Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2014. március 24., hétfő
Idén munka miatt a hétvégék nagyjából harmada kiesik, és bizony ebbe a
körbe ez a csodaszép hétvége is beleesett... De egy olyan túrával, amin
eddig minden évben ott voltam 2007 óta, és ami - így visszatekintve-
igencsak komoly lökést adott ahhoz, hogy ez a szép és kellemes
időtöltést az életem része legyen nem tehettem meg, hogy kihagyom.
Netbook a hátizsákba, ügyeleti telefon hangosra állítva az övtáskába, aztán irány Biatorbágy.
Rajtidő
vége táján érek a viadukthoz - a sor vége igen-igen messze az elejétől -
arra gondolok, hogy a rövid táv miatt, de nem igazán: bőven vagyunk
"hosszúsok" is :)
A sor kényelmesen, de halad, az autónál megkapom
a "szokásos" színes térképes itinert - belepillantok, az útvonal a
"szokásos", úgyhogy az első ep-ig mehet az övtáskába.
Enyhén,
nagyon enyhén emelkedik az aszfalt Biatorbágyról kifelé, aztán ez a pici
emelkedés is "elfogy", persze lesz még bőven és meredekebben is ;)
Az útra rátelepedett magánterületet szépen kikerüljük, sűrűn vagyunk az úton, de itt még kényelmesen lehet előzgetni.
Aztán
a jól ismert jobbos kanyar után botot megmarkol, és... És felgyalogol
egy menetben a tetőig - igaz, a 424-es gőzöshöz hasonlatos zakatolás és
szuszogás kíséretében, de csak sikerül :-D
Szemben
"villanypásztor", automatikusan megyek jobbra az immár szintben futó
pihentető ösvényen - a kerítésként funkcionáló villanypásztor kísér
balról egy jó darabon.
Az ellenőrzőponton sokan nézelődnek - a panoráma tényleg szép - én
igyekszem a tömeget elkerülni, úgyhogy nem várom meg, míg megindulnak;
gyorsan elköszönök, és robogok tovább.
Minden emelkedőhöz tartozik
egy lejtő - itt is. És ahogy az emelkedő meredek volt, a lefelé talán
még meredekebb - szerencsére annyira nem hosszú - igaz, a völgy
túloldalán a "varietas delectat" jegyében egy emelkedőt kell leküzdeni,
úgyhogy egészen rövid szakaszon alaposan átmozgatom magamat.
Előtte
persze rácsodálkozom a völgy túloldalára: a hegytetőn az erdő jelentős
részét tarra vágták ugyanis... Egy-két fánál mondjuk érthető, hiszen
"érdekesen" néz ki a törzs metszete, de az egész erdőrész eltűnése azért
furcsán hat. Mint mindennek, ennek is van praktikusan jó oldala: szépen
rá lehet látni a Budai hegyekre :) Elektromos kerítés persze van
itt is, sőt, keresztezzük is, méghozzá úgy, hogy se kapu, se átjáró -
szerencsére megrázó élmények nélkül sikerül mindenkinek átjutni rajta
:-)
A következő hosszú, ellenben nem túl meredek emelkedőn
megpróbálok előzni, mert a ponton nem szeretnék sokat sorban állni. Ez
sikerül is, tempósan megyek tovább, ismerősöket érek be, Sóskútig
kellemesen beszélgetve telik az idő.
A ponton a szokásos trakta:
palackos ásványvíz és édes vagy sós rágcsálnivalóból egy csomag - én
csokis mézes sütit kérek, ha már lehet választani :)
Egyik
túratárs privát frissítést iktat be a híd után, én megyek tovább a
Kálvária felé, a jól ismert picit eldugottan induló ösvényen. Az
időjárás príma, meglepő módon a szél sem akar elvinni a Kálvária
tetejénél, ahol begyűjtöm a következő, nagyon szép egyedi bélyegzést az
igazolólapra. Egyébként minden ponton a túrára készült, a ponthoz
kapcsolódó ábrát és feliratot tartalmazó bélyegző van, ez is mutatja,
hogy komolyan veszik a rendezést. 
Egy meredek ereszkedés után hosszú sík szakasz következik - igyekszem gyorsan haladni a horgásztóig, szerencsére a terep príma, és olyan túratársakkal beszélgetve telik ez a szakasz, akik szintén jó tempóban haladnak. Emlékszem, az első alkalommal, amikor teljesítettem ezt a túrát, még nyoma sem volt a lovardáknak, az út sem igazán volt ennyire kijárt... És a horgásztó után is a házak között ment a jelzés, hogy egy gyaloghídon keljünk át a Benta patakon.
Ez a gyaloghíd pár éve már nincs meg, úgyhogy a közúti hídon visz át a jelzés a túlpartra, ahol a durva kőtörmelékkel felszórt ösvény lassan járhatóvá szelídül. A patak partján látunk néhány vadkacsát - mire előszedem a fotómasinát, már el is bújtak egy bokor mögé... Kár, mert tényleg nagyon szépek voltak.
Ugyancsak elbújtak, pontosabban el lettek takarva az erdészház udvarán álló régi járművek - a drótkerítésre nádszövetet húztak - hogy a kíváncsi szemek vagy más ellen, nem lehet tudni...
Picit frissítek, hiszen kellemes (tényleg kellemes, nem olyan, mint az
első kettő) emelkedő jön - pont annyira emelkedik, hogy kényelmesen
lehet rajta tempót gyalogolni .- így is teszek, robogok fölfelé, a híd
romjainál éles fordulóval már a vízmosás túloldalán járok - egy szép
fenyő jobbra, pici lejtő, aztán még egy nekirugaszkodás fölfelé, és
máris a Nyakas-kőnél kapom a következő igazoló bélyegzést.
Nem is ez a túra lenne, ha nem egy jó meredek kaptató következne :) Botokkal erősen segítve sem könnyű, de a panoráma megéri - no meg erre visz a túra útvonala is :-) Az ösvény romos pincék előtt visz el, aztán a majdnem utolsó emelkedővel elbúcsúzok a szép kilátástól, és a zártkertek közötti utakon kanyarogva (a jelzések és az itinerben lévő színes térképvázlat teljesen jól mutatja, hogy merre kell menni, bár nekem "könnyű", hiszen sokadszor járok erre), hullámvasutazva érkezek a szokásosan sáros, de minimum kellemesen puhán nedves lejtőhöz. Most príma a talaj itt is, hiszen nagy esők nem voltak, úgyhogy hamarosan a Szily-kápolnánál szusszanhatok egyet, és gyűjthetem be az utolsó előtti bélyegzést.
Az innen tovább vezető ösvény pár éve még kellemetlen, keskeny csapás volt, mostanra már jóval kényelmesebbre tapostuk - emlékszem, az első alkalommal nem volt nagy élmény fájós bokával itt sétálni.
Szerencsére most minden rendben, sérülés nincs, ügyeleti hívás sem futott be, úgyhogy innen már tényleg "enjoy" módban robogok a cél felé.
Közben persze megállok a Lőtéren, ahol az utolsó ellenőrzőponton is van rágcsálnivaló a bélyegzés mellé - kicsivel távolabb kék kúti vízzel oltjuk többen a szomjunkat :-) aztán focipálya, aszfalt, "Túrista út" (és a táblánál jól le is térünk róla jobbra), rét jobbra... Rajta néhány helyismerettel nem rendelkező túratárs igyekszik "toronyirányt" a célba - közben persze ott a patak, csak innen nem látszik :-D
Néhány túratárssal szépen körbesétálunk, a célban rövid sorakozás után átveszem a díjazást, és egy kellemes túra élményével indulok haza.
Track: Track_BIA_25_2014_szurt.gdb
2014. március 16., vasárnap
Az éjszakaival meg a tavalyi ismétléssel együtt 15. teljesítés,
úgyhogy nehéz sok újat írni/mondani erről a túráról, pláne, hogy
sietősre fogva szerettem volna teljesíteni, ha már a rajtidő végét
sikerült elcsípni - igaz, még így is az állomás bejáratáig ért a sor,
amikor odakocogtam a Fogaskerekűtől, és mire hátranéztem, már jócskán
sorakoztak mögöttem is. A nevezésnél a sor teljesen jól haladt;
nevezés több asztalnál, rendezői irányítással egyiknél sem volt
üresjárat, úgyhogy ismét le a kalappal a rajtban szorgoskodó fiatalok
előtt!
Füzetet nem kérek, kifelé megkapom a rajtbélyegzést, és
pici "saját idő terhére" szedelőzködés után nekilódulok, igyekszem a
kisebb-nagyobb csoportokban haladókat előzgetni, hátha nem kell sokat
sorakozni a pontokon.
A Széchenyi emléknél gyors bélyegzés, utána
kényelmesen sétálok a Rendőrtiszti főiskoláig, a rétre érve viszont
előkerül a futókám, és kocogásra váltok - ez jól is megy, aztán a
kápolnától néhány méterre sikerül egy tipikus "nagykabát" ívű esést
produkálni - szemüveg megvan, technika működik, nem fáj sehol, mehetek
tovább :-)
A lejtőnek persze vége lesz nem sokára, fölfelé
visszaveszek a tempóból - nem lenne jó az út közepén húzódó mély
vízmosásba belezuttyanni :-)
Majdnem fölérek, fiatal pár jön szembe, keresik a normafai pontot, mondom nekik, hogy hátra arc, mert odébb lesz :-)
Velük
sétálok tovább, Normafa, majd Csillebérc állomás következik. Tovább a
vasút mentén, majd egy rugaszkodással fent is vagyunk Normafánál, hogy a
túloldalon aztán Disznófő helyett csak a "macis" házig ereszkedjünk a
következő bélyegzésért.
Bélyegzés után pici jelzetlen "iránymenet"
az Anna kápolnáig. A kápolna körül szépen faragott kövek, egy-egy
település nevével - néhány fotó után megyek tovább, azon gondolkodva,
hogy vajon mi célból kerültek ide ezek a kövek...?
Virágvölgy
állomásnál limonádéval kínálják a "megfáradt" túrázókat, szánom-bánom,
de a bögrém otthon maradt, úgyhogy az eldobós pohár marad a megoldás. Makkosmária szintén ep, a kellemes ereszkedés után egy pici rugaszkodás fölfeé a P- jelzésen, integető fa balról még megvan :-)
Picit távolabb, a P-S- elágazásnál viszont "lepihent" az irányjelző tábla - hogy azért-e, mert az oszlopának a töve nem bírta, vagy épp "segített" neki valami "jótét lélek", ezt nem tudom - remélem, hamarosan ismét a helyére kerül - bár itt (még) jók a jelzések is.
Eseménytelen séta után János-hegy állomás helyett az előtte lévő
útátjárónál pecsételnek, így nem kell oda-vissza sétálni, csak menni
tovább fölfelé a jelzést követve.
A János-hegy csúcsát megmászva
újabb pont, majd tempós ereszkedés az igen jól ismert szerpentinen, meg
még tovább, egészen Szépjuhásznéig, ahol a változatosság kedvéért ismét
pecsétet kell gyűjteni az igazolólapra :)
Ahogy a szuszogós
emelkedő után a Nagy-Hárs-hegy tetején is - bár a jelzést követő
túrázóknak van idejük kifújni magukat a szintes szakaszon :-D
Innen még két (és fél) emelkedő következik, a nyereg után föl a Kis-Hárs-hegyre, illetve a Villám utca...
Az
előbbi gyorsan megy, lefelé gyorsabb tempóra váltok, de Hárs-hegy
állomásra azért nem felejtek el beugrani az újabb pecsétért :-)
A hegy lábánál automatikusan fordulok balra a Sc jelzésre, és csak a műútnál állok meg. No, ez a szakasz is gyorsan megvolt :-)
A Nagyréten újabb stepmli, a Villám utca szinte már unalmas emelkedője jól megy, bár tény, hogy megnövelt légcserét igényel :-D
A
Fazekas-hegyre természetesen fel kell menni, szerencsére nincs tömeg,
úgyhogy kényelmesen és biztonságosan letudható az oda-vissza szakasz is.
Innen már csak le kell robogni Hűvösvölgybe, egy kanyar a múzeumhoz, és
trappolhatok a Gyermekvasutas otthon folyosóján lévő célba.
Az
érkeztetés gyorsan megy, az igazolólap száma alapján elő van készítve az
oklevél, kitűzőből a 13. teljesítésre járót kérem, hiszen 14.-et tavaly
már kaptam.
Az étteremben megkapom a meleg kaját meg a dobozos
gyümölcslét, jó idő van, úgyhogy kint telepedek le elfogyasztani. Ebéd
után aztán megcélozom a vonatot, ami szinte menetrend szerint indul
vissza a rajtba.
Kellemes kirándulás, a tömegtúra jelleg ellenére -gyakorlat teszi a mestert- jelentősebb fennakadások nélkül megszervezve, ahogy már megszokhattuk ettől a rendezőgárdától.
Az útvonal döntően egyéb túrákról is jól ismert jelzéseken halad, mégis jó választás lehet a téli punnyadás után a tavaszi túraszezon megkezdéséhez - még akkor is, ha a sok jelzésváltás, illetve jelzetlen szakasz miatt tájékozódási szempontból talán egy picit több odafigyelést igényel.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)