Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2014. május 25., vasárnap
Ez is elért sajnos, de kezdjük az elején, jóval-jóval korábbról, hiszen ez a túra sohasem a túra napján kezdődött korábban sem.
Idén,
a tavalyi rekordlétszámot követően egészen nagy esély volt rá, hogy a
létszámot valamilyen módon korlátozni kell, hogy beleférjen abba a
"keretbe", amit az engedélykérelmekbe beírva az érintett hatóság még
elfogad. Ez több körös egyeztetést követően 1200+10% lett, azzal a plusz
kitétellel, hogy a két rövidebb táv útvonala például a Pilisi
szerpentin (Z-) helyett másfelé fog haladni.
Így is lett, míg
tavaly az előzetesben, illetve idén év elején, a nyomtatott
túranaptárban csak "lehetséges, hogy..." kezdetű megjegyzés volt
olvasható, áprilisra kiderült, hogy mi és hogyan lesz: webes illetve
postai levélben előzetes regisztráció, és persze orvosi kell a hosszú
távon történő induláshoz.
Négy sikeres Kinizsivel a hátam mögött
"besózva" vártam a regisztráció megnyitását, orvosit letudtam,
regisztráltam, második nekifutásra a megerősítő e-mailt is megkaptam, és
lett regisztrációs számom - még áprilisban...
Aztán nagyon gyenge
fizikai felkészülés után jött a túra előtt egy héttel a Budai 50, ami
pici lelket öntött belém, hogy fog ez menni - de mint tudjuk, igazából
agyban dől el... Nos, ezt ezen a túrán a saját bőrömön is
megtapasztaltam...
Reggel a nevezésre várva persze sok ismerős, de
a kedvem valahogy nem az igazi... Nevezzek a 40-re...? De arról volt
szó, hogy aki regisztrál, de nem indul, és nem menti ki magát, az évekre
kizárja magát... Marhaság, tudom, de nagyjából ezért is "próbáljuk meg"
alapon csak nekiduráltam magam a százasnak - végül is a zsákban a
tapasztalatok alapján szükséges valamennyi kellék ott figyelt: sós
rágcsálni való épp úgy, mint egy maréknyi műzliszelet, vagy épp
izotóniás ital, gél, néhány készlet aksi és elem a lámpákhoz meg a
gps-hez, tartalék zokni/alsó/póló... Mi kell még...?
Nevezés,
indulás, a tömeg az elvileg megváltozott útvonalról jól elvisz a
"szokásos" aszfaltos emelkedő felé - mindegy, út közben reggelizés
mellett ez talán belefér...
Kevély, kellemesen emelkedik, jól
lehet lihegve loholni felfelé - előzni persze csak óvatosan, megköszönve
- első bálozó, húsz órás tervekkel... Hmmm... Mondjuk megy, mint a
golyó, de akkor is...
Hosszú-hegy felé tömött sorokban áramlunk - az emelkedőn is sokan, nem úgy, mint két éve - pont, bélyegzés, tovább.
A murvás út melletti erdőben haladó Z- jelzésen pici csönd és majdnem
magány - bár ahogy egy túratárssal ráfordulok az ösvényre, néhányan
jönnek utánunk...
A nyereg előtt ismerősök frissítőt árulnak - literes hideg Cola van? Van. Akkor azt kérek :-)
Picivel
később megállok pihenni, elrágcsálok egy-két műzliszeletet - előttem a
Pilis, azaz László púpja meg a szerpentin következik, kellő mennyiségű
szinttel.
Öltönyös-nyakkendős túratárs érkezik - búcsúzik a
Kinizsitől meg a teljesítménytúrázástól - más, számára szebb és jobb
hobbit talált... Hiányozni fog :) Aztán a világon először :) egy
"legendát" is megörökíthetek - tízszeres teljesítőknek járó pólóban
érkezik, csatlakozom hozzá - legalább megtudom, melyik a Surd kanyar a
szerpentinen.
Ellenőrizni nincs embere a rendezőknek idén
(se...), sőt a tavalyi plusz figyelmeztetések sem kerültek ki, így
aztán... No mindegy, minden szabály annyit ér, amennyit betarta(t)nak
belőle.
Pilisnyeregben megvan a kerek öt óra, de... De kezdek
picit "szétesni" - nem lesz ez így jó :-/ Távolabb találok egy fatönköt,
leülök, összeszedem magam, aztán megyek tovább.
A 40-es távnak
pici jelölés mutatja, hogy jobbra - remélhetőleg mindenki észrevette,
mert a kunkorban biztos, hogy van nekik pont - a százasok megyünk
egyenesen tovább, a jól megszokott széles, kőtörmelékkel pár éve
felszórt úton.
Aztán egy változás az útvonalban - hamarabb megyünk
le balra, a frissen festett jelzésen - kicsit később ismerős dokinéni
előz meg - na ja, aki futós negyvenre jött... :-)
Hotdogmen szokás szerint kitelepült ide (is), egyelőre egy jégkása jellegű frissítő csusszan le, a hotdogot majd a Bika-völgynél tervezem.
Az aszfaltból talán kevesebb lett, ellenben egy plusz púpra fel kell sétálni, de aztán már Kesztölc utcáin járok.
Újabb
ücsörgés, most épp a buszmegállóban - nem,nem a buszra várok - még,
csak beszélgetek, meg frissítek ebben a rohadt melegben (fenét meleg...
az majd később lesz az igazi...)
Dorogon egy sört kérek (ez lehet,
hogy hiba volt?), aztán betérek egy ABC-be, vizet vételezni - saját
márkás kétliteres van olcsón, hűtőből. Gyorsan fel is szerelem rá a
csövet, aztán irány a Gete...
A temető előtt egy elágazás - ott
áll a rendezői kocsi, de nem szállnának ki, hogy a hivatalosan a
párhuzamos utcácskában vezető útvonalra tereljék a résztvevőket, csak
vigyorognak, mint a tejbetök :-P
Mindegy, én jobbra tartok, ahogy a
térképvázlat mutatja - és nem is bánom meg, mert egy nagyon szép rózsát
fotózva az épp locsolgató tulajdonos kedvesen beinvitál a slagból
felfrissülni.
Megköszönve a szívélyes invitálást a friss, hideg
vízzel lemosom a karomat, az arcomat, a kalapomat meg megtöltöm vízzel,
aztán mehet vissza a fejemre :-)
A Gete nem esik jól. Aztán csak felérek a "frissítős" tisztásra, gyakorlatilag megállás nélkül; ott viszont egy gél gyorsan bemegy, és persze alaposan le is öblítem - a bolt hűtőjének hála kellemesen hűs vízzel.
Mire a csúcskeresztnél lévő ponthoz érek, a kalapom gyakorlatilag száraz. Nézem az órám, számolok, és kezd nem tetszeni, ami kijön, úgyhogy igyekszem gyorsan túlesni az ereszkedésen, és abban reménykedek, hogy a siratófalon nem lesz sorbantötymörgés.
Tötymörgés előttem nincs, valóban, de most nekem is lassan megy fölfelé, de menni kell, mert szorít az idő...
Nagyon nehezen jön el a Katlan "vége", azaz az ereszkedés az aszfaltig - közben nagyon erős negatív hatással van rám az idő múlása - utólag visszagondolva nem kellett volna parázni miatta.
Tokodi pincéknél a hűtött vízért tömött sorok állnak, így aztán csak egy szelet uborkával megbolondított kenyeret eszek, és kicsit távolabb leülve átgondolom a "hogyan tovább"-ot... Egy telefon otthonról, biztatás igazából nincs, pedig sok-sok pozitív energiára lett volna szükségem.
Úgy döntök, hogy tovább megyek, bár a következő "púp" nagyon nem esik jól - elsősorban mentálisan, mert a lábaim teljesen jól bírják az emelkedőt, csak az a fránya óra...
Egy túratárs is lelomboz azzal, hogy messze még az emelkedő teteje - mindegy, tolom, ahogy bírom, és csak felérek a szintútra, ahonnan tempós gyaloglásra váltva igyekszem mielőbb leérni Mogyorósbányára.
Már a Kakukkhoz vezető utcában látok meg egy csoffadozó túratársat ajándékkötözővel a zsákján - nekem is van, hiszen a Index fórumában a K100-as topicban ez a "szokás". Váltunk pár szót, aztán a Kakukkban szem elől tévesztem - mint később kiderült, ő innen még tovább ment, de később ő is kiszállt :-/
Az időm kereken 11:30, tehát idővel nem állok rosszul, fizikailag sincs gond, de... Letelepedek egy asztalhoz némi frissülési célzattal, meg a sebtében beszerzett banánt elfogyasztani - van, aki tovább indul, van, aki kiszáll - sajnos ez utóbbiak hatása most erősebb, úgyhogy némi hezitálás után, de rákérdezek egy párnál, hogy el tudnak-e vinni valameddig, ahonnan könnyebben hazajutok.
Agyban dől el - valóban. Ötödik alkalommal indulva tapasztaltam meg, hogy milyen... Vegyesek az érzelmek, de ezt már nem lehet visszacsinálni: akkor és ott így döntöttem. Lehet, hogy beértem volna, lehet, hogy ha több pozitív, mint negatív hatás ér, ha Tokodi pincéknél tudok frissíteni rendesen, ha... Rengeteg "ha", olyanok is, amik egyáltalán nem rajtam múltak... Idén nem lett meg a K100, egy túra ezzel a Cartographia kupából is hiányzik - de ami fontos: a világ nem dőlt össze (bár egy ideig úgy is éreztem), igaz, a jövő évi felkészülést sokkal-sokkal komolyabban kell venni - elsősorban küzdeni tudásban és a határok feszegetésében, mert az elmúlt egy évben nagyon elkényelmesedtem.
Tanulság? Van - nem is kevés: komolyabb felkészülés, a "kötelező" hosszú távokat nem kihagyni, és kevésbé görcsösen "akarni" a teljesítést, és persze nagyon komolyan venni a Katlant - a napszúrás nem vicces dolog...
https://www.endomondo.com/workouts/369331726/6400846
2014. május 19., hétfő
Egy hét a Kinizsiig, regisztráció, orvosi rég letudva - a felkészülés
viszont... Szóval jelentős hiányosságokkal terhelt, hogy finom legyek,
úgyhogy menni kell... A célban, ötven kili után meglátom, hogy
lemondom-e a regisztrációt, és csak Dorogig megyek a jövő héten, vagy
belevágok az ötödik százas túrába... Node az még odébb van, ráadásul a
páromnak Debrecenben van dolga a hét végén, úgyhogy a gyerkőcöket is le
kell passzolni valahova... Szerencsére a kisebbik keresztanyja, amikor
kiderült, hogy ilyen sűrű lesz ez a hétvége, felajánlotta, hogy pénteken
este vigyem el a lányokat hozzájuk, és szombaton a túra után
visszakapom őket :)
Így is történt, pénteken este rettenet szakadó
esőben indultunk Juliékhoz, szerencsére mire odaértünk, már csak
csepergett. Gyerekek letudva, szombaton délután megyek értük.
Reggel
tehát igen korai ébresztő után, a kiírásban szereplő "alkalmi díjazás"
plusz motivációjával hamar a rajtba érek - még van elfogadható helyem
Szépjuhásznénál, még úgy is, hogy a kis körforgalom el van zárva a
forgalom elől a büfé vendégei részére.
Nincs tömeg, így a nevezés gyorsan megy, ráadásul az asztalsor végén jelentős kedvezménnyel szert tehetnék egy nagyon szép könyvre "A Kék - Túranapló kezdő kalandoroknak" címmel, de nem szeretném cipelni, úgyhogy a vásárlást későbbre halasztva elindulok.
Nincs tömeg, így a nevezés gyorsan megy, ráadásul az asztalsor végén jelentős kedvezménnyel szert tehetnék egy nagyon szép könyvre "A Kék - Túranapló kezdő kalandoroknak" címmel, de nem szeretném cipelni, úgyhogy a vásárlást későbbre halasztva elindulok.
Nagy-Hárs-hegy,
nem megy túl gyorsan fölfelé, de aztán csak belelendülök, és lefelé már
egészen jól megy a mozgás. Hűvösvölgy, aztán Nyéki-hegy következik -
nem, nem a kék, hanem a sárga jelzésen :-) Szerencsére csak picit
bambultam, úgyhogy legfeljebb úgy 20-30 méter volt a plusz kitérő.
Fent,
majdnem a csúcsnál a családi távhoz kirakott lapok az egyik fán - idén a
családi táv nem játszik, hiszen egy hét múlva K100, és nincs a lábamban
idén 40km-nél hosszabb gyaloglat (és az sem igazán remekbe szabott
idővel...), talán majd jövőre...
Határ-nyeregig kényelmes robogás
lefelé, aztán nem-annyira-kényelmes kapaszkodás a parkolóig, illetve az
oda kitelepült ellenőrzőpontig.
Innen pirinyót becsületre bízott
az Újlaki-hegy megmászása - nekem mondjuk természetes, hogy a csúcson
keresztül vezető jelzést követem. Igaz ez egészen addig, amíg ki nem
érünk a HHH alatti részre, ahol bizony eléggé dagonyásra vette az út a
figurát... Sebaj, itt-ott pici bozótharc árán ugyan, de ki lehet kerülni
az összes sarasabb szakaszt.
Virágos-nyereg, pontosabban a
katonasír után a hegyoldalban hullámvasutazó "ösvény" a csúszós, sáros
felszín miatt visszafogott tempóra késztet - nem szeretném kinyírni a
bokámat - szükség lesz még rá a jövő héten is :)
Később szelídebbre vált az út - szélesebb lesz az ösvény, és a dőlésszöge is barátibbá válik emiatt.
Túratársakkal szóba kerül az esztergomi vasút átépítése és annak határideje, az M0 újabb szektora - sok egyéb dolog között.
Az
Alsó-Jegenye-völgynél a szokásos etetőpont a következő említésre
érdemes dolog: szörpök, zsíroskenyér, újhagyma... Ahogy kell :-) Van,
aki szerint korai ez az etetőpont az 50-es távon, és van is benne
igazság, de így a 30-on indulókat is megvendégelik, és mégsem kell két
kajapontot felállítani.
A Jegenye-völgy szép, még akkor is, ha
tempósan robogok végig rajta - kell is, hiszen a teljes távhoz képest
szinte el sem indultam még :-D
Az aszfaltcsík keresztezése után
ismerősök érnek utol. gyorsan szedik a lábukat, de sikerül tartani a
tempót velük. Mindhárman tudjuk, hogy nem kell a S- vargabetűjét
megtenni a Kerek-hegy felé, mégis sikerül yool benézni a dolgot, és
nagypistázni egyet... Nem gond, időbe és távba belefér.
Ahogy
belefér az is, hogy a Muflonban megigyak egy sört - lazán megfogadtam
ugyanis, hogy ha erre járok, fogyasztok valamit, akár kávé, kóla, sör
legyen az - hátha segít ez abban, hogy ne járjon úgy, mint a Boróka büfé
a Virágos-nyeregben.
A sörözéssel persze fuccs a titkon remélt PB
időnek - bár így is egészen jó az átlagom - úgyhogy kényelmes, de
haladós tempóban gyűröm le a szénásokig vezető szakaszt - még akkor is,
ha a vége, a sorompóhoz vezető emelkedő megpróbálja picit jobban emelni a
pulzusomat, mint szeretném.
A sorompó után még egy picit fölfelé,
aztán a szintúton már jöhet a tempósabb gyaloglás, amit csak a
Nagy-Szénásra vezető kaptató tör meg.
A panoráma szép, távolban
ugyan némi csúnya felhő is látszik - leghamarabb kora délutánra teszem,
hogy ezen a tájékon legyen belőle valami égi áldás, úgyhogy kellően
megnyugodva bandukolok tovább a Kutya-hegy felé.
A K-K3 elágazás után rég látott szakasz követezik, de így is ismerős a táj, csak a Kutya-hegy tetején lévő kilátó(?) tűnik újnak. Mindegy, most nem azért jöttem, úgyhogy a kijárati kapuig igyekszem egyenletes tempóban robogni.
A kapunál bélyegzés, aztán jöhet a szalagozott átkötés a Z- felé. valamelyik éven tetszett ez a rész, most picit unalmas az irtás mellett kutyagolni - sajnos ez van, az eredeti útvonal mindenképp szebb lenne, de arra sajnos nem mehet a túra.
A zöld sáv jelzést elérve az ismerős, szép erdei út következik, szerencsére a reggeli nem túl biztató időjárásra sem lehet gond, úgyhogy nyugodtan sétálok Telki felé - az Anna vadászháznál már rutinosan tartva jobbra :)
A településen azért szembe jön a kutyatartási kultúra hiánya is - mindegy, nem én fogok belelépni...
Itt a bélyegzést a kiírás szerinti vendéglátóipari egység bejárata előtt megkapom, úgyhogy szinte meg sem kell állni, és roboghatok tovább. Péter is most indul, mondja, hogy nem lesz gyors, úgyhogy ha gondolom, menjek csak - nem gondolom :) elég volt eddig egyedül jönni, úgyhogy együtt megyünk tovább.
A település elhagyása előtt a játszótérnél még vizet veszünk, aztán egy kis aszfalt után ismét erdős részen sétálunk a vízmű védterülete felé.
Futó srác húz el mellettünk, majd átmászik a zárt kapu melletti létrán - érdekes, ez a kapu eddig minden alkalommal nyitható volt. Most is az, úgyhogy mi megússzuk a létrázást :-)
Az Anna vadászház felől érkező széles murvás úton lefelé, majd balra - no, ez a rész picit unalmas - lenne, de beszélgetve egészen jól fogynak a méterek, és hamarosan a Tarnai-pihenő felé kapaszkodunk.
Picit pihenünk, aztán leküzdjük a még hátralévő szintet az elágazásig - itt viszont megállok fotózni, mert ilyen szépen virító "gazt" ritkán látni :-)
Picit pihenünk, aztán leküzdjük a még hátralévő szintet az elágazásig - itt viszont megállok fotózni, mert ilyen szépen virító "gazt" ritkán látni :-)
Idős fák között haladunk lefelé a jól ismert úton, jobbra a Szarvas-árok felé vezet az erdészeti út, aztán a Z+ jelzés tér el jobbra - érdekes, pár éve még ebben a kanyarban a P3 letérését kellett keresgélni, most meg széles úton mehetünk egyenesen tovább... Azért a pici táblácska még megvan az egyik bokor azóta jelentősen megerősödött ágán...
Beszélgetéssel telik az idő, hegyes szögben fordulunk jobbra a P- jelzésre, és tempósan érünk a Kecske-hátnál lévő P-P+ elágazáshoz, ahol némi édesség jár a bélyegzés mellé.
Innen már a túracipő visz tovább, annyira ismerős a környék :) a Fekete-fej előtti ponton vízzel kínálnak - van buborékos, úgyhogy abból kérek is egy bögrére valót, aztán még megmásszuk a Fekete-fejet, meg a Hárs-hegy észak-nyugati pillérét, és huss, máris a célban vagyunk :) Na jó, azért nem annyira "huss", hiszen az utolsó kilométer bő 13 perc alatt lett meg, de lényeg a lényeg: kényelmesen, 11 órán belül sikerült teljesíteni ezt a gyaloglatot - talán elég lesz a jövő heti meneteléshez, már ami az erőnlétet illeti.
A célban a "szokásos" jelvény helyett jubileumi díjazást kapunk: bár még messze van az év vége, de az "év jelvénye" díjra nálam komoly esélye van. A rendezés egyszerű, de tökéletes - ahogy az várható egy ilyen nagy múltú túrán, az útvonal szép, kellemes fizikai kihívást jelentő, de nem nehéz - ha sikerül jól beosztani az erőnket, hiszen a végén is van azért kapaszkodni való :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)