Nem vagyok cukorból, mint ahogy az a nem kevés túratárs sem, akikkel együtt vártuk az esztergomi vonatot, ami időben, dupla szerelvényként érkezett, úgyhogy kényelmesen elfértünk - a vonaton már helyet foglaló többi túrázni induló között. Jó, azért normális utas is akadt :-)
Esztergomban aztán hosszú sor, gyors nevezés, 23:15-ös rajtidő - és eső. Nem durván, csak olyan "úgyis rommá áztatlak" jellegű csendes verzió. Esőnadrágot húzok, GPS be, igaz, az első hat kilin nem tudott műholdat fogni, talán picit felhősebb volt az ég...
A városi szakasz most nem magányosan, madárcsicsergést hallgatva telik, mint az elmúlt évben, hanem csapatostól haladunk az első pont felé. Kivéve persze a parkot, amin igencsak kevesen hosszabbítunk a jelzést követve :-)
Mint sokakban, bennem is megfordul az a kósza gondolat, hogy hátra arc, és megyek haza, de aztán elérem az első EP-t, megvan a bélyegzés - ekkora tömegben szégyen lenne megfutamodni, úgyhogy megyek tovább :)
Az éjszakai szakasz idén is tökéletesen jelzett fényvisszaverős nyilakkal, lapocskákkal - no meg az előttünk járó túratársak lámpái, mint hosszan elnyúló fényfüzér is mutatja az utat előbb fel, majd nagy kanyarral lefelé. Ha nem esne az eső, akkor pompás lenne, így "csak" szép...
Az eső alábbhagy, az esőnadrág kívül szárazabb, mint belül - nem szellőzik, az izzadtság benne marad, úgyhogy megszabadulok tőle. A hátizsákon esővédő van, úgyhogy az esőkabát nem is kell, elég a sima dzseki - egyelőre.
Itt még kényelmes erdei út kerül a talpunk alá, aztán elérjük a Barát-kúti erdészházat, ahol idén csak nekünk van felirat, a vadaknak nincs :-) Minden esetre bezárom magam után a kaput.
Picike aszfalt, majd balra fel, enyhén, de azért emelkedik. Aztán picit jobban :-) Az emelkedő után az erdőművelés nyomai okoznak "kellemes" perceket, meg a kisebb-nagyobb dagonyák is lassítanak, hiszen nem lenne jó rögtön az elején beáztatni a cipellőket.
A S-S+ elágazásnál újabb pont, és persze eső, ami azért hol csendesedik, hol jobban rákezdni... Pilisszentlélek csendes utcáin haladva szerencsére nem látszik, hogy hova kell felgyalogolni - én tudom, de akikkel épp koptatom az aszfaltot, nekik ez az első Sárga - legalábbis ezen a távon...
Azt tudtam, hogy a faluból kifelé sáros lesz az út, meg hogy Pilisnyeregig meredek is; fizikálisan nem is volt gondom, de agyban nagyon nem kívántam... Aztán egyszer csak feltűnt balra az emlékmű, az út vízszintbe fordult - felértünk! Ide még el kéne jönni az idén - nem is olyan sokára :-))
Ha már fent vagyunk, akkor irány lefelé - nem elvétve az egyébként szépen jelzett letérést jobbra.
Ezt a szakaszt tavaly sem szerettem, és most, hogy sáros is, kifejezetten "gyökketővel" haladunk, pláne, a meredekebb részeken.
Ennek is köszönhető, hogy négy óra alatt sikerül az Esztergom-Klastrompuszta szakaszt megtenni. Nem jó, nagyon nem. Viszont az eső eláll, ami jó. A ponton szörp, szaloncukor fogyasztható, de van, aki saját készletből is falatozik...
Aztán csak tovább indul kis csapatunk, kényelmesen, de azért tempósan haladunk... Bejön a P- jelzés, aztán rákezdik a madarak is - jóval-jóval visszafogottabban, mint a múlt évi túrán, ami nem csoda, hiszen akkor nem esett, és telihold volt.
Megyünk, ahogy tudunk, hol az úton, hol vele párhuzamosan a fűben. Iluska nehezen jön el, de azért csak feltűnik a jól ismert pihenőhely - persze mi telhetetlenek vagyunk és már Rózsikánál szeretnénk lenni :-))
A kerítés mellé fölfelé igencsak csúszós, de bottal, nekifutásból elsőre sikerül. Ahogy egy szuszra sikerül a Fehér-hegy kellemes emelkedőjét is letudni - túratárs kérdezi is, hogy ugyan mi húz fel engem ilyen tempósan :-) 4x4-es meghajtás, mondom, aztán leülök bevárni a többieket - tényleg őket vártam, nem szusszanni kellett.
A pont után balra lesétálunk a gázvezeték nyomvonalán, és máris Pilisvörösváron vagyunk.  
A kálváriához fel kell menni, hiszen feltételes EP van jelölve - ami most nincs... Sárga túra, hiányzó feltételes EP-vel...? Nehéz elhinni, de így van... :-)

Némi aszfaltos séta, és bár Rózsikát szeretnénk már, előbb Mónikával randizunk :-) Bélyegeztetek, aztán ha jól emlékszem fehér rumos körte lekvárral kenek egy kenyeret magamnak, aztán némi sósat is elrágcsálok.

Lassan, komótosan sikerül picit rossz irányba elindulni, aztán másodikra csak eltaláljuk, hogy a téren melyik úton kell továbbmenni...
Innentől ismerős terep jön, némi lépcsőzés, meg járda... Aztán a lakott területről kiérve hazai "pálya", no meg Antónia következik :-)) akit kényelmesen, minden komolyabb szuszogás nélkül letudunk - hogy aztán gyors fejszámolással kiderüljön a Muflonnál, hogy nagyon vacakul állunk időileg... Sebaj, nagyjából szintben haladunk, úgyhogy kocogósra fogjuk, és a S- kunkorában lévő pont érintésével lerobogunk a Jegenye-völgyön, bő hatos tempóban.
A benzinkútnál ásványvizet kapunk frissítés gyanánt, majd Alsó Jegenye völgy, és végre, végre a hőn áhított Rózsika is feltűnik :-))
Az emelkedőn már szétszakad a csapat, aztán a szintesbe forduló szakasz segít egy picit, de látszik, hogy itt ma nem mindenkinek lesz meg a hetven kili...
A Kötők padjánál a hölgyek nem kötögetnek, hanem bélyegeznek - beszélgetünk picit, aztán a többiek után iramodok.
Virágos-nyeregnél kiszalagozott kerékpáros pályát keresztezünk - mint azóta kiderült, a kerékpáros programot előrébb hozták egy órával... Aztán az Újlaki-hegy alatt az időjárás végső támadásba lendül, és újra esni kezd az eső - elvéve az utolsó csepp kedvünket is attól, hogy 70-et menjünk.
A ponton van, aki még fogadkozik, hogy "a cuccot előreküldte Budaörsre" okán végig kell mennie - előre is rohan, aztán a célban persze mindenki úgy dönt, hogy elég lesz a bő ötven kili, francnak van kedve még 18-on ázni :) A kitűző, oklevél, no meg a "Tojás Sárgája" plusz kitűző így is jár.
Ez volt az első olyan túra, ahol lefelé neveztem át - talán belefért volna a maradék időbe az a 18km, talán lehetett volna egy kínlódós 70-es gyaloglatom, talán... Mindegy, ez így volt jó, ahogy volt, és különben is Sárga 50-es kitűzőm még úgysem volt eddig :-))

A rendezés természetesen a tavalyihoz hasonlóan nagyon jó volt, az időjárásról és annak következményeiről meg nem a rendezők tehetnek. Jövőre? Persze hogy itt a helyem - remélem, ismét 70km-en.